tuzokdurrogesA hideg, havas márciusi időjárás következtében kicsit késve kezdtek násztáncba a túzokkakasok a felső-kiskunsági pusztákon, de már látványos vetélkedés folyik a dürgőhelyeken.

A túzokok dürgése jellemzően március közepétől veszi kezdetét, legalábbis a dürgésnek az a fázisa, ami már a madarak viselkedésében is megmutatkozik. A kakasok külső jegyeinek megváltozása; azaz a nászruha kialakulása és a bajusztollak növesztése ugyanis már a téli hónapokban megindul, hogy tavaszra teljes pompában virítsanak.

A telelés meghatározó a későbbi rivalizálás szempontjából, hiszen csak a legjobb fizikai állapotban lévő, legrátermettebb kakasok léphetnek az arénába. Nem meglepő, hogy az idei ”márciusi tél” kicsit visszavetette a kezdeti lelkesedést, és a telelőhelyek tápanyagban gazdag repcevetései visszacsalták a madarakat, hiszen nem kockáztathatták, hogy a hideg időjárás miatt idő előtt legyengüljenek.

A kakasok idén március 25. után nagy létszámban jelentek meg a központi dürgőhelyeken, ahol hosszabb-rövidebb ideig tartózkodnak. A napokban 20-40 példányos csoportok vetélkedése volt megfigyelhető egy-egy ilyen arénában, míg a tyúkok 40-60 példányos csoportokban külön mozognak a környező gyep- és szántóterületeken, alaposan felmérve a dürgő- és költőhelyek állapotát. Áprilisra már némileg rendeződnek az erőviszonyok és a legtöbb kakas elkülönülten pózol a tyúkok előtt, akik a párzást követően április második felében rakják le tojásaikat.

Mivel a túzok mezőgazdasági környezetben, talajon fészkel, a költések megsemmisülésének nagyon nagy esélye van. A pótköltések miatt a kakasok dürgése egész májusban, sőt még június elején is megfigyelhető, hiszen nem szalaszthatják el egy esetleges második, vagy akár harmadik próbálkozás lehetőségét.
A márciusi tél kissé megzavarta a madarak viselkedését, ám az olvadás után már szinte semmi nem állhat a szaporodás útjába, így a túzokok aktivitása érezhetően megnőtt a napokban
.
Hol láthatunk túzokot?
A Kiskunságban mintegy 600-650 példány túzok él, így a túzokkal való találkozás nem olyan reménytelen esemény, mint amilyennek elsőre tűnik. A központi nagy dürgőhelyek látogatása a zavarás elkerülése miatt csak szakvezetés keretében történhet, de a Kiskunsági Nemzeti Parkban és annak környékén számos lehetőségünk van találkozni Európa legnagyobb testtömegű madarával.
A Kiskunság legjelentősebb túzok dürgőhelye Kunszentmiklós külterületén található, így a térségben járók nagy eséllyel megpillanthatják őket. Akik pedig Bugyi településről Kunpeszér felé tartanak, kis szerencsével a műútról is megfigyelhetik a túzokok tavaszi násztáncát, ami a világ egyik legnagyobb élményt nyújtó természeti jelensége.

A túzokok megfigyelését segíti több más védelmi intézkedés mellett „A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” elnevezésű LIFE Nature pályázat (www.tuzok.hu), aminek keretében kialakítanak egy túzokvédelmi látogatóközpontot és több megfigyelőpontot is.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park
További információ: Lóránt Miklós, természetvédelmi területfelügyelő, Túzok LIFE projektkoordinátor, tel.: +36 30 336 4850, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Túzokos események a Kiskunsági Nemzeti Parkban áprilisban

Április 7- - Túzokünnep Bösztörpusztán
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság minden évben megrendezi április elején a Túzokünnep elnevezésű családi rendezvényét, ahol színes programokkal várnak mindenkit, aki rajong a túzokokért. Április 7-én, 10.00 órától várják az érdeklődőket Kunszentmiklós mellett, Bösztörpuszta-Nagyálláson. Lesz humoros, élő állatokat bemutató előadás, játszóház, természetismereti séták, előadások a túzokról és a védelmük érdekében tett erőfeszítésekről, valamint vásárolhatnak Nemzeti Parki Termék védjeggyel ellátott termékeket is.
Információ: Szabó Ágnes, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36 30/4884-579

Április 8. - Hajnali túzokles Apajpusztán
Korán kell kelnie annak, aki a nemzeti park természetvédelmi őre vezetésével szeretné meglesni a nászruhás, dürgő túzokkakasokat. Az élmény megéri ezt a kis kényelmetlenséget! Saját gépkocsi szükséges!
Találkozó: 6:00, Bugyi községben a református templom melletti parkolóban
Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft, családi 2000 Ft
Információ, jelentkezés: Lóránt Miklós, +36 30/336-4850

Április 15. - Túzokles a soltszentimrei szikes pusztán
A fokozottan védett madár násztáncát még a tapasztalt természetjárók is csak elvétve láthatják. Napsütéses kora reggeli órákban azonban erre jó esélyünk van! A túzokok mellett láthatunk ürgéket, a legkorábban nyíló orchideánkat, az agár sisakoskosbort, és ha szerencsénk van, akkor megcsodálhatjuk az Afrikából ebben az időszakban visszatérő kék vércséket is. A túra hossza kb. 8 km, időtartama 4-5 óra.
Találkozó: 8:00, a soltszentimrei vasútállomásnál
Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft, családi 2000 Ft
Információ, jelentkezés: Sápi Tamás, +36 30/4884-574

Forrás: ForestPress