uj vadveszely tablaA Sóstói-erdő sokak számára ismert. Van, aki méltán híres strandjáról, van, aki a múzeumfaluról emlékszik rá és van, aki azért, mert egy rossz emlékű estén itt ugrott autója elé először őz.

Sajnos nem rendkívüli eset az ilyen, mivel a Sóstói-erdőn keresztül nagy forgalmú út vezet. Szerencsére a súlyos baleset nem gyakori, de a vadban és gépjárműben okozott kár így is jelentős. Volt olyan esztendő, amikor 37 alkalommal kellett elütött őzbe fűzni krotáliát, az alig 2 kilométeres szakaszon.

Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) megyei szervezete és a Rendőrség is kereste a megoldást, melyben a Rendőrség ért hamarabb célt. Tavasszal jelezték a Vadászkamara felé, hogy van egy elképzelés, melyet meg kívánnak valósítani. Mivel az OMVK maximálisan támogatta az ötletet, így a két szervezet megegyezett a közös munkában.

A terveknek megfelelően a vadveszélyt jelző tábla mellé, egy attól színében és méretében is elütő, ugró őzet mutató tábla került. Így remélhetőleg az autósok jobban fognak ügyelni és ez már elég lehet a baleset elkerüléséhez.

Az elhelyezett táblákat március 9-én, a két szervezet közös akció keretében mutatta be a lakosságnak és a médiának.

A rendőrség illetékesei figyelemfelhívó közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak, melynek keretében felhívták a figyelmet az új táblára. Az igazoltatáson átesők vadriasztó sípot is kaptak, melyek használatával az autón szintén csökkenthető a vadelütés valószínűsége.

A két szervezet távlati célként fogalmazta meg, hogy amennyiben a tapasztalatok pozitívak lesznek, a megye más frekventált útjaira is elhelyezésre kerül majd a tábla.

Mindemellett feltétlenül érdemes megszívlelni az alábbi – a rendőrség honlapján is elérhető – tanácsokat a vad és gépjármű ütközés elkerülése érdekében.

  1. Lassítson! A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnia. Ha lakott területen kívül 90 helyett csak 80 km/óra sebességgel megy, jóval több ideje lesz reagálnia egy esetlegesen hirtelen felbukkanó vadra.
  2. Ne mobilozzon! Ha másra figyel, lassabban tud reagálni. Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban, vagy a következő bukkanó mögött.
  3. Kapcsolja be a biztonsági övet! Már nem lesz rá ideje, mielőtt a fékre tapos.
  4. Kapcsolja fel a távolsági fényszórót! Így nagyobb területet láthat át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolja le a reflektort!
  5. Tudjon róla, hogy szembejövő forgalomnál nehezebb észrevenni a közelben lévő vadat. A sebesség csökkentése segíthet.
  6. Tartson nagyobb követési távolságot! Az elöl haladó gépkocsi is ugyanúgy bármikor hirtelen fékezésre kényszerülhet.
  7. Folyamatosan figyelje az út két oldalát is! Vezetés közben az ember hajlamos elmerengeni – különösen éjszaka egy kihalt úton.
  8. Ha vadat lát, lassítson! A vad kiszámíthatatlanul viselkedik. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek.
  9. Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek a fajok csoportokba verődnek.
  10. Dudáljon, ha vad van az úttesten! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy látják a járművet, a hangjelzés segíthet nekik, hogy tudják, merről jön a veszély. Vigyázzon azonban, ha a vad nem az úton áll – lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.
  11. Lakott területen belül is találkozhatunk őzekkel vagy más vadfajokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
  12. Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az egyedet! Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
  13. Ha elpusztult, vagy haldokló vadat lát az úton, hívja a 112 segélyhívó számot! Ne próbálja meg lehúzni az úttestről; lehet, hogy még életben van, és egy rémült nagyvad súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult vadat ne vigye magával, az lopásnak számít!


Forrás: omvk.hu