Lehetővé kell tenni, hogy a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását kiterjesszék a vadkárra is - nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi számában Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke.

A vadkárra vonatkozó biztosítást az új vadgazdálkodási törvénybe építenék be, amelynek koncepciójáról a napokban zárult le a vita és várhatóan jövő év elejétől lép hatályba.

Jámbor László a lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: gyakran fordul elő, főleg nyáron, hogy a vidéki utakon vaddal ütköznek a személy- vagy teherautók. Hozzátette, hogy ezt a fajta kárt külön kell választani a mezőgazdasági, az erdei, valamint a belterületi vadkártól.

Mint elmondta, Nyugat-Európában mindenütt bevett gyakorlat, hogy köthető biztosítás vadkárra, van ahol ezt a kötelező felelősségbiztosításba építették be. Az OMVK szándéka az, hogy Magyarországon is bevezessék ezt a biztosítási formát, mivel jelenleg csak az egyik nagyobb társaság kínál ilyen lehetőséget.

A vadkárra vonatkozó biztosítást akár a casco részeként is nyújthatják, de ha az ügyfél nem köt ilyet, akkor lehetővé kell tenni számára, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás keretében szerződhessen gépjármű vadütközésre is - nyilatkozta az OMVK elnöke. A lap értesülése szerint az állam nyitott erre a javaslatra.

Forrás: MTI