A képen látható őzbakot, Pakson sikerült terítékre hoznia a Csámpai Béri Balogh Ádám Természetvédő és Vadásztársaság területén Vass Zoltánnak, Kardos Zoltán vadászmester kíséretében.


„ Ahogy a fején lévő – mintegy kézilabda nagyságú – tumort (szerintünk sugárgomba) cipelte szegény, nehézkes lassú mozgása volt, több helyen a testén is voltak dió és tyúktojás közötti méretű „daganatok”. Néhány nappal ezelőtt területbejárás közben láttuk először, de akkor nem volt lehetőség az elejtésére, ezért tegnap ismét megpróbálkoztunk „közelebbi kapcsolatba” kerülni vele. Szerencsére Diana velünk – vagy még inkább a bakkal – volt. Messziről, mintegy 400 méterről vettük észre, jellegzetes koloncáról azonnal felismertük. Egy mezőn legelészett, majd lefeküdt. Takarás nem lévén a köztünk lévő távolságot egyedül tettem meg bízva a széljárásban – ami a bak felől fújt – és a szerencsében, hogy előbb veszem észre én, mint ő engem. Így is történt, kb. 40 méterre lehetett, amikor megláttam, a gazosban csipegetett. Gyorsan felállítottam a lőbotot, célba vettem, és amikor tisztán mutatta az oldalát, elengedtem a lövést. Jól jelezte a találatot,mintegy 15-20 méteres halálvágta után végleg elnyújtózott.”

Forrás: Vadászlap