Március 15-étől a vadászható állatok által vadászterületen kívül okozott kárért a vadászatra jogosult felel, miután az Országgyűlés december 17-én 249 szavazattal, 51 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett elfogadta az Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot.

„A vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott” – olvasható az új Ptk.-ban. Ehhez hangolta hozzá a Vadászati Törvényt (Vtv.) a december 17-én elfogadott módosítás. A témával itt foglalkoztunk.

De mi is a probléma…?

A vad által a mező- és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárért való felelősséget a jelenleg hatályos Vtv. a jelenleg hatályos Ptk. veszélyes üzemekre vonatkozó passzusai szerint rendeli elbírálni. Mindenki annyira felelős, amennyire hibás. A Vtv. elfogadott módosítása azonban a következőképpen fogalmaz:

"75/A. § A jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni.”

Tehát főszabály lesz, hogy a vadászatra jogosultnak fizetnie kell például a kitúrt tulipánhagymákért, a róka által elhurcolt díszpáváért vagy éppen a tönkretett öntözőrendszerért. Az új Ptk. egyetlen (de csak látszólagos) menekülési utat kínál:

"A vadászatra jogosult mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő."

Ez NEM valós segítség! A bíróság előtt a vadászatra jogosult így érvel majd: „Kérem szépen, a belterület nem vadászterület, a lelövési tervet mindig túlteljesítem, hajtóvadászattal nem zavartam, etetéssel nem csalogattam a vadat belterületre, tehát feketén-fehéren bizonyítom, hogy a kárt ellenőrzési körömön kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő”. Ennek a bíróság vagy helyt ad, vagy nem.

Ha igazat ad, akkor az csak látszólag jó. Kártérítést nem kell majd fizetni, de lesz ügyvédi költség, meg bíróságra járás. Másfelől tüske marad a lakosságban, amiért van egy látszólag „feléjük lejtő” törvény, amely mégsem érvényesíthető a bíróság előtt. Ez mélyítheti a vadász-nem vadász ellentéteket.

Ha viszont a bíróság nem fogadja el az érvelést, akkor a társaság fizethet, mint a katonatiszt, de anélkül, hogy bármilyen lehetőséget kapott volna a belterületen megjelenő vad károkozásának megelőzésére.

A felelősség vadászatra jogosultra való egyszerű rátolása nem oldja meg a következő problémákat:

253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet

36. § (1) Lakott területen a kárt okozó vad elejtéséhez – közegészségügyi, illetve közbiztonsági okból, illetve a köz- és magántulajdon súlyos károsodástól való megóvása érdekében – az elejtés helye szerint illetékes rendőrkapitányság engedélye szükséges.

(2) Az (1) bekezdés szerinti engedély kiadása iránti kérelemnek tartalmaznia kell

a) az elejtést irányító és a résztvevő természetes személyazonosító adatait, a fegyvertartási engedély adatait,

b) az elejtés pontos helyét, idejét, és

c) a biztonsági intézkedéseket, a lakosság tájékoztatásának módját.

(3) Az érintett helyi önkormányzatot, valamint a területileg illetékes vadászatra jogosult szervet az (1) bekezdés szerinti engedély kiadásáról haladéktalanul tájékoztatni kell.

Tehát arra van jogszabály, hogy kinek van joga elejteni belterületen a kárt okozó vadat, de arra már nincs, hogy ez kinek a kötelessége! A kormányrendelet egyértelmű: ha valaki ilyet csinál, arról szólni kell a helyi vadászatra jogosultnak, de szó sincs arról, hogy az elejtés a vadászatra jogosult dolga lenne. További probléma: az engedélykérelemnek tartalmaznia kell a potenciális elejtő fegyvertartási engedélyének számát. Ilyen a vadászíjászoknak nincs (noha külföldön jól működő megoldásról van szó), sőt az úgynevezett „befogó brigádoknak” sincs!

Sokadik probléma: kié legyen a belterületen jogszerűen elejtett vad teteme?

"Vtv. 9. § (3) A nem vadászterületen elhullott vad teteme, valamint a hullatott agancs annak a jogosultnak tulajdonába kerül, amelyiknek a vadászterületéről a vad oda került. Kétség esetén tulajdonosnak a fellelés helye szerinti legközelebbi vadászterület jogosultját kell tekinteni."

Egyértelműen le van írva bár, hogy kié a Váci utca közepén elhullottan talált róka, de az sehol nincs megemlítve, hogy kié az alsóörsi strandon elejtett disznó. A főszabálynak, miszerint a vad az állam tulajdona, nem lehet érvényt szerezni! A jogszabály még mindig azt hiszi, hogy egy vad csak vadászterületről kerülhet belterületre, pedig vaddisznók és rókák több generációja született és nőtt már fel a belterületen. Ha egy vad belterületen született és ott ejtették el, akkor a Vadászati Hatóság miért csökkenti az elejtett vaddal a vadásztársaság által a vadászterületen elejthető vad darabszámát?

Egy részletes szabályozás nagyon jó lehetőséget teremthetne a vad által belterületen okozott kárt megelőző-szaktanácsadó-elhárító vállalkozások indítására. A sok munkanélküli szakmérnöknek ez nagyon jó kitörési lehetőséget jelentene. De ehhez tisztázni kell, hogy kinek kötelessége a belterületen vad által okozott kár elhárítása, és kinek kell ezt finanszíroznia.

Összefoglalva: nem az a baj a módosítással, hogy plusz felelősséget tol a vadászatra jogosultakra, hanem az, hogy emellé nem társít sem plusz jogosítványokat, sem többletforrásokat. Ha a március 15-ei hatálybalépés előtt ki tudunk harcolni egy koherensebb módosítást, az is megoldás lehet. Csak nem szabad megfeledkezni róla!

Forrás: HuntingPress