Nyomtatás
Találatok: 1279
agar evadzaroAz Országos Agarász Egyesület ismét a zalai Mihályfán tartotta évadzáró programját.

Az ország különböző térségeiből érkezett agarászok most agaraikat otthon hagyva tanácskoztak 2017. évi eredményeikről és a következő évre vonatkozó terveikről.

A Mihályfára bejegyzett egyesület érdekessége, hogy valószínűleg a legrégebbi magyar civil egyesület. Az 1835-ben alapított, jogfolytonosan működő Országos Agarász Egylet (OAE) hagyományait ápolja és következetesen munkálkodik a tradicionális magyar agár fennmaradásáért.

Keresztes János, az egyesület elnöke előadásában kifejtette, hogy az őseink által kitenyésztett vadászó magyar agarat eredeti értékes tulajdonságaival megőrizni és az utókor részére megmenteni kötelességüknek tekintik. Országos hatáskörű szervezetként, ez évben is szinte erején felül teljesített az egyesület tagsága, újabb rekordot állítva fel a programok terén.

26 alkalommal tartottak előadást és agárfuttatási bemutatót, szeptember másodikán például egyszerre szerepeltek a szlovákiai vadásznapon, valamint a szabolcsi és vasi vadásznapokon.

Szent Euszták legendáját felelevenítve a Sümegi Jakab Napok alkalmával került felszentelésre az OAE zászlaja és több más bemutató mellett érdemes még kiemelni a kétnapos Festetics Vágtán és a bugaci Ősök Napján való szereplésüket.

Idén először mutathatták be külföldön is az agarászat hagyományát a szlovákiai Szentantalon, valamint Erdélyben Árkoson, a szlovák és romániai vadásznapokon.

Az elnöki értékelés szerint, egyéb sikereket is elkönyvelhetnek. Hiszen most már a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatását elnyerve, kiadványokkal és eszközfejlesztésekkel is hatékonyabbá tudják tenni ismeretterjesztő és hagyományőrző tevékenységüket.

Másik jelentős elismerés, hogy alelnökük, Töpfner József Szársomlyó-hegyi magyar agár kennelét a Baranya Megyei Értéktár tagjává fogadta.

Céljaik érdekében a szakmai tájékoztatást a legnépszerűbb online felületeken, Facebook, Instagram és Youtube megjelenésekkel színesítik.

Programtervvel készülnek a 2021-es Vadászati Világkiállításra és szeretnék, ha végre nem csak a vadász, hanem a kutyás szervezetek is méltányolnák legősibb vadászebünk megmentéséért kifejtett munkájukat.

Az egész napos program azért nem múlt el agár nélkül, mivel Keresztes János saját agaraival rögtönzött egy küllembírálati és futtatási bemutatót is.

Fotók: Imrei Ferenc.

Forrás: Imrei Ferenc / Országos Agarász Egyesület