Szombaton véget ért a 2014-15-ös vadászati idény, de az élet nem áll meg. Többek között vaddisznóra és rókára márciusban is lőni lehet, illetve zajlik a vadásztanfolyam Békés megyében is.

Továbbra is népszerű hobbi a vadászat, ezt igazolja, hogy megyénkben 2 791 vadászt tartanak számon, ebben benne vannak a hivatásos és a sportvadászok egyaránt.

– A vadászszövetség égisze alatt az új jogszabály szerint elindítottuk a vadászvizsgára felkészítő tanfolyamot – magyarázta Zuberecz Tibor megyei fővadász, a megyei vadászszövetség elnökhelyettese. – A 100 órás tanfolyam elméleti és gyakorlati képzést is magában foglal. Bár nem olcsó a vadásszá válás, de az érdeklődés folyamatos.

Zuberecz Tibor kitért arra, hogy szigorodott és új elemekkel is bővült a vadászvizsga, nagyobbak a követelmények. Új elem például a vadászidények pontos ismerete vagy az, hogy a fegyverkezelésnél nemcsak a gyakorlati, hanem az elméleti tudásról is számot kell adniuk a hallgatóknak.

– Az elméleti felkészítésnek a minden igény kielégítő, minden feltételnek megfelelő békéscsabai, Bajza utcai székházunk oktatóterme ad otthont – ecsetelte az elnökhelyettes. – A gyakorlati képzés – mely a korábbi vadászjelöltség intézményét hivatott pótolni – a Dalerd Zrt. sarkadkeresztúri vadászterületén zajlik. A hallgatók megismerkednek a vadászati berendezésekkel, módokkal, a vadászat gyakorlatával, a lőtt vad kezelésével.

Zuberecz Tibor elmondta, az első turnus ugyan telített, idén júniusban azonban ismét lehetőség lesz beiratkozni tanfolyamra. Azt már Hrabovszki János, a megyei vadászszövetség és vadászkamara elnöke tette hozzá, hogy a vadállományon várhatóan nem múlik majd, hogy élvezzék is a vadászatot a végzett hallgatók.

– Nagyon jó kondícióban telelt át az állomány megyénkben, így bizakodva nézünk a 2015-16-os szezon elé, jó szaporulatokat várunk – hangsúlyozta az elnök. – A 2014-15-ös idényre sem panaszkodhatunk, ugyanis apróvadban az utóbbi tíz év legjobb szezonját zártuk február 28-án. Az élőnyúlbefogás is meghaladta az előző szezon 17 ezres darabszámát a több mint 20 ezres számmal. Mindez azért is nagyon lényeges, mert ez a legjelentősebb bevételi forrása a vadásztársaságoknak, nagy a kereslet külföldről, főként Olaszországból és Franciaországból a mezei nyúl iránt.

A fácán is „hozta magát”. Tavaly már január végén befejezték Békésben a fácánvadászatot, mert elfogyott a lőhető állomány. Idén azonban még szombaton is rendezhettek fácánkakas-vadászatokat, ugyanis a törzsállomány megtartása mellett is rendelkezésre állt a madárból.

Hrabovszki János kitért arra, a vadásztársaságok teljesítették a vadászati hatóság által meghatározott nagyvadapasztást is. A korábbi tervekkel szemben több őzbakot, tarvadat kellett kilőni, megakadályozva ezzel a későbbi túlszaporodást. Ez szolgálta a földtulajdonosokat, földhasználókat is. Ami gondot okozott, az a csapadékos idő miatti nehéz közlekedés a határban. A gépi erő fokozott igénybe vételére volt szükség, és ez pluszköltségeket is jelentett.

Forrás: Agroinform