Nyomtatás
Találatok: 317
remetekan csokakoCsöngedi Roland, két évvel ezelőtt, édesapjának köszönhetően lett a móri székhelyű Vajal Vadásztársaság tagja Fejér vármegyében, aki tavaly karácsonykor adományozta fiának a tagságot.

A tagcsere iránti kérelem benyújtását követően a vadásztársaság egybehangzóan támogatta Roland felvételét a vadásztársaságba. A vadászterület megközelítőleg háromezer hektár nagyságú, amely Mór-Csókakő, Balinka, Bodajk települések határában terül el.

A vadászterület Székesfehérvártól alig 23 kilométerre helyezkedik el, a Vértes hegységtől délre. A területen rendkívül változatosak a domborzati viszonyok. Körülbelül öt évvel ezelőtt növekedésnek indult a gímszarvas állománya is, amely a korábbi években csak váltóvadként volt jelen a vadászterületen. A területen az őz és a vaddisznó populációja jelentős, az apróvadé minimális – kezdte beszámolóját Roland.

Új tagként úgy érezte, hogy először mindenért meg kell dolgozni, és csak ezután lehet szerencséje. A tagságban évente kétszer megrendezett társadalmi munkában is részt vállalt.

Harmadik generációs ácsként Csöngedi Roland azonnal nekiállt egy saját magasles elkészítésének. Jakab András sógora mellett, kisfiai, Zalán és Zétény segítették a munkában. A korábbi években jelentős számú magaslest építettek édesapjával a helyi és környező vadásztársaságoknak.

Közösen nagy munkába fogtak a hatos körzetben. Egy régen járt dűlőutat, amit mostanra a természet visszafoglalt, méterről méterre felszabadítottak a vadrózsától és egyéb fásszárú fajoktól, körülbelül 60 méter hosszan. Olyan szélesen kellett kitakarítani mindent, hogy egy MTZ traktor képes legyen a kész magaslessel bemenni.

Közel négy nap után elkészültek a nagy munkával. A terület tulajdonosától előzetesen engedélyt kértek a magasles felállításához. Az udvaron körülbelül két nap alatt elkészült az akácból és kocsányos tölgyből készült, alaposan megtervezett, több évre készült magasles. Kovács László vadőr segített feltenni tetőfedőanyagot a magaslesre.

remetekan magasles

Hetekkel később szórót alakítottak ki. A nagy család és a sok munka miatt nem lehetett mindent gyorsan befejezni.

Tavaly júniusban, a kora esti órákban várta a vaddisznókat. Egy reccsenés kíséretében egy kocasüldőt hozott terítékre. Hatalmas élmény volt, mert napokig, hetekig ezt mesélte az egész család. Azonban ezután hosszú hónapokig még nyomot sem láttak. A vaddisznók vélhetően a nagy szárazság miatt elvándoroltak. Az elkövetkező hónapokban csak szőrmés kártevőkre lehetett vadászni. A koslatás időszakában sikerült néhány vörösrókát terítékre hoznia.

Februárban jött egy vaddisznókan is. A nagyagyar hossza elérte a 14 centimétert. A vadászszerencse egy időre megváltozott, de a korai siker után megint hosszú hónapok teltek el, úgy, hogy még vaddisznót sem látott. Jakab András tanácsát megfogadva, bükkfa kátrányt is kent a közeli kőrisek kérgére. Ez nem várt eredményt hozott. A semmiből egy hatalmas kan nyomai tűntek fel, amit csak esők után láthatott meg. A kan, nagy darabokat szakított le a fa törzséről az agyarával. “Olyan volt, mintha valaki kisfejszével megkérgezte volna a fákat”. Reccsenések zaját is többször hallani lehetett.
A disznó szellemként járt a területen. Soha nem követett el hibát. A sokat megélt kan, pontosan tudta, hogy vadászhatnak rá. Az erdőből időnként reccsenések zaját hozta a szél. A munka miatt sokszor ki sem jutott, de a a szórón akkor is látta a hatalmas nyomokat, a lestől alig 30 méterre. A kan azonban nem tartotta a helyet.

Emiatt egyre többen beszélték a környező vadásztársaságoknál is, hogy egy remetekan járja a területet. Egyre többen próbáltak szerencsét, de más vadászok, csak úgy mint Roland, egyszer sem tudták megpillantani sem. Roland az álmatlan éjszakák után sokat töprengett azon, hogy hol hibázik, mit csinál rosszul.

Az egyik kora délutáni napon figyelte a magasles és a szóró közötti aljnövényzetet. És ekkor rájött, mi volt az oka a sikertelenségnak. A völgyben elhelyezkedő szóró és a magasles között időnként alig észrevehetően, rövid időre, apró szellőként körbeforgott a szél. Ezt a szelet soha nem érezte a magaslesről. A szagát azonban szinte mindig körbevitte az erdőben a nagy kanhoz.

Megannyi sikertelen éjszaka után újra nagy lendülettel vetette magát a vadászatba. Elhatározta, hogy egy kisebb kiülőt is épít a másik oldalba, egy közeli fára, és időnként azon próbál majd szerencsét. Ez gyakorlatilag csak pár deszkából állt, amin el lehetett tölteni pár órát. Azért, hogy a magányos kant oda szoktassa, erjesztett kukoricát ásott el egy ásónyomnyi mélyen, amely így nem tudott gyorsan kiszáradni. Megint eltelt egy hónap… Sokszor elképzelte, amint kilép a hatalmas remetekan a sűrűből, hol és hogyan tesz majd lövést rá.

A témának még jobban utána olvasott, idős vadászbarátokat is megkérdezett, hol érdemes megcélozni egy ekkora vaddisznókant. Gyerekkora óta sok történetet hallott, mi mindent találtak már a terítékre hozott kanok pajzsaiban. Néhány héttel később munka közben Jakab András kereste, pár percet beszéltek csak: “Úgy hallottam, hogy nagy a mozgás a területen, menj ki te is munka után!”

Bár fáradt volt, mivel egész nap a tűző napon, egy tetőn dolgozott, ismét kiment a hatos területen álló magaslesére. Félhold volt aznap éjjel. Az aranysakál és a vaddisznó is óvatosabb ilyenkor. Csöndesen teltek az órák, először egy borz érkezett, majd egy kisebb őzbak. Sokáig nézte a két vadat. A fegyvere egész éjjel mellette “pihent”. A várva várt nagy kan ma sem jött meg. Hallott egy nagy reccsenést, de ezt leszámítva semmi nem történt. Komótosan összecsomagolta a fegyverét, mindent bepakolt a táskájába, majd a lesről lassan elindult a kocsi irányába, amely körülbelül 200 méterre lehetett.

A kocsihoz érve, miután szinte bepakolt mindent, még egyszer utoljára kíváncsiságból körbenézett a domb tetejéről. Ekkor egy pillanatra levegőt sem vett, annyira meglepődött. Lejjebb a réten egy vaddisznót vett észre, körülbelül 25 méterre. Hatalmas volt a sörénye, ami csak úgy ragyogott az ezüstös holdfényben. Pontosan tudta, mit lát maga előtt, de nem akart hinni a szemének. A remetekan állt keresztben előtte!

Az esélytelenek nyugalmával, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, elővette a fegyverét a tokból. Közben a szíve a torkában dobogott. Eközben a kan behúzódott a rét szélén lévő magas fűbe.

Szerencséjére ott volt a kivehető tár, ahová tette – nem kellett keresni. A legnagyobb csendben már kezében volt a fegyvere, amit azonnal kibiztosított. A másodpercek éveknek tűntek mire a lőbotra helyezte a puskáját. Az adrenalin és a magas vérnyomás miatt semmiben nem hibázott, egy pillanatig nem hezitált. A félhold miatt szinte szabad szemmel is szinte látható volt a kan. Egy esélyt kapott, nem hibázhat. A fegyverlámpát felkapcsolta, a disznó még ekkor sem mozdult meg, körülbelül 70 méterre lehetett. Az utánkeresést mindenképpen el akarta kerülni egy ilyen korú  nemes vadnál.  Felkapcsolta a fegyverlámpáját. Célzott és leadta a lövést. A .308-as kaliberű Remington 783-as fegyverével célzott, és az elsütés után tisztán hallotta a semmivel össze nem téveszthető becsapódás hangját. A disznó tűzben rogyott. A lövés után több perceken keresztül várt. Felhívta édesapját Csöngedi Csabát, valamint sógorát Jakab Andrást, akik hamar megérkeztek.

A lövés a gerincet érte. A vad birtokba vétele után nagyon hálás volt a sorsnak. Közösen készítették el a terítéket és a fényképeket.Sok-sok hét és hónap után minden álma teljesült. A vadászat során megszámlálhatatlan alkalommal várta a kant a magaslesen. Tudta, hogy a közelben van, de egyszer sem mutatta meg magát.

Ezután gyorsan felhívta barátait, akik nem akartak elhinni, hogy terítéken fekszik a kan. A vad körülbelül 110 kilogramm lehetett. Kovács Lászlő vadőr készítette elő a trófeákat és vitte bírálatra.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály bírálta el a trófeát, ahol a következő adatok szerepeltek:

A vadat nyolc évesre becsülték. A teljes bírálat összpontszáma elérte a 117,3 pontot.

“Vélhetően életem remetekanját sikerült terítékre hozni. Elsősorban köszönöm feleségemnek és gyermeikeim türelmét. Édesapámnak a vadászati lehetőséget és a természet szeretetét. Jakab András sógoromnak a sok segítséget és vadászati praktikáit” – zárta beszámolóját Csöngedi Roland.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely / Fotó: Csöngedi Roland
Forrás: Agrojager