Nyomtatás
A Földművelésügyi Minisztérium 27. alkalommal idén is csatlakozik a Föld Napja nemzetközi programhoz a többi 192 országgal együtt – mondta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón.

A Föld Napjának magyarországi központi rendezvényét az idén a korábbiaktól eltérően nem a fővárosban, hanem Farmoson rendezzük meg április 21-én a Vízparti Élet Háza előtti területen 10 és 17 óra között - közölte. Kifejtette, hogy a rendezvényen több mint 1 milliárd emberrel együtt hívják fel a figyelmet a bolygó környezeti problémáira. Ráirányítják a figyelmet a környezettudatosabb életmódra, amely kiterjed többek között az élővilág sokszínűségének és a természeti kincseknek megismerésére és megóvására, a nyersanyagokkal való takarékos gazdálkodásra, a másodnyersanyagok felhasználásának növelésére, vagyis a hulladékká vált anyagok megfelelő válogatására és hasznosítására - tette hozzá az államtitkár.

V. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ közgyűlése 2017-et a „Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi éve” néven a fenntartható turizmus tematikus évévé nyilvánította, amelyben a nemzeti parkok kiemelkedő szerepet töltenek be. Megjegyezte: a parkok számos természetvédelmi bemutatóhelyet, ökoturisztikai és környezeti nevelési létesítményt működtetnek. A központi nyilvántartás szerint több mint 800 létesítményben folyik ökoturisztikai, környezeti nevelés, amelyből 343-at részben vagy teljes egészében valamelyik nemzeti parki igazgatóság tart fenn. Az államtitkár továbbá megemlítette, hogy az  hazai természetvédelem érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató személyeknek, szervezeteknek adományozható Pro Natura díjakat is átadják a Föld Napja eseményen.

A rendezvényen ott lesz többek között a Magyar Természetvédők Szövetsége természetvédelmi kiállítással; a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is színes és izgalmas programokkal készül, bemutatnak majd madárbarát eszközöket: odúkat, mű fecskefészket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat megismerteti az érdeklődőket a távérzékelési eszközök működésével és UV-B sugárzás mérésével is.

A helyszínen továbbá bemutatkozik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt., a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., a Növényi Diverzitás Központ, a Magyarországi Nemzeti Park Igazgatóságok, a Földművelésügyi Minisztérium Szelektálok.hu csapata, a Haszonállat-génmegőrzési Központ, a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola, „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei program, illetve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszakik Pneumobil Team és a Formula Student Team.

Forrás: ForestPress