Az egyéni lőjegyzéket csak 2017. március 1-jétől törli el a Vtv. több lépcsőben hatályba lépő módosítása. Szintén fontos változás, hogy márciustól több vadfaj vadászati idénye változik, de február 29-éig még a jelenleg hatályos tilalmi időket kell figyelembe venni.

Egyéni lőjegyzék

A Vtv. november 17-én elfogadott módosítása több adminisztrációs teher mellett az egyéni lőjegyzéket is eltörli, azonban ez csak a 2017-2018-as vadászati évtől szűnik meg. Ezért a vadászjegyek 2016-2017-es vadászati évre történő érvényesítésekor – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – ellenőrzésre be kell mutatni a 2015-2016-os vadászati évre szóló lőjegyzéket, és át kell venni a következő évre szólót, illetve azt 2017 február 28-áig kell vezetni.


Vadászati idények változása

A 2016-2017-es vadászati évtől, azaz 2016. március 1-jétől több vadfaj vadászati idénye módosul (a vadászjegyhez járó vadász kártyanaptár a módosított idényeket tartalmazza):

 

NAGYVADFAJOK

– a szarvasborjú szeptember 1-jétől február utolsó napjáig lesz lőhető (jelenleg január 31-én van vége az idénynek), illetve megszűnik az április 1. és június 30. közötti időszakra megállapított vadászati idény;

– a dám esetében bika október 1-jétől február utolsó napjáig lesz lőhető (jelenleg január 31-én van vége az idénynek), bevezetik az érett bika kategóriáját, amely október 1-jétől november 30-áig lesz lőhető, a tehén és az ünő idénye október 1-jétől január 31-éig tart majd (jelenleg február utolsó napján van vége), a dámborjú idénye nem változik (október 1 – február utolsó napja);

– a muflonkos vadászati idénye szeptember 1-jétől február utolsó napjáig tart majd (jelenleg egész évben lőhető), a juh és a jerke idénye szeptember 1-jétől január 31-éig tart majd (jelenleg február utolsó napján van vége), a muflonbárány idénye nem változik (szeptember 1 – február utolsó napja)

– a szikaszarvas egész évben lőhető lesz (jelenleg szeptember 1-jétől december 31-éig tart az idénye);

– a zerge kikerül a vadászható állatfajok közül (jelenleg vadászati idény nélkül szerepel a listában a nagyvadfajok között);

APRÓVADFAJOK

– az üregi nyúl egész évben lőhető lesz (jelenleg szeptember 1-jétől január 31-éig tart az idénye).

A módosított idénytáblázatot itt találja.

 


FONTOS!

Minden vadásznak február 29-éig érvényesítenie kell a vadászjegyét, máskülönben március 1-jétől nem csak vadászati tevékenység folytatására nem lesz jogosult, de vadászfegyvereit is jogellenesen tartja.

A vadászjegyek érvényesítésének rendjéről megyei bontásban itt tájékozódhat részletesen.

Forrás: OMVK