barnamedve fiatalIdén nyáron az eddigieknél is gyakrabban találkozhattak medvével a Szent Anna-tóra, a Mohos-tőzeglápra és környékére látogató turisták, írja maszol.ro.

Ma már nemcsak a táj szépsége, a fürdőzési, sátorozási lehetőség csalogatja az érdeklődőket, hanem a medvék hangsúlyosabb jelenléte is.
A Szent Anna-tó és környékének gondnoka, Kerezsi László szerint, mivel lassan megszokott látvánnyá válnak a bocsos anyamedvék, a turisták is egyre közelebb merészkednek az állathoz, holott ez a legártalmasabb, amit tehetnek.

A medve olyan gyakori vendég lett a tónál, hogy a tusványosi fesztiválról tudósító két hős munkatársunk, Dull Szabolcs és Német Tamás is összefutott vele júliusban:

A medveinvázió 1. oka: A kürtöskalács és a dinnye

A medvének nagyon jó a szaglása, akár már 2 kilométer távolságról is megérzi az étel szagát. Idén először nyitottak kész élelmiszert árusító bódékat a tó partján: az egyikben hot-dogot, a másikban pedig kürtős kalácsot készítenek, mondta Kerezsi a maszol.ro-nak. Tehát hiába hallgatnak a turisták a figyelmeztetéseinkre, miszerint ne dobjanak el élelmiszert, a két bódéból áradó illat úgyis odacsalogatja a medvéket.
„Érdekesség, hogy sok izraeli turista látogat hozzánk, akik nem hiszik el, hogy ezek nem betanított medvék. Hiába figyelmeztetjük őket arra, hogy ugye a medve nem játék, ők mégis élelmet dobnak nekik. Legutóbb például egy jó 12 kilós dinnyét szeleteltek és tettek ki az állat számára. Akkor ne csodálkozzunk, hogy a medvének megéri rendszeresen lejárni a tóhoz” – figyelmeztetett Kerezsi László.

A 2. ok: A strandigény
Idén a szokásosnál is melegebb volt Erdélyben, ezért a medvéknek nagyobb szüksége volt a tóban történő hűsölésre.

A 3. ok: A szaporulat
A harmadik ok természetesen a megszaporodott medveállomány. Míg régen egy anyamedvének egy bocsa volt, ma már hárombocsos medvékkel találkozni a leggyakrabban” – magyarázta a Maszolnak a terület gondnoka.

A maszol.ro szerint a Szent Anna-tó és Mohos-tőzegláp gondnokai, ismerői és védői elszántan dolgoznak azon, hogy nappal távol tartsák a medvéket a fürdőzőktől, kirándulótól. A sátortábort villanypásztorral vették körül. Sikeresnek bizonyult a szeméttárolók környékének medveriasztó spray-vel történő befújása is, ez távol tartotta a medvéket, hiszen messziről érezték a szagát, de a turistaszezonban sajnos sok gyermek fordul meg a környéken, ezért az erősen csípős vegyszer rájuk is veszélyt jelentett, így nem alkalmazzák azt.

Forrás: Index