vadasznapi bikaA képen látható gímbikát külön engedéllyel, augusztus 26-án, esti lesvadászat során ejtette el Filipánits Ervin, a Kemenesaljai Nimród Vadásztársaság (Vas megye) területén, Horváth Viktor vadőr kíséretében.

Az agancsár a megyei vadásznapon, a Hubertus misén került végső ravatalára.

A vadászatról így írt lapunknak:

„Már sokadszorra volt szerencsém e területen vadászni. A jól látogatott cirokföld lett az esti les helyszíne, ahol előtte 9 bikát látott kísérőm. 20 perc várakozás után meghallottuk az első bőgést. Egy jó, érces hangra figyeltünk fel, majd Viktor megszólalt, “Te gyere, te kellesz nekünk!”. Fél óra várakozást követően kijött egy fiatal, kicsit később a várva várt dalia. Hirtelen elkezdett a torkomban dobogni a szívem, gyönyörű volt. Rövid vizsgálódás után, megkaptam az engedélyt a lövés leadására. Bár nagy volt a távolság, de biztosan feküdt oldalán a szálkereszt és a találatot „megfelelően” jelezte. Rövid halálvágtát követően, eltűnt a bokrok között. A beváltás helye jól látható volt, és alig húsz méterre tőle, ott feküdt „A bikám”. A vadászház udvarán készített teríték mellett, sokáig gyönyörködtünk az erdő eme kincsében. Ezúton meg szeretném megköszönni, kísérőmnek és a társaságnak ezt a csodás élményt, melyben részem lehetett.„

Forrás: Vadászlap