Nyomtatás
Találatok: 1047
vadászok fogadalomtételeSzombaton rendezték meg a hagyományos vadásznapot.
Kardeván Endre államtitkár ugyan nem tudott eljönni, levelet azonban írt. A szokásos külsőségek és a már jól bevált forgatókönyv szerint rendezték meg az idei megyei vadásznapot a fürdővárosban. Gagyi István, a megyei vadászkamara elnöke köszöntötte a résztvevőket, az ünnepi szónoknak felkért Feiszt Ottó azonban nem tudott részt venni az eseményen. Mint ahogy Kardeván Endre vidékfejlesztési államtitkár sem volt jelen, ő azonban levelet küldött. Ezt Majthényi László, a megyei közgyűlés alelnöke olvasta fel. Az államtitkár utalt arra, hogy meg kell erősíteni a vadászat tekintélyét, mivel a médiában megjelenő, negatív hírek rombolják azt.

A vadászat fontos nemzetgazdasági ágazat, a szakminisztérium így is értékeli. Az államtitkár levelében kifejtette, hogy cél a hazai vadászat európai modernizációja, mind jogilag, mind tartalmában. A minisztérium az ehhez szükséges kereteket megteremti, vagy már megteremtette. Fontos, hogy a vadászat a környezettudatos létezés egyik meghatározó eleme legyen. Kardeván úr kemény fellépést ígért az orvvadászat ellen, amely óriási károkat okoz. Majthényi László a levél ismertetése után a megyei közgyűlés nevében kívánt sok sikert a vadászoknak. Akik e napon kulturális és szórakoztató műsorokat nézhettek, kutyaszépségvesenyt, ételfőzést, sólyomreptetést élvezhettek. Ifjú vadászok fogadalomtételére is sor került, valamint kiállításokat nyitottak.

Forrás: Vas Népe