Nyomtatás
Találatok: 1421
kelebia142017. november 6-án kellemes késő őszi napsütésben harsant fel a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola vadászkürt együttesének köszöntő kürtszava a KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészetének Sáskalaposi sportpályáján.

Az erdészet szervezésében idén már hatodik alkalommal került megrendezésre az októberi barcogásban terítékre hozott dámbikák trófeáinak szemléje.

A megjelent vendégeket először Sulyok Ferenc vezérigazgató úr köszöntötte a rendezvényt szervező és a vendéglátó szerepét betöltő KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nevében. Hangsúlyozta, hogy a Kelebiai Vadászterületen gazdálkodó vadászatra jogosultakat mindig a szakértelem és a következetes vadgazdálkodás jellemezte, ezzel alapozva meg a térségi dámállomány hírnevét. Kiemelte, hogy bíznak abban, hogy az itteni dámpopuláció még az ideinél is kimagaslóbb trófeákkal örvendezteti meg az itt vadászó vendégvadászokat. Megköszönte a Kelebiára évek óta visszatérő vadászvendégek hűségét, valamint az erdészet szakszemélyzetének áldozatos munkáját.

kelebia13Szabó Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium főtanácsadója, a KEFAG Zrt. Felügyelőbizottságának elnöke példaértékűnek tartja az itt folyó szakmai munkát. A kormány szándékai szerint 2021-ben megrendezésre kerülő Vadászati Világkiállítás hivatott arra, hogy az országosan magas színvonalú vadgazdálkodást és vadászatot bemutassa a világnak. A kormány átgondolt vadászati törvényalkotása hosszútávon jelent stabilitást a vadgazdálkodók számára.

Végül Tóth Attila erdészeti igazgató adott áttekintést az erdészetnél folyó szakmai munkáról és a vadászati idény eredményeiről. A vadászterület gyenge élőhelyi adottságainak ellensúlyozása szabja meg az erdészet jövőbeni vadgazdálkodási fejlesztéseinek irányát. További napelemes kutak létesítése és a vadlegelők, vadföldek területének növelése tűnik szükségesnek ahhoz, hogy az élőhelyi feltételek tovább javuljanak.

A trófeaszemlén negyvenhárom dám- és két gímtrófea került bemutatásra. A kiállítás gerincét a KEFAG Zrt. két itteni vadászterületén elejtett dámtrófeák adták: a Kelebiai Vadászterületről 28 db, a Mélykút-Tinójárási Vadaskertből 4 db dámtrófea volt látható. A rendezvény célja az is, hogy bemutatkozási lehetőséget kapjanak a szomszédos vadászterületek, így szép számú vadásztársasági trófea is látható volt: a Balotaszállási Rákóczi Vadásztársaság 5 db, a Kisszállási Vadásztársaság 3 db, a DALERD Zrt. 3 db dámtrófeát hozott. A térségben megtalálható gímállományt két trófea reprezentálta a Kisszállási Vadásztársaság és Szabó István erdész kolléga jóvoltából.

A Kelebiai Vadászterületen 2017-ben elejtett dámbikák trófeáinak bírálati adatait elemezve kijelenthető, hogy a rossz időjárási és az ebből adódó mostoha élőhelyi feltételek ellenére az idei eredmények is kiválóak. A huszonnyolc dámtrófea átlagtömege 4,23 kg. Az érmes arány magas: 18 arany-, 1 ezüst, 2 bronzérmes, az érmes átlagtömeg 4,66 kg.

Az idei barcogás adta a terület második legnagyobb pontértékű bikáját 219,77 CIC ponttal. Öt agancs pontszáma haladta meg a 200 CIC pontot, és az átlagosnak mondható felrakás ellenére öt darab 5 kg-ot meghaladó trófea is akadt. A céltudatos vadgazdálkodás keretén belül elejtésre kerültek az agancstő-rothadásos dámbikák is, amelyek jelenléte nem kívánatos az állományban.

A rendezvény a résztvevők jó hangulatú baráti és szakmai beszélgetéseivel zárult, amire terített asztal mellett, egy kiválóan elkészített vadpörkölt elfogyasztása közben volt módjuk a megjelenteknek.

További képek itt!

Forrás: Kefag Zrt.