A tacskó szó említésére legtöbben helyből a túrós palacsintától gömbölydeden döcögő, télen-nyáron kötött pulcsit hordó, gacsos lábát reszketve emelgető kutyulira asszociálnak.

Mindegy, melyiket használjuk, mindkét név híven tükrözi, hogy eredeti foglalkozását tekintve a tacskó hivatásos borz- és rókademográfiai menedzser. A fajta kedvelői abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy igényüknek megfelelő kivitelben (rövid-, hosszú- és szálkásszőrű), és háromféle méretváltozatból (normál, törpe és nyulász) is kiválaszthatják kedvencüket. Szabadidejében a tacskók mindegyike megnyerő modorú kutya, de tagadhatatlan, hogy szálkás szőrköntösben különösen eredeti fazon, aki az ebédlőasztal mellett gondterhelt ábrázattal nagyokat sóhajtva sokkal inkább emlékeztet a relativitás problematikáján töprengő Einsteinre, mint rámenős kotorékebre.

Tacskó volt, tacskó van

Mint oly sok esetben, a fajta pontos eredete itt is a régmúlt homályába vész. Meglepő módon a tacskós kinézet amellyel nem sok kutyafajta büszkélkedhet rajta kívül nem a modern kor vívmánya. Egyiptom területén már időszámításunk előtt 200 évvel korábbról származó ábrázolásokon is megjelentek rövid lábú kutyák, sőt Peruban, Mexikóban és a régi Germánia területén is hasonló ebek csontvázára bukkantak. Utóbbiak nyilván a mai tacskó egyik ősének számítanak. Borzebként legkorábban Jacques du Fouilloux tesz róluk említést 1561-ben, de csak 1880-ban kezdődik el hivatalosan a tacskótenyésztés. Nyolc évvel később, 1888-ban megalakul a Német Tacskóklub, és 1899-ben Ernst von Otto kinológus megalkotta a fajta tipikus jellemzőinek leírását. Érdekes, hogy ebben az időben még az eltúlzottan görbe lábat tartották a fajta egyik legjellemzőbb tulajdonágának. Szerencsére ez a szemlélet megváltozott, és az egészségtelen deformitás mára már jelentősen mérséklődött. 

Noha a tacskó német fajta, szálkásszőrű változatának kialakulásában komoly szerepet játszottak az angol dandie dinmont terrierek is, de állítólag később különösen délnémet területeken némi schnauzervér is keveredett a fajtához. Egységes típusa végül a rövidszőrű tacskókkal történt keresztezések révén alakult ki. 

Kurtalábú csúcsragadozó

Ahogyan az a bevezetőből is kiderült, a tacskó vérbeli és értékes vadászkutya. Bár testalkatából kifolyólag elsősorban kotorékmunkát végző fajta, s mint ilyen, a dúvad- (róka-, borz-) vadászatokon jeleskedik, elévülhetetlen érdemeket szerez a sebzett vad felkutatásában és a vízimunkában is. A szálkásszőrű tacskó emellett nagyszerűen alkalmas a sűrű, bozótos területeken történő vadhajtásra, valamint különösen tehetséges a vaddisznó-cserkelésben, ahol ügyesen gazdája irányába hajtja, majd addig egy helyben tartja (szaknyelven forgatja) a disznót, míg le nem terítik.

Mielőtt e sorok olvastán az Olvasó a szívéhez kapna, és a vadászat etikátlansága ellen emelné föl szavát, érdemes végiggondolni a következőket: a vadgazdálkodás nem gyilkos hajlamú emberek perverziója, hanem szakma ha úgy tetszik, tudomány. A hazai erdők-mezők, noha idilli állapotokat tükröznek, mégsem teljesen természetesek, ugyanis hiányoznak belőlük a növényevők létszámát szabályozó nagyragadozók (farkas, hiúz). A vadgazdálkodás és a vadászok komoly szerepet játszanak abban, hogy betöltsék ezt az űrt, és biztosítsák a természetes egyensúly fennmaradását, ugyanis a túlzottan elszaporodó vadállomány enélkül egyszerűen felemésztené saját élőhelyét. Ráadásul a vadak egy része nem vadon születik, hanem odatelepítik, hogy a zord teleken végzett vadetetésről már ne is beszéljünk. A vadászoknak emellett fontos szerepük van a vadgazdálkodás számára káros apróvad-pusztító dúvad (pl. róka) ritkításában is. Mindezen feladatok hatékony ellátásához óriási segítséget jelent a jó kutya. 

Kicsi, de furfangos

A tacskó mint az eddigiekből is kitűnik több tekintetben is megfelel az elvárásoknak. Mérete miatt lényegesen kisebb hely- és táplálékigényű, mint a vizsla, kopó, szetter vagy retriever, a hasonló nagyságú terrierekhez képest pedig a munkát leszámítva nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Azonkívül, hogy számos vadászfeladatot képes ellátni, a magaslesen ücsörögve még vesemelegítőként is kiválóan alkalmazható. 

Annak ellenére, hogy a szálkásszőrűt jellemzően vadászok választják maguknak, kedvencként is megállja a helyét. A vadászat során mutatott aktivitása otthon vidám, de nem idegesítő lelkesedéssé szelídül. Szívesen vesz részt mindenféle mókában, játékban, hancúrozásban. Ennek ellenére végtelenül alkalmazkodó, kellemes természetű ebecske. Amit méretben elvesztett, azt magas intelligenciájával és hihetetlen rafinériájával ügyesen pótolja. Egy szálkásszőrű-tulajdonos mesélte, hogy többedmagával tartott kutyája etetéskor rendszeresen a bejárati kapu elé rohan, és veszett ugatásba kezd. Mialatt a felbőszült kutyatömeg a lárma hallatára kihömpölyög, ő csendesen elsomfordál az alvégen, majd kényelmesen belakmározik az időközben tálalt adagokból - még talán mosolyog is a szakálla alatt...

Nekem ne dumálj!

A tacskó legendás bátorsága mellett makacs önfejűségéről is ismeretes. Tény, hogy a legagyafúrtabb fegyelmezési kísérleteknek is szilárdan ellenáll, és sorra csorbulnak ki rajta a változatos kiképzési módszerek. Kellő szívóssággal, türelemmel és következetességgel érhetünk el nála eredményeket. Akadnak, akik éppen önálló egyéniségét tartják különösképp vonzónak, és nem várnak el tőle cirkuszi mutatványokat - valószínűleg ők gondolkoznak helyesen. A tacskó feladatainál fogva önálló munkavégzésre született. A kotorék sötét, szűk járataiban egyedül kellett megvívnia csatáit a bent lakókkal, akik nem bekötött szemmel, hátrabéklyózott kézzel várják rövid lábakon érkező végzetüket... A vastag bőrű, zömök borz például emberek és kutyák között nevelkedve is igen durván játszadozik - el lehet képzelni, hogy mit művel, amikor az életéért harcol! És akkor még nem beszéltünk a sebzett szarvasbika vagy a zaklatásától morózus vadkan felkutatásáról. Nem kevés kurázsi kell ahhoz, hogy szembeszálljon ezekkel a - nála ráadásul jóval nagyobb - harcos állatokkal. Mivel mindezt legtöbbször gazdájától távol kénytelen megtenni, megtanulta, hogy ilyen helyzetekben csak magára, saját döntéseire számíthat. Hibázási, tétovázási lehetősége nem sok marad, mert ezeket a meccseket nem szokták sérülés miatt lefújni. Ezért van az, hogy ha a tacskók - vagy a hasonlóan dolgozó terrierek - fejükbe vesznek valamit, nehéz attól eltántorítani őket.

A tacskó "Achilles-sarka"

Az egészséges tacskó szívós fizikumú fajta. Strapabírása már-már megdöbbentő. Nem szokatlan, hogy sértetlenül ássák ki a rókavárban két-három napja eltűnt kutyát, de az sem ritka, hogy végzetesnek gondolt sebesülésekből is képes teljesen felépülni. Mindazonáltal szót kell ejteni a tacskókat sújtó két leggyakoribb egészségügyi problémáról is. A súlyosabbik a porckorongsérv, amely bizonyos esetekben bénulást is okozhat. A betegség veszélye, a fajta sajátos testalkata folytán, a tacskóknál fokozottabban fennáll. Gyakorisága miatt sokszor tacskóbénulásnak is emlegetik, és kialakulását általában az erőltetett lépcsőzésnek, valamint az elhízásnak tudják be. Jelenleg az az általános nézet, hogy nem maga a betegség, hanem az arra való hajlam öröklődhet, a porckorongsérv pedig csak akkor függ a körülményektől, ha az adott egyed genetikailag eleve terhelt. Ezt támasztja alá az a megfigyelés, hogy léteznek kerekre hízott veterán tacsik, akik egy életen át rohangáltak le-föl a lépcsőn anélkül, hogy bármi bajuk lett volna. Sajnos komoly nehézséget okoz az időben történő felismerés, mivel igazán biztosan nem szurhető, ráadásul elég későn, 6-7 éves korban szokott előjönni, amikorra az adott egyedtől már több alomnyi kiskutya is származhat. A másik gyakori, bizonyítottan öröklődő tacskóbetegség a szürkehályog, mely viszont "legalább" időben és megbízhatóan szűrhető szembetegség.

Öröm vele az élet

A lelkiismeretes tenyészetből származó, egészséges szálkásszőrű tacskó egyéb tekintetben könnyen, kényelmesen tartható fajtának számít. Vadászkutya létére nem hiperaktív, átlagos mozgásigényű eb. Fajtársaival - egy-két átlagos félreértéstől eltekintve - jól kijön. Bár óriási különbségek nincsenek az egyes változatok között, a szálkásszőrű tacsi a benne csörgedező terriervér miatt általánosságban valamivel fejlettebb vadászképességekkel rendelkezik, ezzel együtt a vele egy fedél alatt élő állatokhoz (pl. macska) is eredményesen hozzászoktatható. Táplálása is könnyű, mivel nem fogyaszt hatalmas mennyiséget, ráadásul nem is kifejezetten válogatós. Karakteres megjelenését biztosító és formáit letisztultan kiemelő, sprőd szőrzete sem igényel különleges ápolást, bár egyes példányoknak a határozottan visszaütő dandie-örökség esetenként "woodstock-i borzanat" külsőt kölcsönöz, amit gazdáik - érthető okokból - igyekeznek kutyakozmetikusnál orvosolni. Noha kiváló képességeit igazán csak vadászember mellett tudja kibontakoztatni, ha kordában tudjuk tartani időnként rátörő makacsságát, kellemes jelleme miatt családi kedvencként is megállja a helyét, problémamentesen alkalmazkodva a városi élethez.

Forrás: Kutyafáját