vizsla foverseny2017-ben ismét Békés megye nyerte el a Vizsla Főverseny Alföldi válogatójának rendezési jogát.

Felgyűrtük hát az ingünk ujját, és belevetettük magunkat ebbe a szép feladatba is. Hol legyen a helyszín? Boros Ferenc tájegységi fővadászunk javaslatára kerestük meg a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-t.

Kedvező választ kaptunk, de a vezérigazgató úr azt mondta, hogy csak ötcsillagos lehet a rendezvény.

Ezzel a remek útravalóval és nagy akarattal látunk a szervezéshez. Közösen bejártuk a vadászterületet – több alkalommal is, kiválasztottuk a mezei, vízi és nádi munkákhoz szükséges helyszíneket, utóbbiakhoz a szomszédos pitvarosi Petőfi Vadásztársaság biztosított területet.

Látszólag ment minden, mint a karikacsapás. Felkértük a bírókat, megrendeltük az élő és a lőtt vadat a szükséges mennyiségben, megszerveztük a fegyveres és más segítőket, megvettük a lőszert, kölcsönkértünk terepjárót, és így tovább, és így tovább… A nevezések is szépen lassan csordogáltak. Megvásároltuk a verseny díjait, elkészítettük az okleveleket, minden a terveink szerint alakult.

A verseny előtti héten még egy újbóli terepszemlén beütött a mennykő! A lucerna nem nőtt meg a tartós szárazság következtében!

Most mi lesz? Hol az öt csillag?

Szerencsére a Ménesbirtok cukorrépát is termel. Ott meg lehet csinálni a mezei munkákat, így nem kellet még öt földtulajdonossal egyeztetni, engedélyt kérni, hogy ráléphessünk a földjükre.

Ott volt azonnal a segítség! A Ménesbirtok mindenben, mindvégig támogatta és segítette a rendezvény megszervezését, eddig soha nem tapasztalt, kiváló hozzáállással.

Elérkezett a verseny napja. Minden együtt volt, még az időjárás is mellénk állt.

Az elméletileg lehetséges 27 fős mezőnybe mindössze 12 kutya tudott nevezni, de ez sem tudta elrontani a minőséget!

A Főverseny központi rendezvényére 8 kutya jutott nagy küzdelemben tovább, erről és az ötcsillagos rendezvényről mintegy 400 fotó is készült.

Eredmények:

Első helyen végzett: Gombai Csaba, Hetényegyháza / Fülöpi Fürjész Artus (rsznv) 264 pont

Második: Tarjányi Antal, Kecskemét / Amigo Venator D’ursus (rsznv) 257,5 pont

Harmadik: Godó Zoltán, Szeged / Tiszatáji Vadász Bájos (rszmv) 257 pont

Negyedik: Kovács János, Sándorfalva / Dix vom Kárpáthegyi Vadász (dsznv) 252 pont

Ötödik: Bodzay Ottó, Vásárosnamény / Xander IV vom Donaveck (dsznv) 240 pont

Hatodik: Kiszel Árpád, Cegléd / Odi (k. münst) 241,5 pont

Hetedik: Treit Gusztáv,Mályi / Xantos of Skyrocket (rszmv) 210,5 pont

Nyolcadik: Farkas László, Gerendás / Magasparti Rutinos kalóz (rszmv) 201,5 pont

Három értékes különdíjat is kiosztottunk a versenyzők között.

Az eredményhirdetés után a Nóniusz étteremben vendégül láttuk egy estebédre a verseny összes szereplőjét. A szenzációs sültek elfogyasztását követően békességben útjára bocsájtottunk mindenkit azzal, hogy vigye jó hírét hazánk e gyönyörű szegletének.

Ez a verseny nem jöhetett volna létre: a Nemzeti Ménes Bírtok és Tangazdaság Zrt., a Pitvarosi Petőfi Vadásztársaság, a Pitvarosi Önkormányzat, a Mezőkovácsházi Vadásztársaság, a Peroktáv Vadásztársaság (Szeghalom), a Battonyai Vadásztársaság, a Gerendási Széchenyi Vadásztársaság, a Kondorosi Gazdák Vadásztársaság, az Országos Magyar Vadászkamara, a Mezőberényi Vadásztársaság, a Viharsarok Kürtegyüttes, a Békés megyei Diana szakosztály önzetlen segítsége nélkül.

Forrás: Poroszlai Róbert / OMVK

A rendezvényről fotógalériát tekinthet meg az Országos Magyar Vadászkamara Facebook oldalán ide kattintva.

A főversenyről és a Soponyán október 14-15-én tartandó döntőről itt olvashat.

Forrás: Vadászlap