Most már hivatalosan is kihalttá nyilvánították a nyugati fekete rinocéroszt, pontos magyar nevén a nyugat-afrikai keskenyszájú orrszarvút.
Ezzel újabb orrszarvúalfaj tűnt el a Föld felszínéről. Az utolsó élő példányt Nyugat-Afrikában látták 2006-ban, s a szakértők most jutottak el addig, hogy kijelentsék: nagy valószínűséggel egyetlen példány sem él már belőlük se vadon, se fogságban.

Az afrikai orrszarvú-populáció a hatvanas évekig több százezres nagyságrendűre rúgott, azonban az elmúlt évtizedekben az orvvadászat a kihalás szélére juttatta a fajt. A rinocéroszok végzetét a szarvuk jelenti, a keleti kultúrákban – elsősorban Kínában – az orrszarvnak varázslatos gyógyító és potencianövelő erőt tulajdonítanak. Bár a rinocéroszszarv pontosan ugyanabból az anyagból áll, mint az ember levágott körme, a feketepiacon az ára a kilónkénti 9 millió forintot is eléri, így egyetlen szarv átlagosan 50-60 millió forintot ér. Az orvvadászok helikopterekkel, éjjellátó felszereléssel, csúcstechnológiás fegyverekkel vannak felszerelve, s a bevételükből bőven futja a nemzeti parkok őrségének lefizetésére is. A szarvat levágják, az állatok testét pedig többnyire otthagyják a dögevőknek.

Forrás: Szabadföld