Ceauşescu és Tito is próbálkozott, de még nekik sem sikerült akkora medvét elejteniük, mint tavaly egy magyar vadásznak a Zetelaka és és Társai Vadász és Horgász Társulat által bérbe vett varsági 37-es vadászterületen.
A 70,07 CIC-pontot érő medvekoponyát néhány napja a budapest FeHoVa kiállításon hivatalosan is világrekordnak minősítették.

A nyílt, nemzetközi trófeabírálatot követően jelentette be Suba Imre, a CIC (Nemzetközi Vadvédelmi Tanács) alelnöke, hogy a hatalmas medvekoponya világrekord!

A kapitális vadat 2015 áprilisában lőtte Kosztolányi László, aki háromszor ment ki a vadra, míg végül sikerült elejteni.
Pál Elemér vadőr lövette a rekord medvét, ez leginkább az ő érdeme, az ő munkája – hangsúlyozta Babos Zsolt vadőr, a vadásztársaság alapító tagja. – Tudtuk, hogy hatalmas medve, de nem gondoltuk, hogy ekkora. Több mint húszéves hím lehetett, a pontos életkorát nem ismerjük, mint ahogy azt sem, hogy azok között a medvék között volt-e, amelyek sok kárt okoztak a környéken.

A vadásztársaság szabályzatának megfelelően, medvék esetében azok a trófeák, amelyek mérete nagyobb, mint 65 CIC-pont, vagyis a tolómércés hosszúság és szélesség összege több mint 65 cm, nemzeti kincsnek minősül, és nem vihető ki az országból. Ez a koponya jóval meghaladta ezt a méretet: a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács 70,07 ponttal minősítette.

– Nagy büszkeség és nagy híresség ez számunkra – emelte ki Babos Zsolt. – Azt jelzi, hogy irányított és fenntartható vadgazdálkodásunk van, és aki kárpáti barnamedvét akar lőni bárhol a világon, az először a zetelaki vadásztársulattal veszi fel a kapcsolatot. Az is büszkeség számunkra, hogy amit a kommunista diktatúra nyomása alatt próbáltak elérni az egymással versengő diktátorok, Tito és Ceauşescu, és nem sikerült nekik, az most nálunk megtörtént. Pedig pénzben és élelemben akkor nem volt hiány. Olyan vadászat is zajlott Homoródszentmártonban, hogy egyetlen nap alatt Ceauşescu 16 medvét lőtt, de nem sikerült ekkora medvét kilőnie.

A vadőr arra is felhívta a figyelmet, hogy a medve esetében a koponya az igazi trófea, mivel a medvebőrrel lehet manipulálni, nyújtani, ezért a CIC nem fogadja el trófeaként. Ez a világrekordot érő koponya egyelőre a vadásztársulatnál marad, megtekinthető lesz különböző kiállításokon (mint most a FeHoVán), majd valamelyik múzeumba kerül. A medve bőrét elvihette a vadász, mert az 600 ponton alul volt.

– Hasonló nagyságú medvét nem sűrűn lehet látni – mondta Babos Zsolt. – Talán 64 pontos medvét lőttek ki eddig a társaságunknál. Tulajdonképpen nagy medvéket ritkán lövetünk ki, próbáljuk őket megtartani, mert szabályozzák az állományt, ugyanis megölik a fiatal medvéket. Ezért általában próbálunk közepes medvéket lövetni, de ez a példány golyóérett volt, idős és fajfenntartásban már nem tudott részt venni.

Amint Babos Zsolttól megtudtuk, az éves kilövési keretük 6–8 medve között mozog, és ezt rendszerint ki is lövetik. A vadőr azt is kiemelte, hogy a vadászterületükön nemcsak a medveállomány jeles, hiszen lőttek már az általuk szervezett vadászatokon 12 kg-os agancsú, aranyérmes gímbikát, 550 gramm agancsú őzbakot és 26 cm-es agyarú vaddisznót is.

Medve harapott meg egy fiatal férfit

Medvetámadás áldozatát szállította a mentő Csíkszentdomokosról a csíkszeredai sürgősségi kórházba tegnap kora délután: a 28 éves csíkszenttamási férfi jobb lábába harapott hátulról a nagyvad, sebesülése azonban nem kifejezetten súlyos – erősítette meg érdeklődésünkre Péter Szilárd, a megyei mentőszolgálat igazgatója. Úgy tudni, a támadás valahol Szenttamás határában történt, a férfit társai szállították gépkocsival a domokosi egészségügyi ponthoz, ahonnan értesítették a mentőszolgálatot. (HN-információ)

Forrás: Hargita Népe