Nyomtatás
Találatok: 1208
sefag kihelyezett trofeabiralatSzeptember 27-én a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászterületének Alexandra Vadászháza adott otthont a Somogy Megyei Vadászati Hatóság egyik kihelyezett trófeabírálatának.

Az erdőgazdaság Belső-Somogyi vadászterületei mellett két vadásztársaság szeptemberi gímtrófeái is felvonultak a bírálók előtt. A délelőtt kilenctől – rövid ebédszünettel – este fél hétig tartó szemle során mintegy 95 gímagancs került bemutatásra. Az egyben szakmai fórumnak is nevezhető összejövetel során mintegy 13 agancs arany-, 29 ezüst-, 30 pedig bronzérmes minősítést kapott, ami a bemutatott összes trófea tekintetében 75%-os érmes arányt jelent. A legmagasabb minősítést és egyben a legnagyobb agancstömeget egy 11,23 kg-os, 220,69 nemzetközi pontú páratlan húszas lábodi trófea érte el a nap folyamán.

A SEFAG Zrt. bőgésben elejtett gímbikáinak és barcogásban lőtt dámbikáinak trófeáit október 26-án, a Nagysalléri Vadászház parkjában megrendezendő hagyományos trófeaszemlén lehet majd górcső alá venni.

Elmondható, hogy a nyári aszályos időjárásból fakadóan pesszimista hangulatban futottunk neki a bőgésnek, de a trófeatömegek nem igazolták ezeket. A felrakás jónak bizonyult, ha a becslés félresikerült, akkor jellemzően alábecslés történt. Az átlagkor évek óta – ha lassan is –, de növekszik, kiváltképpen az érmesek között. A bőgés szintén jónak volt nevezhető, a korábbi évekhez viszonyítva talán egy kicsit később indult, szeptember derekán volt a dandárja – mondta Balog Tamás, vadgazdálkodási osztályvezető-helyettes.

Forrás: Sefag Zrt.