Az élőlények életritmusa a hónapokkal változik, alkalmazkodva a megváltozott külső körülményekhez. A tél beálltával a körülöttünk szorgoskodó kis népség is más életmódra tér, igyekeznek alkalmazkodni a téli hideghez.

Költöző madaraink még az ősz folyamán délre repülnek (pl. füsti fecske, fehér gólya), aminek motivációja a táplálékban gazdag területek felkeresése. A Körös-Maros Nemzeti Park területén maradó állatok különféle túlélési stratégiákat választanak.

Az ízeltlábúak, kétéltűek és hüllők megfelelő hőmérsékletű rejtekhelyeket keresnek maguknak fakéreg, avar alatt, talaj repedéseiben, ahonnan tavaszig elő sem bújnak. Ilyenkor életfunkcióikat lecsökkentik, megmerevednek, s a hibernáció előtt elfogyasztott táplálékból gazdálkodnak tavaszig. A halak többsége a vízhőmérséklet csökkenésével mélyebb vízrétegekbe húzódik, és a meder fenekén tölti a telet (pl. csuka, ponty). Vannak azonban kifejezetten télen aktív halfajok is, mint a menyhal.
 

Télen is itt tartózkodó madaraink többsége behúzódik a parkokba, ligetekbe, városi területek környékére, ahol magvakat és bogyókat, vagy egy-egy potya ízeltlábút csíphetnek el. Ilyen a házi és mezei veréb, a feketerigó, a széncinege, a zöldike, a csuszka, a fakusz, a fakopáncsok, vagy akár legkisebb termetű madaraink, a sárgafejű királykák. Erdei fülesbaglyok, vetési varjak vagy csókák népes csapatai lelhetők fel ilyenkor a városi parkok fáin, így a téli időszak kitűnő alkalom a megfigyelésükre.

Az emlősök közül többen mély álomba merülnek, amikor is a nyáron felhalmozott zsírpárnáikat használják fel (pl. nagy pele és mogyorós pele). Ilyenkor testhőmérsékletük megközelítőleg a környezet hőmérsékletére csökken, de fagypont alá sohasem. Szívverésük lelassul, légzésük megritkul, szervi működéseik minimálisak. Mindez egyrészt hormonálisan szabályozott folyamat, másrészt a táplálékhiány idézi elő. Mások rengeteg élelem felhalmozásával nyugovóra vonulnak, de ha enyhül az idő előbújnak rejtekhelyeikről. Utóbbi csoportba tartozik a vörös mókus, amely télen is gyakorta szökdel fáról-fára. A denevérek nagyon különböző helyeken telelnek. Bizonyos fajok épületek réseiben, mások faodvakban, megint mások barlangokban vészelik át a hideg időszakot. Zavarás és jelentősebb hőmérséklet emelkedés esetén felébredhetnek, ez azonban veszélyes, mivel felélhetik a hidegre tartalékolt zsírkészletüket.

Bizonyos állatok télen is aktívan mozognak, egyáltalán nem alszanak téli álmot. Jellemző a mezei nyúl vagy az őz, amelyek fő táplálékát ilyenkor a termesztett növények hajtásai adják, de kérget is fogyasztanak. Búvóhelyüket és fagy előli védelmüket gyakran a szántók barázdáiban találják meg. Havas tájon a cserkésző vörös róka mozgását is hamarabb észreveszi a természetjáró.

A településektől távolodva ritka és védett fajok is a szemünk elé kerülhetnek. Madarak közül egerészölyvek, réti- és parlagi sasok, kékes rétihéják (utóbbi téli vendég, az év más részeiben nem tartózkodik nálunk). Felbukkanhat egy-egy talajról fölágaskodó menyét vagy hermelin. A hermelin fehér színű téli bundája kifejezetten érdekes és ritka látvány. A nálunk maradó nyári ludak és fokozottan védett túzokok is a mezőgazdasági területeket keresik fel táplálékforrás reményében. Elsősorban a lucerna és káposztarepce hajtásait fogyasztják, ezért a kemény tél és hosszantartó hóborítás nem kedvez számukra.

Forrás: KMNP