Többek között, a nagy kánikulának is köszönhető, hogy egyre gyakrabban találkozni a Balaton parton vaddisznókkal.
A hétvégén egy vadkan döntött úgy, hogy a tihanyi strandon hűsíti le magát. Minap pedig az RTL Klub híradója tudósított egy nagyobb kondáról (három kocáról és malacaikról), amely Ábrahámhegyen „garázdálkodik”.

Az elmúlt hetekben bár hullott csapadék, de az átlag hőmérséklet még is igen magas volt, mely megviseli a vadállományt, a hegyvidékről a vaddisznók lehúzódnak a parti részekre. A Bakony és a Balaton hűs habjai közt található települések, főutak, vasútvonal pedig az enyhülést kereső vad számára nem okoznak komolyabb akadályt. Nem mellesleg a gyenge, jelzésértékű kerítéssekkel védett kerteket, veteményeseket is gyakorta feldúlják, a helyi lakosok és a nyaralótulajdonosok nem kis bánatára.

Az illetékes vadásztársaságok nem sokat tudnak tenni, lévén a károkozás egy frekventált, turistákkal zsúfolt belterületen következik be, ahol az általánosnál is nehezebb az elhárítás ebben az időszakban.

A nagy kiterjedésű, háborítatlan nádasokból szinte lehetetlen a vaddisznók „kiűzése”, a nem gondozott, elhagyott szőlők és kertek által nyújtott táplálék pedig ideális „nyaralóhellyé” teszi számukra a Balaton-partot.

A helyi önkormányzatok a turizmus visszaesésétől, az anyagi károk és a személyi sérülés lehetőségétől félve egyre sürgetőbben valamiféle megoldást szeretnének a problémára.

Forrás: Vadászlap