Nyomtatás

A Budakeszi Vadaspark, zoopedagógusaival, erdőpedagógusaival és állattrénereivel az élen nagyon fontosnak tartja, hogy a vadasparkba látogató kisebb és nagyobb gyerekek megismerjék és megszeressék a hazai erdők élővilágát.


A vadaspark zászlajára tűzött játszva tanítás és környezeti nevelés fogalmai már nagyon sok óvodai és iskolai csoporthoz eljutottak.

A gyermekek szemléletformálása mellett az oktatók folyamatos tájékoztatása is kiemelt feladatnak számít, ezért a Budakeszi Vadaspark ezúton is szeretné tisztelettel meghívni az érdeklődő pedagógusokat április 8-án (szombaton) egy tematikus bemutatkozó napra, hogy minden, az oktatásban résztvevő szakember első kézből győződhessen meg a vadaspark által nyújtott környezetpedagógiai szolgáltatásokról.

A pedagógus nyílt nap részletes programja:

Az április 8-i nyílt napon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni április 7-ig, Mészáros Orsolyánál, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a 06/23-451-783-as telefonszámon lehet.

Fontos, hogy csak a pedagógus igazolvánnyal rendelkező kollégákat tudják ingyenesen vendégül látni.

Forrás: Budakeszi Vadaspark