Egyenletes jó teljesítménnyel Győr-Moson-Sopron megyéből, ifj Kuslits István nyerte meg a hivatásos vadászok országos szakmai versenyét.

Július 24-25. között a Mecsekerdő Zrt. Sasréti Vadászházának környezetében, az erdőgazdaság társszervezésében került megrendezésre a döntő. A felújított, egykoron Biedermann kastély méltó környezete volt a szakmai versenynek, ahova az ország valamennyi megyéjéből érkeztek versenyzők.
A megyei válogatóversenyek győztesei, illetve az előző verseny dobogósai „feszültek” egymásnak hogy eldöntsék melyikük teljesíti legjobban a területi sajátosságoknak megfelelően kialakított változatos versenyt. Lövészet, trófeabecslés és minősítés, állattani ismeretek, elméleti teszt, növényismeret, kinológia, vadászkürt, ragadozógazdálkodás - címszavak abból a versenyprogramból, melyből a versenyzőknek a két nap alatt kellett aminél több pontot gyűjteni.

A verseny összetettsége és az arányok kialakítása egyértelművé tették, hogy egy-egy versenyszám kiemelkedő teljesítésével nem lehet babérokra törni. Egyenletesen, minden feladatban felkészültnek kellett lenni.
A gyakorlati versenyrész alatt az OMVK hivatásos osztály alelnökei tanácskoztak, melyen az ősszel megrendezésre kerülő konferencia, valamint a rendészeti vizsgák tapasztalatai is szóba kerültek.

A végső számadásnál ifj. Kuslits István (Győr-Moson –Sopron megye) bizonyult a legjobbnak. A második helyezést Gál Péter (Békés megye) érte el mindössze 11 ponttal lemaradva a győztestől. A dobogó harmadik fokára a Vas megyét képviselő Szalai Csaba állhatott fel.

A helyezetteknek járó serleget dr. Jámbor Lálszó – az OMVK újonnan megválasztott elnöke – adta át, aki az OMVK hivatásos vadász osztály alelnökével Fodermayer Vilmossal, a verseny megnyitójától az eredményhirdetésig a teljes programon részt vett.

A támogatóknak – Mecsekerdő Zrt., Gemenc Zrt., a TAEG Zrt. Leitz-Hungária Kft., OMVK Baranya megyei területi szervezete, Hajas Péter Pál – köszönhetően a versenyzők értékes díjakkal is gazdagodtak.

A versenyről hamarosan közzéteszünk egy bővebb bővebb, képes beszámolót

Forrás: OMVK