Nagybajomban először rendeztek a két természetkedvelő közösségnek országos versenyt. A megmérettetésen a vadászok bizonyultak jobbnak, 57 kiló hal akadt a horgukra.
Jócskán akadt horogra hal az első Országos Horgász-és Vadásztalálkozón. A viadalon húszan mérték össze tudásukat.
– Itt a két szervezet adott országos szinten, illetve megyei szinten találkozik, egy barátkozással és rendezvénnyel egybekötött emléknapot szervez – mondta a Horgászegyesületek Somogy megyei Szövetségének alelnöke, Kozári Miklós.
A nagybajomi halastó jó adottságokkal rendelkezik. A vízben ponty, kárász, amur, csuka és süllő is bőségesen található. A 3 és fél órás versenyen az ifjúsági korosztály is képviseltette magát.
– Kora gyerekkorom óta horgászom, régebben versenyszerűen is horgásztam, de most már kevesebb az időm, mert most érettségizem. A legjobb eredményen 2008-ban volt, egy megyei bajnoki cím gyerek kategóriában – árulta el Csentei Ádám.
A vadászembernek sem ismeretlen a horgászat.
– Nekem a horgászat jött előbb, az gyerekkorból, a vadászat az csak 8 éve kezdődött el. Párhuzamosan űzöm mindegyiket több-kevesebb sikerrel – mondta Takács Tamás, aki ottjártunkkor már 25 halat fogott ki a tóból.
A versenyt végül a vadászok nyerték meg, akik összesen 57 kiló halat fogtak. A szervezők szeretnék jövőre még színesebbé tenni a rendezvényt. Családi programokkal és koronglövészettel is készülnek.
Forrás: Kapos