Tartalomjegyzék


Az esélyadás, az önmérséklet és az önfegyelmezés elve

A vadászat végső célja a vad elejtése és birtokbavétele, de nem minden eszközzel és minden áron! A vadászat humanizálódása annyit jelent, hogy esélyt adunk a vadnak és lehetőségeink tekintetében korlátozzuk egymást és magunkat.

Sorozatlövő fegyverekkel tilos és etikátlan vadászni, de az egyébként engedélyezett többlövetű ismétlő fegyverek használatánál is joggal elvárható a töltényszám minimalizálása, azaz az önkorlátozás.

A gépkocsiból, traktorról, kombájnról, helikopterről történő vadászatot nemcsak a törvény, de a jóérzés is tiltja.

Infratávcsövet, csalihangokat hallató magnetofon-felvételeket, az üzekedő állatok ösztöneire ható szagkeltő anyagokat, azaz a modern technika képességpótló eszközeit az igaz vadász nem alkalmazza, mert a vad istenadta képességeivel csak a vadász saját képességeit, illetve az emberi kitartást, szívósságot és akaraterőt illik szembeállítani.

Ülő nyúlra, felgallyazott vagy futó fácánra, vízen úszó vadkacsára, tarlón legelő libára, malacos kocára, borjas tehénre, gidáit vezető sutára lőni vadászhoz méltatlan dolog.

Társas vadászatokon a fegyelmezettség, a másokhoz való alkalmazkodás képessége, valamint a kapott feladatok gyors, pontos és szakszerű végrehajtása minősíti a részvevőket

Nem a teríték nagysága dicséri a vadászt! A mennyiségi eredmények, a rekordok hajhászása alantas ösztönökre utal. A vadászélmény szempontjából az elejtés körülményei, a vad megszerzéséért hozott áldozatok a meghatározóak.

Társas vadászatokon illetlen dolog a legígéretesebb helyekre törni! A kedvezmények a vendégeket és idős vadászokat illetik.

A kompetencia-osztáskor is őrizze meg a vadász a méltóságát. A legszebb példányok elragadása, a zajos és kultúrálatlan reklamációk a vadászat egész hangulatát megrontják.

A vadászirigység éppen azt öli ki a vadászatból, ami a lényege. Örülni kell mások sikereinek!

A hagyományápolás elve

A vadászat sok évezredes története folyamán a gyakorlat szokássá, a szokás szertartássá, a szertartás erkölcsé nemesült. A vadászati hagyományok talaján alakult ki és fejlődik, hidat alkotva a végtelen múlt és beláthatatlan jövő között. A hagyományok ránk öröklődnek, alakítanak bennünket, ugyanakkor maguk is örökösen változnak � a mindenkori vadászok körülményei, ideái és gyakorlata által.

A vadászavatás, a legősibb hagyományok egyike, kollektív öröm és egyéni büszkeség. A vadászavatás tartalma a befogadás, az elismerés. Az avatási szertartás a lovaggá ütés középkori gyakorlatát mintázza. A humoros mozzanatok komoly, életre szóló tanácsokkal ötvöződnek. Durvaságnak nincs helye, az esemény súlyát és fontosságát azonban semmi sem kérdőjelezheti meg.

A ruha mindig is több volt mint a testet védő burok. A célszerű vadászruha egyrészt a vadászati tevékenység speciális körülményeihez való alkalmazkodást segíti, másrészt azonosítja viselőjét a társadalom más tagjai előtt. A vadász minden lehetséges helyen és alkalommal vállalja nemes hivatását, illetve szenvedélyét és tegye láthatóvá vadász mivoltát.

A vadásznyelv is örökségünk fontos része. A vadászati szakkifejezések rendszeres és tudatos használata, a különböző fajú, nemű és életkorú állatok szakszerű megnevezése egyrészt előfeltétele a szakmai kommunikációnak, másrészt értékes hozzájárulás nyelvünk gazdagításához. A természetet szerető, az állatokat tisztelő, a vadászélményeket kincsként őrző vadászemberek között megengedhetetlen az ocsmány, trágár beszéd.

A vadászat méltó befejezése a terítékkészítés. A teríték nem más mint az elejtett állatok szabályos alakzatban való elhelyezése, amely egyrészt a zsákmány számbavételét, másrészt az ünnepélyes hangulat megteremtését szolgálja. A rendezett és vadásziasan díszített terítékkel a vadász sikerét ünnepli és áldozatai emléke előtt tiszteleg. Minden elejtett vadnak, legyen az akár apró-, akár nagyvad, kijár a végtisztesség.

A vadászkürt - mint az egykori harci kürtök kései utóda - fontos segítője a vadászat szervezésének, a megfelelő hangulat megteremtésének, illetve végső tiszteletadásnak.

A trófea győzelmi jelvény. A vadásztrófea az elejtett vad valamely testrésze, tolla, szőre, szarva, vagy agancsa, mely tárgyiasult formában őrzi a vadászat összes emlékét és körülményeit megtestesítve és időtlenné téve azokat. A trófeák üzenete azonban koronként változik. A trófea felbecsülhetetlen érték a vadász számára, ugyanakkor jó ízlésű ember házában nem válhat státusz-szimbólummá, a kivagyiság kifejezésének eszközévé.

A trófea értékét nemcsak a nagysága, illetve pontértéke adja.

A vadászat gyakorlata, a vadászat mint életforma, emberformáló tényező is. A természettel való sok-sok találkozás mellett a vadászati kultúra, a vadászati témájú irodalmi és művészeti alkotások gyakorolják a legnagyobb hatást a vadászokra. A puskás embert a vadászati kultúra nemesíti vadásszá, és a nem vadászók tömegei számára is a vadászati kultúra teszi a vadászatot elfogadhatóvá.

A vadászat sokrétű és sokszínű emberi kapcsolatokat is értékként kezeli. Tiszteli az időseket, segíti a fiatalokat, aktív felelősség- és szerepvállalással támogatja a kollektíva közösségi életét szervező, a vadgazdálkodást irányító egyesületi és gazdasági vezetőket.

Szép és megőrzendő hagyományaink egyike a vendéghívás. A vendég érkezése ünneppé teszi a hétköznapot. Vendéget hívni azonban felelősség is. A vendég fogadását gondosan elő kell készíteni, programját körültekintően kell szervezni. A vendéghívás és fogadás ugyanakkor nem szolgálhat önző egyéni érdekeket.

Az igényes társasági élet, a hagyományőrzés és a vadászati kultúra fejlesztésének és terjesztésének kiemelkedő eseményei a Hubertus-misék, a vadásznapok, a majálisok és a vadászbálok. Legyenek ezek az események a vadászok és nem vadászok közötti ismerkedés, párbeszéd és megbékélés alkalmai.

A biztonság elve

A vadász szerszáma a fegyver. A fegyver egyrészt hatalom más életek felett, másrészt önmagunkat és másokat is veszélyeztető eszköz.

Éppen ezért:

A fegyverviselés és a fegyverhasználat alapkövetelménye a tökéletes hozzáértés és a kiegyensúlyozott, szilárd erkölcsiség.

A vadász semmilyen körülmények között sem veszélyeztetheti mások biztonságát. A biztonság elve kizárja a legkisebb kockázat vállalásának jogosságát is.

A vadászat előtt vagy közben törvényileg tiltott, morálisan elítélendő az alkoholfogyasztás.

A vadász csak akkor veheti kezébe puskáját, ha nincsenek egészségügyi problémái, ha kipihent és idegileg kiegyensúlyozott.

A vadász fegyverének ápoltnak, tisztának, ellenőrzöttnek és műszakilag tökéletesnek kell lennie.

Ami a vadász számára vadászterület, az másnak földbirtok, erdő vagy éppen kedvelt kirándulóhely. A természet közös tulajdonunk, a vadász nem sajátíthatja ki azt a saját maga számára. Lövést tehát csak megfelelő látási viszonyok mellett, gondosan ellenőrzött terepen, jól látható és egyértelműen felismert vadra szabad leadni. Az elszalasztott lehetőség megismételhető, az elengedett lövedék azonban többé már sohasem fordítható vissza!