Július első napjait kénytelen voltam kórházban tölteni, a vizsgálatokra várva időmet Damaszkin Arzén Maszaj Fensíkon című, a múlt század első éveiben íródott vadász-kutató útleírásának olvasásával múlattam.

A hajdani Kelet-Afrika viszonyait, vadállományát, a gyalogszafarik gyötrelmes útjának leírásai rádöbbentettek, hogy Tanganyika, Zanzibár és Kenya területének időjárása és a napjainkban Észak-Bácskában uralkodó trópusi hőséggel párosuló aszály szinte az azonosságig hasonlít. Igaz, nálunk még Damaszkin idejében sem volt a délkelet-afrikaihoz hasonlítható vadbőség, de az emberek és az állatok a hőségtől, a vérszivó rovaroktól és nem utolsósorban a vizhiánytól pont úgy szenvednek, mint akkor ott.

Észak-Bácska vadásztársaságai már évek óta szembesülnek a területükön nyaranta rendszeressen jelentkező vízhiánnyal. Az elmúlt századokban megkezdett ármentesítés és vízlecsapolás, majd a kommunista időkben a megművelhető területeknek a természettől való elhódítása megegyezett a mai újgazdagok hozzáállásával. A magánosítás során hihetetlen hatalomhoz jutó nagybirtokosok még a pocsolyákat is elszántották; a csatornákat hagyták kiszáradni, hogy könyebben művelés alá fogják; a szélvédő erdősávokat sorra kivágták, a bokrosokat felgyújtották és felszántották.

Azoknak a vadászegyesületeknek, amelyek nem rendelkeznek saját földterülettel, vagy még nem rendezték a tulajdonviszonyukat az állammal, még lehetőségük sincs új itatók kiépítésére és a valamikori tavacskák, csatornák kitisztítására, hiszen nem valószínű, hogy az új tulajdonos ebbe beleegyezik.

A vad pedig ott tartózkodik ahol víz és búvóhely van. Ezért történhet meg, hogy a területünkön telelő nagyvad az aratás kezdetét követő napokban eltűnik, köddé válik. De ez nem csak a nagyvadra vonatkozik. A kimondottan apróvadas területekről is eltűnik az állomány. A fácánok, nyulak és a vonuló fürjek, gerlék… mind a vizes területek közelében összpontosulnak. Július közepétől szinte kihal a határ. A búvóhelyet, nyugalmat, biztonságot nyújtó búzatáblák eltűntek, helyükbe ugarolt, gyomirtóval lemérgezett, délibábszerűen remegő levegőjű kietlen pusztaság lép. Ami elég erős, és mozogni tud, elhúzódik a folyók, patakok mentére hogy átvészelhesse az időt az őszi esőkig, és ha azok nem jönnek meg, hát ott is marad.

Ilyenkor a vad nemcsak szomjazik, hanem éhezik is. Ha az egyesületek vezetői komolyan veszik a vadgazdálkodást, és nemcsak azért álltak az egyesület élére, hogy zsebüket tömjék meg, ráerőltessék akaratukat a többi vadászra; ha nem azt a feladatot adják a vadőrüknek, hogy a tagságot tartsa távol a területtől amíg ők „selejtezik” a bakokat, hanem arra utasítják, hogy már most töltse fel az etetőket, létesítsen és tartsa karban az itatókat, akkor őszre is lesz mire vadászniuk. Ellenkező esetben könnyen tagság nélkül maradhatnak. Vagy lehet, hogy ez volt eredetileg a céljuk?

Forrás: Magyar Szó