medvetamadas medvefogakTöbb mint hétezer lejes kárt okozott a medve hétfőn éjjel egy Cekend-tetői tanyán, ahol egy törzskönyvezett tehenét ölte meg a pásztornak.

A nagyvadat szinte mindennap látni a környéken, így a gazda már a családját félti. A napokban farkasok is garázdálkodtak a Kápolnásfalutól nem messze található, Tizenhétfalusiként ismert övezetben: több juhot is megtámadtak, egyet el is pusztítottak. A körülményes kártérítés-igénylés miatt az ilyen eseteket már be sem jelentik a gazdák.

Egy fakerítéssel, illetve villanypásztorral bekerített karámba tört be a medve a Cekend-tetői esztenán, ahol egy tehenet elpusztítva több mint 1600 eurós kárt okozott a gazdának. A károsult, Lőrincz András elmondta, éjfél környékén hallották meg, hogy bőgnek a tehenek, illetve csaholnak az őrzőkutyák. Azonnal kirohantak és megpróbálták kiszabadítani a jószágot a nagyvad karmai közül, ám hiába csaptak zajt, a medve nem engedte el a tehenet még akkor sem, amikor az ebek rátámadtak. Végül csak úgy tudták elkergetni a vadat, hogy traktorral hajtottak a közelébe, de akkorra a tehén már elpusztult. Másnap bejelentést tettek a kárról.

Nem fél az embertől
Szinte mindennapos látványnak számítanak a medvék a Homoródfürdőhöz közeli legelők környékén, sokszor nappal is megjelennek – magyarázta Lőrincz András, aki attól tart, hogy előbb-utóbb a családját is megtámadják. Rámutatott, egy panzió is van a környéken, amelyben rendszeresen vannak vendégek, sokszor a zeneszó is hangos, de semmi sem riasztja el az éhes ragadozót. A gazda egyébként nyomokat is mutatott stábunknak, amelyek bizonyítják, hogy egy medve csupán ötven méterre tanyázik a gazdaságtól. Több helyen feltúrta a földet a rovarlárvákat kereső vad, de a fákon is látszott a karma nyoma. „Feláll a hátamon a szőr is, amikor az erdő szélénél hajtom el a csordát, és valami megreccsen a sűrűben” – fogalmazott a károsult.

Farkas is garázdálkodik a környéken
Több juhra is rátámadt egy farkas az elmúlt napokban a Kápolnástól nem messze található, Tizenhétfalusiként ismert területen. A ragadozó végül meg is ölte Lőrincz Imre egyik állatát – tudtuk meg a károsult főjuhásztól. Elmesélte, a farkas először vasárnap, az erdő szélén történt itatáskor próbált meg elrabolni egy jószágot a nyájból, de azt egy harapás után el is engedte a juhász éberségének köszönhetően. Hétfőn délelőtt egy patak közelében a fejős állatokat közelítette meg a farkas, egy sánta juhot el is kapott és megölte. A nyáj őrzője már csak a tetemet találta meg, amelyből jócskán lakmározott is a vad. Lőrincz Imre szerint az említett eseteken kívül egy másik juhász állatait is megtámadta a napokban a ragadozó, ám ott nem keletkezett komolyabb kár. A főjuhász attól tart, hogy a farkas a viszonylag könnyű préda miatt a napokban visszatér, amit a nyája fog megsínyleni.

Ő egyébként csak az állatorvosnál jelenti be, hogy elpusztult egy állata – azért, hogy a jószág fülszámát töröljék a számítógépes rendszerből –, kártérítést nem igényel az államtól. Mint mondta, roppant bonyolult az eljárás, és annyit kell „jönni-menni”, hogy az esetlegesen megítélt szerény összeg nem éri meg az erőfeszítést. Benedek László, Kápolnásfalu polgármestere megkeresésünkre arról számolt be, hogy a nyájakat ért károkért ritkán igényelnek kártérítést a gazdák a már említett körülményes procedúra miatt. A hasonló esetekről így legfeljebb szóban értesülnek a hivatal képviselői.

Folyamatos terror Benedek László főleg a lakók testi épségét félti, hiszen nemrég valaki szemtől szemben találkozott a medvével, és csak a szerencsén múlott, hogy nem sérült meg. Idén összesen hét alkalommal támadt tehenekre a nagyvad náluk, de juhnyájakat is számtalanszor megtizedeltek a medvék és a farkasok. Benedek hangsúlyozta, óriási veszélyt jelentenek a kápolnási lakosságra a ragadozók, hiszen az emberek jó része csak állattartásból tud megélni, mivel hegyvidéki település lévén nincsenek jó termőföldjeik, csak legelőik. Legfeljebb pityókát termeszthetnek, de azt is kitúrják a vadak. Megkérném szépen az állatvédőket, hogy jöjjenek ide és védjék meg a jószágainkat, illetve minket, mert lassan nem merünk kimenni a faluból – fakadt ki a településvezető.

Forrás: Székelyhon.ro