"Vigyázz, támadni akar!" Őslakos kisebbség tagjait üldözik egy európai uniós országban.

Sehol egy szalagcím. Ja, hát igen, az ő Trianonjuk régebb volt. Bennünk pedig, sokadszorra, nincs empátia.
Közösségi tulajdonukból kisemmizték őket. Nincs számukra „igazság napja”. Valaha tágas otthonukból elszigetelt gettók váltak. Ott sincsenek biztonságban. Rendszeresen razziáznak náluk a fegyveres többségiek, ritkítják őket, hogy a maradékuk „jobban megéljen”. A saját érdekükben, csakis.

Kicsi a tér, sok a gyerek. Málna, bükkmakk, méz, eper egyre kevesebb. Élelemmel csalogatják őket az ellenséges többségiek, és páholyból nézik, ahogy méltatlan páriaként falják a kidobott koncot.

Megszokják, hogy lopni kell, ha túl akarnak élni. Betörnek, esznek, majd visszamenekülnek a gettóba. Ez már nem fekszik az uralkodó többségnek. Meggyőzik egymást, hogy lépni kell. Persze az mondja a leghangosabban, aki a legtöbbet nyerni fog. Jön még több razzia, még több kilövési engedély.

Eközben a meglopott többségiek is dühösek. (Fogékonyak az uszító retorikára, hát persze.) Meg akarják bosszulni a szilvát, a birkát, a disznót. Vagy ők is nyerni akarnak egy olyan üzletágból, amely csak a kiváltságosaké.

Csapdába ejtik a tolvajt. Le akarják szúrni, feltrancsírozni és értékesíteni. (Biztos megnézték, mennyi a medveszalámi kilója.) De ő kiszabadul, támadóját megöli. A többieket nem üldözi, hanem sebesülten elmenekül. Hajsza indult utána, levadásszák hamarosan, mert veszélyes az emberekre. Eggyel kevesebb, hát mit számít, nem? Vannak elegen még. S amit gyakran hallok: „ez csak egy medve”. Nem ember. Nem érdemel mást. („Ha nem tetszik, el lehet költözni, ha-ha.”)
Amikor valaki a medvék kilövése mellett érvel, gyakran elhangzik, hogy azokra a szegény emberekre, akiket megkárosított, senki nem gondol. Dehogynem: szinte a teljes közvélemény velük érez együtt. Ez valami „faji”, zsigeri dolog, merthát az ember – legyen az székely, vagy akár román, ilyenkor összezárnak mind – szükségletei az elsők, elsősorban neki kell jó legyen, hiszen ő a „Teremtés koronája”.

Azt hiszem, még ha így is lenne, ez a végtelen arrogancia nem igazán teszi méltóvá erre a titulusra. Kéne egy kis továbbképző a nyihahák földjén.
*
Olyan országban élünk, ahol az állati életnek nincs értéke. Esetleg a halálnak. Idejön az összes elmebeteg, unatkozó, gazdag külföldi Ceausescut játszani, ha már Afrikában megunta. Lepengeti a többezer eurót (jut ebből a helyi közösségnek? – kérdezhetnénk naivan), a helyi maffia gazdagodik, néhány megbízott szerencsétlen helyi eléje hajtja a „vadakat”, valahogy eltalálja, hanem lelövik neki, aztán pózolhat a halott állatokkal. Egy ocsmány kisköcsög nemrég még annak örvendezett egy vadászfórumon, hogy a hajtásba egy hiúz is bekerült. A fotón nyakába vette a nagymacskatetemet és vigyorgott. A teremtett világ urának érezhette magát, gondolom.

Azt mondják, ez egy „sport”. Ha sport lenne, akkor vagy kiemelkedő egyéni teljesítményt, vagy szemtől-szembe, egyenlő esélyekkel folyó versengést feltételezne. Ha te ugrasz a legtávolabbra a világon, világbajnok leszel. Ez egy kiemelkedő egyéni teljesítmény. Ha minden nap futsz négy kört a pályán, az is egyéni siker lehet, mert legyőzted a kényelmed, a lustaságod, és jól érzed magad tőle.

A vadász teljesítménye miben áll? Hogy eltalál egy lüktető nyakat? Lőjön célba egy zárt teremben. Hogy lesben bír állni órákon át akár, várni a megfelelő pillanatra? Vegyen egy fotógépet, ugyanezt megteheti, és másokkal megosztható emléke is marad róla.

Ha pedig versenysport, adjanak puskát az ellenfélnek is.
*
A vadászatnak létjogosultsága lehet, 1) ha valaki éhes, és nincs máshonnan beszerezhető tápláléka, 2) ha az állat veszett vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved.

A „túlszaporodás” hangoztatásával a vadászok próbálnak több kvótát kicsikarni. De még mindig nem tudjuk pontosan, hány medve él Romániában – vagyis eddig kvázi becsületszóra elhitték nekik, hogy túl sok. Enyhe optimizmusra ad okot, hogy a környezetvédelmi miniszter eddig nem engedett a vadászlobbinak: korábban moratóriumot adott ki a hiúzok vadászatára, most pedig „az ország más vadászterületeire, vagy valamely EU-s tagállamba” szállíttatná őket „a magas populációval rendelkező vadászati területekről”. Nem azt mondta, hogy „lőjétek le a fölösleget”.
*
A rossz hír, hogy továbbra is lesznek közemberek, akik a médiában nyomatott mainstream véleményeket szajkózva úgy gondolják, még több medve kilövése a megoldás. Addig mondják egymásnak, míg elhiszik.

Hát igen, kényelmetlen szembenézni a felelősséggel: évszázadok során kivágtuk az erdőket, terjeszkedtek a települések, nagyobb és még nagyobb darabokat hódítottunk el az erdőktől a szántóinkkal, gyümölcsöseinkkel. Újabban önmagunk elől is menekülve minél elhagyatottabb, „természetközelibb” helyeket keresünk. Hétvégi házakkal, villákkal népesülnek be az erdős hegyoldalak, erdőkitermelő utak jelennek meg, elindult a motorizált „természetjárók” inváziója.

Az embernek szabad garázdálkodni a medvék megmaradt területén, mert ő hozza a törvényeket. Aztán csodálkoznak, ha a maci visszacsap. Újabb hírrel bővülhet a Medvetámadások közvitánk.

Forrás: Transindex.ro