Nyomtatás
Találatok: 659
vetelkedoGyakorlati és elméleti tudásukról is számot adtak a hivatásos vadászok szerdán.

A gyenesdiási lőtéren Zala megye mellett a Veszprém megyeiek is képviseltették magukat. A kisgolyós és a koronglövészet mellett a trófeabecslésben, növény-, vadfaj-, valamint állathangok felismerésében is helyt kellett állniuk a szakembereknek.

A versenybírók számos jótanáccsal is ellátták az indulókat a verseny során. A hivatásos vadászok Zala megyei versenyén a kisgolyós lövészetben is bizonyítaniuk kellett tudásukat a résztvevőknek. A megmérettetésen a megyében vadászatra jogosultak alkalmazásában álló, főfoglalkozású hivatásos vadászok vehettek részt.



„Igazából én már kiskorom óta vadászom, édesapámtól örököltem ezt az egész dolgot. Szerintem nagyon jó ez a verseny azért is, mert részben új dolgokkal is megismerkedünk, illetve továbbképzésnek is fel lehet fogni. Sok kollégával találkozom, akikkel el lehet beszélgetni a vadászatról illetve a mostani dolgokról. Szerintem ez egy jó kis kihívás is.” – mondta Horváth Róbert, a Bakonyerdő Zrt. hivatásos vadásza.

A versenynek a BEFAG lőtér adott otthont, ahol a vadászok a koronglövészet terén is bizonyíthatták a tudásukat. A versenyzőknek 20 korongot kellett eltalálniuk, ezzel maximum 100 pontot szerezhettek. A hivatásos vadászok Zala megyei versenye elősegíti a résztvevők szakmai tevékenységének magasabb szintű gyakorlását, ezzel együtt pedig biztosítja a hivatásos vadászok részére kötelezően előírt szakmai továbbképzést is.

„Ez egy továbbképzési forma, ahol megmérettetik az aktuális szakmai tudásuk, ez a lőkészségtől kezdve a trófeafelismerésig, hangfelismerésig, csapdaismeretekig stb. kiváló alkalom, hogy egymással találkozzanak a kollégák, egy kicsit épüljenek, megismerjék a másiknak a problémáit. Ezen túlmenően azért is szükség van rá, mert rendeznek országos versenyt is, és ki kell választanunk, hogy ki a legjobb a megyében” – tájékoztatott dr. Nádor László, a Zala Megyei Vadászkamara elnöke.

A szakemberek szerint a versenyzők jó teljesítményt nyújtottak, de a Zala megyei vadászok országos viszonylatban is előkelő helyen állnak. A szerdai verseny díjátadójára augusztus 25-én a Zala Megyei Vadászati Évadnyitó ünnepségen kerül majd sor.

Forrás: Keszthely TV