A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. széleskörű közjóléti tevékenységei közül az egyik üde színfolt a művészeteket pártolása.

Ez a mecenatúra jelen esetben abban nyilvánult meg, hogy immár a kilencedik alkalommal hívták egy hét alkotószabadságra a festői szépségű Szigetközi környezetbe hazánk tájkép és vadászati témákban is alkotó művészeinek egy kis csoportját. A patkányosi tábor záróakkordjaként, az itt töltött hét alatt készült alkotásokat kis kiállítás keretében mutatták be a művészek.

Az alkotótábor vendégei mindannyian érzékeny lelkű művészemberek. Többen közülük nemcsak festik az erdők fáit, állatait, de a munkájuk révén is kapcsolatban állnak velük. Voltak, akiknek fő hivatása a festészet és nem csak művelik, de tanítják is azt, és voltak olyanok, akiknek a kenyérkereső foglalkozásuk mellett „csupán” a hobbijuk a művészet.
Abban azonban mindannyian megegyeztek, hogy szívügyük a mindnyájunkat körülvevő természet. Alkotásaikon átsüt a növények állatok tisztelete, szeretete. Egyéni látásmódjuk, művészi kifejező készségük szerint különböző technikákkal ábrázolják ugyanazt, a minket körülvevő természet; megóvni, megvédeni, fenntartani való csodálatos világát.

Ahány ember, annyi különböző életút. Egyéni sorsok, melynek hatásai mind benne vannak az itt (is) elkészült művekben.

Az egyik évek óta visszatérő vendég Fábián Dénes Gödöllőn élő festőművész volt, aki szerint a kép a legmeztelenebb önvallomás. Értő szem számára minden ecsetvonás az alkotó lelkének rezdülése.
Nyugdíjba vonulásáig a Képzőművészeti Egyetem tanára volt, azóta szakkört vezet, tanítványai vannak, és emellett restaurátorként is tevékenykedik. Annak ellenére, hogy családjában generációkra visszamenően mindenkinek volt kapcsolata a vadászattal, ő egészen 2005-ig nem érzett kedvet a festőművészet ezen területéhez. Ekkor azonban egy felhívásra nevezett az I. Országos Vadászfestő versenyre, amit – saját maga legnagyobb meglepetésére – meg is nyert. Megkapta a „Természeti és vadászati örökségért” érdemérmet. Ez aztán meg is hozta a kedvét a természet, a növények, állatok művészi ábrázolásához.

Az, hogy egy másik vendég éppen Bálint József agancs faragó művész lett, abban meghatározó volt sorsának egy váratlan, meglehetősen kellemetlen fordulata, amikor úgy jó tíz évvel ezelőtt komoly baleset érte. Mivel darabokra tört a csuklója kénytelen volt hosszabb ideig kivonni magát a napi rohanós rutin feladatok alól, így volt ideje észrevenni egy kis multifunkcionális marógépet egy kirakatban. Ahogy meglátta egyből tudta, hogy neki ezzel dolga van. Azóta faragja ki a „fölösleget” az agancsokból, hogy a „maradék” egy csodálatos csontcsipkével körülvett szarvas, vagy éppen vaddisznó legyen. Ahogy szerényen mondja, abban az adott agancs darabban, amit a kezébe vesz, már eleve benne van az alkotás, csak a felesleget kell körüle eltávolítani.
(„Minden kőben benne van a szobor, csak a felesleget kell lefaragni róla.” vélekedett a témáról a régmúlt időkben hasonlóan Michelangelo is).

A sorsunk eleve meghatározott, vagy inkább személyes döntéseink a fontosak az életünkben?

A zalai Rékasi Csaba esetében az biztos, hogy a már kicsi gyermekkorában megmutatkozó rajztehetsége a sors ajándéka volt számára, de ez csak egy kiinduló alap ahhoz, hogy elérje azt a szintet, melyet a most itt kiállított képei is képviselnek. Ehhez kellett az a sokévi kitartó, szorgalmas tanulással töltött év is, amit pl. a székesfehérvári képzőművészkörben Bujdosó Dénes festőművész mellett töltött el. Alkotásain próbálja megörökíteni a táj és a vadon élő állatok mindennapjait, szépségeit úgy, hogy a szemlélő számára is kellemes élményt nyújtson.

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. majd egy évtizedes múltra visszatekintő festőtáborának jó híre eljutott az ország távolabbi részén, Szegeden élő, Mráz Józsefhez is. Az ő sorsában talán az volt az egyik meghatározó fordulat, hogy szerencséjére nem volt túl jó matematikából, így nem az édesapja által elképzelt építészet lett a fő hivatása, hanem a festészet, amihez „csupán” a már zsenge korban megmutatkozó rajztehetsége kellett. Így festő és grafikus művész lett, mely tevékenységet az országosan is elismert alkotó olyan szinten gyakorol, hogy nem volt szüksége a Szegedi Iparművészeti Gimnáziumban szerzett kerámia-készítő bizonyítványára sem, mert szabadfoglalkozású, hivatásos művész ember lett.

Az alkotótáborban nagyrészt festmények készülnek, de színesíti a palettát a Vas megyei Hegyfaluból érkezett, szakmájára nézve hivatásos vadász, hobbiját tekintve grafikus, természetfestő Kovács Tibor. Neki a kiváló manuális készsége mellé a kitűnő vizuális memóriáját adta a természet. Különösen szépek a nagyon pontos anatómiai ismereteket kívánó grafikai munkái, melyhez a sok száz, súlyos albumokat megtöltő, a különböző mozdulatsorokat bemutató rajzon keresztül vezetett az út. Ami már nem adottság, hanem egyéni döntés az önfejlesztésre, a hatalmas szorgalom és sok-sok munka! Mivel ez a szeretett hobbi is egyben, nem is munkának érzi, sokkal inkább öröm és szórakozás a számára.

Érdekes, hogy a festőművészek körében (úgy általánosságban is) és itt a táborban is, sokkal több a férfi, mint a női alkotó. Ez így volt itt Patkányoson is; a gyengébb nemet mindössze egyetlen hölgy, Jakabné Tóth Márta képviselte. Azonban ő nem csak ettől volt különleges, hanem az alkotásai is kitűntek az itt keészült művek közül. Míg a többségnek a realista ábrázolás mód a kifejező eszköze, ő újszerű technikai megoldásokkal dolgozott. Azt vallja, hogy a képeken keresztül nem az egyszerű látvány bemutatására, hanem az érzelmek és gondolatok ébresztésére, valamint a mondanivalójának sajátos, szimbolikus közlésére törekszik.
Sárgás, barnás őszi színek, érdekes struktúra: egy színpompás őszi falevél, az egyik képe. Egy másik: őszi színek közt egy kinyújtott tenyér, fölötte apró kék madárka: óvlak, vigyázlak, mondja talán, vagy azt, hogy egyetlen vagy? Egy utolsó madár?!

Hasonló gyönyörűség Kőhalmy Tamás kék vízen úszkáló „ősz színű” falevelei is. Véleménye szerint is gyönyörű a környezet, remek a vendéglátás, így ideális az alkotómunkára. A soproni gyökerekkel rendelkező festőművész immáron kilencedik alkalommal tölti az ősz egy hetét az alkotótáborban. Leginkább természeti témájú műveit már tíz éve állítja ki különböző vadászati rendezvényeken. Népszerűek a soproni erdőmérnöki karon a művészettörténeti kurzusai, valamint a Vadászati Kulturális Egyesületben, ahol a képzőművészkör elnöke, is rendszeresen próbálja saját és művész társai munkáit megismertetni az érdeklődő közönséggel.

Seres József a művész lelkű biztossági őr, gyermekkora óta vonzódik a természethez és a művészetekhez. Autodidakta módon kezdett hozzá a természetábrázoláshoz, és a régmúlt időkbe visszanyúló kezdetektől jobbára az ilyen alkotótáborokban a kortárs festőktől folyamatosan tanulva sajátítja el, a különféle ábrázolás módokat. Olaj, akvarell és a pasztell képeinek témái a vaddisznók a szarvasok az erdő vadjai. Gödöllőn él öt gyermeke körében.

Kalas András Vadászcsaládban született a dél-somogyi Barcson. Falusi környezetben, hivatásos vadász fiaként felnőve, szoros kapcsolatban volt mindig is a természettel. Korán kezdett rajzolni, majd festeni. Vadász-vadtenyésztő szakon érettségizett, autodidakta módon tanulta az ecsetkezelést, mesterfogásokat, az utóbbi pár évben, alkotótáborokban tökéletesítve technikáit. Aktív résztvevője a Muray-műhelynek, és a KAEG Zrt. Patkányosi alkotótábora mellett a Gemenc Zrt által rendezett művésztáboroknak is. A kedvenc témáit az ártéri erdők világából meríti, abból a környezetből, ahol él, amit a legjobban ismer és szeret.

Az alkotótábor 2017. évi részvevőinek bemutatása sorában utolsóként essék néhány szó Iván Istvánról, akinek hobbija a festészet, amit korántsem csupán hobbi szinten űz.
Valójában ő itt a legfontosabb személy, hiszen a kezdetektől fogva szervezője, aktív résztvevője a tábornak. Bár Sopronban él, szívéhez nagyon közel állnak a vizek, az ártéri erdők is. Ő is gyermekkora óta a természet szerelmese, élményekre, megfestendő témákra vadászva fényképezőgépével járja az erdőket. Amikor már felnőtt fejjel azt érezte, hogy ez a sok általa már látott természeti szépség a festővászonra kívánkozik, fogott a kezébe ecsetet. A technikai alapokat Csiszár József neves festőművésztől tanulta. Egy rövid ideig vadászott ugyan, de hamar rájött, hogy az igazán felemelő élmény számára az, ha nem puskavégre, hanem festővászonra tudja varázsolni a nemes vadat.

A művész vendégek, megköszönve a vendéglátást kiemelték, hogy nagyon hálásak a családias légkörű gondoskodásért, nagyra értékelik minden évben, hogy olyan a tábort körülvevő természeti környezet, hogy gyakorlatilag az erdészházból kilépve bárhol leállíthatják a festő állványt, mert a látvány a vászonra kívánkozik. Ugyanilyen fontos az itt töltött egy hétben az is, hogy egymás társaságában dolgozhatnak, ami alkalmat ad a különböző technikák ellesése mellett arra, hogy tanácsokkal, ötletekkel segítsék egymást.

A vendéglátók nevében Orbán Tibor vezérigazgató köszönt el az alkotó társaságtól a jövő évi, jubileumi viszontlátásig azzal, hogy az Erdőgazdaság büszke arra, hogy támogatásukkal részesei lehetnek annak a folyamatnak, melynek során ezek az évek óta visszatérő alkotó művészek egyre jobban kiteljesedhetnek, fejlődik technikai tudásuk, ábrázoló képességük és őszinte öröm számukra, hogy szerény eszközeikkel hozzájárulhatnak ehhez.

Forrás: Kisalföld