tisztujito1 omvkAz Országos Magyar Vadászkamara 2018. április 13-án a Tatai Gottwald Hotel és Étteremben tartotta meg 2018. évi tisztújító küldöttközgyűlését. A rendezvény délelőtt tíz órakor kezdődött, melyen mintegy kétszázhúsz küldött jelent meg.

A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a kamara 2017. évi tevékenységéről szóló beszámoló és pénzügyi számvetés, a 2018. évi bevételek megoszlásának és felhasználásának eldöntése, a központi apparátus 2018-as költségvetésének, valamint szervezeti és működési szabályzatának elfogadása, illetve az Országos Vadgazdálkodási Alaphoz 2017. évben benyújtott pályázatok kapcsán történt fellebbezésekről való döntés.

A legfontosabb napirendi pont azonban az új tisztségviselők megválasztása volt. A hosszadalmas szavazás és szavazatszámlálás eredményeképp a korábbi elnök, dr. Jámbor László, illetve a korábbi hivatásos vadász alelnök, Fodermayer Vilmos újabb megbízatást kapott a következő négyéves ciklusra. Pap Gyulát, a korábbi sportvadász alelnököt dr. Kovács Sándor követi a pozíciójában.

(Részletes beszámoló a Nimród májusi számában!)

Forrás: Nimrod