birosagA vádlott a tanyájával szomszédos vadászterületen kezdett el acéldrótból készült hurokkal vadászni.

Orvvadászat és lopás miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 68 éves büntetlen csurgónagymartoni férfit a Nagyatádi Járási Ügyészség, aki tiltott, hurkolásos módszerrel ejtett el vadat Csurgó környékén, illetve társával engedély nélkül kilövetett egy gímszarvas borjút.

A vádlott a tanyájával szomszédos vadászterületen kezdett el acéldrótból készült hurokkal vadászni. Tavaly ősszel egy 200 ezer forint értékű gímszarvastehenet ejtett el. A tetemet a helyszínen kizsigerelte, majd a húst a lakóhelyén feldolgozta. Később egy elpusztult vaddisznósüldőt is ellopott a vadászterületről.
Megkérte a nála vendégeskedő vadász barátját, hogy lőjön ki egy vadat. A barát, aki ezen a területen nem rendelkezett vadászati jogosultsággal, elejtett egy százezer forint értékű gímszarvas borjút, amit kizsigerelt és a helyszínen hagyott, hogy a vádlott az állat húsát később elvihesse. A vadásztársaság alkalmazottai azonban még a vádlott érkezése előtt megtalálták az állat tetemét.

A Nagyatádi Járásbíróság jogerős ítéletével az ügyészi indítványnak megfelelően mindkét vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását próbaidőre felfüggesztette.

Forrás: Sonline