Nyomtatás
Találatok: 1039
tiszavasvari2A gazdálkodás nem csak elvételt, hanem gondozást, tervezést és felelősségteljes hasznosítást jelent. A természet folyamataiba beavatkozni komoly tudás birtokában és csak felelősen szabad.

A vadászat és a természetvédelem összhangjáról tartott előadást a napokban Fazekas Gergely, az Országos Magyar Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Szervezetének titkára azon a rendezvényen, amelyet a Tiszavasvári székhelyű Szikra Vadásztársaság rendezett a Vasvári Pál Múzeumban.

Egykorú a két fogalom

Sokan felkapják a fejüket, ha a két tevékenység, a vadászat és a természetvédelem egy mondatban szerepel. Vajon miféle kapcsolat lehet köztük, hiszen az egyik védi a természetet, míg a másik elvesz abból.

– Nos, ez valóban így van – a közhiedelem szerint – kezdte előadását a szakember. – Egykorú a két fogalom, hiszen a vadászat megjelenésével együtt megjelentek a vadászattól eltiltott területek is. Ezek voltak azok a szent helyek, amelyek minden természeti nép életében fontos szerepet kaptak. Itt az égi hatalmak tisztelete miatt nem volt szabad semmit sem elpusztítani. Azért a vadászat mégis csak előnyben van, hiszen a 14–17 ezer éves barlangrajzok szerint az ősember már bizonyíthatóan vadászott, míg intézményes természetvédelem a Yellowstone Nemzeti Park 1871-es alapításától van.

Folyamatos tanulással

– Nagy múltú tehát a vad­űzés, nem csoda hát, hogy a fejlődés eredményeként manapság már vadgazdálkodás tudományáról beszélünk. Márpedig a gazdálkodás nem csak elvételt, hanem gondozást, tervezést és felelősségteljes hasznosítást jelent. Ebből csupán a hasznosítás az, amit vadászatként ismerünk.

A vadászható és a védett fajok esetében nagy gondot jelent az élőhelyek eltűnése. Ennek ellensúlyozásán munkálkodik a maga eszközeivel és tudásával mindkét „tábor” – folytatta a titkár. – A környezet megismerésében és a működését befolyásoló szabályok megértésében lépéselőnyben voltak a vadászok. Nem csoda hát, hogy a hazai természetvédelem első úttörői is vadászok voltak.

Vajon hogyan viszonyul napjainkban egymáshoz ez a két szakma, mert szakma ám mindkettő a javából. A természet folyamataiba beavatkozni komoly tudás birtokában és csak felelősen szabad. A tudást pedig csak folyamatos tanulással és sok-sok természetben töltött órával lehet megszerezni.

Újra egymásra találnak

– Örvendetes, hogy napjainkban újra egymásra találnak a zöldek és a zöldek, hiszen egyformán így hívják a vadászokat és a természetvédőket is. A túzokprogram és a földön fészkelő védett madarak óvása elképzelhetetlen a róka- és a sakálállomány gyérítése nélkül. A parlagi sas védelmét célzó programok nagy felismerése, hogy ott tud megtelepedni ez a ragadozó, ahol elegendő hör­csög és mezei nyúl áll rendelkezésére a fiókák táplálására.

– A nádasokat és védett gyepeket feltúró vaddisznók ellen a vadászattal lehet a leghatékonyabban védekezni – tette hozzá a szakember.

Forrás: Kelet