Ravazdot elhagyva, az országútról jobbra indul az a vadonatúj aszfaltos út, amely egyenesen a szintén vadonatúj lőtérre vezet.

Az avató beszédek sorát Orbán Tibor vezérigazgató nyitotta, aki elmondta, hogy évekkel ezelőtt egy szerényebb elképzelés megvalósításába fogtak bele, amelyből mára megszületett a minden igényt kielégítő lövészcentrum. 83.430 m3 földet mozgattak meg az építkezés során, beillesztve az objektumot a Sokorói dombok közé. 2848 m2 betonszerkezetet építettek be, a kilövési lehetőség megakadályozása érdekében. Továbbá 1250 m3 betont öntöttek ezen szerkezetek közé, valamint 63.500 kg vasszerkezetet is beépítettek. 15.500 méter utat építettek meg a lőtér kiszolgálásához. 13.100 m2 rézsűtakarót helyeztek el a földműveken. A több mint 70 hektár területet bekerítették, és sok kilométernyi elektromos és vízvezetéket is lefektettek az üzemeltetéshez.

Olyan sportközpontot igyekeztek kialakítani – hangsúlyozta a vezérigazgató -, amely a közjóléti és a sportcéloknak egyaránt megfelel. A közeli világörökség, a Pannonhalmi Főapátság jó lehetőségeket biztosít a lőtér kihasználásához. Ehhez el szeretnék érni, hogy az apátsági gimnáziumi és a győri középiskolás diákok számára is kikapcsolódási lehetőséget jelentsen ez a sportcentrum. Itt lehetőségük nyílik majd kerékpározásra és a természettel való ismerkedésre is. További fejlesztésekkel nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmassá tehető a lövészcentrum – emelte ki Orbán Tibor.

A lőtér két futóvad lövő pályát, 12 golyós pályát, melyek 160 méter hosszúak, és 10 szituációs lővész pisztolypályát fogad be. Az olimpiai számok gyakorlására alkalmas skeet és trapp pálya is rendelkezésre áll. Lehetőség van a nemzetközi követelményeknek megfelelően 32 pálya kialakítására.

Bitay Márton államtitkár kitért arra, hogy ezeket az erdőket valamikor a bencések telepítették, hiszen az ő tulajdonukat képezte ez a terület. Az a szépség, amit ma itt látunk, a környező természet a bencések szorgalmában és természetszeretetében gyökerezik.

Emlékeztetett a vidék ezer éves történelmére, a borvidék hagyományaira is. Utalt a fegyvereknek a történelemben betöltött szerepére, ám ma itt csak a sport- és vadászfegyverek jutnak szerephez. A magyarok ősmondája is a vadászatról szól, amely szerint erre a csodálatos hazára találtunk. Emlékeztetett a KAEG korábbi teljesítményére, az Esterházy kastély Lés erdejének rekonstrukciójára. Felhívta figyelmet, hogy ez a beruházás több mint 175 millió forintba került. Mindez azért valósulhatott meg, mert a társaság az erdőgazdálkodási funkcióját jól végzi.

Kiemelte, hogy az erdészek minden munkája csupán évtizedekkel később válik igazán látványossá, amikor a telepített vagy felújított erdő felnő, amelynek a hasznát majd a következő nemzedékek élvezik. Ezen túl olyan tevékenységet is kell folytatniuk, amely gazdasági eredményeket hoz, a profitorientált feladataiknak megfelelően. A társaság ezen gazdasági tevékenysége mellett komoly közjóléti funkciókat is ellát. A sportolási lehetőségekre térve emlékeztetett olimpiai bajnoknőnkre, Igaly Dianára, aki szintén ennek a sportágnak az ikonikus alakja. Reményét fejezte ki, hogy mind a környékbeli fiatalok számára, mind a külföldieknek komoly vonzerőt jelent ez a korszerű lövészpálya. Bitay Márton a bencések jelmondatával fejezte be köszöntőjét: Ora et labora!- azaz Imádkozzál és dolgozzál.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szívből gratulált a létesítményhez, mondván, emberé a munka, Istené az áldás. Szent Pál apostol korinthusiakhoz írt első leveléből olvasott fel egy részletet: Testvéreim, nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el. Emlékeztetett, hogy a lövészetben is tanulásra, célra irányítottságra van szükség. Ez pedig sikert, örömöt, emberi kiteljesedést hoz. Az ima után a főapát megáldotta a lőteret.

A köszöntőket követően Bitay Márton államtitkár, Várszegi Asztrik főapát és Orbán Tibor vezérigazgató átvágta a lőtér lejáratánál kifeszített nemzeti szalagot. Majd a lőteret Boros Attila, a KAEG Ravazdi Erdészetének vezetője mutatta be Somogyi Árpád lőtérvezető társaságában. A pisztolylőtéren Simonyi Ottó a TEK alezredese tartott bemutatót pisztoly, AMD gépkarabély és sörétes fegyver lövészetből. A koronglövő pályán pedig Rózsás György, Somogyi Árpád magyar bajnok és Szabó Zoltán, a Pest Megyei Kormányhivatal igazgatója tartott bemutatót.

Forrás: Forestpress