Csalódást keltek: ez az írás nem a kedves olvasó bunkó szomszédairól szól, hanem hús-vér erdei vadakról, amelyek beköltöznek a nagyvárosokba, és tönkreteszik a mi békés életünket, földúlják amúgy angyali nyugalmunkat.

Kezdjük mindjárt a vadmalacokkal, amelyekről a hétfő este hétkor kezdődő rémhíradóban hosszas összeállítást láthatott a nagyérdemű. Ebből megtudhattuk, hogy X. budai „ jómunkásember" telkének kerítését harckocsiként döntik romba a faj turkáló kedvű egyedei, és hiába eszel ki újabb és újabb csapdákat, furfangos, kövekkel-betondarabokkal súlyosbított rekesztékeket, a csülkös dögök mindent földúlnak, tönkretesznek. Ráadásul pedig kiborogatják a kukákat és széthordjak a szemetet.

A felháborodott hangon sápítozó honpolgár és a háttérnek bevágott - amúgy békésen röfögő - rémmalac után pellengérre került a másik vészlény, a róka. Épített környezetben tengődő honfitársak „élő" rókát manapság már legfeljebb csak televízióban láthatnak, és nagyjából annyit tudnak róla, hogy ravasz, rühes és veszett. A veszettség a „Föld uraira" nézve valaha kétségtelenül a nagy veszélyt jelentett, szerencsére ma már kisebbet, hála az országosan indított gyógyító akcióknak.

Okos koponyák kitalálták, hogy mindenféle, a csúnya és gyötrő betegség ellenszérumával befecskendezett állati hullákat helyeznek el erdőn-mezőn, a zsombékok és puszták szélén, s az állatok, elsősorban a rókák, fölfalva azokat, védettek lesznek a kórságtól. Az eszme szép, csak annyi baj van vele, hogy ennek köszönhetően annyi lett a rühes, magát gyakran véresrevakaró és ezért folyton kínban fetrengő róka, mint korábban még soha. Tudják, hogy megy ez, kiemeltünk egy szabályzóelemet a természetből - és cserébe eláraszt bennünket valami más.

No de mindegy, ilyen apróságokon nem szabad fönnakadni, az a lényeg, hogy az ötlet tetszetős volt, és néhányan gennyesre keresték magukat az ampullák és a belevaló lötty gyártásával. Megszólalt aztán az említett tévé műsorban egy vadász is, akinek a becsületére legyen mondva: észérvekkel próbált operálni. Talán el is mondta a lényeget, de fájdalom, az már kimaradt az adásból.

Nem akarok az emberiség által az erdei vadak ellen szőtt összeesküvés-elmélet híveinek táborába állni, ezért inkább feltételezem, hogy az aznapi ügyeletes nyikhajnak fogalma sem volt a természetről. Az ilyen gondolkodásra vall: ami kicsi, zöld és virágzik - az„édi": ami szőrös és harap - az politikailag inkorrekt, ezért elítélendő. A valóság egyszerűbb, mint hinnék: a vaddisznó nem úri passzióból, esetleg a mi bosszantásunkra csámborog a házak közé, közénk, hanem mert eloroztuk tőle az élőhelyét, az erdőt.

Beépítettük a Budai-hegység és a Pilis lankáit, tetejét. A róka ugyanezért tűnik fel a településeken. Oda megy, ahol élelmet talál, mert korog a gyomra, s az ilyen magatartásában pont olyan, mint mi, emberek. Nem, nem az a megoldás, hogy közéjük puskázunk, és ritkítjuk a soraikat! Mert akkor majd a nyakunkra jön az egér- , féreg- és pocokinvázió. És akkor aztán tényleg ott leszünk majd, ahol a part szakad.

Forrás: Magyar Hírlap