Mint minden tavasszal, a Budakeszi Vadaspark ismét meghirdeti az Önkéntesek Napját, ami ezúttal március 11-ére, szombatra esik.
A népszerű kezdeményezés során a mindig lelkes önkéntes csapat tagjai munkájukért cserébe ingyen belépőt kapnak, és közösen tehetnek azért, hogy még szebb legyen a téli álmából ébredő, tavaszt köszöntő Vadaspark.

A szorgos csipetcsapat rengeteg hasznos munkát végezhet el ilyenkor és segítheti a Vadaspark munkatársait a tavaszi nagytakarításban: gereblyézéssel a falevélből például kitűnő vaddisznó alom válik, de ilyenkor a vízelvezető árkok kitisztítása, a napvitorlák összecsomagolása és a fafelületek lekezelése, újrafestése is időszerű lehet.

„A munkához szükséges eszközöket szokás szerint mi biztosítjuk, bár a múltban többször előfordult, hogy egyesek alaposan felszerszámozva, saját, otthonról hozott talicskával vagy épp gereblyével érkeztek Budakeszire. A Vadaspark önkéntesei bizony ennyire lelkiismeretesek, és ennyire magukénak érzik a Vadaspark sorsát” – mondta Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója.

A tavaszi Önkéntesek Napja tehát március 11-én (szombat) 9:00-kor veszi kezdetét, a főbejáratnál lévő gyülekezőponton. A jelentkezők speciális karszalagot kapnak, amivel egész nap ki-be járhatnak a Vadasparkban. A munka végeztével, 13:00 körül pedig forró teával és szendviccsel látják majd őket vendégül, hogy mindenki kifújhassa magát és feltöltődve vágjon neki a nap további részének, illetve a szokásos napi programoknak, melyek az alábbiak lesznek:
10:00 –Mosómedve látványetetés
11:00 – Róka látványetetés
13:00 – Sakál látványetetés
15:00 – Kisragadozók látványetetése

Az Önkéntesek Napja regisztráció köteles, hiszen csak úgy tudnak elég szerszámmal és harapnivalóval előkészülni. Az eseményre március 9-ig (csütörtök) 10:00 óráig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet jelentkezni, a jelentkezéseket csak korlátozott számban tudják fogadni!

A Vadaspark egyúttal arra kér mindenkit, hogy munkavégzésre alkalmas ruházatban érkezzen.  Szerszámot csak 14 éven felülieknek tudnak biztosítani, értékek és csomagok megőrzését sajnos nem tudják vállalni.

Forrás: Budakeszi Vadaspark