Nyomtatás
Találatok: 1162
oz kozeliMájusban javában tart már az őzbak vadászati idénye. A legtöbb kezdő vadász első trófeás nagyvadja az őz. A trófea értékét annak minőségén túl elsősorban a vad elejtéséhez kapcsolódó személyes élmény adja.

Mai rohanó világunkban kevés vadásznak adatik meg, hogy ezt maradéktalanul kiévezhesse, a területet rendszeresen járva megismerhesse az ott élő bakokat, kiválaszthassa a számára megfelelőt, kiismerje annak szokásait és azt a számára legkedvesebb módon (cserkelve, hívva vagy lesen) elejthesse.

Ez az élmény azzal válhat teljessé, hogy a hőn vágyott és általunk terítékre hozott vad trófeáját mi magunk készítjük el. Szépen letisztított, hófehér koponyát bárki tud csinálni megfelelő türelemmel és odafigyeléssel.

Az eljárás a következő: Nyúzzuk le a fejről a bőrt úgy, hogy a csont ne sérüljön. Arra ügyeljünk, hogy a rózsa (az agancs alsó, szélesebb, gyöngyözöttebb része) körül hagyjunk egy két- három centi széles bőrdarabot, ez védi a rózsát később a főzés során. Majd nagyjából húsoljuk le és távolítsuk el a lágy részeket (ezt lehet főzés után is). Ezután egy éjszakára helyezzük a fejet hideg vízbe, vértelenítés céljából. Majd 80 – 85 oC (éppen csak gyöngyöző) vízben állandó ellenőrzés mellett addig főzzük, míg a rajta található izomszövet könnyen eltávolítható nem lesz.

Főzéskor a fejet úgy rögzítsük, hogy az agancs ne érjen a forrásban lévő vízbe, mert elveszíti a színét. Vigyázzunk, hogy ne főzzük túl, mert a koponyacsontok szétesnek. Egy tompa kés vagy erősebb szálú kefe segítségével távolítsuk el a lágy szövetek 80 – 90%-át és egy vastagabb, meggörbített drót segítségével tisztítsuk ki a koponya üreget belülről is. Ezután tegyük az így előkészített koponyát tiszta vízbe, ami teljesen elfedi és 20 oC feletti hőmérsékleten hagyjuk egy hetet pihenni.

A baktériumok ezalatt végzik a dolgukat, fellazítják a csonton maradt inas részeket és a zsírtalanítást is részben elvégzik. Akkor működik jól a rendszer, ha a víz felületén, néhány napon belül egy összefüggő baktériumokból álló filmréteg képződik. Egy hét után a koponyát vegyük ki és enyhén ultrás vízbe helyezve (öt liter vízhez egy evőkanál ultra) 20 – 30 percig óvatosan forraljuk, ezzel eltávolítjuk a maradék zsírt a csontból. Folyó víz alatt öblítsük le és kefével távolítsuk el a maradék húsmorzsákat.

Az utolsó fázis a fehérítés, ami a következő módon történik. Forrásban lévő vízbe helyezzük a koponyát, ügyelve arra, hogy a rózsa a vízszint felett maradjon és vegyük le a fazekat a tűzhelyről. Kellő óvatosság mellett, 1 -1,5 dl hidrogén-peroxidot öntsünk a forró vízbe és hagyjuk benne a csontot a víz kihűléséig. A szer a forró vízzel erős reakcióba lép ezért ügyeljünk arra, hogy az esetlegesen felcsapó gőz a kezünket, arcunkat ne érje. Az esetleg kezünkre cseppenő hidrogén-peroxidot száraz ronggyal törüljük le, és csak utána mossuk le bő hideg vízzel! Ellenkező esetben a szer a bőrünkön égési sérüléseket okozhat! Az oldatból kivett koponyát folyó víz alatt alaposan öblítsük le és napon szárítsuk. A végeredmény egy rendkívül dekoratív hófehér koponya. Az esetlegesen kilazult fogakat ragasztóval erősítsük meg.

oztrofea2

Az így elkészült koponyát az öreglyuk alatt (a nyakszirtcsont alján középen található nyílás, amin át a nyúltvelő átmegy a gerincvelőbe) egy centiméterrel megfúrva (itt legvastagabb a csont) egy megfelelő hosszúságú facsavar segítségével a kiválasztott táblára rögzíthetjük.

preparator1

Mindenkinek jó barkácsolást!

Rácz Róbert, preparátor

Forrás: http://vadaszerdo.blog.hu/2018/05/05/mit_tegyunk_ha_bakot_lottunk