diakok vegzettek tanarok2018A Soproni Egyetemet érte az a megtiszteltetés, hogy az idei évben rendezője lehetett a VII. Országos Felsőoktatási Vadászvetélkedőnek 2018. április 20-21-én.

A hagyományos verseny lehetőséget kíván teremteni a felsőfokú tanintézmények részére, hogy egy országos vetélkedő során összemérjék hallgatóik szakmai tudását. A vetélkedő további célja a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok szorosabbá fűzése és új kapcsolatok kiépítése. A vetélkedő egyéni és csapat versenyszámokból állt.

A vetélkedő egyben emlékverseny is volt, a Soproni Egyetem tavalyi esztendőben elhunyt hallgatója, Rakonczai Péter emlékére, aki sokat tett azért, hogy ezt az esemény itt kerülhessen megrendezésre. Az eredményhirdetésen megjelent és díjat adott át Péter családja is.

b_150_150_16777215_00_images_stories_egyetem_lesen2018.JPG
A versenyen előzetesen 5 egyetem 7 csapata jelezte indulását, végül a startvonalnál öt csapat sorakozott fel. A vetélkedő programjában szerepeltek elméleti (pl.: szakmai- és vadászetikai teszt, vadászkutya és vadászkürtjel felismerés), és gyakorlati (pl.: lövészet, csapda felállítás, vadászvendég kísérés) feladatok. Az eseményt Pap László, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgató-helyettese és prof. dr. Náhlik András, a Soproni Egyetem rektora nyitotta meg.

Az eseményt végig kísérték a Soproni Egyetem Vadászkürtöseinek Baráti Körének kürtszólamai.
A gyakorlati feladatok elvégzésére pazar helyszínnek bizonyult a Göbös-major Ökoturisztikai Központ, ahol a Magyalosi Lőtér munkatársai nagy szakértelemmel vezették a lövészeti versenyszámokat. Másnap a Soproni Egyetem termei és Botanikus Kertje vált a verseny színterévé.

b_150_150_16777215_00_images_stories_egyetem_flinta2018.JPG
A díjátató ünnepségen Ugron Ákos Gábor a Földművelési Minisztérium Helyettes Államtitkára köszöntette a résztvevőket, a soproni rendezésről a versenyt életre hívó Gödöllői Vadászati Szakkollégium elnöke, Szakács Dóra szólt elismerő szavakat. A díjakat prof. dr. Bidló András dékán, a támogatók és az Egyetem képviselői adták át.


A verseny eredménye:
Csapatverseny:
Szent István Egyetem - Gödöllő 1. csapata
Soproni Egyetem Erdőmérnök csapata
Soproni Egyetem Vadgazda mérnök csapata

Egyéni verseny: 
Kiss Tamás
Vajnai Zoltán
Papp László
 (valamennyien a Gödöllő 1. csapatából)

Különdíjak: 

Rakonczai Péter Emlékdíj a gyakorlati feladatokban legjobban szerepelt versenyzőnek: Kiss Tamás 
Herman Ottó Szakkollégium Különdíja a növénytan felismerésben és a szakmai elméleti tesztben legjobban szerepelt versenyzőnek: Skripek Sándor – Soproni Egyetem Erdőmérnök hallgató

A verseny támogatói voltak: a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt., Szombathelyi Erdészeti Zrt., Zalaerdő Zrt., a NÉBIH, az Ember az Erdőért Alapítvány,  a Hunttrophy vadászati oldal, a Soproni Polgári Lövész Egyesület, Ziegner Jagd vadászbolt és a Herman Ottó Szakkollégium.

Forrás: ForestPress