Nyomtatás
Találatok: 811
vaddiszno tizenket honap az erdonAugusztus végéhez közeledve szóba került szerkesztőségünkben az egyik leglátványosabb, szakmailag pedig kifogástalan magyar természet-film sorozat, a „Tizenkét hónap az erdőn”, amely eredetileg is jelen hónappal indult a televíziós „karrierje” megkezdésekor.

A Rácz Gábor által rendezett széria szakszerűen, egy vadász szemével mutatja be a gemenci, gyulaji, zempléni, budai, valamint a pilisi erdők vadvilágát. A forgatás több éven keresztül zajlott, a végleges filmmel pedig 1988-ban találkozhatott a nagyközönség.

Betekinthetünk a korabeli vad- és erdőgazdálkodás munka folyamataiba, ami leszámítva az eszközök, gépek fejlődését, napjainkban is hasonló kihívások elé állítja a szakembereket. Ebben a hónapban a Budakeszi Vadasparktól indulunk vadmegfigyelésre, közben a viharok által okozott károk helyreállítását is látjuk. Később az alföldi akácosok felújítását tekinthetjük meg és megtudjuk mi vezetett a síkvidéki tölgyesek jó részének eltűnéséhez. Természetesen a hangsúly továbbra is a dagonyák hűvösét kereső vaddisznókon, gímszarvasokon marad, így ismerkedhetünk meg egy „babos” kondával is. A vadászok augusztusi alapvető teendőit is megismerhetjük, mire kiérkezünk egyikükkel a magasleshez.

Bátran támaszkodhatunk ezekre az egyre korosodó felvételekre, amivel a vadföldek környékét, cserkelő utat nem járók számára egy lépéssel közelebb hozhatjuk az erdészek, vadgazdálkodók hivatásának nehézségeit, szépségeit.



Forrás: Vadászlap