Józsi barátom vadőr Magyarország egyik legnagyobb erdészetében. Még akkor ismerkedtünk meg, amikor az olasz igazgatóm nyugdíjba ment, és az új főnök, aki a helyébe lépett, mindenkit elbocsátott, aki az elődje embere volt.
Érdekes világban élünk mi itt, Vajdaságban. Sok nemzetiség, sok kultúra vesz körül bennünket. Ez jó ideig nem is tűnt fel nekem, mivel itt születtem, ebben a sokszínűségben nőttem fel. Vadászat közben fel sem merült, hogy ki milyen nemzetiségű.
Disznó előre! – kiáltott a nádasból a kutyát vezető kolléga. A vad nemsokára meg is érkezet, mint egy gőzmozdony, majd a ropogó sorozat után látszólag egészségesen távozott…
A két dolog között látszólag nincs sok összefüggés. Ami igaz is. Hiszen még én sem találkoztam olyannal, aki tangában ment volna vadászni. Öreg orvosprofesszor cimborám életébe egyszer mégis e két dolog hozott némi színt.
Hogy a médiában látottak, hallottak sok emberre vannak hatással, azt szinte naponta tapasztalhatjuk. Néha jó ez a hatás, máskor azonban rossz. De hogy mindez a vadászokat is érinti, azt akkor tudtam meg, amikor egy olasz ismerősöm elmesélte a következő történetet.
Minden vadász egyik rémálma a köd. Velem is többször előfordult már, hogy felültem a magaslesre, és vártam, hogy eltűnjön a nap a végtelen láthatáron, mert az az időpont a legalkalmasabb a vadászatra.
– Színes programkínálat a Sólyomfalvi Vigasságon, – Kihelyezett őztrófea-bírálat Veszprém megyében, – Vadgazdálkodási konferencia az Országos Vadásznapon – A Simontornyai Vár múltja és jelene, – Erdő Ernő bácsi meséi – A barcogás, – Vadvilág – Lecsengő gímszarvasbőgés, induló dámbarcogás