Nyomtatás
Találatok: 360
rendorsegTöbbek között betörésekkel, orvvadászattal próbálta eltartani magát az az 54 éves hajléktalan férfi, aki ellen nemrég emeltek vádat.

A megyei főügyészség tájékoztatása szerint ez év februárjában egy galamboki házba jutott be a férfi, kihasználva, hogy az épület ajtaja nem volt zárható. A lakó távollétét kihasználva egy pár műbőr munkáscipőt, két laposelemet és egy ventilátort vitt magával, okozva nyolcezer forint kárt. Az elvitt holmik közül csak a műbőr cipő került elő.

Pár héttel később, márciusban a Csapi mellett található Világos-hegyen tört be több hegyi pincébe. Három helyről is üres kézzel távozott, mert számára hasznosíthatót nem talált. Egyetlen pincénél járt sikerrel, ahová a lakat lefeszítésével jutott be. Innen Badacsonyt ábrázoló, fára festett fali képet és két bögrét vitt magával, okozva ezzel 900 forint kárt.

A férfi más módon is próbálkozott, hogy élelemhez jusson, rapsickodott, a Világos- hegyen kihelyezett hurokkal 15 kilós őzbakot ejtett el. A fogyasztásra előkészített, megnyúzott állatot a rendőrök foglalták le tőle.

A Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a hajléktalan férfi ellen a nagykanizsai járási ügyészség végül orvvadászat és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

Forrás: Zaol