Nyomtatás
kutyaA szocialistákra tüzel az a sarokba szorított ebtenyésztő egyesület, amely a többi, mintegy negyven kutyatenyésztő szervezettel szemben védelmezi kiváltságos helyzetét.
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete elnöke levelet írt a Fidesz és a KDNP képviselőinek, azt állítva, hogy alaptalanul vádolják azzal, hogy az előző ciklusban "be volt kötve" az MSZP-hez, és korrupciós pénzt fizetett a pártnak.
A kormánypártokon belüli több hetes huzavona után várhatóan mégis egy teljes évre kapja meg a törvényi szankciók alóli mentességet a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete, a MEOE.
Az egyesületnek április végén kellett felhagyni a törzskönyvek kiadásával, és a kutyakiállítások szervezésével, mert a parlament megszavazta, hogy az állattenyésztési szabálytalanságokért 20 millió forintig terjedő, esetenként megismételhető bírságot lehessen kiszabni. A döntés annak a közel másfél évtizedes jogszabálynak próbált érvényt szerezni, amely az „elismert fajtaszervezeteknek” adta át ezeket a jogosítványokat.

A szigorítást egy fideszes képviselő indítványára példátlan gyorsasággal, hat hét alatt visszacsinálta a parlament, és mentesítette a MEOÉ-t a büntetési fenyegetettség alól, de a megszavazott módosítást Áder János köztársasági elnök nem írta alá. Az elnöki vétó nyomán a kormánypártokban is kirobbant a vita, hogy kell-e támogatni egy olyan szervezetet, amely tizennégy éve ad ki „állam által el nem ismert” törzskönyveket, és a korábbi ígéretek ellenére sem rendezi kapcsolatait a többi, mintegy 40 szervezettel.
Az Index információi szerint a múlt héten Rogán Antal frakcióvezető egyeztetésre hívtak össze a kutyás szervezeteket. Ezen a megbeszélésen mutatta be a MEOE bírói testületét vezető Jakkel Tamás azt a levelet, amelyet több fideszes képviselő is zsarolásként értékelt. A nemzetközi kutyás szervezet, a Fédération Cynologique Internationale elnöke bejelentette, hogy amennyiben a magyar kormány nem enged a MEOE-ügyben, más ország kapja meg a 2013-as kutya-világkiállítás rendezési jogát.

Úgy tudjuk, ez az ultimátum volt a döntő érv a vitában, a kormánypártok ugyanis szeretnék, ha Budapesten tartanák a milliárdos üzletet jelentő nagy nemzetközi rendezvényt. A Fideszben így újra kisebbségben kerültek azok, akik legfeljebb fél évben limitálták volna a szervezet mentességét. Az új módosító indítvány - az Áder által visszadobotthoz hasonlóan - újra 2013 derekáig biztosítana kivételes pozíciót a MEOÉ-nak.
A háttérben folyó lobbizás közben a parlamenti plénum előtt is zajlottak a kutyás háború eseményei. Göndör István például azt állította, hogy a fideszes képviselőket pontosan úgy verte át az egyesület, ahogy az MSZP-SZDSZ-kormány idején az akkor hatalomban lévőket. Göndör szerint 2008-ban az akkori Európa-kiállításra hivatkozva harcoltak ki maguknak mentességet a meoésok.
Göndör vádjaira a MEOE elnöke, Korózs András levelet írt a Fidesz és a KDNP képviselőinek, amelyben hazugságnak minősíti a képviselő által elmondottakat: „Visszautasítok minden MSZP-s bekötésű vádat, egyesületünknek politikai elkötelezettsége soha nem volt, a parlament nyilvánossága előtt elhangzott MSZP irányába fizetett 43 millió forintos korrupciós pénz kifizetése vádját pedig minden lehetséges jogi formában meg fogom támadni.”

Forrás: Index