Zimankós reggelre ébredtünk az utolsó hómentes napok egyikén. Az iskola kapuján begördülve vagy száz erdész- vadásztanulóval találtuk szembe magunkat, az én szememben a nap hősei.
Ezer hektáron hegynek föl, völgybe le. Nem hinném,hogy volt alkalmuk fázni. Beljebb a puskások gyülekeznek, vidám hangulat, forró tea, régi ismerősök. Izgatott várakozás. A rövid
eligazítást vadászkürtök hajtásra hívó hangja zárta. Vezetőnk nyomában a helyünkre értünk, majd két óra didergés következett. A fákról olvadó zúzmara minden zajos cseppje mögött vadat sejtettem,de nem volt szerencsém.

Néhány mozgó vad a távolban közvetlenül a hajtósor előtt, és mire feleszméltem már a reggel látott máglyák mellöl köszöntöttek a kürtösök. Méretes tisztáson ebédeltek együtt a hajtók és a puskások. Zöldbe öltözött urak és színes mellényes fiatalok kavalkádja. Rövid pihenő után a hajtók buszát követve a délutáni hajtás helyszínére utaztunk. Az idő enyhült, nem vacogtunk már annyira. Maradt a vibráló csend és a feszült várakozás.

Ez sem tartott sokáig, kisvártatva hangos csörtetéssel telt meg az erdő. Percenként vágtatott el valami mellettem, és a bámészkodás mellett majdnem fotózni is elfelejtettem. Mire a hajtók a végére értek a területnek, én is meleg szobába kívánkoztam, forró tea mellé. A kívánságom hamar teljesült, vacsorát is kaptam ráadásként. A teríték fölött kürtösök adták hírül mi esett aznap, majd kétszáz ember gyűrűjében hallgattam búcsúztatójukat. Ami a képeket illeti: csak olyan élőlényről van fotóm, akit ha szépen kértem, nem mozdult, a többi sajnos kiszaladt a képből..

Legközelebb talán jobban sikerül.