Ginával első lábon lövött disznót kerestünk. 600 méter vezetékmunkával egy nádashoz értünk, ahol – a nagy víz miatt – a keresést szabadon folytattuk.

Magyarország nagy részét érinti a tavaszi ebzárlat: íme az országos lista a tilalom által érintett városokról, régiókról. Összegyűjtöttük az ebzárlat és legeltetési tilalom alatt érvényes szabályozásokat is, melyet szem előtt kell tartanotok.

Beszélgetés Nyúl András fővadásszal.

„Délelőtt kerestek meg mobilon – egy jó ismerősöm ajánlott -, miután nem találnak vért egy sebzett kan csapáján.

Körzeti napot tartanak Baranyában április 27-én, szerdán. A találkozó helyszíne Hosszúhetény, Hotel Kövestető, az időpont 14 óra. A délutáni programban elővizsga és VAV vizsga is szerepel.

Az Országgyűlés csütörtökön bürokráciacsökkentésre hivatkozva kimondta, hogy a jövőben csak kilenc magyar kutyafajta tenyésztői maradnak hatósági felügyelet alatt, a többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozása megszűnik. 

Vasárnapra kötelező szabadságot rendeltem el valamennyi erdőművelő – most éppen ültető brigádomnak –, és magamnak is, így ennek megfelelően pirkadat előtt már a vadászterületen voltam.

Esti lesvadászaton sebezték ezt a muflon juhot. A 9,3×62-es lövedék horzsolta a jobb mellső lábat, a szegyet, valamit a bal mellső láb felső ízületét.