lövő vadászGerecse | A trófea értékét nem pénzben mérik, hagyománytisztelet és vadvédelem határozza meg a magyar vadászok munkáját. Nemcsak lőnek, hanem etetnek, ha kell gyógyítanak, és megpróbálják fenntartani az erdő egyensúlyát.
vaddisznókA vadász kezéből is jól jön az eleség, de a vadak a lábon álló kukoricát sem hagyják érintetlenül.
diana vadászhölgy klubMl KÉSZTETI A GYENGÉBBIK NEMET LÖVÉSRE? Miért nő a hazai hölgy vadászok száma?
erdei vasútKárpátalja egykor a keskeny nyomtávú vasútvonalak hazája volt, ahol a XIX. század utolsó negyedében, illetve a XX. század első két évtizedében 1200 kilométer hosszúságú kisvasúti hálózatot építettek ki,
orvvadászokat gyanusít a rendőrségA Tisza árterében ismeretlenek hurkozás módszerével több őzet, valamint vaddisznót ejtettek el és vittek magukkal, amelyek értéke összesen eléri az 1 millió forintot
fácán terítékEzekben a téli hetekben is sokan hódolnak vadászati szenvedélyüknek.
szalonka számlálásAz Európai Unió madárvédelmi irányelve alapján a költésre készülő madarak elejtése tilos, emiatt a hazai vadászok kénytelen lemondani a szalonkavadászatról. Lehet, hogy csak kis időre......
elszaporodtak a varjakA vadászterületeken már megvan a megfelelő jogszabályi feltétele a gyérítésnek.
nem fogy a vadhúsSem a vadhús árát, sem az ízét nem kedveljük túlságosan – legalábbis erre lehet következtetni a hazai húspiaci folyamatokból.
kilőtték a 27 farkast svédországbanKevesebb mint négy nap alatt ejtették el a vadászok azt a huszonhét farkast, amelyeknek kilövését hivatalosan is engedélyezték Svédországban.
vadászterületi vitaAz államigazgatás fittyet hány az állampolgárok jogaira
téli vadetetésA vadászok télen szénával, kukoricával segítik az állomány túlélését
elefántEgy vakáción lévő amerikai nőt és egyéves kisgyermekét taposta halálra egy elefánt Kenyában - jelentette be az afrikai ország rendőrsége szerdán.
medve marcangolta szét a juhokatSzilveszter elõtt két nappal merészkedett be egy medve a bikfalvi Ráduly család portájára. A vadállat az istálló alá ásva férkõzött a gazda jószágaihoz, halálra marcangolva hat juhot. Lapunk a helyszínen érdeklõdött a megkárosított családtól.
szakadó vadásztársaságokA Felső-szigetközi Vadászati Szövetséghez tartozó Öreg-Duna Vadásztársaság tagjai helybéli lakosok és szinte kivétel nélkül földtulajdonosok: az egyesület azonban nemrégiben több részre szakadt.
vaddisznó hajtásA vadászatra készülő nimródok lelki szemei előtt már gyöngyözött a karácsonyi fácánleves. Az élet azonban mást produkált.
hajtóvadászatVadászat közben szerzett combsérülést az a 44 éves férfi, akit szombaton szállítottak a Maros Megyei Sürgősségi Kórházba.
vadkacsa vadászatBogyiszló | Ismét lőhetnek vízivadra a bogyiszlóiak. Közel két éven át tiltva volt a Dunagyöngye Vadásztársaság tagjainak, hogy vadkacsát, vadlibát ejtsenek.
téli vadetetésHoffmann Gábor még vadmacskával is találkozott a Széna-hegyen
szarvas ugrott az autó eléEgy szarvas ugrott egy autó elé másodikán délelőtt a 86-os főúton.
vadász kutyákkalBékésben a vártnál gyengébb lett tavaly a vadállomány. Az okokról dr. Csoma Antalt, a megyei vadászszövetség elnökét kérdeztük.
húsz farkast ejtettek el a vadászokMár az első napon, szombaton húsz farkast ejtettek el vadászok Svédországban, miután a környezetvédelmi hatóságok kiadták az első kilövési engedélyeket a 45 éve első farkasvadászati idényben.
vadászokTolna megye | A vadásztársaságok is megérzik a gazdasági válságot, ez lehet az egyik oka annak, hogy egy-egy körzetben egyre több a vita a tagok között. A vadászati felügyelőségnek soha ennyi munkája nem volt, mint az idén.
hím oroszlánAhol jártam, azok az emberek úgy élnek, hogy nincs semmijük, nem tudnak semmiről, ami a falu határain kívül történik, mégis olyan emberi tulajdonságokkal vannak felvértezve, ami nálunk már réges-rég kiveszett.
apróvad teríték társasvadászatonA Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztálya megkezdte a társas vadászatok ellenőrzését, mivel ezen összejövetelek alkalmával a legnagyobb a balesetveszély – közölte a rendőrség szerdán.
orvvadász lőtt ki két szarvastOrrvadászat alapos gyanújával indult eljárás egy aradi vadász ellen, aki minden bizonnyal lelőtt két gímszarvast a megyei Németszentpéter település környékén.
szemes takarmány kihelyezés, vadetetésHa vadászra gondolunk, a legtöbben a mesék puskás emberét képzeljük magunk elé.
orvvadász vadászfegyverekTöbb mázsa vadhús került elő.
pályázatnyertes képHamisítással vádolják a legtekintélyesebb természetfotós díj nyertesét
vadászhölgy duplacsövűvelSzatymaz - Marosvölgyi Erzsébet, a Szatymazi Vadásztársaság egyetlen női tagja férfiakat megszégyenítő kitartással járja az erdőt duplacsöves puskájával esőben és fagyban. Társai őt is megpálcázzák, ha elejt egy vadat.
ipolyerdő társas vadászatSzécsény | Szép eredményt hozott az Ipoly Erdő Zrt. Szécsényi Erdészetének litkei vadászterületén nemrégiben megtartott társas vaddisznóvadászat:
halálos balesetet szenvedett egy vadászMeghalt egy 33 éves aradi határrendőr, miután egy véletlen manőver folytán fegyvere elsült és megsebesítette combját.
nagy pusztítást végeznek a farkasokNagy pusztítást végeznek a farkasok Máramaros megyében.
műtrófeaAz ajándékoknak általában örülni szokás, de azért nem mindig.
téli vadetetésAz ősszel kezdődött és bizonyos fajoknál egészen február végig tart a vadászidőszak.
vadveszély táblaFejér megye - Az állatokat az ösztöneik vezérlik. Vonulás idején, vagy ha éhes, szomjas az állat, semmi sem állíthatja meg, átmegy az úttesten. Ezért az autósoknak figyelmesebben kell vezetniük vadveszélyes területen, hogy elkerüljék a balesetet.

ülésezett a nefagLenn az Alföld tengersík vidékén, az ország közepén egyszercsak reánk köszönt a múlt, méghozzá a távoli és a közeli egyszerre!

robbanógolyókkal vadásztak az orvvadászokNovember 19-én az Orosz Föderális Szolgálathoz (FSB) tartozó Primorszk Állam Határőrsége egy kínaiak által elkövetett orvvadászati esetet tárt fel.
Benedek Fülöp tagadja a vádakatBenedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese nem tud arról, hogy ellene bármilyen ügyben vizsgálat folyna a székesfehérvári nyomozó ügyészségen, és visszautasítja a Magyar Nemzetben a személyét ért vádakat.
két sofőr ellen indult eljárásKözigazgatási eljárást kezdeményezett a rendőrség két sofőr ellen, aki csütörtök éjjel a Bükki Nemzeti Parkban tette próbára vezetési tudását;
hajtóvadászatA közelmúltban került sor annak a nem mindennapi vendégvadászatnak az első felvonására, amely a Dózsa Vadásztársaság és a Fertőtáj Vadásztársaság baráti kapcsolatán alapszik.
Benedek Fülöp700 ezer forinttal finanszírozhatta az állami tulajdonú Concordia Közraktárak Zrt. Benedek Fülöp volt államtitkár egyik vadászatát - állítja a Magyar Nemzet.
karantén veszett farkas miattKarantént vezettek be a megye egyik községébe a Bihar megyei állat-egészségügyi hatóságok, miután egy veszett farkas megmart két férfit.
leégett egy vadászházLeégett egy vadászház kedden Veszprém megyében, a Csabrendek és Szentimrefalva községek közötti erdőben
rajzpályázat a vadászatrólA vadászkamara felismerve a gyermekek szemléletformálásának fontosságát, immár harmadik évben hirdetett gyermekrajz-pályázatot "Vadászat, természet, vadon élő állatok" témakörben.
gombaszedésAki megyénkben gombát szeretne gyűjteni, nem kell messzire mennie.
orvvadászokat fogtak a rendőrökOrvvadászokat fogtak el a zalakarosi rendőrök.
vaddisznókSzeméttárolóba űzött egy csapat harcias kedvű vaddisznó négy éjszakai túrázót egy németországi erdőben.
helikopteres vadászatCzinege Lajos beszélni kezd. Mesél arról, voltak-e orgiák a talányos nevű Kaszópusztán, és válaszol arra is, hogy valóban elhordták-e a gemenci vadállomány egy részét a Szovjetunióba. Húsz éve történt a megyében és az országban.
teríték készítésNagyterítékű fácánvadászatra voltak hivatalosak az eleki vadgazda technikus tanulók hajtóként Gyulaváriba, a Fehér-Körös Vadásztársasághoz november 26-án.
vaddisznó rohant az autó eléBócsa és Jakabszállás között nem sokkal 20 óra után egy vaddisznót ütött el egy személyautó szombaton.
Kemény Dénes vadászikKözel húsz éve vadászik, ez kapcsolja ki a legjobban. Szereti az erdő zúgását, a nyugalmat, a vad jelenlétét, megfigyelését. Kemény Dénes nem "viszkető ujjú" vadász, elejteni a vadat csak indokolt esetben szokta, sokat jár viszont etetni az erdőbe.
kispuskát és lőszert foglalt le a rendőrségCsanádpalota - Egy 22-es hangtompítóval ellátót kispuskát és a hozzá tartozó lőszereket foglaltak le a Makói Rendőrkapitányság Pitvarosi Rendőrőrsének munkatársai tegnap délután egy csanádpalotai kocsmában.
illegális fakitermelésÁttörésként értékelik az erdészek, hogy a kiskunhalasi' bíróság összesen 18 év börtönbüntetést szabott ki az illegális favágók között.
vadászkamaraTöbb tankönyvkiadó kiadványait elemezve az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) a közelmúltban arra a megállapításra jutott, hogy ezekben egészen hetedik osztályig semmi nem jelenik meg a vadászkultúráról, vagy csak fals, dehonesztáló adatok szerepelnek ezzel kapcsolatosan a tankönyvekben
vadbalesetAz idei ősz sem múlt el az utakra tévedő vadak okozta közlekedési balesetek nélkül.
kitömött szarvasra lőtt a vadászAz idahói férfi egy csalit vett célba. Azt mondta, két napja terepen volt, nem volt tiszta a feje.
erdász, vadász bor és pálinkaversenyMátrafüred | Egyre népszerűbb az észak-magyarországi régió erdészeinek és vadászainak bor- és pálinkaversenye.
vadászfegyvert és kézigránátot foglalt le a rendőrségKét darab kézigránátot, egy darab vadászfegyvert és 231 darab lőszert találtak a rendőrök egy kunszentmiklósi férfi házában a tegnapi napon.
nyírerdő egyeztetés a rendőrséggelA Nyírerdő Zrt. és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői december 8-án Lónyán találkoztak, hogy a téli időszak közös feladatairól egyeztessenek.
embereket ölt az elefántGyilkos elefánt tartja rettegésben Nepál egyik déli körzetét, tizenegy embert ölt meg az elmúlt két hét folyamán, és a hatóságok hasztalan keresik az őserdőben.
vadász napló bemutató megnyitóA vadász élményeket gyűjt, amelyeket naplójában megőrizhet
hajtóvadászatHarmadik negyedébe ért a márciustól jövő február végéig tartó vadászati év.
kitüntették a vadászokatA vadászati fórum „intézményét" két évvel ezelőtt találta ki a Veszprém megyei Vadászkamara vezetése.
halállal végződött az erdőírtásEgyiküknek sem volt fakitermelői szakképesítése.
nyíllal lövöldözött, állítólag a nyulakat védteÁllatkínzás miatt őrizetbe vett a rendőrség egy Nyíregyháza-butykatelepi férfit, aki íjjal lövöldözött egy vadászkutyára vasárnap
sólyommal vadásznak kazahsztánbanSólyommal vadásznak nyúlra Kazahsztánban, ahol megkezdődött a szokásos évi vadászverseny.
fegyvert, lőszert foglalt le a rendőrség egy vadásztólEngedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket foglaltak le egy salgótarjáni vadásznál, akihez azért vonult ki a rendőrség, mert a férfi ittasan azzal fenyegette a nevelt fiát, hogy megöli – erősítette meg az MTI információját csütörtökön a rendőrség.
labradorVadászat közben ráfeküdt egy kutya gazdája shotgunjára, ami elsült és két vadászt is megsebesített Skóciában, adta hírül a news.com.au.
vaddisznó etetésKarcag | Ismét milliós vesztesége lesz a karcagi Nagykun Vadásztársaságnak a gyengébb minőségű trófeák miatt. A forró, száraz nyár a vadállomány téli takarmányának előteremtését is megnehezítette.
tilos lesz a kutyás szarvasvadászatEurópai Bizottság nyomást gyakorolt Írországra a törvénymódosítás érdekében
farkasokra vadásznakAz ordasok 30 juhot öltek meg, 32-őt megharaptak.
őzEgy reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a vidéken élők sokkal inkább elfogadják a vadászokat és a vadászatot, mint a városokban élők.
orvvadász vadászpuskaA Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya nyomozást folytat K. László (56) éves aszódi és társai ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
újra vadászhatnak farkasra a svédekNegyvenöt év után ismét engedélyezik a farkasok vadászatát Svédországban, hogy csökkentsék az egyre inkább elszaporodott faj egyedszámát - hozta meg döntését a skandináv ország parlamentje.
tarvágásPrecedens értékű ítéletek Kiskunhalason
tir rendszer eu támogatássalElkészült és már üzemel az állami természetvédelemi intézmények munkáját kiszolgáló komplex térinformatikai számítógépes információs rendszer, amelyet mintegy 800 millió forint költséggel hoztak létre
vaddisznó malacokkalBojtor Róbert szerint a vadászat nem azt jelenti, hogy az ember gyilkolja a vadat.
orvvadászokat fogott a rendőrségElfogtak egy orvvadászt és segítőit a rendőrök Pest megyében; vadhúst, fegyvereket, lőszereket és éjjellátót is lefoglaltak – olvasható a rendőrség honlapjára szerdán feltett közleményben.
fegyvertartaási engedélyEurópai mércével mérve szigorúak a fegyvertartás hazai szabályai.
vadludakMinden eddiginél többen, mintegy 12 ezren látogattak el szombaton a tatai Öreg-tó partjára, hogy részesei legyenek annak az országos természetvédelmi fesztiválnak, amit a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, az MME Komárom-Esztergom Megyei Csoportja és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közösen szervezett.
természetfotóA Győrben tanuló csapodi Szabó Dániel gyakran járja az erdőket vadásztársaival, ám nem fegyvert szorongat a kezében, hanem egy digitális gépet.
fácánterítékNégyszáztizenhét fácán, zömében kakas esett szombaton Füzesgyarmaton. Szlovákiai, Pozsonyból és környékéről érkezett vendégpuskások űzték a vadat a Csák István elnökletével működő Füzesgyarmati Vadásztársaság területén.
polgári értékrend része lesz a vadászatNagyobb részvételt akarnak a közéletben, a vadászatot polgári értékrendhez tartozónak szeretnék elismertetni- áll egyebek közt a vadászkamara új programjában.
nigériába repült két sas finnországbólKét finnországi állatkertből Nigériába került fiatal sast, vélhetően egy hímet és egy nőstényt talált két fiatal halász Taraba Államban, a Thaton in Karim-Lamido folyón.
interpol az orvvadászat ellenTöbb afrikai ország valamint az Interpol együttműködésével ütöttek rajta a hatóságok egy kiterjedt orvvadász-hálózaton. Ezt hétfőn közölte Kenya Vadvédelmi Szolgálata és az Interpol keleti-afrikai részlege.
teveHatezer vadteve kilövését tervezik az ausztrál hatóságok az északi Outback térségben, mert a szárazság miatt agresszívvé vált állatok veszélyeztetik egy kis település lakóinak életét.
rálőtt a vadász az autóraA lövést csak figyelmeztetésnek szántam - mondta az a hivatásos vadász, aki rálőtt a rapsicnak vélt férfi autójára, úgy hogy közben annak 3 éves gyereke és felesége is a kocsiban ült. A vadászt a megyei bíróság munkájától egy évre eltiltotta, s foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért 300 napi tétel, 120 ezer forint a büntetése.
fácánterítékA vadgazdálkodási technikus tanulók hajtáson vettek részt, amelyről egyikük, Herczeg Gábor így számolt be lapunknak: - A nagyterítékű vadászat a gyakorlati helyként is szolgáló Gyulavári Fehér-Körös Vadásztársaságnál zajlott.
kóbor kutyák támadtakKutyafalka támadt egy 51 éves asszonyra a Kaposvár és Toponár közötti kerékpárúton.
az ősember is szerette a szárnyaspecsenyétAz ősember a közhiedelem szerint nagyvadra vadászott, ám egy spanyolországi barlangban fellelt több tucat lerágott madárcsont arról tanúskodik, hogy a szárnyaspecsenyét sem vetette meg.
lefejezett szarvastetemet találtakTrófeavadászok garázdálkodtak Paláston, a brutálisan megcsonkított állatot szombaton ölhették meg.
meglőtte vadásztársát egy olasz vadászSzerencsés kimenetelű vadászbaleset történt hétfőn délután Túrkeve külterületén.
elfogták a vadászbolti betörőtGyorsan elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megpróbált kifosztani egy vadászboltot Szolnokon.
éjjellátóÉjjellátót is lehet szerelni ezentúl a puskákra az új vadászati törvény szerint. A „nagyszerű" változtatást a törvényalkotó azzal az indokkal próbálta a jogszabály vitájában védeni, hogy csak csekély tudású eszköz használatát teszi lehetővé a jágernek.
korlátozások a mátrábanFebruár végéig több helyen és több alkalommal kell korlátozásokra számítaniuk a kirándulóknak.
vadászkalapokZalaegerszeg (hp) - A megyei vadászkamara és vadászszövetség csütörtöki rendezvényén a vadászkalap viseléséről, a vadászok számára elmaradhatatlan ruhadarabhoz fűződő szokásokról tartottak előadást.
vaddisznóhajtás terítékGemenc | Az idén elejtett szarvasbikák darabszámban nem, trófeasúlyban viszont jelentősen elmaradnak az átlagtól a gemenci erdőben. Mindössze két tíz kilónál nehezebb gím trófea ékíti a szarvasvadászok falát.
részeg vadász találta el társátRészeg vadász találta el a társát a szombatona Nyitra meletti községben.

vaddisznó kárA Kovászna megyei termelők úgy döntöttek, hogy az erdei tisztásokon gabonaféléket vetnek a mindig éhes vaddisznók és a szelíd tekintetű őzek számára.

vadludak3 apácalúd az Öreg-tavon - Kis lilik LIFE Nature Projekt a IX. Tatai Vadlúd Sokadalmon

gombaAz állami tulajdonú erdőkben továbbra is engedély nélkül lehet gombát, vadgyümölcsöt, gyógynövényt gyűjteni, feltéve, hogy azok mennyisége személyenként és naponta nem haladja meg a 2-2 kilogrammot.
ellopta apja vadászpuskájátA tanárait akarta lelőni az a 13 éves francia fiú, aki ellopta apja vadászpuskáját, és azzal indult iskolába. Szerencsére a szülőknek hamar feltűnt, hogy hiányzik a fegyver.
új vadászházat avattakÚj vadászházat avattak a Somogy megyei Csokonyavisontán. Barkóczi István a SEFAG vezérigazgatója elmondta, az új épületre azért volt szükség, mert a rinyatamási vadászkastélyt
nyírfajdMintegy másfél évszázaddal ezelőtt a nyírfajd még bőven lakta a Nyírség tisztásokkal mozaikos kies táját, a nyír- és égerligetek, a nyírvízlaposok lábvízében álló tölgyerdeinek területeit.
rekorder dámbika gúthDr. Szendrei László felvétele, amely az idei év legnagyobb trófeáját viselő gúthi bikáját ábrázolja. (Ezt értékelték utóbb 223,37 IP-pontra.)
fekete medveA Driggs (Idaho) településen élő 11 éves amerikai fiú azután lőtte agyon az állatot, hogy elmondása szerint sehogyan sem akart eltűnni a család háza elől.
új vadászati törvény szerbiábanÚj vadászregula van készülőben – Át kell szervezni a vadásztársaságokat – Magán vadászterületek is kialakíthatók
lopják a fákat a fatolvajokIdén is sokan vannak, akik a drága téli tüzelőt nem törvényes úton szerzik be.  A rendőrség azonban az eddiginél is több ellenőrzést tart.
a vadászok átkozzák a drótfalakatTerített asztalt varázsolt a természet az idén a vaddisznók elé: a hegyekben szekérszám hever a makk a földön. Igaz, a malackák nehezen mozognak, mert egyre több az újulatokat védő kerítés.
barcognak a dámbikákIdeiglenesen tilos a szőcsényi vadaspark látogatása. Nem léphetnek be a kirándulók a Széchenyi Zsigmond szakközép- és szakiskola vadasparkjába Somogyzsitfán.
Széchenyi ZsigmondnéGróf Széchenyi Zsigmond a Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc grófnak ükunokája. Dédapja volt Széchényi Lajos, Istvánnak, a "legnagyobb magyarnak" testvérbátyja.
meglőtte társát egy vadászMeglőtte társát egy vadász szombaton reggel, Petőfiszállás határában.
lelőtték az orvvadásztNagyberezna közelében tragikus véget ért az orvvadászat egy helybeli férfi számára, aki a rendőrökkel folytatott dulakodás közben halálos lövést kapott.
jegesmedve vadászatA 17 éves fiatal nagybátyjával indult jegesmedvére vadászni. Kihűlt, de életben van az a 17 éves kanadai fiú, aki több mint egy napig sodródott egy jégtáblán Kanada partjainál.
rókák költöznek a városokbaHáziasodik, mint másutt a rénszarvas vagy a majom. Már Kaposvár belvárosában is: feltűntek a rókák. A szakemberek szerint nincs okunk félni tőlük.
nyúlvadászat közben kilőtte társa fogát a vadászKilőtte vadásztársa metszőfogát egy bőnyi vadász. A meglőtt férfi szerencsére csak könnyen sérült: a fogából egy darab tört le.
gemenci trófeaKisebb tömegűek az idei gímtrófeák a Gemencben is. A Pandúri Erdészet területén esett a Gemenc Zrt. idei legnagyobb gímszarvas trófeája. Súlya 10,62 kg, értéke 218,59 pont
Az egész megyére igaz, hogy a vadászkedv nem, a trófeák átlagsúlya viszont csökkent az idei főszezonban.
elszaporodtak a rókákMegszaporodott a rókák száma a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén. A szakemberek szerint intenzívebb vadászat jelentene megoldást.
fél kilóval csökkent átlagban a gímbikák trófeasúlyaA Tolna megyei vadászkamara adatai szerint átlagosan fél kilogrammal csökkent az idén elejtett gímbikák trófeáinak súlya a tavalyihoz képest. A csökkenést azzal magyarázzák, hogy a vadásztársaságok gazdasági kényszerből egyre fiatalabb korosztályok egyedeit lövik ki.
tikka m695 vadászpuskaElloptak egy nagy értékű vadászfegyvert vasárnap hajnalban Kecskeméten – tudta meg a Híröshír.hu.

orosz fiatalok a nyírségbenOrosz fiatalok ismerkedtek a magyar vadászati hagyományokkal a Nyírségben.

szarvasgombaKereken 100 ezer euróért (27 millió forint) cserélt gazdát egy 750 gramm súlyú fehér szarvasgomba egy olaszországi árverésen.
rendőrségi ellenőrzés a gemencenA rendőrség fokozott figyelmet fordít az orvvadászat, a falopás, az illegális fakitermelés és fakereskedelem megakadályozására a Gemenci erdő teljes területén. Megállíthatják a szállító járműveket is.
korlátozzák a középkorú szarvasok kilövésétKorlátozzák a középkorú szarvasok kilövését. Egyre kevesebb nagy és értékes trófeájú szarvasbika található a vadászati nagyhatalomnak számító Somogy megyében - írta a Somogyi Hírlap.
vaddisznók törték össze a fordotSzékely - Szerda késő este egy Ford haladt a 4-es főúton Berkesz irányába. A Székely-Demecser kereszteződés után pár száz méterrel a jármű elé két vaddisznó szaladt ki.
vadbalesetKét nap alatt három vadbaleset is történt Szombathely mellett. Tavaly 50-et jelentettek be a rendőrségnek egész évben, idén eddig 42-t.
prérifarkasok tépték szét az énekesA 19 éves Taylor Mitchell első lemezével turnézott a kanadai keleti parton, amikor szerdai fellépése előtt kirándulni indult Új-Skócia egyik nemzeti parkjába.
szarvas ugrott az autónakA helyszínen belehalt sérüléseibe az a sofőr, aki autójával egy kamionnal ütközött a 4-es úton, miután egy útra tévedt szarvas miatt félrerántotta a kormányt.
orvvadászok fegyvereiVálogatott eszköztárral, újra és újra elkövetik a bűncselekményt, a büntetés ellenére. A lábodi vadászterületen is gyakori a vendégek az orvvadászok, idén eddig 19 esetben derült fény vad lopásra, nem beszélve a fel nem derített esetekről.
elefántvadászat thaiföldön a tiltás ellenéreAnnak ellenére, hogy Thaiföldön 1970 óta tilos a vadon élő elefántok kereskedelme és vadászata, a turisták igényeinek és az ázsiai (főleg kínai, japán és thaiföldi) piac elefántcsont-kereslete miatt jelentősen csökkent a vadon élő elefántok száma. Becslések szerint mára csak 1000-3000 elefánt él a vadonban Thaiföldön.
feketepárduc bújkál luxemburgbanA luxemburgi főváros erdő borította környékén látták hétfőn azt a fekete párducot, amely két hónappal ezelőtt szökött meg Amnéville északkelet-franciaországi város magánállatkertjéből.
vadászíjászMájus közepén egy új szakmai bizottság kezdte el működését a MISZ.-en belül. A Vadászíjász Szakmai Bizottság létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ma Magyarországon több ezer íjász érdeklődik a vadászíjászat iránt.

mégis lesz szalonkahúzás?Az EU megszüntette az eljárást hazánkkal szemben szalonka-ügyben

megállapodás a gemenc zrt és a rendőrség között2009. október 27-én együttműködési megállapodást kötött a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. a rendőri szervekkel

gallyazzák a fenyőket a tolvajokMilliós károkozásokkal elindult a dél-zalai falvakban az idei fenyőszezon. Meglopták, az igazát keresi.

hódok költöztek a védőgátraHódok költöztek a csehországi Dyje folyó egyik védőgátjára, amely az állatok masszív várai miatt, már egyre nehezebben bírja el a nekifeszülő víznyomást, és könnyen áradást okozhat a környező településeken.

vadhús szalámiMegyei körkép - Egy év elteltével a helyzet szinte semmit nem változott, továbbra is a béka feneke alatt vannak a vadhús árak.
a feketemedvék kifosztják a kisteherautókatMár nem az egyszerű piknikkosár az amerikai Yosemite Nemzeti Parkban élő fekete medvék kedvence: inkább a sok csemegét szállító családi kisteherautókat fosztják ki.
2010-ben új vadászati törvény oroszországban2010. április 1-én lép hatályba Oroszországban az új vadászati törvény. A harmadik, végső meghallgatást követő parlamenti szavazással a nyáron hagyták jóvá Oroszország új vadászati törvényét 
orrszarvúkat mészároltak le a kruger nemzeti parkbanA katonaság segítségével akarja távol tartani a dél-afrikai kormány a vadorzókat a Kruger Nemzeti Park vadállataitól, ahol az év eleje óta 38 orrszarvút mészároltak le.
az orvvadászoknak kedvez az új törvényA Lidovky.cz arról számol be, hogy Csehország a jövő évtől az orvvadászok és orvhalászok paradicsoma lehet.
afrikai elefántvadászatA vadállatok kereskedelmét figyelő TRAFFIC hálózat tanulmánya szerint a bozóthús-kereskedelem Közép- Afrikában a vártnál sokkal nagyobb mértékű.
szarvassal ütköztek, vadveszélySzarvassal ütközött egy személygépkocsi Kaposgyarmat és Cserénfa között, a balesetben négyen sérültek meg.

durva módszerekkel dolgoznak a rapsicokMár az élőállatot is viszik az orvvadászok Somogyban. Néhány napos dámborjakat fognak el, azokért sokkal több pénzt kapnak. Egész rabsic iparág fejlődött ki Somogyban: sokszor találnak az erdőkben levágott fejű szarvasokat is.

jászkiséri őzagancsTavasszal, május közepétől kezdődik az őzbak vadászati idénye. Múzeumunk számos aranyérmes őztrófeával rendelkezik, közülük néhány rekord nagyságú. Ezek egyike a képen látható, kalandos sorsú jászkiséri őzagancs.
vaddisznók okozták a legnagyobb vadkártEgyetlen gazda sem kapott kártérítést, továbbra sincs hatósági intézkedés vadkárok esetében — jelentette ki a megyei környezetvédelmi hivatalban Berde József, Gidófalva polgármestere.
a rendőrök quaddal járják az erdőtA rendőrök quadokkal, crossmotorokkal járják az erdőt – a tolvajok roncs-Ladával, megerősített biciklivel. Ki áll nyerésre? 
sasok tizedelik a rénszarvasállománytHihetetlen felvételeket készített a BBC forgatócsoportja Finnország északi részén. Első alkalommal sikerült filmre venniük, ahogy sasok rénszarvasokra vadásztak.
400 fácán lőttRöpke három óra alatt négyszáz fácánt lőtt le élete utolsó vadászatán Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátor, akivel két hét múlva az 1989-es forradalom eseményei nyomán szintén puskagolyóval végeztek.
rókavadászatA Lush natúrkozmetikai cég egy háromfontos szappanjának eladásaiból befolyó összeggel támogatja azt a szervezetet, ami a rókavadászat ellen küzd.
szarvast lőttek, majd a húst zsákba pakoltákTapolca - Ötven kiló vadhúst találtak a tapolcai kapitányság járőrei szombaton reggel a Sümegi úton egy rutinellenőrzés alkalmával leállított személyautóban.
szabályozott őzállományOktóber elsején kezdődött el az őzek állományszabályozása. Vagyis ettől az időponttól a bakok vadászata már tilos, csak az őzsuta és a -gida lőhető. Ez a hosszú időszak egészen február 28-ig tart, addig ejtik el az őzteríték kétharmadát.
szemétgyűjtés2009. október 10-én 5. alkalommal szervezte meg szemétgyűjtési akcióját közösen az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom Megyei Szervezete és a Vértesi Erdő Zrt.
fűthető vadászruházatSzélálló és vízálló öltözet, lábbeli védi viselőjét. A vadászruhákat speciális szabóságok készítik. Óvják az erdőt járó embert a széltől, az esőtől. Egyre elterjedtebbek a csontfaragásos nyakkendők. De nem a külcsín, nem a ruha teszi a vadászt
medve szorult a kocsibaMegszólalt a riasztó, a rendőrök a kocsihoz mentek, hogy elkapják a tolvajt. Alaposan meglepődtek.
Pintér IstvánOktóberben hivatalosan is megkezdődött a vadászidény, a minden vérbeli vadász számára várva várt időszak. A vadgazdálkodás, ahogy a világon mindenütt, Magyarországon is kimagasló szerepet játszik az erdők tulajdonosai számára.
gemec igazi arcaA nyereségelvű erdőgazdálkodás természetkárosító hatásaira hívta fel a figyelmet a szekszárdi Természet Jogaiért Alapítvány tegnap a tolnai megyeszékhelyen rendezett konferenciája, amelyen nemzeti parkok szakemberei mutatták be a természetvédelmi területek helyzetét.
tisztújítás a tolna megyei vadászkamaránálAz új vezetés olyan fontos kérdésekre igyekszik megoldásokat találni, mint a vad-gépjármű ütközések, a vadkár, vagy a vadhús nyomott árának problémája.Nem fog unatkozni a Tolna Megyei Vadászkamara újonnan felállt vezetése a most kezdődött, immár a negyedik négy éves ciklusban sem.
őz ugrott a gépkocsi eléBaleset történt Tótkomlóson, ahol személygépkocsi elé szaladt egy őz.
vaddisznó lökte fel a gyereketOktóber 8-án reggel vaddisznó sebesített meg egy iskolába tartó kisdiákot Kézdivásárhely határában. A vad a városszéli márványlerakat telephelyérõl szabadult ki (senki nem tudja, hogyan került oda), miközben az elárusító hölgy kinyitotta a kapurácsot.
tavalyi aranyérmes bikaSzekszárd | Nem akadt rekorder a bemutatott közel ötven agancs közül a múlt pénteki trófeabírálaton.
mezzőőr távcsővelHódmezővásárhely - Kérdéses a mezőőri szolgálat jövője Vásárhelyen. A földtulajdonosok csupán 46 százaléka vallotta be területének nagyságát.
fvm támogatás civileknek582 civil szervezet 808.584.586,- Ft értékben kapott támogatást
mezőőrökMezőőrnek csak az menjen, aki szereti a változatosságot, s nem egy helyben ülő típus - állítja Tagscherer Gyula, a 78 éves svábhegyi mezőőr. S hogy a fenti állítását igazolja, betessékel 26 éves gépkocsijába, s elindulunk az erdei birodalmába.
56 medvét lehet kilőniA Hargita Népe napilap értesülései szerint a román Környezetvédelmi Minisztérium határozata értelmében az elkövetkezendő időszakban Hargita megye területén 56 medvét lehet kilőni az idén tavasszal megszámlált 1135-ből.
kapitális vaddisznót lőttSomberek-Bár | A hétvégén egy, a vadászok szerint országos viszonylatban is hatalmas méretű vaddisznót lőtt ki a sombereki Hoffmann Ádám.
elfogták az orvvadásztRendszám nélküli autóval érkező, engedély nélkül tartott, átalakított puskával vadászó, ittasnak tűnő állapotban, tiltott helyen lövöldöző férfit fogtak el a tószegi Dózsa Vadásztársaság tagjai a hét végén.
zalaerdő trófeakiállításÁtlag alatti volt a vadászati szezon az idén így a Zalaerdő Zrt. által rendezett trófeakiállításon Feiszt Ottó a társaság vezérigazgatója.
tisztelgés a gímszarvas előttLovászi (gyf) - A zalai erdők királyának tekintett gímszarvas előtt tisztelegtek tegnap délután a lovászi Olajbányász Vadásztársaság tagjai, illetve a térségben vadászó vendégek. A Hubertus-ünnepet trófeakiállítás- sal tették még vonzóbbá.
terepjáró alá szorult a vadászRezi - Meghalt egy 36 éves vadász Zala megyében vasárnap kora délután, a Rezi-hegyen, amikor egy vizes eredei szakaszon felborult terepjárójával és alá szorult. Társa is súlyosan megsérült, mobilon ő hívott segítséget.
elszaporodtak arókákGyőr-Moson-Sopron - A megyében elszaporodtak a rókák, amelyek élelmet keresve gyakran látogatnak lakott területre. A vadászati hatóság szakembere szerint – pánik helyett – az ilyen eseteket az illetékes jegyzőnek kell bejelenteni, ő intézkedhet.
horgász-vadász televízió indulA Fishing & Hunting után PV Tv néven még egy hasonló tematikájú kábelcsatorna jelenik meg a magyar televíziós piacon.
őzzel ütközött az autóKetten súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült szombat este a 6-os úton Dunaföldvárnál, miután egy autó őzzel ütközött.
megfigyelik a szalonkákatVeszprém - Hazánk három nagy szalonka vonulási útvonal ütközőpontja. E nagy becsben tartott madarak tavaszi vadászatát az unió szabályozta.
aranysakált lőtt vadkan helyettAz őzállományt is tizedelik a nádi farkasok. Az aranysakálok belakták Bács-Kiskunt, vonyításuk sokfelé jelzi jelenlétüket. Harkakötönyben most akadtak puskavégre az első példányok.
idén kevesebb a vadkár sopron környékénSopronban és környékén idén kevesebb vadkár keletkezett a gabonatermésben, de a kukoricásban és a napraforgóföldeken csak a napokban kezdik el felmérni a vad által okozott terménykiesést. A frekventált vadkárveszélyes helyeken fokozott vadászatot tartottak.
kóborló oroszlánra vadásznakHajtóvadászatot folytat a spanyol rendőrség egy kóborló nőstény oroszlán után, amelyről a hét végén Kelet-Spanyolországban kaptak bejelentést - közölte kedden a polgári védelmi hatóság.

medve tépte szét az állatokatBerde József, Gidófalva polgármestere tájékoztatta lapunkat, hogy az Angyaloshoz közeli egykori „pulykafarmon” 35 kecskét és juhot tépett szét a medve. A hírt sokan szkeptikusan fogadták, olyan híresztelések is szárnyra kaptak, miszerint ez egy „felfújt” történet, mely a bundások kilövetését szorgalmazza.

hiénaA hiénákról alkotott képünk nem túl hízelgő az állatcsoport számára, pedig még az emberszabásúaknak is lenni mit tanulniuk tőlük. Egy amerikai kutatónő kísérletekkel igazolta, hogy a hiénáknak jobb érzékük van a kollektív problémamegoldáshoz, mint a csimpánzoknak.
sok a medve, de keveset lehet kilőniA tavasszal készített számlálás idején 1135 példányra becsülték a Hargita megyei medve kolóniát.
vaddisznók közöttAz almásréti Farkaspatak nevű beerdősödött, 346 hektáros községi legelőn létesített vadaskertet tavaly az Ar-For cég, melynek nyolcvankét százalékos tulajdonosa egy székelyudvarhelyi üzletember, a többi kisrészvényes, felső-háromszéki magánszemély.
korongvadászat, koronglövészetBalatonfűzfő - A koronglövők befejezték. Legalábbis ebben az esztendőben már nem dől el több országos bajnoki cím sorsa. A Balatonfűzfői Lövész Egylet sportolói kiválóan teljesítettek az eddigi eseményeken.
halálos vadászbalesetek franciaországbanFranciaországban egy nap két vadászt is lőttek. Tragikus vadászbaleset helyszíne volt Theuville, ahol egy 70 éves vadász nyúlnak nézte a 16 éves unokáját, és hasba lőtte.
jnsz megyei dianák-Minden kezdet nehéz- szokták mondani, de ez a JNSZ megyei Dianákra is érvényes volt.
erdei vasút, kisvasútA Börzsöny hegyei között kanyarog Magyarország két legismertebb kisvasútja. Mindkettőt, a környék erdeinek jelentős részét is gondozó Ipoly Erdő Zrt. működteti.
szabadon engedik a sólymokatKörösladány külterületén szabadon engedik október 7-én azt a két fiatal kerecsensólymot, amelyeket még szeptember 25-én foglaltak le a természetvédelmi őrszolgálat tagjai egy törökszentmiklósi lakostól - közölte a Körös-Maros Nemzeti Park vezetője az MTI-vel hétfőn.
legelésző dámokNagykanizsa (hba) - A vadász ül hosszú, méla lesben - írta Vörösmarty Mihály, akinek gondolatát botcsinálta költőként prózában így folytathatnánk: levette kalapját, s hosszú haja a vállára omlott. Az ujj a ravaszon - egy hölgyé.

egyre nő a vadkárRekord, azaz 500 millió forint feletti vadkárra is  számítanak idén a somogyi termelők. Azt mondják: jóval több vad él a megyében, mint amennyit el tud a vadgazdálkodás tartani. Pedig a vadászatra jogosultak minden idők legnagyobb kilövési tervét hagyták idén jóvá. A nagy kár nekik sem jó a vadásztársaságok tartalékai ugyanis elfogytak.

Fekete István nyomában„Fekete István nyomában” címmel – 17 csapat részvételével – 2009. október 7-én rendezik meg azt az emlékversenyt, mely az író kezdő gazdálkodóként eltöltött éveivel foglalkozik: azok helyszínein, Nagymáté és Alsókövesd környékén.
lovas falkavadászat25 korabeli ruhába öltözött lovas vett részt az eseményen.
dámszarvas vadászat, barcogásKapitális, világranglistás helyezésre esélyes agancsok és a vadászok, valamint a kilőtt állatok számának csökkenése. E kettősség jegyében telt a Dunántúlon az idei szarvasbőgés. Az élet azonban nem áll meg: a vadászok hamarosan a dámszarvasokat vehetik célba.
dámszarvas a hátsó ülésenEgy élő dámszarvast szállítottak abban a Suzukiban, amelyiket vasárnap délután állítottak meg a somogyi rendőrök Lábod határában.
bűncselekmény az állatkínzásTöbb mint öt éve bűncselekmény az állatok bántalmazása. Az állatpornó-készítés terén Magyarország a piacvezető az Európai Unióban.
erdőgazdaságok válságbanTíz-tizenöt százalékkal csökkent a fa ára - számolt be tapasztalatairól a szolnoki székhelyű erdőgazdaság (NEFAG Zrt) vezérigazgatója. Ahhoz, hogy a vállalat a tavalyihoz hasonló árbevételre tegyen szert, több fát kell értékesítenie. Csakhogy a kereslet is csökken.
kezdődjön a vadászatMegkezdődik az idény. Vadászok. Hivatásból, sportból, hagyományból, hobbiból. Eljött az ő idejük.
vadgázolás, vadveszélyRendszeresen visszatérő téma, hogy az autó-vad ütközésnél ki viselje a kárt. Akinek drága autóját összetöri az őz, vaddisznó vagy szarvas, azonnal vadászért kiállt.
szarvasborjút vert agyon az orvvadászCsebény | Puszta kézzel fogott el egy szarvasborjút egy férfi hétfőn reggel a csebényi réten. A megközelítőleg húszkilós dám borjút a lábánál fogva húzta-vonta a házáig, ahol egy kalapáccsal ütötte agyon.
trófeabemutató a zalaerdőnélA válság miatt kevesebb a külföldi vadász a magyarországi erdőkben, pedig kiemelkedő súlyú és minőségű trófeák kerülnek téritekre
szekeres imreSúlyosbították a vádakat Benedek Fülöp ellen. Büntetőperének elsőfokú ítéletére vár Benedek Fülöp, az agrártárca egykori szakállamtitkára, a nemzeti vagyonkezelő mostani vezérigazgatóhelyettese, aki az ügyészség által bemutatott hangfelvétel tanúsága szerint közbenjárt, hogy egy 201 hektáros pákozdi honvédségi földterület egy magánszemély kezére jusson.
szarvasbika ugrott az autó eléKét ember halálát okozta, majd felugrott és elszaladt. Két középkorú sofőr halt meg csütörtök hajnalban a Komárom-Esztergom megyei Dorog közelében.
motoros ütközöttt szarvassalNe hagyjuk, hogy embereket öljenek a vadak! - figyelmeztet több "élményét" követően a somogymeggyesi Weisz Gábor. A vadászok szerint az útmenti táblák kellően figyelmeztetnek a veszélyre.
lelőtte a vadász a kukorica gyűjtő embertEgy Kijev megyei településen egy vadász véletlenül lelőtt egy 70 éves bácsit. A nyugdíjas férfi a Podrobnosti.ua internetes hírportál információi szerint kukoricát gyűjtött a mezőn, mikor a baleset megtörtént.
nagybörzsönyi vadásznapSzokatlan nyüzsgés verte fel szeptember 12-én a szlovák-magyar határ menti Nagybörzsöny hétköznapjainak csendjét. Személyautók, terepjárók, autóbuszok ontották a vadászünneplőbe öltözött férfiakat, hölgyeket, akik családostól, kutyástól jöttek ünnepelni az – immár hagyományos – VI. Nagybörzsönyi Magyar-Szlovák Vadásznapot.
kapitális szarvasbika trófeaBár még nincs vége a vadászati szezonnak, a zalai vadásztársaságok egy részénél már most biztosak abban, hogy a vártnál gyengébb lesz az eredményük. A gazdasági válság hatása ebbe az ágazatba is begyűrűzni látszik. A sikeres lövést produkáló vadászok viszont elégedettnek tűnnek.
házkutatás az orvvadásználSzabolcsbáka - A Kisvárdai Rendőrkapitányság egy vadásztársaság feljelentése alapján eljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki júliusban a Szabolcsbáka-Gyulaháza közötti erdős területen kilőtt egy őzbak gidát. Az ismeretlen elkövető 50.000 Ft kárt okozott.
vadgázolásErdőben és mező mellett nem mindig jó autózni. Egyre gyakrabban párásak, ködösek a reggelek, éjjelente pedig mind többször kell az úttestre tévedő vadakra számítani.
vadveszély táblaLélegzetvisszafojtva várja ügyének folytatását egy kaposvári autós. Eddig a közút megyei igazgatóságával levelezgetett, most lehet, hogy bíróságra jár.
vaddisznó törte össze a bmw-tKedden 02 óra körüli időben egy cseh rendszámú BMW közlekedett a 4-es főúton Kisvárda irányába. Fényeslitke után a 322-323 km.szelvény között a jármű elé egy vaddisznó szaladt, és a vezető nem tudta elkerülni az ütközést.
végéhez közeledik a szarvasbőgésA magyar erdők királyának felemelő násza sem feledtetheti azonban a vadászokkal, hogy vajon mit lehetne tenni az egyre több orvvadász ellen.
22-es vadászpuskával lövöldöztekRavazd - Vadászok értesítették a rendőrséget a napokban, hogy a településen, a földtulajdonosi közösség területén ismeretlenek lövöldöznek.
erdőA 2009-es erdőtörvény előírásaival, – melyek a folyamatos erdőborítás biztosítását szolgáló üzemmódokat érintik – először 2009. szeptember 29-én, egy, a Pátria Hotelben megrendezett szakmai továbbképzés keretein belül ismerkedhetnek meg az erdészek, erdőgondnokok.
indul a rókaimmunizációOktóberben kerül sor az ország kijelölt részein a rókák veszettség elleni immunizációjának őszi kampányára. A kampány tudnivalóiról tartottak a vadászatra jogosultak képviselői számára tájékoztatást pénteken a Zala Megyei Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatalnál.
őzeket lőtt az orvvadászTíznél több őztrófeát találtak a rendőrök egy orvvadásznál tartott házkutatás során Szabolcsbákán. Őztrófeákat, légpuskát, lőszereket és keresőlámpákat találtak a rendőrök egy szabolcsbákai házban még a múlt héten.
természetfotóA pápai Gyurom János gyermekkora óta együtt él a megunhatatlan, mindig újat mutató természettel. Három évtizeden keresztül vadászott, de a puskát szép lassan felváltotta egy másik fegyver : a fényképezőgép.
megszökött két tigrisMegszökött két bengáli tigris egy romániai állatkertből, Vajdahunyadon. A szökevények után vadászok hada eredt. Valószínűleg gyerekek nyitották ki a tigrisketrec ajtaját - találgatja az állatkert igazgató.
vadkár a szőlőbenCsak idén öt hektáron pusztították a szőlőjét a villányi hegytetőn a vadak – állítja Molnár Lajos helyi borász.
vadmalacokat gázolt a buszHat vadmalacot ütött el szombaton kora reggel egy menetrend szerint közlekedő Volán busz az M3-as úton, az arnóti körfogalomnál.
vadgázolás, veszélyes útszakaszokAz ősz beköszöntével ismét megnő a vadbalesetek veszélye az utakon. Ez nem csak a korai sötétedésnek, hanem a nagyobb testű állatok, így például az őzek, szarvasok bőgési időszakának is köszönhető. A napokban is történt egy - talán még szerencsés kimenetelűnek is mondható - közúti baleset a Komárom-Ógyalla közötti úton.
vadbaleset, vadveszélyJák előtt őz (vagy szarvas) futott ki egy személyautó elé. A sofőr fékezett, a mögötte haladó osztrák rendszámú jármű vezetője azonban későn kapcsolt és belerohant az előtte megálló autó hátuljába.
kutya a határbanJönnek, csak jönnek a tragikus történetek. A Kutyapostás meg – ugyan, mit tehetne mást – magára veszi a levélíró búját, hogy aztán maga is belesüppedjen a fájdalomba… Íme a levél, amit Fáy Árpád küldött – nomen est omen – Alsóvadászról…
ibériai hiúzFőként természetes élőhelyeik elvesztése, valamint a térséget különösen érzékenyen érintő klímaváltozás fenyegeti a Mediterráneum állatvilágát.
orvvadász lőtt ki egy szarvastOrvvadász garázdálkodott a kaszói erdőben. Az erdészek csütörtökön találták meg annak a szarvasnak a maradványait, amit a vadorzó lőtt ki.
gímbikaA 2010. február 28-ig tartó vadászidényben még összesen 5400 nagyvadat kell elejteni Nógrád megyében – tájékoztatott Andrási László, a Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Vadászati és Halászati Osztályának vezetője.
gyergyói erdőirtásA Kárpátokban találhatók az ország legértékesebb erdőségei. Ezeket ugyanakkor nagy lendülettel irtják. Az erdők kitermelését sajnos képtelenek követni az új telepítések.
szarvasbőgésPápa - Megkezdődött a vadászok legszentebb időszaka, a szarvasbőgés ideje. A bőgés általában szeptember közepén a legintenzívebb.
vadászpuskával mészárolt a nyugdíjasVadászpuskával lelőtte három szomszédját, majd magával is végzett egy nyugdíjas a Kijevhez közeli Bucsa városban.
vadétel főzőversenySzombaton és vasárnap Málnásfürdõn ötödik alkalommal kerül sor a Székelyföldi Vadásznapokra. Fotókiállítás nyílik Vadászat a nagyvilágban címmel, az ínyencek vadhúsból készült eledeleket kóstolhatnak.
vadászbékét hozhat a megállapodásGyőr, Felső-Szigetköz - Évek óta békétlenség övezi a felső-szigetközi vadászat megszerzésére tett kísérleteket. A két ellenérdekelt most kiegyezett. Az erdőgazdaság területet kapott a joggyakorló vadászszövetségtől. Azt remélik, a megállapodás nyugalmat hozhat.
vadászjegy24 leendő vadász vizsgázott csütörtökön és pénteken. Akiknek sikerült, életük végéig bármikor kiválthatják a vadászjegyet.
szarvasbőgésAz idei évben is beköszöntött az ősz, és a vadászat egyik kiemelkedő, évről évre visszatérő eseménye, a szarvasbőgés hozza lázba a vadászokat.
állatokat tépnek szét a farkasokÁllatokat mészárolnak a farkasok Kárpátalja hegyvidéki településein – adta hírül a Zakarpattya online internetes hírportál.
széttépte a medve az orvvadásztAz áldozat fia megnémult a sokktól. Tiltott vadászat közben ölt meg egy orvvadászt egy megsebesített barnamedve nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
orrszarvú védelemAz orrszarvú-védelem indította el az egykori tengerész Gyöngyi Krisztiánt, hogy megtalálja a helyét a világban. Amikor a Mahart 1999-ben felszámolta tengeri flottáját, és nem volt szüksége tovább tengerészre, az akkor 25 éves Gyöngyi Krisztián már jól tudott angolul.
motoros ütközött szarvassalÓránként átlagosan 25 őz kerül a kerekek alá a német utakon - derül ki a német autóklub, az ADAC beszámolójából. A szarvasbőgési szezon idején, nagyjából az ősz első felében, hazánkban is érdemes fokozottabban ügyelni az utakra tévedt kisebb és nagyobb vadakra.
vadétel főzőversenyHarminchárom bográcsban főttek a jobbnál jobb ételek szombaton a „Trófea” vadételek országos főzőversenyén a gyulaji erdő bejáratánál. Az értékeléshez a zsűri tagjai Tamási legjobb pogácsájával melegíthették be gyomrukat.
a vaddisznó helyett magát robbantotta fel a vadászA kukoricását dézsmáló vaddisznó helyett saját magát sikerült felrobbantania egy vadásznak csütörtökön Kijev közelében. A férfi éppen a robbanótöltetes csapdát készítette elő, amikor a szerkezet eddig ismeretlen okokból működésbe lépett.
medve támadt a buszmegállóbanEgy hegyvidéki buszmegállóban támadt a medve az ott várakozókra szombaton Japánban. Az állat kilenc emberre rontott rá, főként turistákra. Négyen súlyosan megsérültek.
medve2009. augusztus 21-én a délutánt Sepsibükszádon, egy székelyföldi kis faluban töltöm.
Selrántotta a kormányt és felborultzerda reggel sárvári suzukis haladt Kemeneskápolna felé, amikor, hogy egy őzzel való ütközést elkerüljön, elrántotta a kormányt, lehajtott az útpadkára, majd az árkon át, a szántóföldön felborulva állt meg.
leesett a vadászlesrőlCsaknem három napon át maradt segítség nélkül az a lévai vadász, aki még szombaton szenvedett balesetet vadászat közben.
őzbakott lőtt a zsőllőbenSzentantalfa - A bíróság szerdán próbára bocsátotta azt az 58 éves férfit, aki tiltott módon lőtt ki egy őzbakot.
orvvadászt fogtak a rendőrökHázilag barkácsolt hangtompítós kispuskával vadászgatott egy csengődi férfi.
vadonleső program indultA Vadonleső program számos állat- és növényfaj adatainak gyűjtését teszi lehetővé
Őz ugrott a Peugeot eléA személyi sérüléssel járó közlekedési baleset Hódmezővásárhely és Makó között történt a Maroslelei úton, Vásárhelytől 4 kilométerre.
orvvadászt tartóztattak le a rendőrökFilmbe illő üldözésen vettek részt az aradi rendőrök kedden, az akció során egy 50 éves, Sikula településből származó férfit tartóztattak le. P. Victor hajtási nélkül, bejegyzetlen gépkocsival közlekedett, melyben 70 kg vadhúst, egy kést, egy engedély nélkül birtokolt fegyvert és lőszereket szállított.
együttműködés az orvvadászt visszaszorításáértAz orvvadászat visszaszorításáért kötött tegnap együttműködést az Erdőgazdasági Dolgozók Vadásztársasága és a Nagykanizsai Rendőrkapitányság. A felek bíznak abban, hogy a közös járőrözések segítik a vadvédelmet.
medve támadott meg egy fiútIsmét medve támadott egy emberre Hargita megyében, Kecset község közelében. Az áldozat ezúttal egy tizenhat éves fiú volt, aki könnyebb sérülésekkel megúszta, a közelben tartózkodó kutyáknak köszönhetően, akik elkergették a medvét.
magaslesÚton-útfélen közlekedve a legszembetűnőbb vadászati, vadgazdálkodási berendezés a magasles. A hivatásos vadászoknak évről évre jelentős feladatot jelent ezek karbantartása, javítása, cseréje. A céljuk nyilvánvalóan elsősorban az ezekről történő eredményes vadászat, azonban emellett számos más funkciót is betöltenek.
kizsigerelt szarvasbikát találtakBörzönce - Az illetékes erdészettől tettek bejelentést a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra hétfőn délelőtt, hogy a Börzönce feletti kaszálón egy kizsigerelt szarvasbikát találtak.
Az ismeretlen elkövető az állat húsát, illetve agancsát eltulajdonította.
Sólymos Tóni a lenyugodott vadászHozzászokott a mozgalmas élethez, négy évtizede gyakorlatilag szünet nélkül koncertezik, a hétköznapokon pedig egy fővárosi cégnél vezető állást tölt be. A mindennapok darálójából kiszakadva a népszerű Sólymos Tóni szinte újjászületik a természetben, számára minden vadászhétvége ünnepszámba megy.
vaddisznó pusztítja a terméstMajdnem semmit nem ér már a Hargita lába alatt élő hermányi ember azzal, hogy hegyvidéken élvén nem érintette a kollektivizálás, hogy megmaradt úgy az egyéni földvagyon, ahogyan még Sztálin halála előtt volt.
vaddisznó miatt karambolozottVaddisznó miatt karambolozott egy autós Kővágószőlős közelében vasárnap hajnalban.
vadásznap nábrádonNagy érdeklődés és sok finom falat mellett rendezték meg a hétvégén a megyei vadásznapot a szatmári faluban, Nábrádon. A megnyitóra megjavult az időjárás.
vaddisznóra vagy szarvasra vadászikVizsgázott vadász a Loki középhátvédje, aki a foci mellett az erdőket szereti.
nyári lúdra vadásztakOlasz orvvadászok Bács-Kiskun megyében. Olasz állampolgárokhoz köthető tiltott vadászat miatt vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy hartai lakos ellen - közölte honlapján hétfőn a rendőrség.
vadásznapA spanyolok és a németek főként őzbakra, az olaszok és az arabok fácánra, mezei nyúlra lőnek legszívesebben megyénkben — derült ki a szombati megyei vadásznapon.
elhunyt Muray Róbert festőművészMuray Róbert, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tiszteletbeli professzora, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével és a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett grafikus és festőművész, Csepel díszpolgára, 78 évesen, hónapokig tartó súlyos betegséget követően 2009. szeptember 2-án eltávozott közülünk.
újra vadászható a szürke farkasAlaszkát nem számítva - azaz az Egyesült Államok egybefüggő területén - évtizedek óta először lehet vadászni a szürke farkasra (gray wolf).
készül a vaddisznó pörköltLegalább 30-35 bográcsban főtt az étek vaddisznótól szarvasig szombaton a megyei vadásznapon, a Gyulai várnál. Jöttek Kötegyántól Kondorosig, Szarvastól Békéscsabáig.
vadásznap vas megyébenVN - Ifjú vadászokat avattak, kitüntetéseket adtak át a megyei vadásznapon szombaton. A bográcsokban vadpörkölt rotyogott, az udvaron szép és okos vadászkutyák lesték gazdájuk parancsát.
vadgázolás vadbalesetJó adag szerencse kell hozzá, hogy az elénk ugró, majd a szélvédőn beköszönő, az utastéren átszánkázó vad végül úgy pihenjen meg a kalaptartón, hogy közben nem tesz senkiben kárt.
vadászati kiállíton találtak lőszertLőfegyverrel, illetve lőszerrel való visszaélés miatt indított eljárást a Köztársasági Őrezred feljelentése alapján a gyöngyösi rendőrkapitányság, miután a miniszterelnök látogatást tett a gyöngyösi Mátra Múzeum vadászattörténeti kiállításán - tájékoztatta szombaton a rendőrség az MTI-t.
vadászpuskákat loptakAz emberek elméleteket gyártanak, ezekben a romagyilkosságok ügye és mindenféle alvilági szálak egyaránt szerepelnek. A rendőrség szerint alaptalanul.
küzdelem az emberszabásúak fennmaradásáértKétséges a küzdelem az emberszabású nagymajmok fennmaradásáért. Már-már menthetetleneknek tűnnek a legismertebb főemlősök. Hiába próbálják felnevelni és szabadon engedni az elárvult orangután- és gorillakölyköket, ha élőhelyük olyan iramban zsugorodik, hogy az már nem biztosítja a populációk fennmaradását és az egymástól elszigetelt csoportok találkozását.
elszaporodtak a medvékíz szarvasmarhát pusztítottak el a medvék az elmúlt hetekben Székelyföldön. Az állomány az utóbbi években megszaporodott, az állatok pedig bátrabbá váltak, már nem zavarja őket a fakitermelés zaja.
komoly károkat okoznak a medvék vadkárNyílt levélben kért segítséget a környezetvédelmi minisztériumtól a vadkárok megelőzése érdekében Bokor Tibor.
szarvasbőgésA vadgazdálkodók tervezett bevételeit csökkentheti, hogy a korábban már amúgy is alacsony vadhús-felvásárlási árak tovább eshetnek. Szeptember elsején megkezdődött a vadászati főszezon, ami egyúttal a magyar erdők királyai, a szarvasbikák vadászatának kezdetét is jelenti.
illegális fakitermelésA katonai célokra használt robotrepülőgépek hamarosan a mindennapi életben is megtalálhatóak lesznek. A pilóta nélküli, számítógéppel vezérelt repülőgépek bevetése hatékony eszköz lehet többek között az illegális fakitermelések és szemétlerakások ellenőrzésére, vagy akár a gabonatáblák növényvédőszer-igényének felbecsülésére.
erdei vasútAz idegenforgalmat is sújtó gazdasági recesszió ellenére tudta tartani a tavalyi utaslétszámot a csömödéri erdei kisvasút. Az augusztus 31-i adatok azt mutatják, szinte hajszálra ugyanannyian kisvasutaztak, mint az elmúlt év hasonló időszakában.
orvvadász rapsic hurokVidám évek járnak a hazai orvvadászokra: Abszurdisztán eszetlen vezetői szerint ugyanis a rapsickodás ma nem minősül bűncselekménynek. Aki nem lőfegyverrel, hanem íjjal, csapdával vagy hurokkal ritkítja a páratlan vadállományt, legfeljebb egyszerű tolvajlásért vonhatják felelősségre.
vaddisznó frtőzöttségi vizsgálatNégy napon belül meg kellene érkezniük a laboratóriumi eredményeknek, amelyekbõl kiderülhet, hogy a vadászok által elejtett vaddisznók fertõzöttek-e a sertéspestis vírusával, ám a vizsgálatokat végzõ állami szervezet pénz híján a határidõket nem tudja tartani, a vadászok pedig nem tudják értékesíteni idõben a vadhúst - írja a Nógrád Megyei Hírlap.
koronglövészet vadász skeetSarlóspuszta - A skeetlövő Európa- és világbajnokságon a legjobb magyarnak bizonyuló Bokor Bálint a honi vadász skeet ob-t - szétlövés után - zsinórban harmadszor nyerte.
épül a szent hubertus kápolnaBecsehely (hba) - Széles körű támogatással kápolna épül Szent Hubertus tiszteletére a délzalai település közelében lévő hegyen, a Kisberkes Vadásztársaság vadászterületén.
kezdődik a szarvasbőgésKevesebb lesz a külföldi bérvadász, ennek ellenére bővülnek a szolgáltatások. Ha szeptember, akkor szarvasbőgés. A vadászok már készülnek az őszi hónapok nyújtotta változatos élményekre, így a vadászatokat szervező cégek szakembereinek is sok dolga akad.
kevesebb a vadász a válság miattNehéz szezonra készülnek a somogyi vadászok: a válság miatt jóval kevesebb vendég jön a megyébe szarvasra vadászni.
vad ugrott az autó eléEgy osztrák állampolgár közlekedett személygépkocsival a 8-as főúton vasárnap este Vasvár közelében, amikor jobb oldalról egy vad ugrott autója elé, amit elütött.
veszett farkas harapottVeszett farkas harapott meg hat munkást a csernobili atomerőmű területén, a sérülteket kórházban ápolják.
kullancsAz eddig csak veszélyes betegségek terjesztőiként ismert kullancsok brazil kutatók szerint hasznosnak bizonyulhatnak a rák gyógyításában.
debrecenben rendezték a farmer expótElső alkalommal mutatkozott be a debreceni Farmer Expo-n a vadgazdálkodás: a Vadászati, Halászati, Természetjáró szakvásárt egész napos fórum színesítette, ahol az Észak-Alföld szakemberei találkoztak.
medve támadott a gyergyói-medencébenAz erdészek szerint a férfi akaratlanul az állat és a bocsok közé került, az anya pedig kölykeit féltve vált agresszívvé.
kevesebb a vendégvadászIdén 10-15 százalékkal kevesebb vendégvadász jelentkezett be a szeptemberben kezdődő szarvasbika-szezonra - mondta szombaton Feiszt Ottó, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke. A vadgazdálkodás Magyarországon körülbelül 20 milliárd forintos éves bevételt termel, idén 3-4 milliárdos is lehet a veszteség.
főzőverseny a vadásznaponVadászkürtök, puskaropogás, kutyaugatás, trófeák, és sok száz vadász fogadta tegnap délelőtt a sióagárdi sportpályára kilátogatókat. Csakúgy, mint immár tizennyolc éve, augusztus végén.
vadászok fogadalomtételeNagykanizsa - Vadász nélkül nincs vad. A vadász elsősorban természetvédő, ha úgy tetszik, gazda, aki eteti, ápolja az állatot, a zsákmányszerzés csak másodlagos. A vadászat pedig nem gyilkosság, szabályozó szerepére szükség van - mondta a szombati zalai vadászati évadnyitón Feiszt Ottó, az országos vadászkamara elnöke.
medvetámadásSúlyos állapotban szállították szombaton a SMURD helikopterével a marosvásárhelyi kórházba azt az 58 éves Hargita megyei juhászt, akit a Gyergyói-medencében megtámadt egy nőstény medve.
kotorékebÖkoterror. Állatkínzás vagy sem a kotorékozás? (Közkeletűen azt a vadászati módot nevezik így, amikor ásókkal és kutyákkal felfegyverkezve indulnak szoptatós anyarókák, netán még csukott szemű kölykök ellen.)
a vadászatra is kihatott a válságAz évente mintegy 20 milliárd forintra tehető vadászati piac bevétele az idén várhatóan 10-15 százalékkal mérséklődik a válság hatásaként.
nem lesz medveinvázióA Nagyhagymás Rezervátumba telepítik a tusnádfürdői medvéket – adta hírül csütörtökön a központi sajtó. Az illetékesek szerint ez nem egészen így van, szó nincs tömeges költöztetésről. Megszámlálni is nehéz, hányszor kiáltottak már farkast… pontosabban medvét. Tételesen arról szólt a fáma jó pár alkalommal, hogy rettegj, székely, hozzák nyakadra a medvéket.
vaddisznócsorda okozott balesetetTegnap este balesetet okozott egy Peugeot sofőrje a 6-os úton, miután félrerántotta a kormányt és egy Opelnek ütközött. A manőver oka egy áthaladó vaddisznócsorda volt - vallotta a vezető.
farkasA vadászoknak hatvan napjuk van arra, hogy kilőjék azt a három farkast, amelyik a kelleténél több birkát ölet meg. Svájcban törvénnyel szabályozzák, hogy a ragadozók mennyi prédát ejthetnek.
kezdődik a bőgés az erdőkbenTúrák országszerte. A szarvasok nászát meglesni és meghallgatni az őszi szezon egyik legérdekesebb és legtartalmasabb programja. A természetbarátok jobb estben szervezetten, kisebb csoporttal vágnak neki az erdőknek, de a leleményesebbek maguk is elindulhatnak.
vaddisznót ölt egy 83 éves néniA vadállatot az utóbbi hónapokban többször látták a Chun Ci külvárosában élő emberek.
rókák lepték el a falutRókák költöztek Abára, a falu közepébe. A kéretlen vendégek otthonosan járkálnak a településen és ezzel alaposan megkeserítik a lakók életét. A vörös bundások nem csak a tyúkokat lopkodják, hanem farkasszemet néznek az arra járókkal is.
róka ment a lakótelep pincéjébeBemenekült csütörtökön egy róka egy ózdi lakótelepi épület pincéjébe.
magát buktatta le a tolvajIgazán nem volt nehéz dolguk egy kustánszegi tolvajjal a rend őreinek. A nem éppen fifikás elkövető saját maga hagyott jól látható nyomokat.
wwf konferencia vietnámbanNemzetközi természetvédelmi szervezetek, többek között a TRAFFIC, a WWF és az IUCN is képviseltették magunkat azon a konferencián, amely Vietnámban elsőként tűzte ki célul, hogy a vadvilág védelméért és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodásról nyisson vitát – olvasható a WWF Magyarország közleményében.
viziló kergeti a vadőrtNem érdemes megzavarni egy három tonnás állatot ebéd közben – tanácsolhatja az az ugandai vadőr, akit egy hatalmas víziló vett üldözőbe, mikor elsétált mellette. A jámbornak tűnő állatok ugyanis könnyedén eltaposhatják az embert.
erdők heteXIII. Erdők Hete rendezvényeire 2009-ben október 18-23. között kerül sor. A szervezői feladatokat az FVM  és az Országos Erdészei Egyesület szakemberei látják el. 2009-ben az Erdők Hete alapgondolata az erdő és az ember harmóniája.
vadászíjászatHat magyar aranyérmet hozott az ausztriai Vorauban rendezett háromdimenziós íjász Európa-bajnokság.
roma agresszióAz Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet felháborodását, illetve tiltakozását fejezi ki a Blikk 2009. augusztus 12-i számában a romák elleni támadásokkal kapcsolatban megjelent cikk ügyében.
medvék veszélyeztetik a halászokatÚgy tűnik, a medvéket is lapolvasóink közé sorolhatjuk: miközben a Háromszék medvés sorozatát közöljük (Kusztora Levente: Medveparadicsom Székelyföldön), egyre-másra futnak be a Háromszék szerkesztőségébe az elképesztő medvés történetek. Mostanság a leggyakrabban a besenyői víztározó két partjáról.
vadászkürtösökLenti, Lovászi - Diána-szobor avatásával és vadászati múzeum megnyitásával ünnepeltek szombaton az Olajbányász Vadásztársaság tagjai.
vadászkürtAlap - Hatvan évvel ezelőtt, 1949-ben tizennégy alapító taggal megalakult a Sárréti Egyetértés Vadásztársaság. Az alapítók és az eltávozottak előtt tisztelegtek az emlékfallal.
elszaporodtak a rókákFejér megye - Szabadon mászkálnak a szelídnek tűnő rókák Aba központjában. A vadászok keresik a megoldást, hogy kilakoltassák őket. A rókaszaporulat igen jelentős, irtani nem, csak kilőni szabad ravaszdiékat, mondják a gazdálkodó vadászok.
Stol András trófeávalA legjobb vadászok munkáját díjjal ismerték el Karcagon, a megyei vadásznapon. Míg a Nagykun Vadásztársaság területén zajlott a koronglövészetet és a vadászkutya vizsga, addig a múzeumparkban bográcsokban főtt az őz, a vaddisznó és pacalpörkölt.
falopás közben meghaltFeltehetően egy falopás helyszínéről menekült az a 21 éves vésztői férfi, aki pénteken éjszaka autójával Körösladány és Vésztő között egy földúton árokba borult és meghalt.
ellenőrzik a sötét terepjárókatA Nemzeti Nyomozó Iroda péntek hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével elfogta a cigányok elleni gyilkosságokkal vádolt férfiakat.
vadászpuskával lelőtte feleségétA ciprusi hatóságok előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken egy 61 éves férfit, aki véletlenül agyonlőtte feleségét, miközben két férfitól akarta megvédeni - közölte a ciprusi rendőrség. A vadászpuskával védekező férj egyik szomszédját is megsebesítette, valamint a két támadót, akik a lövések után saját fegyverével verték meg.
kisiklott a kemencei kisvasútKisiklott a kemencei kisvasút pénteken kora délután a falu közelében, miután egy szippantóskocsival ütközött, a balesetben senki sem sérült meg - közölte az egyik kárvallott szemtanú.
őzbakvadászatGemenc | Hiába sípoltak a vadászok, az őzbakok inkább hűsöltek az erdő mélyén, mintsem udvarolni induljanak a kánikulában. A szarvasbőgés is nehezen indul a hőségben.
vadhús értékesítésJó üzlet a vadgazdálkodás, , ha jól csinálják. A Zselic egyik gyöngyszeme, a Kaposvári Egyetem bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontja. Vadgazdaságában nemcsak a gím- és a dámszarvas, vagy a vaddisznó, az őz húsának értékesítésére rendezkedtek be.
vadászokat fenyegetnek a cigányokVadászatról hazafelé tartó, szabadnapos rendőröket fenyegetett meg életveszélyesen egy csapat járőröző cigány a napokban Nyírmihálydiban, írja a Magyar Nemzet.
van még mit kilőniSzatmár megye - Megyénkben a változatos és magas a vadászható fajok száma, ami a vadászat folyamatos ellenörzésének köszönhető–nyilatkozta Ghiran Gheorghe, a vadász-és horgászegyesület igazgatója.
vadászok fogadalomtételeAz elmúlt hét szombatján rendezték meg a XVIII. Nógrád megyei vadásznapot és a szerpentini vigasságokat a községben, amely immár másodízben adott otthont a rendezvénynek.
cigányok zaklatták a rendőröketVadászatról hazafelé tartó, szolgálaton kívüli rendőröket zaklatott és fenyegetett meg életveszélyesen egy csapat járőröző cigány a napokban Nyírmihálydiban – értesült a Magyar Nemzet.
őz ugrott a kamion eléA kamion sofőrje nem akarta elcsapni az állatot. Összesen hétszáz liba pusztult el, amikor szerda hajnalban felborult egy állatszállító kamion az 54-es főúton, Kecskemét közelében. A balesetet egy őz okozhatta.
kipusztulhatnak a kenyai oroszlánokA kenyai vadvédelmi szolgálat szerint két évtizeden belül kipusztulhat az afrikai országban élő oroszlánpopuláció.
szemétgyűjtésTöbb száz zsák szemetet kellett összeszedniük és elszállítaniuk a hétvégén a retyezáti vadőröknek, miután az utóbbi két hétben felelőtlen emberek szemétdombbá tették a Poiana Pelegii környékét.
őz miatt ütközött a személyautó és a kamionSúlyos sérüléseket szenvedett annak a személyautónak a vezetője, amely kamionnal ütközött pénteken Hatvan közelében, a 32-es úton - adta hírül a katasztrófavédelem.
romák tartóztatták fel a terepjárótEgy lakodalomból szállította volna haza rokonait. Újabb terepjárót tartóztattak fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ezúttal Nyírlugoson. Vasárnapra virradóan egy férfi sötétzöld terepjárójával egy lakodalomból szállította volna haza rokonait, amikor a városban egy kereszteződésnél három autóval elállták az útját.
erdőtüzek európa szerteHeves erdőtűz pusztít Spanyolország északkeleti részében
vadászlovaglásMájusban lépett hatályba az új erdőtörvény, amelynek létrejöttét a WWF Magyarország is szorgalmazta, hogy jobban érvényesüljenek a természetvédelmi és közjóléti szempontok.
őzzel ütközöttTegnap délelőtt egy dunaújvárosi lakos telefonon tett bejelentést, hogy Duka térségében a 84-es számú főúton gépkocsijával egy őzzel ütközött.
lövészversenyGyarmatpuszta | Lövésektől volt hangos szombaton a Gyarmatpusztai Lőtér. A Komárom-Esztergom Megyei Vadászkamara első ízben rendezett versenyén hat vadászterület csapatai mérték össze tudásukat, összesen huszonöten mutatták be, hogyan bánnak a puskával.
vadásznap kirakodóvásárA Szanyban tartott Győr - Moson - Sopron Megyei Vadásznapot immáron 11 éve tartják a Rábaközi településen, azonban tudni kell, hogy 12 éve van megyei vadásznap.
elefántok taposták el a nőtA nyugdíjas asszony túl közelről próbálta lefotózni a vad elefántcsordát egy szervezett kirándulás keretében.
darazsak lepték el baranyátSok Baranya megyében élő család számolt be agresszív darazsakról, amelyek miatt többen már az udvarra sem mernek kimenni. A méhészek szerint szakember nélkül nem könnyű eltávolítani a nagyobb fészkeket.
medvetámadás a bucegibenPéntek hajnalban két francia turistára támadt a medve a Bucegi hegységben található Szarvas völgyben. A két áldozatra egy harmadik turista talált rá, jelenleg a ploieşti-i megyei kórházban ápolják őket.
ellenőrzik a sötét színű terepjárókatA romák ellen elkövetett gyilkosságok nyomán több vadász azt tervezi, világosra festeti fekete terepjáróját. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyanis lassan minden sötét színű terepjáró gyanús, különösen este, sötétedés után. Gávavencsellőn ez majdnem tragédiához vezetett.
vadász puskávalA vadászat alapvetően nem magányos időtöltés, soha nem is volt az. Az 1996. évi törvény előtt kizárólag az válthatott vadászjegyet Magyarországon, aki valamelyik vadászati közösségnek – legyen az vadászterülettel rendelkező vagy anélküli vadásztársaság – a tagja volt.
vaddisznóA hírek szerint a siófoki rendőrségen töltötte a vasárnapra virradó éjszakát Stohl András az ismert színész, műsorvezető. Szombaton a karádi föltulajdonosi társaság – melynek egyébként tagja – területén vadászott egyik társával.
Stohl András trófeávalIgencsak jó hangulatba került Stohl András, aki egy kis somogyi település két büféjét is meglátogatta egymás után. A népszerű színész az egyik kocsma 10-11 fős társasága előtt imitált verekedést egyik vadásztársával, a végén azonban már komolyan fojtogatni kezdték egymást a padlón - vörösre vált fejjel.
vadászfegyverekVeszélyben vannak Magyarországon a vadászok! Mivel a romairtó sorozatgyilkosok vadászfegyverrel követték el a bűncselekményeket, a rendőrök a vadászfegyverre kiadott engedélytulajdonosok százait ellenőrizték. Az elkövetők után kutatva szerda éjszaka két vadászt megállítottak, és kis híján bántalmaztak Gávavencsellőn a félelmükben járőröző romák.
aranysakálKöztudott, hogy a rég kipusztult (kipusztított) aranysakál visszatelepült hazánkba. A régebben nádifarkasnak is nevezett ragadozót azonban nem nagy örömmel fogadtuk a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl háborítatlan vidékein.
busman vadászokMinden ítélet annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ezt a keserű tanulságot vonhatták le a botswanai busmanok, akik három éve hiába nyertek pert az állammal szemben, hiába mondta ki a legfelsőbb bíróság, hogy jogtalanul telepítették ki őket ősi földjeikről, ha alapvető megélhetési forrásuktól, a vadászattól megfosztják őket.
orvvadászokat fogtak el a rendőrökOrvvadászokat fogtak el a rendőrök Somogyban. Az egyik férfi orgazdaság miatt bukott le, a rendőrök házilag barkácsolt vadászfegyvert is találtak nála.
vízbe fojtották a vaddisznótMotorcsónakkal kifárasztott, majd vízbefojtott egy vaddisznót két horgászból lett orvvadász a Tiszán. A rapsicok a tiltott vadászattal elkövetett állatkínzás miatt akár több éves szabadságvesztést is kaphatnak tettükért.
medvéket etett a széttépett asszonySzámos figyelmeztetés ellenére medvéket etetett az a 74 éves coloradói asszony, akit a halottszemle megállapítása szerint az egyik állat ölt meg – jelentette az AP. 
letartóztatták az orvvadászokatTemerinben két orvvadászt letartóztatott a rendőrség. Azzal gyanúsítják őket, hogy hétfőn éjszaka legalább tíz őzet lőttek le engedély nélkül. Az egyik letartóztatottnál végzett házkutatás alkalmával a mélyhűtőben a nyomozók még három lefagyasztott őzre bukkantak, amit egy nappal korábban ejtettek el.
Hurokkal dolgozott az orvvadászLopás vétségének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki augusztus 7-ét megelőzően Gönc külterületén őz befogására alkalmas hurkot helyezett el.
vadásznap kiállításokkalSzente | Az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezete, a Nógrád Megye Vadászati Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány, a Nógrád Megyei Vadász Szövetség és Szente község önkormányzata idén 18. alkalommal rendezi meg a Nógrád megyei vadásznapot.
majdnem tragédiával végződött a kígyómarásCsaknem tragikusan végződött egy kígyómarás a nagybereznai járási hajasdon (Voloszjanka). A 37 éves asszonyt vasárnap délután a mezőn marta meg egy mérgeskígyó.
vadász íjász versenyHetedik alkalommal rendezték meg városunkban a Gyula Kupa Vadász-íjász Versenyt, melynek a Thermal Camping adott otthont. Különlegessége a versenynek, hogy idén nemzetközivé terebélyesedtek a küzdelmek, hiszen a határon túlról is érkeztek versenyzők.
koronglövészetErdőtelek | Volt barátai és vadásztársai koronglövő versennyel tisztelegtek Pintér Béla emléke előtt az Erdőtelek melletti Pintér tanyán.
míves vadászpuskaVidékünk, a történelmi Magyarország északkeleti részének ez a kis szeglete, bőven szolgált nevezetes, kiemelkedő képességű emberekkel. Ők tehetségükhöz mérten kivették részüket az ország életének alakításából és sok területen kiemelkedőt alkottak.
tiltakoznak a vadászokA romák elleni gyilkos támadások kapcsán a rendőrségi közleményekben sajnálatosan rossz fogalmazás látott napvilágot.
lövő vadászPápa - Az elmúlt években a Veszprém Megyei Vadászkamara számos és jelentős sikereket ért el, több kezdeményezésük országos visszhangra talált.
erdőirtásÖkológiai katasztrófa fenyegeti az Erdélyi Nyugati Szigethegységet. A vidék polgármesterei hatalmas erdőirtásra készülnek, azt mondják: egy, az erdőket pusztító rovar, a betűző szú megjelenése miatt.
vaddisznót fojtottak vízbe motorcsónakkalMotorcsónakkal kifárasztott, majd farkánál fogva vízbe fojtott egy vaddisznót két férfi a Tiszán. A gyanúsítottak a tiltott vadászattal elkövetett állatkínzás miatt akár több év börtönt is kaphatnak.
rövidszőrű tacskóFolyamatos szelektív tenyésztés során sikerült a kopók hosszú csontjait megrövidíteni, s olyan kutyákat tenyészteni, amelyek különösen a kotorék munkára voltak alkalmasak. Ezekből a rövid lábú kutyákból fejlődött ki a tacskó, mely az egyik legsokoldalúbb vadászatra használt kutya lett.
niva hunterIfjú Tuboly Zoltán beszélgetésünk elején sietett leszögezni: egy erdész sosem terepjárózik kedvtelésből, az extrém körülmények közti autózás számára kifejezetten munka. És semmi nem áll tőle távolabb közben, mint a sport, a verseny vagy a virtus.
édenkert az állatoknakAz utóbbi időszakban megszaporodtak a vadasparkok a Kárpátalján is. Az egyik alig néhány kilométerre található a magyar határtól. Az egykori sebészprofesszor és szenvedélyes vadász, Ruszin László úgy döntött, édenkertet alakít ki kedvenc állatainak.
őzeket ütöttek elCsütörtökön este egy keszüi férfi Citroenjével elütött egy őzet a 84-es főúton a jánosházi elágazó és a körforgalom közötti útszakaszon. A baleset során személyi sérülés nem történt, az őz azonban az ütközés következtében elpusztult.
romániában sok a barnamedveÉvekkel ezelőtt arról cikkezett a sajtó, hogy kiveszőben a barnamedve populáció. Mostanában viszont arra panaszkodnak, hogy számuk megszaporodott, és egyre közelebb kerülnek a lakó- és hétvégi házakhoz.
a sörétes vadászpuska nehezen azonosíthatóMintegy 79 ezer sörétes lőfegyver – vadászpuska – van Magyarországon az Országos Rendőr-főkapitányság nyilvántartása szerint. Engedély nélkül is lehetnek egyeseknél fegyverek, de hogy mennyi, arra nincs adat.
a gazdálkodók nyakán marad a vadkárAz emberek jobban bíznak egy tőkeerős állami cégben, amelyik nem teheti meg, hogy jogellenesen viselkedjék, mint egy kisebb társaságban.
őzbakot fogtak be a tűzoltókNagy riadalmat keltett egy őzbak csütörtökön Kapuváron a Deák utcában. A tűzoltók befogták a legyengült állatot. A kapuvári tűzoltókat délelőtt 8.55 perckor riasztották a Kapuvár Deák Ferenc utcába, ahol egy őzbak sétált a családi ház kertjében, nagy riadalmat keltve a lakók között.
kislétánál táboroztak a vadászokSzerkesztőségünkhöz egy olvasói levél érkezett a bejelentésről.
vaddisznó invázióAgyar és félelem. Kórházba kellett szállítani azt a micskei férfit, akit múlt szombat délelőtt ért súlyos sérülés, amikor lovas szekere felborult. A lovak ugyanis megijedtek egy, az országútra ki- csörtető vadkantól, ami meg akarta támadni a fogatot.
vaddisznó látogatja a parkolótEgy süldő vaddisznó látogatja rendszeresen Salgótarján egyik belvárosi parkolóját. A szelíd természetű állat egy, a kálvária melletti erdőszélen élő hajléktalanak a kezéből eszik.
ismét őzet mentettekIsmét egy megriadt, vízbe esett kis őzgidához riasztották a tűzoltókat vasárnap délután, ám ezúttal a lánglovagoknak nem kellett beavatkozniuk, hiszen rövid hajsza után, az őzike megtalálta a kiutat szorult helyzetéből.
vadásztöltényt küldtek az elnöknekA francia elnöknek vadásztöltényt tartalmazó levelet küldtek. A csomagot Nicolas Sarkozy biztonsági szolgálata bontotta fel.
kitiltották a bricskákatA lócitrom miatt tiltották ki a bricskákat Írország egyik közkedvelt nemzeti parkjából.
új jogszabály a fatolvajok ellenÚj szigorral óvnák az erdőket a falopástól, az illegális kitermeléstől. Nagy baltával például senki se sétálgasson arrafelé, mert ráfizethet. A törvényhozás és a végrehajtó hatalom évek óta újabb és újabb jogszabályokkal, büntetésekkel próbálja elejét venni az erdőrablások szaporodásának.
101 éves a debreceni vadásztársaságA vadászat nem ez én műfajom, ezúttal mégis szívesen tettem eleget a Debrecen-nagycserei Zrínyi Miklós Vadásztársaság meghívásának. Július 25-én kisebb ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy éppen 101 éve alakult meg a jogelőd, a Debreceni Vadásztársaság.
medve tépett szét egy nőtBarnamedve tépett szét egy nőt Kamcsatka Palana nevű településén; idén ő az első áldozata a medvéknek a távol-keleti orosz félszigeten.
medvetámadás romániábanÚjabb medvetámadás történt a Bucegi hegységben, ma éjszaka egy cseh turistára rontott rá a vadállat Buşteni közelében. A turista nem ijedt meg a medvétől, így kisebb zúzódásokkal, de élve megúszta az esetet.
somogyi vadászokTörténelmi pillanat jött el, mert jövő héten egy évtizedre eldőlhet, hogy kié a vadászati jog azokon az észak-somogyi területeken, amelyek mintegy 40 nagy és számos kistulajdonos birtokában vannak.
vadászok ragadtak az erdészházbanHat vadászt vágott el a külvilágtól a vihar a Somogy megyei Szőkedencs és Nemesvid között. A vadászok egy erdészházban több mint 12 órán át várták a segítséget hétfő estétől.
ég az erdőMintegy 20 hektáron ég az erdő a Bács-Kiskun megyei Kígyóson. A kiskunhalasi tűzoltók 8 egységgel vannak a helyszínen, de egyelőre nem sikerült eloltani a kora délután lángra kapott erdőt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a kiskunhalasi tűzoltóság.

Az oltást nehezíteti, hogy szinte ugyanabban a pillanatban kapott lángra az erdő Kígyós közelében és Kunfehértó határában. Kunfehértónál csak két hektáron égett az aljnövényzet, így ott a lángokat gyorsan eloltották a tűzoltók, így ezek az egységek is átmentek a kígyósi tűzhöz.
A tűzoltóság tájékoztatása szerint az erdőtűz oltását nehezíti a száraz aljnövényzet, és hogy a vizet úgy kell a tűzhöz szállítani, mert a közelben nincs tűzcsap. A tűzoltók Bajáról, Kiskőrösről, Kiskunfélegyházáról és Szegedről is kaptak segítség az oltáshoz.

Forrás: FH

elpusztult a megmentett őzgidaSzombat reggelre elpusztult az két hónapos őzgida, amelyet még a múlt hét pénteken, a Kecskeméti Szabadidőpark csatornájában találtak meg. A kecskeméti tűzoltók stábunk jelenlétében mentették ki a megriadt őzgidát, akit közösen adtuk át a Kecskeméti Vadaspark dolgozóink.
fegyverpróba közben lelőtte barátjátFegyverpróba közben a Katonai Erdészetek á.v. vezérigazgatója lelőtte barátját, aki mint beosztott erdész szolgált az igazgató keze alatt.
hatalmas károkat okoznak a vadakHatalmas károkat okozhatnak a vadak a mezőgazdasági területeken. A törvény szerint a megelőzésben nem csak a vadászoknak, a gazdáknak is részt kell vállalniuk.
bölényszafari zemplénbenIgazi kuriózum a hazai turisták és állatkedvelők számára: bölények legelnek a Zemplén hegyei között, a Szonta-patak völgyében. Hazánkban a veszélyeztetett faj utolsó példányát 1762-ben Erdélyben vadászták le.
cabela's huntingPC-re is tiszteletét teszi majd idén ősszel a nagy sikerű „vadászós” program, a Cabela's Outdoor Hunting.
korongvadászat bonyhádonA Korongvadászat 100 Korongos Versenyét, a Magyar Kupa negyedik fordulóját tartották meg szombaton, a bonyhádi lőtéren. A megyei sportlövészek a vadász kategóriában szerepeltek a legjobban.
Kittenberger kiállításKi a vadász? címmel Kittenberger Kálmánnak, a hányatott sorsú, kitűnő vadásznak, Afrika-kutatónak az Ipoly Erdő Zrt. Nagymarosi Erdészetének kiállítótermében egy éve állítottak emléket.
motoros ütközött őzzelAz állatot elgázoló sofőrt mentőhelikopter szállította el.
etetéssel próbálják enyhíteni a károkatVadászat. A vadállatok által megdézsmált termés után a társaságok 1,6 milliárd forintot fizetnek évente. A megelőzés a gazdák érdeke is
őzgidát mentettekVízbe esett egy őzike a Szabadidőközpontban, a tűzoltóknak kellett kimenteniük. A park munkatársai tartottak bejárást, amikor észrevették a vízben a két hónapos gidát, amely már órák óta úszkált tehetetlenül, törött lábbal a tározóban.
fokozódik a vadveszélyNincs pénz az út menti árkok kaszálására, így csak az utolsó pillanatban lehet észrevenni, ha az úttestre téved egy őz vagy egy szarvas.
vaddisznó kár vaddisznóvadászatAmint arról Ghiran Gheorghe, a Szatmár Megyei Vadászok és Sporthorgászok Egyesületének elnöke beszámolt lapunknak, mától egyéni vadászengedélyeket lehet kiváltani vaddisznóvadásztra.
medvetámadás erdélybenMedve marcangolt halálra egy gazdát az erdélyi Erdőidecsen. A 38 éves férfit saját házától kétszáz méterre, fényes nappal, a kukoricásban támadta meg a vadállat. A férfi a helyszínen meghalt. Petre Huducean villanypásztorral védte a ház körüli kukoricaültetvényt: tegnap egy helyen letépve találta a drótokat. Felment kijavítani a kerítést, akkor támadt rá a medve.
megölt egy gazdát a medveMegölt a medve egy gazdát, amikor ki akarta hajtani az állatot a kukoricaföldjéről. Az eset a Marosvécs községhez tartozó Erdőidecs falu közelében történt.
elszaporodtak akullancsokElszaporodhatnak a kullancsok Magyarországon, mert az Európai Unió betiltotta a hazánkban eddig használt kullancsirtó permet hatóanyagát.
ökológiai bomba ketyeg erdélybenMagyarországot is fenyegető ökológiai bomba ketyeg az Erdélyi-szigethegységben, ahol a Rosia Poieni melletti zagytározóban lévő savas-ciános víz semlegesítése okoz gondot a helyi hatóságoknak.
kártérítést kért az állam ausztriátólTöbb mint ötvenmillió forint kártérítést követel a magyar állam Ausztriától, mert a júniusi árvíz idején az osztrák intézkedések károkat okoztak Magyarországon - jelentette be Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára szerdán Győrben.
őz az autópályánA balesetek mellett egy őz is lassította a sztáda forgalmát, amely így kisebb- nagyobb fennakadást okozott.
vip vadászatEgy azerbajdzsáni milliomos Oroszországban élő rokona vadakkal teli, elkerített erdővel csábítja egy orosz falu mellé a tehetős VIP-vendégeket, akik kényük-kedvük szerint lövöldözhetnek az állatokra, köztük vaddisznóra, medvére, sőt, állítólag tigrisre is. A lakosok nem örülnek a gyakori géppuskaropogásnak, és a településen felbukkanó vadállatoknak sem.
trófeakiállításBük - A Büki Nyár rendezvénysorozat keretében a Büki Csalitos Vadásztársaság szervezésében trófea kiállítás nyílt múlt pénteken a Művelődési Központ nagytermében.
farkasok támadják a háziállatokatTöbb mint tucat alkalommal támadtak meg farkasok háziállatokat az utóbbi hetekben a dél-ukrajnai Zaporizzsja megye falvaiban.
második helyezést kapott a gemenc térképMásodik helyezést ért el a Szép Magyar Térképek 2008 elnevezésű pályázaton a Gemenc és környéke ökoturisztikai térképe.
fókamészárlásTöbb, állig felfegyverzett vadász gyűlt össze Kanada keleti partjainál a fókavadászati szezon kezdetekor. A kanadai kormány összesen 280 000 fóka kilövését engedélyezte a mintegy 5,5 milliós populációból.
bajban a fatolvajokA törvény kerekei néha tényleg lassan forognak, de soha nem állnak meg, hamarosan visszaszorul a falopás – állította egybehangzóan több hatóság képviselője pénteken Szentegyházán egy közösen végrehajtott ellenőrzésen, amelynek során erdészeti bűncselekményeket vizsgáltak.
tűzgyújtási tilalomPest, Bács-Kiskun és Csongrád megyét érinti. Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Pest, Bács-Kiskun és Csongrád megye erdeiben.
oroszlánoktól lopnak húst a falusiakA kameruni oroszlánok ínséges időket élnek - prédájukat éhes falusiak lopják el az orruk elől. A kleptoparazitizmus, azaz a táplálék elcsenése a másiktól ismert jelenség, de a szereplők eddig ragadozó állatok voltak - többnyire oroszlán, hiéna, gepárd.
vadhússzaküzletMúlóban van az a szokás, hogy csak télen vagy különleges alkalmakkor fogyasztunk vadhúst. Egyre többen ismerik fel azt is, hogy a vadételeknek milyen kedvező élettani hatásaik vannak.  Az emberek számára egyre természetesebb, hogy az életük minőségét meghatározó módon befolyásolja a táplálkozásuk.
vadfarmMájusban az Országgyűlés több pontban is módosította az 1996-ban született vadászati törvényt. Egyik újdonság a ˝vadfarm˝ jogi fogalom megjelenése a vadgazdálkodás területén. S hogy mit jelent a ˝vadfarm˝? A törvény szavai szerint: ˝A vad élelmiszer-előállítás céljából történő tartására szolgáló létesítmény.˝
szarvasgombaEgyelőre még csak ígéretes lehetőség a szarvasgomba-termesztés Magyarországon - bár természetes élőhelyekben igen gazdag, ráadásul európai gyűjtő nemzet vagyunk - a szocializmus évei alatt a gasztronómiai gondolkodásból szinte kitörölték ezt a különleges fűszernövényt.

vadászokNincsenek könnyű helyzetben a vadgazdálkodók és a vadászok. Egyre kevesebb pénzt tudnak erre áldozni a hobbi és a külföldi vadászok, így viszont egyre csökken a vadásztársaságok bevétele.

mnv zrtIgaz-e a hír, hogy a vadászati jog hasznosítását elvette a társaságoktól, és magához vonta az MNV ZRT? Ha igaz, milyen célból, miért volt szükség erre az intézkedésre? Száraz Gábor, az MNV ZRT szóvivője az alábbi választ adta a ForestPress kérdésére:
vadászkamarai és védegyleti tanácskozásAz Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) és az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMW) Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának közös szervezésében szakmai tanácskozás tartottak
négy hektáron égett a fenyvesNégy hektárnyi fenyves erdő vált a tűz martalékává péntek délután Őrtilos határában, a tüzet három óra alatt fékezték meg a tűzoltók, közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
óriáskígyót keres a rendőrségEgy három méteres kígyó után kutat a németországi Minden városában a helyi rendőrség - közölték csütörtökön helyi illetékesek.
vadászat és vadgazdálkodásA vadászat-vadgazdálkodás tárgykörében eddig megjelent írások egyértelműen jelezték: itt is, mint bármely területen, a kamaszkorban lévő társadalom önrendszabályozása hosszas átalakuláson kénytelen átmenni — ha egyáltalán képes rá, tegyük hozzá mindjárt a legelején.
tűzgyújtási tilalomAz utóbbi időben a rendkívüli meleg és csapadékmentes időjárás miatt a Pest, Bács-Kiskun és Csongrád megye területén lévő erdőkben a fokozott tűzveszély alakult ki.
orvvadászpk puskáiMinden orrvadászt állatkínzásért vonna felelősségre az MSZP. Orosz Sándor szocialista országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az utóbbi időben előfordult, hogy egy orvvadászt - miután fellebbezést nyújtott be - csak lopás miatt vonták felelőssége.
lelőtték a támadó pumátAmint arról korábban beszámoltunk, motorfűrészt használt egy coloradoi férfi, hogy megküzdjön a rátámadó pumával Woyoming északnyugati részén, ahol a férfi feleségével és két kisgyermekével kempingezett.
zajlik az őzek nászaA vadásztársaságok fokozott óvatosságra intik a vadveszélyes utakon közlekedőket, mert az őzek násza javában tart, s ilyenkor váratllan vonulásra képes a vad. A jövő héten viszont már indul a szezon, német, osztrák és magyar vadászok is bejelentkeztek a Győrszentiváni Vadásztársasághoz, köztük egy fővárosi íjász-vadászklub.
medvetámadások háromszékenHáromszéken 13 medvetámadást jegyeztek az elmúlt hónapban. A Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal adatai szerint a medvék többnyire az erdő közeli gazdaságokban tettek kárt. Tavaly június és október között 39 esetet jegyeztek, idén viszont egy hónap leforgása alatt 13 medvetámadás történt.
csubakabrától rettegnekA Kijevtől 20 kilométere található Boriszpilben is lecsapott a Nyugat-Ukrajnában csupakabrának elnevezett ismeretlen állat.
újra indul az erdei vasútA károk egy részét már helyreállították Gemencben. A dunai árhullám elvonulása után megkezdték a Gemenci erdei kisvasút helyreállítását.
erdei gombákÚgy is mondhatnám, hogy az anyatejjel együtt szívtam magamba a gombák, a gombázás szeretetét – veszi át a szót Barnabás édesapja, Károlyi Jenő. A családi indíttatásból egyenes út vezetett a gombavizsgáló szakellenőri képzettség   megszerzéséhez, onnan pedig a körmendi piacra, ahol évtizedek óta ellenőrzi a kalaposokat, s ad tanácsot a gombázóknak.
benzinre megy el a vidrapark pénzeMásfél hónapja egy aggregátor adja az áramot a petesmalmi vidraparkban. A júniusi eleji vihar ugyanis kidöntötte a villanyvezetékeket, melyek helyreállítása húszmillió forintba kerülne. Ennyi pénze pedig nincs a parkot működtető szervezetnek.
lemondott vadászbirtokárólA Waidmannsheil nevű vadászszövetséghez került a Bihar megyei Bályokon lévő vadászbirtok, amelyet évekig az egyik leggazdagabb romániai, Ţiriac bérelt és vaddisznó-mészárlásokat tartott.
rókák kószálnak belterületenA belterületen kószáló rókák törnek borsot a balatonkeresztúriak orra alá, az állatok kilövése hétfőn kezdődött. Mestyán Valéria körjegyző elmondása szerint a házak közé merészkedő állatokról több lakossági panasz érkezett, ezért volt szükség az intézkedésre.
világbank a tigrisfarmok betiltása mellettA WWF üdvözli a Világbank képviselőjének kijelentését, mely szerint a tigrisfarmokat be kellene tiltani, hiszen a vadon élő tigrisekre gyakorolt hosszú távú hatásuk bizonytalan. A Világbank igazgatója mindezt a CITES országok 58.-ik konferenciáján jelentette ki múlt héten.
kullancsfertőzés védőoltás pánikkeltésEgyre többen oltatják be magukat kullancsok okozta fertőzés ellen. Viszont azt már kevesen tudják, hogy ez a vakcina csak a kevésbé gyakori kullancsfertőzés ellen nyújt védelmet. A szer mellékhatásairól szintén kevés szó esik.
láncfűrésszel kergette el a pumátAz Egyesült Államokban vadgazdálkodási szakemberek most azt próbálják kideríteni, miért támadt rá egy puma egy kiránduló férfira. Az illető a történtek tanúsága szerint nem ijedős típus, hiszen egy láncfűrész segítségével kergette el a ragadozót táboruk mellől, ahol eközben felesége és két gyermeke tartózkodott.
védett madarakra lövöldözöttVédett madarakra lövöldözött egy férfi a kengyeli halastónál. A férfi meglőtt két védett madarat, az egyik el is pusztult. Egymilliós kár keletkezett - közölte honlapunkkal Szabó Zita százados, a megyei rfk sajtószóvivője.
vadászok fogadalomtételeA megyei vadászkamara elnöke szerint a vadásznap célközönsége nem elsősorban a vadásztársadalom. Sokkal inkább a civilek, akik egy-egy ilyen rendezvényen "leszámolhatnak" korábbi előítéleteikkel.
viperainvázió kárpátaljánKorábban nem tapasztalt viperainvázióra panaszkodnak a Vereckei-hágó környéki hegyi falvak lakói, akik újabban gumicsizmát húznak, ha az erdőbe vagy a rétre mennek.
európai parlamenti ötletekAz Európai Parlamentben elkezdődött a munka, és a román képviselők is bemutatkoztak egy hajmeresztő törvénytervezettel.
négy autó ütközött a kiugró őz miattNégy autó összeütközött egy az útra kiugró őz miatt kedden Hevesben, az Egert Mezőkövesddel összekötő úton - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
rókák védik a facsemetéket a nyulaktólRókák védik az értékes facsemetéket a falánk nyulaktól. Négy-öt róka gazdagítja jelenleg a kecskeméti arborétum állatvilágát. A vörösbundások a növénygyűjtemény kevésbé látogatott részein tanyáznak.
medve támadott meg két turistátKét magyar turistát támadott meg egy kiéhezett medve Romániában, a Déli-Kárpátokban. A csütörtökre virradó éjjel történt baleset következtében a két turista közül az egyik szenvedett komolyabb sérüléseket.
erdőtűzBozót- és erdőtüzek pusztítanak Spanyolországban és Görögországban. Az idei év első nagy bozóttüze miatt 500 embernek kellett elhagynia lakhelyét Spanyolország déli részén egy kedvelt üdülőváros, Mojácar közelében.
a kertekbe is bemegy a rókaSírokat is fosztogatnak az elszaporodott rókák Somogyban. Olvasóink a KaposPont ezzel kapcsolatos videóját tekinthetik meg.
a házi vadtartás lopásnak számítEgyre divatosabb a házi vadtartás, pedig a vad az állam tulajdona. Jogszerűtlen befogása egyszerűen lopásnak számít. Gyótapusztán a százötven hektáros magángazdaságban szürke marhák, birkák, lovak mellett szarvasokra is rá lehet csodálkozni.
akadálymentes tanösvény az erdőbenAkadálymentes tanösvény a személyi jövedelemadó egy százalékából
bírság aki lávcfűrésszel sétál az erdőbenHúszezer forintos bírságra számíthat az, aki láncfűrésszel vagy méreten felüli baltával kirándul az erdőbe.
lakott területen járnak a medvékNem tartanak a medvék az emberektõl, egyre gyakrabban látogatják meg a lakott területeket. Torja után más falvakban is felbukkantak, Kiss Árpád márkosfalvi juhász például péntek este Csernáton és Albis között találkozott a Kárpátok királyával.
elszaporodtak a rókákSzőkedencsen elszaporodtak a rókák. Olyannyira, hogy naponta panaszkodnak a helyiek a polgármesternek.
orvvadászat miatt veszélyben az orszarvúEgy jelentés szerint Afrikában és Ázsiában kihalás fenyegeti az orrszarvú populációkat . A kihalás fenyegeti az Afrikában és Ázsiában élő, egykor virágzó orrszarvú populációkat az állatok szarvára irányuló orvvadászat és illegális kereskedelem növekedése miatt, derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) közös jelentéséből.
gemenci gátvédelemA Pörbölyhöz közeli, mintegy 550 hektárnyi Gemenci erdőrészlet, a Nagy-Rezét területet körgát védi, hogy egy nagyobb árvíz idején is szárazon maradó területre a nagyvadak be tudjanak menekülni.
elszaporodtak a nagyragadozók szlovákiábanElszaporodtak a nagyragadozók a szlovákiai Dobsina környékén, a kelleténél nagyobb az állomány a védett farkasokból, hiúzokból és medvékből, ezért a vadászok szerint felül kell bírálni a törvényt, amely megtiltja néhány faj vadászatát.
ápolja a sebesült állatokatSínbe teszi az állatok törött lábát, kamillás tejjel cumiztatja az elárvult kicsiket. Mesebeli becenevet kapott Gyűrű Jánosné.
sűrűbbek a medvetámadásokA nagyközségben, Futásfalvát és Bálványost is beleértve, egyre sűrűbbek a medvetámadások, a vadállatok már fényes nappal is lemerészkednek az üdülőhelyre vagy a faluba.
vadászkürtNagy sikerrel zajlott le az Európa Kulturális Fővárosa jegyében rendezett 1. Hivatalos Magyar Vadászkürtös Verseny 2009. július 4-5-én Mészkemencén, a Mecseki Erdészeti Zrt. szervezésében.
szilvásvárad vízesésMúzeum Szilvásváradon, az erdő közepén. Miért mennénk be egy zárt épületbe - egy múzeumba -, amikor kint gyönyörű a táj, közelükben csobog a patak, beszívhatjuk a fenyők illatát és hallgathatjuk a rigók dalát?
gombaszedésHosszú ideje tartó esők, beázott erdei, mezei talaj, és emelkedő hőmérséklet. Ezek a gombák tömeges megjelenésének biztos feltételei. Tegnapra megtelt a vásárcsarnok karzata gombaárussal.
elit társaság lövi a vadakatIgen olcsón vadászhat egy egyesület a bakonyi állami erdőben, a bérleti jog hektáronként mindössze évi négyszáz forint
őz ugrott a motoros eléEgy 48 éves osztrák férfi vesztette életét abban a balesetben, ami vasárnap éjfél előtt nem sokkal történt a hegyeshalmi kishatár felé vezető úton. A motoros egy őzet ütött el.
vadászkürtösök mórahalmonMórahalom - Vadat, halat és egyéb jó falatokat főztek a bográcsokban a VI. Homokháti Sokadalom zárónapján. Ördög Nóra az őzpörköltre esküszik, a vadászok a vaddisznóból készült ételekkel neveztek a főzőversenyre. A nyomkereső kutyáknak csak a szagok maradtak.
elektromos kerítésA szombathelyi központú cég referenciái az egész ország területén megtekinthetők. A mező-, erdő - és vadgazdálkodásban két fő kerítéstípus terjedt el hazánkban: mechanikus és elektromos kerítésrendszereket használ a szakma.
vadasparkÁtadták tegnap a Budakeszi Vadaspark állatsimogató részlegét, így a látogatók immár testközelből ismerkedhetnek meg a hazai nagyvadfajokkal. Miközben remélhetőleg sokaknak szerez majd örömet a találkozás az őzekkel, muflonokkal és dámszarvasokkal, a vezetőség hangsúlyozza, mindenesetben figyelemmel kell lenni az állatokra.
fácán terítékA vadgazdálkodó mindent megtesz azért, hogy a téli időszakban eredményes apróvadvadászatokat lehessen szervezni.
kecskéket és disznókat ölt a vérmedveKedden éjjel Iklandon, a főúttól mintegy 500 méterre levő kecskefarmot látogatta meg egy medve, ahol 15 kecskét és hét sertést ölt meg, majd dolga végeztével távozott. A pásztorok értesítették a megyei horgász- és vadászegyesületet. Tegnap kaptuk a hírt, hogy csütörtök éjjel a medve újra a marosvásárhelyi állatkert körül járt.
magasleseket gyújtottak felVadászlesek égtek le Borsod-Abaúj-Zemplénben, Kisgyőr-Mocsolyástelep környékén; a tüzet feltehetően gyújtogatás okozta - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
fókamészárlás namíbiábanAz idei fókavadászati szezonban mintegy 85 ezer kisfóka pusztulhat el. A bébiket brutális módon, gumibotokkal verik agyon, hogy a bőrük ne sérüljön.
aranysakálAranysakált, népi nevén nádi farkast terített le nemrég Békéscsabán Erdei Ferenc. A Dunántúlon invázióról beszélnek, Békésben az állandó állományt tízre becsülik. Az aranysakál május óta incselkedett Erdei Ferenccel. A békéscsabai halőr a Lencsésin, a Dajka-kerteknél korábban öt-hat alkalommal észlelte a ragadozót.
sertéspestis ellen oltják a vaddisznókatRimaszombat. Hetvenötezer darab, sertéspestis elleni oltóanyagot tartalmazó kapszulát helyeztek el a szlovákiai erdőkben. Néhány éve komoly gazdasági károkat okozott ez a veszélyes kór.
visszaesett a vadhús iránti keresletNagy István szerint egy átfogó reklámkampány fellendíthetné az alacsony hazai fogyasztást
az árhullám megtizedelheti a vadállománytA napokban tetőzik a Duna alsó, Gemenci erdőt is érintő szakasza. A szakemberek több tonnányi takarmányt helyeztek ki a magasan fekvő területekre. A vadakról az ár levonulta után is gondoskodni kell, mert nem tudnak legelni a növényeket borító sártól és iszaptól - mondta el az MTI-nek Fodermayer Vilmos.
lövészetA sportlövészet egyik ágazata a futócéllövészet. Laikusok azt gondolják, hogy futás közben kell lőni a célt - mondja Keczeli Zoltán a keszthelyi lövészek edzője – holott a lövő (vadász) egy erdei tisztás szélén várja, hogy átszaladjon előtte 50 méterre egy életnagyságú, vaddisznót ábrázoló céltábla, melynek megpillantásakor emelheti fel a távcsöves golyós fegyverét, hogy a rajta elhelyezkedő kisméretű céllapra futamonként egy-egy lövést adhasson le. Ezt 60-szor kell megismételnie lassú és gyorsan mozgó célra, hogy megszülessen a versenyeredménye.
őzcsapatÉrvényüket vesztik az idén a különleges rendeltetésű vadászterületek haszonbérleti jogához kapcsolódó szerződések. Új megállapodásokat kell kötni, egy gazdasági társaság több területhez is hozzájuthat, míg egy vadásztársaság csak egyhez.
tilos a vadászat az árvíz miattKisebb árhullám tetőzött a Dunán Nagybajcsnál kedd éjszaka - közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese az MTI-vel szerda reggel.
vaddisznók borítottak fel egy fordotMiskolc, Szirmabesenyő - Személyi sérüléses baleset történt a 26-os számú főúton kedden éjjel.
erdei iskolaVasvár (vv) - A Kardos László Általános Iskolában évek óta hagyomány, hogy az alsó tagozatosok erdei iskolai programokon, kirándulásokon vesznek részt. Az idei tanévben a kisebbeket egy-, illetve két-, a nagyobbakat háromnapos programok várták.
nemzetközi fotókiállításA Horvát Erdészeti Egyesület Bjelovári Helyi Csoportja idén hatodik alkalommal rendezte meg az Erdő az erdész szemével című nemzetközi fotókiállítását.
tévedésből kiírtotta az erdőtTévedésből irtott ki egy erdőt egy belga férfi. A Nagyatádi Városi Ügyészség gondatlanságból elkövetett, nem helyreállítható károsítást eredményező környezetkárosítás miatt emelt ellene vádat.
akg forrás élőhelyfejlesztésreMájus közepén jelent meg az új agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatásokról szóló rendelet, amely számos madárvédelmi és élőhelyfejlesztési célprogramot is tartalmaz. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület aktívan részt vett a célprogramok kidolgozásában.

Hegedűs Csaba szenvedélye a vadászatA birkózók elnöke, Hegedüs Csaba nem tartja magát trófeavadásznak. Állandóan mozgásban van, egy nyugodt perce sincs. Amikor éppen nem a hazai és a nemzetközi birkózósport ügyeit intézi gőzerővel, legkedvesebb szenvedélyének hódol.

medvék kukáztak a tónálNéhány napja medvebocsok garázdálkodnak a Szent Anna-tó és annak parkolója körül elhelyezett szemeteskukákban. A látogatók ijedtségére vagy éppenséggel derűjére kukázó medvék egyelőre nem veszélyeztették a fürdőzők testi épségét.
édesszájú medveAz édesszájú medve betört a családi házba, ügyesen megtalálta a hűtőszekrényt, kiette belőle az édességet, aztán egy pezsgőt is ki akart bontani, de erre már nem volt idő.
Cserzegán Pál szoborÜnnepelt a fővárosi vadász-közönség: felavatták Farkas Pál Csergezán Pálról mintázott mellszobrát a Budakeszi Erdészet szoborparkjában.
erdei vasútRégóta nem nagyon figyelünk oda, amikor elrobog előttünk egy motor- vagy villanymozdony vontatta vasúti szerelvény.  Ám, ha a Zalaerdő Zrt. Ábel gőzöse húzza a turistákkal teli kocsikat az erdei kisvasút Lenti-Csömödér-Kistolmács vonalán, amerre elhalad, s úton-útfélen emberekkel találkozik a „vasparipa", integetnek, fotózzák, valósággal ünneplik a közlekedési ritkaságot.
krokodilra vadásztak„Megúszta” a ravasz állat, elkerülte a krokodilvadászok fegyverét. Hivatásos vadászokat kértek fel Nyugat-Ausztráliában egy rendkívül agresszív krokodil kilövésére, de az akció sikertelenül végződött – erről számolt be az abc.net.au.
őzlábgombaAki egyszer is kóstolta az aranyszínűre sütött panírba rejtett, kirántott őzláb-kalapokat, az biztos, hogy számon tartja, mikor és hol talált rá, és nem restell külön kirándulásokat szervezni e különleges gomba vadászatára.
őzbak trófeaA tavalyinál kevesebb őzbakot lőttek ki az idén eddig a hazai és külföldi vadászok Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ám az elejtett állatok közül majdnem minden harmadik érmes agancsot viselt - tájékoztatta az MTI-t a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati-halászati osztályának vezetője.
vaddisznót fogtak a margitszigetenVaddisznót fogtak be a rendőrök szombat hajnalban Budapesten a Margitszigeten - tájékoztatta a BRFK ügyeletese az MTI-t.
fegyverneppert fogott a rendőrségFélautomata vadászpuskáját akarta eladni a büntetett előéletű T. László, de a vevő helyett a rendőrök és Nemzeti Nyomozó Iroda szakemberei csaptak le az árura.
vaddisznót láttak a rakpartonA tűzoltók szerint az időjárás miatt menekülnek a vadállatok a városba. Legutóbb öten mentettek ki a budai rakparton egy vaddisznót a Dunából, most a sok riasztás miatt nem tudtak kimenni.
garázdálkodnak a medvékA Sepsiszentgyörgy mellett mindössze pár kilométer távolságra lévő Árkoson két gazdaságba is betört egy medve csütörtökről péntekre virradóra. A medve felmászott egy ólra, amelyet tönkretett, és ledöntött egy kerítést is, az egyik udvarban pedig megölt egy disznót, közölte Rétyi Csaba, a sportvadászok megyei egyesületének elnöke.
Széchenyi kastélyszállóNincsenek könnyű helyzetben a egykor Széchenyi Vadászkastély kisbefektetői, a korábban üdülési jogokat vásárló tulajdonosok ugyanis további kötelezettségvállalásra kényszerülhet, hogy a kastélyszálló végre befejezésre kerülhessen - írja a Napi Gazdaság.
gemenci árvízMár megkezdték az árvízi védekezést a gemenci erdőben a vadak és a fák megóvása érdekében. Közép-Európa legnagyobb ártéri erdejében a 2006-os nagy árvíz például több százmillió forintos kárt okozott.

kerítésbe szorult és elpusztult az őzbakElpusztult az az őzbak, melyet az Apponyi téren, egy vaskerítés elemei közé szorulva találtak a járókelők - értesültünk Nagy Attila tűzoltóalezredes, parancsnak-helyettestől, a csütörtök délelőtt Jászberényben történt szokatlan balesettel kapcsolatban.

barnamedve támadásokAz erdõ alatt lakó albisiak között ritka, aki nem látott medvét, hiszen egy-egy példány minden évben lelátogat az erdõhöz legközelebb levõ házak közé, hol a gyümölcsösöket, hol pedig a kukoricásokat dézsmálva meg. A legutóbbi medvés találkozás azonban mégis felkavarta a kedélyeket a Csernátonhoz tartozó településen, ugyanis az állat fényes nappal, a kora délutáni órákban ijesztett rá Bakcsi Csilla nyugalmazott tanárnõre és barátnõjére, Vizi Terézre.
íjászatJúnius közepén a szerbiai Kelebijában rendezték meg Szerbia Állami Íjász Bajnokságát. A rangos versenyen a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesületet három taggal képviseltette magát, rajtuk kívül a Pécsi EAC és a Szegedi UTC lövői versenyeztek a nagy melegben.
tarvágásért börtönEngedély nélkül vágtak erdőket tarra azok a férfiak, akik minap álltak a megyei bíróság elé. Az ügy hét vádlottja közül négyet korábban a lenti bíróság már jogerősen elítélt.
borsspray a medvetámadások ellenKülönösen erős borssprayt szándékoznak alkalmazni a svéd vadvédelmi felügyelők a barnamedvék támadásaival szemben.
négy orvvadászt fogtakNégy orvvadászt értek tetten a rendőrök Nagyecseden, a férfiak egy engedély nélkül tartott sörétes puskával vaddisznókat, őzeket és nyulakat ejtettek el a kisváros határában - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
gímszarvasGróf Nádasdy Ferenc-emlékérmet kapott az 1967 óta működő Gyótai Vadásztársaság.
mérgezett szarvasKét elhullott vad maradványait találta meg maglócai földjén Farkas Géza. Egyelőre nem tudni, mi okozta pusztulásukat, a vadászok bevizsgáltatják a tetemeket.
vadkárt okoz az elszaporodott vadállományAz elszaporodott vadállomány rengeteg kellemetlenséget okoz a háromszéki gazdáknak. Az utóbbi időben nem telik el nap, hogy a mezőgazdasági igazgatóság szakembereit ne hívnák valamelyik községbe felbecsülni a vadállomány által okozott kárt.
orvvadászok után nyomoz a rendőrségValószínűleg a nyomokat akarták eltüntetni azok az orvvadászok, akik a kútba dobták a tetemdarabokat.
villanypásztorKomoly kárt okozhattak a Dunaszentmiklósi Rákóczi Vadásztársaságnak azok a tolvajok, akik elvitték a villanypásztorukat működtető eszközöket.
fraknó vár vadászati kiállításHaydn és a vadászat címmel rendez koncertet vadászati kiállításához kapcsolódva Fraknó várában (Burg Forchtenstein) a burgenlandi Esterházy Magánalapítvány június 26-án, pénteken este.
ketreccel és csirkével próbálják elkapni a pumátKetreccel és csalétkül szolgáló csirkével próbál a rendőrség elfogni egy állítólagos kóbor pumát a közép-lengyelországi Kaliszban. A rejtélyes vadállat egyelőre nem mutat túlzott érdeklődést a szárnyas iránt, nem ad életjelet.
szarvasAz őzek üzekedéséig, azaz július közepéig nem dörögnek a fegyverek a gemenci erdőben. Augusztus második felében is csak neszelnek a vadőrök, akkor a szarvasnász miatt.
Koncz GáborZebrákra nem vadászna, mert a lovaira hasonlítanak. A krokodil nagy vadászálma, de a tavában úszkáló ázsiai pontyait nem enné meg, mondván, ismeri őket. Koncz Gábor nyári vadételfőző versenyek gyakori zsűritagja, de a saját vadas receptjeit titkolja. Belépett a Halhatatlanok Társulatába a halhatatlan vadász, és Széchenyi Zsigmond szerepére készül egy nyolcrészes filmben.

elkobzott vadászfegyverekSzombat hajnalban a csanádi határátkelőnél nagy mennyiségű vadászfegyvert és lőszert találtak az 52 éves W. Roman Bernhard (német állampolgár) vezette kisbuszban.

vadászjegyA vadászati engedéllyel rendelkező mentorok életkora legalább 18 év kell legyen. MADISON - Wiconsini törövényhozók a jelenlegi 12 éves korhatárról 10 évre vinnék le a vadászati engedély beszerzésére  jogosult ifjak korhatárát. A módosítás indoklása: a Wisconsin állam vadászati kultúrájának megőrzésére tett erőfeszítések – jelentette az AP.
szarvasgombaRitka csemege, tíz-húsz centivel a föld alatt él. Kutyákkal vagy disznókkal keresik, és értékes szerelmi ajándéknak számít. Állítólag a szarvasbikák a bőgési — szerelmi — időkben ettől kapnak igazán nagy férfierőt. Ízletes és ritka, tehát nagyon drága.
vadászhotel étteremBucsics Imre neve önmagában is hívó szó - Tante Susanne: kastélyétterem Budakeszi felettA Pilis Parkerdő Budakeszi Erdészete, lényegében a Zsámbéki-medence gyönyörű dimbes-dombos területe varázslatos vidék; harsog, él, lélegzik.
orvvadászt fogtak a vadászokVadászok értek tetten és tartóztattak fel a Dombóvárhoz közeli Mászlonypusztán egy férfit, aki feltehetően engedély nélkül vadászott - közölte hétfőn az MTI-vel a dombóvári rendőrkapitányság sajtóreferense.
vadász íjász versenyNemessándorháza (hp) - Reneszánszát éli az íjászat. A sport szerelmesei közel másfél százan, öt megyéből jöttek el a tegnapi zalai 3D-s vadász-íjász versenyre.
nyírfajd simogatóHa megvalósulnak a tervek, hamarosan ritka, egyedülálló élményben lehet része a Bánki Tájház és Arborétum látogatóinak: saját szemükkel is megnézhetnek egy olyan madárfajt, amely több mint száz évvel ezelőtt tűnt el Magyarországról. A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. ugyanis azt tervezi, hogy egy bemutatóhelyet – Nyírfajd simogatót – alakít ki Debrecen közelében – számolt be az elképzelésekről Kaknics Lajos vezérigazgató.
rókagombaBükkösök, tölgyesek szélein, vízmosásos árkok partján találhatunk rá, egy-egy biztos lelőhelyét értékes titokként őrzik a helybéliek. Nem csoda: egyike a legértékesebb, legfinomabb hazai gombáknak.
elszaporodtak a farkasokEgyre több háziállat, birkák és kecskék esnek a farkasok áldozatául Franciaországban, amivel arányosan fogy az érintett tenyésztők türelme. Jelenleg 19 hordában 180 farkas portyázza a francia erőket, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban – írja a "Le Parisien"című francia napilap.
kanadai fókavadászatAz engedélyezett 273 ezer fókának "csak" jó egynegyedével végeztek a kanadai vadászok; a visszaesés legfőbb okai a gazdasági válságban, a prém árának csökkenésében és a küszöbön álló Európai Uniós tilalomban keresendők.
oroszlánA sportvadászok kimerítik az oroszlán- és pumapopulációkat, ahogy az illetékesek megpróbálnak lépést tartani az embereket és háziállatokat veszélyeztető ragadozók ellenőrzésével – mutatta ki egy, a PLoS One folyóiratban megjelent tanulmány
gyerekre támadt a pumaEgy kanadai anya puszta kézzel üldözött el egy pumát, amelyik rátámadt hároméves lányára egy Vancouvertől északra található erdőben - közölte szerdán a kanadai rendőrség. A kislány, aki nem értette, hogy „miért nem játszott szépen a cica”, csak könnyebb sérüléseket szenvedett, és anyja elmondása szerint alig várja, hogy óvodástársainak elmesélje kalandját.
kizsigerelt szarvast és fegyvereket találtakKözbiztonsági ellenőrzés során bukott le két férfi, akiknek a Mercedesében golyós puskákat és egy kizsigerelt szarvast találtak. A fegyvereket és a tetemet a rendőrség lefoglalta.
szarvas mérgezésKét elpusztult vad tetemére akadt egy helyi gazda a maglócai határban. A szarvasbika és az őz egymástól körülbelül ötven méterre feküdtek. Külsérelmi nyom nincs rajtuk, Farkas Géza azt gyanítja, mérgezéstől pusztultak el. Értesítette a területen vadászó társaságot. A vadászok állatorvossal mintát vetettek a tetemekből, és bevizsgáltatják. Így derítik ki a halál okát.
vadászati földtulajdonosi közösség alakultGálosfán szerdán alakult meg az új vadászati földtulajdonosi közösség – számolt be a szervezet képviselője. Szentbalázs, Cserénfa, Kaposgyarmat, Hajmás, Gálosfa és Bőszénfa térségében működik a csoport. A közösség jogosult tagjai csaknem 3155 hektáron vadászhatnak.
ellopták a villanypásztortEllopták a villanypásztort működtető adaptert és napkollektort Dunaszentmiklóstól. A félmillió forintos kárból pillanatok alatt többmiliiós lett, a a termésben hatalmas pusztítást végeztek a vadak.
óriás pöfeteg gomba4 kiló 89 dekájával vélhetően az idei gombaszezon eddigi legnagyobb "példánya" az a pöfeteg, melyet Lenti környékén találtak a minap.
őzgidát nevel otthonOtthonában ápol egy pár hetes őzet a Szegedi Vadaspark egyik dolgozója.
koronglövészetA péterrévei vadászok vendégszeretetéről, nem különben jó vadászterületeikről már régóta tudunk. Ne vegye a kedves olvasó szerénytelenségnek vagy dicsekvésnek: e sorok írója mintegy négy évtizeddel ezelőtt tapasztalta ezt, először egy havas téli nyulászaton.
vaddisznó balesetMa hajnalban Bajti térségében közlekedett egy sajószentpéteri BMW-s Sárvár felé, amikor vaddisznóval ütközött. Az állat a helyszínen kimúlt.
medve támadt a juhászokraKét juhász sérült meg hétfő éjszaka, amikor megtámadta őket egy medve a Fogaras hegységben.
erdei iskolaAz iskolai tanítás utolsó napján 27 lelkes 1/C osztályos gyermek – két anyuka, valamint Feketéné Szilasi Gizella tanítónő felügyelete mellett – egy vidám délelőttöt töltött a DALERD Zrt. területén lévő Tan és Sétaösvényen, melyet a Sándofalvi Városszépítő és Környezetvédő Egyesület üzemeltet.
muzsikál az erdőEzen a nyáron hatodszor harsannak föl a vadászkürtök a mátrai erdőkben: július 4. és 12. között rendezik meg a Muzsikál az erdő - Mátrai művészeti napok elnevezésű programsorozatot.
nyírerdőEgyüttműködési megállapodást kötött az Orosz Vadászok és Halászok Szövetsége (Roszohotribolovszojuz) az Országos Magyar Vadászati Védegylettel. A megállapodást mindkét szervezet részéről az elnök, Eduard V. Benderszkij illetve Benedek Fülöp írta alá pénteken, Budapesten.
nincs megegyezés a vadászterületrőlA nagyvadakban gazdag bograi rész hovatartozásáról nincs megegyezés. Az őcsényiek hajdani vadászterületét a szekszárdiak és a decsiek használják. Az őcsényiek szerint mondva csinált okok miatt nem kapják vissza földjeiket.
szarvas ugrott a kocsi eléSzombat kora reggel vadelütéses baleset történt a 8.-as számú fõúton Rönöknél.
róka cipőtolvajEgy vörös róka nem kevesebb mint 120 cipőt lopott össze éjszakánként a lakóhelyéül szolgáló erdő közelében lévő faluból.
kasmír szarvasA Hangul-gímszarvas úgy tűnik, visszatért a kihalás széléről. A közönséges gímszarvas szimplán csak hangulnak is nevezett alfaja az indiai Kasmír tartományban él. A legutóbbi, márciusban végzett számláláskor 175 egyedet regisztráltak. Lehet, hogy névleges az állomány növekedése - de a természetvédelmi hatóságok szerint reményre ad okot.
medvebocsSinaia vidékéről minden medvét elköltöztetünk, az állatok valószínűleg Argeş megyébe és Prahova megye más részén található erdőkbe kerülnek – jelentette ki Ilie Sárbu mezőgazdasági miniszter pénteken.
medvebocsot lőtt egy vadászVadászhoz méltatlan módon megölte valaki azt az osztrák medvebocsot, aki egy adóval felszerelve járta Karintia és Szlovénia erdeit, a természetvédők által pontosan regisztrált útvonalán.
japán nem kér a bálnahúsbólÚgy tűnik, az izlandiak nyakán marad az a tömérdek hús, amely a mintegy húszévnyi szünet óta ismét nagyobb léptékben vadászott barázdásbálnák elejtéséből származik.
fegyverarzenálra bukkant a rendőrségEgy öngyilkosságra készülő 46 éves férfit lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel vádol a rendőrség. Az eset szerda este, a Fejér megyei Kajászón történt, ahova egy nő hívta ki rendőrséget, mert férje gyógyszert vett be, amire alkohol ivott, valamint bal csuklóját megvágta, elment otthonról. A nő felhívta a figyelmet, hogy az egyébként vadászboltban dolgozó férjénél fegyver is lehet.
eltévedt egy őzTegnap reggel sárvári szemtanú jelezte, hogy a Rákóczi úton, a kempingnél egy őz fekszik, majd ezt követően beugrott a Markusovszky utca egyik házának udvarára.
nagymegyeri trófeakiállításA nagymegyeri Őzbak Vadásztársaság rendezésében tegnap nyílt kiállítás a helyi művelődési otthon földszinti nagytermében. A vadásztrófeák kiállításán az egyik kapitális őzbakagancson kívül a Csallóközben honos szinte mindegyik vadon élő állat trófeája megtekinthető.
nem csak az erdőben támadnak a kullancsokNegyedmillió potenciális kullancshordozó háziállat van Budapesten. A Kullancsszövetség szerint a kutyák és a macskák a lakásokba is beviszik a vérszívókat, amelyek 12 fajta betegséget is terjesztenek. A két legveszélyesebb a vírusos agyhártyagyulladás és a Lyme-kór.
medve kukázikNem tudni, ki ijedt meg jobban Sinaián: a városkába tévedt barnamedve, vagy a vele találkozó lakosok. Arrafelé nem egyedi eset, hogy utcai kukákból szolgálja ki magát a kiéhezett erdőlakó.
rénszarvasVilágszerte csökken a rénszarvasok és karibuk egyedszáma. Az állatok státuszának első globális felmérése során kimutatták, hogy a populációk szinten mindenütt hanyatlanak, Alaszkától, és Kanadától kezdve Grönlandig, Skandináviáig és Oroszországig
őrült motorosok a mecsekbenNemrégiben együttműködési megállapodás köttetett a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Vadászkamara Területi Szervezete között annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a természetkárosítás elkövetőivel és az egyre gyakrabban extrémen „kirándulókkal" szemben.
medve háromszékA Környezetvédelmi Hivatal adatai szerint 600 medve él a háromszéki erdőkben, bár egyes statisztikák 900 medve létezését bizonyítják.
feltérképezték a medvebarlangokatFeltérképezték, de az orvvadászok miatt nem jelölték meg a háromszéki medvebarlangokat – jelentette be Mihai Pop, a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal képviselője. Mint mondta, azokon a területeken, ahol medvék tanyáznak, figyelmeztető táblákat helyeztek el, a barlangokat viszont azért nem jelölték meg, mert megkönnyítenék a lesipuskások munkáját, akik a szakember szerint „alig várják, hogy szakszerű eligazítást kapjanak.”
vadkárelhárító vadászatKemenesmagasi - Hasznos munkával mutatkozott be a Diana Vadászhölgy Klub nemrégiben megalakult Vas megyei szervezete: a múlt péntek este vadkárelhárító vadászatra indultak.
vadásznapTöbb mint hatezer látogató fordult meg Szőcsénypusztán. Huszonhatezer nagy- és tizenhétezer apróvadat ejtettek el Somogyban az elmúlt esztendőben.

- Büszkén mondhatjuk, hogy a somogyi és az idelátogató kül- és belföldi vadászok együttesen 26 ezer nagy- és 17 ezer apróvadat ejtettek el az elmúlt évben - mondta Bodnár Imre, a somogyi vadászkamara alelnöke a 18. megyei vadásznapon Szőcsénypusztán.
Bodnár József, az Országos Magyar Vadászati Védegylet alelnöke arról beszélt: a vadászat valaha a létfenntartás alapvető módja volt. - Ma az ember által korábban megbontott természeti egyensúly helyreállításának nélkülözhetetlen eszköze - folytatta. - A természetvédelemmel, a mező- és erdőgazdálkodással összhangban működő gazdálkodási ág, szakma, hivatás, passzió, regenerálódás és szenvedély. Ma Somogyban 80 vadgazdálkodó, 44 vadásztársaság, 29 földtulajdonosi közösség, 3 kft. és 4 zrt, ezen belül 2828 sportvadász és 221 hivatásos vadász tevékenykedik.
Somogyország kiváló élőhelyi adottságokkal, világhírű szarvasállománnyal rendelkezik.
A Henczel Szabolcs püspöki biztos által celebrált Hubertus-mise után került sor a kitüntetések átadására, majd az ifjú vadászok fogadalomtételére. Kemenszky Péter, a vadászkamara megyei titkára szerint az első vadászjegyesek mintegy harmada fogadta meg ünnepélyes keretek között, hogy igaz vadászként járja az erdőt, mezőt. A vadásznap szakadó esőben indult, de a fogadalomtételre már a nap is előbukkant.
A mintegy hatezer látogatót Vadász utca fogadta, ahol a vadász-kézművesipar legjobbjai árulták portékáikat; bóvlit, kacatot, giccset árusító standot nem láttunk idén sem. Képzőművész- és gyermekrajz-kiállítást, trófeabemutatót, vadaspark-látogatást, főzőversenyt, solymász- és a vadászkutya-bemutatót annál inkább. A legnagyobb tolongást szokás szerint a vadásztársaságok sátrainál tapasztaltuk. A kiállítók a területükön lőtt legjobb trófeákat hozták el, ezzel csábítva a régi és leendő vendégeket. F. Szarka Ágnes

Idén is kitüntették a legkiválóbb vadászokat
GRÓF NÁDASDY FERENC-emlékérem kitüntetésben a Gyótai Vadásztársaság részesült. A Kamara aranyérmét Meiszterics János, a Tapsony és Vidéke Petőfi Vt elnöke vehette át. A Magyar Vadászatért érdemrend kitüntetettje Rinyai Géza, a Kálmáncsa és Környéke Földtulajdonosi Közösség hivatásos vadásza lett. Nimród éremben részesült Lövey László, az állat-egészségügyi intézet igazgatója és Kovács László, a Somogysárdi Nyíres Vadásztársaság hivatásos vádásza. A HUBSRTUS KERESZT arany fokozatát kilenc, az ezüstöt egy, a bronzot négy vadász vehette át Szőcsénypusztán.

Forrás: Somogyi Hírlap
erdőzúgásA címben szereplő idézet Széchenyitől származik, és aki idézte, Kriston Nándor, a Sajóvölgye Takarékszövetkezet elnöke. Beszélgetésünknek az volt a célja, hogy választ keressünk, megfér-e egymással napi 12-14-16 óra munka és egy szenvedély
simonyi ottó mesterlövészA vadászatot más területekkel együtt kell kezelni"
új igazgató a kisfalföldi erdőgazdaságnálA Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Orbán Tibort nevezte ki az Kisalföld Erdőgazdaság Zrt. új vezérigazgatójának. A vezérigazgatói pozícióra 12 pályázó adott be pályázati anyagot.
medvetámadásA medvék meg vannak zavarodva, mióta elpusztult a vezérhím. Bokaficam miatt műtötték meg kedden a veresegyházi medvepark egyik nőstényét Budapesten. Az állatra egy társa támadt rá, és széttépte az ízületeit a jobb hátsó lábában. Magyarországon ilyen műtétet még soha nem végeztek, de az orvosok szerint Milinek jó esélye van a gyógyulásra.
költöznek a nagyvadakEnyhén emelkedett az előző évekhez képest a Hargi­ta megyében élő, szigorúan védett nagyvadak száma – derült ki a vadásztársaságok által évente elvégzett létszámbecslésből. A becslésre a kilövési keret megállapításához és az ún. CITES-enge­dély­hez van szükség.
vadászok fogtak pincefeltörőtPincefeltörőt értek tetten hétfőn hajnalban a vadászok a letenyei Tódor-hegyen.
viharkárok a nyírerdőnélA vihar után veszélyes a Sóstói parkerdő. Észak-kelet Magyországon az állami tulajdonú erdőket sem kímélte a tegnapi vihar.
őz miatt borult fel a kisteherautóTöbbmilliós kár keletkezett abban a kisteherautóban, amely egy őz miatt borult árokba a hétvégén Orosháza közelében.
nyírfajd programA világ legnagyobb, önkéntes alapon létrejött vadászati egyesülete, a Safari Club International (SCI), amely 36 országban – a többi között hazánkban – több mint hatvanezer taggal rendelkezik. A napokban Bruce Eavenson, az Amerikai Egyesült Államokban működő „anyaszervezet” alelnöke látogatott Magyarországra.
vörös mókusHadat üzent a szürke mókusoknak Károly brit trónörökös a vörös mókusok, a fák és a faipar védelmében. A Country Land and Business egyesület szerint az országban nem őshonos szürke mókusok (Sciurus griseus) megrágják a fák kérgét, és legyengítik vagy teljesen tönkreteszik őket.
Kittenberger KálmánA nagy Afrika-kutató, zoológus, vadász és író, Kittenberger Kálmán emlékére szerveznek a hét végén nagyszabású programsorozatot Nagymaroson, ahol a híresség életének utolsó évtizedeit töltötte.
főbe lőtte magát egy vadászSaját vadászfegyverével lőtte főbe magát Siófokon egy helybéli vadász.
farkasAkár öt év börtönre és 50 ezer eurós bírságra is megbüntethetik azt a német vadászt, aki a hétvégén kilőtt egy szigorúan védett farkast a németországi Jerichower Land környékén Sachsen-Anhalt tartományban.
vadásznapMár-már hagyomány, hogy a Tarján melletti ifjúsági táborban rendezik meg a Komárom-Esztergom megyei Vadásznapot. A szombati nap elsősorban a vadászok ünnepe volt, de azok is jól érezhették magukat, akik ritkábban vesznek kezükbe fegyvert.
vaddisznó malacokkal„Vaddisznót mentett ki a Dunából a vízi rendészet a tűzoltóság segítségével szerdán, Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél…” olvashatta a nagyérdemű 2009. május 27-én. Bár egy vaddisznó nem számít mindennapi látványosságnak a rakparton, újdonságnak sem minősül vadon élő állatok látványa településeken belül. Hogyan, miért és kikkel élünk tehát együtt? Csak a kertváros lakói vagy a belvárosban élők is megosztják életterüket az erdő elkószált lakóival?
tilos lesz a tarvágásMegújul az erdőtörvény: szakemberek szerint előrelépést jelent a közelgő változás.
vadászok és földtulajdonosk találkoztakA földesi Nimród Vadásztársaság szombaton harmadik alkalommal hívta találkozóra Földes földtulajdonosait a szabadidőközpontba.
extrém méretű vadmalacAz interneten cirkulált egy fotó, amelyen egy hatalmas malac látható, ám sokan úgy vélték, hogy kamu, sőt az ausztrál környezetvédelmi minisztérium is cáfolta, hogy igazi állatról van szó, de kiderült, hogy valóban van ekkora malac.
vadászpuskákat foglalt le a rendőrségDunaújváros - Egy hivatásos vadász kórházba szállításához kértek a mentősök segítséget a zsaruktól Baracson, mert a férfi zavartan viselkedett. A rendőröknek azonban más dolguk is akadt a háznál: három vadászpuskát is lefoglaltak, ugyanis a vadász szabálytalanul tárolta őket......
Hídvégi Béla vadászélményekAz életben nincs annál borzalmasabb érzés, mint amikor egy megsebzett, végsőkig feldühödött oroszlán négy-öt méternyire üvölt az ember mellett. Minden alkalommal libabőrös leszek, ha eszembe jut e legveszélyesebb vadászélményem.
ki fizeti a kárt?Zalaegerszeg (ag) - Veszélyes üzemek kivédhetetlen találkozása, avagy mit lehet tenni az útra tévedő őz ellen? Ezt kérdezte olvasónk, dr. Szabó Tibor, akinek gépkocsijában 400 ezer forintos kárt okozott az eléje ugró vad.
őz és vaddisznó tartása is tilosHivatalosan tizenkilenc, valójában ezer veszélyes állat élhet Budapesten. A szakértelem nélkül tartott kígyók nemcsak gazdájukra, de a szomszédokra is veszélyesek lehetnek, ha új helyet keresnek maguknak. Hallgassa meg!
kullancsok kárpátaljánA városi parkokban is lehet találkozni kullancsokkal Kárpátalján. A Kárpáti Igaz Szó című ukrajnai napilap által megszólaltatott Galina Szitnik, Kárpátalja megye közegészségügyi és járványügyi intézete parazitológiai osztályának vezetője elmondta, hogy ma már azok sincsenek biztonságban, akik nem mennek erdőbe. A szívós ízeltlábúak meghódították a városi betondzsungeleket is.
őzike és cica barátságaGYULA — Igaz barátság szövődött egy alig pár hetes őzike és a kiscicák között. Bambi és a macskák kezdettől fogva nagy cimborák, amikor épp nem alszanak, felforgatják gazdájuk kertjét.
orvvadász határrendészekSzolgálatban elkövetett kötelességszegéssel és más bűncselekményekkel vádolja a Kaposvári Katonai Ügyészség azt a két Zákányban szolgáló határrendészt, akik közül az egyik véletlenül meglőtte társát tavaly szilveszter előtt egy nappal.
hiúzA kedvező életkörülményeknek köszönhetően több a vadon élő védett állatok száma Hargita megyében, mint amennyit a szakemberek optimálisnak tartanak.
vaddisznótenyésztésA vadtenyésztés háziasított formája a szakemberek szerint Kárpátalján is fejlődő ágazat. A közelmúltban megyénkben is több ilyen tenyésztelep létesült. Az egyik az ilosvai járási Árdánháza (Ardanovo) mellett működik.
aszály és pénzhiányVadászat - Az egyre csökkenő bevételek és a növekvő költségek miatt az idei évben mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a magyar vadászoknak. Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az idén a magyar vadgazdálkodóknak, mivel a társaságok kevesebb bevétellel, viszont nagyobb költségekkel kénytelenek üzemelni.
hódcsaládokat engedtek szabadon skóciábanHárom európai hódcsaládot engedtek szabadon egy skóciai erdőben,  csaknem ötszáz évvel azután, hogy a vadászatuk a faj kipusztulásához vezetett. A Norvégiában befogott hódokat hat hónapos karantén után, a Knapdale  Erdőben (Argyll) engedték szabadon – erről számolt be a Daily Mail.
erdőírtásJó negyven éven belül teljesen el fognak tűnni Brazília Atlanti-óceán felőli partjának esőerdei, ha a mostani tempóban folytatódik pusztításuk. A kelet-brazíliai erdőirtások elleni kampányok ellenére 2000 óta további 34 ezer hektár erdő tűnt el - derül ki az INPE kutatóintézet és az SOS Mata Atlantica alapítvány kutatásából.
barnamedve bárányokat öltEgy barnamedve széttépett 12 bárányt az ausztriai Kelet-Tirolban, a hegyek között, mintegy 2000 méter magasan. Minden bizonnyal arról az állatról van szó, amelyet egy vadász látott a múlt héten Außervillgratenben. A kifejlett példány valószínűleg az olaszországi Dél-Tirol egyik természetvédelmi parkjából vándorolt át Ausztriába.
vadászpuskákKettős csövű vadászpuskát, golyós lőfegyverré átalakított légfegyvert, gázriasztó fegyvert valamint ezekhez tartozó lőszereket foglaltak le a balassagyarmati rendőrök a Nógrád megyei Dejtár községben, még múlt héten.
aranysakálToportyánok tizedelik a vadállományt Pirtó és Kunfehértó környékén. Az aranysakálok már a bárányokra is rákaptak.

vadásznapAz Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezete és a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskolában rendezte meg a 2009. évi megyei vadásznapot.

kullancsUgyan hosszan tartó, kemény telet hagytunk magunk mögött, az átmenet nélküli, hirtelen jött meleg miatt máris aktivizálták magukat a kullancsok.
veszettségJavában benne vagyunk a veszettség elleni oltás főszezonjában. Az oltási mechanizmus azonban változott az idén: ahol az csak kivitelezhető volt, eltörölték az összevezetéses eboltást. A betegségről és a változásokról dr. Varga Évát, a FEVA-VET Állatgyógyászati Bt. állatorvosát kérdeztük.
éjszaka jönnek a farkasok"Éjszaka jönnek, de soha nem hallani őket"Delger, a pásztor a messzeségbe vesző észak-kínai sztyeppét pásztázza tekintetével, rátámaszkodva a karám fakerítésére, amely nyájának egyedüli védelme a térségben ólálkodó halálos ellenséggel szemben.
szarvast gázolt a yarisA Toyota Yaris a 81-es főút Magyaralmást elkerülő szakaszán elgázolt egy szarvast.
őz ugrott a renault eléKisgyőr - Nagy anyagi kárral végződött az a baleset, ami Kisgyőr mellett történt pénteken reggel.
vadászati múzeum és trófeagyűjteményVégleges formájában tekinthetik meg a Vadászati Múzeumot Keszthelyen a Festetics-kastélyban szombattól a látogatók; a trófeagyűjteményt mintegy 500 darabra egészítették ki, befejeződött Európa és Ázsia miniatürizált hegyeinek kialakítása, és látható lesz Afrika, Amerika és Óceánia állatvilága is.
barnamedvét láttak tirolbanA kelet-tiroli Villgratental környékén barnamedvét figyelt meg egy vadász a háza környékén. Az állat az olaszországi Dél-Tirol felől északi irányban vonult.
vadászpuskákEngedély nélkül tartották őket. Hat, engedély nélkül tartott lőfegyvert, köztük sörétes vadászfegyvereket, és csaknem ezer lőszert foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három borsodi férfinál - közölte az NNI pénteken az MTI-vel.
ökofolyó a vadaknakÖkofolyosót hoznak létre a Kárpátokban Ukrajna és Lengyelország között, amelyen szabadon mozoghatnak a kipusztulás által fenyegetett védett vadállatok.
orvvadászt fogtak a rendőrökSaját készítésű hurokkal ejtett el egy szarvast egy vigándpetendi lakos május elején a házához közeli erdőben.
vaddisznók túrják ki a tengeritNincs nagyobb bosszúság annál, mint amikor én vetek, és más arat. A Dunántúl vadban gazdag vidékein ez mindennapos. Tolnában például vaddisznók falják fel a tengerit.
vadkár, nyulak rágják a napraforgótA titok nyitja: megelőző védekezés és jó kapcsolat a gazdákkal. Így kezelhető a mezőgazdasági vadkár a gemenci erdőgazdaság területén. Nyulak és ünők kilövésére is külön engedélyt kapott a társaság.

erdei iskolaTámogatás feltételekkel. A kilencvenes évek közepén indult az állami erdőgazdálkodók működtetésével az a program, amelynek célja az iskolás gyermekek erdővel kapcsolatos ismereteinek bővítése.

sorompó védi a sajóládi erdőtAz elmúlt években az illegális fakitermelés következtében a Natura 2000 védelem alá eső sajóládi erdőt a fatolvajok majdnem teljesen eltüntették, veszélyeztetve több madárfaj, rovar és növény élőhelyét.
vadkárelhárításValós veszélyt jelez a tábla, bárhol jöhet erdei állat. Néhány földtulajdonos hangágyúval zavarja el a földjéről a vadat. Panaszkodnak a vadászok: a durrogtatás az utakra kergeti az állatokat, akik az ijedtségtől nem kímélnek senkit és semmit. Várgesztes környékén például feldöntöttek egy bicikliző családot, nekimentek egy kamionnak.
vaddisznó a városbanVaddisznót mentett ki a Dunából a vízirendészet a tűzoltóság segítségével szerdán Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság. A Pest Megyei Vadásztársaság elnöke szerint az állat valószínűleg élelem után kutatva került a város belső részébe, s hasonló látogatókra ezentúl is számíthatunk.
vadászokA magas költségek miatt Tiriac lemond a bályoki vadászterületről. Ion Tiriacnak úgy döntött: lemond a bályoki vadászterületről, mert az állam tizenötszörösére emelte a terület bérleti díját. Egy új rendelet értelmében a milliomosnak 300 ezer eurót kellene befizetnie az állam kasszájába, amihez még hozzájárulnak az fenntartási költségek.
medvék járnak brassóbanKét anyamedve, kettő, illetve három boccsal, és egy harmadik medve bukkant fel a napokban a brassói Răcădău negyed környékén, a közeli erdő széléig merészkedve, jelezte Adrian Gabor alpolgármester.
terepmotor quad az erdőbenA címben szereplő alapelv többször is elhangzott május 20-án Az erdei motorozás lehetőségei és határai című rendezvényen.
mocz és társai magánerdészetAz Erdészeti Lapok hagyományos újságíró túrája idén Somogyországba, közelebbről Kaszóra vezetett. Másnap pedig a Mocz-birodalmat hódítottuk meg.
őzgidaLeggyakoribb nagyvadunk az őz. Az erdei és a mezei élőhelyen egyaránt előfordul, zavarás hiányában a lakott területek közelében, közútjaink mellett is szép számmal megfigyelhető.
alfréd szarvasAz Alfréd-szarvas lábnyomára és ürülékére bukkantak a Fülöp-szigeteki dzsungel mélyén a kutatók. A fajból valószínűleg háromszáznál is kevesebb egyed maradt csak, aminek következtében az egyik legsérülékenyebb emlősnek számít.
vegyszer helyett bagolyBaglyok és vörös vércsék óvják a termést a rágcsálóktól a Közel-Keleten. A gazdák a vegyszerezés helyett inkább fészekodúkat építenek a szántóföldeken, hogy odacsalogassák az egerekre, pockokra vadászó madarakat. Izraelben az állam is támogatja a baglyos-vércsés környezetbarát kezdeményezést, amelyet jordán és palesztin kutatók is átvettek.
újságírók kaszóAz Erdészeti Lapok hagyományos újságíró túrája idén Somogyországba, közelebbről Kaszóra vezetett. Másnap pedig a Mocz-birodalmat hódítottuk meg.
vadászok és földtulajdonosok találkoztakFöldes - A földesi Nimród Vadásztársaság szombaton harmadik alkalommal hívta találkozóra Földes földtulajdonosait a Szabadidő Központba - írta a HAON olvasóinak Péter Imre.
kitüntették a rendőröketKálmánháza - Váradi József r. törm. és Plósz Balázs r. törm. A kálmánházi vadásztársaság bejelentése nyomán április 29-én fegyveres orvvadászokat fogtak el a területen, és ez alapján már büntető eljárás van folyamatban.
helikopter balesetGyakran a törvényeket is megsértve éli ki vadászszenvedélyét az oroszországi elit egy része. A büntetés többnyire még a súlyos esetekben is elmarad. Az elkövetők gyakran magas rangú funkcionáriusok. Tetemes, egy-egy kiruccanás alkalmával akár több millió rubelre rúgó költségeiket gyakran állami pénzből fedezik, vagy tehetős üzletemberek állják.
visszaszorítják a falopástVárhatóan nyár végétől megkezdi munkáját az erdészeti őrszolgálat.  A rendőrségi jogkörökkel rendelkező, új szervezet feladata a falopások visszaszorítása.
legális pályák lehet a megoldásA jogszabály tiltja, a quadosok és krosszosok mégsem mondanak le az erdei „sportolásról" Tiltással eddig nem sokra mentek az illegális quadosok ellen az erdészek. A megoldást legális pályák kijelölésében látják.
medve támadt vadászraAnyamedve támadt egy 57 éves vadászra csütörtökön a rózsahegyi (Ružomberok) járásbeli Ľubochňa község határában.
szürke marhaKemény jószág a magyar szürke marha. Az elmúlt századok hozzászoktatták a rideg élethez, de ma már azért ők is jobban szeretik a kényelmet. A fedett helyet, meg a helybe hozott szénát. Néha azonban még mindig kitör belőlük a szilaj természet, amikor se isten, se ember nem bír velük.
salánki probléma más szemmelMint arról már részletesen írtunk, Salánkon igen kemény "háborúskodás" alakult ki a helyi vadászok és Jaroszlav Kibelbek, a Nagyszőlősi Járási Erdőgazdaság igazgatója között. A vita tárgyát több mint háromezer hektáros terület vadászati joga képezi, melyre az erdőgazdaság és a helyi vadásztársaság egyaránt igényt tart.
tigris támadta meg apát és fiátBiztos haláltól mentette meg egy apa a fiát, amikor segítségére sietett egy emberevő tigrissel szemben. Abul Hossain Gazi a bangladeshi Khulna járásból Sudarbansba, a világ legkiterjedtebb mangrove erdejébe halászni kísérte fiát és hat társát – olvasható a  belfasttelegraph.co.uk oldalon.
külföldről várják a vadászokatBak van, de kevesebb a puskás vendég. Külföldről várnak vadászokat a szezon kezdetén. Gyengébb minőségű és kevesebb az őzbak a vártnál. A rendkívül alacsony vadhúsfelvásárlási ár sem kedvez a vadásztársaságoknak.
ég az erdőTizenöt hektár erdő aljnövényzete és koronája kapott lángra délután Kiskunmajsa és Tázlár között, eddig ismeretlen okból - közölte a katasztrófavédelem.
a vadászkamarának élnekHosszú utat tett meg a megye vadásztársadalma az elmúlt évtizedben. Éppen tíz éve alakult meg a vadászkamara, amely szervezetet szó szerint a nulláról kellett felépíteni. Még ha göröngyökkel találkoztak is, mára elmondhatják, országosan is példaértékű az a munka, amit megyénkben végeztek.
elszaporodtak háromszéken a hiúzokProblémát okoznak a hiúzok Háromszéken, számuk egyre csak nõ, a Kovászna Megyei Halász-Vadász Egyesület azonban semmit nem tehet ellenük, mivel a megszabottnál több példányt nem szabad kilõni. A súlyos gondról László Bélával, az egyesület elnökével beszélgettünk.
A mi égtájunkon, az egykori Nagy-Jugoszlávia részállamában élő emberek kifürkészhetetlen nosztalgikus érzéseinek is vehetjük a jelenséget. Egy év híján három évtizede halt meg Tito, a hős partizánvezér, államfő, az egész földkerekségen ismert politikus, időnként – mint ezen a tavaszon is – föl-föllobban életének, cselekedeteinek (jó) emléke?!
rendőr lőtte le a sérült szarvastÁjult szarvastehénhez riasztották a körmendi rendőröket, ám mire szentgotthárdi kollégáik kiértek, az állat magához tért, és a 8-as főút közepén támolygott. Célzott lövéssel terítették le.
kameracsapdával vadásznak a hiúzraÚj típusú kameracsapdával vadásznak a Börzsönyben a négy éve ismét felbukkant hiúzra a szakemberek, hogy sikerüljön a technika segítségével lencse végre kapni ezt a titokzatos, vadon élő macskafélét.
támad a farkasHárom embert támadott meg és sebesített meg súlyosan egy feltehetően veszett farkas Románia északi részén egy faluban, jelentette a Mediafax hírügynökség hétfőn.
jávorszarvas zuhant a kocsi eléÉgből pottyant, vagy inkább zuhant egy jávorszarvas egy autó elé az Egyesült Államokban.
a fatolvaj jelentette fel az erdésztA lebukott fatolvaj feljelentést tett a falopást fedező, korrupt erdész ellen.
a vadásztársaságokat is eléri a válságA vadászszezonon is érződik a válság. Kevesebb a külföldi. Aki jön is, kevesebb és kisebb vadat lő. A somogyi vadásztársaság 80 milliós veszteséggel zárta a tavalyi idényt. A kiadások nagy részét ugyanis a vadkár kifizetésére és elhárításra kellett fordítaniuk.
drága it beszerzések az erdészeteknélErdészetek it beszerzése. Feltehetően a piaci ár két-háromszorosáért vásárol ügyviteli szoftvereket és megoldásokat 19 állami erdészeti cég.
leégett a fenyőerdőTűz a Monori Erdészet területén. 2009. május 16-án a délutáni órákban leégett mintegy 3 ha 20 éves fenyőerdő Csévharaszt térségében a NEFAG Zrt. Monori Erdészetének területén
a vaddisznók kitúrják a szemetAlig vetették el a kukoricát a gazdák, a vaddisznók máris kitúrták a szemet. A vadkár több millió forintra tehető.
karapancsa nagykastélyA Gemenc Zrt. felújította és múzeumot rendezett be II. Vilmos és I. Ferenc József császár szálláshelyén.
őzbakvadászat szatmár megyébenA megye 140 jószág kilövésére kapott engedélyt, amiből 36 trófeaként, 57 szelekciós céllal kilőhető őzbak, 47 pedig szelekciós céllal elejthető őzsuta. A vadászatokon szigorúan kötelező jelen lennie az adott körzet vadőrének, és lehetőség van arra, hogy a vadászt elkísérje egy fegyverrel nem rendelkező személy.
vadászfegyverrel ölte meg barátját a kisfiúEgy ötéves kisfiú véletlenül megölte apja vadászfegyverével hatéves barátját az oroszországi Irkutszk közelében, a szintén távol-keleti Leszozavodszk egyik elővárosában pedig egy tízéves kisfiú vesztette ugyanígy életét.
vadásztak a neandervölgyiekA Neandervölgyiek, a modern emberek „buta” rokonai képesek voltak a legfélelmetesebb állatok elfogására, ami azt jelzi, hogy az emberősök nem voltak annyira buták
nemzeti park lehet zemplénA szakminiszter szerint 2010-ben van esély a Zempléni Nemzeti Park megalakulására.
injektálásAz Ipoly Erdő Zrt. élőhely-megőrző természetvédelmi projektjével összesen 199.700.640 forint vissza nem térítendő támogatást nyert.
Simonyi Ottó tesztelte a lőteretMegérkezett! — suttogta mellettem társának egy vadász, majd jött is egy terjedelmes fegyverszállító bőrönddel a sokszoros mesterlövész világbajnok, Simonyi Ottó.
pillepalackokkal ijesztik el a vaddisznókatA vadnak ennie kell, s egy vaddisznócsorda egy éjszaka alatt képes kitúrni és felfalni a frissen elültetett burgonyát. Így történik ez Oltfejben is, ahol már jelezték, hogy őrizni kell a burgonyatáblákat.
kutyák támadták meg az erdőbenA kaposvári Gálné Móró Mária a kisunokájával és szomszédasszonyával a Zaranyi erdőbe indult gyöngyvirágot szedni. A hajladozás közben nem vették észre, hogy gazdátlan kutyák garázdálkodnak az erdőben.
tájvédelmi körzetet avatott szabó imrezabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter felavatta az ország utolsóként védetté nyilvánított karszt területét, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetet Abaligeten.
vízbe fulladt a vaddisznóA Kerkamenti Sporthorgász Egyesület tagjai szedték ki a csömödéri víztározóból azt a vaddisznót, amelyik egy lövéstől pusztult el.
kevesebb a külföldi vadászVárhatóan kevesebb és gyengébb minőségű őzbak kerül terítékre az idén Somogyban a vártnál - írta hétfőn a Somogyi Hírlap.
elefántvadász nőNapló - A 39 éves Teressa Groenewald-Hagerman egyetlen lövéssel, mintegy 11 méterről ölte meg a hatalmas állatot, ezzel ő az első nő a világon, aki íjjal vadászott le egy elefántot.
vaddisznó tévedt az autópályáraEgy vaddisznó tévedt az M3-as autópályára ma hajnalban. Az igen veszélyes közlekedési szituációban szerencsére nem kisebb járművel, hanem kamionnal találkozott, így személyi sérülés nem történt.
őzre támadt az agárDunaújváros - Megrázó pillanatoknak lehettünk tanúi, amikor hírt kaptunk: 19 óra magasságában a Batsányi utcában egy agár támadt egy őzre. A dh helyszínelő stábja azonnal a helyszínen termett, a szerencsétlenül járt állat már haldoklott a kiérkezésünkkor. Felhívjuk Olvasóink figyelmét; megrázó fotók következnek.
kevesebb az őzbak a vártnálGyengébb minőségű és kevesebb az őzbak a vártnál. A rendkívül alacsony vadhús-felvásárlási ár sem kedvez a vadásztársaságoknak.
hulladékgyűjtés az erdőbenEredményes volt az akció: Több mint kilencven köbméter szemetet szedtek össze szombaton a Haláp környéki erdők takarításában részt vevők.
legtöbbször őzzel és fácánnal ütköznekA rendőrök a helyszínen jegyzőkönyvet vesznek fel, de aztán általában mindkét fél viseli a maga kárát. Megszaporodtak az elmúlt hetekben a közúti vaddal ütközések megyénkben. Főként őzekkel találkoztak szerencsétlenül az autósok. Zuberecz Tibor, a megyei vadászszövetség elnökhelyettes fővadásza elmondta: autóban, de vadban is okozhat az ütközés milliós kárt, például ha értékes trófeát viselő őzbak marad ott a balesetben.
módosult a vadászati törvényMódosította az Országgyűlés a vadászati törvényt. A változás többek közt kimondja: vadászati jog haszonbérlőjeként jelentkező gazdasági társaság egyszerre több vadászterületre is köthet haszonbérleti szerződést. A vadásztársaságok, az Országos Magyar vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara is aggályosnak tartja a módosítást. Szerintük ezzel a jövőben sérülhet a vadvédelem és a szakszerű vadgazdálkodás.
ausztriában is élnek farkasokHosszú évek óta először Ausztria erdeiben is él farkas - jelentette honlapján az ORF osztrák köztévé. Egyetlen példányról van szó, amely már egy hónapja tanyázik a legdélibb osztrák tartomány, Karintia erdeiben, St. Veith és Feldkirchen települések között.
lelőtték a vadászok a kutyátZaklatott házaspár lép be szerkesztőségünk ajtaján és a segítségünket kéri. Állításuk szerint lelőtték az egyik kutyájukat, mégpedig területen belül. A megyercsi vadásztársaság azon az állásponton van, hogy a lelőtt állat egy kóbor kutya volt, mely űzte az őzeket, ezért lőttek.
betiltották a vegyszeres kullancs és szúnyogirtástBetiltották az Európai Unióban a kullancsirtást, és hamarosan a szúnyogirtást is betiltják – mondogatják egyre többen. Hogy lehet így kirándulni a természetbe, vagy kiülni a vízpartra? Lapunk utánajárt, mi hogyan történt eddig, és vannak-e változások...
kihalás fenyegeti a szumátrai orszarvútAz elmúlt öt évben Indonéziában percenként öt focipályányi erdőt irtottak ki. Mára a kevés megmaradt erdőben alig kétszáz szumátrai orrszarvú küzd a fennmaradásért.
orvvadászat közben zuhantak leÚjra az orosz elit körül kerekedett remek kis botrány. A Moszkvai Bíróság bűnvádi nyomozást rendelt el kedden, miután kiderült, hogy Medvegyev helikopter balesetben elhunyt személyi küldöttje, élete utolsó óráiban épp védett állatokra vadászott.
barnamedve vadászott a játszótérenAz, hogy egy barnamedve a játszótéren át üldözve a homokozóban kapja el a kiszemelt jávorszarvast, még a medvékben és szarvasokban bővelkedő Svédországban is ritkaságszámba megy. Pedig ezt történt az északi ország Hede nevű városában - számolt be az Östersunds Posten című napilap.
fenyőszajkóAz Alföldön az évnek ebben az időszakában eddig még soha nem látott madárfaj két példánya tanyázik Szolnok belvárosában.
vérmedve garázdálkodik somostetőnVérmedve garázdálkodik a Somostetőn, ezért a szakemberek azt javasolják a marosvásárhelyieknek, hogy néhány napig kerüljék el az állatkert környékét, és ne túrázzanak a Németkalap irányába sem.
vaddisznóáldásVaddisznóáldásért tolong több ezer hindu Malajziában, nem tántorítja el őket az influenza sem, amelynek kitörését kezdetben disznók számlájára írta a világ.
kaszópusztaAki Kaszópusztára érkezik, izgatottsággal vegyes kíváncsiságot kell hogy érezzen. Az erdő kapitális vadjai, a csodálatos fauna, a rengeteg kikapcsolódási lehetőség és nem utolsósorban a terület közismerten érdekfeszítő története miatt.
nyári lúd családKisbalatonról - Fenékpuszta - A Kis-Balatonon mindig történik valami. Különösen tavasszal, amikor a természet (is) megújítja önmagát, csak zöldbe borul a tározók környéke, s például nyári lúd fiókákat látni mindenütt.
több ezer lövedéket talált egy vadászUkrajna – Több ezer tüzérségi lövedék került elő egy használaton kívül álló katonai lőtéren Odessza megyében.
lehet vadászni farkasraAz Egyesült Államokban levették a veszélyeztetett fajok listájáról a szürke farkast, amely az 1970-es években már a kihalás szélén volt. A legtöbb államban ősztől újra lehet vadászni a farkasra. A szakemberek szerint a farkaspopuláció újra életképes, kitűnő formában van, és rendkívül nagy a genetikai sokszínűsége.
aranysakálAranysakál, vagy ismertebb nevén nádi farkas ritkítja a vadállományt Somogyban - tudtuk meg Lancz Tamástól, a tapsonyi Petőfi Vadásztársaság hivatásos vadászától.
új elnöke van a tolna megyei vadászkamaránakAz idei év elejétől új titkára van a Tolna Megyei Vadászkamarának, a posztot pályázat útján Király István agrármérnök, vadgazdálkodási mérnök tölti be.
hajtóvadászatCsaknem duplájára emelkedett a vadgazdálkodás nyeresége Zala megyében a 2008-2009-es vadászati idényben. Míg a korábbi évben 44 millió, addig a 2009. február 28-án zárult idényben 88 millió forint nyereséget könyvelhettek el a vadásztatók - mondta el a Független Hírügynökségnek hétfőn Lázár Attila, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati főfelügyelője.
vaddisznó támadt egy nőreVaddisznó keresztezte az útját annak a göteborgi asszonynak, aki kutyáját sétáltatta a temető területén – olvasható a thelocal.se oldalon.
Szakács László erdész, természetfotósHa nem újságíró lennék, erdésznek mennék - ha lenne hozzá képzettségem. Szakács László erdész, ő viszont nyugodtan lehetne újságíró, rendszeresen ír erdészeti lapokba, tudósít internetes hírportáloknak, jelent meg írása lapunkban is. Mint természetfotós pedig egyenesen kiváló.
motoros ütközött őzzelA Peresznye és Lövő közötti útszakaszon vasárnap délután motoros baleset történt.
vad ütközés, őzek ugranak át az útonA szokottnál több autó-vad ütközés történt a napokban megyénkben, jellemzően őzek csapódtak a gépkocsik szélvédőinek. Zuberecz Tibor megyei fővadász elmondta: az őzbakoknál a területfoglalás zajlik, ilyenkor a bak a saját területéről elkergeti az oda betévedőt, betolakodót, és könnyen az úton is átszaladnak.
vadászpuskákat akartak eladniHárom vadászpuskát, valamint azokhoz tartozó lőszereket foglaltak le a rendőrök egy akció során a fővárosban, két férfit őrizetbe vettek, akik a gyanús szerint túl akartak adni a fegyvereken az egyik bevásárlóközpont parkolójában - értesült a HavariaPress.
őzbakvadászat trófeabírálatA vadászatra jogosult a vadászati törvény értelmében a gímszarvas, a dámszarvas és az őz agancsát, a muflon csigáját minden esetben, a vaddisznó esetében pedig a 16 cm-nél hosszabb agyarat köteles trófeabírálatra bemutatni. A bírálatot a vadászati hatóságok végzik.
erdei vasútA tavalyi évi közel 23 ezer fős utazóközönség megtartását tűzte ki célul 2009-re a csömödéri Állami Erdei Vasút, mely május elsejétől menetrendszerinti járatokkal közlekedik Lenti és Kistolmács között. A szándék reálisnak tűnik, annak ellenére is, hogy az általános recesszió az idegenforgalmat negatívan érintette.
a vadász aki küzd a korrupció ellenEgy somogyszobi erdész és vadász, Tóth Károly, önmaga keserű tapasztalatai alapján tanulta meg, hogy a törvényesített szabadrablás és a közérdek kárára történő vagyonszerzés nem csupán az országvezetés szintjén jelentkezik.
a vadállomány becsléseAz 1914-től 1918-ig tartó világháború befejezése utáni évtizedben a szakkörök megállapították, hogy Magyarország Európa vadkamrája. Ezt a tényt a rosszakarat sem tudja elvitatni tőlünk, annál kevésbé, mert az évenkinti statisztikai adatok minden téren bizonyítják a magyar vadállomány állandó fejlődését.
pézsmatulok vadászatMíg Grönlandról sokaknak az ott élő rénszarvasok kapcsán inkább a Mikulás jut eszükbe, addig egy vérbeli vadász képzeletében valószínűleg egy izgalmas vadásztúra képe derenghet fel a világ legnagyobb szigetének nevének említésekor.
7mm magnum remingtonSárvár - Tegnap este egy sárvári parkolóban feltörték egy osztrák férfi autóját, amiből egy nagyértékű vadászfegyvert és tartozékait zsákmányolt a tolvaj. A kár 15 millió forint.
tüntetnek a pátkai vadásztársaság tagjaiA Fejér Megyei Bíróság előtt tüntetett csütörtökön a Pátkai Vadásztársaság, mert elvesztette a pátkai vadászterületét. Hosszú persorozat után a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Fekete István Vadásztársaság beadványát, és érvénytelenítette a pátkaiak haszonbérleti szerződését a helyi területekre.
nyulat, fácánt ejtenek el az orvvadászokA természetet óvni kell. Sajnos ezt nem mindenki érti meg, sokan barbár módon pusztítják a növény- és állatvilágot, irtják az erdőket, pusztítják a nyulakat, fácánokat, hálóval, árammal halásszák a halakat.
vadőr miatt tört ki a pánikEgy munkáját végző vadőr lövése miatt riasztottak rendőröket Tiszalökön, ahol a múlt héten agyonlőttek egy helybéli férfit, s azóta folyamatos a rendőri jelenlét is.
Hat vadász dicsekedhet, hogy fajdkakast lőttAz elmúlt időszakban Máramaros megyében megduplázódott a horgászengedéllyel rendelkező személyek száma.
kárpátaljai tájvédelmi parkTöbb mint 11 ezer hektáron, négy kárpátaljai járást érintve rövidesen létrejöhet a Tisza-menti Tájvédelmi Park. A Kárpátalja megyei közgyűlés (tanács) képviselőtestülete úgy döntött, hogy még az idén meg kall alakulnia a Tisza-menti Tájvédelmi Parknak, amely 11 357,66 hektáron terül majd el a legmagyarabb folyó mentén a nagyszőlősi, a beregszászi, a munkácsi és az ungvári járásokat érintve.
vaddisznóNoha a kiadások az előző esztendőhöz képest 50 millió forinttal többet vettek ki a kasszából, így is duplájára, azaz közel 80 millió forintra emelkedett a vadgazdálkodás éves jövedelme megyénkben.
erdőtűzHat hektáron gyulladt ki a Bakonyalján kedd délután az erdei aljnövényzet, száraz fű, bozótos és vegyes erdő a Várpalota és Inota közötti lőtérnél - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
lázadnak a vadászokAz alábbi történet – noha első olvasatra csak néhány fanatikus vadász érintett a dologban – jellemző korunk teljes társadalmára. Végtére megvan benne mindaz, ami a mai ukrán valóságot jellemzi. Az ősi jogaikat, emberi és társadalmi érdekeiket körömszakadtáig védő salánki polgárok ugyanis kőkeményen összeakasztották azt a közmondásos lőcsöt a Nagyszőlősi Járási Erdőgazdaság igazgatójával, Jaroszlav Kibelbekkel.
demonstrált a pátkai vtTüntettek a Pátkai Vadász Társaság tagjai és a helybeli – nagyobb – földtulajdonosok a pátkai Polgármesteri Hivatal előtt. A demonstráció oka: a vadászok felháborodtak a Legfelsőbb Bíróság azon ítéletén, amely szerint a 2017-ig érvényes vadászati joguk megszűnt Pátka területén, s helyettük a Fekete István Vadásztársaság veheti birtokába a területet. A tüntetés csütörtökön folytatódik a Székesfehérvári Városi Bíróság épülete előtt.
elpusztult szarvastehénÁprilis 18-án sikeresen lezajlott a XXVIII. Gerecse 50 teljesítménytúra. Pontos adatunk nincs a résztvevők számáról, de ez a rangos és nagy múltra visszatekintő esemény mindig nagy tömeget mozgat meg.
emelték a vaddisznókilövések számátEmelték a vaddisznókilövések számát. Gímszarvasból és őzből terítékre hozták a vadászatra jogosultak az üzemtervekben előírt mennyiséget. A vaddisznó-és a dámkilövések azonban elmaradtak a várttól.
barnamedve járt a bükkbenEgy kamera felvételt is készített az állatról még augusztusban. A fotót azonban csak most hozták nyilvánosságra, nehogy a turisták megrohamozzák a területet. Tavaly három helyen észlelték medve nyomait Magyarországon, de eddig még egyszer sem sikerült fényképet készíteni róla.
elfogadta a parlament az új erdőtörvénytA Magyar Köztársaság Országgyűlése 2009. április 27-én 210 igen szavazattal elfogadta a T/6934 szám alatt jegyzett törvényjavaslatot Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról.
Muray Róbert festőművész képeÖtvenöt évvel ezelőtt diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Muray Róbert festő-, grafikusművész. Legtöbb művén a természet képei jelennek meg, azok az állatok, amelyeket gyakorló vadászként is sokszor megfigyelt. Alkotásait a finn és a bajor vadászati és halászati múzeumban is bemutatták.
a vadkilövések elmaradtak a várttólGímszarvasból és őzből terítékre hozták a vadászatra jogosultak az üzemtervekben előírt mennyiséget. A vaddisznó- és a dámkilövések azonban elmaradtak a várttól.
őzbakvadászati idényCsak a szolgáltatások bővítésével lehet versenyben maradni. Magyarországon az őz az egyetlen nagyvad, amelyről elmondható, hogy minden tájegységünkben megtalálható és vadászható.
orvvadásztak a határrendészek?Zákány, Őrtilos  Kötelességszegéssel és bűnpártolással vádolja a Kaposvári Katonai Ügyészség azt a két határrendészt, akik a határhoz közel, Zákány és Őrtilos térségében lövöldöztek.
töb vadat lőnének kiAmint Gheorghe Ghirantól, a Sporthorgászok És Vadászok Megyei Egyesületének elnökétől megtudtuk, mindegyik vadászati szezon végén felmérik a kilőtt fajok számát, és statisztikailag feldolgozzák az eredményeket.
orvvadászokat fogktak a rendőrökKét hete figyelték már azt a két gyõrmadéri férfit, akit péntek reggel ért orvvadászaton Gyõrzsámolynál a rendörfõnök és a helyi vadász. A Szigetközti Földtulajdonosi Község fövadásza, Czukor Atilla elmondta: tudtak a két orrvadászról, két hete figyelték mozgásukat, ám eddig nem sikerült tettenérni õket, mivel elég nagy a község vadászterülete.
puma garázdálkodik lengyelországbanTitokzatos nagymacska, vélhetően egy puma tartja rettegésben az embereket Lengyelország délnyugati részén, Opole város közelében. A ragadozó egy hónapja tartó garázdálkodása alatt vadon élő állatokat, valamint juhokat és disznókat is szétmarcangolt. Az állat létezésére több bizonyíték is szolgál, egy német turista például telefonjával készített bizonyító erejű felvételeket.
milliókat buktak az erdőgazdaságokMilliárdos kárt okozó gazdálkodási szabálytalanságok miatt négy erdészeti társaságnál rendelt el vizsgálatot tulajdonosuk, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A cégek saját belső szabályaikat is megsértve olyan spekulatív devizaügyleteket kötöttek, melyeken milliókat buktak - euróban.
természetfotós pályázatnaturArt - Az Év Természetfotósa 2009
a vadász aki ápolóA 42 éve vadászpuskával kelõ és fekvõ Fazekas Mihály izgalmas történeteirõl híres Szacsván. Nevének hallatán a helyiek ápolói tehetségét is felemlegetik: õ adja be a betegeknek az injekciót, és ráadásul nem egy szacsvai kisdedet segített a világra.
európa legszigorúbb erdőtörvényeA parlament több hónapos előkészítő munka után holnap elfogadhatja Európa legszigorúbb erdőtörvényét, mely a szakértők szerint végre hathatós eszközrendszert tartalmaz a falopás ellen is.
kispuskával sétált az utcánLõfegyverrel és lõszerrel visszaélés miatt a Nagykállói Rendõrõrs indított eljárás egy 46 éves férfi ellen.
vegyszertől pusztultak a vadakTöbb mint 150 ezer euró a kőcsei ökológiai katasztrófa során keletkezett kár – jelentette be tegnap Mircea Băcală Temes megyei prefektus. Április elején több mint kétszáz vadállat pusztult el azt követően, hogy rágcsálóirtó szerrel szórtak be egy 700 hektáros területet a Temes megyei Kőcse közelében. A keletkezett kár 155 ezer euró.
rendszám és forgalmi engedély kell a quadokra isNéhány rossz példa miatt megbélyegzik a quadosokat. Rendszám és forgalmi engedély kell a quadokhoz, ha azok részt vesznek a közúti forgalomban. A szabály júliustól érvényes. Gemencben nem jellemző a használatuk.
őzállomány vizsgálata tolnábanA Tolna megyében működő Vadgazdálkodási Tanácsadó Testület gyűlésén az idei tavaszon a tanács feladatai között szerepelt a vadgazdálkodó egységek 2009. évi lelövési terveinek vizsgálata. Ennek során felmerült az, hogy Tolna megyében katasztrofálisan rossz az őzállomány ivararánya és az őzállomány hasznosítása.
a lesről bénázó vadászEgy mulatságos videó, melyben a közeli lesről több lövéssel sem tudja a vadász elejteni a vadat.
őzbakvadászatElmaradt a kemény tél, gyengébbek az agancssúlyok. Előkerültek tegnap a golyós puskák a fegyverszekrényekből. A vadgazdák és vadászok örömére, de az őzbakok őszinte bánatára.
golyós vadászpuskát rejtegetettCsikmérán egy 80 éves férfi szerdán a sufniban elrejtett egy dupla csövû golyós vadászpuskát és 51 darab lõszert. A férfit nem vették õrizetbe, mert korábban rendelkezett lõfegyver, illetve lõszartartási engedéllyel.
elfogták a másik orvvadászt isHétfõn a Hajdú-Bihar megyei rendõrök fogták el azt a téglási férfit, aki ellen az Újfehértói Rendõrõrs lõfegyverrel és lõszerrel visszaélés, valamint lopás miatt a múlt héten adott ki körözést.
vadgazdálkodás a nyugati végekenA Szombathelyi Erdészeti Zrt. vendége volt a Vadgazdálkodási Szakosztály A Vadgazdálkodási Szakosztály tavaszi rendezvényének a Szombathelyi Erdészeti Zrt. adott otthont.
fegyveresek vigyázzák az erdőtSzigorúbb világ jön a fatolvajokra, mert az új erdőtörvény fegyverrel is felszerelt hatóságot küld az erdők védelmére. Ezenkívül pedigréje, származási igazolványa lesz a kivágott fának, így minden hasábról tudható lesz, milyen úton, hány kézen át jutott a kályháig.
őzbak tévedt be a strandraA rossz kerítésen keresztül mára virradó éjszaka egy őzbak szökött be a vásárhelyi városi strandfürdő és fedett uszoda területére. Az állatot háló segítségével fogják majd be. Izgalmak percről precre.
elszaporodtak a krokodilokA bordás krokodil (Crocodylus porosus), minden krokodilok legnagyobbika, az egész délkelet-ázsiai térségben elterjedt, és az észak-ausztráliai állatvilág oszlopos tagja. 1971-ben, amikor közel álltak a veszélyeztetettséghez, Ausztrália védelem és vadászati tilalom alá helyezte őket. Azóta az akár 7 méteresre is megnövő állatok állományai nagyon elszaporodtak, csupán az Északi Terület nevű régiót becslések szerint nyolcvanezer bordás krokodil népesíti be -- írta az MTI.

lelőtte a pulit a vadászLelőtt egy terelőkutyát, majd a juhász állítása szerint rá is fegyvert fogott egy vadász vasárnap este a Hajdú-Bihar megyei Téglás közelében.

őzbakvadászati idényÁprilis 15-én megkezdődött az őzbak vadászati idénye. Az apróvadas jellegű területek egyik legfontosabb év eleji bevételi forrása az őzbak vadászatának értékesítése, ez alapvetően két jellemző időszakra tehető: a tavaszi április végi, május elejei és az üzekedési, azaz július közepével kezdődő időszakra.
leopárdtól fél a lakosságVadászterületévé nyilvánította a kenyai Nairobi egyik sűrűn lakott városnegyedét egy leopárd; a ragadozó már több kutyával végzett, de juhokra is rávetette magát.
rendszám kerül a quadokraSzigorítják a quadok használatát. Júliustól rendszámot és forgalmi engedélyt kell kérni valamennyi típusra, amennyiben a közúti forgalomban részt vesznek a motorosok. Szakértők szerint ezzel lőttek a felelőtlen száguldozásnak.
a földtulajdonosoké lett a vadászterületÉvekig tartó huzavona után került pont a bélmegyeri vadászterületekkel kapcsolatos vita végére. A több ezer hektáros föld vadászati jogát a Bélmegyeri Földtulajdonosok Közössége kapta meg. A mezőkön egyébként néhány évtizede Kádár János és Brezsnyev is megfordult.
harcolt a pitonnalEgy kenyai férfi legyőzött egy pitont, ami már körbecsavarta őt a testével és fölvonszolta egy fára egy háromórás harc eredményeként. Az óriáskígyó éppen Ben Nyaumbét, a Kenya partok mentén fekvő Sabaki falu egyik napszámosát nézte ki magának. A harcnak a kiérkező rendőrség vetett véget azzal, hogy kiszabadította az állat szorításából. A négy méteres hüllőt elszállították volna, de az végül elmenekült.
kóbor medve keltett riadalmatKóbor medve keltett riadalmat Szlovénia fővárosának központjában, a városligetben csütörtök reggel. A közeli állatkert tagadja, hogy tőle szökött volna meg mackó.
törvénytelenül működnek a kisvasutakA kisvasutak képtelenek kitermelni a biztonsági tanúsítványhoz szükséges pénzt A Gyermekvasút napjának apropóján az ország valamennyi keskeny nyomtávú vasútja kitesz magáért: számos program várja a kirándulókat a Széchenyi-hegytől Gemencig, Lillafüredtől Kemencéig. A kisvasutak azonban egyre nehezebben, s - egy átgondolatlan jogszabálynak köszönhetően - teljesen törvénytelenül működnek.
megújul a vadasparkMegújul a Budakeszi Vadaspark. A mostaninál családbarátabbá akarják alakítani.
vadászfegyvereket foglalt le a rendőrségFoglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást a siklósi kapitányság, miután szerda este a Baranya megyei Oldon egy lövedék hatolt be egy házba. A rendőrség első körben azt vizsgálja, hogy a közeli vadászlesről érkezhetett-e a lövés.

elhullott állatokMircea Băcală prefektus rendőrkézre adta azt a mezőgazdasági vállalatot, amelynek emberei a múlt heti tömeges vadpusztulást okozták a Temes megyei Kőcsén, szakszerűtlenül elvégzett rágcsáló-irtásukkal.

medve tartja rettegésben a gazdákatHetek óta egy több mint 400 kilogrammos nőstény barnamedve tartja félelemben a gazdákat a Macedónia déli részén fekvő Pelister hegyvidéken - jelentették szerdán a macedón újságok.
duplájára emelkedett a vadgazdálkodás éves jövedelmeKözel duplájára, mintegy 80 millió forintra emelkedett a vadgazdálkodás éves jövedelme az elmúlt évhez képest Zala megyében - tájékoztatott a február végén lezárult 2008-2009-es vadászati év eredményeiről Lázár Attila, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati főfelügyelője.
orvvadászokat fogtak a vadászokOrvvadászt fogtak igazi vadászok és rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kálmánháza közelében kedd este. A 31 éves férfit lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint lopás gyanújával vették őrizetbe - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szerdán Fülöp Gergely, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
vadászpuskájával lett öngyilkos egy férfiVadászpuskával követett el öngyilkosságot egy férfi tegnap Hajdúszoboszlón.
vadelütéses balesetek vadveszélyVadelütéses baleset történt péntek este a Szajki tavak közelében, ahol egy Volkswagen személygépkocsi elé ugrott egy õzbak, féktávolságon belül. Személyi sérülés nem történt.
orvvadászokat fogtak a rendőrökBár szép zsákmányt ejtettek, nem volt szerencsés napjuk azoknak az orvvadászoknak, akik szerdán hajnalban akadtak rendőrkézre.
vadászkutyaversenyAz első magyar vadászkutyaversenyt tartották meg Szilvásváradon, ahol száz kutyafajta szerezhetett minősítést. A vadászkutyák a szakértők szerint a legkönnyebben kezelhető, legbarátságosabb kutyák, amelyeknek többsége jól beilleszkedik a családba.
orángután telepet találtak borneónNem áthatolhatatlan, élettől nyüzsgő dzsungel, sem a sötétség legmélyebb bugyra, ahova bemerészkedtek a természetvédők. Valójában egy igencsak átlátható erdő Borneó keleti részén, és mégis meglepő felfedezést tettek itt: 219 orangutánfészekre bukkantak, amelyek létezéséről eddig senki nem tudott. A 219 fészek a Nature Conservancy környezetvédelmi szervezet szakértőinek közlése szerint akár kétezer orangután otthona is lehet - írja a Der Standard című osztrák lap online változata.
túlszaporodtak a farkasokEgyre több kárt okoznak a farkasok a Bajkálon túli területen, ahol populációjuk évente 30 százalékkal bővül: az elmúlt három év során az általuk okozott veszteség elérte a 6 millió rubelt (39,4 millió forintot).
vírus tizedeli az ibériai hiúztKihalás fenyegeti az ibériai hiúzt: mindössze kétszáz példány élhet már csak belőle Dél-Spanyolországban. A zürichi egyetem kutatói most felfedezték, hogy ráadásul még egy macskavírus is tizedeli az állományt. 2007-ben hat hónapon belül hat hiúz is elpusztult.
lekerülhet a szürke farkas a veszélyeztetett fajok listájárólEzen a télen több mint 1600 szürke farkast számoltak össze az amerikai Északi-hegységben. Szövetségi tisztviselők szerint ez a szám azt mutatja, hogy a ragadozó-populáció erős maradt, de már nem terjeszkedik olyan gyorsan, mint az elmúlt években.
vérmedve tépte szét a bárányokatGyergyószentmiklós határában, a Károly-pataka néven ismert dűlőben nagy pusztítást végezett nagycsütörtök éjszakáján a medve. A juhok pajtáját kibontva jutott a gyapjasokhoz, és 34 juhnak, 17 báránynak vette életét.
nem vadászhatnak az eszkimókNagy változást hozhat egy apró réce Alaszkában. Az északi part inupiat eszkimói eddig korlátlanul vadászhattak otthonukban, szinte mindent, minden mennyiségben lőhettek. Évszázadok óta minden évben várják a tavasz beköszöntét, amikor az északon költő vízimadarak érkezésével friss hús kerül a tányérjukra.
őz ugrott az autó elé vadveszélyTegnap kora este vadelütéses közlekedési baleset történt Kõszegszerdahely és Lukácsháza között. Egy kõszegi férfi VW Passatja elé egy õz futott ki, az ütközés elkerülése végett a gépjármûvezetõ a jobb oldalra rántotta a kormányt, ennek következtében a jármû az árokba hajtott.

elhullottak az állatok a méregtőlA kőcsei (Checea-Temes) lakosok elhullott állatok – őzek, nyulak, rókák – tucatjaira találtak rá kedden éjjel a falu határában.

védett állatok kilövését engedélyeztékSzlovéniában védett állatok vadászatát engedélyezték a túlszaporodás megelőzése érdekében: hetven barnamedve és tíz farkas kilövését hagyták jóvá. Környezetvédők ellenzik az intézkedést, mert szerintük az állatok száma kisebb a hivatalosan becsültnél.
Stohl András megszállott vadászHa vadászni indul, mintha kicserélték volna Stohl András színművészt. Többek között erről is vallott a bakonyi vadászesték rendezvénysorozaton. Ahogy felállt a dobogóra, megszólalt a mobilja. Lehet, hogy direkt. Vadhang kiabált ki a zsebéből. Le sem tagadhatta volna, hogy vadász. És persze színész is. 
vadászó erdészre támadt a medveVadászó erdészre támadt a medve Máramaros megyében, a vadász súlyos sérüléseket szenvedett.
természettakarító napot szervezett a vadászkamaraTavaszi természettakarító napot rendezett az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az Országos Magyar Vadászkamara hétvégén.
quadokat kaptak a rendőrökQuadokat kaptak a borsodi rendőrök, az országban elsőként. A négykerekű motorokat az Északerdő Zrt. adta, abban a reményben, hogy a rendőrök megelőzhetik a falopásokat, a jogtalan vadászatot és az illegális szemétlerakást.
tetten érték a fatolvajokat54,10 köbméter fát vágtak ki négyen a kishörcsöki erdőből. Kiderült, a favágóknak sem engedélyük nem volt, sem a magántulajdonban lévő erdőhöz nem volt semmi közük…
feltámadt az elütöttnek hitt őzŐzfeltámadás miatt kerülhet börtönbe egy férfi Lengyelországban. A 25 éves illető a munkahelye felé tartott kocsijával, amikor az út szélén döglöttnek vélt őzet talált. Azt hitte, elcsapta egy másik kocsi az állatot, de pörköltnek még jó lesz, ezért megállt és berakta autója hátsó ülésére, majd folytatta útját lublói munkahelyére.
erdőtűzAz utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság következtében jelentősen megnőtt az avar, parlag, nádas és az erdőtüzek száma.
szarvasgombaA legenda szerint a szarvasgomba még az aranynál is értékesebb. Nos, ez így nem teljesen igaz, de maradjunk annyiban: ha valaki szerencsés, tisztes haszonra tehet szert.
gólyaHol mutatkozhatna meg több formában a tavasz, mint a Kis-Balatonon? A madarászok gyógyult gólyákat engednek szabadon, a tározókat kerülgetik az orvhalászok, a madárkórházban pedig gyümölcsözni látszik a szerelem.
egy vaddisznó is bennégett a tűzbenEgy vaddisznó is elpusztult a nagy kiterjedésű szántódi nádastűzben. Csaknem hat órán át tartott csütörtökön a tűzoltók beavatkozása. A siófoki egységen kívül Veszprém megye is bekapcsolódott az oltásba: a balatonfűzfői szolgálati csoport dolgozott a helyszínen.
fácánkakasok viaskodásaA természet és a biológia törvényei is a fajfenntartásra ösztönzik a vadon élő állatokat - írja Dudás Mihály, a Baon.hu egyik lelkes olvasója.
vaddisznó támadt a juhászraCsütörtökön délután találtak rá a rendőrök Varjas (Temes) határában M. Dorin Vasile 37 éves juhászra, aki vaddisznótámadás áldozata lett.
vadbaleset őz ugrott az autó eléA 8-as fõúton Duka környékén vadelütéses baleset történt vasárnap, késõ este. A szekszárdi sofõr Vasvár irányából haladt a fõúton, amikor egy õz ugrott elé, féktávon belül. Az anyagi kár kb. 150 000 Ft.
szellőrózsákAz áprilisi eleji bolondos szél megszelídült, vége a télnek, a nap is egyre melegebben süt. 
matusz-vad fagyasztott élelmiszerekKét új regionális értékesítési igazgató erősíti hazánk egyik piacvezető fagyasztott élelmiszer-kereskedelmi cégének, a győri székhelyű Matusz-Vad Zrt.-nek a csapatát.
Herbály Imre„Kisfiam, a vadnak meg kell adni a tiszteletet!”
A ForestPress ezzel az interjúval sorozatot indít, amelyben bemutatja az erdőtörvény megalkotásában közreműködő szakpolitikusokat. Ezúttal a Herbály Imrével (MSZP), az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága alelnökével, az Erdészeti albizottság elnökével készített beszélgetést adjuk közre.
sólyomElfoglalta az első kerecsensólyompár a mesterséges költőládák egyikét a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) tolnai tájegységének területén - közölte az MTI-vel szerdán a nemzeti park igazgatósága. A fokozottan védett kerecsensólymok védelme érdekében a DDNP 16 költőládát helyezett ki Tolna megyében, s idén további kilenc kihelyezését tervezik magasfeszültségű távvezetékek oszlopaira.
szikaszarvasokat támadnak a keselyűkEgy Peking közeli vadrezervátum munkatársai hatalmas dilemma előtt állnak: nem tudják eldönteni, hogy a veszélyeztetett fajnak számító ragadózót vagy a szintén veszélyeztetett zsákmányállatot védjék. A kondorkeselyűk ugyanis a szintén védett pettyes szarvasokra kezdtek vadászni a Luan folyó (Luanhe) mentén található közel 51 ezer hektáros területen élő.
őzeket lőtt az orvvadász vendéglősOrvvadászat és vadhús törvénytelen szállítása miatt bűnvádi eljárás indult egy bethleni vendéglő tulajdonosa ellen, miután az általa vezetett személygépkocsiban két, engedély nélkül lelőtt őztetemre bukkantak.
malacait féltő vaddisznót lőttek le az óvodábanEgy malacait féltő, őrjöngő vaddisznót lőtt ki a gyepmester egy pécsi óvoda udvarán. Az árván maradt kismalacokat egy hivatásos vadász fogadta örökbe.
obama védi a környezetetÉvtizedek óta a legfontosabb természetvédelmi törvénynek nevezte Barack Obama amerikai elnök azt az általa hétfőn aláírt törvényt, amely több százezer hektár földterületet nyilvánított védetté.
kullancsTolna megye a kullanccsal közepesen fertőzött területek közé tartozik. Érdemes oltással, megfelelő öltözködéssel védekezni a vérszívók okozta betegségek ellen. A kullancs a Lyme-kórt okozó baktériumot és az agyvelőgyulladás vírusát is hordozhatja.
erdőgazdaságok vizsgálat alattTöbb állami erdőgazdaság is rengeteget bukott tavaly a forintspekulációs ügyleteken, ezért a nemzeti vagyonkezelő most négy erdészet gazdálkodását vette górcső alá.
világbajnok medvetrófeaHa hivatalosan még csak kiállítás is, a keszthelyi kastélymúzeumnak a nagyvilág vadállatait bemutató trófeái és életképei, fegyver- és könyvritkaságai valójában egy új vadászati múzeum törzsanyagát képezik. Négy nagy gyűjtemény egyesítéséről van szó, hiszen a Festeticsek híres trófeakincsét még a háború végén széthordták. (Igaz, a kastélymúzeumot negyedszázada igazgató Czoma Lászlónak 2001-ben sikerült egy, Somogyban elejtetett szarvas kapitális agancsát visszaszereznie. A vadat gróf Festetics Tasziló ejtette el.)
kóbor kutyák garázdálkodtak a vadasparkbanÖt muflonnak és a szarvasnak csapatba verődött kóbor kutyák marcangolták szét a torkát, roppantották meg a tarkóját a felsőtárkányi vadasparkban.
károkat okoznak a vaddisznókKimutatások szerint idén jóval több a vaddisznó, mint az elmúlt évben. Az általuk okozott károk évről évre ismétlődő problémát jelentenek, amelyre a hatóságok nem tudnak elfogadható megoldást kínálni. A vadászok és az erdészeti hivatal szakemberei meghallgatják a panaszosokat, az esetek többségében azt tanácsolják a gazdáknak: kerítsék be és éjjel-nappal őrizzék földjeiket.
őzbakot lőtt egy orvvadászŐzbakot lőtt egy orvvadász. Ismeretlen tettes egy vadásztársaság területén, Bogyiszló külterületén ismeretlen típusú lõfegyverrel egy õzbakot lõtt meg és kísérelt meg eltulajdonítani, azonban az elpusztult állatot a helyszínrõl elvinni nem tudta. A bûncselekménnyel okozott kár 250 000 Ft.
fegyverarzenált talált a rendőrségValóságos fegyverarzenált találtak Fejér megyei rendőrök egy sárszentmihályi férfinál. Kocsijából, lakásán és munkahelyi szekrényeiből több lőfegyver és lőszer került elő egy nyomozókutya segítségével.
vadászpuska, sörétes puska, vadászfegyver, légfegyverLégfegyverek, gumilövedékes gázpisztolyok, orvvadászatra használt puskák, második világháborús karabélyok – a több mint 1800 engedélyezett lőfegyver mellett ezekből az eszközökből áll össze Hargita megye nem hivatalos fegyverarzenálja. Miközben a hatályban lévő törvény korántsem teszi egyszerűvé a tűz-, lég- vagy önvédelmi fegyvert illegálisan birtoklók helyzetét, a kérdést tovább bonyolítja, hogy sok tulajdonos nincs tisztában azzal: bűncselekményt követ el. Ráadásul csak találgatni lehet azok számát, akik úgy tartanak emberélet kioltására alkalmas lőfegyvert, hogy nem is tudnak róla.
északerdő megállapodás a rendőrséggelAz ÉSZAKERDŐ Zrt. Délbükki Erdészeti Igazgatósága és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság, valamint Hejőbába Község Önkormányzata és Polgárőr Egyesülete 2009. március 31-én együttműködési megállapodást kötött Hejőbábán,
vadászpuskák fegyver lőszerTegnap érkezett bejelentés a Vasvári Rendőrkapitányság ügyeletére, miszerint K. I. rábahídvégi lakos engedély nélkül tartott fegyverrel rendelkezik. A bejelentő azt is elmondta, hogy K. I. a fegyvert H. A. sorokpolányi lakostól vásárolta.
oktatási program a rendőrségnekNagyszabású oktatási programot indít március 31-től a budapesti és megyei rendőr-főkapitányságok szakembereinek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
kit visz erdőbe a törvényA tulajdonos jogait erősítené az új szabályozás. A vidéki ember mindig a természetben élt. Nem tőle kell félteni az erdőt — véli a szolnoki Luzsi József. A Magánerdő-tulajdonosok és -gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke részt vett a most zöldek kereszttüzébe került új erdőtörvény előkészítésében.
őzbakvadászat őzbakszezonAz őzbakvadászati szezon két hét múlva, április 15-én kezdődik. Nem sok jóra számíthatnak azonban sem a vadászatszervező irodák, sem a vadásztársaságok: a globális válság miatt sok külföldi nem jön vadászni. A vadászkamara szerint hiba, ha az irodák egymás alá licitálnak, mert később nehéz lesz az árakat feltornázni. Az irodák úgy látják, a kisebb bevétel is több, mint a semmi.
trófeaszemleA közelmúltban a FeHoVa vadászati kiállításon több bérvadásztatást végző cég vezetője is aggodalmának adott hangot a trófeabírálat változása miatt, ami az induló őzbak szezonban fog először problémákat okozni.
vadászkutya vizslaA régi mondás szerint eb a vadász kutya nélkül. Valóban nagy igazság, sokat segíthet a vadászaton a gazdájával összhangban, jól dolgozó vadászkutya. Sokféle célra használnak vadászkutyát, elengedhetetlen hozzátartozója a kotorékozásoknak, a nagyvadhajtásoknak, utánkereséseknek és persze az apróvadvadászatoknak is.
mecseki erdészeti zrt vadgazdálkodásTalán kevesen tudják, de a Mecseki Erdészeti Zrt. saját területén nem csak erdő-, de vadgazdálkodással is foglalkozik. Önálló jogon foglalkoznak vadászattal, saját, hivatásos embereikkel, de a trófeák 80 százalékát vendégek viszik haza. Hogy mennyire, nem derült ki, de nyereséges az üzletág.
vadasparkDiákoknak erdei iskola, kisebbeknek kalandtúra - Megelevenedik egy parasztporta élete Nem mindennapi fejlesztési tervekkel vág neki a tavaszi szezonnak a Budakeszin található vadaspark. A természetvédelmi terület új vezetésének nem titkolt szándéka, hogy az új programokkal növeljék a park látogatottságát. Bene Zsolt frissen kinevezett parkigazgató tele van ötletekkel, amelyeket fokozatosan, lépésről lépésre kíván megvalósítani.
N. Szabó SándorSzívesen letette volna már harminc éve is a vadászvizsgát N. Szabó Sándor, de amikor évadonként hat-nyolc darabban játszott, s szinte mindennap színpadon volt, nem jutott ideje arra, hogy komolyabb hobbinak is éljen. Ám amikor 1996-ban szakmai nyugdíjba ment, megszerezte. Azóta a Zalátai Vadásztársaság tagjaként ragad fegyvert, amikor csak teheti.
vadveszély és őzelütések27-én délután Máriaújfalu és Magyarlak között haladt egy szentgotthárdi autós, amikor õzbakkal ütközött. A vad kimúlt, a jármûben pedig kb. 150 ezer Ft kár keletkezett.
drótszőrű magyar vizslaA drótszőrű magyar vizsla középnagy testű vadászkutya. Megjelenése tükrözi mindenes vizsla voltát, a kitartást, munkabírást, igénytelenséget.
lőttek a szalonkavadászatnakAz elmúlt évben a gazdálkodásunkat a takarékosság, de ugyanakkor a hatékonyság jellemezte - ezzel kezdte Plavecz János megyei fővadász, vadászkamara titkára, amikor pénteken küldött közgyűlésen beszámolt a megyei vadászkamara elmúlt évi tevékenységéről.
ceaucescu félős vadász voltGyergyó vidékén számos mendemonda kering a rettegett diktátor, Nicolae Ceausescu hírhedt vadászatairól. Van, aki úgy tudja, a „Kárpátok géniusza” híres vadász volt, és sportszerűen űzte a vadászatot. Mások esküdni mernének rá, hogy az „idomított medvéket” egy bizalmi embere lőtte le, míg a diktátor összevissza lövöldözött mindenre, ami élt és mozgott. Tény, hogy egyre kevesebb olyan ember él ma már, aki részt vett a néhai államelnök vadászatán. Ezek egyike a gyergyótölgyesi Majorán József, akinek több alkalommal is lehetősége adódott Ceausescut elkísérni a medvelesre. Egyszer még meg is hasaltatta......
borz okozott súlyos balesetetAz árokba hajtott egy autós, mert nem akarta elütni az állatot az ausztriai Deutschlandsberg közelében. A sofőr és utasa súlyosan megsérült.
a vadászat örömeMióta világ a világ, az ember mindig vadászott és vadászni is fog. Kezdetben állatokra, majd egymásra. A férfi a nőre, és napjainkban egyre inkább a nők a férfiakra.
vadászjelenet régrőlA legősibb koroktól és kultúráikból számtalan írásos és tárgyi dokumentum igazolja a vadászat jelentőségét a mai napig, még akkor is, ha eredeti célját, az élelemszerzést már régóta elveszítette. A csallóközi "vadászmezőkön" jártunk......
rókaimmunizációZalaegerszeg - Áprilisban kerül sor a rókák veszettség elleni immunizációjára. A állateggészségügyi szempontból fontos tavaszi immunizációs kampány tudnivalóiról tartottak tájékoztatást a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalban.
fatolvajoktól foglaltak le gépjárművetA határban közlekedő gyanús autót vettek üldözőbe a Ráckevei Erdészet munkatársai. A menekülők néhány kilométer múlva kiszállva autójukból, gyalog menekültek el. A kiérkező rendőrség a gépjárművet és a benne lévő közel egy tonna faanyagot lefoglalta – tájékoztatta a ForestPress-t Lomniczi Gergely a Pilisi Parkerdő Zrt szóvivője.
erdőfelújítás a mecsekbenGőzerővel folyik a szokásos, évi erdőfelújítás a Mecsek erdeiben: a Mecseki Erdészeti Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy az erdőterületek – úgy, ahogy több évtizede – ezek után is növekedjenek – olvasható a PANNONPOWER HOLDING Zrt. és a Mecseki Erdészeti Zrt. közös közleményében.
brutális fókavadászatA héten több mint 19 ezer fóka esett áldozatul az éves kanadai fókavadászat első szakaszának
őzbak vadászatNem az igazi hóról lesz szó (különben is, már két éve alig volt belőle). Arról, amit átvitt értelemben szoktunk emlegetni, rendszerint akkor, amikor valami szép emlékről beszélünk. Sajnos, már csak ilyen szép emlék maradt, amikor – lassan már húsz éve – külföldi vadászok hozták a kemény valutát, hiszen akkor még a vajdasági vadászterületek változatos és gazdag vadállománnyal várták őket. Aztán 1991-ben ennek vége szakadt: a háború miatt nem mertek jönni a külföldi vadászok. Úgy 2000 után ismét jönni kezdtek, jobbára fürjezni és őzbakra vadászni. Ám ennek is „lőttek már”, az EU lőporfüst nélküli tilalmával?!
nyírerdő a fehován11 ország, 220 kiállítója vett részt az idei, immár 16. FeHoVa-n, vagyis a Nemzetközi Fegyver, Horgászat, Vadászat elnevezésű szakkiállításon, a Budapesti Vásárközpontban. Már a kezdetek óta hagyomány, hogy a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. minden alkalommal külön standdal képviselteti magát a szakmai seregszemlén.
megállapodás a vadászkamarával és a vadászszövetséggelEgyüttműködési megállapodást kötött a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI) az Országos Magyar Vadászkamara területi szervezetével, valamint a Baranya megyei vadászszövetséggel Pécsen.
vadászfegyverével lett öngyilkosVadászfegyverével lett öngyilkos egy 40 éves dési férfi – tájékoztat a rendőrség.
vadászok seregszemléje fehovaA vadászok és a horgászok nagy, nemzetközi seregszemléjét, a Fehova kiállításon a szakmai épülés után a hedonista élvezeteknek hódolhattak a látogatók, mert a vadász és a horgász a természet után a hasát szereti a legjobban. Vagy talán a kettőt együtt: jókat enni a természetben.
véget érta fehovaBudapest - Bezárta kapuit Európa egyik legrangosabb szabadidős seregszemléje, a Fegyver, Horgászat, Vadászat kiállítás, ahol évek óta az erdők, mezők, vizek szerelmesei adnak randevút egymásnak.
FVM pályázatBenyújtási határidő: 2009. április 2.
vadászpuskával lőtte hasba a zsarolótHaslövést szenvedett egy munkácsi járási zsaroló, aki pisztollyal fenyegetőzve akart védelmi pénzt kicsikarni egy falubelijétől.
fegyverek lenyűgöző trófeák a fehovánCsodálatos fegyverek, lenyűgöző trófeák, „horgászcsemegék", ezek jellemzik az idei FeHoVa kiállítást. 56 ezer magyar vadász hódol szenvedélyének, közülük 3500 hivatásos.
rózsaszínű elefántbébiRózsaszínű elefántbébit kapott lencsevégre egy természetfotós Botswanában, az Okavango-folyó deltájában – tudósított a BBC.
parlamenti vita az erdőtörvényről2009. március 24-én, délelőtt folytatódik Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslat (T/6934. szám) részletes vitája
500 vadliba tetemet találtakHarkov megyében, a Krasznopavlivszkij vízgyűjtő környékén több mint 500 vadliba tetemet találtak a hét végén a vadőrök - közölték a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának Harkov megyei főosztályánál.
vadászpuskát lőszert raboltakBehatoltak szombatra virradó éjszaka ismeretlenek egy baksai családi házba, ahonnan fegyvereket vittek el. Pécsett egy autó borult fel a Kertvárosban. Krimihírek Baranyából.
detektoros emberek vadásznak a kincsekreTolna megye jó vadászterület. A rendőrség azonban kiemelten figyel a detektoros emberekre. Mindenkinek megvan a profilja.
talált pénztárcaTöbb mint 120 ezer forint lapult abban a pénztárcában, amelyet Lázár Olivér egyetemista talált futás közben a soproni erdőben a napokban. A pénzt eszébe sem jutott megtartani, visszaadta a tulajdonosának és mindössze egy köszönetet fogadott el a családtól.
már nem veszélyeztetett a szürke farkasStabilizálódott a szürke farkasok létszáma az USA északi részén. A vadászat esetleges újbóli engedélyezése miatt összecsapott a szövetségi kormány a civil szervezetekkel.
fehova trófeakiállításAz idén 16. alkalommal jelentkezik a Nemzetközi fegyver, horgászat, vadászat kiállítást, ismertebb nevén a FeHovA-t a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Hazánkkal együtt 11 országból jöttek kiállítók.
dúvadak kártételeiGyümölcsösünk két hatalmas fenyőfája alatt gerletollat találok. Már hallom is: a közelben a mély, búgó hangú hím hívja a tojót. Náluk is most van a párválasztás és a tojózkodás ideje – ahogyan a szakirodalom mondja a madarak nászáról.
krokodil vadászatHalálos krokodiltámadások sorozata után Ausztráliában fontolóra veszik a hatalmas hüllők vadászatának engedélyezését.
vadászpuskával lelőtte a fiát, felmentettékAz ítélet jogerős, mert azt az ügyész, a védő és a vádlott is tudomásul vette. Felmentették azt az édesanyát, aki a saját fiát egy sörétes vadászpuskával agyonlőtte tavaly februárban Budapesten. A Fővárosi Bíróság szerdán hozott ítéletét orvosszakértők véleményére alapozta, amelyek szerint a 47 éves asszony szűkült tudatállapotban ölte meg kábítószerfogyasztó fiát, mert az rendszeresen késsel fenyegette és ütötte-verte családját.
miért nem lett vadász Stohl AndrásSzínpad, televízió, szinkron és persze a család – Stohl András mindig is ezerarcúnak bizonyult. Most ráadásul kiderült, hogy végül miért nem lett vadász színész helyett!
fehova vadászati kiállításMegnyílt a Nemzetközi Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) Kiállítás csütörtökön, immár tizenhatodik alkalommal a Hungexpo kőbányai vásárközpontjában, 11 ország 220 kiállítójának részvételével – tájékoztatott a kiállítás sajtómenedzsere.
illegális fegyvereket találtak az orvvadásználIllegális fegyvereket, orvvadászaton szerzett trófeákat, valamint a fagyasztóládában szépen elcsomagolt vadhúst is találtak a marcali rendőrök az 52 éves libickozmai férfi lakásán.
malacos kocára tilos vadászniVADÁSZAT | Nem veszélyezteti az ártéri vadvilágot a hat méter körül mozgó Duna. A kocákat viszont félteni kell a kocavadászoktól.
tacskót lőtt a vadászMegműtötték Macit, azt a tacskót, amelyre egy vadász lőtt a borsodi falu határában. A kutya társa elpusztult.
természetfilm a FEHOVA megnyitójánDokumentumfilm, természetfilm és reklámfilm kategóriába egyaránt besorolható az az alkotás, amelyet csütörtökön vetítenek le első alkalommal a FEHOVA (fegyver, horgászat, vadészat, halászat) kiállítás nyitónapján.
nem gyilkolják tóvább a fókákatOroszországban is megszületett a döntés a bébifókák gyilkolásának betiltásáról: az illetékes minisztérium szerdai bejelentése szerint február vége óta tilalom van érvényben az egy hónaposnál fiatalabb kicsik és általában a gröndlandi fóka vadászatára a Fehér-tenger egész térségében.
vadászpuskával lőtt fiáraSörétes vadászpuskával lőtt rá felnőtt korú fiára egy férfi a Heves megyei Besenyőtelken, a fiatalember könnyebben megsebesült. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a férfi egy szóváltás után, családi házuk udvarán lőtt rá először a fiára, majd önmagára.
szarvassal ütközött a teherautóTegnap délután a 8-as fõúton haladt egy kecskeméti teherautós, amikor szarvassal ütközött. A vad a helyszínen kimúlt, személyi sérülés nem történt.

Forrás: Police

radarral vadászik a szakállasbagolyTöbb szempontból is egyedülálló a hazánkban eddig egyedülálló szakállas bagoly, amelyik most költözött a veszprémi vadasparkba: nem épít fészket, csak elfoglalja a lakatlan madárodúkat, a vadászathoz pedig radarként használja a nyakán körbefutó tollgallérját.
cápával harcolt barátjáértEgy amerikai búvárnak két órán át kellett harcolnia egy 12 láb hosszú tigriscápával a mexikói öbölben, hogy megmenekítse barátját. Craig Clasen lándzsájával többször is megszúrta a fenevadat, de csak közelharcban sikerült legyőznie a ragadozót.
felmérik a vadállománytÖsszeszámlálják a szigorúan védett húsevőket, azaz a medvéket, a hiúzokat, a farkasokat és a vadmacskákat megyénkben.
vadászkamara rajzpályázatTavaszváró az erdőn címmel hirdetett általános iskolások számára rajzpályázatot a Zala Megyei Vadászkamara. A felhívásra kilenc iskola tanulói, összesen 132 alkotással neveztek.
vadászok puska nélkülNem lőttek bakot a Bács-Kiskun Megyei Vadászszövetség és a Városföldi Vadásztársaság első (Bács-Kiskun) megyei vadászbáljának szervezői…
szigeti farkasÖt éve figyeli egy amerikai kutató azt a farkasfajt, amelyik Alaszka déli részétől a Vancouver-szigetig található meg. Az állatok kiválóan alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, a szakértő szerint a legújabb tengeri emlősnek is tekinthetjük őket.
amazonasi esőerdőA klímatudósok legrosszabb rémálma kezd valóra válni: a brazíliai őserdők a kiszáradás miatt már nem nyelik el a széndioxidot, hanem kibocsátják.  Így az Amazonas menti esőerdők nemhogy lassítanák, hanem még gyorsítják is a Föld felmelegedését. Ezt egy friss tanulmány állítja, amely 30 évi megfigyelés alapján jelent meg a Science című amerikai tudományos havilapban.
Kittenberger kiállítás nagymarosonOrszágos hírre tett szert a nagymarosi kiállítás
Részlet a nagymarosi erdészet épületében berendezett kiállításról: trófeák, néprajzi tárgyak, személyes relikviák és fotók
luxus vadhúst enniKörkép - Az elmúlt időszakban csökkent a vadhús iránti kereslet, ám nem volt kevesebb a vadász. Hogy mit hoz ez az esztendő az ágazat számára, egyelőre még bizonytalan. Az idősebb vadászok a szarvasbőgést nem cserélik fel az afrikai szafarival
vadászfegyverA leselejtezett és hatástalanított honvédségi fegyvereket ládaszám vették és vitték a piacra a civilek, az alvilági körök meg ezerszám vásárolták és élesítették vissza a nagy tűzerejű pisztolyokat és karabélyokat. Manapság pedig interneten juthatunk a legkönnyebben Kalasnyikovhoz, vagy Parabellumhoz, szinte mindenre lehet licitálni.
irodalmi pályázat a vadon élő állatokrólKiíró: Barátok Verslista, VPM
Pályázat címe: "Vadon élő állatok" – Versek vadon élő állatokról.
Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven író amatőr írók - kortól és foglalkozástól függetlenül bárki - kizárólag saját maguk által írt, magyar nyelvű versekkel.
az utcán masíroznak a vaddisznókAz utóbbi időben már nem csak a peremterületekre, de a házak közé, a főutcára is bemerészkednek a vadak; egy éjszaka például ötven vaddisznót számoltak össze a lakók.
nyolc illegális fakitermelés a tölgyfaág akcióbanNyolc illegális fakitermelés és egy tettenérés – röviden ez a csütörtöki Tölgyfaág akció mérlege. A tolvajokra sokmilliós büntetést is kiszabhatnak a hatóságok, a somogyi bevetésben 22 szakember vett részt.
mérgek miatt hullanak a vadakSorszámozhatnám a cikket a vadkárokról, de nem akarok kákán csomót kereső ember lenni. Így a mai meglátással befejezem az ilyen hangú írásokat.Néhány mondatot írok a vadállományban keletkező károkról, amelyeket a mérgek tilos vagy szakszerűtlen felhasználása okoz.
megérkezett az első gólyaŐrség - Magdi néni, őriszentpéteri lakos vette észre az első példányt, az Őrség első 2009-es visszatérő gólyája egyelőre nem állt neki fészke tatarozásnak. Lacó Jenőné Magdi néni, őriszentpéteri lakos vasárnap délutáni megfigyelése alapján hétfőn reggel jelezte a nemzeti park természetvédelmi szakembereinek, hogy megérkezett az Őrségbe az első gólya. 

megöltek egy vadászt girokopterrel?Egy állatvédő csoport állhat a rejtélyes haláleset mögött. Még nem tudják, pontosan mi történt, annyi biztos, hogy Trevor Morse fejsérülés miatt halt meg. Különös, eddig tisztázatlan körülmények között vesztette életét egy vadász hétfőn az angliai Stratford-upon-Avon közelében fekvő Long Marston repülőtéren. A BBC szerint a 48 éves Trevor Morse valószínűleg gyilkosság áldozata lett, a halottkém jelentésében több komoly fejsérülésről ír. Két embert őrizetbe vettek.

Beszélgetés Panigay Róbert orvos-íróvalNemrég mutatták be a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Kör soros ülésén Panigay Róbert orvos-író nyolcadik vadászelbeszélés kötetét, amely a Mark House Kiadó gondozásában jelent meg. A Megölte a nyúl szerzője Szatmárnémetiben született, majd a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet elvégzése után néhány évig Magyarbékáson, majd több évtizeden át Gyergyószentmiklóson fejtett ki gyógyítói tevékenységet. Természetjáró, vadász és halász élményeket megörökítő elbeszéléseit a Nimród című magyarországi folyóirat rendszeresen közli. Írói munkásságát több szakmai elismerés fémjelzi.
terepmotorosok quadosok az erdőbenIgyekeznek kiszorítani a védett erdőből a quadosokat, terepmotorosokat. A rendszám sokat segítene.Vadászidényben is motorzúgástól hangos az erdő. A langyosodó februárban gyakran keresztezték a tarvad után cserkelő vadászok útját berregő motorosok. Nem szívderítő, amikor golyóspuskával a kézben figyel az ember, aztán a várt borjú vagy suta helyett kerekesek érkeznek a keresztúton. De most, a jó idő beköszöntével sem csak a kirándulók szaporodnak meg az erdőkben. Gyűlnek az illegális terepmotorosok, quadozók is.
csernobili atomerőműAz emberi életre továbbra is alkalmatlan csernobili "tiltott" zóna – az 1986. április 26-án felrobbant atomreaktor körül kialakított 30 kilométer sugarú térség – most természetvédelmi terület, ahol hemzsegnek a farkasok, jávorszarvasok, bölények, vadkanok és medvék.
vaddisznó malacokkalA hosszúra nyúlt tél, a helyenként 30-40 centis hótakaró ellenére megyénkben normális a vaddisznó szaporulat. A vadgazdák törődésének hála, a keményebb tél ellenére is normálisnak mondható a vaddisznó-szaporulat megyénkben, tájékoztatott Baracskay Lajos, a Veszprém Megyei Vadászkamara titkára.
dróthurokkal fogott nyulat a rapsicTöbb mint húsz, apróvad fogására alkalmas dróthurokkal bukott meg a 17 esztendős, geszti T. R. A fiatalkorú rapsic testvérénél megtartott házkutatás során a hűtőben egy mezei nyulat is megtaláltak, lefoglaltak a Zsadányi Rendőrőrs munkatársai.
malacos koca vaddisznóVadászat - Magyarországon a vaddisznó a legáltalánosabban elterjedt, legszaporább nagyvadfaj. Egész évben vadászható, azonban a kocákat a malacnevelési időszakban tilalmi idő védi (február 1–április 30.).
tigris tépett szét egy embertFittyet hányt a vadveszélyre figyelmeztető táblákra és a kerítésekre egy három fős kínai kiránduló társaság, amelyik a Nagy Fal egy kevésbé ismert szakaszát látogatta meg. Így, hogy lerövidítsék a hazautat, egy vadvédelmi körzeten vágtak át, egyikük torkát át is harapta egy egy szibériai tigris.
vadakat számolnak romániábanMárcius 9. és április 24. között védett ragadozókat — medve, farkas, hiúz és vadmacska — számolnak a háromszéki vadásztársaságok, ezt felügyelik majd a megyei környezetvédelmi hivatal illetékesei is.
dianák salzburgbanLelkes kis csapatunk 26-án csütörtökön indult útnak, hogy meglátogassuk osztrák szomszédaink vadászati kiállítását, melyet leginkább az itthoni Fehova rendezvényhez tudnék hasonlítani. A salzburgi kiállítás ugyan jóval nagyobb volumenű, többféle látnivalót kínál.
tavaszi tőzike hóvirágNéhány évtizede még kedvelt nőnapi ajándéknak számított a tavasz első két hírnöke, az azóta védetté nyilvánított hóvirág és tavaszi tőzike. Az idei évben mind a két növény e napokban pompázik a legszebben.

vadászati kiállítás moszkvában2009. február 26. - március 1. között Moszkvában lezajlott a hatodik "Vadászat, Halászat, Pihenés - 2009 Tavasza" és a harmadik "Oroszország Vadászati Világa" elnevezésű kiállítás.

vadászmúzeumot alapítanakVadászmúzeumot létesítenének a sepsiszentgyörgyi helyi hatóságok; ebben a Kovászna megyében elejtett legértékesebb és legérdekesebb trófeákat gyűjtenék össze.
vérebek nyomábanVeszprém - A vérebezés kultúrtörténetének, szakmai értékeinek bemutatása alkalmas arra, hogy segítse a magyar társadalomban a vadászat, a vadgazdálkodás megbecsülését.
őzbakot lőtt az orvadászEgy véres tőr miatt bukott le egy orvvadász egy közúti ellenőrzésen Szeged közelében. A rendőrök rutinellenőrzésre állították meg az autót, ekkor találták a csomagtartóban a véres tőrt, majd előkerült egy kilőtt őzbak megnyúzott bőre is és egy vadászpuska tucatnyi lőszerrel.
őz ugrott ki a kocsi eléŐz okozott balesetet kedden éjszaka Lenti és Lovászi között. Az autó fejtetőre borulva állt meg a vízelvezető árokban, sofőr és utasa beszorult a járműbe, őket a lenti tűzoltók mentették ki.
agancsgyűjtők okoznak károkat a vadgazdáknakŐsztől vadászok lesik a gímbikát, míg februártól már az agancsgyűjtők űzik a vadat. Gemencben nem csak szeptemberben ácsingóznak sokak a szarvasbikák pompás fejdíszére.
vaddisznó gázolásA vadgazdálkodásban jártas, vadászni szerető, és a törvényeket is tisztelő vadászember tudja – egy részük csak sejti –, hogy milyen nehéz eleget tenni minden követelménynek, ha a vadászterületet forgalmas közút szeli át. Erről legutóbb a Magyar Szó szombat–vasárnapi számában értesülhettünk, a magyarkanizsai község vadászegyesületei vezetőinek panaszából. Egyre gyakoribb, hogy nagyvad, csülkös vad – leggyakrabban őz – fut ki a ki tudja, milyen sebességgel száguldó gépjármű elé?!
léps vesszővel fogta a védett madarakatEgy lépes vesszős módszerrel „dolgozó" helyi férfire lett figyelmes Ásványrárón a mezőőr. A lebukott „madarász" által eldobott dobozban egy védett kék cinke és egy sármány volt: az egyik elpusztult. Akadnak, akik kereskedelmi célból fogják be és külföldre viszik a madarakat. 
vadelütések vadveszélyTegnap az esti órákban történt baleset Vashosszúfalu és Káld között. Egy szarvasrudli ugrott ki egy beledi autós elé, aki, hogy az ütközést elkerülje, félrerántotta a kormányt, és egy fának csapódva állt meg. Személyi sérülés nem történt. (Vas megye)
a puma vadásztitkaiAz amerikai őslakosok nem véletlenül tartják a pumákat a természet legsikeresebb vadászainak. Akár tízméteres ugrásokra is képesek, miközben a levegőben irányt változtatnak, és önmaguknál négyszer nagyobb állatot is gond nélkül leterítenek. Öt ok, amiért a puma méltán viseli a természet egyik legfélelmetesebb ragadozója címet.
favágókat marcangolt szét egy tigrisÚjabb két embert marcangolt szét egy tigris az indonéziai Szumátra szigetén, ahol így már 8 halálos áldozata lett a januárban kezdődött tigristámadásoknak.
szarvasgombaEgyesület alakult a dél-zalai szarvasgomba-termesztés összefogására.  A termelőket tömörítő szakmai szerveződés soros elnöke a valkonyai Nemeskürti László.  A közelmúltban alakult meg a Dél-Zalai Szarvasgombás Egyesület, amely a térség szarvasgomba-termesztéssel foglalkozó vállalkozóit hivatott összefogni, a termelést koordinálni.
a vadmalacok áldozattá válhatnak az áradásbanKis vízre jön a nagy ár, ám így is elképzelhető, hogy kilép medréből a Duna. – Hétvégére öt méter körüli vízállás várható a Duna bajai szakaszán – válaszolta érdeklődésünkre Telkes Róbert, a bajai vízügyi igazgatóság irányítója.
bemennek a vadállatok a német városokbaEgyre nagyobb számban jelennek meg vadnyulak, vaddisznók és rókák a német városokban, ahol gyakran károkat okoznak, és az embereket is veszélyeztetik - mondta hétfőn egy német vadvédelmi szervezet képviselője a francia AFP hírügynökségnek.
vizsgálják a vaddisznóból vett mintákatVadegészségügyi monitoringvizsgálatok miatt az elejtett vaddisznóból a vadásztársaságok kötelesek mintát venni, és azt az állat-egészségügyi hatósághoz eljuttatni.
a mátrában minőségi a vadállományA kilőtt trófeás vad minősítése megtörtént a pár hete véget ért vadászidény után - tudatták az Egererdő Zrt. mátrafüredi erdészeténél. A kirendeltség 12 ezer hektáron végez az erdőgazdálkodás mellett vadgazdálkodást is. - A muflonok 40 százalékát minősítettük érmes példánynak, ez a szám jelzi, hogy a Mátrában minőségi állomány él - értékelte lapunknak a szezont Dudás Béla erdőmérnök.
quadmotorosok elleni fellépésA quadmotorosok elleni eredményesebb fellépést teszi lehetővé tavasztól Baranyában a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP), valamint az Országos Magyar Vadászkamara területi szervezetének együttműködési megállapodása, amelyet a két szervezet vezetője hétfőn Pécsett írt alá.
vadászfegyverrel lőtte le a kisfiútGyilkosság miatt indítottak eljárást Romániában egy 15 éves kamasz ellen, aki apja vadászfegyverével lelőtt egy hatéves kisfiút. A szerencsétlenség a dél-romániai Olt megye egyik községében történt még csütörtökön, a kisfiú szörnyethalt, miután fején találta golyó - adja hírül az erdon.ro internetes portál.
rókavadászatJanuár, február persze, hogy nincs itt még a nyár, de itt az idő: a rókafik levethetik igen mutatós vörös frakkjukat. Februárral véget ért a rókák násza, a lakodalmakban kifáradt legények igencsak lefogyottan, némi harapnivaló szerzése után el-elnyújtóznak, olykor mélyen el is alszanak a napsütötte barázdában. A szukák pedig rendezgetik a párválasztási küzdelemben igencsak megtépázott régi ruházatát.
szafarit nyert a diana bálonDél-afrikai szafarit nyert a Diana-vadászbálon Kántor Gábor, a Gemenc Zrt. hivatásos vadásza. Az I. Tolna Megyei Diana-bál fõdíját, a Safari Club International Közép-magyarországi Szervezete által felajánlott dél-afrikai vadászatot barátnõjének köszönheti. Ugyanis párja választotta ki a nyertes számot – mondta el munkatársunknak.
a muflon trófeák fele érmes lettA Mátrában az idei szezonban kilõtt muflonok negyven százaléka érmes példány volt. A kilõtt trófeás vadak minõsítése megtörtént a pár hete véget ért vadászidény után – tudatták az Egererdõ Zrt. mátrafüredi erdészeténél. A kirendeltség 12 ezer hektáron végez az erdõgazdálkodás mellett vadgazdálkodást is.
muflont lõtt az orvvadászOrrvadászt fogtak el a Zemplénben. Egy 22 éves férfit fogott el a rendõrség, aki muflonra akart vadászni. A rapsic egy közúti ellenõrzésen akadt fenn, autója csomagtartójában egy kizsigerelt muflont, egy hangtompítóval felszerelt kispuskát, valamint két tucat éleslõszert találtak.
vadkomplexum a királydaróci erdõbõlVadászati komplexummá alakítaná a polgármesteri hivatal a községi erdõt Királydarócon: elsõsorban bel- és külföldi vadászokat várnak majd a „vadparadicsomba", amelynek létrehozása nemsokára elkezdõdik.
a mezõõr beváltA mezõõr beváltotta a hozzá fûzött reményeket. Sokat tesz a környezet védelméért a mezõõr. 28 telektulajdonost szólított fel a gyommentesítésre, több esetben szállíttatott el illegálisan lerakott szemetet.
szalonka vadászatMagyarországon az erdei szalonka vadászati idénye március l-jétõl április 10-ig tartott, egészen tavalyig. Az Európai Gazdasági Közösség irányelvének értelmében a madarak nem vadászhattak a szaporodási idõszakuk alatt. A tagállamok bizonyos indokolt esetekben eltérhetnek ettõl a tiltástól.
vadászhölgyek báloztak diana bálMostantól minden évben megrendezik a megyei Diana-bált. Hagyományteremtõ szándékkal rendezték meg az I. Tolna Megyei Diana-bált.
vadászjegy nélkül nem lehet vadászniÉrvényes vadászjegy nélkül nem mehet vadász a területre. A jegyváltás határideje február 28. Kemenszky Péter, a megyei vadászkamara titkára szerint van még feledékeny nimród Somogyban.
hurokkal ölte az állatokat a vadõrA Firenze közigazgatásához tartozó település, Vaglia vadvilágának megõrzésére és felügyeletére létrehozott hivatalban dolgozott az a vadõr, aki feladatával ellentétben nem óvta, hanem gyilkolta az állatokat. A férfi élve fogó csapdákat telepített az erdõben, értelmetlen szenvedést és agóniát okozva az állatoknak. Az állatkínzót félévi szabadságvesztéssel büntette a Pontassieve város bírósága.
hannoveri véreb vérebversenyA pohár aljáról kerültek elõ a feladatok az ebek huszadik somogyi megmérettetésén Az ország minden tájáról érkeztek a kaszói vérebversenyre, ahol immáron huszadik alkalommal rendezték meg a rangos megmérettetést.
az agancsgyûjtõk villanydrótnak hajtják a szarvasokatA szarvasbikák pompás fejdíszére, a nemegyszer milliókat érõ agancsára sokan pályáznak. Vannak, akik puskával, s vannak, akik villanydróttal.
télen etetik a vadatA vadászok nemcsak lövik a vadat, de gondoskodnak is róluk. Téli idõszakban rendszeresen etetik õket, mivel ilyenkor nehezebben jutnak táplálékhoz az állatok.
szarvastehén ugrott az autó eléTegnap délután Vasvár és Gyõrvár között történt vadelütés. Vecsési sofõr haladt Ford tehergépkocsijával Zalaegerszeg felé a 74-es fõúton, amikor az erdõbõl egy szarvastehén ugrott jármûve elé és ütköztek. A vad elpusztult, a tehergépkocsiban pedig 1,5 millió forint kár keletkezett
orvvadász szúrt?Tetten ért egy orvvadászt, aki a szóbeszéd szerint megfenyegette: megöli, ha feljelenti. Julius Nota (†37) szenvedélyes vadász volt, s lehet, hogy ez okozta szörnyû halálát? A DVTK és több magyar focicsapat volt kapusát pénteken gyilkolták meg szülõfalujában, Jánosiban.
az erdõ és a szarvasErdész vagyok... Vadász vagyok... Életem célkitûzése az, hogy az erdészetet és a vadászatot, az erdõt és a vadat értékük megbecsülésében összeegyeztessem. Az alábbiakban a szarvassal, mint a legértékesebb nagyvaddal kívánok foglalkozni.
túzokszámlálásEllenõrizték Vas megye rétisas állományát is. Körkép – Két védett, illetve fokozottan védett madárfaj állományát ellenõrizték a közelmúltban a szakemberek, a túzokok különösen is szépen gyarapodtak az utóbbi esztendõkben.
vadveszély táblaNem tudni, szükséges-e a vadveszély tábla. Fejér megye - Nem minden helyzetet lehet megfelelõen jelezni, a Szent Flórián körúton is van erre példa. A vadjelzõ táblákkal kapcsolatosan is nyomoztunk......
medvék kóvorolnak erdélybenBorzont - A bundás tolvaj több éjjelen is megjelent, lesöpörte magáról az ebeket, az embernek fittyet hányt. Nem könnyû a székelyek élete, de kitartásból, szorgalomból, kemény helytállásból leckét adnak az elpuhult anyaországiaknak.
2009 vadászati évre érvényes ajánlatMég tart a vadászszezon, a Pilisi Parkerdõ Zrt. azonban már az új vadászati idényre készülõdik. Az új vadászati árjegyzék honlapunkon is megtekinthetõ.
megzavarták a kondát, megfagytak a vadmalacokAz elmúlt napokban sok megkeresés érkezett hozzánk az erdõlátogatási korlátozással kapcsolatban. A nyomtatott és sugárzott sajtó egyaránt foglalkozik a kérdéssel, ennek ellenére vagy talán éppen ezért sok e-mailt is kapunk kirándulni vágyó emberektõl.
Széchenyi ZsigmondAlaszkai barátjától kapott ajándék fegyverrel lõtte utolsó szarvasát gróf Széchenyi Zsigmond Gemencen. Bár sokan azt állítják, ma is az õ hajdani mordályaival vadásznak, ebbõl egy szó sem igaz, lévén, puskái az utolsó szálig elpusztultak a világháború idején. A jeles író temetésén több százan vettek részt, ám a legendákkal ellentétben nem vadászok sorfala között helyezték végsõ nyugalomra.
betiltották a szalonkavadászatotMagyarországon évszázados hagyomány, hogy a vadászidény a tavaszi szalonkahúzással kezdõdik. Az EU madárvédelmi irányelvének rendelkezései nyomán azonban betiltották a szalonkavadászatot, mivel a kontinens (sokmilliósra becsült) szalonkaállománya nem bírta el a kialakult "hasznosítási" szintet.
támadtak a fatolvajokVidéken mind nagyobb problémát okoz a fatolvajlás, Gyürén már egy ideje lovas kocsival és terepjáróval lopják a tulajdonosok erdeit - panaszolta lapunknak Gál Zoltán, a Vásárosnaményi Gazdakör elnöke, akinek kedden figyelmeztetõ lövést kellett leadnia, mert fatolvajok támadták meg.
megszüntették a vadásztársaságotAlkotmánybírósághoz fordul egy baranyai vadásztársaság, miután a Mezõgazdasági és Szakigazgatási Hivatal szerintük jogtalanul megszüntette egyesületüket. Vadászterületüket két szomszédos egyesület kapta, az egyik elnöke azt mondta nekik: kapcsolatai útján elintézte, hogy amíg az MSZP lesz hatalmon, nem kapják vissza engedélyüket.
vaddisznót zsákmányolt a rapsicNem csak nálunk okoznak problémákat az orvvadászok, tudhatjuk meg a romániai online sajtóból. Az első hírben két agárral tartott hajtóvadászatot az Iriny település közelében található erdõben a 27 éves B. Ferencz február 17–én. A férfit azonban lefülelték a rendõrség munkatársai, így ellene eljárás indult illegális vadászat vádjával.
amúri leopárdVadorzók áldozatává vált az a rendkívül ritka amuri leopárd, amelyet néhány napja találtak kimúltan az Oroszországi Primorjei (Tengermelléki) területen - derítették ki az usszurijszki mezőgazdasági akadémián végzett vizsgálatok, amelyekből az is kiviláglott, hogy az elpusztított egyed egy vemhes nőstény volt. 
halászó grizzlyA halászó grizzlyk lábtechnikájáról először készített képeket a BBC stábja. Víz alatti felvételeiken a barnamedvék olyan fürgén taposnak a fenéken, mintha csak táncolnának.
vadászati sajtódíj pályázatA kiírás a széles közvélemény rokonszenvének a megnyerését célozza a vadvédelem, a vadászat célját, lényegét kívánja elfogadtatni a "nem-vadászok" körében, bemutatandó, hogy a vadászat speciális természetvédelem.
japán bálnavadász hajóJapán eddig úgy kerülte meg az IWC bálnavadászati moratóriumát, hogy az Antarktiszon és a Csendes-óceán északi részén is vadászott, azt állítva, hogy az elejtett a bálnákat a tudomány érdekében kell megölni.
begyűjtik az elhullatott agancsokatEbben az időszakban elhullatják fejdíszüket a gímszarvasbikák. A természet e ciklikus változását azonban nem kívánt jelenség kíséri. Illegális gyűjtők jelennek meg a zalai erdőkben.
vadgazdálkodás elekenA gyakorlati munka több vadásztársaságnál folyik. Az oktatás során nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre.
hatékony volt az orvvadászok elleni megállapodásA rendőrséggel való együttműködési megállapodásunknak is köszönhető, hogy egyre eredményesebben lépünk fel megyénkben az orvvadászok ellen.
50 forint a vaddisznóhús kilójaA vadásztársaságok csupán ötven forintot kapnak a harmadik kategóriájú vaddisznóhús kilójáért a felvásárlóktól. Ez az összeg az önköltségi árat – takarmány, vadkárok – sem fedezi. Ráadásul valami "csoda folytán" az árak egyszerre változnak.
vadász végzett az erdőben kóborló bikávalRitka préda került terítékre a közelmúltban a Tenkes-hegyen, ahol egy korábban elkóborolt bikát terített le egy sportvadász. A szarvasmarha egy kereskedőtől szökött meg és sokáig riogatta a kirándulókat, ezért engedélyezték a kilövését.
vadászbalest - társára lőtt a vadászÚjabb vadászbaleset történt Zala megyében. Az egyik vendégvadász lábon lőtte társát.
megszámolnák a medvéket szlovákiábanAz állami természetvédelmi hivatal (ŠOP) idén ősszel szeretné megszámolni a Szlovákiában élő barnamedvéket, és végleg pontot tenni arra a vitára, hogy túlszaporodtak-e az állatok, vagy nem.
erdőlátogatási tilalom a vértesbenMától erdőlátogatási korlátozást rendeltek el a Vértesben, a Gerecse hegységben és a Bakony egy részén. A vaddisznók most hozzák világra utódaikat.
hiúzlesen a börzsönybenKiváló látásáról nyerte nevét a hiúz (Lynx lynx). E ragadozó a balkáni oroszlán kihalása óta Európa legnagyobb nagymacskája. Korábban szinte az egész kontinensen előfordult, kíméletlen üldöztetése és élőhelyének, vadászterületének rohamos csökkenése miatt azonban mára csak elszigetelt állományai maradtak fenn a Kárpátokban, a Balkánon, Északkelet-Európában és – hál’ istennek – nálunk.
vadászbált tartottak dögénMásodik alkalommal látta vendégül a Tölgyes Vadásztársaság és a Dögei Földtulajdonosi Közösség tagjait és azok vendégeit vadászvacsorás bálon.
orángutánok az indonéz feketepiaconLegkevesebb ötszáz borneói orangután kel el évente kéz alatt Indonéziában. Az egyre drasztikusabb orvvadászat lassan már a kihalás szélére sodorhatja a fajt.
gyprsabban repülnek az énekesmadarak mint gondoltákEgyes énekesmadarak az éves költözésük során háromszor gyorsabban repülnek, mint eddig gondoltuk - állapították meg kanadai kutatók.
vadételfőző verseny Szarvas, muflon, őz, vaddisznó - ezek voltak a leggyakoribbak az Észak-magyarországi erdészek és vadászok vadételfőző versenyének menüjében, de akadt, aki a kiírást igen szabadon értelmezve strucchúsból készített harapnivalót.
szarvasra vadászott lándzsávalHázi készítésű lándzsával akart szarvasra vadászni egy férfi Somogyaracs közelében az erdőben; a körzeti megbízottak tetten érték és elfogták - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
vízágyúval varjúfészekraVízágyúval támad a varjúfészkekre a Széchenyivárosban ma (csütörtökön) a kecskeméti tűzoltóság – nem önszántából. .
furcsaságok a bakonybanHiába vannak Magyarországnak gyönyörű vadászterületei, ha azokat milliárdos vállalkozók kényük-kedvük szerint használhatják. A Bakony erdőiben nemcsak fejedelmi vadak hagyják kézjegyeiket, de az ország harmadik leggazdagabb embere is mások orra alá "piszkít". A HírExtra egy helyi vadásztól szerzett információkat a furcsaságokról.
vaddisznó vadászaton vemhes kocát lőttek?Az elmúlt hét végén vaddisznókat lőttek ki a süttői erdészet területén, nem csak kanokat, kocákat, köztük vemheseket is elejtettek – telefonálta szerkesztőségünkbe délelőtt egyik felháborodott olvasónk.
mi kerül a puskavégreA verbőci és feketepataki vadásztársaság több szempontból is rendhagyó kompánia, hiszen mindössze 17 fős, amolyan "családias" társulat rója arrafelé a mezőket. Ennek persze megvan az az előnye, hogy a "belső orvvadászat" szinte ismeretlen jelenség.
őz ugrott az autó elé Újabb szerencsés kimenetelű vadbaleset történ Vas megyében.
a sebesült őz elment az állatorvoshozMagától ment állatorvoshoz egy sebesült őz az Egyesült Államokban. A kutyákhoz, macskákhoz, papagájokhoz szokott ohiói klinikán igencsak elcsodálkoztak már magán az őzön is, amely szokatlan vendég, ám azon még jobban, hogy egyedül érkezett, önszántából, ráadásul okkal, kezelésre szorulón.
vadászvilág vadászati magazinFebruár 10-én új magazinnal bővül a havilapok piaca. A Magyar Vadászvilág szaklap és információs magazin egyben. A reprezentatív kiállítású, 68 oldalas lap készítői nem csak a vadászok érdeklődésére számítanak.
Faragó Zoltán fődíjas lett a nimród pályázatánFődíjas lett Faragó Zoltán. Az elmúlt év elején a Nimród Vadászújság „Mesél a vadvilág” címmel szépirodalmi pályázatot írt ki, amelyben valamelyik állatfaj szemszögéből kellett bemutatni a vadászatot úgy, hogy az a fiatalok mellett a felnőttek számára is élvezetes olvasmány legyen.
derékban vágják a fát a fatolvajokFűteni márpedig kell, ez az alaphelyzet. De mit lehet tenni, ha a fásházban pénz híján nem áll glédában a kályhára való? Nos, sokan a legolcsóbb megoldást választják, fűrészt, fejszét ragadnak, s megcélozzák a közeli kiserdőt, bozótost.
vadászvitaA végegyházi család különös vadászkalandja. A végegyházi Kunos János szerint bekerítetlen kertjük végéből is lőnek a vadászok vadkacsára, fácánra. A puskások állítják, a Száraz-ér másik oldalán vadásznak, nem a falu és a házak felé lőnek.
tőkés réce vadászat vízivadászatA természetes vízivadvadászatnak számos formája van. Ezek közül az egyik legmozgalmasabb, legizgalmasabb a hideg, téli időszakban, a még be nem fagyott folyóvízen összehúzódott récékre folytatott egyéni vadászat. Ezért különösen örültem egyik barátom meghívásának, amely a Szigetközi Vadásztársaság Mosoni-Duna-szakaszára szólt.
eredményes volt a tűzifa vadászat2 bűnügyi és 11 szabálysértési eljárás a szerdai ellenőrzés mérlege. Eredményes volt az a közös akció, amelyet szerdán rendezett Ópályi térségében a Mátészalkai Rendőrkapitányság és a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.
orvvadászok ölhettek meg egy embertHat nappal az eltűnése után találták meg a bátai Szabó János holttestét a falut övező erdőben. Felsőteste néhol a csontjáig összeégve, keze vadak által összerágva, szeme madarak által kicsipegetve, bőre sörétes golyók által lyuggatva. A nyomozók szerint orvvadász végezhetett vele, ám hogy kicsoda, azt azóta is csak találgatják a Tolna megyei faluban.
farkasok garázdálkodnakFarkasok tizedelik a háziállatokat a Técsői járás falvaiban, az elszemtelenedett ordasok fényes nappal is támadnak. Sirokij Luh (Széleslonka) községben három farkas próbált betörni az egyik gazda istállójába.
szarvassal ütközött az autósCsütörtök este Sitke és Sárvár között történt vadelütés. A Fiat gépkocsi vezetõje hazafelé haladt, amikor szarvassal ütközött. Személyi sérülés nem történt, a vad a helyszínen kimúlt.
natura 2000 egyeztetésA Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a Natura 2000 területek EU-s támogatása ügyében már több egyeztetést hívott össze, mely a támogatások szakmai és pénzügyi feltételeinek kialakítását volt hivatott meghatározni. A zöldek és az erdészek képviselői 2009. február 5-én is találkoztak az FVM tárgyalójában, hogy az elképzeléseiket egyeztessék.
nem vághatja ki saját fáitFurcsa helyzetben van több Bihar megyei erdőtulajdonos, tudtuk meg régi olvasónktól, az érköbölkúti Dormány Sándortól, aki minap azzal keresett meg bennünket, hogy hiába van több hektár erdeje, mégsem ér ezzel semmit.
krokodilok vadásznak az utcákonÉhes krokodilok leselkednek az árvízzel sújtott ausztrál területek lakóira, az illetékesek ezért óvatosságra intik őket. Queensland államban tavaly december óta tartanak az áradások, sok helyen napokig csak csónakokkal tudtak közlekedni az emberek.
erdőlátogatási korlátozás a vértesbenMint arról korábbi híradásunkban beszámoltunk a tél folyamán a vadgazdák feladatai között előtérbe kerül a vadóvás és vadtakarmányozás. Bár a tavasz közeledtével csökken a vad számára kihordott takarmány mennyisége, a kikelettel újabb vadvédelmi intézkedések meghozatalára van szükség.
fatolvajra lőtt a csőszMiután egy szolnoki akácerdőt gondozó idős férfi megzavart négy fiatal fatolvajt, azok harmincadmagukkal tértek vissza, és kövekkel, tégladarabokkal kezdték dobálni a bácsit.
medveleltárt készítenekA megyei környezetvédelmi hivatal szakemberei, miután azonosítani próbálják, hogy hol tanyázik medve, rögzítik a földrajzi koordinátákat, feltüntetik térképeiken, és az általuk veszélyesnek tartott helyen figyelmeztető táblát is elhelyeznek.
csúnya szarvas a modembenMeghökkentő látvány fogadja azokat, akik besétálnak a Modem belső kertjébe: a földbe szúrt nyársvasakon egy megnyúzott szarvas látható.
Guthi erdészet világrekord trófeákAki a Nyírerdő Zrt. Guthi Erdészetének telephelyét megilletődöttség nélkül végig tudja járni, az igencsak elvetemült aszfaltkoptató lehet! Merthogy van itt istálló, tucatnyi gyönyörű, sárga gidránnal és magyar félvérrel, külön szín a kocsiknak, hintóknak, szánoknak, mindezek mellé, ahogyan a fogatok működtetése megkívánja, kovács- és szíjjártóműhely is.
téli vadetetésVéget ért a január közepétől tartó hideg időszak, a nappali fagyok kiengedtek, sőt az éjszakák és a hajnalok is meglehetősen enyhék. A pár centiméternyi havat sok helyről elvitte az eső és az olvadás, de azért az erdő vadjáról gondoskodni kell ilyenkor is!
vaddisznók tévedtek a belvárosbaNem kis riadalmat keltett a tapolcaiak körében az a két vaddisznó, amelyik tegnap este betévedt a belvárosba. Információink szerint a két vadat a rendőrség hajtotta ki a buszpályaudvar környékéről.
medvetérkép készül túrázóknakTérképet készít a romániai Kovászna megye területén élő medvék lakhelyéről a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség. Ennek segítségével figyelmeztető jelzéseket tudnak elhelyezni a túrázók számára - adta hírül a kolozsvári Krónika és a bukaresti Új Magyar Szó napilap internetes oldalán.
a vadludak jelzik a tavasz közeledtétHa hinni lehet a madarak és a halak jelzéseinek, az idén korán kitavaszodik. A rétimajori halastavak környékéről már útnak indultak az első vadlúdcsapatok, s ívóhelyüket keresik a csukák.
elfogták a segélykérő vadásztEgyik szeme nevetett, de a másik sírt annak az eltévedt vadásznak, akit megmentett a rendőrség az Egyesült Államokban és utána rögtön őrizetbe vett.
farkasvadászatHétszázan indultak farkasvadászatra Szerbiában vasárnap, zsákmányuk azonban mindössze egyetlen vad volt.
szarvasbikát lőttek tarvad helyettRongálás vétségének gyanúja miatt folytat eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egy múlt hétvégi dunaszigeti vadászat kapcsán. A vita fő tárgya, hogy mikor lőtték azt a két szarvasbikát, melyeknek fejét a földben találták meg a rendőrök. Az egyik kísérő vadász a dunaszigeti polgármester volt.
vadászati etikai kódexA vadászat írott és íratlan szabályait rögzítő etikai kódexet adott ki a Veszprém Megyei Vadászkamara. A Vadászetikettet minden kamarai tag megkapja.
minimálisra csökkent a vadhús áraMinimálisra csökkent az átvett vadhús ára. Az érte fizetett pénzből lassan a vadászok ráfordított munkája sem térül meg. Ezzel szemben a vadhús piaci ára magasan maradt.
agyonlőtte magát egy vadászAgyonlőtte magát puskájával egy 45 éves férfi csütörtökön este Somogybabodon.
orvvadászokra csapott le a rendőrségKilenc esetben indított eljárást a közelmúltban a nagyatádi rendőrkapitányság orvvadászat és ahhoz kapcsolódó jogsértés miatt.
rókavadászat rókagyérítésA napokban megtartott rókavadászaton nyolcvan állatot ejtettek el Sopron környékén. A rókaállomány gyérítésének jelenleg egyetlen engedélyezett módja a vadászat.
közös akció a fatolvajok ellenA rendőrség, a helyi vadásztársaság, és a tulajdonos Nyírerdő Zrt. munkatársai közösen ellenőrizték egy akció keretében, a debreceni erdő környékén fát szállító autókat, hogy ezzel is hadat üzenjenek a fatolvajoknak.
növekszik a hazai túzokállományJanuárban 1582 túzokot számoltak össze szakemberek Magyarországon, míg 1990-ben a fokozottan védett madár példányszáma mindössze 1100-1200 egyed volt.
egyre több az elzavart gorillaEgy, a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő, és az emberek közelségéhez szokott hegyi gorillacsoport egyedszáma 16 hónap alatt 72-ről 81-re nőtt az afrikai országban dúló fegyveres harcok ellenére.
elzavarják a bükkből a túristákat?Az Észak-Magyarország e-mailes várospolitikai fórumán, az Észak-Agora Miskolcon az elmúlt napokban több olyan levél született, amelyek írói arról adtak hírt, hogy „vadásznak” a Bükkben a turistákra.
elfogták a hurokkal dolgozó orvvadásztVadászok értek tetten egy orvvadászt kedden Derecskén, a férfi hurokkal ejtett el őzeket – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.
kérdések és válaszok a sasmérgezésekrőlSok ragadozómadár pusztul el mérgezésben, amit majd' minden esetben forgalomból kivont, vagy kivonás alatt lévő növényvédőszerek okoztak... A Figyelőnet blog oldalán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet alábbi tájékoztatója olvasható.
veszélyben a vadak az erdőben lerakott hulladék miattElpusztulhatnak, megsérülnek az állatok az erdőben lerakott hulladéktól. A Nemesvid és Somogysimonyi között húzódó erdő szeméttől fertőzött. A tulajdonosok állandó harcban állnak az illegális lerakókkal.
vadászok hajtás közbenAz egész hetes hajtás után jól esik egy vasárnapi hajtás is. Egyik legősibb ösztönünk a zsákmányszerzés, melyet kulturált körülmények között ma is űzhetünk. A vadászat nem megy ki a divatból.
a labrador a legnépszerűbb amerikábanAz Amerikai Kennel Club közleménye alapján immár a tizennyolcadik egymást követő évben a fajtiszta labrador retriever a legnépszerűbb kutya fajta az Egyesült Államokban – jelentette a Canwest News Service.
őz tévedt az autópályáraEltévedt őz bukkant fel tegnap délelőtt az M3-as autópálya 101-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető sáv mellett.
vadászbál vadételekNemcsak a Vasból, de Zalából és Győr-Moson-Sopronból is érkeztek vendégek szombaton este a megyei vadászbálra, ahol háromszázötvenen vigadtak vasárnap hajnalig.
páratlan vadászati gyűjteményVadászati kézikönyvek, jogszabálygyűjtemények, gazdálkodási tanácsokkal szolgáló kötetek tucatjai sorakoznak a Természettudományi Múzeum épületében található Széchenyi Zsigmond Vadászati Gyűjteményben, amelynek különlegességeit egy meghitt kis teremben lapozgathatja a látogató.
dámszarvas nyírfajd világbajnok trófeákVégeláthatatlan akácerdők, kimagasló dámszarvasállomány és a csodás nyírfajd jellemzi a Nyírerdő Zrt.-t. Erdész-vadász nézőpontból a Nyírség eddig két dolog miatt volt világhírű, az egyik az akácerdő, a másik a dámszarvas. Most, hogy nemrég belekezdtek a nyírfajd-visszatelepítési programba, ez a szám hamarosan tovább bővülhet.
vadászaton Bodrogi Gyula színművészA lövés fontos része a vadászatnak, de nem a lényege. Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt aligha kell bemutatni. Azt, hogy vadászik, többé-kevésbé mindenki tudja. A Nemzet Színészéről az is köztudomású, hogy nemcsak űzni, hanem főzni is szereti a vadat.
Egy amerikai vadász kétszer is meglőtte a szarvast, ám a vadnak volt még annyi ereje, hogy bosszúból alaposan elpáholja a vadászt.
vadászat vagy turizmus?Ősszel Somogy megyében a vadászati érdekekre való tekintettel a túrák lebonyolítására napszaki időkorlátozást vezettek be a hivatalos szervek. Akkor sem értettem a dolgot, de most még kevésbé, miután hozzánk is kezd beszivárogni a dolog.
őzsuta és szarvasbika okozott balesetetTegnap reggel a 8-as főúton Hosszúpereszteg térségében haladt egy szombathelyi Citroenes Jánosháza felé, amikor a szemből érkező járműszerelvény egy őzsutával ütközött, majd azt szinte nekidobta a Citroennek.
rókaelejtési versenyt szerveznek az elszaporodott rókák miattGyőr-Moson-Sopron - Hagyományteremtő szándékkal rókagyérítési akcióval egybekötött versenyt szervez a megye vadászai részére az Országos Magyar Vadászkamara megyei vadgazdálkodási bizottsága. A rókaelejtési verseny csütörtöktől vasárnapig tart.
a válság csökkentette a vadászati kedvet isEgyre inkább csökken a Hargita megyei erdőket látogató külföldi vadászok száma, az erdészek szerint a gazdasági válság lohasztotta le a vadászszenvedélyt, mert az árak ugyanakkorák maradtak.
orvvadász volt az ex vadőr?Orvvadászatból származó, rejtélyes eredetű trófeákat találtak a rendőrök egy egykori vadőrnél Vas megyében.
báloztak a vadászokA krónikákba majd úgy kerül be, hogy a Bereg-vidéken zajló vadászbálok sorozatát 2009 elején a gáti vadásztársulat kollektívája nyitotta meg.
védik az erdőt a fatolvajoktólA somogyi erdőkben őrző-védő szolgálattal próbálják távol tartani a hívatlan vendégeket. A fatolvajok súlyos károkat okoznak. Nádas József: igyekszünk minden módon megakadályozni a lopást
orvvadászt fogtak a vadászokVadászok érték tetten a hurkokat kihelyező orvvadászt, majd azonnal értesítették a rendőrséget.
12 éve az erdőben él egy nőSvájci erdőben akadtak rá egy 12 éve eltűnt német nőre. Az 52 esztendős asszony a vadonban éldegél és nem is akar visszatérni onnan.
orvvadászok lőttek le egy parlagi sastLégpuskával lőttek agyon egy fokozottan védett parlagi sast ismeretlen orvvadászok Heves megyében.
megritkíthatják ausztriában a ragadozómadarakat"Példátlan vadászati beavatkozást tesz lehetővé az osztrák madárvilágba" a természetvédők szerint az alsó-ausztriai tartományi kormány egy új rendelete, amely engedélyt ad 250 ragadozómadár kilövésére - írta a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.
a vadászvilágot nem érinti a válságAkár egy autót is érhet - Trófeák nyomában - Tizenötmilliárdot hoz a konyhára. Puskadurrogás veri fel az erdők-mezők téli csendjét: javában tart a vadászati szezon.
medvetámadás székelyföldönKirándulókra támadt egy anyamedve Erdélyben, a feltehetőleg kölykeit védő ragadozó a szokatlanul enyhe időjárás miatt nem aludta téli álmát. Egy férfit súlyosan megsebesített, a román rendőr a kórházban meghalt.
vaddisznó vadászaton lőtték meg a kísérőtSúlyosan megsérült egy 54 éves férfi vadászat közben Pócspetriben - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
külföldre szállítják a vadatA szajoli vadászterületen elsősorban a kisebb vad a jellemző. Mintegy hatszáz fácán, kétszáz őz és négyszáz nyúl ellátásáról gondoskodnak.
orvvadászok ejtettek el egy szarvastEgy feltehetően orvvadászok által elejtett szarvas maradványaira bukkant tegnap Rákosi Szabolcs, a csernyédi egylet vadászmestere.
fácánleves fácánvadászatAz év első hónapjában a vadászok nem tétlenkednek. Elsődleges áldozataik a fácán és a vaddisznó. Mi a madárnak eredünk a nyomába.
vadkanokat lőtt a milliárdosHetven vadkan és néhány őz búcsúzott az életétől azon a vadászaton, amelyet az egykori teniszcsillagból milliárdos üzletemberré vált Ion Tiriac rendezett a hét végén romániai és külföldi befolyásos üzletemberek és tisztségviselők számára a Bihar megyei Bályok melletti bérelt vadászterületen.
kevesebb a külföldi vadászA vadállomány jól bírja a telet, a gazdasági válság miatt megcsappant viszont a külföldi vadászok száma. A zord világgazdasági klíma sokkalta inkább érezteti hatását, mint a téli időjárás viszontagságai.
szemtelen rókákBaranyában megyeszerte gondot jelentenek a lakott településekre sokszor fényes nappal is behúzódó rókák. A nyestekkel azonban még nehezebb mit kezdeniük a vadászoknak.
vadkárok és bürokráciaNem könnyíti meg a gazdák dolgát a vadállatok okozta károk megtérítésében az 2008/1676-os kormányhatározat, amely a vadkárok felmérésének és a kártérítési összeg megállapításának módszertanát tartalmazza. Bár a megjelent jogszabályra régóta várnak az érintettek, első olvasatra úgy tűnik, hogy bürokratikus nyakatekertsége inkább a vadak pártján áll, mint a károsultakén.
együttműködési megállapodás a vadex és a rendőrség közöttEgyüttműködési megállapodás aláírására került sor pénteken délelőtt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság épületében. Az aláíró felek, így a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, valamint Fejér megye rendőrfőkapitánya egy már sok éve tartó hatékony együtt-munkálkodást öntöttek írásos formába…
kutyaszánhúzó versenyA kutyaszánhúzás fellegvárának Hargita megye számít, zord időjárásának és vadregényes tájainak köszönhetően. 2009 első versenyét Balánbányán szervezték. A hajtók és a kutyák idén először találkozhattak, így a verseny inkább seregszemlének számított.
nyúlbefogás a topolyai határbanAZ 1970-ES, 80-AS ÉVEK FORDULÓJÁN EGY MILLIÓ MÁRKÁT VALÓSÍTOTT MEG VAJDASÁG A VADÁSZTURIZMUSBÓL. Jelenleg a szerbiai állatorvosi papírokat nem ismerik el az Európai Unióban. A lőtt vadat és annak húsát nem lehet külföldre vinni, csak az élőállatot.
nyúlra lőttek az orvvadászokOrvvadászokat fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a 27 és a 28 éves nyíregyházi férfi ellen tiltott vadászattal elkövetett állatkínzás vétségének megalapozott gyanújával indult eljárás – közölte a nyírségi főkapitányság sajtóügyeletese pénteken.
hómotorosok tarolták le az állatokatWisconsin államban nyomozók keresik azt a motoros szánost, aki Fond du Lac folyón 57 tőkésrécén átgázolva, a vadkacsák halálát okozta – olvasható a the Journal Sentinel oldalon.
vadászbaleset a kocsiba lőtt a vadászSúlyosak a sérülései annak a férfinek, akit vadászat közben társa sebesített Öcsöd és Kunszentmárton határában - mondta az InfoRádiónak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szabó Zita tájékoztatása szerint az elkövető ellen büntetőeljárás indult.
helikopterrel mentek vadászni az orvvadászokAz Altáj-hegységben múlt pénteken lezuhant és vasárnap megtalált Gazprom-helikopter magas rangú utasai a hivatalos közléssel ellentétben nem hivatalos úton, hanem vadászaton, pontosabban orvvadászaton voltak, és a WWF (Természetvédelmi Világalap) oroszországi irodája az ügyészséghez fordult az ügyben, büntetőeljárás megindítását kérve - írták az orosz lapok csütörtökön.
hanftompítóval vadászott az orvvadászEngedély nélkül tartott hangtompítós fegyvert találtak a rendőrök egy tetten ért orvvadásznál tegnap a Kiskunságban - értesült a HavariaPress.
őz helyett az autót találta el a vadászSzerencsétlen vadászbaleset történt szerdán késő délután Öcsöd és Kunszentmárton közötti külterületi szakaszon - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.

terelővadászat a vadbelesetek megelőzéséreSopron - Terelővadászatot tartottak a Sopron környéki erdőkben a Taeg Zrt. munkatársai abból a célból, hogy megelőzzék a vadbaleseteket.
terepjáróből lőtt a vadászA cirka tízmilliót érő terepjáró a közúton vesztegelt. A mögötte érkező személyautó vezetője a kerülésébe kezdett. Amint elhaladt az álló jármű mellett, az utasával megpillantották, hogy a dzsip hátsó ülésének bal ablakából kidugnak egy ujjnyi fémcsövet.
fokozott vadetetés a fagyos idő miattFokozottan védi a vadállományt a tartós hidegben a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság. A Gemenc Zrt. emelt adagú takarmányt biztosít az erdei állatok számára.
sas a légi vadászTisztelik a riválisokat, a légi vadászokat a földi puskások. Védett légi vadászok csapnak le a nyulakra.
orvvadászokat fogtak a rendőrökTegnap délelőtt a büki rendőrök Csepregen tartottak házkutatást, amelynek során feltehetően lopásból (orvvadászatból) származó vadhúst is találtak.
engedély nélkül kilőtt állatokA börzöncei erdőből egy engedély nélkül kilőtt vaddisznóról, míg a bucsutai erdőből egy szarvasbikáról tettek bejelentést a rendőrségre hétfőn délután.
farkas tépett szét egy kisfiútBarátai szeme láttára marcangolt szét egy szánkózó gyereket egy farkas a Káma folyó mentén fekvő permi kormányzóságban. A Komszomolszkaja Pravda keddi beszámolója szerint a farkastámadás még vasárnap történt a liszvenszki járásbeli Zavod-Kin falu közelében.
vadászok és erdészek razziáztakKözös razziát tartottak erdészek, vadászok és rendőrök kedden a Debrecen környéki erdőkben, fatolvajokat kerestek. Az erdőkből kivezető utakat 10 csoportot alkotva elállták, és ellenőriztek minden faanyagot szállító autót. A szállítóleveleken kívül még a motorfűrészeket is megvizsgálták, nem lopottak-e esetleg.
fácánvadászatMínusz 15 fokot mutatott a hőmérő higanyszála szombaton reggel Kötegyánban, de a vadászat megszállottjait a farkasordító hideg sem tántorította el. De legalább attól nem kellett tartani, hogy a csizmára, bakancsra ragadna a sár a szántáson.
bükki tornádóTöbb tízmillió forintos kárt okozott az október 30-i vihar, amely hatalmas erdősávot tarolt le. Hol tart a pusztítás nyomainak felszámolása?
nyúlbefogást tartottak a vadászokTöbb millió forintos veszteség érte a társaságot. A kisújszállási Petőfi Vadásztársaság a héten élőnyúl-befogást tartott, hogy így is csökkentse veszteségeit.
kárókatona kilövési engedélyA Tisza-tó alatt, a Tisza középső szakaszán kilövési engedélyt adtak ki a kormoránokra.
orvvadászok szarvast ejtettek elEgy feltehetően orvvadászok által elejtett szarvas maradványaira bukkant Rákosi Szabolcs, a csernyédi egylet vadászmestere.
vadkan támadta a hajtóraSúlyos, de nem életveszélyes annak a szerencsétlenül járt férfinak a sérülése, akit egy vadkan sebesített meg reggel Tevel határában. Hajtóként vett részt egy vadászaton. Társai úgy tudják, hogy a fiatalembernek három bordája elrepedt, légmelle keletkezett, és megsérült a veséjének a burka is.
a trófeavadászat megzavarja az evolúciótAmikor Darwin kidolgozta elméletét, nem éppen a legcsenevészebb állatok túlélése járt a fejében. Manapság azonban egyes állatoknál az emberi szelekciós nyomás "a kisebb a rátermettebb" forgatókönyvnek kedvez, aminek végső kimenetele bizonyos fajok elkorcsosulása lehet.
vadkan sebesítette meg a vadásztSúlyos sérüléssel szállítottak kórházba pénteken egy vadászt a Tolna megyei Tevel közeléből; a balesetet egy vaddisznó okozta.
hajtóvadászat, nyúl a bográcsbanHAJTÓVADÁSZAT Lehet kombinálni, akár még nagyvaddal is. Kopognak a csizmás lábak kora reggel a keményre fagyott talajon. Aztán, ha felenged, lehet taposni a sarat.
dolgoznak az orvvadászokMűködésbe léptek az orvvadászok. Perecse határában egy közel 180 kilogrammos szarvasbikát terítettek le, Ózd mellett pedig egy gyermekkorú fiú egy őzgidát nyúzott meg.
szalonkázás csak húzásbanA tavaszi szalonkázásnak vége, de húzáson továbbra is lehet szalonkára vadászni - ez a brüsszeli madárvédelmi irányelvek átvételének a velejárója.
orvvadászokat fogott a rendőrségOrvvadászattal gyanúsítható személyeket fogtak el a zalaszentgróti rendőrök az elmúlt hétvégén - tájékoztatta lapunkat csütörtökön Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
illegálisan tartott fegyverekIllegálisan tartott fegyvereket és nagy mennyiségű, ugyancsak jogszerűtlenül tartott lőszert foglaltak le a fonyódi rendőrkapitányság munkatársai egy szőlősgyöröki pincénél.
brutálisan megöltek egy őzetBrutális módját választotta a vadászatnak az a három tiszaburai férfi, akik agyonvertek egy őzet a település határában — közölte a rendőrség.
trófea trófeaértékesítési vitaA felperes vadászati szolgáltató külföldiek részére szervezett vadászatokat, a nyújtott szolgáltatásokról pedig számlákat állított ki. Az alperes adóhatóság adóhiányt állapított meg, az ügy a Legfelsőbb Bíróságig jutott, ahol is alaptalannak minősítették az adóhiányt.
orvvadásztak a határrendészek?Katonai bűncselekményt követhettek el a járőrök. Ismeretlen orvvadásztól származó lövés érte a Zákányi Határrendészeti Kirendeltség hivatalos állományába tartozó 30 éves főtörzsőrmesterét - szóltak az első hírek.
hajtóvadászattal búcsúztakAz év utolsó hajtóvadászatával búcsúzott Huszárokelőpusztától az ugodi erdészet vezetője, Sipos Péter és munkatársa, Berger Péter, január 1-jétől mindketten nyugállományba vonulnak.
sokba kerül a téli vadetetésSokba kerül, de az ember segítsége nélkül éhezik a somogyi vad. A vadászatra jogosultak gazdálkodásában a két legnagyobb kiadás a vadkár kifizetése és a vad etetése. A társaságok maguk döntik el, hogy etetnek-e egyáltalán, a takarmányt megtermelik vagy vásárolják.
orvvadászokat fogtak a rendőrökMegcsonkított tigristetemeket szállító teherautót füleltek le a rendőrök Hua Hinben, Thaiföld egyik turisták által is sűrűn látogatott tartományában.
veszélyes a sebzett vadkanJaj annak, aki sebzett vadkan útjába kerül, ezt tudjuk történelmi tanulmányainkból is. Kivételek azonban akadnak, Varga Attila például - ha súlyos sérülésekkel is - túlélt egy ilyen találkozást. Az pedig már a sors különös fintora, hogy a férfi az eset óta vaddisznókat tenyészt.
motorfűrésszel támadt a fatolvajMotorfűrésszel támadott egy őt tetten érő mezőőrre egy fatolvaj Törökszentmiklóson, a férfit a rendőrök őrizetbe vették.
jó évet zártak a vadásztársaságokA vadgazdálkodást is elérheti a gazdasági válság. A vadásztársaságok szerint tavasztól az ideinél jóval kevesebb vadat lehet majd eladni, és attól tartanak, hogy elmaradnak a külföldi vendégvadászok is. A tavalyi év azonban még sikeres volt.
vadász lőtte el az optikai kábeltHosszabb időn át szünetelt Mónosbélben a kábeltelevíziós szolgáltatás. Több lakos arról panaszkodott, hogy szombat estétől vasárnap délig nem volt látható az adás a készülékeken.
magyar szarvasA magyar szarvas kell külföldön is. Évente átlagosan 150 szarvast szállítanak a bőszénfai szarvas telepről Európa 12 országába. Legutóbb Szerbiából rendeltek, ott ugyanis a háború és az autóút kiépítése miatt ezek a fajok kipusztultak.
pro silva díjat kapott Sülé LajosEgy régebbi szalonkahúzás idején ismertem meg közelebbről Sülé Lajost. Bámulatos ügyességgel ejtett el két cikázó madarat. Aztán a szakma hozott közelebb bennünket.
vadászat, lövő vadászNehéz elhinni, hogy nyugdíjas lett Tóth Jóska - így szólítja őt barát, kolléga és régi ismerős -, a Lenti Erdészet kerületvezető vadásza.
együtt tévézik a vadászkutya és a bagolyKülönleges barátság Berylé és Wolé: a vadászkutya és a macskabagoly egy állatmenhelyen találkoztak, és azóta elválaszthatatlanok.
Motorcza Gyula végigvadászta a világotHajszál híján miniszter lett Kanadában Motorcza Gyula. Foglalkozását nehéz lenne meghatározni: egyetemi tanár, író, vadász, világjáró, életművész. Igényesen felújított parasztház Somogydöröcskén. Sehol egy trófea, pedig a ház gazdája, Motorcza Gyula szinte végigvadászta a világot. Indul a vadászház című kötete öt kiadást ért meg, több mint tizenötezer példányban. Ezzel rekorder.
őzet akartak lőni az orvvadászokSzilveszter este őzet akartak enni azok a rendőrök, akik egyike meglőtte a járőrtársát az őrtilosi rengetegben. Kiderült: a zsaruk szolgálati idejükben próbálkoztak az orvvadászattal. A falatozás elmaradt......
saját társa lőtte meg a rendőrtElképzelhető, hogy mégsem orvvadászok lőtték meg a Zákányi Határőrrendészeti Kirendeltség járőrét hétfőn este. A jelek szerint a járőrök először megpróbálták eltitkolni a véletlen lövést, ezért egy kitalált orvvadászra fogták a balesetet.
hurokkal fogtak őzet az orvvadászokA Baktalórántházi Rendőrőrs nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt folytat eljárást egy 21 éves leveleki és egy 39 éves magyi férfi ellen.
Bodrogi Gyula vadászatonBodrogi Gyula Jászai Mari- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, 2007 nyara óta a Nemzet Színésze.
felrobbant puskacsőDecember 27-én délelõtt a salomvári erdõben vadászaton az egyik vadásznak lövés közben a puskacsõ felrobbant a kezében. A zalaháshágyi férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A Zalaegerszegi Rendõrkapitányságon vizsgálják az eset körülményeit.
vadetetésKarácsonykor elnémult az erdő, s csak az ünnepek után kezdenek ismét dörögni a fegyverek Gemencben.
rókák a családi házak közelébenSopron - Sopron és a környékbeli falvak sem mentesek a rókáktól. Az állatok egyre gyakrabban kóborolnak családi házak közelében, félelmet keltve az ott élőkben.
jegesmedve fogócska életre-halálraJátékosnak tűnhet ez a kora délutáni fogócska az autó körül, pedig valójában életre-halálra megy a dolog.
vadász lőhette meg a rendőrtFegyverrel lőttek egy rendőrre a Somogy megyei Őrtilos határában. A főtörzsőrmester súlyosan megsérült. Helyi pletykák szerint egy vadász lőhette meg a járőrt. Zalai tudósítónk jelenti.
tavaszra meglehet az új erdőtörvényTavaszra megszülethet az új törvény. Hároméves előkészítés után került idén ősszel a parlament elé az új erdőtörvény tervezete, mintegy harminc környezet- és természetvédő szervezet mégis a visszavonását kéri a kormánytól a hiányos társadalmi egyeztetésre, a társadalmi egyetértés hiányára és koncepcionális hibákra hivatkozva.
rendkívüli szarvasvadászatA Minnesotai Természeti Erőforrások Minisztériuma az elsősorban szarvasmarhánál előforduló tuberkulózis terjedése ellent tett erőfeszítései részeként rendkívüli szarvasvadászatot rendelt el Minnesota állam észak-nyugati részén – jelentette az AP.
vaddisznók miatt karambolozottMindkét utasa súlyosan megsérült annak az autónak, amely egy vaddisznókondát akart kikerülni, de egy teherautóval ütközött vasárnap este az 51-es főúton – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei RFK sajtószolgálatától.
bottal verte a labradorokatÁllatkínzással gyanúsítják a brit uralkodó legkisebb fiát. A brit sajtóban megjelent fotók szerint a 44 éves Eduárd husánggal támad két vadászkutyájára, akik egy meglőtt fácán fölött marakodnak.
vadászati múzeumMinden apró részletre emlékszik, dőlnek belőle a történetek. Nyugdíjasként is ég a tettvágytól: dr. Pálos Lászlóné, Rózsa harminc éven keresztül tevékenykedett Gyöngyös kultúrájáért.
fegyver nélkül mennek az erdőbe a vadászokNem használják fegyvereiket a vadászok Diósjenő térségében az ünnepek alatt, mert vadkarácsonyt tartanak - írja a Nógrád Megyei Hírlap.
vadászok baleseteHárman sérültek meg, közülük ketten súlyosan, amikor összeütközött egy terepjáró és egy személyautó a 64-es főúton - értesült a HavariaPress.
gondokat okoznak az ébren maradt medvékMég nem merültek téli álomba az Ukrán-Kárpátok észak-bukovinai vonulatának barnamedvéi, amelyek kártevésükkel komoly gondokat okoznak a vadgazdaságoknak.
fényképezőgéppel a fatolvajok ellenTovábbra is lopják a már szinte teljesen „letermelt" sajóládi erdőt - tudta meg lapunk. A Borsod megyei település akkor került a média érdeklődésének homlokterébe, amikor az ott fekvő, Natura 2000 védelem alá eső erdő jelentős részét kivágták a fatolvajok.
vaddisznóvadászatA Répcevölgye Vadásztársaság a decemberi hétvégéken idén is vaddisznóvadászatokat szervezett. December 6-án és 7-én a Rumi-háztól indultak a hajtók a csepregi erdőben az állatok felderítésére. Osztrák vendégvadászok is érkeztek erre az alkalomra.
elszaporodtak a fertőző majmokA közép-amerikai szigetállam totális háborút hirdetett a területén rendkívüli mértékben elszaporodott és fertőző afrikai és ázsiai eredetű majmok ellen.
fatolvaj hódokFatolvaj hódokhoz riadóztattak rendőröket környezetvédők Lengyelországban.
élő állatot ajándékba?Élő ajándékok?!? Kisállat szaporítók hirdetik, hogy tenyészetük példányait vigyék ajándékba az ünnepekre (a "fa alá"). Az élő állatok ajándékozását az állatvédők nem javasolják!
mókusháborúAgresszív háborút ígérnek az észak-angliai és skót vörös mókus-védők. Céljuk, hogy visszaszorítsák a mind jobban terjedő amerikai szürke mókust, amely kiszorítja élőhelyéről őshonos vetélytársát.
apróvad vadászat szanybanA hagyományos vendégvadászat első felvonására december 6-án került sor a Dózsa Vadásztársaság és a Fertőtáj Vadásztársaság baráti kapcsolatának jóvoltából.
fenyőtolvajokra csapott le a rendőrségA lopott fenyőt és az akcióhoz használt furgont hátrahagyva menekültek azok a tolvajok, akik több tucat nordmann fenyőt akartak ellopni az éj leple alatt.
orvvadász rapsic vadorzó ultramodern eszközökkelÉjjellátó készülék, lézeres távcső és hangtompítós fegyver a vad ellen. Az orvvadászokat mindig egyfajta nimbusz lengte körül: szegénylegények, akik bátran szembeszállnak az urakkal, a kiváltságos vadászokkal, és elveszik azt, ami nekik jár.
újrahonosítják a nyírfajdotCsászármadár még él nálunk, de védeni kell. Újabb száz nyírfajd került a közelmúltban Németországból az ország északkeleti végébe, az újrahonosítását célzó program keretében.
sikeres vaddisznóhajtásMár most sikeresnek mondható a vaddisznóhajtás a Mecseki Erdészeti Zrt.  Mecseki Erdészeténél.
lépéselőnyben a rapsicokOlykor jobb a felszerelésük, mint a hatóságnak; Volt olyan eset, amikor a DNS-teszt sem segített a bizonyításban. Milliárdos károkat okoznak az orvvadászok, de nehéz őket elkapni. Ha mégis megtalálják az elkövetőket, a szakemberek szerint nem biztos, hogy a törvény kellő szigorral csap le rájuk.
géppisztolyt foglalt le a rendőrségJászárokszállás mellett engedély nélkül tartott géppisztolyt foglaltak le egy lövöldözés után az egyik tanyán.
kutyákkal is keresték az eltűnt férfitSzerda késő délután érkezett bejelentés a Szolnoki Rendőrkapitányság ügyeletére, miszerint a Szolnok Kaán Károly út végén található gátszakaszon, a Holt-Zagyva területén két vadász egy hiányos öltözetű 80 év körüli, zavartan viselkedő férfire lett figyelmes - tudtuk meg Szabó Zita századostól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
vadbaleset vadgázolásSzarvassal ütközött egy Ford Focus kedd délután Drávaszentes külterületén. A sofőrt és utasát feszítővágóval szabadították ki az összetört járműből.
mesterséges fészkek a sólymoknakA Magyar Madártani Egyesület (MME) és a MAVIR (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság) együttműködési megállapodást írt alá a ragadozómadarak védelmében.
vaddisznóvadászat elszaporodtak a vaddisznókA cseh vadászok idén télen 80 ezer vaddisznót akarnak kilőni, hogy csökkentsék a populáció létszámát Az utóbbi 250 év legnagyobb vaddisznóvadászatára készülnek a cseh vadászok, mert az állatok túlságosan elszaporodtak az országban.
nem drágul a fenyőElegendő és jó minőségű fa lesi az ünnepre - Megkezdődött a fenyőfák árusítása - ezúttal is nagy a választék Várhatóan a tavalyi árszinten marad a karácsonyfának való első osztályú fenyők métere, lucfenyőt 1000-2500 forintos, ezüstfenyőt 3-4 ezer forintos, nordmann fenyőt pedig 5-8 ezer forintos áron lehet megvenni.
lúdtojások menthetik meg a jegesmedvéketKutatók és más megfigyelők szerint a jegesmedvék elkerülhetik a kihalást annak ellenére, hogy számos mackó éhen fog halni az elkövetkező években, mivel felfedezték, hogy a medvék új táplálékforrást találtak, méghozzá liba- és kacsatojásokat
erdőtörvényAz erdőkről, az erdők védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény tartalmazza mindazt a környezet- és természetvédelmi elvárást, amit a fenntartható fejlődés elve megkövetel - mondta az agrárminisztérium államtitkára hétfőn az Országgyűlésben a törvényjavaslat általános vitájában.
csak álmodnak a vadászatrólA vadászok manapság csak álmodoznak a vadászatról errefelé... Én ma már vadásztam, nézze Bandi bácsi mit találtam!(Őz agancsot talál a megszólaló.) Hát Te nagyon rossz gyerek lehettél, gyerekkorodban, hogy ilyeneket találsz.
vadászfegyver lőszerA svájci RUAG Holding AG fegyvergyártó vállalat felvásárolja a kiskaliberű lőszereket készítő siroki MFS 2000 Zrt.-t.
orvvadászt fogtak a rendőrökOrvvadászattal gyanúsított három férfinál tartottak házkutatást a Békés megyei Ecsegfalván - közölte az MTI-vel a rendőrség hétfőn.
akció a fatolvajok ellenAz erdészettel karöltve indított akciót a fatolvajok ellen a Salgótarjáni Rendőrkapitányság. „Ráfázik", akit megfognak: fogdába kerülhet, illetve a tüzelő értékének többszörösét fizetheti meg büntetésként.
rendőrségi akció az orvhalászok ellenEbben az évben is a Tisza-tó téli vízszint beállításának idején a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság akciót, fokozott ellenőrzést tartott a területen, mely ellenőrzések célja a halászatra, a horgászatra, a vízen történő vadászatra, a halgazdálkodásra és a vízi növényzet kitermelésére, irtására vonatkozó jogszabályi előírások betartatása volt – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
vadászati fórumon jöttek össze a vadászokMiközben tavaly a vadászterületek átalakítása kapcsán békétlenségtől volt hangos a megye vadásztársadalma, idén ismét a szakmai munka került előtérbe.
mérgesedő osztrák-magyar vadvitaFarkasszemet néznek egymással a határmenti vadászok. Bár évek óta kerítés védi a vadakat attól, hogy átkóboroljanak a sógorok területére, valaki, vagy valakik rendszeresen lyukakat ütnek az építményen, hogy átcsalják az értékes állatokat a határtól pár méterre álló vadászlesekhez.
vadász találta meg az eltűnt kislánytCsaknem százan indultak egy hároméves kislány keresésére vasárnap délután Rinyakovácsiban. A gyermeket egy vadász találta meg csaknem három kilométerre az eltűnés helyszínétől.
felborult a róka miattAz úttól körülbelül nyolc méterrel mélyebben lévő vasúti pályára zuhant egy személygépkocsi csütörtökön este Pilisvörösvár és Piliscsaba között.
medvék tizedelik a vadállománytMég nem merültek téli álomba az Ukrán-Kárpátok észak-bukovinai vonulatának barnamedvéi, amelyek kártevésükkel komoly gondokat okoznak a vadgazdaságoknak.
túl sok a kormoránFejtörést okoz a hazai természetvédelmi szakembereknek, miként oldható meg a kárókatonák gyérítése. Európai szintű védelmükre már nincs szükség, sőt, az elszaporodott madarak súlyos károkat okoznak a tógazdaságokban is. Ritkításukra többféle megoldás létezik, ám nehezíti a helyzetet, hogy a kárókatona tanulékony, ami egyik évben még működik, a következőben már nem.
csőbebújt a fatolvajAz úttest alatti vízáteresztőbe bújt az őt üldöző rendőr és polgárőr elől egy tetten ért fatolvaj Hevesben.
A férfi és társa csaknem 100 ezer forint kárt okozott az egészséges akácfa kivásásával.
mccartney védi a vaddisznókatTöbbre tartja a birtokán elszaporodott vaddisznókat szomszédainál Sir Paul McCartney, aki nem engedi a környéken állítólag most már hatalmas pusztítást végző állatok ritkítását.
elszaporodtak a vaddisznókA cseh vadászok ezen a télen 130 ezer vaddisznót akarnak kilőni, hogy csökkentsék a populáció létszámát. Az utóbbi 250 év legnagyobb vaddisznóvadászatára készülnek a cseh vadászok, mert az állatok túlságosan elszaporodtak az országban.
veszélyben a magas tátraFolyamatosan hanyatlik a szlovákiai Magas-Tátra faállományának állapota a 2004-es orkánkatasztrófa óta. A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) vezetői szerint a park hatvanéves története során még soha nem volt olyan súlyos a helyzet, mint az idén.
téli madáretetésGyőr-Moson-Sopron - Évek óta segíti eleséggel a téli madáretetést a vadászkamara területi szervezete. December 10-én Győrött, Mosonmagyaróváron és Sopronban – a készlet erejéig – napraforgót osztanak.
vadász lőtte le a kutyátA tulajdonos vasárnapi sétára indult kedvenceivel, amikor egy közeli vadászat egyik résztvevője a kerítésen kívülről leterítette az egyik kutyát. Nem tudni miért tette és azt sem, hogy ki volt, a vadásztársaság ugyanis nem árulta el a kutya gazdájának, hogy ki lőhetett. Pedig a szabályok szerint minden lövésről naplót kell vezetniük.
felébredtek a medvékTúl enyhe az időjárás a szlovákiai hegyvidékeken, minek következtében a korábban téli álomra szenderült medvéknek mintegy harmada idő előtt felébredt. Ezek az álmos, kialvatlan mackók igen veszélyesek lehetnek az emberekre - állítják szlovákiai környezetvédők és vadászok.
zöldrendőrség védheti erdeinketAz Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága kedden egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot.
szarvasbőgő  versenySzent Hubertus, a vadászok védőszentje napján, november 3-án a magyarországi Göd településen található Nemeskéri-Kiss kúriában rendezték meg a VIII. Nemzetközi Szarvasbőgő Versenyt, melyen a hazaiak mellett Ausztria, Csehország, Németország, Szlovákia és Ukrajna legjobbjai is összemérték tudásukat, mennyire kiválóan tudják utánozni a szarvasbika hangját a szarvasbőgés időszakában. A szarvashangok imitálásának mesterei olyan magas fokon tudják utánozni a szarvasbőgést, hogy akár 10 méteres közelségbe is odacsalogathatják a bikát.
vadkant lőtt a vadászSebzett szarvasborjú utánkeresésére indult a Hatosfa Vadászegylet bitótagi területén Edl Tibor fővadász társával, Laki Imre vadásszal és annak rövid szőrű német vizsláival, Sátánnal és Csibésszel......
nyírerdő zrt együttműködésA NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. ötödik éve rendezi meg a konferenciasorozatot, amely aktuális témákon keresztül a társaság meghatározott munkavállalói körének speciális képzése, céljai között a szakmai ismeretek szinten tartása és bővítése is szerepel – mondta az idei év utolsó, gúthi NYÍRERDŐ-akadémiáján, Fekete György, az erdőgazdaság műszaki vezérigazgató-helyettese.
jávorszarvas megfigyelés finnországbanAz idei tél folyamán nyakörvet helyez el jávorszarvasokra a Finn Vadászati és Halászati Kutatóintézet Finnország különböző részein. A jeladó rádiótelemetriás nyomkövető az eddigieknél több információt ad majd a jávorszarvasok mozgásáról – olvasható a nordicforestry oldalon.
4 milliárd uniós támogatás a nemzeti parkoknakHét nemzeti park tíz pályázata nyert összesen 4 milliárd forint uniós támogatást ökoturisztikai fejlesztésekre - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
vadászbalesetGyőr-Moson-Sopron - Az elmúlt hét évben hat – ebből egy halálos – vadászbaleset történt a megyében. Az esetek egy része a „fatális véletlen", másik része pedig a vadászati szabályok be nem tartásának következménye.
szarvasgomba árverésA következő MTI-hírre hívták fel a figyelmem a kollégák: "Bő 40 millió forintnyi összegért kelt el egy Olaszországban termett, 1 kiló 8 dekás fehér szarvasgomba egy nemzetközi árverésen a hét végén. "
hangtompítós golyós fegyvert találtak az orvvadászoknálA tapolcai rendőrök december 03-án ellenőrzés alá vontak egy Citroen Bx típusú személygépkocsit a járműben utazó személyekkel együtt. Az ellenőrzés során a gépkocsiban vadászfelszerelést találtak, valamint az utastérben az első ülések között egy csőre töltött és hangtompítóval ellátott golyós vadászfegyvert.
bandák lopják a fátLába kél a hazai erdőknek - Két évvel ezelőtt még csak 100 ezer, idén már 300 ezer köbméterre becsülik a lopásokat. A jövőben igazoltathatnak az erdőben az erdészek, ha elfogadja a parlament az új erdőtörvényt. Akár le is foglalhatják a láncfűrészt, a szállítóeszközöket, a kerékpárt vagy a gépkocsit is, ha valakit falopáson érnek.
vadhús és pálinkaElőször még szokatlan volt a gondolat, hogy erdészek, vadászok által készített borok és pálinkák versenyezzenek egymással Mátrafüreden. Jövő tavasszal azonban már a negyedik megmérettetés ideje jön el, és az érdeklődés láthatóan töretlen.
parlament előtt az új erdőtörvényAz uniós csatlakozással, a tulajdonosok számának nagyságrendekkel történt megnövekedésével, valamint a közigazgatási reformmal indokolja Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az új erdőtörvényről szóló javaslat megalkotását. A törvényjavaslat a parlament honlapján olvasható.
fatolvajok lopják a fákatSzakértők szerint az országban éves szinten a hárommilliárd forintot is eléri a falopások okozta kár. A soproni régióban ez a bűncselekmény csak elenyésző mértékű
orvvadászat, lopás, garázdaságA rossz hírek egyre rosszabbak. Ezek: orvvadászat, lopás, garázdaság. A vadászok (társaságok) szoros együttműködésben vannak a rendőrökkel és a polgárőrökkel, és számítanak a civilekre is.
felöklelte a vadászt a szarvasbikaHa egy szarvasbika halottnak látszik, attól még nagyon is élhet és veszélyes - tanulta meg a saját hibájából egy amerikai vadász, aki csak a szerencséjének köszönheti, hogy túlélte a leckét.
az ország fája 2008Az ünnep közeledtével ismét felállítják az ország karácsonyfáját a budapesti Kossuth téren. Minden évben a FVM tesz javaslatot arra, honnan kerüljön ide a fa.
vadon védelmeKözel egyhangúlag fogadta el kedden az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága Hegyi Gyula (MSZP) jelentését a vadon védelméről. Európa területének nagyjából egy százaléka olyan vadonterület, amely többé-kevésbé érintetlenül őrzi az őstermészetet.
jó volt a gímszarvas szezonVégre jó gímszarvas-szezon a szekszárdi erdészetben is Mind az elejtett gímszarvas bikák száma, mind a trófeáikból befolyó árbevétel alapján jónak ítélik a szakemberek az idei gím vadászati szezont, a Gemenc Zrt. Szekszárdi Erdészetének területén is.
borok a vadhúsokhozAz ételek és borok párosításának világában külön fejezet illeti a vadhúsokat. A mezei és erdei állatok markáns, "vad" ízei izgalmas kulináris kalandozások terepét jelenthetik. Hogy milyen borokat igyunk hozzájuk? Teszteltünk, kóstoltunk, most pedig megosztjuk tapasztalatainkat.
vadállomány téli takarmányozásaA tél minden évben komoly kihívás elé állítja a vaddal foglalkozó szakembereket: az időjárásról való pontos információk hiányában mindig a legkeményebb télre kell felkészülni. A Mecseki Erdészeti Zrt. minden évben több száz tonna takarmányt készletez, aminek kihordása, elhelyezése nem kis feladat, különösen, ha az útviszonyok romlanak a hóesés miatt.
nem tudnak eligazodni a vadászati törvényenA vadászati földtulajdonosi közösségek képviselői a napokban kimondták Kecskeméten: tíz év óta nem tudnak eligazodni a vadászati törvény rájuk vonatkozó passzusain.
védett madarak vadászatának megakadályozásaAz Európában illegálisan vadászott madárfajok zöme énekesmadár, többek között pintyek, nádiposzáták, különböző pityer- és sármányfajok.
hatalmas szarvasgombát találtak olaszországbanBő 40 millió forintnyi összegért kelt el egy Olaszországban termett, 1 kiló 8 dekás fehér szarvasgomba egy nemzetközi árverésen a hét végén.
ipoly erdő erdészeti nyílt napIII. Ipoly Erdő Erdészeti Nyílt Nap - Az Európai Erdők Hete idei rendezvénysorozatán szerzett tapasztalatok is megmutatták, hogy milyen fontos az erdészeti kommunikáció terén a kellő mértékű társadalmi nyitottság.
az orvvadászok miatt rettegnek az elefántokAz orvvadászok jelentette veszély miatt nem merik megközelíteni az utakat az elefántok a közép-afrikai Kongó-medencében - állapították meg amerikai természettudósok.
winchester xp3 lövedékEz a Winchester által fejlesztett XP3 típusú lövedék nagy áttörést jelentett a lőszerek világában. Előrször a Supreme Elite típusú lőszerben alkalmazták ezt lövedéket egy lassú égésű lőporral kombinálva, mely kiváló röppályát, nagy ölőerőt és mély behatolóképességet biztosított a lövedék számára.
fatolvajokat fogott a rendőrségHárom orosházi férfit értek illegális fakitermelésen a vásárhelyi rendőrkapitányság munkatársai csütörtökön a Kutasi út mellett – köszönhetően a külterületi hírhálónak.
.257 magnumA sok töltény közül amelyet Roy Weatherby fejlesztett, a .257 Magnum volt a kedvence. Sok más vadász gondolta ugyanígy, a "világ legjobb tölténye" a .257 Magnum.
átjárnak a vadak, rongálják a dróthálótHét éve drótkerítést húztak fel az osztrák-magyar határ mentén. A vasfüggöny vadászvita végére tett pontot: így akadályozták meg a vad átjárását. A dróthálót egy ideje rendszeresen rongálják.
dámszarvasra vadásztak hurokkalDámszarvasra utazott három, 18-19-20 éves fiatal a somogyzsitfai Széchenyi Zsigmond középiskola tanerdejében. Tervük szerint osztoztak volna az elejtett szarvasért kapott pénzen. 
jaguárokat számlálnak mexikóbanTudósok megszámolják a veszélyeztetett állatok közé tartozó jaguárokat Mexikóban. Körülbelül tízezer jaguár élhet az országban, de a vadászat és az élőhelyük pusztulása miatt egyre kevesebben vannak.
orvvadászt keres a rendőrségKifejlett gímszarvasbika tetemet találtak tegnap délután Kardosfa közelében, amelynek fejét a trófeával együtt az ismeretlen tettes eltulajdonította.
tetemes kárt okoznak az orvvadászokA szarvasbőgés befejeződése táján kaptuk a hírt, amely ismét ráirányítja a figyelmet az orvvadászatra. A Válickavölgye Vadásztársaság területén megfogott a hurok egy szarvasbikát, de sikerült kiszabadítani. Zalai Károly, a társaság vadászmestere értesített bennünket, s fotósunknak sikerült lencsevégre kapni a küzdelmet, ami ezúttal a koronás vad kiszabadítása érdekében történt.
visszavárják a farkasokatAusztria képletesen szólva nyitott kapukkal várja a farkasokat, legalábbis az osztrák vadvédelmi szakemberek bíznak benne, hogy az ordasok belátható időn belül ismét megtelepednek az alpesi országban.
világjáro magyar vadászok klubja rendezvényeA Világjáró Magyar Vadászok Klubja november 21–22-én tartotta õszi rendezvényét a soponyai Fácános Hotelben. Soponya a Sárvíz mentén, Fejér megye délnyugati részén helyezkedik el.
kezdődnek a vaddisznó hajtásokA dámbarcogás után november utolsó hetében megkezdődik a vadaskerti és a szabadterületi vaddisznóhajtás a világhírű Gúthi-erdőben - közölte Kaknics Lajos, a Nyírségi Erdészeti Zrt. (NYÍRERDŐ) vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.
mikulás program gemencenA Mikulás rénszarvasait hátrahagyva, az erdei vasúttal érkezik 2008. november 29-én 10 órakor Pörbölyre, ahol a gyerekek ajándékokat készítenek a Gemenci erdő lakóinak.
kitüntetnek két vadásztJakabházy Miklós megyei fővadászt kérdeztük
labrador lőtte fenékbe a vadásztA saját kutyája lőtt fenéken egy oregoni fiatalembert. A kutya beugrott a csónakba, de pont úgy, hogy a benne lévő vadászpuska többször is elsült, s a golyók fenéken és lábon találták a megdöbbent gazdit.
megállapodás a polgárőrökkelÖsszehangoltabb lesz környezetünk védelme. Megállapodást írt alá tegnap Gyöngyösön az Egererdő Zrt. és a Mátraalján működő Környezetünk Biztonságáért Térségi Szövetség (KÖBITÉSZ) a természet és erdeink védelme érdekében.
amazonasi esőerdőMegháromszorozódott a kihalással fenyegetett állatok száma az utóbbi tizenöt évben Brazíliában. A brazil környezetvédelmi miniszter, Carlos Minc bemutatta az egész ország állatvilágának helyzetét feltérképező Vörös Könyvet. Brazíliát tartják az egyik legsokszínűbb élővilággal rendelkező országnak a világon.
gemenci trófeaAzt gondolnánk, napjainkban Gemenc alkalmas hely lehet arra, hogy elrejtőzzünk a mindennapok zajai elől. Fülünkre húzzuk a természet virágrétes paplanját, és a pörbölyi vadászházban már semmit nem hallunk a nagyvilág háborgásából. Hát nem így áll a dolog.
véget ért a dámbarcogás a nyírerdőnélVéget ért a dámbarcogás a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. vadászterületein, a dámszezon ugyan január végéig még tart, de a legtöbb vad a szarvasbőgés idején esik. A dámbarcogás hagyományosan októberben van: ilyenkor csatáznak a bikák a tehenek „kegyeiért”.
már lopják a fenyőketMár javában készülnek a Nagykanizsától délre eső településeken a fenyőszezonra. Nemsoká kiürülnek a falvak, a lakók nagy része ugyanis a fővárosi, főváros környéki piacokra utazik el, hogy azokon értékesítse az itt termelt fenyőt.
vadászbaleset vadásztársát találta elA fácán helyett a vadász találták el, de könnyebb sérüléssel megúszta az a férfi, akit tegnap meglőttek a Békés megyei Csanádapáca határában.
orvvadászt fpgtak a rendőrőkNovember 20-án délelõtt Simaság külterületén a búzavetésben kilõtt szarvastehenet találtak, és feltételezték, hogy borját pedig eltulajdonították.
puskagolyót fogott fel a mobiltelefonA mobiltelefonja mentette meg egy férfi életét az Egyesült Államokban: felfogott egy puskagolyót. A készülék 68 éves gazdáját fűnyírás közben érte a lövés, amely igencsak mellbevágó volt.
illegális vadászat délre tolódottA védett madárvilág megóvása érdekében fordult az unióhoz a Traffic. A nemzetközi programot két nagy természetvédő szervezet, a WWF és az IUCN hozta létre. A két szervezet így kívánja javítani a védett fajok kereskedelmének ellenőrzését - jelenti az EurActiv.hu.
kutyát marcangoltak szét egy őzetFeltehetően kutyák marcangoltak szét szombaton hajnalban egy őzet Béketelepen. A környéken lakók sokat panaszkodnak a falkákban randalírozó kutyák miatt.
fellépés a védett madarak vadászata ellenHatározottabb fellépést, hatékonyabb információcserét és együttműködést sürget a TRAFFIC (vadon élő fajok kereskedelmével foglalkozó nemzetközi hálózat) a vadon élő madarak vadászatának visszaszorítása érdekében.
tőkés réceA tavon tőkés récék úsztak a hűvös, finom vízen – párban. A gácsérok tündöklő zöld fejjel, barna beggyel, másutt hol sötétebb, hol világosabb tollazattal. Sárga csőrük szinte aranyként virított. A tojók most is barnák, egyszerűek voltak, mégis oly eleganciával szelték a vizet választottjuk mellett, mintha a legszebb báli ruhájukat vették volna fel, s minden szem csak őket csodálná.
medvetámadás kárpátaljánMintegy 15 kilométerrel arrább volt kénytelen költöztetni nyáját egy kárpátaljai juhász, miután egy barnamedve környékezte meg a körülkerített juhakolt.
tengeri partfutóZalai madarászok a napokban újabb kuriózummal gazdagították a hazai madármegfigyelés históriáját. A Balaton-parton lefülelt tengeri partfutó korábban sosem tűnt fel nálunk.
hadüzenet a fatolvajoknakAz energiaár-emelkedés a fatolvajokat is cselekvésre buzdítja, de nem a rőzsegyűjtő szegényeknek üzentek hadat az erdészetek. Az ipari méretű lopások többszörös kárt okoznak. Mindenkinek.
afrikai trófeakiállításKiskunlacházán a Petõfi Sándor Mûvelõdési Központban november 7-én idõszaki kiállítás nyílt „Afrikai trófeák” címmel.
medvetámadás csíkszentandrásonMég kacagtunk is saját nyomorúságunkon – vallotta a két áldozat közül az egyik a múlt csütörtökön elszenvedett medvetámadásról. A két juhászbojtárt november 13-án délután támadta meg egy medve a Marosfő–Csíkszenttamás közötti Nagyhegy-tetőn.
óriás bimbós pöfeteg gombaHatalmas gombát, egy bimbós pöfeteget (Lycoperdum Perlatum) talált Navarra észak spanyol tartományban, Pedro Gallego, palenciai bortermelő – adta hírül a thinkspain.com oldal.
egy tonna eleféntcsonot foglaltak leEgy tonna elefántcsontot foglaltak le egy összehangolt akció során Afrikában. Hetvenöt gyanúsítottat tartóztattak le négy hónapig tartó nyomozás után a Kongói Köztársaságban, Ghánában, Kenyában, Ugandában és Zambiában - jelentette be a kenyai környezetvédelmi hivatal.
vadveszély az autopályánSzerencsés kimenetelű baleset történt a közelmúltban olvasónk családjával, egy vaddisznóval ütköztek az M7-esen a sötétben, amikor az állat átkocogott az autópályán.
beleszeretett a vadászatbaFelmenőinek köszönhetően szeretett bele a vadászatba Dési Dóra. A kamaszlánynak nem okoz gondot a lelőtt fácánok begyűjtése és kopasztása sem.
altaji hegyi kecskeMintegy 130 birkát és kecskét szedtek le sziklákról a rendkívüli helyzetek minisztériumának hegyi mentői az Altaj Köztársaságban egy példátlan akció keretében.
összefogás a fenyőlopás ellenSoha nem volt ekkora összefogás az ültetvényekért Somogyban. Minden eddiginél nagyobb összefogással próbálják megakadályozni a fenyőlopást a Dráva mentén. Egy éjszaka alatt tíz év munkája veszhet kárba.
vaddisznókat lőttek a dianákHatodik alkalommal hívta a kamara társas vadászatra a nőket. Három vaddisznó került puskavégre vasárnap a Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezete által a megyében élő hölgyvadászok részére szervezett hajtóvadászaton Kistormáson. A női vadászok jól céloztak.
kipusztulóban a kárpátaljai bivalyokA kipusztulás veszélye fenyegeti Kárpátalja erősen megcsappant bivalyállományát, amelynek az eltűnése esetén Ukrajnából teljesen kivesznek ezek a haszonállatok.
hurkot a rapsicnak Őzeknek kitett hurokba gyalogoltam bele minap egyik hazai erdőnkben. A nagyjából hasmagasságban felrakott csapda az emlős helyett engem fogott meg, amikor a vadváltóra eldobott üres italospalackért behajoltam a bokorba.
szarvasbőgés rahói módraRablóból lesz a legjobb pandúr. A legtöbb magyar vadász számára a szarvasbőgés minden vadászatok koronája. Végtére igaza lehetett Széchenyi Zsigmondnak, amikor azt írta, hogy "... nincs szebb erdő, mint az ezüsttörzsű, őszi bükkös, és nincs szebb vad, mint a benne orgonáló magyar szarvasbika...".
dámgazdálkodás gúthonKihelyezett ülést tartott a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetében az Országos Erdészeti Egyesület Vadgazdálkodási Szakosztálya. A szakemberek azért választották őszi tanulmányútjuk helyszínéül Gúthot, hogy információkat szerezzenek az itt folyó dámgazdálkodásról. A szakosztály tagjai közül mintegy huszonöten vettek részt a kétnapos programon.
vadveszélyA biztonságos közlekedés érdekében az úgynevezett őszi-téli átállásból adódó feladatokra, valamint a vadveszélyre hívták fel a figyelmet tegnap a lenti rendőrkapitányság munkatársai. Az akcióhoz a helyi erdészet dolgozói is csatlakoztak.
őrizetbe veszik a fatolvajokatHúszezer forintnál kevesebbet érő szállítmány miatt is rács mögé lehet kerülni. Amikor csak a törvény lehetőséget ad rá, szabálysértési őrizetbe veszik a Fejér megyében tetten ért fatolvajokat, a bíróság pedig gyorsított eljárásban dönt további sorsukról. Statisztikák szerint az őrizetbe vételnek és az elzárásnak nagyobb visszatartó ereje van a behajthatatlan pénzbírságnál.
kárpátaljai erdőírtásAz utóbbi években Kárpátalján tömegesen irtották az erdőket, amivel mérhetetlen kárt okoztak a természetnek. Szakértők, tudósok állítják, hogy az utóbbi évek árvizei, földcsuszamlásai az erdőkben folyó rablógazdálkodás eredményei.
FVM rendelet144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
vaddisznókonda támadt a határőrökreVaddisznókonda támadt az ukrán-szlovák határon szolgálatot teljesítő ukrán határőrökre szerda hajnalban Ungvár környékén, a megvadult állatokat a járőr által leadott lövések állították meg.
van kereslet a bérvadászatraNyugat-Európa továbbra is várja a magyarországi élőnyúl-kivitelt. Egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy a térség vadásztársaságainak problémát okozna a pénzügyi, gazdasági válság. Ha lesz is probléma, akkor — legalábbis most így látják — azt először majd a jövő tavasszal érezhetik meg.
fácánt loptakHuszonkét fácánt loptak a SEFAG Lábodi Vadászerdészetének vadaskertjéből. Az öt fiatalt az illegális vadászat után fogták el a nagyatádi rendőrök.
vita a vadkárrólEgy vadvédő kerítést elbontottak az útépítők, s így szabadon bóklászhatnak a szarvasbikák. Helyben hagyták Hódi István erdejét, aki a vadásztársaságtól várja a vadkár megtérítését.
vadhúst esznek a gazdátlan kutyákSoha ennyi kutya nem volt még a barcsi állatmenhelyen. Az állatvédők lassan kitehetnék a „többszörösen megtelt” táblát. Rekordlétszámmal, 95 állattal kezdte meg a novembert a Barcsi Természet és Állatvédő Egyesület menhelye. Ez jelenleg körülbelül a háromszorosa a viktorpusztai telep kapacitásának.
mezőőr figyel a fatolvajokraA falu közigazgatási határáért, vagyis mintegy 4800 hektáros területért felel immár tíz éve Cseh József mezőőr. A szolgálati autónak is használt terepjáróval indulunk a falopások nyomába, közben feladatairól mesél.
medveveszély szlovákiábanA fákról lehullott rothadó gyümölcsök miatt növekszik a medvetámadás veszélye Szlovákiában. A késő őszi időben különösen a Magas-Tátra veszélyes. Óhegy (Staré Hory) falu környékén már láttak is torkoskodó barnamedvét - közölte a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) erdőökológiai kutatóintézete.
vaddisznó tévedt a városbaTrieszt belvárosába tévedt egy nagyjából egyéves vaddisznó vasárnap délután.
vandál pusztítás a sóstói parkerdőbenVandál és értelmetlen pusztítással kellett szembesülnie a nyíregyházi erdészeknek szombaton reggel az Sóstói Parkerdőben. Az erdei tanösvénynél leborított és széttört információs táblák, megrongált padok és szemetesek látványa fogadta az erdőjárókat.
vizsgáztak a vizslákMezőn és vízben bizonyították felkészültségüket. Százharminchárom rövidszőrű vizslát neveztek, be hét országból arra a világversenyre, melyet a Hannover melletti Bad Neundorfban rendeztek október 19-én.
folyik a viharkárok felszámolása a bükkbenNyomatékosan kérik a kirándulókat, segítsék az erdőgazdaság munkáját azzal, hogy nem közelítik meg a veszélyeztetett területet.
befejeződött a szarvasvadászatA szeptemberi szarvasbőgés végeztével – rövid pihenő és felkészülés után – november közepétől terelő és hajtóvadászatok kezdődnek a Mecseki Erdészeti Zrt. területein.
hajtás vadászatSzerencsés kimenetelű baleset történt csütörtökön dél körül Rábapatonán, ahol egy olasz vadász sörétes puskával combon lőtte a vendéglátók hajtásvezetőjét. A magyar vadászt a mentők kórházba szállították, sérülése az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos, nyolc napon túl gyógyuló.
sólymásztalálkozóSólymásztalálkozót tartanak a Békés megyei Füzesgyarmaton. A találkozóra nyolc országból 100 sólymász és 120 ragadozó madár érkezett. A szombatig tartó találkozón vadásznak is, nem csak sólymokkal, hanem sasokkal is.
készül kárpátalja vörös könyveKárpátalján honos, közel 830 veszélyeztetett növény- és állatfaj kerül be a régió előkészületben lévő Vörös Könyvébe. A kipusztulás által fenyegetett élőlények listáján, amelynek összeállításán az Ungvári Nemzeti Egyetem biológusai és a Kárpátalja megyei környezetvédelmi főosztály munkatársai dolgoznak, 570 növény- és 259 állatfaj szerepel.
vadászbaleset rábapatonánSzerencsés kimenetelű vadászbaleset történt csütörtökön délben a Győr-Moson-Sopron megyei Rábapatonán. Egy olasz vendégvadász sörétes puskával lőtte fenéken a vendéglátók hajtásvezetőjét.
erdei óvoda és erdei iskola minősítésÁtadták az első minősített erdei óvoda tanúsítványt Somoskőújfalun, emellett a 157 regisztrált erdei iskola közül újabb 22 is minősítő tanúsítványt szerzett - közölte az oktatási tárca szerdán az MTI-vel.
ipoly erdő zrt trófeaszemleDélnyugat-cserháti trófeaszemle az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészeténél Bár az időjósok bús, nedves őszi napot jeleztek, csak egy pár felhő kalandozott az égen, amikor összegyűltek a délnyugat-cserháti vadászok, hogy megszemléljék az idei bőgésben esett gím bikák trófeáit.
felkészültek a vad téli etetéséreA Taeg Zrt.-nél is felkészülnek a vad téli etetésére. A gímbikák vadászata után a trófeabírálaton ötvenöt érmet oszthattak ki. Lezárult a gímbikavadászat dandárja a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Síkvidéki Erdészeténél. Az ősz folyamán elejtett kilencven darab gímszarvasbika trófeájának átlagsúlya több mint hat kilogramm volt.
orvvadászokat fogtakEgy fekete autó gyakori megjelenésére figyeltek fel már korábban is a polgárőrök a szőkedencsi erdő körül. Ezért kezdték el másfél hónapja figyelni a területet, mígnem a hétvégén lefülelték az orvvadászokat.
százmilliós kárt okoznak az orvvadászok„Megélhetésből" és nyereségvágyból is ritkítják az állatállományt - Az éttermek kereslete is növeli a bűnesetek számát. Sokadrangú probléma jelenleg az országban a vadorzók által okozott kár, noha a vadásztársaságokat évente több százmilliós veszteség éri - vallják a vadászok.
rendkívüli viharkárTöbbszöri kérés ellenére a lakosság nem veszi figyelembe a veszélyre vonatkozó felhívást. Ismételten és nyomatékosan kérik, ne közelítsék meg a veszélyesnek nyilvánított erdőket, melynek őrzése – a terület nagyságából adódóan – szinte megoldhatatlan.
házi készítésű puskaA tulajdonos azt állította, hogy csak célzásra használta a saját készítésű fegyvert. A rendőrök nem hittek neki. Hosszú ideje tartó nyomozás eredményeképpen sikerült elkapni azt a helyi férfit a tiszakécskei rendőröknek, aki illegálisan tartott egy házi készítésű vadászpuskát.
hóleopárd lett a díjnyertes fotóA vadon élővilágának fotósa, Steve Winter nyerte el 2008 tekintélyes díját a hóleopárd éjszakai portyájáról készített felvétellel. A fotó elkészítése 13 hónapon át tartó megfigyelés eredménye. A veszélyeztetett hóleopárdot a fotós a Közép-Ázsia magas hegyeiben a faj számára kedvezőtlen élőhelyen kapta lencsevégre.
bezárhat a pécsi állatkertBár az állatkertnek 2011-ig szól a működési engedélye, de nem tudott maradéktalanul eleget tenni az állatok tartási körülményeire vonatkozó előírásoknak Környezetvédelmi okokból bezáratja a zöldhatóság a pécsi állatkertet, ha megszakad az intézmény átköltöztetésének előkészítési folyamata - mondta Jeszták Lajos, a szervezet dél-dunántúli vezetője az MTI-nek.
szarvas okozott balesetetOktóber 31-én a 88-as úton a 86-os főút elágazója előtt körülbelül egy kilométerrel egy előzésben lévő BMW elé ugrott egy szarvastehén, súlyos közlekedési balesetet okozva.
énekes madarakJapán kutatók kimutatták, hogy a madarak fészekaljában általában a legkorábban lerakott tojásból kikelő fiókákból válnak a legjobb énekesek.
fenyőágakat lopottSzámos borókafenyő és nemesített ezüstfenyő, valamint egy mamutfenyő látta kárát, amikor egy ismeretlen "látogatást" tett a cserszegtomaji arborétumban. Az illető nem az őszi természetre volt kíváncsi a parkban, vélhetően mindenszentekre készült fel gallyazás "tantárgyból".
trófeabemutató halászibanKét évvel ezelőtt a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. felső-szigetközi vadászterületén élő földtulajdonosok és vadászok úgy döntöttek, hogy a jövőben új kezekre bízzák a vadgazdálkodást. Így kezdte meg munkáját 3 új vadásztársaság: a dunaremetei Öreg-Duna, a dunakiliti Du-Vad és a rajkai Hunor Vadásztársaság.
orvvadászokat  fogott a kutyaBravúros nyomkövetés eredményeként fogott el két orvvadászt Székely Tamás zászlós és Balu névre hallgató kutyája. Erdészek figyeltek fel nemrég ismeretlenek jelenlétére a Borsfát Valkonyától elválasztó erdőben.
Máté Bence az év természetfotósaMáté Bence, Szegeden végzett erdésztechnikusnak ítélték idén az év természetfotósának járó elismerést. A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége 2008-as pályázatának díjait kedden adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol látható Az Év Természetfotósa kiállítás.
ősszel beindul a famaffiaAz igazságügyi tárca egy erdővédelmi szolgálat felállítását tervezi. Ez a szolgálat azonban alacsony létszámmal dolgozik, a mai magyar valóságban pedig magánhadseregek és a Magyar Gárda védi a fát és a vadat, gyakran a gyerekbűnözőktől.
barcogásban elpusztult dámbikaSzerják György, a SEFAG Zrt. lábodi (Somogy megye) vadászerdészetének egyik kerületvezető vadásza két elhullott dámszarvas bikát talált, amelyek a barcogásban a területért folytatott viadaluk során összeakadtak agancsaikkal.
tatai vadlúd sokadalomA tatai Öreg-tó hétvégi lehalászását követően a tavat máris birtokba vették a vadludak. Körülbelül 200 vadlúd, többségében nagy lilik és vetési lúd hangoskodik a város ölelésében fekvő tavon.
trükkös fatolvajt fogtakA tettes egy orgazda megrendelésére dolgozott, aki minden alkalommal más autót bérelt számára a fa elhordására. „Nagybani” fatolvajt fogtak a Mecseki Erdészeti Zrt. munkatársai. A falopás és természetkárosítás miatt feljelentett bűnöző ügyét a rendőrség gyorsított eljárás keretében vizsgálja.
medvetámadás ért egy idős vadásztA 12 évvel ezelőtt a Pireneusokba újratelepített medvék eltávolítását kérték a regionális hatóságok Spanyolország észak-keleti részén – jelentette az AFP. Lábán, karján össze kellett ölteni azt a 73 éves vadászt, akit múlt csütörtökön ért medvetámadás, miközben kutyájával vaddisznóra vadászott.
védett madarak tetemeire bukkantakKét zsákban 34 fokozottan védett, illetve védett madár tetemének maradványait találták meg a Harta melletti Duna-parton - közölte a rendőrség.
lopják a fát az erdőbőlAz Északerdő Zrt. vezérigazgatója krosszmotort is venne a rendőröknek, csak elkapják a fatolvajokat. Azt mondja, hogy az elfogott tolvajokon jogerős ítélet birtokában sem lehet behajtani az okozott kárt.
nyulakra lőttek, majd agyonütötték őketTiltott vadászattal, halászattal elkövetett állatkínzás vétségét követte el az a három törökszentmiklósi férfi, akit pénteken délután kaptak rajta a rendőrök.
a hegyi gorillák is fenyegeti a kongói helyzetKongói lázadók foglalták el a hegyi gorillák rezervátumát, a Virunga Parkot. A kihalástól fenyegetett állatok nagy veszélyben vannak, területükön fegyveres harcok folynak. A Kongóban dúló polgárháború következtében minden hónapban 45 ezren vesztik életüket.
védett madarak pusztultak elA védett madarak érdekében intézett kérdést Tóth Gyula képviselő a környezetvédelmi miniszterhez. Gunaras mellett 3,5 hektárnyi területen kivágták az erdőt.
vadbaleset, szarvasbikával ütközött az opelVadbaleset történt tegnap Sajóbábony közelében. Egy Opel Omega rohant a váratlanul elé került szarvasbikának.
magyar-szlovák együttműködési megállapodásA vadászszervezetek közötti kapcsolat elmélyítését szolgálva – a korábbi együttműködési megállapodásra alapozva – a határ menti térségben élő és tevékenykedő vadászszervezetek kinyilvánították, hogy a magyar és szlovák együttműködés kiszélesítéseként csatlakoznak a Sajó-Rima Eurorégió Határon Átnyúló Együttműködés demokratikus egyesülethez.
Gróf Széchenyi ZsigmondnéGróf Széchenyi Zsigmondné született Hertelendy Margit már-már társszerzőként követte végig férje írói munkásságát. „Minthogy könyvem a két világháború közti emlékeimet ismerteti, a mellékelt kép szereplői közül csak rólam lesz szó.
vita a solymászatrólAlkotmányos jogok metszéspontjában űzik passziójukat az évezredes vadászati eljárást folytató hazai solymászok - derül ki az Alkotmánybíróság frissen kihirdetett határozatából. A vadászsólymokról folytatott vita a testületet is megosztotta.
kimagasló trófeák gemencenBár jelenleg is akadnak szarvasbikára leső vendégek, a gímek vadászatának fő időszaka véget ért. A Gemenc Zrt. összegzése szerint a szakemberei a befektetett munka és a kegyes időjárás (sok csapadék, kevés kánikulai nap, árvíz hiányában minimális mennyiségű szúnyog) okán jó agancsfelrakásban és súlyokban reménykedtek.
világbajnok trófeákban hazánlk élenjárAz idei vadállomány nagyon jónak mutatkozik, hiszen jó volt a természetes szaporulat, köszönhetően a kiváló időjárásnak. Az apróvad - elsősorban nyúl és fácán - elejtésével októberben elkezdődött a vadászszezon.
orvhalászokra vadásznak a tisza-tónálFokozott ellenőrzés lesz hétfőtől a Tisza-tónál. Azokat az orvhalászokat szeretnék kiszűrni, akik a tározó leeresztésekor szabálytalanul gyűjtenék be a halakat.
őzbakra vadásztak etikátlanulA két vizsgázott sportvadásznak tudnia kellett, hogy ősz végén tilos őzbakra vadászni. Reflektorokkal világítottak a vadak szemébe, úgy lőtték ki őket.
erdőzúgás vadászmagazinAz Erdőzúgás vadászmagazinban az október 19-én megrendezett Gödöllői Vadásznapról beszélgetünk Ambrózi Árpáddal, a Magyar Vadászíjász Egyesület elnökével, a rendezvény fővédnökével. A műsorban lesz szó Gödöllő vadászati múltjáról is, de a vadászkutyák is bemutatásra kerülnek.
orvvadászokat fogott a rendőrségIdegen területen őzeket elejtő vadászokra bukkantak a szegedi rendőrök Domaszék külterületén - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
vadászlovaglásOktóber 25-én, szombaton a Hubertus Vadászlovaglás versenyhagyományainak felelevenítésére kerül sor a Viktória Lovas Klubban, Gyirmótón, Győrtől mindössze néhány kilométerre.
vadveszély vadbalesetekElektromágneses érzékelő rendszert fejlesztett ki egy elektronikai cég az Egyesült Államok Colorado államában. Az érzékelő automatikusan észleli nagy testű állatok jelenlétét az úton, illetve annak közelében.
rendőrség a falopások ellenA megyei rendőrkapitányságok úgy szervezik a járőrszolgálatokat, hogy lehetőség szerint meg tudják akadályozni az illegális fakivágásokat – mondta Stigár Tamás alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Falopás, fatolvajokIpari méreteket öltött a falopás. Nem elég szigorú a törvényi szabályozás, ezért ölthet lassan balkáni méreteket a falopás Magyarországon – vélik az erdőtulajdonosok. Az esetek nagy része felderítetlen marad, pedig néhol egészen komoly erdőrészeket csupaszítanak le egyik napról a másikra. A lopott fára vevő mindig van, hiszen a tolvajok a hivatalos árnál jóval olcsóbban kínálják a kitermelt rönköket.
motoros fűrészeket találtak a fatolvajoknálA szeptember 1-jén indult kiemelt akcióban a falopások és a színesfémtolvajok nyomába eredt Borsod megyében a rendőrség. Egy hónap alatt 854 intézkedést hajtottak végre. Fatolvaj(ok) ból majdnem minden napra jut egy.
főbe lőtte magát a vadász elpusztult kutyája miattÖngyilkosságot követett el egy fiatal vadász a kelet-ukrajnai Donyeck megyében azt követően, hogy betegségben elpusztult a kutyája.
fehér oroszlánokat engedtek szabadonKét felnőtt hímből és két fiatal nőstényből álló fehéroroszlán-falkát bocsátottak ki a természetbe a dél-afrikai Sanbona Vadrezervátumban. Videó is látható a gyönyörű állatokról.
sólymászbemutatóKutyabemutató, solymászat, íjászat és sok más érdekesség várta a látogatókat október 19-én a gödöllői Grassalkovich kastélyban, hol az I. Gödöllői Vadásznap került megrendezésre.
a szabadság-sziget újjáélesztése a wwf-elKözös összefogással élesztik újjá Mohács közelében az eltűnőben lévő Szabadság-szigetet. A helyi önkormányzat, az állami természetvédelmi és vízügyi szervezet, valamint két nagyvállalat is segít a WWF Magyarország környezetvédő szervezetnek az sziget élővilágának helyreállításában.
megszökött egy hiúzA Szegedi Vadaspark éjjeliőre hétfő hajnalban látta a szombaton megszökött hiúzt - mondta el az MTI-nek a park igazgatója. Veprik Róbert hozzátette: ez annyit jelent, hogy reményeik szerint az állat hamarosan visszatér a testvéréhez, és akkor befoghatják.
védett madarakat csempésztek az olaszokTöbb mint háromszáz védett madár tetemét találták meg a vámosok egy olasz személygépkocsiban a nagylaki határátkelő közelében - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnoksága.
európai erdők hete nyíregyházánA Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében közel 60 ezer hektár állami tulajdonú erdőt kezelő NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. az erdőgazdálkodás mellett mindig fontos feladatának tartotta a környezeti nevelést, az erdészeti tevékenység széleskörű bemutatását is.
rendőrségi akció a fatolvajok ellenA fűtési szezon elérkeztével egyes bűnözői csoportok is megkezdik tevékenységüket. Engedély nélküli fakitermeléssel jutnak tüzelőanyaghoz, és annak értékesítése során gyakran be is csapják gyanútlan vásárlójukat.
lelőtte családjátLelőtte feleségét, két gyerekét, majd magával is végzett egy férfi Finnországban, 600 kilométerre északra a fővárostól, Helsinkitől. Az általános iskolás tanárként dolgozó családfő azzal a puskával végzett családtagjaival, amelyet vadászatokon szokott használni.
traktort lőtt a részeg vadászEgy terepjárón száguldó részeg vadász tűz alá vett egy, a nap nyugtával hazafelé tartó traktort Lengyelországban. Kilőtte két kerekét, de a sofőrnek, aki 11 éves fiával menekült a vadász elől, sikerült behajtania a portájára. A terepjáró azonban áttörte a kerítést, és oda is követte őket.
tettenérték a fatolvajokatCsütörtök este fatolvajokat értek tetten Taksonyban a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai. A tolvajoknál 2,5 köbméter faanyagot talált a rendőrség. Az eset három nappal azután történt, hogy Budapesten fatolvajok rálőttek a Pilisi Parkerdő egyik erdészére tájékoztatta a ForestPress-t Lomniczi Gergely, a társaság szóvivője.
keresletcsökkenés a vadászati piaconKisebb az igény a nagy terítékű vaddisznóhajtások és a dámbikák kilövése iránt a főleg jó minőségű dámvadállományáról ismert Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nél - mondta Fehér István vezérigazgató. Jelentősen nőtt a kínálat a vadászati piacon.
szétszóródtak a fegyverek a balesetbenSzétszóródott fegyvereket láthattak csütörtök az M1 autópálya tatabányai szakaszán az arra autózók.
lövöldöznek a fatolvajokHamarosan a parlament elé kerül az új erdőtörvény. Az erdészek ezután maguk is előállíthatnák a falopáson ért bűnözőket - legalábbis ez szerepel az erdőtörvény módosítását célzó javaslatban, amely novemberben kerülhet az Országgyűlés elé.
orvvadászokat keres a rendőrségKilőttek az orvvadászok egy dámszarvast Mánfánál. Az állat tanyán élt, bekerítve, békében.
elszemtelenedtek a szarvasokMilliós károkat okoznak az elszemtelenedett szarvasok a Somogy megyei Nagycsepelyen. Az állatok nem félnek az embertõl, és rendszeresen dézsmálják a kiskerteket. A helyi vadásztársaság vezetõje szerint a szavasok megtanulták, hogy a falu környékén biztonságban vannak, mert ott tilos vadászni.
fatolvajok lőttek az erdészekreFatolvajok lőttek rá a Pilisi Parkerdő erdészére hétfő éjjel a főváros XVIII. kerületében. A támadókat nem sikerült elfogni. Az eset nyomán a kerületi rendőrkapitányság és a Pilisi Parkerdő Zrt. az eddiginél is komolyabb együttműködést alakít ki az erdők védelmére.
sikeres vadászati évadSikeres évadot tudhat maga mögött az Olajbányász Vadásztársaság, szeptemberben 17 gímszarvas került puskavégre. A trófeákat a napokban mutatták be egy házi Hubertus- ünnep keretében.
munkaidőben ment vadászniMunkaidőben lógott el vadászni egy mérnök Olaszországban, ám nem volt szerencséje: egyrészt meglőtte egy cimborája, másrészt megtudták főnökei.
fizetnek a vadkárértMúlt héten elutasították, ezen a héten azonban elfogadták a képviselők egy korábbi vadászati törvény módosított változatát, így lehetővé válik, hogy a gazdák kártérítést kapjanak a vadkárokért — derült ki Márton Árpád képviselő tájékoztatójából.
vaddisznóhajtásCsendesek mostanában a zalai erdők, néha hallatszik csak egy-egy puskalövés: vaddisznóra, dámszarvasra vadásznak ilyenkor. Véget ért a gímszarvasvadászat, a legszebb példányokat külföldi vadászok ejtették el. A nimródok már a novemberi vaddisznóhajtásokra készülnek.
felöklelte a szarvasbikaVadásznak kellett lelőnie a megvadult állatot. A lakása melletti erdőben sokan próbálnak dróthurokkal vadat ejteni. A csapdában vergődő szarvas ijedtében mellbe szúrta szabadítóját
jó eredmények a szarvasbőgésbenA trófeasúlyok a 13 kilogrammot ostromolták. Megyei körkép-Az előzetes várakozásokat ugyan nem igazolták, a tavalyinál mégis jobb eredményeket mutatnak a szarvasbőgés adatai.
motorokkal üldözik a fatolvajokatTerepjáró motorkerékpárokat, úgynevezett krosszmotorokat is bevet a rendőrség a fatolvajok ellen Borsod-Abaúj-Zemplén megye erdeiben. Az akciókban természetvédelmi őrök is részt vesznek - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
fatolvajok lőttek az erdészreA tetten ért tolvajok háromszor lőttek, az erdészek autóját el is találták, és csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg - hangzott el az RTL Híradójában.
őzbakvadászat gyenge idényNagy volt a bírálók csalódása: ránézésre többel mutattak az agancsok, mint a mérlegeléskor Véget ért az őzbak vadászszezonja. Évekre visszamenőleg nem volt ilyen gyenge idény.
vadászbalesetek nyomábanAlig kezdődött meg az őszi vadászati szezon, megtörtént az első súlyos baleset: Farkasgyepünél a Bakonyban vaddisznó helyett két társára lőtt egy vadász. A vadászbalesetekről kérdeztük Pintér Istvánt, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vadászati főosztályvezető-helyettesét.
érmes volt a trófeák nagy részeA szarvasbőgés idején a zalai erdőkben elejtett gímszarvasbikák 60 százaléka érmes volt - tájékoztatta Lázár Attila, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati osztályvezetője az MTI-t.
elmarad a tereprallyA szervezőktől az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a "Cocaine Energy Drink Kupa versenyt a versenyútvonal nagy részében érintett vadásztársaság (földtulajdonosi közösség) vadászata és ellenállása miatt" nem tudják megrendezni.
bírságot kapott a hadseref erdőirtásértAmint arról korábban beszámoltunk, az MGSZH Miskolci Erdészeti Igazgatósága megbírságolta azt az erdőbirtokossági társulatot, amelynek kezelt erdőterületén a Honvédelmi Minisztérium egy objektumot épített.
európai erdők heteHazánk is csatlakozott az európai erdőkért indított mozgalomhoz. A programsorozat nyitóeseménye az ország legrégibb erdei iskolájában lesz. A Pilisi Parkerdő Zrt. október 20-án írja alá az IUCN nemzetközi természetvédelmi szervezet által indított Countdown 2010 mozgalom csatlakozási nyilatkozatát.
kisplasztikák az erdőbenHobo - Földes László - Vadászat című albumának figuráit, dalba foglalt történéseit megjelenítő kisplasztikákat készített Kocsis Balázs restaurátor, szobrászművész; a rézből készült alkotások kiállítását szombaton, egy székesfehérvári erdei tisztáson nyitotta meg Hobo.
leszúrták a szarvastEgy helyi vadász érte tetten azt a két mezőhegyesi férfit, akik a napokban segítségnyújtás helyett leszúrtak egy bajba jutott szarvast és a helyszínen meg is kezdték a feldolgozását.
trófeakiállítás a vadászháználAz idén szeptemberben esett 158 gímszarvas bika trófeái közül 98-at állítottak szemlére tegnap a falu melletti, felújított vadászháznál, melyet a Zalaredő Zrt. hagyományos októberi rendezvénye keretében avattak újra.
vadászpuskával arcon lötte magátArcon lőtte magát vadászat közben Clint Malarchuk, korábbi jégkorong-kapus. A 47 éves Malarchukot jelenleg kórházban ápolják, súlyos sérülésekkel. A mostani baleset nem az első hasonló életveszélyes balesete Malarchuknak, 19 éve ugyanis egy mérkőzésen egy korcsolya elvágta a torkát és, kis híján elvérzett a jégen.
illegális favágás fakitermelésNem jogerősen börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Városi Bíróság azt a két férfit, aki Becsvölgye környékén engedély nélkül tarra vágott több mint két hektár tölggyel és bükkel borított erdőt tavaly márciusban - tájékoztatta a megyei bíróság sajtóreferense az MTI-t.
vizslavizsga eredmények vizslaversenyA vizslatenyésztők és vadászatra jogosultak összefogásával zajlott nemrég a Hungária Vizsla Club (HVC) és az Alsó-szigetközi Földtulajdonosok Vadászati Közössége első, Szigetköz-kupa elnevezésű vizslaversenye.
vaddisznókilövést tartottakVaddisznókilövést tartanak csütörtökön 8-10 óra között a Bánfalvi Újhegy, Katyahegy, Szőlőföldek területén.
szarvasgomba kereső verseny11. alkalommal rendezik meg szombaton a szarvasgomba-vadászatot, és 6. alkalommal a szarvasgomba-kereső kutyák versenyét.
a vadásztársaság műintézményeLeggyakrabban ezen egyesületek szedik a legtöbb vámot vadállományunkból. Sajnos a vadászatról, vadgazdálkodásról szóló törvény nem szabályozza, hogy kik tölthetnek be tisztségviselő szerepet ezen egyesületekben. Így gyakran a vadgazdálkodás olyan ember, emberek kezébe kerül akik vajmi keveset értenek hozzá.
vadgázolás vadveszélyVadat ütöttek él kedden este a Nagyrákos és Pankasz közötti útszakaszon. Egy szentgotthárdi motoros haladt Nagyrákos irányába, amikor jobbról egy szarvasborjú ugrott a járműve elé.
fehér gácsért hozott terítékre a vadászA Tolna megyében működő Tengelici Vadásztársaság tagja,  fehér tőkés gácsért zsákmányolt.  Nagy László számol be ritka szerencséjéről. 
büntetik a fatolvajokatBekeményítettek a borsodi hatóságok és erdőtulajdonosok: közös járőrözéssel és nagy összegű bírságokkal akarják elvenni a fatolvajok kedvét.
vadveszély vadbalesetUtakra tévedő vadak, ködös, párás reggelek, gyakori esők, csúszós kanyarok - itt a "közlekedési ősz", így az autóvezetőknek fel kell készülniük a megváltozó körülményekre, az új veszélyforrásokra.
gödöllői vadásznapA Gödöllői Királyi Kastélyban idén első alkalommal kerül megrendezésre a Gödöllői Vadásznap. Gödöllő és a vadászat évszázadokra visszanyúló kapcsolataira való tekintettel a Gödöllői Vadásznapot hagyományteremtő szándékkal hívjuk életre. Ennek megfelelően gazdag programkínálattal várjuk a vadászat különleges világába bepillantani vágyókat.
55kg-os egy-agyarú elefántJean-Pierre M. küldte nekünk ezt az érdekfeszítő mozambiki történetet, amely egy igen öreg, 3.7 m-es és 55 kg-os egy-agyarú elefánt követésekor esett meg vele.
különleges őzagancsEgy aveyroni vadász küldte nekünk ezt a különlegességet, amelynek története óriási szerencsével párosul.
kihalás fenyegeti az emlősök negyedétKihalás fenyegeti az emlősök negyedét - derül ki egy nemzetközi kutatás eredményeiből. A Barcelonában közzétett elemzés két fő okot említ: a vadászatot és a természetes élőhelyek zsugorodását.
erdőzúgás vadászmagazin - interjú Gribek Dániel műsorvezetővelInterjú Gribek Dániel-el, az Erdőzúgás Vadászmagazin kitalálójával és műsorvezetőjével, aki ráadásul tevékenyen részt vesz fórumunkon is. Megkérdeztük tőle, hogy hogyan indult és hová tart ez a népszerű vadászati műsor, illetve milyen tervek vannak még a tarsolyban? Mindez kiderül a beszélgetésből.
veszett rókaA statisztikai adatok minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a jelenleg Arad megyében egyre gyakoribb sylvaticus-veszettség legfőbb terjesztője és fenntartója a vörös róka.
nem térítik meg a vadkártA képviselőház döntése értelmében nem térítik meg a mezőgazdasági területeken okozott vadkárt, mivel a törvény szerint a mezőgazdasági területek védelme a tulajdonos feladata – mondták el tegnap az Új Magyar Szó kérdésére az Udvarhelyi Őszi Vásáron rendezett vadász-kerekasztal szakemberei.
vadászterületet növel a nyírerdő zrtFejleszti vadászterületét a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt., Bagamér környékén egy közel 800 hektáros, vaddisznó és gímszarvas, Gúthon pedig egy újabb 200 hektáros, szintén vaddisznó tartására szolgáló kertet hoz létre a társaság – közölte Kaknics Lajos vezérigazgató az MTI-vel.
lecsökkentik a rókaállománytJelentősen lecsökkentik Hargita megyében a rókaállományt, a megnövekedett veszettségi gócpontok miatt. A legtöbb állatot Udvarhelyszéken kell lelőni, a tervezett több, mint 900-ból 600-at.
vadászfegyvert zsákmányolt a tolvajAz ajtót befeszítve jutott be csütörtökön ismeretlen tettes egy gombosszegi családi házba, ahonnan egy engedéllyel tartott golyós vadászfegyvert, hozzá tartozó négy lőszert, szerszámkészletet és késkészletet tulajdonított el.
erdőzúgás vadászmagazinEzen a héten a szeptember 20-án és 21-én megrendezésre került pilisvörösvári Horgász-Vadász Kiállítás és Börze összefoglalóját hallhatják, melyben szó lesz vadkárról Rozovics Ferenc segítségével, de gyógynövényekről is, Kovács Béla közbenjárásával.
orvvadászok rapsicok okoznak hatalmas károkatSzázmilliókban mérhető veszteséget okoznak hazánknak az orvvadászok. Az általuk okozott kártételekhez nemcsak az elorzott húst, hanem az ellopott trófeát és a tenyészértéket is hozzá kell számolni. A rapsicok a békés erdőjárókra is halálos veszélyt jelentenek. A készülő vadászati törvény példás szigorral lép fel ellenük.
falopás, illegális fakitermelésEgyre több a fatolvaj Borsod-Abaj-Zemplénben, a megye erdőiben a fűtési szezon kezdetekor megszaporodtak a lopások – tájékoztatott a rendőrség csütörtökön.
vaddisznónak nézte vadásztársaitVaddisznónak hitte két társát, ezért rájuk lőtt egy harmadik vadász. A szerda hajnali balesetben az egyik vadász súlyos, a másik életveszélyes sérülést szenvedett.
vadászbaleset felfüggesztettet kapott a vadászJogerősen 1 év és 8 hónap fogházbüntetésre ítélték halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért szerdán a Somogy Megyei Bíróságon azt a nagybajomi vadászt, aki két évvel ezelőtt véletlenül agyonlőtte vadásztársát. A büntetés végrehajtását a bíróság 2 évre felfüggesztette.
nemzetközi szarvasbőgő versenyA versenyre a gödi Nemeskéri-Kiss kúriában 2008. november 3-án megrendezésre kerülő St. Hubertus napi rendezvény keretében kerül sor.
vadászok borainak versenyeA gödi Nemeskéri-Kiss kúriában 2008. november 2-án Ordo Vini Venatorum Vadász Borrend rendezésében.
egy időzített bomba a pécsi állatkertA szakértők új helyszínben gondolkodnak – A városnak döntenie kell, mielőtt késő lesz - Pécs - Csakis az állatkert elköltöztetése jelenthet igazi megoldást a Pécs Zoo problémájára, ám legolcsóbban is másfél milliárd forint lenne.
vadveszélyre figyelmeztettek a rendőrökNémi hezitálás után a szarvas - igaz, kézben - átkelt az úton és megállt a stop-előjelző táblánál. Nem mintha értette volna, csak ott látszott a legjobban. A szürkületben sok autós lépett fékre miatta.
lecsapott a sas a plüssnyúlraSas támadott meg egy parkoló Zsiguli személygépkocsit az utasterében kifüggesztett plüssnyúlra vadászva a Donyeck-Mariupol országút mentén, a szélvédőt bezúzó ragadozó madár a vezetőre zuhant.
vadászlovaglás és rókakergetésÚjból vadászlovaglást rendezett a dél-zalai falu környékén Takács Ferenc helyi birtokos. A rendezvényen mintegy kéttucatnyi lovas, valamint számos kísérőjük vett részt. Sok kiváló lovas él a környéken, s meglehetősen ritkán találkoznak
bérvadászat szarvasbőgés idejénJövő év január végéig négyezer kifejlett gímszarvas elejtését tervezik Zalában. Megkezdődött a szarvasok vadászata. A 4-5 héten keresztül tartó szarvasbőgés idején szinte kizárólag bérvadászat folyik, jobbára az értékesíthető, golyóérett példányok kerülnek puskavégre.
ellopják az erdőt, kié a büntetés?Ellopják a saját erdőmből a saját fámat, és még engem büntetnek meg. Lehetséges ez? - tette fel a kérdést a minap egyik olvasónk.
orvvadászok pusztították a vadállománytUkrajnában mintegy felére csökkent a vadállomány a kiterjedt orvvadászatnak köszönhetően A kiterjedt orvvadászat következtében mintegy felére csökkent Ukrajna vadállománya az ország 17 évvel ezelőtti függetlenné válása óta, egyes nagyvadaknak a 70 százalékát lőtték ki a lesipuskások.
vadászvigalom diána-napEgy holland csoport mellett az erdélyi Siménfalváról és a vajdasági Doroszlóról is érkeztek vendégek Kölesdre, a Diána-napi vadászvigalomra illetve a szüreti mulatságra.
vadászkürtA vadászkürt egy nagyon egyszerű fúvós hangszer, amely körbecsavart, tölcséresen szélesedő, vékony falú fémcsőből és a fúvókából áll, amit többnyire zöld bőrrel fednek.
vadászbaleset magaslesről lőtt a társairaVaddisznónak nézte és meglőtte két vadásztársát a bakonyi erdő hajnali félhomályban S. György, az egykor merész kaszkadőrmutatványairól ismert berepülőpilóta. N. Sándort combon, segédjét, Bercit pedig hason lőtte a magaslesről tüzelő férfi.
vadász lőtt le vadászokatVaddisznónak nézte, és meglőtte két társát egy vadász Veszprém megyében. A Jári-patak menti vadásztársaság elnökét súlyos combsérüléssel, kísérőjét életveszélyes hasi sérüléssel szállították kórházba.
vadbaleset ellen vadriasztó sípSzerdától egy hétig vadriasztó sípokat ajándékoznak a rendőrök a szabályosan közlekedő autósoknak Vas megyében, mert javában tart a szarvasbőgés szezonja, és ilyenkor mindennaposak a balesetek.
jó üzlet a vadhúsfeldolgozásAz őszi vadászatokkal megkezdődik a vadhúsfeldolgozás legjelentősebb szezonja is. Bár a vadásztársaságoknál elsősorban jövedelemforrás, nem elhanyagolható a vadhús-értékesítésből származó bevétel sem.
feloszlatták a vadásztársaságot, megmaradt a vadkárEgy helyi vadásztársaság különös módon „rendezte” tartozásait. Az egyben földtulajdonos vadászok „felmondtak saját maguknak”, így vadászterület nélkül maradva nincs már fedezet a tartozásaik kifizetésére. A károsultak csak a jóistenhez fordulhatnak.
jó minőségű a vadállományMagyarországon a vadászat és vadgazdálkodás éves bevétele eléri a 16 milliárd forintot, az ágazatban működő cégek adózás előtti nyeresége pedig mintegy 800 millió forint - mondta Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vadgazdálkodásért felelős főosztályvezető-helyettese a vadászati idény kezdetének alkalmából az MTI-nek.
vadászbaleset két társára lőtt a vadászKét vadászra lőtt rá egy társuk szerda hajnalban, a Bakonyban, Farkasgyepű határában; az egyik vadász életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. A vadászati hatóság vizsgálata előzetesen megállapította, hogy mindhárom vadász hibázott.
vadásznap erdőzúgás magazin standKitűnő előadások, érdekes filmvetítések, színvonalas kiállítás, ínycsiklandó ételek, kevés látogató. Ez jellemezte a Pilisvörösváron először megrendezett Horgász- Vadász Kiállítás és Börze elnevezésű civil kezdeményezésű rendezvényt.
vad és gépjármű ütközése vadbalesetA vadászatra jogosultak - a vadásztársaságok, az erdőgazdaságok, a vadászatot folytató földtulajdonosi vadászati közösségek stb. -, a mezőgazdasági terményekben a vad által okozott kartételek mellett, egyik legnagyobb problémája a vadnak - elsősorban a nagyvadnak - a gépjárművekkel való ütközése, illetőleg az ebből keletkező problémák rendezése.
külföldi vadászok szarvasbőgésAz osztrák, német vadászok mellett belgák, dánok is jönnek Egy-egy jelentősebb trófeáért több százezer forintot is kifizetnek a külföldi vadászok
szarvasbőgés szarvasbika vadászatA nimródok a lehűléstől várják a bikák szerelemre lobbanását Alighogy lecsengett az őzek üzekedési időszaka, elkezdődött a szarvasbőgés. A vadászatra jogosultak mindent eladnak, hogy a tetemes vadkárt ki tudják fizetni.
elkezdődött a szarvasbőgésAz autósoknak és a túrázóknak is jobban kell figyelniük.  Elkezdődött a szarvasbőgés és vele együtt az egyik legjelentősebb vadászati időszak. Az elkövetkezendő hetekben nem árt hát az óvatosság, közúton és erdőben egyaránt.
medve farkas trófea vadászkiállításSzőnyegnyi medve-, farkas- és hiúzirha borította az árkosi művelődési otthon nagytermének falait. A trófeákat a háromszéki vadászok állították ki, akik a hétvégén ünnepelték egyesületük megalakulásának száz éves évfordulóját.
tiszai ártér gyalogakáccalTöbb ezer hektárnyi termőföldet lehetne visszaadni hagyományos mezőgazdasági művelésre, ha kiirtanánk a Tisza árterében agresszíven terjeszkedő bozótost, ami egyébként komoly árvízi kockázatot is rejt.
szarvasbőgés szarvasbikaAz őszi erdők egyik legimpozánsabb eseménye a szarvasbőgés; ilyenkor, szeptember közepén természetesen a Miskolci Állatkert szarvasbikáját is hajtja a vére: így próbálja bőgésével elnyerni a tehenek kegyeit.
kié a vad, ha a határon lövik le?Kié a vad, ha a magyar-szlovén határon lövik le? Majd eldöntik a két ország vadászai, hiszen jó barátok.
vadkár vadkárelhárításRábagyarmat, Kondorfa - A vadkár örökzöld téma. Néhány őrségi gazdálkodó most a Nyugat Vadásztársaságra panaszkodik. A vadásztársaság meg arra a gazdára, aki akadályozza a vadkárelhárítást.
vadászbalesetek az erdőbenOroszországban az utóbbi időben több tragikus kimenetelű vadászbaleset történt. A napokban a leningrádi területen egy vadász hódnak nézett egy embert, és puskájával halálos sebet ejtett rajta.
erdőzúgás vadászmagazinAz eheti Erdőzúgásban három interjú is hallható lesz. Az elmaradt szalonka-demonstrációról Csekő Sándorral, a Magyar Vadászlap főszerkesztőjével, a vadászkiállításról Hargita Gáborral, és a Vadászmester portálról Józsa János főszerkesztővel beszélgetünk.
Keszthelyi Jenő intarziaművészMagyar Természeti-Vadászati Örökségért érdemkereszttel tüntették ki a közelmúltban a faintarzia képeket készítő Keszthelyi Jenőt.
orvvadász orvhalász terepmotorOrvvadászok, orvhalászok, illegális gyógynövénygyűjtők lefüleléséről, a természetkárosító terepmotorosok kiszorításáról, de a látogatók kalauzolásának fortélyairól is tanácskoznak 15 európai ország hivatásos természetvédelmi őrei e héten a Duna-Dráva és a Kiskunsági Nemzeti Parkban.
szalonkavadászat,  elmaradt a tüntetésA Magyar Vadászlap közleménye szerint elmarad a szeptember 18-ára tervezett szalonka-demonstráció. A tüntetés azért hiúsult meg, mert az érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezetek jelezték; nem kívánnak csatlakozni a kezdeményezéshez, s a részvétel is alacsony lett volna.
V. magyar-szlovák vadásznapok nagybörzsönyKeleten pont meghasadt a hajnal amikor szeptember 13-án az autóbuszunk nekivág a jó kétórás útnak Nagybörzsöny irányába. Csaknem végig kopírozzuk a Duna szlovákiai szakaszát, majd Garamkövesdnél átlépjük a Garamot és Szalkánál a néhai határfolyót az Ipolyt.
erdők védelmébenÚjabban sok vita van az erdőkkel kapcsolatban. Kinek a kezében legyenek, kik gazdálkodjanak vele, kik óvják, eladják-e vagy sem, és még folytathatnánk. Mindezek után pedig olyan döntések születnek és születhetnek, amelyek nem méltók az erdőhöz, hisz az erdő több, mint pénzforrás, több, mint egy sokat érő terület, több, mint ahogy az a mai emberek egy része érzi azt.
szarvasvadászat baranya erdeibenIsmét megkezdődött a szarvasbőgés a Mecseki Erdészeti Zrt. vadászterületein: az erdészeti társaságnál idén is nagyüzemre számítanak.
felújították a vadászházatSzentpéterfölde - Lezárult a Zalaerdő Zrt. vadászattörténeti szempontból is rendkívül értékes, több mint nyolcvanéves vadászházának felújítása.
tíz százalékkal több jut környezetvédelemreAz elmúlt héten az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottsága megszavazta az Olajos Péter MDF EP képviselő, mint jelentéstevő által készített, 2009-re vonatkozó költségvetést és 2009-es költségvetési eljárást.
vaddisznó helyett autóra lőtt az osztrák vadászEgy parkoló autót vaddisznónak nézett egy osztrák vadász, és rálőtt a kocsira pénteken késő este a kelet-ausztriai Schmiedrait közelében - számolt be róla az APA osztrák hírügynökség vasárnap.
ismét kezdődnek a falopásokMegjelentek az erdőkben a fatolvajok, a gázár további emelkedése miatt a tulajdonosok, kezelők a korábbiaknál is súlyosabb károkra számítanak. Az Egererdő Zrt. területén rendőri kísérettel járőröznek az erdészek, hogy csökkentsék az évenkénti akár több tíz milliós veszteséget.
alsópere verga zrt szállodaA honvédelmi tárca szerint az erdőgazdaságokban szükség van a főtisztek szakmai felkészültségére Több mint százezer hektár erdő vadászházakkal, védett tóval, luxusszállóval. Több mint egymilliárd forintnyi vagyon a Honvédelmi Minisztérium kezében.
vadászok lőttek őzet illegálisan orvvadászatEngedéllyel rendelkező vadászok lőttek ki illegálisan vadat Szlovákiában. Miközben a vadőr gyanút fogott, és az egyik közeli völgybe ment, mert mobiltelefonon csak onnan tudta értesíteni a hatóságokat, a két vadász próbálta eltüntetni az elejtett őz utáni nyomokat.
Vadászjelöltség és szalonkavadászatNehéz helyzetben vette át az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezetének irányítását Szabó László, aki „civilben" az Ipoly Erdő Zrt. szécsényi erdészetének kerületvezető erdésze.
horgász-vadász kiállítás pilisvörösváronHorgász-Vadász Kiállítás és Börze lesz szeptember 20-án és 21-én a pilisvörösvári Schiller Gimnáziumban. Előadások, filmvetítések, vetélkedők segítségével minden korosztály megtalálja majd magának az élvezetes elfoglaltságot. A rendezvényen az Erdőzúgás vadászmagazin is képviselteti magát.
vadászünnep vadásznapSzombathely - Eddig sem volt vendégekben hiánya a megyei vadásznapoknak, de a sorrendben tizedik minden látogatottsági rekordot megdöntött. Valóságos fieszta alakult ki.
vadászbaleset a magaslesenBüntetőeljárás indult egy lengyel házaspár ellen, mert tévedésből megerőszakoltak egy vadászt. Amint az a tn.cz szerver információjából kiderül, a házaspár az interneten megismerkedett egy sexre vágyó férfival, akivel találkozót szerveztek egy a Varsóhoz közeli erdőben.
orvvadászok ellen emeltek vádatVádat emelt a Békés megyei Főügyészség több ember ellen, bűnszervezetben elkövetett orvvadászat miatt. A csoport két éven keresztül, összehangoltan, hosszabb ideig vadászott dámvadra, mezei nyúlra és őzre. Az, hogy ezt bűnszervezetben követték el, akár öt évvel is súlyosbíthatja a büntetésüket – mondta Zemplényi László, a Békés megyei Ügyészség szóvivője.
sólyommal a seregélyek ellenÚj rendelkezés lehetővé teszi, hogy a gazdák sólymot szabadítsanak más madarakra – jelentette az AP. Jim Lott gazda Aplomodo-sólymot alkalmaz (Falco femoralis) a seregélyek elriasztásához burbanki (Wash.) áfonya földjén.
elszaporodtak a szarvasokAz elmúlt néhány évben elszaporodott a fehérfarkú szarvas (Odocoileus virginianus ) a Duke Egyetemhez tartozó 2800 hektárnyi erdőben. Közel négyhónapos szabályozott vadászattal remélhetőleg sikerült az állományt megritkítani a hat részre osztott erdő négy területén – olvasható a newsobserver oldalon.
vadásznapPáratlan látvány fogadta a látogatót, ha a Strand Hotel felől közelítette meg a 2008. évi megyei vadásznap helyszínét, a Tóstrandot: a kisbágyoni Magyar-Afrika Vadászmúzeum hozott el egy kamionnyi válogatást Kopka László és Viktor, apa és fia gyűjteményéből.
szarvasgombát termesztenek tolnábanAkár ötvenezer forintot is elkérhetnek a piacon egy kiló szarvasgombáért. Kevés van belőle, és páratlan az ízvilága, ezért drága. Magyarországon eddig csak természetes körülmények között termett.
olasz vadászok védett madarakat lőttekTöbb mint ötszáz védett madár tetemét találták meg olasz vadászok kocsijában a vámosok a nagylaki határátkelőhelyen, a 25 millió forintot is meghaladó eszmei értékű szállítmányt lefoglalták.
szarvasvadászat gímbika vadászatÓriási érdeklődés kíséri idén is a szarvasnászt, s vele a vadászatot Gemencben. -Felkészültünk, szombaton megérkeztek az első vendégek. Ugyanis amennyiben szeptember első napja, a szarvasbika-vadászati idény hivatalos kezdete hétfőre esik, már hétvégén megkezdődhet a vadászat.
kilövik a vaddisznókatA Berlin körüli erdőségekben annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy már az életterükön kívül, a lakó- és nyaralóövezetekben is megdézsmálják a termést.
átadták a somoskői vadasparkotAmint az előkészületekről korábban beszámoltunk, elkészült, és szombattól már látogatható az Ipoly Erdő Zrt. somoskőn létrehozott vadasparkja.
emberekre is veszélyesek az orvvadászokVeszélyesek nemcsak az állatokra, de az erdőben járó emberekre is az orvvadászok. Vas megyében is minden időszakban lelepleznek ilyen bűncselekményeket - tájékoztatott Gagyi István.
bikaszezon szarvasbőgés szarvasvadászatA nagy meleg ellenére jól indult a vadászszezon Somogyban. Már augusztusban is több értékes trófeát lőttek ki a vendégvadászok. A bevétel azonban 10 %-kal kevesebb lesz, idén olcsóbb az euró. Ráadásul a vadkár is sok pénzt kivesz a társaságok zsebéből: az országban Somogyban könyvelik el a legtöbbet.
jogszerűen lőtte le a fatolvajtKét figyelmeztetőlövést, majd szóbeli figyelmeztetést követően lőtte le a társára baltával támadó fatolvajt tavaly októberben egy természetvédelmi őr, állapította meg a Legfőbb Ügyészség.
konferencia a vaddisznól elszaporodásárólHáromnapos nemzetközi vadbiológiai konferencia kezdődött a Nyugat-magyarországi Egyetem szervezésében Sopronban.
hivatásos vadászból lett orvvadászNagyban dolgozó orvvadászokat fogtak el a rendőrök a napokban Vas megyében, az őrizetbe vett gyanúsítottak egyike korábban hivatásos vadász, sőt az egyik helyi vadásztársaság vadászmestere volt.
szarvasbika vadászatMegkezdődött a szarvasbika vadászata Zala megyében, a jövő év január végéig tartó idény alatt 4.000 gímszarvas elejtését tervezték - mondta Lázár Attila, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati főfelügyelője.
farkasok tizedelik a háziállatokatFarkasok pusztítják a háziállatokat a kárpátaljai Szinevéri Nemzeti Park területén lévő falvak közlegelőin, a helyi gazdák az ordasok ritkítását sürgetik.
vadfeldolgozó vadételJól zárta az idei első félévet a vadfeldolgozó Matusz-Vad Kft., miután közel 20 százalékkal, 2,1 milliárd forintra növelte árbevételét - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a társaság.
vasi vadásznapAnyát és fiát együtt avatják a szertartáson. Tizedszer rendezik meg a megyei vadásznapot, erre nem csak a vasi zöld ruhásokat várják. Szeptember 6-án egész napos program lesz Óladban.
vadászkutyaNagy sikere volt az első alkalommal megrendezett kutyaszépségversenynek, amelyet az Országos Magyar Vadászkamara Kynológiai Bizottsága szervezett. A versenyre 42 ebet neveztek be.
megkezdődött a vadászszezonMegkezdődött a szarvasbika vadászata Zala megyében, a jövő év január végéig tartó idény alatt 4000 gímszarvas elejtését tervezték - tájékoztatta Lázár Attila, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati főfelügyelője az MTI-t.
V. Nagybörzsönyi Magyar-Szlovák vadásznap Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2008. szeptember 13.-án rendezendő  V. Nagybörzsönyi Magyar-Szlovák vadásznapra. Részletes program:
orvvadászokat elfogó rendőrök kaptak elismeréstOrvvadászokat elfogó rendőrök kaptak elismerést az augusztus 30-án a Lentiben tartott Országos Vadásznapon - tájékoztatta lapunkat Csizmadia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
erdő lezárvaBalesetveszély. Vadászat idején tilos a gombaszedés. Nagykanizsa - A megye számos pontján, a Zalaerdő Zrt. erdeinek bejáratainál zárt sorompó és táblára szegezett tiltás fogadja szeptember 1. és október 31. között a látogatót. Balesetveszély miatt délután négy és reggel nyolc óra között az erdők „zárva vannak”.
halászó farkasok kanadábanNyugat-Kanadában a farkasok jobban szeretnek halászni, mint szarvasra vadászni. Ezt brit-kolumbiai kutatók farkasok ürülékéből és szőrzetmintáiból állapították meg.
csongrád megyei vadásznapHódmezővásárhely, Hódagro Zrt. Pihenőpark, Kovács-tanya

Tisztelt Földtulajdonosok, tisztelt Vadászok, kedves Vadász Hölgyek, ifjú Nimródok, Vadászjelöltek és nem vadászó Természetkedvelők határon innen és túl!
vadászfegyverek árveréseAz egykori keletnémet vezetők vadászfegyvereinek és pisztolyainak egyedülálló gyűjteménye kerül árverésre októberben.
Putyin leterítette a támadó tigristAz ukrán és az orosz sajtó szenzációként közölte a hírt, mely szerint Putyin orosz kormányfő egyetlen jól célzott lövéssel leterített egy tigrist, amely újságírókra akart támadni. A vérfagyasztó történetet többek között a Korrespondent.net ukrajnai hírportál is közkinccsé tette.
vadászok és vadászhölgyek ünnepelték a vadat sióagárdonTizenhetedik alkalommal találkoztak a vadászok és vadászhölgyek Sióagárdon. A vadállomány védelme mellett az utánpótlás környezettudatos nevelésére is nagy hangsúlyt fektetnek a vadászok. A megyei szövetség Sióagárdon rendezte az idei vadásznapot.
országos vadásznap lentibenA vad védelme és a vadgazdálkodás érdekében kifejtett erőfeszítéseink bemutatása révén lehet elfogadtatni a közvéleménnyel a vadászatot, ezért van szükség az Országos Vadásznap megrendezésére.
szigorítás a fatolvajokkal szembenA fatolvajokkal, illetve az erdőket károsítókkal szembeni keményebb fellépést, szigorúbb bírságokat várnak az erdőtulajdonosok az erdőtörvény küszöbön álló változásától.
beszélgetés a fővadásszalA Kulcslyuk mai vendége Popovics István, a Nagyszőlősi Járási Vadásztársaság elnöke.
több mint 500 fürjet lőttek az olasz vadászokTöbb mint félezer, összesen 28 millió forint eszmei értékű madártetemet foglaltak le a vámosok Romániából hazafelé tartó olasz vadászoknál Nagylakon.
vaddisznók a kertekbenAz egyik este három vaddisznó szaladt át előttem az úton. Így most már láttam is azokat az állatokat, amelyek rendszeresen bejárnak a Csárda utca kertjeibe.
ultrahang sorompó a medvetámadások ellenA medvetámadások ellen kísérleti program indult Brassóban. Az összefogáshoz egy sor medvetámadás és egy haláleset kellett. Az utóbbi években jelentősen elszaporodó állatok garázdálkodása mindennapivá vált Brassóban és környékén, valamint a Székelyföld több településén is.
nőtt a vadkárok számaEgységes szemlélet és megítélés. Ezt szeretnék a megyében élő vadászok, valamint az erdő- és mezőgazdák a vadkárral kapcsolatban.
országos vadásznap lentibenA vadvédelem, a vadgazdálkodás és a vadászat érdekében kifejtett tevékenységek bemutatása a célja a vadásznapoknak, amelyek révén a közvéleménnyel is megpróbálják megismertetni, elfogadtatni a vadászok feladatait - mondta Benedek Fülöp, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke Lentiben, az idei országos vadásznap megnyitóján.
meztelenül bandukolt a meglopott vadászAlaposan meglepődtek a Donyeck megyei Volnovaha lakói, amikor egy anyaszült meztelen vadász lépegetett végig piruló arccal a kisváros főutcáján, egy szál puskába és döglött vadkacsába „öltözötten”. Mint kiderült, ismeretlenek vadászat közben ellopták az összes ruháját.
erdők mezők vándoraVendég Néber Szilveszter megyei fővadász, aki fotózik, régiséget gyűjt és néha tollat ragad.
spanyol és olasz vadászok békésbenAz osztrák és a német vadászok mellett egyre több spanyol és olasz vadász űzi a vadat Békés megyében - közölte a megye fővadásza sajtótájékoztatón pénteken, Szabadkígyóson.
harc a védett erdők nyugalmáértMagyarországon a védett erdőkben is gazdálkodnak, veszélyeztetve ezzel az erdei életközösségek hosszú távú fennmaradását. A WWF Magyarország síkraszáll azért, hogy a véleményezésre a napokban kiadott új erdőtörvény több garanciát nyújtson a védett erdők háborítatlanságának megőrzésére.
vadbaleset vadveszélyAz ősz elején megsokasodó vadbalesetek mind az autótulajdonosoknak, mind a vadásztársaságoknak tetemes károkat okoznak. Mit tehetünk azért, hogy megelőzzük a baleseteket?
medvék okoznak károkatEgyre gyakrabban fordulnak panasszal a székelyudvarhelyi vadásztársulatokhoz is azok a gazdák, akiknek termését megdézsmálták a medvék.
medvekolbászt és medveszalámit árult a hentesCsaknem 60 medvekolbászt és 50 csomag szeletelt medveszalámit foglalt le a hatóság egy monori húsüzletben. A hentes Romániából hozta be az árut, és állítása szerint nem tudta, hogy ehhez külön engedély kellett volna. Természetkárosítás miatt indult ellene eljárás, amiért akár három évet is kaphat.
országos vadásznap zalábanLenti ad otthont az idén az Országos Vadásznapnak - jelentette be sajtótájékoztató keretében Nógrádi László országgyűlési képviselő, a település polgármestere.
lebuktak az orvvadászokMár évek óta folytathatta orvvadászati tevékenységét az a két rimóci férfi, akik pár napja kerültek rendőrkézre – legalábbis erre utal a lefoglalt, illegálisan tartott fegyver, lőszer és trófea mennyisége. Az ügy részleteiről a mai sajtótájékoztatón számolt be a rendőrség.
városiasodó vaddisznókBetolakodók zavarják a mecseki falvak lakóit. Szeretjük a vadakat – mondja egy gazdasszony -, de azt nem, hogy este kimegyünk az udvarba, és ott áll egy vaddisznó! Megtámadni még nem támadtak meg senkit, de megijeszteni már megijesztettek embereket. Az agyarasok nem ijednek meg.
medvéket futamított meg a kiskutyaHárom medvét futamított meg egy mindössze 7 kilós kutya az Egyesült Államokban. A cocker spániel-pudli keveréknek fő fegyvere nem a fogazata, hanem a hangja: elviselhetetlenül tud ugatni.
az ország legjobb vadászaMOSONMAGYARÓVÁR - Megyénkbeli az ország két legeredményesebb hivatásos vadásza a napokban rendezett országos szakmai verseny eredménye alapján. Az első helyen Takács Gábor végzett, a második Kuslics István lett
szarvas ugrott az autóraKetten sérültek meg abban a balesetben, amely vasárnap este 10 óra körül történt a 75-ös főúton, ahol egy szarvas ugrott egy arra közlekedő személyautóra.
vadászház a tömlőhegy lábánálAz Ojtoz-patak felső folyásánál romlásnak indult és most újjáépülő, eredetileg is kikapcsolódásra, vadászatra alkalmas épület megnevezése a köztudatba Vadászkastély néven került be.
sióagárdi vadásznap avatássalA vadállomány védelme mellett az utánpótlás környezettudatos nevelésére is nagy hangsúlyt fektetnek a vadászok. A megyei szövetség Sióagárdon rendezte az idei vadásznapot.
Studinka László kutatóállomásÜnnepélyes keretek közt adták át a Nyugat-magyarországi Egyetem Studinka Lászlóról elnevezett kutatóállomását a minap Irénmajorban. A létesítményben vadgazdálkodással kapcsolatos kutatásokat folytatnak.
erdei kisvasúton zakatolvaSajgó Ferenc belenyúlt kincsestarisznyájába. Előhúzta onnan az almamelléki kisvasutat, a mező közepén épített, hűs forrásvizet kínáló, Jámborka nevet viselő hangulatos pihenőhelyet, megmutatta az Almás-patak eredeti forrását, a több mint 200 éves hatalmas bükköket, a páratlan szépségű, tavakat dédelgető Sasrétet. Mindez belefért egy délelőttbe.
50 éves a lovászi vadásztársaságFennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte a Lovászi Olajbányász Vadásztársaság. A jubileumi ünnepség keretében Szent Hubertusnak is szobrot állítottak.
vaddisznóra lőnének a vadászokAnnak ellenére, hogy már több napja elkezdődött a vadászidény, a szamosújvári vadászegyesület három csoportjának tagjai nemigen találnak munkát: alig akad puskavégre vaddisznó.
nyolvan új vadászt avattak a vadásznaponSzany - Nyolcvan új vadászt avattak a tizedik szanyi vadásznapon, ahol a kamara megyei elnöke kijelentette: az unió irányelvei szerint megszűnhet Magyarországon a tavaszi szalonkavadászat. Az ünnepi misét a megyés püspök celebrálta.
eredetigazolási program amerikábanCsaládi erdőtulajdonosok birtokolják az Egyesült Államok erdőterületének csaknem kétharmadát.
vadat űzni és pihenni is érdemes karapancsánNemcsak a vadászokat, az erdők, rétek, vizek szelíd, fegyvertelen rajongóit is várja Gemenc a fölújított majorságába, ahol télen-nyáron élményt, megnyugvást, fölfrissülést kínál a természet szerelmeseinek.
a vadászat komoly üzletA vadászat komoly üzleti vállalkozás, akár a keresleti, akár a kínálati oldaláról közelítünk felé. A vadász súlyos százezreket, olykor milliókat is elkölthet az erdőben; míg a vadászatra jogosultak elsősorban bérvadászatból tartják fenn magukat.
kárpátaljai erdőgazdálkodásA Kárpátalján folytatott erdőgazdálkodás nem tehető felelőssé az árvizekért, a vidéket akár 95 százalékos erdősültség sem mentené meg az áradásoktól, mondta csütörtökön Ungváron Valerij Murga, a Kárpátalja megyei erdő- és vadgazdálkodási főosztály vezetője.
sertéspestist találtak a vaddisznókbanA sertéspestis terjedésének a megfékezésére óvintézkedéseket rendelt el az érsekújvári Regionális Állategészségügyi és Élelmezésügyi Felügyelet. Az intézkedésre azért volt szükség, mert néhány levadászott vaddisznó tetemében sertéspestisvírust találtak, amely veszélyes lehet a háziállatokra.
autószerelő medvék a szafariparkbanKülönös dolog történt a Woburn szafariparkban, hiszen egy medve leszerelte az egyik kocsi keréktárcsáját, majd egy másik kocsihoz sétálva oda akarta adni azt a bent ülőknek. Az utasok felhúzták az ablakokat, és riadtan nézték a jelenetet.
Stohl András magfőzi a vadételeket isA műsorvezető-színész, kispapa csak ritkán tüsténkedik a konyhában. Viszont jeleskedik a fazékba kerülő alapanyag megszerzésében. Stohl András ugyanis köztudottan nagy vadász, tehát puskavégre kapni egy szarvast vagy vaddisznót neki semmiség, illetve szórakozás.
szaporodó viperamarásokAz utóbbi hetekben több mint tízen kerültek viperák marása miatt a kórházak intenzív osztályára Ukrajnában, de a gyors beavatkozást sokszor hátráltatja az ellenméreg hiánya. A nagy meleg következtében fokozott mértékben aktivizálódtak a mérges kígyók Ukrajnában, amelynek területén két faj, a parlagi és a keresztes vipera honos.
megduplázódott a gorillaállományÖkológusok 125 ezer nyugat-síkvidéki gorillát fedeztek fel Kongó északi területén, ami megduplázza a populáció számára vonatkozó legutóbbi becsléseket - közölték a kutatók.
vadhús és zugfőzdeHétfőn reggel az illetékes erdészet tett bejelentést a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, hogy a 71-es főút mellett egy férfi egy vaddisznótetemet húzott át az úton.
vaddisznók rémisztgetik a mánfaiakatSzürkület után megszállják az utcákat - Vidáman dagonyáznak a falu közepén. Sokan már az utcára is félnek kilépni a baranyai Mánfán, ahol szürkület után a vadak veszik át a terepet. A Mecsekben megbúvó kis településre eddig nem merészkedtek vaddisznók, de idén már minden este lehet velük találkozni a főutcán.
őzbak vadászat aranyérmes trófeákMegyénkben szép eredményeket ígér az idei vadászszezon Százezret fizetnek a trófeáért.  A bérvadászat az idén sokat hoz a konyhára
szarvasbika szarvas vadászatIdén több mint 250 gímet hoznának terítékre. Somogy kiemelkedő vadászati értékeket képvisel. Az ország legtöbb aranyérmes bikája is évről évre ebben a megyében kerül terítékre.
természetfilmes díjkiosztóVasárnap ünnepélyes keretek közt került sor a hazai természetfilmes szakmának Magyarországon egyedülálló bemutatkozási és megmérettetési lehetőséget biztosító negyedik Csizmazia György Országos Természetfilm-fesztivál díjkiosztójára, a Csongrád megyei Pusztaszeren.
a bátor koronásdaruAz állatkerti koronásdaru szülőpár komolyan veszi a fiókanevelést: nemcsak táplálkozni tanítják őket, hanem meg is védik, még a sastól is - tudta meg az MTI munkatársa a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjétől.
lebukott az orvvadászKözel egymillió forintos kárt okozott több vadásztársaságnak egy 29 éves férfi. Vesztére precízen naplót vezetett különböző vadászatairól.
szlovákiai vadászünnepekAugusztus hónap utolsó hétvégéjén látogasson el a Selmecbánya (Banská Štiavnica) közelében található Szentantalra (Svätý Anton). A 18. SZLOVÁKIAI  VADÁSZÜNNEPEK  keretében megismerheti Szlovákia vadászati kultúráját és számos szakmai és kulturális program gondoskodik majd az Ön szórakoztatásáról.
pénzt kapnak akik elhagyják a tigrisrezervátumotPénzt kapnak szombattól azok az indiaiak, aki önként elhagyják tigrisrezervátumokban, és vadvédelmi területeken lévő otthonaikat - közölte az indiai tigrisvédelmi hatóság (NTCA).
gemenci karapancsa kastélyÁtadták pénteken a 300 millió forintos költséggel felújított gemenci Karapancsa-kastélyt, ahol vadász- illetve pihenőhely működik, valamint a térség erdő- és vadgazdálkodásával, mezőgazdaságával, néprajzával kapcsolatos emlékeket bemutató múzeum nyílt.
8000 hektár erdő került a nemzeti parkok vagyonkezelésébeA Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium üdvözli a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntését, mely alapján csaknem 8000 hektár erdő kerül át az állami erdőgazdaságoktól a nemzeti parkok vagyonkezelésébe.
varjak helyett embert talált el a vadászEgy ifjú leányzót talált el, miközben állítólag varjakra lövöldözött puskájával egy 72 éves técsői járási lakos.
öt vaddisznót lőttek ki tatabányánEddig öt vaddisznót lőttek ki Tatabányán. A város lakott övezeteiből július végén jelentették, hogy a vadak csoportosan látogatják a kiskertek gyümölcsöseit és élelmet keresnek a szemttartókban.
európai bölényeket telepítenek visszaÖt európai bölénnyel gyarapodott a füzérkomlósi vadaskert; a természetes környezetükben a kihalás küszöbére érkezett állatok egy elkerített, huszonöt hektárnyi, legelővel és erdővel tarkított területen találtak új otthonra.
vadászat és természetvédelemÉrdekes és időszerű ankétot rendezett az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ (OMGK) Budapesten, Attila úti székházának Tessedik Sámuel termében „ Vadászat és természetvédelem" címmel.
befogadták a vadászkutyák az őzikétEgy 60 vadászkutyából álló falka meglehetősen szokatlan társat fogadott be maguk közé: a 10-hetes kis őzike magabiztosan ugrál az amúgy ellenségnek számító ebek között az angliai Sussex megyében.
egyre több vadbalesetAz osztrák utak egyre veszélyesebbé válnak a vadon élő állatok számára. Az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) összesítése szerint a 2007/2008-as vadászszezonban több mint százezer állat vált baleset áldozatává az alpesi országban, tízezerrel több, mint a megelőző idényben.
betörnek a vaddisznók a kertekbeEgyre több panasz érkezik a településről, és egyre több a kár a kertekben. A lakók hetek óta küzdenek a vaddisznók által okozott felfordulással, néhányan már az utcára is csak félve mennek ki, az állatok ugyanis oda is bemerészkednek.
síntolvajok garázdálkodtak az erdei vasútnálElfogták a lillafüredi kisvasúton garázdálkodó síntolvajokat. Négy alacskai férfit vettek őrizetbe, és megtalálták az ellopott síndarabokat is - közölte a miskolci rendőrség. A tolvajok a Mahócás és a Csanyik-völgyi állomás közötti szakaszon szedték fel a síneket és a váltókat. A kár mintegy ötmillió forint.
motorosok rombolják a bükk élővilágátMiskolc - "Egyre nagyobb probléma a Nemzeti Park Területén az illegális technikai- és motorsportok művelése." "A profitorientált erdőgazdálkodás folytatása a védett területeken szintén természetvédelmi problémát jelent, nagyon nehéz az egymásnak ellentmondó érdekeket összeegyeztetni” – mondta el Dudás György, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatóhelyettese.
nem szeretik a vadászokat bakonybélenBakonybél, ahol mostanában nem szeretik a vadászokat. Befolyásos személyek lobbitevékenységét sejtik a bakonybéliek abban, hogy tavaly óta megnehezült számukra a falu környéki erdők használata. A panaszaik valósak, de a változások mögött nem sikerült összejátszást felfedeznünk.
nem tudták elzavarni a vaddisznókatErdészek és vadászok tegnap zöldhajtást tartottak Sopron körnéykén, hogy a lakott területek közeléből távolabb zavarják a vaddisznókat.
greenpeace média klipAlhasi érvek az erdők védelme érdekében. Azt kell mondjam, ügyesen kommunikál a multinacionális zöldszervezet. De hát ezt már régóta tudtuk róla. No, meg azt is, hogy provokatív szemtelenségért, meghökkentő vakmerőségért, rikító feltűnésért nem megy a szomszédba. Van a kamrájában elegendő.
fejlesztés a bükki nemzeti parkbanFelsőtárkányban aláírták a támogatási szerződést Megkötötték az Új Magyarország Fejlesztési Terv négy természetvédelmi projektjének támogatási szerződését.
Kittenberger Kálmán Afrika-kutatóElhunyta óta valószínűleg nem esett annyi szó Kittenberger Kálmánról, a nagy Afrika-kutatóról és -vadászról, mint ebben az évben, halálának 50. évfordulója alkalmából. Úgy látszik, ez az év valóban Kittenberger-emlékévre sikerült az erdészek és vadászok körében.
új vadásztársaság levélenA levéli vadásztársaság 2006-ban alakult 11 fővel. Tavaly március 1-től a helyi földtulajdonosok támogatásával, a helyben kialakított 3856 hektáros területen a vadászati jogot haszonbérbe vették.
a külföldi vadászok kedvelik somogyotAz idei vadászidényben is bizton számíthatnak a visszatérő vendégekre Somogyban; a külföldi vadászok körében kedvelt a megye, az ország legtöbb aranyérmes szarvasbikáját évről évre itt lövik ki - írta szerdán a Somogyi Hírlap.
erdőzúgás vadászmagazinAugusztus 8-án a Szent Korona Rádió Erdőzúgás vadászmagazinjában Muray Róberttel készített interjúnk lesz hallható, valamint kiállításának megnyitóján elhangzott beszéd, mely Czoma László múzeumigazgató nevéhez kötődik.
veszélyben a gyurgyalagokA quadosok és a kross motorosok miatt fészkekbe ragadtak a gyurgyalagok az egyik Gyúró melletti homokbányánál. A madarak által vájt járatok egyszerűen beomlottak a járművek alatt.
elpusztulhat a főemlősfajok közel feleEdinburgh - Az ember legközelebbi rokonainak számító főemlősfajok csaknem fele, 634-ből 303 örökre eltűnhet, 69 akár éveken belül - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) legutóbbi felmérése.
szemetelnek a gombaszedőkAz eső jót tett a mátrai erdőknek, a csapadéknak köszönhetően ismét megjelentek a gombák. A gombáknak köszönhetően pedig a gyűjtők és a szemét.
nyíllal lőtték le a gólyákatNyílvesszővel lőttek le négy gólyát a Borsod megyei Tiszabábolna mellett, a kár több százezer forint - írja az Észak-Magyarország. Az elpusztult állatokból három a földre, egy a villanyvezetékre esett, ahol összeégett.
garázda vaddisznók sopronbanSopron - Egyre több vaddisznó lepi el a Kutyahegy magasabban fekvő területeit. Mintegy száz család tart attól: előbb-utóbb baj lesz ebből. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. ígéri, ősszel állományritkítás lesz.
terepjáróAz USA Erdészeti Szolgálata visszavonta egy közcélú hirdetését. Visszavonta az Amerikai Egyesült Államok Erdészeti Szolgálata egyik reklám szövegét, melyben az erdőtüzek megelőzését célzó Smokey Bear mozgalmat jelképező maci figura arra figyelmeztet, hogy a terepjáró (quad) járművekből származó szikra erdő- és bozóttüzet indíthat el – jelentette az AP.
lelőtték a gyilkos medvétBrassói vadászok lelőtték azt a nőstény barnamedvét, amely széttépett egy fiatal férfit péntekre virradóra a dél-erdélyi városban. A gyilkos medvét egy brassói vadász terítette le két lövéssel.
vadász és falunapA szervezők semmit sem bíztak a véletlenre szombaton. Zenés faluébresztő, ízletes ételek, értékes nyeremények a tombolán, színvonalas programok, élvezetes kísérőrendezvények, hajnalig tartó mulatság. Röviden így lehetne összefoglalni a tizennyolcadik bokodi falunapot, amely negyedik éve a Vadász- és Falunap elnevezést viseli.
ki kellett lőni a medvéketKamcsatkán vadászoknak kellett kilőni négy barnamedvét, amelyek olyan éhesek voltak, hogy veszélyt jelentettek az emberekre - közölték pénteken az orosz távol-keleti régió állatvédői.
embert ölt a medveFél kilométer távolságra az erdélyi Brassó város főterétől támadt egy 20 éves fiatalemberre egy anyamedve, amely széttépte áldozatát. A tetemre pénteken egy kutyáját sétáltató férfi figyelt fel, aki azonnal értesítette a hatóságokat.
feltérképezték az erdőtA közeljövőben minden erdészetnél ötnapos képzéseket szerveznek talajtani témában. Befejezték a Beregi síkság legnagyobb összefüggő erdőségének, a Bockereki erdőnek a termőhelyi és talajtani vizsgálatát a Nyugat-Magyarországi Egyetem szakemberei.
kilövik a garázda medvéketKét medve kilövésére adott engedélyt a környezetvédelmi minisztérium — tájékoztatott Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Az egyiket a bodoki 13-as, a másikat a dobollói 34-es vadászterületen lőhetik ki.
szarvasünőBakonybélből a Bakony legmagasabb pontjára állami tölgy-, cser- és bükkerdőkön keresztül vezet az aszfaltozott út, amelyet tavalytól jól karbantartott, láthatóan nemrégiben felszerelt, betontalpazatú fémsorompók szegélyeznek egészen a 709 méter magas Köris-hegy csúcsáig.
pusztultak az állatok a vadaskertbenHúsz állat pusztult el az elmúlt hónapban a Kecskeméti Vadaskertben. Legalábbis a megyeszékhelyen ez a hír kering. A városban terjedő hírek szerint az állatok a nem megfelelő tartás és ellátás miatt pusztultak el, sőt állítólag megfelelő számú szakképzett állatgondozó sincs.
kilőhetik a garázdálkodó vaddisznókatEngedélyeztetik a Táncsics Mihály úton, a Galla patak környékén élő vaddisznók kilövését. Mint a www.kemma.hu korábban beszámolt arról, Tatabányán a kertekbe is bemennek az állatok, hogy élelmet keressenek.
viperaveszély a dévai várbanAugusztus folyamán a dévai várba, illetve a retyezáti hegységbe látogató turisták óvakodjanak a viperáktól, áll a Déva megyei Közegészségügyi Igazgatóság felhívásában.
kötélpálya a pilisi parkerdőnélKötélpálya szállítja a viharban kidőlt fákat a Pilisi Parkerdőben. Amint arról korábban beszámoltunk, az Emma névre keresztelt vihar a főváros környékén Budaörsön okozta a legnagyobb kárt az erdőkben, ahol mintegy öt hektáros területen tövestül döntötte ki a fákat.
orvvadászt fogott a rendőrségFelmerül az állatkínzás gyanúja is. Vadhúst, számos trófeát és elhullatott agancsot, valamint orvvadászatra utaló eszközöket találtak abban a mánfai családi házban, ahol lakossági bejelentés alapján tartottak házkutatást a rendőrök.
újra van kullancs ellenii oltóanyagCsaknem kétezer adag kullancs elleni védőoltást kapott hétfőn a külföldi gyártótól az egyik itthoni gyógyszer-nagykereskedelmi cég. Ez mennyiség kevés ugyan, de megpróbálják minél több patikához eljuttatni.
vadorzó vagyállatvédőHogy kerül az őz nyakörvvel és láncon egy ház udvarára? Ki a jó szándékú, az aki hazahozza a magára maradt állatot az erdőből, vagy az az állatvédő, aki rendőri kísérettel megy megszüntetni az állatkínzást?
kullancsAz élősködők egy komp első osztályú kabinjában lepték el az utast Egy olasz nő pert indított egy kompot üzemelő társaság ellen, miután első osztályú kabinjában arra ébredt kora hajnalban, hogy több száz kullancs lepte el a testét - írták az olasz lapok.
erdőirtás és árvizekA rendszeres erdőirtás az oka annak, hogy a hét elején 24 halálos áldozatot követelő és több milliárdos károkat okozó árvíz keletkezett Nyugat-Ukrajnában – véli a Kijevi Ökológiai-Kulturális központ igazgatója Vladimír Bojerko.
Oszter Sándor a vadászatról„Addig jó vadászni, amíg az ember reménnyel figyelemmel fordul a természet felé". Ha azt mondjuk, Rózsa Sándor, sokaknak azonnal Oszter Sándor jut eszébe. Az idén hatvanéves színművészt tagadhatatlanul a híres szegedi betyár szerepe tette egy csapásra ismertté.
hannoveri véreb vadászebA fajtatiszta ebek törzskönyvezése hazánkban csaknem százéves múltra tekint vissza. Az elsőként nyilvántartásba vett kutyák - nem meglepő módon - egytől egyig vadászebek voltak. Az egyes törzskönyvi számmal regisztrált kutya egy 1910-ben született hannoveri véreb volt.
országos magyar vadászkamaraAz Országos Magyar Vadászkamara a háttérből segíti a hazai vadászok életét. Változás történt a vadászati érdekképviseleteknél a vadászati törvény 1996-os elfogadását követően, hiszen a jogszabály teljesen új alapokra helyezte a vadgazdálkodást és vadászatot.
nézd meg mielőtt elpusztulNémileg ironikus, hogy miközben egyre könnyebbé válik az utazás a világ minden tájára, egyre kevesebb olyan hely marad a Földön, ami különlegességében, vadságában képes ellenállni a turisták egyre növekvő áradatának, a globális felmelegedésnek, vagy a szabályozatlan ipari fejlődésnek. Ezért mindenki igyekszik a lehető leghamarabb eljutni a veszélyeztetett helyekre, ami természetesen további pusztulásukhoz vezet. Íme néhány azok közül, amelyeket nem szabad veszni hagyni.
káoszt okozott a szarvasAz olaszországi Bolzanóban ámokfutó szarvas rémisztgette a helyieket. Az állat feltehetően a nyári viharoktól zavarodhatott meg, és vesztére a városban keresett menedéket.
nyakonlőtt őzet talált a kombájnosEgy minden bizonnyal 0,22-es kaliberű kispuskával nyakon lőtt, 400-430 gramm agancstömegű őzbak tetemét találta meg a közelmúltban egy kombájnos Zsadány külterületén.
Muray Róbert kiállítása a keszthelyi vadászmúzeumbanJúlius 25-én, 16 órakor ünnepélyesen megnyitották Muray Róbert festőművész kiállítását a keszthelyi Helikon Vadászmúzeumban, mely több évdizedes életútjából közel ötven műalkotást mutat be. Az ámulatba ejtő képek alkotója interjút is adott rádiónknak, mely az Erdőzúgásban lesz hallható.
barnamedvéktől rettegnek az orosz geológusokKözel harminc éhes barnamedve ejtett csapdába egy Kamcsatkán dolgozó orosz geológuscsoportot.
tönkremehet a bükki nemzeti parkAz utóbbi években egyre elkeserítőbb jelenségeket tapasztalok a Bükkben. Van ugyan egy igazgatósága - és gondolom szakapparátusa is - a nemzeti parknak, csak nem tudom, hol fejtik ki tevékenységüket és egyáltalán mit csinálnak?
őzbakvadászat őzhívásAz őzbakvadászatnak egy érdekes módja az őzhívás, amely az őzek párzási időszakához, az üzekedéshez köthető, jellemzően július közepétől augusztus eleiéig tart.
sertéspestis vaddisznókbanSertéspestist találtak Heves megye területén is az elhullott vaddisznók tetemében. A 2007 márciusa óta folytatott vizsgálat során 1028 állatból 132-nél mutattak ki ellenanyagot - közölte Busák Károly, Heves megyei igazgató-főállatorvos.
fakitermelő világbajnokságSopronban készül a fakitermelő-világbajnokságra a háromfős magyar válogatott. A versenyt októberben, Németországban rendezik. Közel négy évtizeddel ezelőtt magyar kezdeményezésre rendezték meg az első fakitermelő-világbajnokságot.
őzbak vadászatE hónap közepén kezdődött, s majd' egy hónapig tart az őz üzekedése. Az őzbak vadászatának különleges hangulata van.
együttműködnek a rendőrök és a vadászokTalálkozóra hívta a térség vadásztársaságainak vezetõit Arató László, keceli rendõrkapitány a kapitányság elõadótermébe. A gyűlést a természet és a vadállomány elleni bűnözési esetek elszaporodása tette indokolttá.
erdőzúgás vadászmagazin erdei szalonkaAz Erdőzúgás vadászmagazin következő adásában, mely pénteken 16 órakor hallható itt a Szent Korona Rádióban, Pechtol Jánossal, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkárával fogunk beszélgetni az erdei szalonka tavaszi vadászati idényének eltörléséről, annak előzményeiről, következményeiről.
európai erdők heteFelhívás országos és helyi szintű események szervezésére az Európai Erdők Hete 2008. október 20-24 közötti eseménysorában: konferenciák, erdészeti politikai fórumok, a nyilvánosság bevonását célzó események, erdészeti vásár, séták és gyalogtúrák a természetben, kiállítások, szimbolikus jellegű események, mint például faültetés vagy a jobb kommunikációt célzó sajtóesemények és a kapcsolattartást javító rendezvények.
dám tenyésztés akácgazdálkodásHorvátországban komoly lehetőségeket látnak az akácgazdálkodásban, és több helyen elkezdődött a dám tenyésztése is. Dr. Miroslav Benko, a Horvátországi Erdészeti Intézet vezetője és dr. Littvay Tibor, a nemesítési osztály vezetője a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetében a magyar tapasztalatokról tájékozódott.
mi lesz az erdész és vadászházak tulajdonjogával?A szakmai szervezetek kifogásolják a zöldminiszter bejelentését és érvelését. Kérdés az is, hogy mi lenne az erdei utak és az erdész-, illetve vadászházak tulajdonjogával. Körkép - Szakmai berkekben nagy port kavart a zöldtárca vezetőjének azon bejelentése, hogy a jövőben a nemzeti parkok kezeljék a területükön levő erdőket.
kilenc napig muzsikált az erdőEgész napos rendezvény zárta a Muzsikál az erdő elnevezésű, kilenc napon át zajló programsorozatot július 13-án Fenyvespusztán.
szarvas vadászat vaddisznó vadászatA kilencven szarvasból 30 „trófeavad”, 60 pedig szelekciós okok miatt kerül kilövésre az elkövetkező időszakban — magyarázta el lapunknak Ghiran Gheorghe, az AJVPS ügyvezető elnöke.
bükkösAz ország két legtávolabbi erdészetének, a Fehérgyarmati és a Szentgotthárdi egységek munkatársainak is volt lehetősége szakmai tapasztalatcserére, amikor a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. küldöttsége látogatott az ország legnyugatabbi részére, a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-hez.
patak a mecsekbenA hangok csenddé olvadnak össze, egy dús zöldbe öltözött, párákat ringató, a kis patak türelmes munkájával százezer évek alatt kifaragott mély völgy csendjévé Valahogy természetessé válik a vízesés, amikorra odaérünk.
hazament a barnamedve és a bocsVélhetően visszabarangolt a Magyarországra áttévedt barnamedve és bocsa Szlovákiába, a két állat nyomai átvezettek a határon, a vadászok pedig nagy valószínűséggel ezeket az állatokat láthatták szlovákiai Almás (Jablonca) térségében - mondta Rózsa Sándor, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata osztályvezetője hétfőn.
heves zivatarok szinte minden napA lassan mindennapossá váló heves zivatarokról eddig úgy tudtuk, az ilyesmi a trópusokra jellemző. A szakember szerint nem rendkívüli a mostani időjárás.
megkezdődött az őzek párzási időszakaOrszágszerte megkezdődött az őzek násza. Ilyenkor a vadak elvesztik veszélyérzetüket, és a legváratlanabb helyzetekben bukkanhatnak fel a közutakon. Emiatt évente több száz baleset történik. Az autósoknak ilyen esetben azonnal hívniuk kell a rendőrséget, amely értesíti a helyi vadásztársaság munkatársát, vagy más illetékest.
medvevédelem a kárpátokbanA szakemberek szerint Kelet-Európa legnagyobb kárpáti barnamedve-lelőhelye Romániában van. Ez annak köszönhető, hogy nálunk még léteznek hatalmas összefüggő erdők, olyan helyek, amelyek biztosítják a természetes élőhelyet Európa legnagyobb ragadozó emlősének. A helyzet azonban rosszul alakul.
kukáznak a vaddisznók kolozsváronA Bükk vadállatait turisták által elhagyott szemétkupacok csalogatták a lakott területekre. Az erdő természetvédelmi terület, de rengeteg gond van amiatt, hogy nagyon közel van a városhoz – mondta el Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke:
Közép-ázsiai sáskafaj lepte el ukrajna parkjaitEgzotikus sáskafaj jelent meg a kelet-ukrajnai Luhanszk város parkjaiban, ahová a rovarokat valószínűleg Közép-Ázsiából hurcolták be.
kinyílt a ciklámen a zalai erdőkbenS erdődben többé ne nyíljon más,/ Csak olcsó ciklámen (Ady). Kinyílott a zalai erdők legszebb védett virága, a ciklámen (Cyclamen purpurascens). A lila színű, bódítóan erős illatú virág júliustól szeptember végéig díszlik.
őzek dézsmálják a szekszárdi konyhakerteketElszaporodtak az őzek Szekszárd belterületein. Az állatok a társasházak konyhakertjébe járnak csemegézni, a tulajdonosok tehetetlenek. Zártkertről lévén szó, tilos a vadakat kilőni.
orvvadászok lőttek le egy szarvasbikátProfi elkövetőkre utalt az a lenyúzott és kizsigerelt bika tetem, amelyet a szerdán a bakonybéli erdészethez tartozó Som-hegyi bárány legelőn találtak.
madárkórház fenékpusztán a sérült vadmadarknakFenékpuszta - A félhomályos odú végében öt tollgombócból ugyanennyi apró szempár mered elő, s az ide-oda ringatózó gyöngybagolyfiókák olyan hangot adnak, mint egy kávéfőző. Így juttatják kifejezésre, hogy nem szívelik az ember közelségét.
nemzeti parkok kezeljék a területükön lévő erdőtSzakmai berkekben nagy port kavart a zöldtárca vezetőjének azon bejelentése, hogy a jövőben a nemzeti parkok kezeljék a területükön levő erdőket.
agresszív őzbaktól rettegnek az emberekBreszt körzetében két település lakossága immár hetek óta nem mer kilátogatni a helyi erdőbe, ahol egy szelídnek tűnő őzbak terrorizálja a területére merészkedő embereket.
erdőzúgás vadászmagazin - a monoki falopásAz eheti Erdőzúgás vadászmagazinban a nagy vihart kavart monoki erdőlopással fogunk foglalkozni. Megszólal az ügyben az egyik érintett, Galatóczki Ferenc, s terveink szerint Monok polgármestere is. Zagyva Gyula is hallható lesz egy vadászati témájú Magyar Sziget-programmal kapcsolatban.
falopás illegális fakitermelés a szakértő szemévelA falopás, napjaink „örökzöld" témája hazánk szinte minden táján, ahol csak erdő - legyen az állami vagy magántulajdonú - található. Azt is mondhatnánk, és ez igaz is, megoldatlan probléma, napról napra tapasztalható Bűncselekmény, amelynek hatására értelmetlenül pusztulnak erdeink és nincs hatékony - sem jogi, sem szakmai, sem gyakorlati - védekezés ellene.
magyar sziget vadász szemmel Kittenberger Kálmán emléktúraIdén is találhatnak a Magyar Szigeten érdekes programot azok, akik érdeklődnek a vadászat iránt. Most Kittenberger Kálmán emléktúrát hirdettek meg a szervezők, melynek két időpontja július 29. és 30. A busz mind a két nap 10 órakor indul a Magyar Szigetről!
170 tűzoltó fékezte meg az erdőtüzet horvátországbanDél-Horvátországban több mint 170 tűzoltó fékezte meg kedd reggelre az egy nappal korábban keletkezett kiterjedt erdőtüzet. Az oltás közben egy tűzoltó súlyosan megsérült.
egyre több a medve hargita megyébenA Hargita megyei erdőkben megnövekedett a medveállomány. A Rompres információi szerint megnövekedett a Hargita megyei medveállomány a 2007-es évhez képest. Az erdészek azt állítják, hogy a vadállatok jó életfeltételekre leltek a megye erdőiben.
nagy kár a vadkárValljuk be, a vadkárt okozó őzike, illetve a kárt elszenvedő gazda párharcában a közvélemény szimpátiáját általában az előbbi nyeri el.
kié lesz az erdők kezelői joga?2008. július 14-én, MTI hírként megjelent, hogy Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter sajtótájékoztatón ismertette azon javaslatát, mely szerint a nemzeti parkok területén lévő erdők kezelői joga a profitorientált erdőgazdaságoktól kerüljön át a nemzeti parkokhoz.
vakok is látogathatják a veszprémi vadasparkotEgyedülálló kezdeményezésről írtak alá együttműködési megállapodást hétfőn a veszprémi vadasparkban: az intézmény vezetése, valamint a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete arról állapodott meg, hogy a jövőben a vak emberek is látogatni tudják - egyénileg és csoportosan is - az állatkertet.
lövészverseny vadászoknakGöcsej Kupa néven rendeztek lövészversenyt a községben kialakított versenypályán a közelmúltban. Az egész napos küzdelemben főleg zalai vadászok vettek részt, de távolabbról is érkeztek sportolók.
rekonstruált vadászházA vadászati évadnyitóra befejeződik a vadászház rekonstrukciója a Zala megyei Szentpéterföldén; a kastélyt az eredeti jellegét, hangulatát megőrizve újítják fel - mondta el Feiszt Ottó, a Zalaerdő vezérigazgatója az MTI-nek.
eloltották az erdőtüzet látránynálSikerült vasárnap estére eloltani a Látrány környékén keletkezett erdőtüzet, amelyben mintegy négy hektárnyi fenyőerdő pusztult el - mondta el Pintér Sándor, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A becsült kár értéke 10 millió forint - tette hozzá az ügyeletes.
kihalhatnak az orángutánokAz orangutánok egyedszáma drámaian hanyatlik azon két szigeten, ahol még természetes környezetükben élnek, így ők lehetnek az első főemlős-faj, mely kihal, ha azonnal nem tesznek ez ellen valamit - állítja egy új vizsgálat.
erdővédelmi tréning a bükkbenAz MGSZH BAZ és Heves Megyei Erdészeti Igazgatóságainak munkatársai erdővédelmi tréninget tartottak a Bükki Nemzeti Park védett erdeiben.
elszaporodtak a viperák a kiskunságonA megugró szaporulatot a park szakemberei érték el egy tenyésztési programmal, a faj kihalása előtti utolsó percben.
medvék látogatják a tusnádfürdői eu tábortNem csak fiatalok, politikusok látogatják a tusnádfürdői EU tábort. Hívatlan vendégek is be-be kukkantanak a tábor életébe. Éjjelenként rendszeresen medvék látogatják a rendezvényt.
barnamedvék jártak aggtelekenA két medve a szlovák hegyekből érkezhetett, de mivel a bocs kicsi, nem jöhettek túl messziről. A kölykét féltő nőstény veszélyes lehet.
támad a sertéspestisSertéspestissel fertőzött területté nyilvánította Miskolc és környékét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Az intézkedésre a szlovákiai sertéspestis miatt volt szükség - írta az Észak-Magyarország.
Muray Róbert festőművész kiállításaFigyelmükbe ajánljuk Muray Róbert festőművész kiállítását, amely ÚJ IDŐPONTBAN kerül megnyitásra, közel 50-60 db eredeti festménnyel.
a medvék betévednek a faluba isNagy nyári töltekezés - Napok óta medve kószál a Besztercebánya megyei Óhegy (Staré Hory) nevű faluban: a három-négy éves mackó nem túl félénk: nemcsak a házak közelében látni, de a falun is keresztülvág.
halálos áldozata is van az erdőtűznekPénteken egy kaliforniai város kiégett házában holtesttre bukkantak, mely a jelek szerint az erdő- és bozóttüzek első halálos áldozata
nő az erdőterület magyarországonMagyarországon az erdőterület eléri a 2 millió hektárt, s 2013-ig mintegy 70 milliárd forint támogatással további 69 ezer hektárral fog növekedni - mondta Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára pénteken Debrecenben, a Kutatással az erdőért konferencia sajtótájékoztatóján.
jelentkezett az orvvadász a rendőrségenFeladta magát a rendőrségen az a Francia Idegenlégióban szolgáló borsodi férfi, aki a gyanú szerint csúcstechnológiás fegyvereket tulajdonított el a légióból, tiltott vadászatok céljára.
erdőzúgás vadászmagazinKét hónapos szünet után július 11-én, pénteken újraindul az Erdőzúgás vadászmagazin. A 16 órakor adásba kerülő műsor témája a nagyvadas területek mindennapjainak bemutatása lesz.
zergeszámlálás a tátrábanA hétvégén fejeződik be a Tátra szlovák és lengyel oldalán a zergék tavaszi összeszámlálása. A "zergeleltárt" a szlovákiai Tátrai Nemzeti Park (TANAP) erdőgazdasága és a TANAP igazgatósága évente kétszer állítja össze lengyel kollégáikkal közösen.
falopás monokonJogaik a bűnözőknek vannak, kötelességeik pedig a rendes embereknek – kristályosítja ki a XXI. századi Európa egyik legfontosabb törvényszerűségét egy monoki asszony. Azért büntették meg őket horribilis összeggel, mert nem őriztették erdejüket – adja hírül a Hajnal-táj.
vaddisznók kószálnak tatabányánTatabánya - Amint arról már korábban beszámoltunk, egy ideje vaddisznókat látni a megyeszékhely különböző városrészeiben.
kártékony vaddisznókHargita megyében a vaddisznók miatt parlagon vannak a termőföldek.
muzsikaszó az erdő mélyénIdén július 5-e és ,13-a között rendezik meg a Muzsikál az erdő -Mátrai művészeti napok elnevezésű rendezvénysorozatot az Egererdő Zrt. bátonyterenyei erdészetének működési területén, illetve a szomszédos erdőgazdaság, az Ipoly Erdő Zrt. Katar menti részein.
gyilkos galóca mérgezés veszélyAz elkövetkező időszak meleg és csapadékos időjárása ideális körülményeket biztosít a gyilkos galóca (Amanita phalloides) fejlődéséhez.
újra a túristáké a kilátóSzerdától újra látogatható a kis-hárs-hegyi kilátó Budapesten. A harmincéves építményt két év lezárás és másfél hónapos munka után vehetik újra birtokukba a fővárosi erdőjárók.
vadászairól mesél a mamutcsontvázElőször láthatta a nagyközönség a Milwaukee-ban azt a 14.500 éves mamutcsontvázat, amely Közép-nyugat egykori vadászairól árul el adatokat.
törölték a tavaszi szalonkavadászatotTörölték az erdei szalonka tavaszi vadászati idényét, melyre azért került sor, mert Brüsszel felszólította Magyarországot a madárvédelmi irányelv helyes végrehajtására. Ezen kívül a böjti és a barátrécét is kivették a vadászható fajok listájáról.
meggyógyul-e az erdő?Tavaly júniusban 600 hektáron pusztítottak a lángok. Egy éve volt a kunfehértói erdőtűz. A katasztrófa természeti és anyagi hatásait hosszú évek alatt lehet csak orvosolni.
medveveszély háromszékenMedvék tartják rettegésben a háromszéki falvak lakóit, a vadállatok Bodokra, Oltszemre, Málnásra, Mikóújfaluba és Bodzaforduló környékére is bejárnak.
törölték a szalonka tavaszi vadászatátMegjelent a 18/2008. (VI. 19.) KvVM rendelet, mely kisebb mértékben módosította a védett állatfajok körét. Ebből a  vadászokat érintő talán legfontosabb változás, hogy védett faj lett a böjti és a barátréce is, mindkettő természetvédelmi értéke 50.000 Ft egyedenként.
keresztes vipera„Magyarországon milyen mérges-kígyók élnek szabadon, merre, és átlagosan hány embert marnak meg évente?”
erdészeti közlemény a monoki falopással kapcsolatbanA Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Erdészeti Igazgatóság közleménye a monoki falopással kapcsolatban. Az elmúlt napokban számos médium tudósított a Monokon történt falopásról, s az ezzel kapcsolatos erdészeti hatósági intézkedésekről.
mégis él földikuta a kiskunságbanA földikutya kétség kívül az egyik legveszélyeztetettebb emlősállat hazánkban. Az elmúlt években több közvetetett bizonyítékot is találtak a kutatók arra, hogy ezek az állatok talán mégsem vesztek ki a Kiskunságból, miként azt korábban hittük.
falopás, illegális fakitermelésBüntetést akasztottak a monoki kárvallottak nyakába . Több mint egymilliós büntetést kell fizetniük azoknak a monoki erdőtulajdonosoknak, akiknek ellopták erdejük egy részét.
medve támadott meg egy futótSúlyos sérülésekkel szállítottak kórházba Szlovéniában szombaton egy férfit, akit futás közben megtámadott egy medve.
ellopták az erdejüket és még fizethetnek isTöbb mint egymillió forintos büntetést kell fizetniük azoknak az erdőtulajdonosoknak, akiknek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon ellopták erdejük egy részét - írta az Észak-Magyarország.
árverezik a vadállatokat namíbiábanNamíbiában elárvereznek több mint száz ritka vadállatot, köztük feketepofájú impalákat és fekete orrszarvúkat.
orvvadászokra gyanakodnakLehet, hogy vadorzókat fogtak a kanizsai rendőrök Várföldén.
gps-t kapnak a szlovák medvékKülönleges jeladó berendezéssel ellátott nyakörvet kap néhány medve a szlovákiai Magas-Tátrában: ezek segítségével figyelik és értékelik majd a vadőrök a mozgásukat és a viselkedésüket.
nehéz tettenérni az orvvadászokatKánó, Szalonna, Perkupa, Sajókaza - Az orrvadászok leleplezése nagyon nehéz, mert ugyan sokan tudnak a létezésükről, ám mégsem könnyű a tettenérés. Foltot ejtenek a szakmán.
Mészáros Károly emlékülésElső alkalommal találkoztak Sopronban az erdész-közgazdászok a NyME Erdővagyon-gazdálkodási Intézete által szervezett Mészáros Károly emlékülésen. Az egy éve elhunyt intézetigazgatóra emléktábla avatása mellett az ERFARET kutatási program keretében szakmai konferenciával emlékeztek.
természetvédelmi őrszolgálatBejegyezte a megyei bíróság a hódmezővásárhelyi Szent István Természetvédelmi Egyesületet és Természetvédelmi Őrszolgálatot.
egyre kevesebb a gomba a mecsekbenEgyre fogy a gomba termőterülete és egyre több védett gombafajta kerül a honi palettára. Köztük több mecseki gomba is, amelyek eszmei értéke eléri akár a tízezer forintot.
kihalás szélén a jegesmedveamarosan indulhat minden idők legkiterjedtebb alaszkai mélytengeri olajfúrása, amely egyes környezetvédők szerint önmagában elegendő lehet a globális felmelegedés miatt amúgy is hátrányba kerülő jegesmedvék kipusztítására. A Vanity Fair cikke bepillantást nyújt abba, miként járnak az amerikai környezetvédelmi politika fogaskerei: rosszul.
lezárult a zöld vadművelet akcióFacsemeték a Bajcsy-Zsilinszky úton, titkon virágba borított vasútállomás 20 településen csaknem 270 négyzetméter új, titokban beültetett zöldfelület – ezzel az eredménnyel zárult a Hegyalja Fesztivál által immár másodszorra meghirdetetett Zöld Vadművelet gerillakertész-akció.
mérgezés pusztítja a méhek millióitPéntek óta folyamatosan pusztulnak a méhek Ernődön és környékén.  Eddig hozzávetőleg 200-300 méhcsaládnak lett tragikus vége, ami mintegy 10 méhészt érint. Mi a leginkább érintettet, Faragó Bélát kerestük fel. Családi háza udvarán most is ott sorakoznak a tisztulóban lévő akácmézet rejtő hordók.
átrendeződés a vadászat terénJelentős átrendeződés zajlik napjainkban a vadászat terén: a kispénzűek egyre inkább kiszorulnak, átadva helyüket a tehetősebb rétegnek. A magyar vadászok elsősorban itthon aktívak, de emelkedik azok száma is, akik szívesen neveznek be egy-egy egzotikus szafaritúrára, amelyért nemritkán milliókat fizetnek ki.
vadvédelem az ázsiai gepárdok megmentése eérdekébenA vadvédelem nem politikai tevékenység. A kormányaik közötti atom-vita ellenére, iráni és nyugati szakemberek közösen dolgoznak azon, hogy Irán száraz, kies, hegyvidéki régiójában a kipusztulástól mentsék meg a ritka gepárdokat.
vádemelés a vadászbaleset ügyébenKét ember ellen vádemelési javaslattal zárta le a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a múlt év novemberében, Bocskán történt halálos vadászbaleset nyomozását – tájékoztatta a megyei főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.
haditechnikával dolgoztak az orvvadászokA francia idegenlégió fegyverállományából származó haditechnikai eszközök felhasználásával akartak Borsod-Abaúj-Zemplén erdeiben vadászni azok az elkövetők, akiket a rendőrség elfogott, felszámolva ezzel egy illegális orvvadászhálózatot.
vaddisznó támadott meg egy asszonytVaddisznó támadott meg egy nőt a kárpátaljai Nagyszőlősön, amikor a szőlőskertjéből akarta elkergetni. Natalija Babotának a város melletti hegyoldalon van a szőlőültetvénye, amelyet gyakran feldúlnak a környéken rendkívüli mértékben elszaporodott vaddisznók.
éhes medve fosztotta ki a kaptárokatKovászna megye – Péntek után vasárnapra virradóan is felkereste a méhkaptárokat a medve, ezúttal éhesebb lehetett mert nem érte be 7 kaptárral, hanem 15-öt fosztott ki és tört össze.
erdőben sétálni tilosMegjelent, de minek? – tehetnénk fel a kérdést a 2008. évi 46-os számú új erdésztörvény kapcsán, hiszen az a jogszabály, amelyet azért dolgoztak ki, hogy korrigálja a korábbi rendelkezés hiányosságait, nemhogy javítana a helyzeten, még az eddiginél is abszurdabb megkötéseket tartalmaz.
vadgazdálkodás vadütközés vadbalesetTalán az egyik legtöbb problémát felvető kérdés a vadgazdálkodásban, mikor a vad és a gépjármű ütközik, mindkét fél komoly károkat szenved, mindkét fél szeretné a kárát megtéríttetni.
beszélgetés a fővadásszal vadról erdőrőlBeszélgetés Kovács Sándorral, a Bakonyerdő Zrt. Devecseri Erdészete fővadászával erdőről, vadról, felelősségről.
vadászkutya kiállítás kaposváronHarmadszor rendeztek országos vadászkutya-kiállítást és versenyt. Weimari vizsla lett a 3. kaposvári CAG vadászkutya-kiállítás legszebb kutyája.
végső búcsú a vadászattólAz élet csodái fokozatosan vesztik fényüket, míg a haladó idő apránként veszi el tőlünk mindazt, ami az örömöket és ambíciókat táplálta. Kinek ne lett volna életében - a hivatásán kívül - megannyi kedvenc szórakozása, szenvedélye!  
koncert a Kelecsényi kastélybanCsaládias hangulatú környezetbe invitálta az Ipoly Erdő Zrt a vendégeit 2008. június 28-án délután.
A Magyarnándor településhez tartozó, természetvédelmi területen található Ullein-Reviczky Európai Kulturális Centrumba, az 1822-ben épített kelecsényi, volt Buttler-, ma Reviczky, klasszicista műemlék kastélyba.
változások a vadászati törvénybenJövőre alapos változtatások várhatóak a vadászati törvényben. Megszűnhet a tavaszi szalonkahúzás idején a vadászat.
hamis tigrisfényképElbocsátottak az állásából 13 helyi tisztségviselőt a Kína északi részén található Saanhszi tartományban egy, a kihalás szélén álló dél-kínai tigrist ábrázoló, de később hamisnak bizonyult fénykép ügye miatt - közölte vasárnap az Új Kína hírügynökség. A hamis fotókat "készítő" 53 éves földművest csalás gyanújával őrizetbe vették a hatóságok.
vadászok és rendőrök együttműködéseTalálkozóra hívta a térség vadásztársaságainak vezetőit Arató László rendőrkapitány június 18-án a kapitányság előadótermébe. A gyűlést a természet és a vadállomány elleni bűnözési esetek elszaporodása tette indokolttá.
gombavadászat a mecsekbenA Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai érdekesnek ígérkező gombász kirándulást vezetnek 2008. június 28-án szombaton a Kelet-Mecsekben. Azoknak, akik mélyebben szeretnének megismerkedni a gombák világával, egy könyvet is ajánlunk: a Gombaszakértői praktikumot.
farkasok frankfurt környékénA vasfüggöny felszámolása óta egyre több farkas lopakodik át a zöldhatáron Lengyelországból németföldre. Így a keleti határ menti erdőkben már nem számít ritkaságnak a farkas, de a közép-németországi Hessen tartományban nemrég nagy feltűnést keltett egy erdész bejelentése egy ordas feltűnéséről.
már ötszáz hód él magyarországonKerekasztal-megbeszélést tartottak a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal szakemberei kezdeményezésére a Mártélyi Tájvédelmi Körzetbe 2006-ban telepített hódok sorsának alakulásáról. Az egyik család ugyanis a telepítés helyszínétől kicsit távolabb talált otthonra, ez a térség azonban már nem tartozik a természetvédelmi területhez.
46 milliárd természetvédelemreTermészetvédelmi fejlesztésekre 46 milliárd forint jut 2013-ig a Közép Magyarországi Operatív Program (KMOP) és a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében - mondta Haraszthy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára.
vaddisznók túrják fel a temetőtA szárazság miatt két éve nem volt makktermés a Salgótarjánt ölelő hegyek erdeiben. A vaddisznókat az éhség vezeti a város zöldövezetébe, és egyre többször dúlják fel a salgótarjáni köztemetőt.
lelőtték a túszejtő barnamedvétEgy éhes barnamedve 20 napon át túszként tartotta fogva egy szálló lakóit, mert a hotel szemetes konténeréből kosztolt a Fiume fölötti Risnjak nemzeti parkban, semmivel nem tudták elriasztani, végül agyonlőtték.
izland nem ért egyet a bálnavédőkkel„A bálnák ugyanolyan állatok, mint a többi, nem szorulnak különleges kezelésre” – egy izlandi hivatalnok így vette védelembe az ország bálnavadászait. A bálnavédők nyugati hozzáállását „a legcukibbak túlélésének nevezte”.
amerikában szabad a fegyver önvédelmi és vadászati célraAz amerikai legfelsőbb bíróság történelmi döntést hozott csütörtökön a fegyvertartás kérdésében: kimondta, hogy az amerikaiaknak joguk van önvédelem és vadászat céljából fegyvert birtokolni.
tolvaj róka rabolt ki egy asszonytTáskatolvaj rókát üldözött a svájci rendőrség, azonban nem sikerült elkapniuk a gaztevőt: a bűnöző róka ugyanis bevetette magát az erdőbe, ahol nyoma veszett. Az elrabolt zsákmányt azonban hátrahagyta.
muzsikál az erdőOrszágos jelentőségű rendezvénnyé nőtte ki magát az idén ötödször megszervezett „Muzsikál az erdő - Mátrai művészeti napok" című programsorozat: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a rendezvény sajtótájékoztatóját Budapesten, a Magyar Állami Operaházban tartották meg szerdán, s részt vett rajta Vass Lajos, a jeles intézmény főigazgatója is.
vaddisznó ugrott elé vadbalesetVaddisznó ugrott az árokból az erdőkertesi sofőr elé, aki járműszerelvényével szerda hajnalban Nádasd felé haladt.
méhek milliói pusztultak elEddig hozzávetőleg 200-300 méhcsaládnak lett tragikus vége, ami mintegy 10 méhészt érint.
bengáli tigrist vertek halálraBangladeshben évente közel 20 ember válik tigris áldozatává. DHAKA - Botokkal és macsétákkal felfegyverkezett falusiak támadtak rá tömegesen egy bengáli király tigrisre, Bandladesh délnyugati részén. Az ütlegelés az állat kimúlását okozta. A tigris három embert ölt meg korábban, közölte a rendőrség – jelentette az AFP.
erdőgazdálkodási tevékenységAz erdőgazdálkodási szolgáltatási tevékenység megítélése a de minimis támogatások érvényesítésénél
gombaszezonA párás időben benépesül az erdő, gyűjtőkkel is. A gomba Medárd ajándéka; Bevizsgálás nélkül ne vegyük, ne együk meg
Meghozta a gombaszezont a meleg, párás, gyakran csapadékos idő. Eljött az ideje a vargányának, a galamb- és szegfűgombának, a csiperkének és a rizikének.
angol springer spánielKönnyen tanul, figyelmes, gyors észjárású. Nem szereti a monotonitást, egymás után több dolgot is képes elsajátítani. Kajtató és elhozó vadászkutya. Vadászatokon ideális kereső.
neandervölgyi vadászeszközöket találtakNeandervölgyiek vadászeszközeire bukkantak nagy számban egy ásatás során az angliai West Sussex grófságban.
mme gólyakameraAz MME Gólya roadshow helyszínein több mint 200 gólyafiókát gyűrűztek meg a szervezet aktivistái 1 hét leforgása alatt, nemzetközi elismerésben részesült az egyik fészekfigyelő webkamera, s filmet is készítenek a madarakról, melynek egy részlete alább megtekinthető.
földhöz csapódott helikopterFöldhöz csapódott felszállás közben egy helikopter a Somogy megyei Nagybajom külterületén vasárnap délután - közölte a járművet üzemeltető kft. ügyvezetője.
Stohl András a szenvedélyes vadászElőtte még fellépett a Pécsi Országos Színész találkozón egy duettel, s hamarosan a Presszó második részét és a Tűzvonalban harmadik évadát forgatja. 
orvhalászat rapsicRémes büntetés fenyegeti a rapsicokat: hamarosan megötszöröződhet a bírság összege. Somogyban már az idén többet fizettek a haltolvajok, mint tavaly ilyenkor.
vadkárelhárító vadászatA búza és a zab most viaszos. Nagy kárt okozhat benne a vaddisznó, mert nagy területet tesz tönkre és nem lehet betakarítani a növényt – mondja Borsos Mihály, a Bakonyszombathelyi Földtulajdonosi Vadászati Közösség közös képviselője a napokban kezdődött vadkárelhárítási szezonról.
Demeter János vadász, fotós, horgászElőbb fotósként, később vadászpuskával a kezében vett részt a vadlesen Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács leköszönő elnöke. Az erdővidéki állatorvos közel húsz éve a politikai pályát választotta, de természetjáró, természetszerető emberként is ismerik a háromszékiek.
virágzik a tisza tiszavirágTiszavirágok lepték el a folyó felszínét Szeged és az országhatár között, rajzó kérészek ezreit látni a Tisza-partján esténként.
kárpátok védelmeTöbb ország összefogásával évek óta intézményes együttműködés valósul meg a Kárpátok természeti és kulturális örökségének védelme, a helyi gazdaságok fenntartható fejlesztése, a közösségek erősítése érdekében.
pusztító bozóttűz ciprusonTöbb faluból evakuálták az embereket. A szigeten vízhiány van, és a mentést nehezíti az erős szél és a magas hőmérséklet is; eddig három tűzoltó sérült meg. Három ciprusi görög faluból kellett kimenekíteni az embereket szerdán, a házakat veszélyeztető bozóttűz miatt.
vadászkamarai lövészversenyEgyéniben és csapatban is szoros eredményt hozott a XI. Vadászkamarai Nagydíj lövészverseny, így nem volt hiány izgalomból.
pécsváradi vadász juniális„Eb a vadász kutya nélkül” – tartja a vadászmondás, a pécsváradi Vadász juniálison pedig vadászból, kutyából és valószínűleg érdeklődőkből sem lesz hiány a hétvégén.
ritkítási engedély vetési varjakraPéldátlan döntést hozott két garabonci vetési varjú-kolónia ügyében a nyugat-dunántúli környezetvédelmi igazgatóság. A madarak kártételei miatt második éve tiltakozó gazdák most, a fészkelési időben, engedélyt kaptak a védett jószágok ritkítására!
illegális fakitermelés somogybanA Kaposvári Városi Ügyészség környezetkárosítás bűntette miatt emelt vádat egy 37 éves akasztói férfival szemben, aki tavaly 22,5 millió forint értékű fát termeltetett ki engedély nélkül egy Somogyaszaló melletti erdőből – tájékoztatta Fekete Róbert főügyészségi ügyész az MTI-t hétfőn.
év erdésze verseny a vértesbenAz Országos Erdészeti Egyesület immár negyedik alkalommal szervezte meg az Év Erdésze versenyt és baráti találkozót a kiváló partner Vértes Erdő Zrt. vezetése és munkatársai közreműködésével.
vatikánTavaly ősszel a világot bejáró, furcsa hír volt, idén szeptemberben pedig már telepítik a Tisza-partján a Vatikán első erdejét. Gazdag Dáviddal, az akció szervezőjével találkoztunk.
kameraérzékeny őzgidaEgy alig három hetes őzgidát nevel otthonában egy mezőörsi család. A kölyök anyját egy autó ütötte el, a vadászok pedig miután megtalálták, úgy döntöttek, magukhoz veszik a kicsit.
vadászbaleset zalábanTévedésből vadásztársára lőtt, és ezzel súlyos sérülést okozott egy somogyi férfi vasárnap este a Zala megyei Szepetnek határában - közölte Csizmazia Péter, a megyei rendőr-főkapitányság sajtósa.
akadálymentes tanösvény a budai sashegyenA Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területet 1958-ban nyilvánították védetté. Most egy 51 milliós pályázat keretében megújult a bemutatóközpont, és akadálymentes lett a tanösvény egy része, mely mától látogatható.
erdészeti rdei iskolaAz erdészeti erdei iskolákban nem a tanulmányi időszakhoz igazodik a vendéglátás. Egész évben várják a fiatalokat, immár harminckét helyen. Szakosztályuk elnöke, Ormos Balázs szerint a természet és az erdő szeretete életre szólóan rögzül az iskolában töltött hetek élményanyaga révén.
klubnapot tartott a kőrösmenti vadászklubEbédre és beszélgetésre hívta a polgármestereket a Kürtösmenti Vadászklub. Klubnapot tartott szombaton a Kürtösmenti Vadászklub. A fűzvölgyi találkozó az illetékességi területéhez tartozó közéleti személyiségek, illetve a klubtagok közti baráti kapcsolat elmélyítését szolgálta.
erdőtűz pusztít norvégiábanA lángok gyorsan terjedtek az erős szél és a rendkívüli szárazság miatt a déli Arendal város közelében, és péntekre a tűz már közel 3000 futballpályányi területen pusztított.
tarjáni vadásznapokFegyverhajítás, hastánc és pörköltfőzés a menüben. A Gerecsében, a Vértesben és a Pilisben már az Árpád-házi királyok is rendszeresen vadásztak. Manapság a Komárom-Esztergom Megyei Vadászkamara ezerötszáz tagja járja rendszeresen az erdőt
rekorder őzbakott lőtt a svájci vadászA svájci vendég kitartását siker koronázta, rekorder őzbaktrófeával gazdagodott a gyűjteménye.
erdei iskola szolnokAz elmúlt öt évben az erdei iskolai foglalkozásokon több mint hétezren vettek részt. Az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztálya 1996-ban alakult meg Szolnokon.
egyagancsú őzA legendák unikornisához hasonló, homloka közepén egyetlen szarvat viselő őzet találtak egy olasz természetvédelmi területen – közölték szerdán a park vezetői. 
őzbakvadászatÁprilis közepe óta lesik az őzbakokat a nimródok. Bár a bakvadászati idény még jócskán tart, ezekben a napokban csendesebbek az erdők. Az üzekedési időben, nyár derekán ismét megtelnek a vadászházak.
medvék törtek be egy étterembeEgyik romániai étterem vendégei igencsak megrémültek, mikor egy kb. 160 kg-os éhes barnamedve jelent meg két bocsa kíséretben az étteremben.
óriási iramban pusztul afrikaGleccserek, tavak és erdők tűntek el az afrikai kontinensről kevesebb mint négy évtized alatt - erről tanúskodnak azok a műholdfelvételek, amelyeket az ENSZ környezetvédői hoztak nyilvánosságra, bizonyítva az emberi pusztítás mértékét.
dévérkeszeg pusztulás a balatononA szokásos mértéket meghaladó dévérkeszeg pusztulást észleltek az idén tavasszal a Balatonban. Ennek okát vizsgálta MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézetének Halkórtani Témacsoportja.
visszatelepítik a farkasokat skóciába?Valaha őshonos fajokat akar újratelepíteni a skóciai Alladele vadrezervátumba egy brit üzletember, hogy helyreállítsa az elnéptelenedett Skót-felföld egy részének egykori dicsőségét és nyereségre tegyen szert a helyszínt felkereső turistákból.
vadbaleset az utakonEz az az évszak, amikor nyári vakációra indulva Brit-Kolumbia lakói is birtokba veszik a  tartomány útjait, és ez az az évszak, amikor  őzekkel, jávorszarvasokkal  és  medvékkel is számolni kell az utak közelében.
magyar gólyafigyelő kamerát néz a világA Magyar Madártani Egyesület új, Nagyhalászban található gólyafigyelő kamerája bekerült az EarthCam legjobb tíz webkamerája közé. A világszerte működő webkamerák egyik legnagyobb tematikus gyűjteményének, az EarthCamnek a jelmondata: Where The World Watches The World, vagyis ahol a világ nézi a világot.
egy 9 éves fiút harapott meg a hódA szlovákiai Majer település közelében egy 9 éves fiút megtámadott és megharapott egy hód. A zoológusokat sokkolta az eset, mert ehhez hasonló támadással még soha nem találkoztak.
átjáró a medvéknekJablunkov csehszlovák városka lakóinak haragját kiváltotta a cseh környezetvédelmi minisztérium bejelentése, melynek értelmében a Szlovákiába vezető autópályán a minisztérium medvéknek szánt átjáró létesítéséhez különített el fél milliárd koronát – olvasható a radio.cz oldalon.
szolnok megye legjobb őzbaktrófeáiŐzbaktrófeáik Jász-Nagykun-Szolnok megye legjobbjai lettek. Az elmúlt öt évben kétszer is többmilliós vesztesége volt a karcagi Nagykun Vadásztársaságnak a jelentős mezeinyúl-elhullásból és a gyengébb minőségű trófeákból. Úgy tűnik, idén kedvezőbbek a kilátásai a most megválasztott új vezetőségnek.
Kittenberger emlékkiállításKittenberger emlékkiállítás. Ki a vadász?! - címmel emlékkiállítás nyílt az Ipoly Erdő Zrt. Nagymarosi Erdészetének kiállítótermében Kittenberger Kálmán halála 50. évfordulójának alkalmából.
Koncz Gábor balesetet szenvedettAz isteni szerencse menthette meg Koncz Gábort (69), akit autójával Egerből hazafelé jövet egy kamion majdnem maga alá gyűrt. A Kossuth-díjas érdemes művész egy kellemes egri vadászatról jött Budapest felé tegnap éjjel az autópályán, amikor a hatalmas, tizenhat kerekes jármű kocsijával kitolta az útpadkára.
vadaskertben ne szedj gombátKomoly gondot okoz a szakembereknek, hogy a Mecseki Erdészeti Zrt. gondozásában lévő baranyai vadaskertekben egyre több és több az illetéktelen látogató – most éppen a gombászok veszélyével kell szembenézniük.
szén-dioxid mentes világAz üvegházhatású gázokról szólt az idei környezetvédelmi világnap, melynek házigazdája, Új-Zéland vállalta, hogy 2025-re a világ első szén-dioxidtól mentes országa lesz.
félretájékoztatták Sólyom LászlótBizonyára ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el, amikor Sólyom László vízre szállt a Dráván, hogy tíz kilométeren át evezve ismerkedjék a nemzeti park fennhatósága alá tartozó terület élővilágával.
jávorszarvas étterem, koncertterem45 méter magas jávorszarvast formázó építmény megvalósítását tervezi Észak-Svédországban egy helyi vállalkozó. A jávorszarvasban többek közt lesz egy étterem és egy koncert terem is.
erdei szamócaA munkácsi piacon napok óta árulják az erdei szamócát. Már reggeltől nagy a tolongás. A teli kosarakkal, vödrökkel, üvegekkel felszerelt kofák két sorban kínálják friss portékájukat. A zaftos, apró szemű ínyencség sokakat kísértésbe ejt, de sajnos nem mindenki engedheti meg magának, hogy megvegye. Árát meghallva ugyanis a legtöbben továbbállnak.
veszélyben a kisvasutakMegálljt parancsolhatunk-e az értékeinket pusztító fémtolvajoknak? Hiába dörzsölte szemét a mesztegnyői kisvasút mozdonyvezetője, valóban elfogyott a sín a kirándulókkal tömött szerelvény előtt, így a gyors fékezésnek köszönhetően csak a mozdony első kereke futott az anyaföldre.
vadászkutya mentette meg a vadász életétMinden bizonnyal csak kutyájának köszönheti egy súlyosan megsebesült osztrák vadász, hogy életben tudott maradni. Az ötvenkilenc éves férfi vasárnap kora reggel indult vadászni Felső-Ausztriában, a gutaui erdőségben. Magával vitte kutyáját is.
Balogh József naturhunA trófea után fizetnek az ügyfelek. Világviszonylatban az elsők között van a hazai vadállomány - mondja lapunknak a Naturhun Kft. tulajdonosa, Balogh József. Amióta a spanyol király is nálunk vadászik, gyakrabban jönnek a spanyol vendégek; mellettük német, osztrák és olasz vadászok járják a több mint ezer magyar vadászterületet.
orvvadászok orvhalászok Orvvadászok, orvhalászok irtják a vad- és halállományt. Évszázados szokása ez az itt élőknek, amibe a károkat elszenvedő gazdálkodók nem nyugszanak bele.
vadásznap szőcsénypusztánÖnmérsékletre intett a védegyleti elnök.Tizenhatodszor rendeztek vadásznapot Somogyban. A rendezvénynek negyedszer adott otthont a szőcsénypusztai Széchenyi Zsigmond szakközépiskola.
Bartók Csilla erdésztechnikusNorvégiában, az Oslótól mintegy száz kilométernyire fekvő Sonsterud településen rendezték meg - immár hetedik alkalommal - az erdésztechnikus-hallgatók motorfűrész-kezelői ügyességi Európa-bajnokságának döntőjét. Ezen Magyarországot a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskola csapata képviselte.
harc a bélmegyeri vadászmezőkértBélmegyeri és tarhosi földtulajdonosok tiltakoztak félpályás útlezárással a magyar föld és vadászati jogok körüli törvénytelenségek miatt A gazdák emellett követelték Benedek Fülöp azonnali leváltását.
nemzeti parkok heteIdén június 6-15. között kerül megrendezésre a Nemzeti Parkok Hete. Szakvezetővel kísért felszíni túrák, barlangtúrák, előadások, vetélkedők várják az érdeklődőket.
kilőtték a kutyátEz az a cikk amely már egy hete borzolja a kedélyeket, és egymásnak ugrasztott rengeteg embert. Direkt nem került be magazinunkba, mert a helyzet ismerete nélkül, az írás csak arra jó, hogy a vadászok felett pálcát törjön. Mivel azonban már annyi helyen megjelent, és akkora visszhangot kapott, betettük a hírek közé. ( a szerk.)
2008. május  30.  - Szomorú levelet továbbított a Tolna Megyei Állat- és Természetvédelmi Alapítvány a TEOL.hu szerkesztőségének. A panaszos, pontosabban felesége mellől szó szerint kilőtték kutyáját egy magaslesről.
Sólyom László a Duna-Dráva nemzeti parkbanA Duna-Dráva Nemzeti park számomra különösen kedves, hiszen pécsiként a Mecseket jól ismerem - mondta Sólyom László köztársasági elnök Drávaszentesen, ahol megtekintette a Duna-Dráva Nemzeti Parkot.
erdőtüzet okozott a quad derbiA városi tanács elnöke valószínűnek tartja, hogy az ATV derbi quados verseny résztvevői, az erdőn átrobogó hatszáz négykerekű járgány valamelyike okozhatta Manitoba legnagyobb erdőtüzét – jelentette  a Winnipeg Free Press.
erdészek vadászok természetvédők megállapodásaAz erdészek, vadászok, természetvédők és a polgári- illetve katasztrófavédelemben dolgozók munkája sok ponton kapcsolódik. Ráadásul gyakorta azonos képességek és készségek szükségesek a munka elvégzéséhez.
afrika magyar vadászkiállítás kisbágyonKisbágyon a község szinte legszélső házában, a Kossuth út 31. alatt egy lenyűgöző világ fogadja május 31-étől a látogatót: a 2007-től hivatalos, minisztériumi engedéllyel működő Afrikai-Magyar Vadászkiállítás.
ég az erdőEgy hektárnyi irtási terület, farakások, illetve bozótos ég a Pest megyei Inárcs közelében, az M5-ös autópálya 35-ös kilométerszelvényének közelében, de a tűz és a füst a közlekedést nem veszélyezteti; a lángokat 25 tűzoltó próbálja megfékezni - közölte a katasztrófavédelem.
vadaspark állatsimogatóTamási turistacsalogató látványossága a vadaspark. Vadaspark a város büszkesége - VONZERŐ A betondzsungel után menedék az erdő. Hivatalosan csütörtök délután óta látogatható a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt vadasparkja, ám az elmúlt egy hétben már több százan járták végig a két kilométeres sétautat.
Sample ImageKidöntött rönkök a buja Gemenci erdő helyén. Olvasónk hívta fel a figyelmet a Gemenci erdőben uralkodó állapotokra. Fotókkal alátámasztott levelében arról panaszkodik, hogy a védett területen több helyütt tarvágások, kidöntött, egészséges rönkök várják a túrázót a természetes ártéri erdő helyett.
hatalmas károkat okoznak a rapsicokAz Alapítvány a Vidrákért az év elején szakmai fórumot szervezett arról, hogy mit lehetne tenni az orvhalászat és az orvvadászat ellen.
gemenci erdőIgazi felfedezni valót kínál a természet kedvelőinek a gemenci erdő. A Gemenc Zrt. segítségével feltárul a közönség előtt a páratlan állat- és növényvilág.
1,7 milliárd erdei iskola fejlesztésreAz Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Környezetvédelmi Operatív Programban (KEOP), valamint a Közép-magyarországi Régióban a 2007-2008 időszakban 1,7 milliárd forint áll rendelkezésre az erdei iskolák fejlesztésére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
sok kárt okoznak a nyestekEgyre több szombathelyi lehet tanúja az eddig csak a Kis állathatározóból ismert emlősök urbanizálódásának. Beköltöznek a kukába, a padlásra és az autók motorházába, ahol annak rendje és módja szerint szétrágják a huzalokat. Hogyan tartsuk távol őket a háztól, autótól? Tudjon meg mindent nyestügyben, jó eséllyel szüksége lesz rá.
vadászmúzeum trófeagyűjteményMájus 31-én, szombaton nyílt napot tart a kisbágyoni Magyar-Afrika Vadászmúzeum. A hazai és külföldi trófeák, preparátumok és a vadászat témaköréhez köthető műalkotások kollekciója méltó környezetben, a szem és a lélek gyönyörködtetése mellett a tudományos ismeretterjesztést is szolgálva várja a látogatókat.
visszakerült az erdőbe a szarvasborjúHáromhetes házi fogságát követően szerdán újra visszatérhetett az erdőbe az a szarvasborjú, ami eddig tisztázatlan körülmények között került egy jaki családi ház udvarára.
a vadkárt enyhítheti a vadhús ízeA földtulajdonos bánatát némileg enyhítheti a vadhús íze. Zsenge veteményen osztozik ez idő tájt a szántóvető meg a vad. Á kárbecslők szerint minden ötödik palánta az erdő-mező állatainak jussa.
vadászat vadgazdálkodásA megyében közel háromezren váltanak évente vadászjegyet, legtöbbjük sportvadászként.
szarvasgomba mesterségesenŐsszel már szedhetik a szarvasgombát a Pannon Egyetem Georgikon Karának mintaültetvényén - írja a Zalai Hírlap.
krokodilvadászat egy német városbanEgy német város vezetőinek szakértőt kellett hívni, hogy megkeressék, és szükség esetén levadásszák azt a krokodilt, amit nem sokkal korábban az egyik folyóban láttak.
eloltották az erdőtüzetEloltották a Bács-Kiskun megyei Kunfehértó közelében szerdán mintegy tíz hektárnyi fenyves erdőben keletkezett tüzet - közölte a katasztrófavédelem.
erdőtörvény magánerdők Magyarország kétmillió hektárnyi erdejéből a magánerdő-tulajdonosok mintegy negyvenhárom százalékot művelnek, miközben új erdőket lényegében csak ők telepítenek: évente mintegy tizenötezer hektárnyit - mondja Luzsi József, a Magánerdő-tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke.
háziasított vaddisznóLajosmizsén 8 és fél hektáron tenyésztik a vaddisznókat.Urbán Mikós, vezérigazgató, Mizsevad Rt.:
"Jelenleg a lajosmizsei Mizsevad Rt. vaddisznótelepén vagyunk. Ez összesen egy 20 hektáros erdőrész, amelyen összesen 8 és fél hektáron folyik az intenzív vaddisznótenyésztés."
szavannakifutó az állatkertbenÁtadták az új Szavannakifutót a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A tekintélyes méretű kifutórendszer az intézmény legnagyobb alapterületű állattartó terének számít: 1912 óta nem adtak át ilyen nagyszabású létesítményt a városligeti intézményben.
vaddisznó orvvadászEgy hivatásos vadász tett bejelentést a Miskolci Rendőrkapitányságon, hogy társaival több előkészített hurokcsapdát találtak a Baráthegyen. A helyszín közelében pedig feltartóztattak egy férfit, akiről feltételezni lehetett, hogy ő helyezte ki az illegális eszközöket.
vadfeldolgozó vadételekA hazai vadfeldolgozó üzemek tavasszal leállnak. A szerelők elvégzik a karbantartási munkákat, hogy aztán újra indulhasson a munka a vágóhídon, ahol a kilőtt őzeket, szarvasokat, nyulakat, fácánokat és vaddisznókat dolgozzák fel.
kilőttek egy szarvasbikátA vadőr ébersége buktatta le azt a két vadászt, akik a baranyai Hegyhátmaróc területén kilőttek egy szarvasbikát, és azt megpróbálták eltitkolni. A vadásztársaság kára egymillió forint.
Esterházy kastély FraknóAz ausztriai Fraknó várában október végéig látogatható egy rendkívüli kiállítás, amely a múlt, az Esterházy hercegek több évszázados vadászati emlékeit tárja elénk. Megidézésük a kor főnemesi kultúrtörténetének jellemző része.
vadászok és földtulajdonosok együttműködéseA maroslelei vadászok hiányolják a földtulajdonosok segítségét a vadkárok enyhítésében. Mint mondták, érdektelenséget tapasztalnak, a gazdák nem jelzik, ha vadkárnak kitett helyen vetnek veszélyeztetett növényt, ugyanakkor kártérítésre a vadásztársaságot lehet kötelezni.
szarvasgomba vadászatAz költői túlzás, hogy a szarvasgomba ára az aranyéval vetekszik, az viszont aligha, hogy egy 6-8 éves telepítési időszak után egy-egy ültetvény komoly jövedelmet hozhat gazdájának, így befektetésnek sem utolsó. A szezon egy hét múlva kezdődik.
tolvajokat fogtak a vaddisznókFára futottak a vaddisznók elől az autótolvajok, aztán hívták a rendőrséget, hogy mentsék meg őket. Kénytelenek voltak feladni magukat azok a német autótolvajok, akiknek sikerült ugyan lerázniuk az őket üldöző rendőröket, ám egy csapat vaddisznó csapdába ejtette őket.
magyar szabadalom kullancsok ellenHatásos ellenszer és csak az élősködőkre káros, mégsem használjuk. Két magyar kutató találmánya a kullancsirtás mikroszkopikus gombával. De az engedélyeztetés hosszú, támogató egyelőre nincs. Pedig most, hogy az olcsó oltóanyagból nem lehet eleget kapni, talán jól jönne ez a módszer.
két vadászati szezon őzbakraIdén a szokásos egy vadászati szezon helyett kettő lesz őzbakra. Megnőtt a külföldiek érdeklődése az őzbakok iránt, legalábbis, ami az üzekedési időszakot – július végét, augusztus elejét – tekintve – közölte a Mecseki Erdészeti Zrt. illetékese.
be kell fejezni a természet kizsákmányolásátÉhezés, szomjúság, járványok és természeti katasztrófák várnak a jövő generációjára, ha ilyen mértékben folytatódik a természet kizsákmányolása – figyelmeztet a WWF legújabb, a biológiai sokféleségről szóló tanulmányában.
útmutató a szarvaspopuláció felméréséhezÚj útmutatót adott ki a Brit Erdészeti Szolgálat, hogy tanáccsal szolgáljon az erdők és ligetek szarvas egyed számának meghatározáshoz – olvasható a forestry.gov.uk oldalon. A 128. számú közlöny a vadpopuláció becsléséről szól.
erdészeti törvény visszásságaiJóllehet a mezőgazdasági minisztérium sikerként értékeli, az új, múlt hónapban megjelent erdészeti törvény számos olyan visszásságot tartalmaz, amelyek javarészt a hétköznapi embereket, természetkedvelő kirándulókat, túrázókat és gombászni, erdei gyümölcsöket – nem kereskedelmi céllal – begyűjteni járókat érintik negatívan.
A vadászati kultúra napját rendezi Várpalotán a Vadászati Kulturális Egyesület szombaton; a nap gazdag programjain olyan művészek is fellépnek, akik hódolnak a vadászat szenvedélyének - tájékoztatta Makkné Fülöp Gabriella, a várpalotai önkormányzat idegenforgalmi referense pénteken az MTI-t.
krokodil fogott cápátA különös eseményt egy ausztrál horgász fényképezte le. A felvételen az látszik, amint a 2,5 méter hosszú krokodil éppen elkapja a cápa fejét.
vadbalest vaddisznó gázolásHalálos baleset történt kedden reggel negyed hatkor az 1-es főút 102-es kilométerszelvényében, Ács és Gönyű között. Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatott, hogy vaddisznó ugrott ki egy Komáromból Győr felé haladó Opel Corsa elé, amely ütközött az állattal, majd áttért a bal oldali sávba, ahol frontálisan karambolozott a szabályosan közlekedő Skodával.
nyereséget hozott az erdőA társaságok 7,7 milliárd forintot fizettek be 2007-ben. Az erdészeti társaságok a 2007-ben csökkenő költségvetési támogatás mellett 65 milliárd 567 millió forint nettó árbevételt, 1 milliárd 881 millió forint üzemi eredményt és 2 milliárd 474 millió forint adózás előtti eredményt értek el
sajóládi erdőirtás természetkárosításMint ismeretes, tavaly novemberben derült fény a magyar természetvédelem történetének eddigi legnagyobb visszafordíthatatlan természetkárosítására: a tölgy- és kőrisfák alkotta védett dél-borsodi erdő 98 százalékát kiirtották.
környezetvédelmi bűncselekményElfogadta a környezetvédelmi bűncselekményekről szóló uniós jogszabályt az Európai Parlament.
natúrpark és öko-védjegyFejlesztés és kulturális örökségvédelem Dél-Hevesben. Közép-Európa vidéki térségeinek nagy része elmaradott, ám páratlan természeti és kulturális örökséggel bír.
kukáznak a medvék romániábanHiába költöttek rengeteg pénzt a medvék távoltartására a romániai Brassó hatóságai. A városi kukázásra rákapott állatok útját nem állta sem a költöztetés, sem a nyugtatók, sem a trükkös szeméttárolók.
medvevadászat a nappalibanCsaládi háza nappalijában vadászhatott medvére - bár nem éppen kedvére - egy férfi Alaszkában a fivérével.
lebuktak a bálnavadászok A Nisshin Maru vállalat hajója az éves antarktiszi vadászatáról tért vissza, ahol a japán kormány kutatóintézetének felügyeletével bálnákat ejtett el. Miközben a hajó legénységének magánpoggyászát rakodták sebtében a partra, a Greenpeace embereinek sikerült hozzájutniuk egy dolgozó csomagjaként jegyzett, bálnahúst tartalmazó dobozhoz. A rakományhoz tartozott még legalább 47 hasonló csomag, ami összesen közel 1000 kilogramm bálnahúst jelent, ennek piaci értéke körülbelül 140 ezer dollár.
vadász hölgyek dianákLenti, Pusztaapáti - A Diána Klub zalai tagjai, azaz a megyében élő vadász hölgyek tartották hagyományos találkozójukat szombaton. A program Lentiben kedődött, majd Pusztaapátiban többek között lövészettel folytatódott.
csernai ihavasokHegyi mentők segítségével sikerült csak megmenekülniük azoknak a magyarországi diáklányoknak, akik a dél-romániai Csernai-havasok sziklái között töltötték a szombatra virradó éjszakát. Az MTI értesülései szerint mindenki épségben van.
hiányoznak a pumákA nagy ragadozók ritkulása vagy eltűnése egy adott térségből káros folyamatokat indíthat el a természetben, mondhatni fenekestül felforgathatja a rendszert. Egykoron a pumák zavartalanul vadászhattak a Yosemite-völgyben az USA nyugati részén.
ki fizeti meg a vadkártA mezei nyúlnak kevés a becsülete a határban, kivált napraforgókelés idején. A gazdák joggal orrolnak rájuk, a megyében a mezőgazdasági vadkár kilencven százaléka a nyulak rovására írható. Békésben az idei tavaszon eddig 57 ezer hektárba került napraforgó, amelynek lédús sarjadó hajtása igazi csemege a nyulaknak.
az állatok jelezték a földrengéstHirtelen leapadt egy tó vize, varangyok ezrei lepték el az utcákat egy közeli tartományban, s néhány órával a szörnyű földrengés előtt egy állatkert jószágai különösen kezdtek viselkedni - a hétfőn bekövetkezett szecsuáni földrengés után ilyen és ehhez hasonló jelekről számoltak be a kínai internetezők.
lelőttek egy jávorszarvastA lengyel főváros utcáin kószáló jávorszarvas lelövése ügyében indított vizsgálatot szerdán Zbigniew Cwiakalski lengyel igazságügyi miniszter. A Zet nevű kereskedelmi rádiónak nyilatkozva a miniszter az esetet megrázónak minősítette. Ügyészek fogják kivizsgálni, miért lőtték le a veszélyesnek egyáltalán nem mutatkozó állatot – jelentette az AFP.
vadgazdálkodás dámszarvas populációA Tolna megyei Gyulaj Zrt. több mint 30 ezer hektáron folytat vadgazdálkodást. A vadállomány világhírű része a 2000-2500 tagú dámszarvas-populáció, a 2400-as törzsállományú vaddisznó és az ezeknél jóval kevesebb, mintegy 1300 gímszarvas.
sok volt a vadbalesetAz elmúlt három napban tizenegy vadbaleset történt megyénkben. Leggyakrabban őzek űztek bolondot az elővigyázatlan sofőrökből. Egy audis súlyosan megsérült.
natura 2000 programAz utóbbi hetekben több írás is napvilágot látott a magyar sajtóban, amelyek a Natura 2000 hálózattal, illetve annak hazai vonatkozásaival kapcsolatban tesznek észrevételeket, fogalmaznak meg kritikákat, sőt, egyes hozzászólók a kijelölések felülvizsgálatát szorgalmazzák. Az MME írása.
szarvasgomba vadászatTegnap rendezték hazánk első szarvasgomba majálisát Üllőn. Az ízletes csemegét bárki megkóstolhatta a délelőtti rendezvényen. A különleges fűszerként használt finomság kilója elérheti a 80 ezer forintot, míg a perigordié a 200 ezret is. Gyűjtésük egyáltalán nem veszélytelen, ha nem vigyázunk, akkor akár az ujjaink is bánhtaják a disznóval való szarvasgomba vadászatot.
támadnak a kullancsokLehet-e olcsóbb a védőoltás? 2007-ben másfélszer többen betegedtek meg a kullancs okozta kórban, mint 2006-ban. Magyarországon ma két oltóanyag kapható. Az egyik nem élvez támogatást, így a teljes ára majd 5000 forint, a másinál 25 százalékos a társadalombiztosítási támogatás, a szükséges adag felnőtteknek 2117 forintért, a gyermekeknek 1796 forintért kapható.
védett faj lett a jegesmedveFelvette az Egyesült Államok szerdán a jegesmedvét a kihalással fenyegetett, különleges védelmet igénylő állatfajok listájára. A döntést a sarkvidéken élő állatok fennmaradásához létfontosságú sarki jég fokozatos olvadásával indokolták.
háztetőről mentették a medvétKábítólövéssel próbáltrák megállítani a kertvárosban garázdálkodó nőstény barnamedvét, de a lövés után még feltudott menekülni egy háztetőre. Az állat élelmet keresett magának és kis bocsának.
vadásztatási érdekek a honvédelmi tárcánálLeginkább vadásztatási érdekekkel magyarázható, hogy a honvédelmi tárca kivonta három erdőgazdaságát az egységes állami vagyonkezelés alól.
vérebes táborA Magyar Véreb Egylet és a GEMENC Zrt. 2008 nyarán - immáron negyedik alkalommal - vérebes tábort hirdet Karapancsán. A tábort olyan vérebbel dolgozóknak ajánljuk, akik már rendelkeznek némi vérebes tapasztalattal, esetleg részt vettek a korábbi vérebvezetői tanfolyamokon és szeretnének egy kötetlen, aktív szakmai kikapcsolódást biztosító továbbképzésen részt venni, ahol is a fő cél a tapasztalat szerzés és az ismeretek elmélyítése.
éhes nyulak tartják rettegésben a gazdákatÉhes nyulak tartják rettegésben Törökszentmiklóst és környékét. Már kora reggel lesben állnak, hogy azután nagy pusztítást végezzenek. Söréttel is lövik őket, ostort is csattogtatnak a helyiek, de hiába. Úgy tűnik, egyelőre túlerőben vannak a mindenre elszánt, brutális nyulak.
méregdrága engedély az erdei vasutaknakEgy újfajta, méregdrága vasúti engedély hiánya miatt mégsem használhatják a turisták a három évtizedes üzemszünet után május elsején újraindított szobi erdei vasutat.
megújulnak a parkerdő eszközeiAz ország 19 állami erdőgazdasága közül a sopronira hárulnak a legnagyobb közcélú feladatok. A Taeg Zrt. idén is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy „jóléti" erdeiben valóban jól érezze magát a látogató, több tízmilliós fejlesztést hajt végre.
mezőőr, vadőrJogok és kötelességek: Gázspray lehet a mezőőröknél, a vadőrök pedig a járművet is visszatarthatják
rododentronA pünkösdi hétvégén szinte példátlan volt a turistaáradat a régió két nevezetes rododendronos helyén, a Jeli Arborétumban és az alsóerdei Azáleás-völgyben is.
közjóléti erdőgazdálkodásA WWF Magyarország, a Védegylet és az alulírott civil szervezetek csatlakoznak az újonnan kinevezett környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Szabó Imre parlamenti meghallgatásában megfogalmazott gondolataihoz. Támogatjuk az állami erdők állami kézben tartását, és az erdőgazdálkodás során a védelmi és közjóléti célok fokozottabb érvényesítését a faanyagtermeléssel szemben.
támogatás a mezőgazdasági területetk erdősítéséhezBefejezéséhez közeledik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtható támogatások iránti kérelmek elbírálása.
agárdi hal, vad, bor, pálinkafesztiválMájusi őzbak a terítéken A viszonylag nagy szél miatt nem röptették a vadászsólymokat. Tavaly ősszel a csókakői várjátékokkal együtt zajlott a megyei vadásznap, idén pedig az agárdi hal-, vad-, bor- és pálinkafesztivállal.
lopják az erdei vasút síneitRendszresen lopják a Mesztegnyői Erdei Vasút sínjeit. Most 60-70 méteres szakasz tűnt el. 60-70 méter hosszan felszedték a Mesztegnyő és Felsőkak közötti kisvasút síneit.
20 év fegyház a vadászbolti gyilkosnakJogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki egy békéscsabai vadászbolt tulajdonosának torkát elvágva zsákmányolt lőfegyvereket még három éve.
erdészeti vidékfejlesztési jogcímekAz elmúlt napok során tisztázódtak az erdőtelepítések és az energiaültetvények erdészeti vidékfejlesztési jogcímeinek kifizetési kérelmeivel kapcsolatos tennivalók. Az alábbiakban ebben a két témakörben és az erdészeti potenciál helyreállítása jogcímmel kapcsolatos hasznos információkat és tudnivalókat gyűjtöttük csokorba az MgSzH Erdészeti Igazgatóságának segítségével.
gímszarvashúst evett ötzi a vadászAz időszámításunk előtt 3300-ban élt vadász 47 éves korában vesztette életét. Mohába göngyölt gímszarvashúst evett életének utolsó napján Ötzi, a rézkori jégember, mielőtt hozzávetőleg 5300 évvel ezelőtt a havas csúcsok között elérte végzete - állítja Klaus Oeggl innsbrucki botanikus.
ölre mentek a természetvédők a Molnár János barlangértKis híján ölre mentek tegnap a természetvédők és Szalay Balázs (43) raliversenyző a Molnár János-barlangért. Míg Adamkó Péter (58) barlangkutató és dr. Leél-Össy Szabolcs földtudományi kandidátus a helyszínen arról beszélt, hogy a szigorúan védett II. kerületi telekre semmi sem építhető, betoppant Szalay, aki a rendőrséget tárcsázta, mivel illetéktelen behatolásnak minősítette a szakemberek ténykedését.
amazonas-i esőerdő pusztulásaA csökkenő kéndioxid-szennyezettség miatt kipusztulhat az Amazonas-menti esőerdő - írja a Nature. A brit természettudományos folyóirat legújabb számában megjelent tanulmány szerint szoros kapcsolat van a széntüzelésű erőművek kéndioxid-kibocsátásának csökkenése és az Atlanti-óceán északi vidékén tapasztalható tengervíz-melegedés között, ami 2005-ben pusztító aszályt okozott a világ legnagyobb esőerdejében.
kihalás fenyegeti a borneói orángutánokatHárom éven belül kihalás fenyegeti a világ legnépesebb vadon élő orangutánpopulációját, az indonéziai Borneó szigetén élő emberszabásúakat a gyorsan bővülő olajpálma-ültetvények miatt - közölte egy állatvédő szervezet.
Thüringiai szakemberek látogatásaAmint arról korábban beszámoltunk, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valalmint Thüringia Mezőgazdasági, Természetvédelmi és Környezeti Minisztériuma közötti együttműködési megállapodást 2007 tavaszán a felek megújították.  E széleskörű, mind az erdészeti ágazatra, mind a vadgazdálkodásra kiterjedő megállapodás az állami szféra mellett a magán-erdőgazdálkodókat, és azok szervezetei közötti kapcsolatok építését is megcélozta.
tilos a vadgerle vadászata máltán tavasszalEurópai Bíróság tilalma a tavaszi madárvadászatra Máltán Az Európai Bíróság április 29-én úgy rendelkezett, hogy az idén nem engedélyezi a vadgerle (Streptopelia turtur ) és a fürj (Coturnix coturnix) tavaszi vadászatát Málta- szigetén. A természetvédők győzelemnek tekintik a régóta várt határozatot – olvasható az ENS oldalon.
a vaddisznók kitúrják a kukoricátAlig vetették el a kukoricát a gazdák, van ahol máris újra kell csinálniuk, mert a vaddisznók kitúrták a szemet. A vadkár ellen a földtulajdonosoknak és a vadásztársaságoknak közösen kell(ene) védekezniük.
madarak és fák napja az állatkertbenPénteken vetélkedő és természetfilm-vetítés várja az érdeklődőket. A Madarak és Fák Napja alkalmából szervez programokat az Állatkert. A gyermekeket, iskolai csoportokat több állomásos vetélkedővel várják, de életkortól függetlenül mindenkit szívesen látnak, aki szeretne bepillantani a madarak és a fák világába.
biodízel bioetanolSéta közben Tappanccsal kis csoport közelébe érünk. Három szomszédasszony izgatottan tárgyal valamiről. – Képzeld, egy flakon étolaj ára ötszáz forint fölé ugrott. Tavaly még alig több mint a fele volt! – Talán a nyári nagy szárazság miatt – kockáztatom meg. Ugyan, intenek le, megy a termés az autókba, az a nagy üzlet!
a föld című filmA Föld című film üzen az emberiségnek Meddig bírja még az élővilág az ember működését? Nem folytathatjuk úgy, ahogyan eddig – ez a legfőbb üzenete A Föld című természetfilmnek, amely egyedülálló képsorokkal, tematikával mutatja be, hogy a „szerencsés bolygó” élővilága milyen drámai küzdelmeken megy keresztül pusztán azért, hogy elkerülje a kihalást. Nem tudjuk feledni: az emberi tevékenység nagyban rontja életesélyét.
vaddisznónak nézte a vadásztHalált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélte el a bíróság azt a 35 éves nagybajomi férfit, aki véletlenül halálos lövést adott le vadásztársára.
tanösvény, füvészkert, vadasparkA közjóléti fejlesztések részeként - amelyek az úgynevezett pénzzel nem számszerűsíthető haszonforrások fejlesztésére, főként természeti környezetünk vonzóbbá tételére vonatkoznak - pályázik az Ipoly Erdő Zrt az Észak-Magyarországi Operatív Program turisztikai attrakció fejlesztésére. E félmilliárd forintos nagyságrendű projekt egyik eleme a Nyírjes megújítása, közel százmillió forintos értékben.
rendszámot tesznek a quadokraAz erdészet pénzzel is beszáll a harcba. Abasáron rendezett a hét végén, szombaton szakmai napot a helyi önkormányzattal karöltve a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság, párbeszédet kezdeményezendő a terepsportok képviselői, a természetvédelmi, turisztikai szakemberek és a rendőrség között.
a tűzoltók is küzdenek a klímaváltozássalA klímaváltozás új kihívások elé állítja a tűzoltókat is: a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, előfordul, hogy egy-egy vihar miatt a tűzoltóknak három nap alatt ezerszer kell helyszínre vonulniuk. Bende Péter arról is beszélt, hogy akadnak tűzesetek, amelyek már-már határterhelést jelentenek a fővárosi tűzoltóság számára.
elefántvadászat kongóbanKörnyezetvédők szerint, április közepe óta mintegy tizennégy ritka elefántot öltek meg a Kongói Demokratikus Köztársaság Virunga Nemzeti Parkjában.
újraindult a márianosztrai kisvasútBő harmincéves üzemszünet után a hét végén újraindult a" szob-márianosztrai erdei vasút. A negyedik börzsönyi kisvonat pályáját az unió támogatásából építették újjá, a vasútnak ezen a szakaszán már 1975 óta nem volt személyforgalom.
zalai erdőZalaegerszeg - A megyénk területének 32 százaléka, összesen 112 ezer hektár, erdő, melyben az őshonos fajok aránya sokkal nagyobb, mint az országos átlag. A zalai erdő vitathatatlanul hatalmas érték.
putnoki vadásznapokPutnok - Nagy érdeklődés kísérte a megyei vadásznap eseményeit, amelyet Putnokon tartottak szombaton a X. Gömör Expo égisze alatt. A Serényi László Általános Iskola udvarán Hubertus ökumenikus istentisztelettel kezdődött a program.
Kittenberger Kálmán a nagy vadászÖtven éve már, hogy az örök vadászmezőkre távozott Kittenberger Kálmán, a nagy  vadász, természetkutató, vadászati szak- és szépíró és lapszerkesztő. Az évforduló alkalmából a Magyar Vadászkamara Fővárosi és Pest Megyei Tagozata, valamint a Magyar Vadászkönyvklub Egyesület bensőséges hangulatú emlékkoszorúzást rendezett Budapesten Kittenbergernek a Farkasréti temető 30/1. parcellájában levő síremlékénél.
felszámolják a kárpátaljai kisvasutat?Felszámolás fenyegeti az idén 100 éves kárpátaljai keskeny nyomtávú vasutat, mert üzemeltetője szerint ráfizetéssel működik. A sokak számára egyetlen megfizethető közlekedési eszközt jelentő, emellett ipartörténeti értéknek és idegenforgalmi látványosságnak sem utolsó kisvasút nagyobbrészt a Borzsa folyó völgyében húzódik, Nagyszőlős, Beregszász és Ilosva környéki falvakat köt össze a járási központokkal.
pusztítja a fenyőerdőket ez a pici bogárA nyugat-kanadai British Columbia tartomány fenyőerdei aggasztó mértékben pusztulnak. Egy apró rovar pusztítja őket, amely még nagyobb veszéllyel is fenyeget.
vadtetemek jánossomorja határábanMintegy százötven nyúl és néhány őz pusztult el a Győr- Moson- Sopron megyei Jánossomorja határában, vélhetően a talajba került mérgező vegyszerek miatt - írja a Kisalföld.
quadosokra vadásztak az erdőbenHuszonegy embert ellenőriztek a fokozott erdészeti akció során a Siófoki Rendőrkapitányság munkatársai az elmúlt napokban. Hét terepmotorral (quaddal) közlekedő ellen indítottak eljárást.
orvadász támadott a hivatásos vadászraA férfi egy ellenőrzés során autójával elsodorta a területileg illetékes hivatásos vadászt, majd a rendőrséget nyomkövető kutyák vezették egy pincéhez, ahol a szarvashúst tárolta
erdőtűz a kanári szigetekenEgy 53 éves gazda felelős a La Gomera szigetén pusztító erdőtűzért. A hermiguai illetőségű férfit 800 hektár erdő leégésért tartóztatták le – olvasható a thinkSPAIN oldalon.
kitiltották a terepjárókat Ungvár - Megtiltották a terepjáró gépkocsik használatát a Kárpátok Ivano-Frankivszk megyéhez tartozó természetvédelmi területein. A kitiltó rendeletet Mikola Palijcsuk, ivano-frankivszki kormányzó a környezetvédők erélyes tiltakozása nyomán írta alá.
illegális fakitermelés erdélybenÁllítja egyik riportjában egy kereskedelmi televízió. Az Arbor Famegmunkálók Szövetsége hevesen tiltakozik a televíziós összeállítás ellen, mivel szerintük a riport a teljes vidéket negatív fényben fogja feltüntetni.
villanypásztort lopnak az erdőbőlNagykanizsa - Az állami erdőkből ma már nem sikk fát lopni, a villanypásztor a sláger - ezt mutatják a Zalaerdő Zrt. statisztikái. A magánerdőkből persze továbbra is viszik a fát.
az elit vadászklub tigrisre vadászikMilliomos vadászklubot hozott létre egy kínai férfi Közép-Kínában. A vadászat azóta vált népszerű sporttá, hogy Kína gazdasági helyzete rohamosan nőni kezdett. Ezzel számos milliomossal is gazdagodott az ország, akik az elit sportokat hajszolják.
veszélyben a kenyai nagymacskákA kenyai Maszai Mara rezervátumban élő nagymacskákat a turizmusból származó bevétel összeomlása fenyegeti A Mara Felügyelőség szerint a turisták a tavalyi vitatott választást követő erőszak óta maradnak távol a régiótól.
új kifutót kaptak az emberszabásúakA háború óta először fel lehet menni a Nagysziklára is. Birtokba vehették új kifutóikat a Fővárosi Állat- és Növénykert emberszabású majmai. A tágas szabadikfutók lényegesen nagyobbak a korábbinál, a gorillakifutó alapterülete tízszer akkora, mint a régi férőhely. Az átadással egy időben nyitották meg a Nagyszikla sétaútjait is, amelyekre a második világháború óta most először mehetnek fel a látogatók.
eredményes a mezőőri szolgálatAz elkövetett törvénysértések jellemzően szezonálisak - tudtuk meg a szolgálat vezetőjétől.
Hajdúböszörmény (HBN) A város jelentősnek mondható, 32 ezer hektár külterületi részén a mezőgazdasági hasznosítású területek vagyonvédelmét mezőőri szolgálat látja el 2002-től.
nyomozás a sajóládi erdőirtás ügyébenMiskolc, Sajólád - Nyomozást rendelt el a Miskolci Ügyészség a sajóládi erdőirtás ügyében április közepén, miután a Legfőbb Ügyészség a természetvédők hozzájuk érkezett feljelentését megküldte a B.-A.-Z. Megyei Főügyészségnek.
quadosok az erdőbenÁprilis 19-én megjelent, quadosokról szóló cikkekre reagált dr. Páll Miklós igazgatóhelyettes a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságától.
vaddisznók okoznak károkat kárpátaljánA vaddisznók egyik túlszaporodott populációja rendszeresen letarolja a mezőgazdasági kultúrákat. Nagyszőlős környékén akkora mértékű károkat okoztak a gazdáknak, hogy az idén sokan be sem vetik a földjeiket. Az állomány megfelelő szabályozását viszont nem teszik lehetővé a vadászati törvények Ukrajnában.
egzotikus állatokat csempésznek ukrajnábaEléri az évi 200 millió dollárt az Ukrajnába becsempészett ritka állatok forgalma; a tiltott élő árunak kevesebb mint öt százalékát fedezik fel a vámon.
szabó imre környezetvédelmi és vízügyi miniszterGyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfő délben, az Országgyűlés Munkácsy termében bejelentette a kormány átalakítását  A korábbinál több államtitkár gondoskodik a kisebbségi kormányzás miatt fontossá váló egyeztetésről.
erdőtűz a kanári szigeteken LA GOMERA, Spanyolország – Erdőtüzekkel vívott csatát vasárnap több mint százötven tűzoltó és négy helikopter, La Gomera szigetén.
vadászok erdészek látták vendégül őketMeglepetésekkel teli, élménydús programot szervezett a megyében élő mozgáskorlátozottak számára az Országos Magyar Vadászkamara és a Zalaerdő Zrt.
barbamedveAz ibériai félsziget medvéinek génállománya mégsem különbözik annyira európai társaikétól, hogy ez akadálya legyen kihalófélben levő, egyedülálló genetikai állományú spanyol barnamedvék megmentésének - dőlt meg az elmúlt hetekben egy eddig szilárdnak bizonyuló hipotézis.
erdészet és természetTévhitek, legendák, mítoszok. Ebbe a sorba illik az a sajnos, általános közvélekedés, miszerint az erdészek, mint valami gonosz szerzetek kizsákmányolják az erdőt...
vadászsólyom és héja ferihegyenRövid szünet után a hét végén visszatértek a madárűző vadászmadarak a ferihegyi repülőtérre: Szelíd és Angyal, a két vadászsólyom, valamint Lanika, a héja védik a légteret. A madarak bevetéséről a Budapest Airport döntött.
medvékSajnos a cikk nem mentes a „hatásvadász” fogalmazványoktól, ami sajnos sokat levon a mondanivaló tárgyilagosságából. Mindjárt a bevezetőben megtudtam, hogy Szlovákiában – „elkeseredett küzdelem folyik a medvék körül a vadászok és a természetvédők között.” Nézzük, amit én tudok a dologról – habár közel sem biztos, hogy én tudom jól.
túzokA Madártani Egyesület munkatársa szokatlanul korán, a Föld napján fedezte fel az első túzokfészkeket a Bihari-síkon.
támogatás az erdészeti vállalkozásoknakÖsszesen 33 milliárd forintnyi, 90-100 százalékos támogatást nyerhetnek el azok a mezőgazdasági és erdészeti vállalkozások meg vállalkozók, akik képzik magukat, illetve munkatársaikat.
kirándulás az erdőbe a kerekesszékeseknek is,A tavasz hangjai" címmel április 27-én erdei túrát szervez mozgáskorlátozott, kerekes székes gyerekek részére a Zala Megyei Vadászkamara és a megyei vadászszövetség a Zalaerdő Zrt. pusztaapáti vadászházánál, illetve vadászterületén.
elszaporodtak a medvékMedveszámlálási akciót kezdenek Szlovákiában, ahol elkeseredett küzdelem folyik a medvék körül a vadászok és a természetvédők között.
festetics kastélyAz ország egyik legnagyobb kastélyának számító Festetics-kastély az ország leglátogatottabb közgyűjteménye, a balatoni régió ékköve. A 688 millió forint európai uniós támogatással megvalósult beruházás a magyar fejlesztési stratégia iskolapéldája, amelyre büszkék lehetünk.
vaddisznók letarolták a kukoricátA nyugat-bácskai Szilágyi határában a vaddisznók az idén is letarolák a kukoricát és tönkretették a felszánott földeket.
erdőirtás, madárvédelemOlajos Péter MDF EP képviselő a biodiverzitás megőrzése érdekében szólalt fel szerdán az Európai Parlamentben, magyarországi példákat említve. A politikus felhívta az Európai Unió figyelmét a sajóládi illegális erdőirtásra, a magyar kormány támogatásával Natura 2000-es területen megrendezett Közép-Európai Rallyra és egy egyedülálló önkéntes madárvédelmi megállapodás létrejöttére.
rókaimmunizáció veszettség ellenÁprilis végén kezdődik a rókák veszettség elleni immunizácójának tavaszi időszaka hazánkban. A veszettség elleni vakcina leszórása Zalában április 30. és május 2. között történik. Pénzszűke miatt csupán Zala délnyugati körzetében vakcináznak idén tavasszal
tornádó söpört végig az erdőnA sötét, gomolygó viharfelhőkből először jég esett, majd hirtelen példátlan erejű szél tépázta meg a közeli erdőt szombat délután. Csodával határos módon a lakóházakban nem keletkezett jelentős kár, a fákat azonban gyökerestől csavarta ki a forgószél.
A letarolt hegyoldal Balánbánya környékén található - Fotó: Szent Korona RádióHétfőn reggel, a Pro Tv-ben, egy megdöbbentő riport volt látható egy székelyföldi erdőirtásról. A helyszín Gyergyóbélbor volt, Hargita megyében. A felvételről készített fordításunkat alább olvashatják!
elszaporodtak a jávorszarvasokÚgy tűnik, senki sem tudja, mi a teendő. Skandináviában sok helyen robbanásszerűen megnőtt a jávorszarvas állomány. A múlt század forduló óta harmincszorosára duzzadt állomány az jelenti, hogy a norvég médiumok szerint a jégkorszak óta talán legnagyobb jávorszarvas populációval kell számolniuk a skandináv országoknak – olvasható az Aftenposten oldalon.
erdei iskolák nyílt napjaNyílt napot tartanak a Dél-Dunántúli Régió erdészeti erdei iskolái 2008. április 26-án, szombaton. A Lengyel-Annafürdőn tartott rendezvény célja a környezettudatos nevelés, az erdő és a hozzá kapcsolható tevékenységek megismertetése, az erdész szakma népszerűsítése.
erdőtelepítés tolna megyébenTOLNA megye Több száz hektárnyi erdőtelepítést végez a szakályi Fagyöngy 2006. Kft. Tolna megyében - tudtuk meg Zám János erdésztől, a kft. ügyvezetőjétől.
több kullancs kevesebb fertőzésCsökkenőben van a kullancsok által okozott fertőzések száma, annak ellenére, hogy a hírek szerint egyre több kullancs él a hazai erdőkben - mondta el az InfoRádióban az Országos Epidemiológiai Központ szaktanácsadó főorvosa.
vadásztöltényt ajéndékbaHárom év és két hónap börtönre ítélt egy amerikai lelkészt egy moszkvai bíróság, mert orosz vadásztársának 20 töltényt hozott ajándékba és azokat a beutazáskor nem jelentette be a vámnál, de csak mert nem szerepelt lőszer az elvámolnivaló áruk listáján.
rosszul tárolt vegyszeres hordókA Tiszára nézve is veszélyt jelentő több mint ezer tonna folyékony vegyszert tárolnak nem megfelelő körülmények között a rahói járási Nagybocskón, egy elhagyott vegyi üzem területén.
natura 200 területeken gázol át a rallyKörnyezetvédő és természetvédő civil szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy az úgynevezett „Magyar Dakar” (Central Europe Rally) mezőnye Európai Uniós védelem alatt álló Natura 2000 területeken gázoljon át.
szemétgyűjtési akció a tisztább környezetértLenti - Civilek, az erdészet dolgozói, általános iskolások, valamint a Kerka-parti város kommunális szolgáltató vállalata fogott össze a közelmúltban a környezet tisztán tartása érdekében.
veszélyeztetett állatfajok vadászataBár a legelterjedtebb nézőpont szerint a veszélyeztetett állatfajok védelmének legjobb módja, ha szigorú törvényekkel tiltjuk a vadászatukat, könnyen lehet, hogy valójában az engedélyezett, ám korlátok közé szorított vadászat sokkal hatékonyabb. Az afrikai elefántok esete legalábbis ez utóbbi nézetet támasztja alá.
fatolvaj és erdész csetepatéAzzal vádolja a lakócsai polgármestert egy tótújfalusi férfi, hogy rátámadt, és egy fejsze nyelével úgy megütötte, hogy eltört a keze.
eu levél a sajóládi erdőrőlMint ismeretes, a Miskolci Városi Ügyészség elutasította a Tiszántúli Természetvédők Társulatának (TTT) feljelentését a Sajólád melletti, Natura 2000 védelem alá eső erdő ügyében, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága viszont vizsgálatot indított.
őzet gázolt az autósElütött egy őzet egy autós vasárnap kora reggel Tótkomlós külterületén. A kocsi vezetője már nem tudott megállni, amikor a vad az út jobb oldaláról kiugrott elé az útra.
eltévedt őzbakNyíregyháza - Egy kb. két éves, barkázó szarvú, szép, egészséges őzbak tévedt hétfő reggelre Nyíregyháza, Mező utca 22. sz. ház udvarára. (Az, hogy miként került oda az állat, rejtély.) A riadt vadat nem lehetett megközelíteni, ezért állatorvosi segítséggel tudták csak befogni. Az őzet távol a lakott területtől szabadon engedték.
felmentették a medvevadász franciátFelmentették hétfőn azt a francia vadászt, akit a Pireneusokban élő utolsó nőstény barnamedve megölésének vádjával állítottak bíróság elé. Rene Marqueze azt állította, hogy csak akkor nyitott tüzet a 15 éves Cannelle nevű medvére, amikor az rátámadt.
Bodrogi Gyula vadászatonBodrogi Gyula a múlt héten töltötte be 74. életévét, s ennek alkalmából mindenféle meglepetésben volt része, amit csak el tudott képzelni. Többek között egy vadászatnak is részese lehetett, amit Stohl Bucitól kapott ajándékba.
díj a fegyverrablókraA rendőrség félmillió forintot ajánlott fel a március elején történt Jász-Nagykun-Szolnok megyei, besenyszögi fegyverrablás nyomravezetőjének. Álarcos rablók hét darab nagy értékű fegyvert vittek el egy besenyszögi vadász házából március 7-én.
szemetet gyűjtöttek a vadászokSzombaton reggel nyolc órakor gyülekezett a csaknem húszfős csapat a tárkányi vadászháznál, ahol Trescsik Károly, a társaság elnöke tartott eligazítást a tagoknak, majd megindult a szemétszedő offenzíva.
lévai vadásznapokÁprilis 4-től - április 19-ig zajlottak Léván az idén 13. alkalommal megrendezett Lévai Vadásznapok. Már a rendezvénysorozat hivatalos megnyitását megelőzően szinte naponta ülésezett valamelyik szervezőbizottság.
megsokszorozódhatnak az erdőtüzekAz éghajlati változásnak várhatólag leggyorsabb következményeként megsokszorozódnak, hevesebbek és kiterjedtebbek lesznek a mediterrán erdőtüzek, erre jutott egy a témával foglalkozó athéni konferencia. A megoldás: sok pénzért lehetővé kell tenni, hogy ezekaz erdők alkalmazkodjanak a melegebb éghajlathoz.
szarvasgomba vadászat az erdőkbenA tölgyek, a mogyorók, a fenyőfélék, a hársak a legjobb gazdanövényei a szarvasgombának. A gyökérzónában terem, régebben disznóval kerestették, ma kiképzett kutyákkal járják az erdőt.
vadveszély az utakonAz őzbak vadászati idénye április 15-én megkezdődött. Ez azzal is együtt jár, hogy az őzek mozgása intenzívebbé válik, hiszen az őzbakok keresik a számukra legmegfelelőbb terítóriumot (terület, ahol az őz élőhelye biztonságos az állat számára).
vaddisznók garázdálkodnak pécsettPécs egyik szélső városrészében napi vendégek a vaddisznók a házaknál. Olyannyira elszemtelenedtek, hogy szinte korlátozás nélkül grasszálnak a portákon. A Nagydeindol utcában nemcsak a zöldövezetbe vágyott emberek laknak, hanem – bármilyen furcsán hangzik – vaddisznók is. Ráadásul szabadon.
vaddisznók okozhatták a fertőzéseketAlsószemeréd/Feled. Hétfőtől folyik és ma ér véget a községhez közeli stelepen a sertéspestisben megbetegedett 7000 állat megsemmisítése. Két csoport dolgozik folyamatosan, elektromos árammal ölik meg a disznókat, majd speciális konténerekbe zárva rendőri kísérettel szállítják a tetemeket a nyitrai állatihulladék-feldolgozóba. Ján Števko, a lévai Regionális állat-egészségügyi felügyelet igazgatója elmondta, a tíz kilométeres, fokozottan vizsgált körzet átnyúlik Magyarországra is, ezért értesítették a magyar szerveket.
őzbak törte össze a mentőautótMintegy félmilliós kár keletkezett abban a mentőautóban, amely egy őzzel ütközött a 47-es főúton. Az ütközés következtében az őz elpusztult
quadozás az erdőbenMegyénkben is sokan hódolnak a szabadidős tevékenységként és sportként is jegyzett quadozásnak. Az effajta terepmotorozás hívei azonban már szinte az első pillanatban összeütközésbe kerültek az erdészekkel. Az erdő rendeltetésszerű használatáról ugyanis némely quados teljesen másként vélekedik, mint az erdészek.
erdőtűz ég az erdőCsita városa füstbe borult, mert a Bajkálon túli területen máris 49 erdőtűz dúl, a városban és kornyékén rendkívüli helyzetet hirdetett ki az illetékes hatóság - jelentette az orosz sajtó.
bruno manser környezetvédőÁprilis 19-én több mint tízezer fotót tesz hozzáférhetővé az internetezők számára a  Bruno Manser Fonds. A felvételeket a 2000-ben, az őserdőben eltűnt és hősként tisztelt környezetvédő készítette – olvasható a mongabay.com oldalon.
gímszarvas trófeaÚjudvar - Egy pár éve esett, 14 kiló 40 dekás gímszarvas-trófea révén a világranglistán hetedik, a magyaron harmadik helyen szerepel a Hubertus Vadásztársaság területe. A falujárás során mélyebben megismert szerveződés az ötvenes évek óta létezik.
lelőtték a medvétA svájci kormány megrendelésére lelőtték az ország egyetlen vadon élő medvéjét, amelyet - testvérével együtt - pont azért engedtek szabadon, hogy ismét benépesítsék Európa korábban medvék lakta vidékeit - írja a The New York Times.
melegednek az alpok szikláiA globális felmelegedés a magashegységekben nemcsak a gleccserek, hanem az összefagyott kőzetek kötőanyagának tekinthető jég megolvadását is előidézi. Ennek súlyos következményeit a svájci Alpokban készített filmfelvételeken mutatták be, s hozzá tudományos magyarázattal is szolgáltak zürichi kutatók.
wollemi ősfenyőMeglepte a botanikusokat a világ legöregebb fafaja. A fa termést hozott Nagy-Britaniában – olvasható a timesonline.co.uk oldalon.
jávorszarvas a skót felföldönSkócia erdeiben utoljára évezredekkel ezelőtt éltek jávorszarvasok. Egy lelkes milliomos azonban elhatározta: ismét meghonosítja az állatokat a skót felföldön.
illegális fakivágásVisszatartó erő: két ügyben összesen 120-an a vádlottak padján. Megszűntek az illegális fakivágások Kiskunhalas térségében. Az erdészeti szolgálat feljelentései nyomán indult vizsgálatokban legalább 120-an kerülhetnek bíróság elé.
világbajnok favágóDunaújváros - Nem szeretjük látni, ha irtják az erdőt - pedig ez is hozzátartozik az erdőgazdálkodáshoz, sőt: a környezetvédelemhez is! Természetesen az sem mindegy, hogyan és ki irtja...
fertőzött vaddisznókSertéspestis ütötte fel a fejét Szlovákiában. Emiatt megtiltották a sertéskivitelt az országból. A kórt az egyik dél-szlovákiai település, a Lévai járáshoz tartozó, Ipolyság határvároshoz közeli, zömmel magyarlakta Alsószemeréd község dán tulajdonban lévő Pigagro kft hizlaldájában észlelték.
öko energia megújuló energiaforrásokSzomszédaink már öko-szolgáltatótól is rendelhetik az áramot. Az ország 2020-ig 45 %-ra szeretné növelni a megújulók arányát. Herbert Lechner, az Osztrák Energiaügynökség (Österreichische Energieagentur) munkatársa szerint a legfontosabb cél az energiafelhasználás csökkentése. Ugyanakkor szükség van a megújuló energiaforrások elterjesztésére is, melyeknek 2005-ben 21,4% volt az arányuk az ország ellátásában. Ezzel Ausztria negyedik helyezett az Európai Unióban.
összefogás a madármérgezések ellenÖsszefogtak a hatóságok és a civilek a madármérgezések ellen. Egységes akciótervet fogadtak el tegnap, és közösen lépnék fel a madármérgezések ellen a szakhatóságok és a civil szervezetek.
vadgazdálkodási pályázatMájus 14-ig lehet benyújtani a vadgazdálkodási tevékenységek csekély összegű (de minimis) támogatását célzó pályázatokat - olvasható a földművelésügyi minisztérium honlapján.
sztrádára tévedt őzMegakasztotta a forgalmat egy, a sztrádára tévedő őz kedden délelőtt az M3-as autópályán, Füzesabony közelében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
vaddisznó gázolásMeghalt az az autós, aki elé vaddisznó ugrott a reggeli órákban Ács és Gönyű között - tudtuk meg a a mentőszolgálat megyei irányító csoportjának vezetőjétől.
madagaszkár tengerpartMadagaszkár a Föld biológiai kincsesbányája: az Afrika délkeleti partjaitól 300 kilométerre fekvő sziget tizenháromezer endemikus állat-és növényfajnak ad otthont. A szigeten található fajok nyolcvan százaléka sehol máshol nem fordul elő a világon.
famatuzsálem lucfenyőFeltehetően a világ legöregebb élő fáira, egy csoport lucfenyőre bukkantak Svédország nyugati részén. A lucfenyőkre Svédországot Norvégiától elválasztó hegységben, Dalarna megyében leltek.
veszélyben az afrikai zsiráfokKihalófélben az afrikai zsiráfok Legalább hat afrikai zsiráfalfajt fenyeget nagy veszély, sőt kihalás - figyelmeztettek kenyai és amerikai biológusok.
gemenci gyalogtúraGyalogtúra az ártéri erdő legszebb részein. 2008. április 19-én, szombaton.
Az erdei vasút Pörbölyről indul a Szomfovai deltáig, ahonnan a gyalogtúra a Decsi-Nagy-holt-Duna megkerülésével és a Malomtelelő-tó érintésével ér Lassihoz. Az egykori halásztanyánál bográcsgulyás várja a kirándulókat.
veszélyes a bizonytalan eredetű vadhúsSülve-főve is jó falat a vad. Bár hőkezeléssel a kórokozók elpusztíthatók, kolbászba töltve sok betegséget lehet kapni az ellenőrizetlen vadhústól.
madárgyűrűzésA madarakat tollruhájuk alapján is ismerni kell. Százéves a magyar madárgyűrűzés. Boldog Gusztáv, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre, ha nem a munkájának él, akkor is e szenvedélyének hódol. Kétszázötven magyar kollégájához hasonlóan gyűrűz.
áron aluli erdőkMenesztik a Moszkvai Erdőgazdasági Hivatal vezetőjét, mert személyében találták meg a felelőst azért, hogy Moszkva legdrágább részén erdőket árvereztek el a piacinál sokszorosan alacsonyabb áron, de egyelőre nem világos, hogy az árverés nyerteseitől elveszik-e a potom áron szerzett telkeket.
virágvadászatVadászni hívják a szegedi Füvészkert munkatársai hétfőtől a természetbarátokat, ehhez azonban nem kell fegyver, nem úgy, mint az őszi vadkacsa-, fácán- vagy nyúlvadászathoz. A békés növénylesről Németh Anikó a kert munkatársa az MTI-nek elmondta: a program már nem ismeretlen a látogatók előtt.
bálnavadász flottaAz állatvédő szervezetek miatt a tervezettnél kevesebb bálnát ejtett el a japán bálnavadász flotta, amire még soha nem volt példa. A novemberben kezdődött vadászati szezon 31 napos késéssel indult a Sea Shepherd és a Greenpeace akciói, illetve a Japánra nehezedő nemzetközi nyomás miatt. Ötven hosszúszárnyú (más néven púpos) bálna kifogásától a minden korábbinál heves tiltakozásnak engedve már az idény kezdetén elállt a japán kormány.
OEE ausztriai tanulmányútjaRudolf trónörökös egyetlen nap harminc rétisast lőtt; IV. Károly levelét megírta. Az Országos Erdészeti Egyesület Vadgazdálkodási szakosztály 2008. április 10-én egynapos szakmai látogatást tett mintegy negyven fő részvételével Ausztriában.
illegális fakitermelés Missoula, Montana - Emberi motivációk, történetek az engedély nélkül végzett fakitermelések és erdőirtások hátterében volt a témája azoknak a tekintélyes díjakat nyert EIA (Environmental Investigation Agency) filmeknek, amelyek az indonéziai vadon élővilágáról készültek és a nemzetközi filmfesztivál alkalmából mérették meg magukat – olvasható a montanafilm.com oldalon.
mamutokA legújabb kutatások szerint főként az éghajlatváltozás okozta a gyapjas mamutok kihalását, de az emberek is hozzájárultak a faj eltűnéséhez. David Nogues-Bravo spanyol kutató és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy amikor az éghajlat már túlságosan meleggé vált a gyapjas állatok számára, élőhelyükre behatoltak az emberek, akiknek a korábbi, hidegebb időjárás nem felelt meg.
biológiai óraA nagyobb emlősök, például az ember is, általában hosszabb életűek, mint a kisebbek, például a patkányok. Egy most fölfedezett biológiai óra minden jel szerint gyorsabban „ketyeg” a patkányokban, emiatt évtizedekkel rövidebb lesz az életük, mint az embereké, akikben ugyanez az óra lassabban jár.
erdei közmunkaprogramA Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2006 és 2007 után az idén is elindította a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiírt erdőművelési célú közmunkaprogramot. Most a megyében az Őrségre koncentrálódik a projekt.
natura 2000Az ország ötöde védett lett. Gyepeink jó részét csak a Natura 2000 program szigorú feltételei szerint művelhetjük. Jó, ha odafigyel, aki kaszál és legeltet: támogatáshoz juthat, de meg is büntethetik.
erdőzúgás az őzbakvadászat kezdeteÁprilis 15. Az őzbakvadászat kezdete, mely a legtöbb vadász számára a nagyvadvadászat egyetlen módját jelenti. Erről, valamint alanyáról, az őzről fog szólni az eheti Erdőzúgás, melyben megismerkedhetünk többek közt az őzhívósíppal történő vadászat alapjával. Péntek - 16 óra!
orrszarvú költözés„Autópálya” segítségével költöztetik át új otthonukba a Fővárosi Állat- és Növénykert orrszarvúit. Az új Szavanna-komplexumban a zsiráfok, antilopok és gazellák is helyet kapnak.
zöldkatonák a somogyi erdőkbenNEMZETI PARK Gázspray és bilincs is bevethető a természetkárosítók ellen. Zöldkatonákat toboroznak a nemzeti parkokba országszerte; a Duna-Dráva Nemzeti Park az elsők között állított csatasorba tízet, akik akár gázspray-vel, bilinccsel is megvédhetik a természeti értékeket.
medve támadott meg egy erdésztMedve támadott és harapott meg egy férfit Szlovákiában - adta hírül a pozsonyi Joj kereskedelmi televízió szerda esti híradója. Az 51 éves erdész lélekjelenlétének és szerencséjének köszönheti életét.
erdőművelési közmunkaprogramA Szociális és Munkaügyi Minisztérium által támogatott, idei erdőművelési közmunkaprogramban - húsz állami tulajdonú erdőgazdaságnál - közel 2200 állástalan jut munkához. A Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye állami tulajdonú erdeit kezelő NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. 400 közmunkást foglalkoztat a következő hónapokban.
kamcsatkai medveA világ egyik legérintetlenebb része a Kamcsatka-félsziget, ahol húszezer medve él háborítatlanul. Lazacra vadásznak, kölyköket nevelnek, fél éven át téli álmot alszanak. Nem tűnik túl izgalmasnak ez a lét, pedig nagyon is az.
európai unió környezetvédelmi programAz UNEP, az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint az európai pillangó-, madár- és emlősfajok 24 százaléka már eltűnt néhány területről. Az Európai Unió saját magának szabott határideje 2010 arra, hogy megfordítsák ezt a tendenciát.
rendőrségi megállapodásA vadállomány és a halak védelmére kötött megállapodásokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság. A tiszaújvárosi rendőrök a területükön lévő horgászegyesületek halőreivel havonta közösen tartanak ellenőrzéseket. A megyei rendőrök számára pedig térkép készül a vadászterületek határairól.
erdei feketevágás illegális fakitermelésEzer kilométer, harminchat ellenőrzés, négy eljárás, 400 ezer forint bírság: ez a Tölgyfaág akció mérlege. Az erdészeti hatóság szakemberei illegális fakitermelőkre vadásztak.
diana vadászhölgy klub tagja tanította a gyerekeketA Diana Vadászhölgy Klub tagja tanította a gyerekeket. Veszprém, Budapest (fa) -Több száz gyereknek nyújtott hasznos szórakozást a Diana Vadászhölgy Klub, melynek veszprémi tagja a budapesti FeHoVán kézműves foglalkozásokat vezetett.  
natura 2000Duna Kör: a programot sikerült úgy megvalósítani, hogy csak a lényegről nem tájékoztatták az érintetteket Ahogy várható volt, óriási szelet vetett a Natura 2000-es programról szóló cikkünk első része, amelyben egy témához értő ügyvéd több veszélyre is felhívta a figyelmet.
csali döghalat tettek ki a vadászokTöbb hatóság is vizsgálja, hogyan került a Hernádszurdok közeli erdőrészen lévő vadászleshez több mázsányi döghal. A főállatorvos szerint dögöt kirakni tilos. Azért akár kétmilliós büntetés is kiszabható...
sekély tavak a pilisbenA Pilisben számos helyen találhatók olyan sekély, kis területű tavak, amelyek amellett, hogy itatóként szolgálnak, számos kétéltű és rovarfaj fontos szaporodó helyei. A napokban szakemberek felmérték ezeknek a tavaknak az élővilágát.
globális felmelegedés környezetszennyezésA globális felmelegedés vagy a környezetszennyezés olyan problémák, amelyek az egész emberiséget érintik, így a lehetséges megoldások kapcsán egyaránt kell beszélni az egyén, s a társadalom egészének a felelősségéről - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
elszaporodtak a farkasok kárpátaljánAz utóbbi hetekben többször fordul elő, hogy farkasok támadtak meg házi állatokat, sőt embereket is. Az erdészeti és vadgazdálkodási szakemberek szerint ez a farkasok túlszaporodásával magyarázható.
természetvédelemEgyötödnyi Magyarország függőségben? Magyarország területének ötödét úgy vonta ellenőrzése alá a kormány, hogy arról a földtulajdonosok többsége nem is tud – állítja egy telekügyekben szaktekintély ügyvéd.
globális átlaghőmérsékletAlacsonyabb lesz az idén a globális átlaghőmérséklet, mint tavaly, a La Nina ugyanis hűti a Csendes-óceánt, és ez a hatás valószínűleg nyáron is tart még - állítják a Meteorológiai Világszervezet szakértői.
viharkár kidőlt faSopron - Nem kímélték a téli viharkárok a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. területét sem: a szél több ezer köbméter fát döntött ki. A fafeldolgozás ugyanakkor még csak most kezdődik, mert a TAEG-nek is meg kellett várnia a hatósági engedélyeket.
Sólyom LászlóSólyom László: már gyerekkorban fontos a környezeti nevelés; Mindenkit felháborít az, hogy a megújuló energia nevében a Vértesben vágják az erdőket
az állatok és az időérzékelésA kutyatulajdonosok bizonyára felfigyeltek már arra, hogy négylábú barátjuk ugyanolyan rajongással képes örülni a viszontlátásnak öt perces és öt órás távollét után is. Vajon érzékelik-e az állatok az idő múlását, illetve emlékeznek-e az elválás időpontjára? A londoni Nyugat-Ontariói Egyetem munkatársainak kutatása közelebb visz bennünket e kérdések megválaszolásához.
nincs pénz erdőtelepítésreA gazdák demonstrálnak, mert még tavalyi támogatásokkal is tartoznak nekik. A telepítési támogatások késése miatt száz elégedetlen erdészgazda vonult ki tegnap a 41-es út baktalórántházai bevezető szakaszára.
anatóliai szarvas szarvasvadászatTörökország, amely a nagy vaddisznók hazája, szarvasban is ígéretes terep lehet. Önder Arslan, a törökországi Nature Tours vezetője legalábbis így látja.
aranybak lengyelországbanAz őzcserkelés szerelmeseként Jean-Claude Pigeon minden tavasszal Lengyelországba utazik, méghozzá a Maika Utrata vezette Contact irodával. Az idők folyamán ennek köszönhetően tett szert szép trófeagyűjteményére, benne több rendellenes, illetve különösen szépen gyöngyözött hatossal.
szarvasbőgés túra a vakok és gyengénlátóknakA pikárdiai Vakok és Gyengénlátók Szövetsége, illetve a Somme megyei vadászszövetség kérésére az országos szövetség nagyvadas tagozata szarvasbőgéstúrát rendezett a compiegne-i erdőbe.
erdőfelújítás a sóstói parkerdőbenMegkezdődött Nyíregyházán, a Sóstói parkerdőben annak a területnek az újraerdősítése, ahol tavaly ősszel kellett kitermelni a kocsányostölgyes és akácos állományt.
egyre drágább a vadászatVolt már jobb időszakuk is a zalai vadászoknak, mint a február végén befejeződött, 2007-2008-as vadászati évben. Tavalyra ugyanis merőben megváltoztak a körülmények, és a gazdaság alakulása is a vadgazdálkodók ellen dolgozott.
látogatása az erdészeti társaságoknálSólyom László köztársasági elnök 2008. április 6-án és 7-én ellátogat az Ipoly Erdő Zrt és a Pilisi Parkerdő Zrt területére. A köztársasági elnököt útjára elkíséri Sólyom Erzsébet asszony is.
Európai Uniós figyelmeztetés magyarországnakAz Európai Bizottság utolsó írásbeli figyelmeztetést küld Magyarországnak, mert Budapest nem hozta meg a vadon élő madarak védelmével kapcsolatos európai uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásához szükséges nemzeti intézkedéseket - jelentették be csütörtökön.
tilos a vadászat a maratoni futásonNem szabad vadászniuk a londoni maratonin futás közben a résztvevőknek.A mezőny zömében persze fel sem merült, hogy a loholás mellett még vadásszon is, ám indul az április 13-i futamon hat afrikai maszáj harcos is, és a szervezők jobbnak találták, ha előre figyelmeztetik őket néhány magatartási szabályra.
döglött halak a vadászlesnélCsaknem egy tonnányi, ismeretlen eredetű döglött hal ügyében indítottak nyomozást a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
fehova fegyver horgászat vadászatFőként szakemberek voltak kíváncsiak a társaság által elindított nyírfajd-program legfrissebb eredményeire.
12 ország, 230 kiállító, több mint negyvenezer látogató, négy nap alatt – ez volt a 15. jubileumi FeHoVa.
erdőtelepítési pályázatFélszáz járművel tüntetettek tegnap a magánerdő tulajdonosok a 41-es számú főút Vásárosnamény és Nyírmada közötti szakaszán.
természetvédelmi őröket toboroznakTermészetvédelmi őröket keresnek a Kiskunsági Nemzeti Parkba. Némi meglepetésre, a fegyveres szolgálatot igénylő állás olyan népszerű, hogy a jelentkezőknek csupán egytizedét tudják majd foglalkoztatni.
vadászévad vadászszezonTavaly megyénkben közel 2800-an váltottak vadászjegyet A vadászszezon Szanyban közepes volt elnökük szerint. A Dózsa társaságban négyről harmincötezerre emelték a tagdíjat. Plébánosuk kiváló rókavadász.
változik a tisza meder nyomvonalaA Tisza-meder nyomvonalának változása következtében maholnap 30 hektárnyi ukrán fennhatóságú földterület átkerülhet Magyarország birtokába. Ez nem az első ilyen eset lenne, hiszen nem hivatalos számítások szerint 1961 óta mintegy 270 hektárt veszített el így az ország csak Kárpátalját illetően.
elszaporodtak a vaddisznókA tömegesen elszaporodott vaddisznók rohamától tartanak Nagyszőlős (Vinohragyiv) és a környező falvak gazdái, akik az őket tavaly ért kár miatti elkeseredésükben idén be sem akarják vetni földjeiket.
rapsic orvvadász hurokkal gyilkoltAz elmúlt napokban több őzet találtak hurkokban elpusztulva a dalmandi vadásztársaság területén. Éves szinten a becslések szerint 100 millió forintot meghaladó kárt okoznak az orvvadászok Tolna megyében.
bálnavadászatÉszaki vadászok talán már háromezer évvel ezelőtt öltek bálnákat és bátorságukat agyarba faragott képekkel örökítették meg
zöld forrás pályázatA Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium „Zöld Forrás” Programjában 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött szervezetek részére, a 2003-2008. közötti Nemzeti Környezetvédelmi Program céljainak megvalósítására.
erdei iskola pályázatNégy település általános iskolája nyert támogatást Tolna megyében az oktatási minisztérium Erdei iskola 2007/2008-as pályázatán.
orvhalászt és fatolvajt fogtakKotróhajón dolgozott az a férfi, akit négyszáz méter tükörhálóval fogtak meg csütörtök este Gönyűnél a halászati ellenőrök és rendőrök. A győri Püspökerdőnél fatolvajt is tetten értek.
falopás illegális fakivágásNégyszer loptak tavaly nagy mennyiségű tüzelőt. Elsősorban megélhetési bűnözők dézsmálják Békés megye magánerdeit A tettes többnyire gyalog vagy biciklivel érkezik tüzelőért.
szarvas gázolásÖten sérültek meg egy magyar rendszámú gépkocsiban szombaton este Szlovákiában, miután a jármű egy az útra kifutó szarvast gázolt el. A távirati iroda értesülése szerint a szerencsétlenül járt gépkocsiban egy sítúráról hazatérő család utazott.
fakitermelés tarvágásAki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, tartja a mondás. De mi vonatkozik a fákra? Ugyanez, ha gondját viselik, s nem csak a hasznát akarják húzni. Mármint az erdőknek, amelyekből megyénkben 112 ezer hektárnyit tartanak nyilván.
az OEE állásfoglalásaJelenleg elsődleges feladatnak nem az erdészeti társaságok összevonását tartjuk, hanem az állami erdőgazdálkodás küldetésének világos megfogalmazását, a társaságok tartalékainak feltárását és egységes működésük kialakítását, gazdálkodásuk megerősítését.
támadnak a jegesmedvékHáborúság bontakozott ki az őslakos jegesmedvék és a helyőrség katonái között a Jeges-tengeren lévő Novaja Zemlja (Új Föld) szigetcsoport Déli-szigetén, illetve a jegesmedvék miatt a katonák és a moszkvai környezetvédelmi hatóság között.
megmenekült a kis vaddisznóMajdnem pecsenye lett egy másfél hónapos vadmalacból. Gerzson elkóborolt a családjától és Balatonalmádiban, egy családi ház udvarán keresett magának élelmet, amikor az ott lakók meglátták a barátságos állatot.
kihalás fenyegeti az ibériai hiúztElképzelhető, hogy a rövid távon sikerekkel járó spanyolországi hiúzmentés hosszú távon mégsem tudja megakadályozni az állatok kihalását. A kutatók az ibériai hiúz fennmaradásának már csak 5 százalékos esélyt adnak.
növekszik az indiai orrszarvúk számaA ritka, indiai rinocéroszok száma emelkedik Nepálban, mutatta ki egy kormányzati felmérés A terepmegfigyelés során mintegy 408 állatot figyeltek meg két hét alatt a Royal Chitwan Nemzeti Parkban, mely egyike az utolsó, a veszélyeztetett állatoknak otthont adó helyeknek.
egyre kevesebb a tigrisA felére csökkent e nemes nagyragadozók száma a világon az elmúlt húsz esztendőben – a megdöbbentő adatot a Természetvédelmi Világalap tette közzé a minap. Szám szerint ez azt jelenti, hogy a korábbi hétezerrel szemben ma mindössze háromezer-ötszáz tigris él az őserdőkben.
vadászbaleset orvvadászat közbenHalálos vadászbaleset történt szerdán délután 6 óra körül a Maros megyei Héjjasfalva határában – tájékoztatta lapunkat Livia Popa, a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője.
erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatásokMegjelent a 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól (Magyar Közlöny 2008/51. sz. 2496. old.).
bölénySkandináviából áttelepített európai bölényekkel szeretnék visszaállítani az egykor kipusztult állatfaj optimális populációját az Ukrán-Kárpátokban. Egyelőre öt európai bölényt (Bison bonasus) szállítanak skandináv országokból a Lemberg (Lvov) megyében lévő Szkolei Beszkidek Nemzeti Parkba annak a 2015-ig szóló programnak a keretében, amelyet az Ukrán Környezetvédelmi Minisztérium és erdészeti főhatóság dolgozott ki a bölénypopuláció helyreállítása céljából.
Veszetségben hirtelen elpusztult 46 rénszarvasVeszetségben hirtelen elpusztult 46 rénszarvas. Veszettséget állapított meg az orosz állatorvosi szolgálat a Komi Köztársaságban az egyik usinski tenyésztőtelepen – erről adott hírt a barentsobserver.com.
Állatkínzás az erdőbenKutyával vadásztak a Kutas közelében lévő magánerdőben. Az öt helybeli, három fiatalkorú és két gyermek) két nagytestű kutyával hajtottak egy vadat, arra számítva, az állat elfárad, lelassul s így a kutyák könnyen el tudják kapni
jégtömb szakadt le az antarktiszrólManhattannél hétszer nagyobb jégtömb szakadt le az Antarktisz nyugati részén. Az újabb jégtömb leszakadása a globális felmelegedés számlájára írható.
természetfilm a farkasokrólA farkas az európai népek tudatában vérszomjas ragadozó, amelytől félni kell. Azon már kevesen gondolkodnak el, hogy a kutyák ősében lennie kell olyan tulajdonságoknak is, amelyek alkalmassá tették az emberrel való együttélésre.
orvhalászokra vadászik a rendőrségA Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság a Balatoni Halászati Zrt. őreivel közösen ellenőrzi a balatoni halászatot, horgászatot; három esetben is horogra akadtak tiltott eszközzel, illetve halászhálóval halászó rapsicok.
rendőr vadász megállapodásEgy még 1999-ben kötött megállapodást újított fel a megyei rendőr-főkapitányság és a megyei vadászkamara. A cél: a vadászattal kapcsolatos jogsértések visszaszorítása.
energiaerdő támogatásEnergianövény telepítésére támogatási kérelmet a gazdálkodók március 25. és április 30. között adhatnak még be, az erről szóló rendeletmódosító javaslat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) honlapján olvasható.
négy napig hajszoltak egy szarvasünőtA rendőrség először el sem akarta hinni a bejelentést Kedd estétől a moszkvai rendőrség, tűzoltóság és a környezetvédők egy szarvasünőt hajszoltak, mígnem pénteken későn délután végre megtalálták és elfogták.
vietnam mint illegális fakereskedelmi központVietnam vált az engedély nélkül kitermelt fa feldolgozásának egyik legjelentősebb dél-kelet ázsiai központjává, állítja két környezetvédelmi jótékonysági szervezet, az Egyesült Királyságbeli székhelyű EIA (Környezetvédelmi Kutatási Iroda) és az indonéziai Telapak – értesült a BBC. Állításuk szerint a fakereskedelem a térség néhány, még érintetlen erdejét fenyegeti.
farkasvadászat a levegőbőlAlaszka jóváhagyta a farkasok légi kilövését, de határokat szabott. Korábban az egyik szövetségi bíró, helyt adva négy természetvédő csoport keresetének, mellyel az államnak a farkasok számát szabályozó programját vitatták, Alaszka számos területén hatálytalanította a farkasok légi kilövését.
tettyei mésztufa barlang2008. március 28-án adják át Pécs új természeti-kulturális látványosságát, a Tettyei Mésztufa-barlangot. A Tettyei Mésztufa-barlang egyedülálló geológiai képződmény, az üregrendszer a mintegy tízezer éves, laza szerkezetű, vastag mésztufában alakult ki.
állatmentő tenyészprogramMár rég nem gondolja senki, hogy az állatok rabságban nem tudnak szaporodni. Layla, a már majdnem egytonnás orrszarvúcsikó születése is világszenzáció volt. Nem ő az egyetlen „lombikállat” azonban a fővárosi állatkertben: a veszélyeztetett állatok szaporításában komoly szerepet vállal az intézmény.
vadászati múzeum nyíltAmolyan húsvéti ajándékként hivatalos ceremónia nélkül megnyitotta tegnap délelőtt kapuit a látogatók előtt a Vadászati Múzeum. Az érdeklődők a hétköznap, s az ünnepi készülődés ellenére folyamatosan érkeztek.
lelőttek egy kerecsensólymotA MME kerecsenvédelmi munkatársa, Prommer Mátyás adta hírül, mely szerint lelőttek egy jeladós madarat a Hevesi síkon.
vadászház nagymáténA Mecseki Erdészeti Zrt. 2005-ben nyitotta meg vadászkastélyait és vendégházait a nagyközönség előtt. A rendkívül népszerű és különleges üdülőhelyek idén is várják a látogatókat.
Ökoturisztikai központ épült a vadászház helyénAz uniós pályázati kiírások között találták meg a leginkább megfelelő támogatást. Kardosfa elsősorban a honi és külföldi nimródok előtt mint vadászház volt ismert.
a krokodil nem ver hullámotA krokodilok a lesből vadászás nagymesterei - akár fél órán keresztül várnak mozdulatlanul a víz alatt, hogy aztán a megfelelő pillanatban villámgyorsan zsákmányukra vessék magukat. De hogy miként jutnak észrevétlenül a vízfelszínre, azt eddig homály fedte.
fejbe lőtte feleségét a vadászAz azonnali orvosi segítség sem tudta volna megmenteni a Komárom-Esztergom megyei Kocson csütörtökön elhunyt házaspárt. A hivatásos vadőrként dolgozó férj nagy kaliberű fegyverrel fejbe lőtte feleségét, majd magával is végzett - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Komárom-Esztergom megye rendőrfőkapitánya.
agyonhajszolta az őzet a motorosTudják, mi az a WildBike? Erdőkben és érintetlen helyeken való motorozás. Igen, már trendi neve is van annak a sportnak, melyben sokan vadakat kergetnek és védett növényeket gyúrnak szét. Talán megálljt parancsolhat nekik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítélete, melyben egy őz megkínzóját és megsebesítőjét elítélte tettéért. A vád szerint az agyonhajszoltságtól összeesett őzet még fejbe is rugdosta a 21 éves motoros.
jól zárult a tavalyi vadászszezonA tavalyi vadászszezon jól zárult, a vadászoknak kiemelkedő trófeákat sikerült ejteniük főként a gímszarvas állományból - mondta Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes főosztályvezetője a Fegyver, Vadászat és Horgászat (FeHoVa) elnevezésű kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón.
a vadász lelőtte a feleségétLelőtte feleségét, majd öngyilkos lett az a vadász, aki előzőleg fegyverével fenyegetőzött a Komárom-Esztergom megyei Kocson - jelentette be sajtóértekezletén Gorgosilits Fábián megyei rendőrfőkapitány csütörtök éjjel.
kemény dénes vadászat közbenValószínűleg simán megszerezhetnék a vadászengedélyt a vízilabda-válogatott tagjai. Nem csoda, hiszen Kemény-kiképzést kaptak, szinte valamennyiük elkísérte már a szövetségi kapitányt egy-egy erdei kalandozásra. Mert Kemény Dénesnek a pólón kívül a vadászat a szenvedélye.
a honi és külföldi vadászok felfedezik dombóvár adottságaitEgyre több honi és külföldi vadász fedezi fel a dombóvári kistérség jó adottságait. Őzre, vaddisznóra, víziszárnyasra vadásznak. Látogatásukból a falusi turizmus is profitálhat.
közzé kell tenni a támogatottak listájátÁtláthatóság: 2009 áprilisáig közzé kell tenni az uniós mezőgazdasági támogatások kedvezményezettjeinek listáját – tájékoztat az eurapid ügynökség. Az Európai Bizottság által szerdán elfogadott új szabályozással összhangban a jövőben közzé kell tenni az Európai Uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatásban részesülők részletes adatait.
ismét ragadozó madár mérgezésIsmét ragadozó madarakat mérgeztek: a Duna-Dráva Nemzeti Park területén rétisasok, a Felső-Tiszánál egerészölyvek, barna rétihéja és szarka pusztult el.
törvénytervezet a falopások visszaszorításáraA falopások, az erdő- és mezőgazdasági kártételek elleni hatékonyabb fellépésre kötelezné az államot a Magyar Demokrata Fórum.
kétmillió hektár erdőt kell ültetnie romániánakKétmillió hektárt kell Románia erdősítsen az elkövetkező 25 évben annak érdekében, hogy az Európai Uniós országok szintjét megközelítse, jelentette ki a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, Tőke István az éves erdősítési kampány mai kezdeti rendezvényén Giurgiu megyében.
nyomozás a szandahegyi vadászok ügyébenÚjabb vizsgálatok indultak a Szandahegyi Vadász- és Természetvédő Egyesület hónapok óta húzódó botrányával kapcsolatban. A Magyar Hírlap február elején foglalkozott az üggyel.
fatolvaj helyett polgárőrt fogtakSzögekkel kivert deszkákba hajtott autójával egy polgárőr a HM Verga Zrt. magánterületén egy erdei úton. Úgy tudjuk, az akadályokat a fatolvajok ellen helyezték ki, ám az éppen egy járőrt fogott.
vadászjegyA háromezer-egyszáz Somogyi vadász közül március 11-éig kétezer-kilencszázán váltottak vadászjegyet. A megyei vadászkamara és a rendőrség közötti megállapodás alapján a március még türelmi idő, de a kamara április elsejével lejelenti a hatóságnak azoknak a vadászoknak a nevét, akik elmulasztották a jegy kiváltását.
fegyver vadászpuska pisztolyA múlt heti makói gyilkosságok elkövetője egy házilag átalakított sportfegyverrel hajtotta végre tettét. Az eset kapcsán utánajártunk: Csongrád megyében összesen három és fél ezren tartanak több mint nyolcezer puskát vagy pisztolyt.
nyuszivonattal az erdőbeFelsőtárkányban holnap 9.30-kor füttyent sípjával a Nyuszivonat kalauza, s a pöfögő mozdony elindul a Stimecz-ház felé. A szerelvényen ez alkalommal a helybeli óvodások ülnek majd, hogy az erdőben, a bokrok alatt megkereshessék a csokitojásokat.
szentpéterföldi vadászházA ház büszkesége: főhercegi írás díszeleg a falon. Szentpéterfölde - Bár az idejét lassan duplán kiszolgálta, a most zajló felújítással sem újjáépíteni, inkább eredeti formájában megőrizni igyekeznek a Zalaerdő Zrt. legrégebbi, a falu mellett álló vadászházát.
a zala megyei vadászszövetség választmányi üést tartottA Zala megyei Vadászszövetség múlt pénteken tartotta választmányi ülését a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalban.
túlszaporodtak a farkasok kárpátaljánTúlszaporodtak a farkasok Kárpátalja erdeiben. Becslések szerint számuk eléri a kétszázat, miközben a múlt század kilencvenes éveiben negyvenet-ötvenet, 2000-ben pedig százötvenet tartották nyilván.
mézet lopott a medve elítélte a bíróságMedvét ítélt el egy bíróság Macedóniában mézlopásért. A medvének - pontosabban mivel védett állatról van szó, az államnak - 600 ezer forintnyi kártérítést kell fizetnie.
medvére vadászott börtönbe kerülhetEgy francia vadásznak bíróság előtt kell felelnie azért, mert a Pireneusok utolsó medvéjét lőtte ki. Akár kilenc havi elzárásra és 9000 euró büntetésre is számíthat.
kóbor kutya menhelyTíz évvel ezelőtt, 1998. március 14-én fogadta el az Országgyűlés az Állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényt. A legnagyobb gondot továbbra is a társállatok problémája jelenti. Óriási méretű a kóbor kutyák, macskák száma, nem történt előrelépés ebben az ügyben.
zalai vadásznapA zalai vadászat tavalyi évének számos szakmai, anyagi kérdéseiről volt szó március 13.-án az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezetének küldöttgyűlésén. Dr. Nádor László, a megyei kamara elnöke foglalta össze a tavalyi év fontosabb epizódjait.
bálnamentő delfinMoko, a palackorrú delfin szinte minden nap ott úszkál vidáman az emberekkel egy új-zélandi tengerparton. Ezen a héten azonban megmutatta, hogy nagyobb dolgokra is képes. Szerdán több szemtanú is beszámolt arról, hogy látták a delfint, amint odaúszott két partra vetett bálnához, és visszavezette őket a biztonságos vizekre.
eladják az erdőketNagy a káosz az adócsökkentés körül, de érdemi lépés nem lesz. A kormány végre hajlana arra, hogy csökkentse a járulékterheket, és ezzel lazítson a gazdaság fejlődését lassító megszorításokon,, de a szakemberek úgy látják, túl későn és túl keveset lépne a koalíció, ráadásul még most sincs egységes elképzelése az adóreformról.
együttműködés a rendőrséggel a falopások ellenAz Egererdő Zrt. Bátonyterenyei erdészete együttműködési megállapodást írt alá a területén illetékes két rendőrkapitánysággal, a Pásztói és Bátonyterenyei Rendőrkapitánysággal – tájékoztatta a ForestPress-t Szabó Lajos erdészetvezető.
fehova fegyver horgász vadász kiállításA FeHoVa 2008-ban már önállóan kerül megrendezésre. 2008. március 27-30. között, négy napos nyitva tartással várja Önt. A kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont legnagyobb, "A" pavilonjába költözik, így a FeHoVa minden "természeti kincse" együtt lesz és egy térben fogadja az érdeklődő közönséget.
Gróf Ambrózy-Migazzi IstvánGróf Ambrózy-Migazzi István, botanikus, földbirtokos 1869. március 5-én született Nizzában. Egyetemi tanulmányait Bécsben, Löwenben és Budapesten végezte.
behurcolt fajok titikaiA behurcolt fajok helyi ökológiai egyensúlyt veszélyeztető szaporodásának titkát fejtették meg francia kutatók. Az úgynevezett invazív - általában emberi közvetítéssel transzportált - fajok fenyegetik új élőhelyük környezeti épségét, gyakran pusztítják ki annak természetes élővilágát.
vadász rendőr együttműködésTöbbek között az orvvadászok lefülelését, a falopások visszaszorítását, és a lőfegyverekkel kapcsolatos jogszabályok szigorú betartatását tűzték ki célul abban az együttműködési megállapodásban, melyet szerdán írtak alá a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Magyar Vadászkamara Vas megyei Területi Szervezetének képviselői.
környezetszennyezés génmanipulációA környezetszennyezés és a génmanipuláció ellen emelte fel a szavát Gianfranco Girotti érsek, az Apostoli Penitenciaszék régense a L'Osservatore Romano című hivatalos vatikáni lapnak adott nyilatkozatában.
a vaddisznó jól úszikHa megtelne vízzel a csatorna, az sem okozna gondot a jól úszó vaddisznónak. A vaddisznó jó úszik, hisz' érkezett hír olyan példányról, amelyik átúszott egy 700 m széles folyót.
fakivágás falopás illegális fakitermelésAz eljárásoknak nincs visszatartó ereje. Eddig nem sikerült eredményesen felvenni a harcot a bűnözőkkel. Az elmúlt években szervezett formát és üzletszerű méreteket öltött Észak-Magyarországon, s Heves megyében is a falopás, mindez jól nyomon követhető az erdőkben.
cigánytuskó falopásSzakmai zsargonban cigánytuskónak nevezik a térd- vagy derékmagasságban elvágott fatörzsek maradványait. Ezek a zömök erdei felkiáltójelek messziről láthatóan jelzik a falopások nyomait. Igazi téli délután, gomolygó köd, csípős szél. Hárman ülünk a terepjáróban, Csomós János, a Miskolc MGSZH Erdészeti Igazgatóságának vezetője, Rimaszécsi László, az Északerdő Zrt. kerületvezető erdésze és e sorok írója.
japán bálnavadász hajóVisszatér a kikötőbe a japán bálnavadászokat üldöző természetvédők hajója, mert kezdenek kifogyni az üzemanyagból - közölte a kedden a hajó kapitánya. A kemény módszereiről ismert Sea Shepherd szervezet tagjai az idei bálnavadász szezonban többször is összecsaptak a japán hajókkal, és állításuk szerint több mint öt héten át tudták akadályozni a vadászatot.
élnek még törpevízilovakSikerült lencsevégre kapni törpevízilovakat Libéria egyre zsugorodó őserdejében, pedig a kutatók arra számítottak, hogy a végveszélybe került faj már kipusztult az országban dúlt két polgárháború, valamint az illegális vadászat és fakitermelés miatt.
vaddisznó balesetSzombaton hajnalban a szombathelyi taxisok jelezték az ügyeletre, hogy a 11-es Huszár úton egy vaddisznó sétál. A járőrök a Május 1. utcában leltek rá az állatra, aki láthatóan zavart volt.
3000 köbméternyi kidőlt fa maradt a vihar után3000 köbméternyi kidőlt fa a parkerdőkben Egy héttel a pilisi erdőket sújtó vihar után befejeződött a kárfelmérés. A 120-140 km-es szélvihar mintegy 3000 köbméter faanyagot döntött le. A kárfelszámolás még hetekig tarthat – tájékoztatta a ForestPress-t Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője.
vadászfegyvereket raboltakNagy erőkkel keresi a rendőrség azt a négy ismeretlen csuklyást, akik vadászfegyvereket raboltak el egy családi házból Jász-Nagykun-Szolnok megyében - értesült a HavariaPress.
Flammulina cephalariae gombaKizárólag a Burgos tartomány északi részén fekvő Losa-völgyre jellemző új gombát azonosítottak a Seatao Természettudományi Társaság szakértői – olvasható a thinkSPAIN oldalon.
José Luis Pérez Butrón szakértő húsz éven át figyelte a gombát, és meg volt győződve róla, hogy az külön fajhoz tartozik.
jelentős vadkárt okoz a gímszarvas állományA Borsfa környéki termelők a jelentős vadkárok miatt nem örülnek a világszínvonalú gímszarvas állománynak. A megye területének több mint harmada erdő, s a domborzati adottságok miatt a vadászati ágazat is meghatározó, így szinte elkerülhetetlen a vad által a mezőgazdaságban okozott kár.
KIé legyen az erdő?A nemzeti parkok kezelésébe adná át a környezetvédelmi minisztérium a területükön található erdőket. A szakmát megosztja az ötlet. A tét: 360 ezer hektár. "Álláspontunk szerint a nemzeti parkok területe az érintett igazgatóságok vagyonkezelésébe kell hogy kerüljön" – mondták érdeklődésünkre a környezetvédelmi minisztérium sajtóosztályán.
rohamosan csökken az indiai tigris populációÖt év alatt 40 százalékkal csökkent a tigrisek száma Indiában. Már csak 1400 példány maradt belőlük. Ha figyelembe vesszük, hogy itt él a világ tigris-populációjának 40 százaléka, a helyzet elég riasztó. Az indiai kormány egy speciális tájékoztatójában fő okként az illegális vadászatot és a természetes élőhelyek zsugorodását jelölte meg.
kirabolták a vadőrtCsütörtökön éjszaka legalább öt álarcot viselő fegyveres rontott be egy jászladányi vadőr besenyszögi házába. Az ajtót berúgták, a feleségét és a kislányait megkötözték, a férfit halántékához pisztolyt nyomtak a rablók. Csak a házigazda vadászpuskáit vitték el.
a kullancs elleni védőoltás életet menthetA kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás megelőzhető védőoltással, a Lyme-kórt pedig az időben megkezdett, megfelelő kezelés gyógyítja.- A Dél-dunántúli régióban idén már kettő, kullancs által terjesztett Lyme-kóros megbetegedést regisztráltak - tájékoztatta lapunkat dr. Szücs Mária, az ÁNTSZ Dél-dunántúli regionális intézetének járványügyi osztályvezetője.
mókusok őzek szarvasok vaddisznók tanyája a parkerdőMókusok, őzek, szarvasok és vaddisznók tanyája a Parkerdő. Aki csendben jár, találkozhat velük. De egyre ritkábban van rá alkalom, mert már felfedezték maguknak a vandálok a város zöld szívét.
szemetelés környezet szennyezésAlsóerdő, világos nappal, délidőben. Egy fehér Suzuki mellett két középkorú hölgy fekete fóliazsákkal bíbelődik. Közelebb érve látom: csempetörmeléktől igyekeznek megszabadulni. A hulladékot egyenesen az út menti árokba borítják.
tavaszi tőzikék az erdőbenFebruár végétől Csáfordjánosfán járva csodát láthatunk – természeti csodát. A községhez közeli évszázados erdőben milliószámra virágzik a tavaszi tőzike (Leucojum vernum). 26 hektárt borít be a fehér virágszőnyeg – a látvány az ország minden részéből idevonzza a látogatókat. A korai felmelegedésnek köszönhetően idén már február közepétől virágba borult az erdő alja.
hivatásos vadászokat gyanusítottak lopássalAmíg él, az államé, utána pedig a társaságé. Lopással gyanúsították a hivatásos vadászokat a minap lapunkban egy sms-ben. Évente több százmillió forint kárt okoznak az orvvadászok megyénk vadállományában. Bár előfordul, hogy a vadászjeggyel rendelkezők sem tartják be a szabályokat és a lelőtt őz, vaddisznó süldő leadás helyett a hátizsákba, majd a konyhába vándorol.
engedély nélküli vadászpuskával lövöldözöttNégyszáz különböző kaliberű lőszert és engedély nélkül tartott vadászpuskát találtak csütörtökön reggel egy kistormási házban a Szekszárdi Rendőrkapitányság felderítő alosztályának nyomozói, tájékoztatott Király Balázs, a megyei főkapitányság nyomozója.
Mókus vadász asszonyokMarija Pokacseva a napokban 100. születésnapját vadásztársával, a 90 éves Anna Vandimovával, no meg egy rekorddal ünnepelte meg: egy év alatt 60 mókust lőtt. A két matróna a Hanti-Manyszi Autonóm Körzetben, Kogalimban él, és minden más vadászhoz hasonlóan szívesen dicsekszik zsákmányaival, de csakis hanti nyelven.
erdőirtás a tétényi-fennsíkonA hetes főút zajától és porától óvta a fenyves a kertes házak tulajdonosait, most lakópark épülhet a helyére. Az Országos ökológiai Hálózat részének számító fenyőerdő egyharmadát kívánja kivágni és a helyét beépíteni egy magántársaság a budapesti Tétényi-fennsík határában.
falopás fatolvajlásMind gyakoribb a szinte iparszerűen szervezett falopás az országban, és a hivatalosan megélhetési bűnözésnek tekintett családi fatolvajlás is túllépett minden eddigi határon.A természetvédők a fa büntetőjogi védelmét és a tolvajok járműveinek elkobzását sürgetik.
megszaporodott több madárfaj baranyábanAz elmúlt évtizedek programjainak köszönhetően örvendetesen megszaporodott több - korábban végveszélyben lévő - madárfaj Baranyában. Hollóból például tavaly 43 pár költött a megyében, s ennek eredményeképp 128 fióka repült ki a fészkekből, pedig a Hunyadiak címermadara csaknem kipusztult a hatvanas években, s még 1987-ben is mindössze két pár holló fészkelt Baranyában.
vadbaleset őz miatt ütköztekNégy autó összeütközött egy az útra kiugró őz miatt Hevesben. Az útra ugró állatot észlelve hirtelen fékezett egy Eger irányából Mezőkövesd felé közlekedő személygépkocsi vezetője.
fenyőket döntött ki az orkánTizenegyezernél több fát döntött ki, vagy tört derékba a hét végén a Szlovákián is végigsöprő Emma nevű orkán a Tátrai Nemzeti Parkban.
Családi kirándulás a gemenci erdőbenCsaládi kirándulás 2008. március 15-én, szombaton.
Tavaszi családi kirándulást szervez az Ökoturisztikai Központ a Gemenci erdőben, pörbölyi indulással. A nap folyamán vezetett túra, nosztalgiavonat, kézműves foglalkozások és egyéb színes programok várják a vendégeket!
szépkilátó balatongyörökHét kilátót köt össze a Keszthelyi-hegységben az az új turistaút, amelyet egy túrával szombaton avattak fel a természetjárók.
látogatóközpontot terveznek szilvásváradonÉszaki Kapu elnevezéssel új látogatóközpont kiépítését tervezi Szilvásváradon egy konzorcium - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.
nagy károkat okozott a viharViharos szél esetén kerüljék el az erdőterületet! Már ezer köbméteres nagyságrendre emelkedett a hétvégi vihar által ledöntött fák mennyisége a Pilisi Parkerdő Zrt. területén. Az erdészek a balesetveszélyes részeken kezdik a kármentesítést.
kipusztul az osztrák barnamedveKipusztul az ausztriai barnamedve állomány, mivel már csak két állat – mindkettő hím – él egy korábban legalább 35 egyedet számlált populációból – jelentette az AFP.
letarolták az erdőtHelyreállíthatatlan mértékű környezetkárosítással vádolja az ügyészség azt a társaságot, melynek tagjai az elmúlt év elején letarolták a Zala megyei Hahót környékén az erdőt - írta hétfői számában a Zalai Hírlap.2006 nyarán színlelt ajándékozási szerződéssel nyolc ezrelék tulajdonrészt szerzett a megbízója részére N.D. a Hahót környéki osztatlan tulajdonú erdőből.
csökkent a tűzifa iránti keresletAz elmúlt két enyhe tél nyomán jelentős visszaesést tapasztalnak a tűzifa iránti keresletben a Zalaerdő Zrt-nél. A kérdés ugyanakkor nem kardinális a cég számára, melynél még leginkább a külföldi, osztrák és olasz érdeklődés csökkenését érzik meg.
kisvasút erdei vasútGyermekeink imádják, és valljuk be senkit sem hagy hidegen. Nem más ez mint a kisvasút, mellyel Magyarországon több gyönyörű tájon is élvezhetjük a vasutazás örömeit és kirándulhatunk egy jót. Vass László készített egy rövid összefoglalót néhány kedvenc kisvasútról.
vadászati törvény vadászati jogA földtulajdonosok szerint jogtalanul zárják ki őket a vadászatból. Pattanásig feszült a helyzet a Zamárdi Földtulajdonosi Közösség és Sefag Zrt. között. A földtulajdonosok azt követelik: saját területükön őket is illesse meg a vadászati jog.
ragadozómadarak természeti egyensúlyA védett ragadozómadarak olyannyira megtizedelik a vadat, hogy attól mára teljesen felborult a természet egyensúlya – állítja egy olvasónk, aki vadász, és felteszi a kérdést: a prédát ki védi meg?
agancsgyűjtés agancsvadászatFebruár végén gyakori, hogy levetett agancsra lelünk a Mecseki Erdészeti Zrt. erdeiben is. Sokan nem tudják azonban, hogy engedély hiányában az agancsot, legyen bármilyen szép, tilos hazavinni.
erdőtelepítés természet védelemAz Egererdő Zrt. az ország negyedik legnagyobb erdőgazdasága, megyénk egyik legjelentősebb munkaadója. A tűzifától a világszínvonalú szalagparketta-borításig sok formában jelen vannak környezetünkben. Ám a talán legértékesebb „termékük" az erdők csodálatos élővilága.
illegális fakitermelés fakereskedelemBár a vádirat már elkészült, az értelmi szerzőkig nem jutott el a nyomozás az olajszőkítésről és szeszpancsolásról elhíresült kiskunsági aranyháromszög újabb feketeüzletének feltárásakor.
erdőirtás fatolvajokVizsgálatot indított az Európai Bizottság (EB), amiért a magyar állam nem védte meg a Natura 2000 oltalom alá eső sajóládi erdőt.
erdők túrautak tornapályákValaha az emberi települések úgy bújtak meg az erdők és a mocsaras-vizenyős területek alkalmas részein, mint a tengerben a szigetek. A fejlődés aztán – kezdetben nagyon lassan, később pedig egyre gyorsuló ütemben – magával hozta, hogy a települések egyre nagyobbra nőjenek és utak, majd vasutak, végül autópályák kössék össze őket.
belföldi és külföldi vadászatokA magyar vadászterületek remek adottságai miatt évente mintegy 25 ezren keresik fel hazánkat, hogy szenvedélyüknek hódoljanak. Elsősorban Ausztriából és Németországból, de Franciaországból és Spanyolországból is szép számmal érkeznek hozzánk vadászok.
elszaporodtak a vaddisznók300 évvel azután, hogy a vaddisznó végleg eltűnt Anglia vidékeiről, a kormány most tanácsokat ad arra vonatkozóan, mit kellene tenni az elszaporodott vaddisznókkal, hogyan kezeljék a helyiek a kialakult helyzetet – jelenti a Reuters.
brutális orvvadászok rapsicokRekordot döntött tavaly az állatkínzással terhelt orvvadászat és orvhalászat miatt indított eljárások száma. Az esetek azt mutatják, ha állatfogásról van szó, leleményesek a magyar rapsicok, de a brutalitásuk sem ismer határokat.
terepmotorosok quadosok az erdőkbenA hétvégén egy kifeszített drótkötél okozta egy motoros halálát: van, aki így fejezi ki, hogy zavarják az erdőben száguldozó motorok és quadok. A zöldtárca, a quadosok és a motorosok is a regisztrációban és túraútvonalak kijelölésében látják a kiutat az egyre feszültebb helyzetből.
tűz fenyegeti a parkerdőketAz elmúlt két napban három helyen, összesen mintegy két hektáron égett az erdő a főváros környéki parkerdőkben.
– Vasárnap egy, hétfőn két helyszínen lobbantak fel a lángok a főváros környéki erdőterületen – tájékoztatta a ForestPress-t Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt szóvivője.
vadászfegyvereket foglalt le a rendőrségValószínűleg egyik szeme világát is el fogja veszíteni az a fiatalember, akit anyja lőtt fejbe rózsadombi házukban. Tamást egy vadászfegyverből érte a lövés, amely szétroncsolta koponyáját, szemgödrét. A STOP információi szerint a fiatalembert azért lőtte le végső elkeseredésében 47 éves anyja, mert drogfüggő gyermeke szinte mindent pénzzé tett, hogy anyaghoz juthasson, és adósságait rendezni tudja.
vadászó gyöngybagoly pusztulásFélszáz gyöngybagoly pusztult el két hónap alatt közlekedési balesetekben. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület védelmi célprogramjának vezetője az InfoRádiónak elmondta: a madarakat akkor gázolják el, amikor az utak környékén vadásznak.
fatolvajból erdőőrRablóból pandúr módra, sokkal hatékonyabban vigyázzák az erdőt, mint előttük bárki más. Negyvenöt fiatal fatolvaj állt át a Keralai Erdészeti Osztály oldalára, és a falopások ellen lépnek majd fel együttes erővel.
illegális fakereskedelem fatolvajokAz Egererdő Zrt. vezérigazgatója szerint szervezetten lopják a fát Észak-Magyarországon. Az elkövetők évente több tízmillió forint kárt okoznak. Pallagi László az InfoRádiónak elmondta: a fatolvajok Ózd és Arló térségében okozzák a legtöbb kárt. A vezérigazgató a rendőrség, az ügyészség és a törvényalkotók összefogását sürgeti.
szarvast ütött el a motorosFelháborító és döbbenetes, hogy egy súlyos közlekedési balesethez 40, azaz negyven perc elteltével ért ki a mentő. Egy motoros szarvassal ütközött Pilisszentkereszt közelében. A motoros meghalt.
tölgyfa akció ellenőrzésMegyénk erdeiben rendezettek a viszonyok, legalábbis erre enged következtetni a hétvégi hatósági akció-ellenőrzés. Tölgyfa néven hirdette meg akcióját a szaktárca, az országos ellenőrzés az erdőkben folyó illegális tevékenységeket volt hivatott kiszűrni.
elefántvadászatTöbb mint egy évtized után ismét engedélyeznék az elefántok kilövését a Dél-afrikai Köztársaságban, hogy kordában tarthassák a szaporulatot. Tizenhárom évvel ezelőtt tiltották be a nagytestű emlős vadászatát az országban. Ennek a védelemnek köszönhetően az akkori nyolcezerről mára húszezerre nőtt az egyedszám.
konferencia az orvhalászat orvvadászatrólAz „Alapítvány a Vidrákért” szervezet kezdeményezésére 2008. február 22-én a Fővárosi Állat- és Növénykert barlangtermében került sor arra a szakmai fórumra, amelyet „Orvhalászat, orvvadászat: mi váltja ki, mit tehetünk ellene? Beszéljünk róla!” címmel rendeztek meg.
orvvadász vadorzóOrvvadászokat gyanúsítanak őzek elgázolásával a Washington állambeli Ocean Shores környékén. Washington állam nyomozói állítják, hogy a vadorzók nyilvánvalóan gépkocsival hajtanak át őzeken Ocean Shores nevű város közelében – jelentette az Associated Press.
famaffia illegális fakitermelőAz illegális fakitermelőket már börtön is fenyegeti, de sokakat ez sem tart vissza a lopástól. Hiába drágul a tűzifa ára, egyre nő a népszerűsége. Ezért nemcsak valódi favágók, hanem tolvajok is dézsmálják az erdőt, vannak, akik maguknak lopnak, mások a famaffia megbízásából.
illegális fakitermelés fatolvajRendelet készül a fatolvajok ellen. Az RTL Klub Híradója megtudta: szakértők dolgoznak egy új kormányhatározaton, amellyel az illegális fakitermelést akarják visszaszorítani.
szarvast ütött el a motorosA helyszínen meghalt az a motoros, aki elütött egy szarvast Pilisszentkeresztnél szombaton délelőtt.
preparátor trófeaAce Ventura, az állati nyomozó, egész biztos teljesen kikészülne a nagykanizsai Katonarét egyik házának udvarán álló, kívülről garázsnak tetsző épületben. Barnamedve, hiéna, oroszlán, víziló, kafferbivaly, leopárd trófeák borítják odabenn a falakat.
megérkezett az első gólyaA madarat február 13-án látták Tüskeváron. A helyi madarászok szerint a gólya jól van és megtalálta fészkét - adta hírül a Magyar Madártani Egyesület.
szarvasvadászat szarvasbikaA ZALAERDŐ Zrt. vadászati ágazata a 2007/2008. vadászidényt bezárta. Ez évben is meghatározó volt a szarvasvadászat sikere.
farkas vadászatÁllományuk gyarapodásának köszönhetően levették a veszélyeztetett fajok listájáról az egyesült államokbeli Sziklás-hegység északi részében élő szürke farkasokat. Az állatok számára ez rossz hír, mert így már vadászhatnak rájuk.
orvvadász rendőrt fogtakOrvvadászokat értek tetten hivatásos vadászok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Krasznokvajda melletti erdőrészen; a négy orvvadász egyike rendőr - mondta Martossy György főügyészségi csoportvezető ügyész.
tervezett vágásPécs és Orfű között tervszerű erdőgondozást végeznek a Mecseki Erdészeti Zrt. munkatársai. A környéken lakók aggodalma a fákért teljesen alaptalan: a szakemberek a természetes folyamatokat segítik a vágással.
tigris vadászatDrámaian kevés, talán ezer bengáli tigris élhet India és Banglades erdőségeiben. Ez derült ki az ENSZ támogatásával elvégzett felmérésből. Az egyre kisebb tigrisszám oka a vadászat és az erdőirtás.
hegyi gorillákat mészároltak az orvvadászokRuanda, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda közös programot indított a fekete kontinens középső részén honos nagymajmok életkörülményeinek javítására - közölte Moses Mapesa, az ugandai vadvédelmi hatóság vezetője szerdai kampalai sajtótájékoztatóján.
tarvágás falopás erdőirtásEzer hektárnyi erdő kivágásával hárommillió köbméter fát lopnak el minden évben Magyarországon, amivel 2-3 milliárdos kárt okoznak a bűnözők - állítja egy friss rendőrségi jelentés.
fatolvaj erdőirtás falopás3 milliárd forintos kárt okoznak évente a fatolvajok azzal, hogy 3 millió köbméter fát lopnak el. Sokat az erdőkben élő hajléktalanok tüzelnek el, de egyes cégek is iparszerűen irtják a fákat, majd eladják azokat.
kullancsAz enyhe tél miatt már megjelentek az első kullancsok - közölte a Kullancsbetegségek Ambulanciájának vezetője. Lakos András az InfoRádióban elmondta: már kezeltek néhány lyme-kórral fertőzött beteget az idén.
vadász lövés közbenA vadászok fegyverei elé léphet a kiránduló. Előfordulhat, hiszen gyakran hiányoznak az erre figyelmeztető táblák. Az illetékesek is elismerik, hogy pontatlan a jogi szabályozás, ezért a törvényeket módosítják.
orvvadász rabsic rapsicElektromos csapda, enyves pálca, és gereblyézés: egyre brutálisabbak a rabsicok, akiket csak nehezen ér utol a törvény szigora. Az orvvadászok, akik szinte minden határt átlépnek, minden elérhető technikát megragadnak, és semmit sem tartanak tiszteletben.
erdei kisvasút gemenc zrtA pörbölyi kisvasútállomásnál február 2-án, reggel kilenc óra körül már gyülekeztek a vendégek. A fogadóépületben frissen sült lepénnyel, teával, forralt borral kínálták őket a Gemenc Zrt. munkatársai.
szarvas vad és erdő védelmeÓvják az erdőket, védik az ott élő állatokat. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is korlátozza három hónapon át, február 15-étől május 15-éig, az erdőterületek látogatását a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt.
erdészeti vezetők a parlamentbenAz erdészeti társaságok tízmilliárdos nagyságrendű költségvetési befizetéseiről nem lehet lemondani. A Parlament hétfői ülésének szüneteiben Ormos Balázs, az OEE főtitkára szót váltott az országgyűlési képviselőkkel az erdészet, az állami erdőgazdálkodás aktuális változásairól.
vadkárAz ősszel elvetett gabonáért aggódnak az őrségi gazdálkodók. Kondorfa- Akár örülhetnének is a gazdák az őszi vetésnek, de az őzek és a szarvasok megkeserítik a kondorfaiak életét. Nagy Miklósnak is sok bosszúságot okoz a földjein kószáló vad.
fohász az erdőkért„Vándor, ha elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!" így kezdődik Az erdő fohásza. Az a vers, amelyik legalább annyira fontos, amennyire szép. Ugye hallottuk, olvastuk már?
vadászok fogtak rapsicotAkár három év börtönbüntetést is kaphat az a győri férfi, aki enyvvel fogott védett madarakat. A rapsic csapdát állított, csaliként bogyókat és egy madarat is felhasznált. Végül két vadász érte tetten. A 100 ezer forint eszmei értékű befogott madarak jól vannak. A szakemberek azt mondják, még soha nem találkoztak ilyen kegyetlen módszerrel dolgozó orvvadásszal.
növényi génbankMagyarországon jöhet létre, a világon elsőként, vadon élő növények magbankja. A gyűjtemény a tápiószelei Agrobotanikai Intézetben kap majd helyet, amely Európa ötödik legnagyobb agrobotanikai génbankjaként, jelenleg mintegy 85 ezer kultúrnövény fajtát őriz.
gyógynövények pusztulófélbenEgy nemzetközi tanulmány szerint világszerte csaknem 400 gyógynövényt kipusztulás fenyeget. A Botanikus Kertek Nemzetközi Szövetsége szerint a környezetszennyezés, az erdőirtás és az intenzív gyűjtés miatt több ezer gyógynövény került veszélybe világszerte.
irány a természetJön a jó idő, irány a természet! - vélekednek sokan. Azt viszont kevesen tudják, erdőkben kerékpározni, lovagolni csak meghatározott helyeken lehet, hóvirágot, tőzikét szedni pedig tilos!A meteorológusok szerint újra kedvezőbbre fordul az időjárás, s a tavaszias időben egyre többen éreznek majd késztetést, hogy kimerészkedjenek a szabadba.
tarvágás erdőirtás falopásAz elmúlt hetekben az írott és elektronikus sajtó gyakran foglalkozott a sajóládi erdő „eltűnésével”, és az ott tapasztalható nagymértékű falopással. Ezekben a publikációkban többnyire a természetért jogosan aggódó, ám a történéseket – alapvető szakértelem hiányában – laikusan megközelítő civil természetvédők, zöld szervezetek szólaltak meg.
medvevadászat túl sok  a medveSzlovákia már nem képes megbirkózni az országban élő sok barnamedvével. "Túlságosan sokan vannak az ország nagyságához képest" - panaszkodott Jan Mizerak, az Állami Természetvédelmi Intézet igazgatója Pozsonyban a ragadozók problémájáról tartott konferencián. Ezért "menedzselési" tervet szándékoznak kidolgozni, amely a medvék vadászatát is magában foglalná.
egyre több a női vadászÉvről évre mintegy 5-10 százalékkal nő Tolnában a vadászkamara tagjainak száma. Jelenleg 2290 regisztrált tag van, köztük 82 női vadász.
szakrális tisztás az erdő mélyénA régi egyházi térképeken kereszttel jelölték a remetelakok helyszínét, s mivel a Nagykapornak határában fekvő erdős területet is ilyen szimbólummal látták el, valószínű, hogy tényleg remete élt egykor e vadregényes vidéken. A környék lakói mindenesetre a mai napig nagy becsben tartják búcsújáró helyüket.
mérgezett madarak madárirtásA megmérgezett madarak iszonyú kínok között múlnak ki. Gerincük annyira hátrahajlik, hogy csőrük eléri a farktollakat. Tegnap készült el a toxikológiai elemzése öt Bács-Kiskunban talált ragadozómadár-tetemnek. Minden madárral a karbofurán nevű rovarirtószer végzett. A hatóanyag emberre is veszélyes, néhány gramm akár halált is okozhat. Ezt a mérget találták meg a madarcsalinak kitett dögökben is.
anna kolibrijeAz aprócska kolibri a farktollaival “énekel”, valahogy úgy, mint ahogy a klarinétos csalja ki a hangokat fúvós hangszeréből. Az Amerika dél-nyugati részén élő Anna kolibrije nevet viselő madárka (Calypte anna) csirip hangot ad ki, úgy, hogy óránként 50 mérföld sebességű zuhanórepülés közben a szél felborzolt farktollain átszáguld – olvashatü a birds.cornell oldalon.
erdőtelepítésTámogatás nélkül nehéz manapság erdőgazdálkodást folytatni, ráadásul hosszú évek után válik kifizetődővé. Nehezíti a gazdálkodók helyzetét, hogy az erdőtelepítési pályázatok feltételei szigorodtak.
magaslesSaját magaslesét bontotta le, saját földjén, mégis elítélte a bíróság rongálásért Bagoly Ferencet. A tyúkper csak tünet: egyre mérgesedik a helyzet a tavaly nyeregbe került új vadásztársaságok, a régi tagok, illetve, a földtulajdonosok között.
tarvágás erdőírtásTarvágás, andezitbánya, mederkotrás - bármit meg lehet fenni az uniós védelem alatt álló Natura 2000 területekkel. A Heti Válasz birtokában lévő iratok szerint a környezetvédelmi minisztérium a hálózat kijelölésekor még abba is belement, hogy 160 bánya folytassa a tevékenységét a védett területeken.
jávorszarvas elgázolvaAz ütközések következtében az elmúlt 5 évben 16 gépjárművezető vesztette életét. Rendkívül költséges gondot jelent Norvégiában, hogy minden eddiginél több jávorszarvast és szarvast ütnek el a járművezetők – olvasható az aftenposten.no oldalon.
vidékfejlesztési támogatásAz Új Magyarország vidékfejlesztési programban a termelők és az erdőgazdálkodók rendelkezésére álló támogatások elnyeréséhez az Új Magyarország fejlesztési tervtől eltérően nincsenek pályázatok, a program megvalósítását végző irányító hatóság támogatási jogcímeket nyit meg.
vadászlőszer fegyverA rendőrség olyan információhoz jutott, hogy egy húszéves csongrádi férfi a közelmúltban éles lőfegyvert, valamint lőszereket szerzett be, melyeket a lakásán rejteget.
Vass Tamás fafaragó művész kiállításaDebrecenben a Füredi úti Református Templomban 2008. február 10-én nyílt meg Vass Tamás erdőmérnök, fafaragó népi iparművész „Élet-fa” kiállítása. Dr. Bánszky Pál művészettörténész a következő szavakkal nyitotta meg a tárlatot:
természetvédelem és vadgazdálkodásA vadászat számukra más, nem szórakozás. Megyei körkép -A vad útján jártunk a nemzeti parkban, a természetvédelmi őrszolgálat vezetőjével, Fischer Józseffel. Kiderült, a legnagyobb ellenség a vaddisznó, de szárnyas tolvajok is bolygatják az élővilág rendjét.
börtönt az illegális fakitermelőknekÜgyészség A rörvényesség bács-Kiskun meyei őre i a gátlástalanságnak vetnének gátat Ha bebizonyosodik a vád, precedensértékű lesz a kiskunhalasi ügyészség jogi álláspontja az illegális fakivágásokról.
vadászati jogért folyik a vitaÉvek óta tart a vadászati jog megszerzéséért a vita a Felső-szigetközi Vadászati Szövetség és a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (KAEG) között. Egyezkedések, ellenközgyűlések, máig tartó perek, vagy húsz feljelentés, fenyegetések. Most éppen a felső-szigetköziek vannak „birtokon belül" a viaskodásban, melynek híre egészen a szakminisztériumokig jutott.
erdőírtás illegális fakitermelésBüntetőfeljelentést tett két civil szervezet a Pest megyei főügyésznél természetkárosítás miatt, mert Piliscsaba mellett engedély nélkül kéthektárnyi erdőt irtottak ki - közölte a Piliscsabáért Egyesület elnöke szerdán az MTI-vel.
hishing and hunting már magyarországon isA hét eleji indulásakor négyszázezer hazai háztartásban volt fogható a Fishing and Hunting horgász- és vadásztévé, amely a két időtöltés mintegy háromnegyedmilliós hazai rajongótáborát célozza meg - hangzott el a csatorna szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
lágyhéjú teknősElképesztő távolságot, több mint 20.900 kilométert tett meg egy lágyhéjú teknős. Soha, egyetlen állat sem tett meg ilyen hosszú vízi utat úgy, hogy a tudósok rögzíteni tudták annak adatait.
rapsic orvvadász fegyverÉvente több száz millió forint kárt okoznak a rapsicok a Somogy megyei vadállományban. Nemrég egy kapitális szarvasbika esett áldozatul az orvvadászoknak. Acélhurokban, iszonyatos kínok között pusztult el.
farkastámadásA Marijszkij-járásban (Donyeck megye) egy magányos farkas 3 asszonyt sebesített meg. A fejőnők éppen munkába indultak egy közeli farmra, amikor rájuk támadt az állat.
illegális fakitermelésKocsányos tölgy, akác- és kőrisfa a leginkább kedvelt növények a Tisza-tó környéki tolvajok körében. A vízi rendészek a rendőrökkel közösen lépnek fel ellenük.
illegális fakitermelés rablás betörésIllegális fakitermelés, rablás és sorozatbetörések, lopások ügyében sikerült eredménnyel lezárnia a nyomozásokat a Zala megyei rendőröknek - számoltak be hétfőn rendőri vezetők Zalaegerszegen a nemrég lezárt esetekről.
fegyverforgatás otthonA fegyverforgatás rejtelmeibe ma már a civil személyek is beleshetnek, és nem csak a céllövő kluboknak köszönhetően. Egy amerikai cég otthonokba telepít különböző színű sportlövő paneleket, hogy a gazdagok kedvükre fejleszthessék célzótudományukat.
egerészölyvAz állatok egymás mellett feküdtek, előttük egy már elpusztított és valószínűleg csalinak használt gerlével. Mándokon azonban sikerült megmenteni egy ölyvet a biztos pusztulástól. A madarat valószínűleg parittyával támadták meg.
vadász egyesület alakultA horgászok és a határőrök ellentétes érdekeinek jegyében zajlott a határvároska vadász- és horgásztársaságának alakuló közgyűlése.
gímszarvas gímbikaMa már a vadászlegendárium szócikke lett a kifejezés: Draskovich-bikák. Vadaskertje a háború során elenyészett, a gímbikák a kerítésen kívülre kerültek – hála istennek, mondhatjuk most
feketemedve vadászatOroszország felfüggesztette a védett feketemedvék kilövésének tilalmát. Szibériában a vadászok - jó pénzért - idén könnyen elejthetnek néhányat a kihalófélben lévő állatokból.
brutális rapsic ölte meg az őzetHurokban megfulladt vemhes anyaőzet találtak a Sió-völgyben a vadászok a hétvégén az egyik siójuti vadetetőnél. A terület vadászmestere azt mondja: ilyen brutális rapsic módszerrel ritkán találkoznak.
beépíthetők a budapesti erdők?A főváros új vagyonrendeletének elfogadásával gyakorlatilag szabaddá vált az éhes befektetők és építtetők előtt a még megmaradt fővárosi erdők kiirtása és beépítése.
csipkebogyó erdeigyümölcsÖtmillió euró nyereséget termett 2007-ben a Romsilvának az erdei gyümölcs – derült ki a társaság jelentéséből. Az erdei gyümölcs értékesítéséből tavaly a Romsilva erdőgazdálkodási társaság több mint 5 millió eurónyi nyereségre tett szert – nyilatkozta a társaság beszámolója kapcsán Cristian Apostol, a Romsilva kereskedelmi igazgatója.
szőrmebundaÁllatkínzás hiúságból címmel jelent meg egy írás december 13-án a Délmagyarországban. Ugyanezen a napon Szőrmeellenes országjáró kampány címmel találtam hasonló témájú cikket.
helikon kastélymúzeumA Helikon Kastélymúzeum által életre hívott Vadászati Múzeum, s annak részeként a történelmi modellvasút- kiállítás látnivalói újabb ritkaságszámba menő élménnyel szolgálnak a Keszthelyre látogatók számára. Az épülettel az első olyan létesítmény készült el, mely a történelmi kastélyparktól egykor leszakított, évtizedeken át katonai laktanyaként használt részt visszakapcsolja az eredeti egységbe.
mennyit emészt egy krokodilAz amerikai aligátorok akár a testtömegük 23 százalékát kitevő mennyiségű ennivalót is bezabálnak egyszerre. Ez olyan mintha egy 60 kilós ember nekiállna, és szőröstül-bőröstül fölfalna 14 kilogramm marhahúst! Egy új tanulmány szerint az aligátorok azért képesek erre, mert a szén-dioxidban gazdag vért a tüdejük helyett a gyomrukba irányítják.
pasmina kecskék az éhhalál szélénTöbb ezer különleges gyapjat - a híres Pasmina-sálak és kendők alapanyagát - szolgáltató kecske került az éhhalál szélére a Himalájában, mivel hatalmas a hó, és a takarmány elfogyott.
veszélyben a madárvédelemA működésképtelenség határáig sodródott a fenékpusztai madármentőhely és gyűrűzőállomás. Az elmúlt években átlagosan 4-5 millió forintot költöttek a kutatóbázis fenntartására és a Kis-Balaton madárvilágának védelmére, idén viszont mindössze csak félmillió forintból gazdálkodhatnak – tájékoztatta Darázsi Zsolt, a madártani egyesület zalai csoportjának titkára az MTI-t.
orvvadászat rapsickodás lőfegyverrel történő visszaélésLőszerrel és lőfegyverrel visszaélés bűntette, illetve lopás bűntette minősített esetei miatt öt év próbaidőre felfüggesztett, két év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság H. Csaba lökösházi lakost. H. Csaba 2004. szeptemberétől 2005 június 7-éig összesen 6 millió 850 ezer forint kárt okozott a sarkadkeresztúri, a sarkadi, a mezőgyáni, illetve a méhkeréki vadásztársaságnak.
vadételek bor és pálinka kóstolásAki a természetet, a jó bort és jó pálinkát, na meg a vadétkeket szereti, az rossz ember nem lehet. Efféle megfontolásból rendezték meg immár harmadik alkalommal az Észak-magyarországi régió erdészeinek és vadászainak bor- és pálinkaversenyét.
esőerdő valentinnapraEsőerdei telekkel is meglephetik szerelmüket az osztrákok Valentin napon. Az őserdő négyzetmétere 14 euró (3647 forint), az Osztrákok Őserdeje egyesület árulja.
kisebb agyart fejlesztenek az elefántokBecslések szerint az 1970-es évek vége felé 1,2 millió afrikai elefánt volt, a számuk most kevesebb, mint 500 ezer. Segíti az evolúció az elefántokat az orvvadászok elleni harcban. Az óriás elefántok közül sok, ma már kisebb agyarral születik, mert az elefántcsont vadászat miatt génbankjuk csökken – olvasható az indiatimes oldalon.
illegális fakitermelés tarvágásA környezeti elemek károsítása miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Városi Ügyészség 51 gyanúsítottal szemben, akik 191 hektáron irtották ki az erdőt Bács-Kiskun megyében – mondta Budapesten keddi sajtótájékoztatóján Téglás Péter, a város vezető ügyésze.
vadásztársaság eltűnt a vagyonFél éve nyomoz a rendőrség a Szandahegyi Vadász- és Természetvédő Egyesület ügyében. A feljelentők a szervezet elnökét, Bognár Pétert sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolták meg. A nyomozás a vadászok szerint nehézkesen halad, s azt vélelmezik, hogy ebben közrejátszhat a társaság vezetőinek a hatalomhoz fűződő kiváló viszonya. Az ügyészség szerint azonban erről szó sincs, minden törvényesen halad.
nyírfajd program nemzetközi visszhangNyíregyháza – A hazai sajtó után a nemzetközi média is felfigyelt a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél folyó nyírfajd visszatelepítési programra. Az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő Safari Magazine vezető szerkesztője, Jay Ann Cox november elején látogatott Magyarországra, hogy megismerkedjen a 2005-ben elindított kísérlettel.
falopásFigyelmeztető lövést adott le az intézkedő rendőr a baranyai Gilvánfán, miután a tetten ért tolvajok támadólag léptek fel. Az eset a hét végén történt, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csak tegnap adott tájékoztatást ügyről.
vadászati vitaVitába keveredett a román mezőgazdasági minisztérium Korodi Attila környezetvédelmi miniszterrel, miután utóbbi - egy EU-s figyelmeztetésre és az idevágó jogszabályokra hivatkozva - teljesen kitiltaná a vadászokat a Duna-deltából.
vadászati sikerekAz Északerdő Zrt vadgazdálkodási, vadászati tevékenységének fő célja az erdőgazdálkodás, a természetvédelem és a vadgazdálkodás összhangjának hosszú távon érvényesülő fenntartása.
erdészbál 2008Kettős hatás a visegrádi Erdészbálon. Február 2-án a visegrádi Sirály étterem összes termében újból találkozót adtak egymásnak azok az erdészek, akik haladó hagyományt szeretnének teremteni a farsangi időszakban az Erdészbálnak.

falopás illegális fakitermelésHárom hónap alatt nyolcvanöt ember ellen indított eljárást a rendőrség, az árvízi védekezést is veszélyeztető falopások miatt Jász-Nagykun-Szolnok megyében - értesült a HavariaPress.
rendőri segítséget kértek a kirándulókA lenti rendőrkapitányság ügyeletes tisztje és járőre segített még sötétedés előtt kivezetni az erdőből egy eltévedt anyát és két kiskorú gyermekét.
a cserhát erdeiben forgattakHa felvillan a televízió képernyőjén, egy erdős hegyoldalon bandukoló szakállas férfi képe, aki hátizsákkal a vállán egy rúdra szerelt mérőkereket tol maga előtt és közben az „Indulj el egy úton, én is egy másikon…” feledhetetlen zenéje hallatszik a háttérben, biztosan sokan a „Másfélmillió lépés Magyarországon” és az „És még egy millió lépés” Magyar Örökség díjas országjáró sorozatokra gondolnak rögtön.
tiltakozás a természetvédelmi területek ellenEgyre hangosabban hallatják hangjukat a svéd erdőbirtokosok az ellen, hogy természetvédelmi területeket létesítsenek a svéd erdőkben. Több mint ezer aláírást tartalmazó jegyzéket nyújtottak át Andreas Carlgren svéd környezetvédelmi miniszternek – olvasható a Nordic Forestry oldalon.
medvék a medveotthonbanA néphit szerint, ha február 2-án a medve kijön a barlangjából és meglátja árnyékát - vagyis süt a nap - gyorsan visszavonul, mert hosszú télre lehet számítani, ám az idén ez a jelzőrendszer nem működik - nyilatkozta a Veresegyházi Medveotthon vezetője a távirati irodának.
vadbaleset vaddisznó őzbakKét vadbeleset történ Vas megyében egy órán belül, tudatta a rendőrég sajtóreferense lapunkkal.
fegyver lőszer vadászképzésTúl kevés a vadász az országban: egy új törvénnyel Virginia egyik szenátora ki akarja használni a lehetőséget, hogy fiatalkorúak a sportfoglalkozás keretében megismerkedjenek a fegyverhasználat rejtelmeivel. Ezen keresztül a hivatásos vadászok egyre csökkenő száma újra növekedhetne - reméli a politikus.
sóllyom vadászat közbenBelgrádtól nem messze telepedett le Lehel, a magyarországi fiatal kerecsensólyom, amelyet a Magyar Madártani Egyesület három munkatársa januárban vadászat közben figyelt meg.
medvevadászat medvetámadásAxin Csaba hajtót a legutóbbi vadászat alkalmával a torjai erdőben súlyosan megsebesítette egy bocsait féltő anyamedve. A lábát keresztülharapta, egyik seb öt, a másik nyolc centi mély volt. A sérült ezek ellenére szerencsésnek mondhatja magát: a bocsos medve, miután a hajtó a fa mögötti vackában megzavarta, ijedtében hozzákapott, de továbbállt, s a fiatalembert nem ,,végezte ki".
vadtermék tanácsLassan a vadállat és a háziállat között csak annyi a különbség, hogy a vadat nem a ház körül eteti az ember, hanem helybe viszi neki a takarmányt. A vadászokat, vadgazdálkodókat és vadfeldolgozókat tömörítő szakmaközi szervet titkára szerint 2007 a nagy lehetőségek és a nagy veszekedések esztendeje volt az ágazatban. Mint ismeretes, az eredményes vadgazdálkodás reményében Magyarországon tízévenként átrajzolják a vadászterületeket.
kullancs vakcina a lyme kór ellenBár a kullancsszezon csak tavasszal indul, a Cseh Köztársaságban már megkezdődött a kampány a kullancsos encephalitis ellen, arra ösztönözve az embereket, hogy időben oltassák be magukat – olvasható a radio.cz oldalon.
az antropcén korszak közeleg?Eddig a holocén korszakban éltünk, de ez a közeljövőben megváltozhat. Brit geológusok szerint az emberiség oly mértékben változtatta meg a bolygót, hogy a Föld történetének új korszakáról, az antropocénról kell beszélnünk.A vita a korszak kezdetének időpontjáról folyik.
vadisznók a városbanElőszeretettel látogatják meg esténként a vaddisznók a megyeszékhely egyes utcáit, így például - ahogy azt olvasóink is jelezték - az Alkotmány utat. Mi ennek az oka, s mit kell tennie a gyanútlan járókelőnek, ha egyszer csak szembetalálkozik az első látásra cseppet sem bizalomgerjesztő állatokkal? Minderről Hajas Pétert, a Nógrád Megyei Vadászkamara titkárát kérdezte a Nógrád Megyei Hírlap.
oroszlánfóka mészárlás fókavadászatIsmeretlen okból lemészároltak 53 oroszlánfókát a Galápagos-szigeteken. Az állatokat egyetlen nagy, fejre mért ütéssel végezték ki - egyelőre csak ennyit sikerült megállapítaniuk a Galápagos Nemzeti Park munkatársainak. Az 53 oroszlánfóka - köztük 13 kölyök - oszladozó tetemét Pinta szigetén fedezték fel.
vadászati törvény vaddisznóAz időjárás hirtelen változása befolyásolja az állomány életét. Megyei körkép (tt)- A hőmérséklet napjainkban érezhető hirtelen változása, a frontok a vadállományt is megviselik.
őztetem mérgezett sasMérgezésből felgyógyult rétisast engedtek szabadon tegnap a Hortobágyon. A magatehetetlen, görcsök között vergődő ragadozó madarat a napokban mentették meg a hortbágyi Madárkórház Alapítvány szakemberei.
vadászfegyver sörétes golyósFegyvereket talált egy lakiteleki férfi Kapásfalu közelében. A település határában lévő erdőben lelt rá egy lemezből készült, gazdátlan, nyitott fegyverszekrényre, amelyben két sörétes és egy golyós vadászfegyver volt.
több száz fa dőlt kiSzlovákiában és Csehországban is komoly közlekedési fennakadásokat okozott a vasárnapi szélvihar. A Magas-Tátrában ismét több száz fa dőlt ki. A szokatlanul hosszú ideig tartó szélvihar következményeinek felszámolása akár hetekig is eltarthat Szlovákiában és Csehországban.
vaddisznó nyúl fácán vadkacsa vadászatAz elmúlt esztendőkben nem múlt el úgy idény, hogy ne kellett volna hírt adnunk egy-egy vadászbalesetről. Az idei szezon úgy tűnik "csendesebbre" sikerült, sem állat által megsebzett vadászról, sem társa által meglőtt puskásról nem kaptunk "fülest".
lőfegyver lőszer orvvadászat engedély nélkülKét lőfegyverrel visszaélő, egy engedély nélkül vadászó és neki a fegyvert eladó férfit, valamint egy kábítószer-terjesztőt fogtak el Csongrád megyében - jelentették be hétfőn a szegedi rendőrkapitányságon tartott tájékoztatón.
dámszarvas vendégvadászKét bálamadzagba gabalyodott dámszarvast hozott terítékre a Csököly és Vidéke Földtulajdonosi Közösség vadászterületén Borsi Lajos alföldi vendégvadász.
szürkemókus invázióA közönséges mókus állománya hazánkban jelenleg stabil, a hobbiállattartásban nálunk is terjedő amerikai szürkemókus azonban veszélyforrás. Nagy-Britanniában a szürkemókus száz év alatt teljesen kiszorította az őshonos mókust, és egyelőre nincs hatékony eszköz a folyamat megállítására.
javulhatnak a vad életkörülményeiSzámos módja van annak, hogy a gazdasági erdőkben élő siketfajd és más vadon élő fajok környezetét javítani lehessen.
Ezek az eljárások nem feltétlenül költségesek. Az erdőtulajdonosok vadgazdálkodási üzemtervekre visszavezethető veszteségei nem érik el az egy százalékot – olvasható a forest.fi oldalon.
lőfegyvert lőszert távcsöves puskát talált a rendőrségLőfegyverrel való visszaélést és kábítószer-terjesztői hálózatot lepleztek le Csongrád megyében a múlt héten – jelentette be Zélity László rendőr alezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője január 28-án, Szegeden.
vadászkürtA natúrkürtöt használó együttesek között Magyarországon egyedül a Baranya Megyei Vadászkürt Egyesület rendelkezik nemzetközi ezüst minősítéssel – ám itthon alig ismertek
hörcsög vadászati tilalomA hörcsögök védelme érdekében szigorú intézkedéseket vezettek be néhány évvel ezelőtt. A Berni Egyezmény és az EU Élőhelyvédelmi irányelve által is szigorúan védett fajjá lépett elő a kis rágcsáló.
trófea és festménykiállításKedves Világjárók!
2008. február 15-17. között tartja a Világjáró Vadászok Klubja ez évi első találkozóját a Sarlóspusztai Club Hotelben. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, akik már vadásztak külföldön, de olyanokat is, akik a jövőben terveznek Magyarországon kívüli vadászatot.
gemenci kisvasút családi programCsaládi kirándulás nosztalgiavonattal a Gemenci erdőben 2008. február 2-án, szombaton.Tavaszváró családi kirándulást szervez az Ökoturisztikai Központ a Gemenci erdőben pörbölyi indulással. A nap folyamán vezetett túra, farsangi fánk, mézkóstoló és egyéb színes programok várják a vendégeket!
mini állatkert móronNoha megszámolni nem is tudtam, de az biztos, hogy majd kétszáz különféle állat, kétlábú tollas, kétlábú szőrös (!), vad és szelíd négylábú éli mindennapjait Gecse Gábor móri udvarában.
lelövek a kóbor kutyákatMérget tartalmazó injekciós lövedékekkel vadásznak Ungváron a kóbor kutyákra azt követően, hogy egy veszettséget közvetítő kutyaharapást követően karantént rendeltek el a megyeszékhelyen.
vadrecept vadétel vadragulevesNincs az a Zimbabwei mami, aki a rendeléstől eltelt majd’ fertályóra vadászfestmény- és apácarács-nézegetés múltán heveny agyidegzsába nélkül fogadná a tárkonyos vadragulevest. Másképpen szólva: tárkonyos vadraguleves ilyen hendikeppel még nem indult a Föld kerekén. De nem szaladok ennyire előre, pláne, hogy a csípőprotkómmal nem is tudok.
amazóniai esőerdő erdőírtásCsak 2007 utolsó öt hónapjában háromezer négyzetkilométernyi területen pusztították el a növényzetet, legnagyobbrészt illegálisan.
tigris támadott meg egy favágótTigris harapott meg egy favágót az orosz Távol-Keleten. A tigrisek védelmével foglalkozó helyi központ szerint a támadás kedden történt. Egy fiatal nőstény egy kutyát kergetett, amely ijedten menekült, s végül egy favágó lábánál keresett menedéket.
jobban van pár sasA januári tragikus sasmérgezés-sorozat után négy madár maradt életben, ebből csütörtökön hármat engedtek szabadon a szakemberek.
kecskeméti arborétum digitalizált térképeA Kecskeméti Arborétum digitalizált térképének első változata 2000-ben készült el a DigiTerra nevű erdészeti térképészeti program felhasználásával.
kollwentz ödön elhunytAz Országos Erdészeti Egyesület tagsága és az erdész szakma mély megrendüléssel értesült arról, hogy dr. Kollwentz Ödön vasdiplomás erdőmérnök, az Országos Erdészeti Egyesület legmagasabb kitüntetésével, a Tiszteletbeli Tagsági Díszoklevéllel valamint a Bedő Albert Emlékéremmel kitüntetett köztiszteletben álló tagja 2008. január 24-én, Pécsett elhunyt.
vadon élő állatok védelme az orvvadászoktól2007 első tíz hónapjában Kína 10.818, a vadon élő állatokkal és növényekkel kapcsolatos bűnesetet regisztrált. Ez az egymást követő években 11,5 százalékos növekedést jelez a Xinhua hírügynökség jelentése szerint.
téli vadászat rókavadászatAz igazi vadász leginkább a természetben érzi otthon magát, ahol - miként azt a legismertebb magyar vadász, Széchenyi Zsigmond megfogalmazta - "testet-lelket újjáélesztő erdőzúgást, szabadságot és magányt talál". A kecskeméti Petőfi Vadásztársaság tagjait a közelmúltban egy-egy nyúl- és rókavadászatra is elkísértük. A havas tájon járva önkéntelenül is adódott a kérdés, hogy melyek a téli vadászat, illetve vadgazdálkodás sajátosságai. A társaság elnökét elsőként erről faggattuk.
verespatakon győzött az igazság?A gyulafehérvári fellebbviteli bíróság visszavonhatatlan hatállyal, véglegesen megsemmisítette a verespataki önkormányzat által még 2002. júliusában elfogadott területrendezési tervet – olvasató a Magyar Természetvédők Szövetségének közleményében.
vadászati hatóság és a rendőrség közösen ellenőrizA jövőben a vadászatok kezdetekor közös ellenőrzéseket tartanak a rendőrök, a vadászati hatóság munkatársai és a vadászati érdekképviseletek szakemberei - a többi között ezt tartalmazza az Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Vadászkamara, valamint az Országos Magyar Vadászati Védegylet között szerdán létrejött együttműködési megállapodás.
engedély nélküli fakitermelésA bíróság több mint ötven környezetkárosító fölött ítélkezik. Ötvenegy ember ellen emelt vádat a kiskunhalasi ügyészség környezetkárosítás miatt. A vádlottak Bács és Csongrád megyében szervezetten több százmillió forint értékben irtottak ki erdőket.
tigrisvadászat orvvadászokIndia kedden bűnmegelőző központot hozott létre a tigrisek és más veszélyeztetett állatok orvvadászata ellen. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a központ felállítását maga a miniszterelnök, Manmohan Szingh kezdeményezte tavaly, amikor orvvadászok valósággal vérengzést vittek véghez a tigrisek között.
őzagancsért másfél milliót fizettek a vadásztársaságnakA nemzeti park saját vadászterületei. TRÓFEÁK -  A pontozásnál sok mindent figyelembe vettek, a legsúlyosabb őzagancsért másfél milliót fizettek. Átlagos vadászidényt zárnak megyénk vadásztársaságai. Ezzel együtt akadtak olyan szép agancsok is, melyekért másfél millió forintot fizettek a vadat elejtő bérvadászok az illetékes vadásztársaságnak.
nyúlvadászat rókavadászatVéget ért a nyúlvadászat. Ezúttal november elejétől december végéig tartott vidékünkön a nyúlvadászati idény, ami azt jelenti, hogy Nimród kései utódai az egymást követő kilenc vasárnap folyamán próbálhattak szerencsét.
vadászat hajtás fácánvadászat„Géza, rád húz a kópé" - szól a figyelmeztetés, és Géza bácsi nem teketóriázik: gyorsan dupláz, a fácánkakas pedig mint nehéz kő zuhan az erdőbe. Elveszni azonban nem fog, Fickó, a szálkás szőrű magyar vizsla feszülten figyeli a holt kakas röptét, majd még szinte a levegőben kapja el a zsákmányt. Körülöttünk durrognak a lapátcsövűek, és néha egy bock is beledörren a fácánvadászatba, hullik a sörét, mint az ónos eső, amitől az arcunkra fagy a mosoly. Vésztőn vagyunk, a vadászkastély körül, hajtanak éppen a társaság helybéli tagjai.
erdészeti megállapodásKözös fellépés a globális kihívásokkal szemben. Gráf József és Josef Pröll erdészetért felelős miniszterek Brüsszelben aláírták a magyar-osztrák erdészeti együttműködésről szóló megállapodást. A megállapodás elsődleges célja közösen felkészíteni országuk erdőgazdálkodását olyan globális kihívások ellen, mint a klímaváltozás.
vadászterületek átalakításaA vadászterületek átalakítása során felbolydult méhkashoz volt hasonlítható a vadásztársadalom. Szerencsére a kedélyek lecsillapodtak, s a munka vette át a főszerepet.
vadászok erdészek kerestékHétfőn találták meg azt a hetvennégy éves idős férfit, aki vasárnap tűnt el. A családja még hétvégén szólt a dorogi rendőröknek, hogy a bácsi délután fél kettő körül sétálni indult az erdőbe, de sötétedéskor sem ért még haza.
széchenyi zsigmond vadász íróSzáztíz éve, 1898. január 23-án született Nagyváradon gróf Széchenyi Zsigmond világjáró utazó, vadász, író, a maguk korában rendkívül népszerű vadászkönyvek, útleírások szerzője.
vadkár avagy hiába a vadkerítésSomogyban okozzák az országban a legtöbb kárt a vadak. Ez derült ki a megyei vadászati felügyelőség összesítéséből. Még nincs vége az idei vadásszezonnak, de már most 400 millió forint körüli a kár nagysága. Annak ellenére, hogy már annyi vadkerítés van a megyében, hogy az egész országot körbe lehetne keríteni vele.
erdők egészségeEurópai erdők a számok tükrében – Amint arról korábban beszámoltunk, az Európai Erdők Védelméről Miniszteri Konferencia elé az UNECE és FAO által készített értékelést terjesztették az európai erdők állapotáról. A jelentés a fenntartható erdőgazdálkodás valamennyi kritériumáról szól, megfelelő ismereteket nyújt az erdészeti politika döntéshozói számára, és rámutat az esetlegesen nem fenntartható körülményekre néhány ország mutatói tekintetében. Ezúttal az európai erdők egészségi állapotáról esik szó.
fenyőket védő genetikai kódA kemény fát lágy féreg eszi meg (Ujgur közmondás). Új remény a szú elleni védekezéshez Kanadában
A Brit Kolumbiai Egyetem kutatói felfedeztek néhány olyan genetikai titkot, ami kártevők és betegségek leküzdésére teszi képessé a fenyőket. A kutatók új, meghatározóan fontos ismereteket tártak fel az erdők természetes védekezési rendszeréről – olvasható a sciencedaily oldalon.
gemenci erdei vasútJanuár 7 és április 28. között (a téli időszakban) - a menetrend változása miatt - Pörbölyről 9:30- kor indulnak a Gemenci Erdei Vasút járatai. A hideg, téli időben zárt, fűtött kocsikban utazhatunk.
veszélyeztetett gyógynövényekTöbb ezer gyógynövényt fenyeget a kipusztulás, ami alááshatja az új gyógymódok kifejlesztésére irányuló törekvéseket. A receptre kapható készítmények felét köszönhetjük ezeknek a növényeknek, ám közülük egyre többet sodor az eltűnés szélére az erdőirtás és a gyűjtés.
kittenberger kálmánFél évszázados fennállását ünnepli egész évben a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark
Augusztusban lesz pontosan ötven éve, hogy megnyitotta kapuit az ország második állatkertje, amelyet Kittenberger Kálmánról neveztek el.
óriás ősrágcsálóA dél-amerikai tengerparton talált koponya-ősmaradványból a kutatók arra következtetnek, hogy az állat életében több mint egy tonnát nyomhatott. Ez a monstrum az eddig ismert valaha élt legnagyobb rágcsáló.
falopás fatolvajAz illegálisan kivágott tűzifa szállítása közben fogták meg a fatolvajokat a tabi rendőrök. Horányi János rendőr alezredes, a tabi őrs parancsnoka azt mondta kedden lapunknak:
gímszarvas gím bikaSokan gondolják úgy, hogy a kisvasút mellett a kaszói erdő vadállománya is érdemes lenne a Baláta-tó elismeréséhez hasonló kitüntetésre, elismerésre.
vadászati szezonFebruár végéig tart a vadászati szezon a nemzeti park területén is, de a vad nagy részét a vadászati előírásoknak megfelelő engedéllyel rendelkező természetvédelmi őrök hozzák terítékre.
fanyűvők favágókVIJJOG A FŰRÉSZ, „VÁLASZTÉKQLJÁK" A FATÖRZSET, SOK A „SARANG"
Vijjog a fűrész. A kidöntött fatörzset traktor vonszolja a munkapadra. Ott a „hosztoló és választékoló" hosszabb-rövidebb darabokra vágja.
aranysakál nádi farkasOsztrák vendég vadász aranysakált lőtt a hét végén a Zalaerdő Zrt. vadásztársaságának területén, Bánokszentgyörgy térségében. A nálunk toportyán, illetve nádi farkas néven ismert ragadozó őshonos hazánkban, s több évtizedes szünet után most van ismét elterjedőben.
nagyvad szarvasbőgésAz országban öt-hatszáz nagyvadas terület található, és sajnos ezek mindegyikében előfordulnak crossmotorosok és quadosok, akik súlyos, tízmilliókban mérhető kárt okoznak az érintett erdőgazdaságoknak - nyilatkozta a Magyar Hírlapban az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke.
költözne az állatkertA Pécsi Állatkert elköltözne a Mecsek-oldalból a mecseki erdészet Mecsextrém kalandparkja mellé az Árpádtetőre.
kinyílt a hóvirágA kellemes, enyhe idő kicsalta a melegedő földből a hóvirágot. A kis bimbók előbújnak az erdei avarból és néhányuk már teljesen kinyílt. A déli napsütötte erdőben és a kertekben itt-ott láthatjuk a hófehér szirmú hóvirágot. A tavasz hírnökeként említik, ámbár még biztos lesz hideg és fagy.
erdészbálIdén is közösen tartják az erdészek és a bányászok már hagyományosnak számító báljukat a pécsi Palatinus Szálló Bartók termében, január 18-án.
kullancs által hordozott betegségekA kullancs által hordozott betegségek terjedésének déli és északi határai észak felé mozdulnak el. Európában a globális felmelegedés, egy sor halálos kimenetelű betegség gyakoribbá válását jelentheti, figyelmeztetett egy vezető tudós a témában rendezett egyik jelentős konferencián.
vadászok és rendőrök közösen ellenőriznekA jövőben a vadászatok kezdetekor közös ellenőrzéseket tartanak a rendőrök, a vadászati hatóság munkatársai és a vadászati érdekképviseletek szakemberei - többek között ezt tartalmazza az Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Vadászkamara, valamint az Országos Magyar Vadászati Védegylet között szerdán létrejött együttműködési megállapodás.
klasszikus zene az erdőkbenKatherine Jenkins, a klasszikus zene szupersztárja már bejelentette, hogy fellép a Brit Erdészeti Szolgálat 2008. Forests Tours nyári programjában. Az operaénekesnő az állami szimfonikus zenekar kíséretében énekel. A zenekart a tervek szerint Anthony Inglis vezényli.
medve vadászatAz idei év Murmanszk járásra érvényes vadászati tarifái alapján egy barna medve kilövéséért 3 ezer rubelt kell fizetni – olvasható a barentsobserver.com oldalon.Ha valaki inkább rénszarvasra megy, háromszáz rubelért megteheti. Egy jávorszarvas lelövése 1500 rubeljébe kerül a vadásznak, azon a vidéken.

Forrás: Forestpress
vadászok puskávalÁtlagos vadászidényt zárnak megyénk vadásztársaságai. Ezzel együtt akadtak olyan szép agancsok is, melyekért másfél millió forintot fizettek a vadat elejtő bérvadászok az illetékes vadásztársaságnak.
jegesmedve vadászat megszűntetéseA kanadai inuitok nem nézik jó szemmel, hogy természetvédők védett fajjá nyilvánítanák a jegesmedvéket. A szakemberek szerint a populáció veszélyben van, az őslakosok viszont a vadászatból járó jogdíjakat féltik - írja a The New York Times.
falopás illegális fakitermelésAmióta a gáz ára 2005 év végén drasztikusan megemelkedett, a falopások is gyakoribbak országszerte. Ennek az az oka, hogy a tűzifa is azonnal megdrágult: nem az előállítási költsége lett magasabb, egyszerűen hozzáigazították a gáz árához.
hódok döntik ki a fákatEgyre nagyobb károkat okoznak a hódok a hansági és a szigetközi erdőkben. Egy-egy helyen akár 40-50 fát is kidöntenek, amelyekkel nem egyszer elzárják a víz útját és elárasztják a környező erdőket. Egyes természetvédelmi szakemberek szerint a hódokat már nem lehet kordában tartani, ráadásul az általuk okozott kárt az állam nem téríti meg.
fácán vadászat a svéd királlyalFácánra vadászott a hétvégén a Felvidéken a svéd király. XVI. Károly Gusztáv turistaként járt a Felvidéken, ahol - Nyitra közelében - hetven fácánt sikerült elejtenie.
engedély nélküli fakitermelés tarvágásLenti Városi Bíróságon Ny. J. és hat társa ellen környezetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt büntetőügy van folyamatban Kozmadombja és Pusztamagyaród térségében nagy területre kiterjedően végzett engedély nélküli fakitermelések következtében – tudta meg a ForestPress.
medcét öltek a túristákHárom turistát vádolnak egy fiatal medve elpusztításával a dél-lengyel hegyekben, jelentette a PAP, lengyel hírügynökség.
A még októberben elkezdődött nyomozás után az Észak-Lengyelországból érkezett három személy ellen egy 18 hónapos medve halálának okozása miatt emeltek vádat, közölte Jan Wierzbicki ügyész a PAP hírügynökséggel.
szarvast kergettek szakadékba az orvvadászokKutyákkal hajtott egy elhagyott kőbányába egy szarvast Tornanádaska határában, január első napján néhány férfi. A menekülő vad jó tízméteres magasságból ugrott a kövek közé, ahol csontjait törte. Üldözői utolérték, és botokkal verték agyon, legalábbis erre utal, hogy a helyszínen véres faágat találtak a rendőrök.
edmund hillary elhunytElsőként hódította meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méteres Csomolungmát, de eljutott az Északi- és a Déli-sarkra, és elhíresült humanizmusáról, környezetvédelmi elkötelezettségéről is Sir Edmund Hillary hegymászó, Új-Zéland leghíresebb szülötte, akinek halálhírét pénteken jelentette be az ország miniszterelnöke.
csimpánzok földet esznekTudósok Ugandában megfigyelték, hogy a csimpánzok maréknyi levelekkel elég sok földet is elfogyasztanak. A kutatók szerint valószínűleg így fokozzák a növények maláriaellenes tulajdonságait.
uniós forrás a vadászturizmus fejlesztéséreA vadásztársaságok bekapcsolódhatnak a térségükben működő LEADER akciócsoportok munkájába annak érdekében, hogy a vadászturizmus fejlesztéséhez forrásokhoz jussanak; ezt válaszolta a Földművelési és Vidékfejlesztési miniszter Erdős Norbert fideszes képviselő azon kérdésére, hogy milyen pályázati lehetőségekre számíthatnak a társaságok.
betiltja japán a bálnák vadászatátA szigetország végre meghajlott a nemzetközi nyomás hatására, és leállítja a bálnavadászatot – legalábbis az elkövetkező egy-két évre. A törpe- és barázdásbálnák vadászata azonban továbbra sem tiltott.
agancsgyűjtés közben holttestet találtCsütörtök délután találták meg az eddig ismeretlen holttestet a kerecsenyi erdőben. Egy holttest maradványait találta meg a Zala megyei Kerecseny erdejében egy férfi - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.
sasokat mérgeztek megA Magyar Madártani Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) munkatársai egy hét leforgása alatt két látszólag független esetet derítettek fel, amelyek során 2 réti- és 3 parlagi sas esett mérgezés áldozatául a Jászságban.
horgász vadász napokKecskemét, Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ, 2008. január 11 - 20.
A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel.
jót tesz a hó a fáknakJót tesz a fáknak a napokban lehullott hó, mert a tavaszi rügyfakadás idején biztosítja majd a nedvesség-utánpótlást - közölte a Pilisi Parkerdő Rt. kommunikációs referense szerdán az MTI-vel.
rinocérosz szarv csempészAz egykori dél-vietnami főváros nemzetközi repülőterén öt rinocérosz szarvat találtak a vámosok a múlt héten, egy Dél-Afrikából érkezett, vietnami nemzetiségű férfi poggyászában. A szarvak értéke közel 375 200 US dollár – olvasható a thanhniennews.com oldalon.
tigristetemeket árvereztekA hanoi állatkert a hatályos vietnami és nemzetközi jogszabályok megsértésével elárverezett két tigristetemet. Az intézmény novemberben az egyéves, betegségben kimúlt tigris eladása révén újabb állatok vásárlására kívánt pénzt szerezni - jelentette be Dang Gia Tung, az állatkert igazgatóhelyettese.A vásárló, bizonyos Nguyen Quoc Truong a hat potenciális vásárló közül a legmagasabb összeget, 125 millió dongot (271 ezer forintot) kínált. Az illető 2002-ben már vásárolt a hanoi állatkerttől egy tigristetemet.
fatolvajokat fogtak a rendőrökAz iregszemcsei rendőrökkel együttműködve fogtak meg a napokban fatolvajokat a tabi rendőrőrs járőrei. Horányi János alezredes, a tabi őrs parancsnoka elmondta: Hékut-puszta határában, a Bedegkéri Erdőszövetkezet tulajdonát képező területről lopott fát szállító öt értényi és Hékut-pusztai lakost tartottak vissza az iregszemcsei rendőrök.
vadetetés télenPár éve azt írtam a téli vadetetés apropóján, ráadásul alcímbe, hogy: Kissé álszent gondoskodás a vadról. Az akkori vezérigazgató ezen felháborodott, pedig valóban erről van szó.
madárnagyikAz állatok között szokatlan, hogy „nagyszülők” segédkezzenek az utódok nevelésében. Madarak között most először figyelték meg, hogy az idősebb egyedek nagyszülőkként viselkedtek.
eltűnt egy rénszarvascsordaEltűnt Kanada északnyugati területének egyetlen rénszarvascsordája. A tulajdonos fél, hogy állatai a karibukkal keverednek. A rénszarvas-csordákban előforduló betegségek veszélyeztethetik a karibu állományt.
vadászt lőtt a kutyaLabradorja lőtt le egy vadászaton egy texasi férfit, akinek a nagyfokú vérveszteség miatt az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
zöld leguánok potyogtak a fákrólAz elmúlt napokban különös jelenség szemtanúi lehettek a Floridában élők: nem vénasszonyok, hanem zöld leguánok potyogtak az égből, pontosabban a fákról. A jelenség oka, hogy a hüllők a rendkívül alacsony hőmérséklet miatt nyugalmi állapotba kerültek és megdermedtek.
téli vadetetésEtetik a vadakat az erdőkben az erdészetek, vadásztársaságok. Nem olcsó mulatság a téli takarmányozás, de megéri, mert csak így tudják a vadállomány minőségét megőrizni.
lkt 81 erdészeti gépA kíméletes és természetközeli erdőgazdálkodás jegyében bővül a Mecseki Erdészeti Zrt. gépparkja: a társaság Kaposváron vesz át öt új – LKT 81 típusú – speciális erőgépet. Jó terepjáró képességüknek és alacsony fajlagos talajnyomási mutatójuknak köszönhetően kevésbé roncsolják az erdőtalajt.
vadászat vaddisznó muflon gímszarvas róka fogolyNógrád megye területének csaknem 40 százalékát erdő borítja, ami csaknem kétszerese a magyarországi átlagnak. Ez a tény - a mellé csatlakozó domborzati és éghajlati sajátosságokkal együtt - a nagyvadgazdálkodás kiváló színhelyévé teszi vidékünket.
hatalmas madárpusztulásMúlt év végén immár ötödik alkalommal hirdetett a madarak áramütésével kapcsolatos felmérést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A felmérés fontos információkat szolgáltat az egyesület azon törekvéséhez, hogy az áramszolgáltatók a jövőben kötelesek legyenek madárbarát oszlop típusokat alkalmazni. Évtizedek óta ismert természetvédelmi probléma ugyanis a középfeszültségű szabadvezetékek által okozott madárpusztulás.
mérgezés a vadetetőnélÉrthetetlen pusztítást követett el egy ismeretlen az egyik jászsági vadásztársaság két vadetetőjénél, a rendőrség keresi a több milliós kárt okozó tettest.
veszélyben a jegesmedvebocsokKomoly döntést hozott a nürnbergi állatkert vezetése: úgy határoztak, hogy a természetre bízzák a nemrég született jegesmedvebocsok sorsát, ha anyáik elutasítják őket.
tarra vágott erdő erdőírtásMegszüntette a nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a 180 hektár területű, nemrégiben szinte teljesen tarra vágott sajóládi erdő ügyében. Az eljárást kezdeményező természetvédők fellebbeznek. Az Északerdő Zrt. facsemeték ültetésével felújítja az erdőt.
vadetetés vadak etetéseAmióta lehullott a hó és keményebbre fordult az időjárás, fontossá vált a vadak etetése. Az erdő-mező állatai ilyenkor nehezebben jutnak táplálékhoz, rászorulnak az ember segítségére.
anakonda támadt egy kislányraMásodperceken múlt, hogy az óriáskígyó nem tudta magával hurcolni a brazil gyereket. Az utolsó másodpercekben sikerült megakadályozni Brazíliában, hogy egy 9 méteres óriáskígyó magával hurcoljon az őserdőbe és ott felfaljon egy hétéves kislányt.
vadászbaleset a társát találta el a vadászVadászbaleset történt Balkány külterületén, ahol könnyű sérülést szenvedett egy férfi a szétrepülő söréttől - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
részeges legyekA krónikus ittasság hatására az ecetmuslinca hímjei minden lehetséges nemi partnert üldözőbe vesznek. Úgy tűnik, az alkohol nemcsak az emberek gátlásait oldja. A krónikus alkoholhatásnak kitett ecetmuslincák (Drosophila melanogaster) hímjei minden fajtárssal párzani akarnak, még az sem számít, ha hím az illető.
illegális fakitermelés falopásA hatóságok a falopásokat korábban tulajdonjogi kérdésként kezelték. Ahogy nő a faanyag értéke, keményebb jogérvényesítést akarnak az erdőbirtokosok az illegális fakitermeléssel szemben az Egyesült Államokban is.
parádézó pingvinekEgy új kutatás kimutatta, hogy a törpepingvinek azokban az években, amikor bőséges táplálék áll rendelkezésre, kedvező hőmérsékletű a tengervíz és magas a szaporulat, gyakran kis csopotokban parádéznak a tengerparton. A kutatók szerint ennek stratégiai oka lehet.
verespataki aranybányászatAz új év második napjától Szentendrén látható a Verespatak múltja, jelene, jövője című vándorkiállítás, amely ezután a Dunántúlon folytatja útját. A kiállítás angol nyelvű változata 2007 októbere óta Kanadában vándorol, végül az Egyesült Államok városaiban mutatják be. (A Brüsszelben bemutatott verzió pedig februárban az Európai Unió tagállamait járja végig.) A kiállítás kezdeményezőjével és rendezőjével, Kelemen Józseffel, a Közép-Európa Klub főtitkárával beszélgettünk.
orvvadászokElég a világhírű Adamson-házaspár esetére gondolni, akiket orvvadászok öltek meg Kenyában, hogy gondolkodóba essünk arról: mekkora pénzek, vagyis összeköttetések foroghatnak az ügyben?
ragadós a nevetés az orángutánoknálEgy új tanulmány állításai szerint a nevetés alapjai valószínűleg az emberek és a mai főemlősök egy közös ősétől eredeztethetők. Két tudós, Mariana Davila Ross a Portsmouth-i Egyetemről és Elke Zimmermann a hannoveri Állatorvos-tudományi Egyetemről 25 orangután játékos viselkedését tanulmányozta a világ négy főemlősközpontjában. Az állatok életkora kettő és tizenkét év közé esett.
a sajóládi erdő ügy északerdős szemmelA rádió és televízió műsorokban, újságokban visszatérő téma legfőbb érintettje, az Északerdő Zrt. az alábbiakban tájékoztat!
falopás, illegális fakitermelés országszerteFeljelentések tucatjait kell kivizsgálni csak Északkelet-Magyarországon. December 27-én lezárták a nyomozást a sajóládi 190 hektáros erdőben történt falopás ügyében, de mindemellett feljelentések tucatjait kell kivizsgálni Északkelet-Magyarországon - tájékoztatta lapunkat Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.
a tél megviseli a madarakatA madarak számára a téli időszak megpróbáltatásokkal teli, hiszen legtöbbjük ilyenkor nehezebben talál magának élelmet. Az éhségtől legyengült szervezetű állatok pedig könnyebben elpusztulnak, ezért fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten gondoskodjunk róluk.
kittenberger kálmánA veszprémi vadaspark névadójára, Kittenberger Kálmánra emlékeztek pénteken a bakonyi megyeszékhelyen; a legendás Afrika-kutató, vadász és vadászíró 50 évvel ezelőtt halt meg.
síelők a hegyekbenSzolgáltatások, lehetőségek és veszélyek a hegyekben. Új sportolási lehetőségeket is kínál idén télen a főváros környéki erdőterület. Az ismert dobogókői mellett, üzemel a megújult visegrádi sípálya is. A kirándulni indulóknak azonban érdemes a nyáron szokásosnál alaposabban felkészülniük a havas túrákra.Az év eleji havazásnak köszönhetően a főváros környéki erdőterületen már hódolhatnak szenvedélyüknek a téli sportok szerelmesei. A tavalyi hómentes tél után több helyütt megújult szolgáltatásokkal várják a kikapcsolódni vágyókat a Pilisi Parkerdő Zrt. és bérlői által üzemeltetett létesítmények – tudta meg a ForestPress Lomniczi Gergelytől, a társaság szóvivőjétől.
békától ellesett ragasztóErős és újra felhasználható ragasztószalag megalkotására ihletett indiai kutatókat a tücsök és a levelibéka lábujjának párnás része. A kampuri Indiai Technológiai Intézet munkatársa, dr. Animangsu Ghatak és kollégái a Science folyóiratban számoltak be eredményükről.
farkasszimulátor vadászat farkassalSaját fejlesztésű, ingyenes farkasszimulátorral rukkolt elő egy amerikai állatkert: a WolfQuest a virtuális Yellowstone parkban játszódik, és akár online, a haverokkal közösen alapított falkával is lehet benne vadászni a tisztáson bóklászó szarvasokra és mezei nyulakra.
szarvast öltek az orvvadászokŐsi módszerekkel ejtettek el egy szarvast a Borsod megyei Tornanádaska külterületén január elsején a déli órákban, ráadásul az orvvadászok kutyája az intézkedő rendőrökre támadt - ismertette a nem mindennapi vadászat részleteit a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa csütörtökön.
integető rák udvarlásaEgy új tanulmány szerint az integetőrákok nőstényeire ugyanolyan lázba hozó hatással van a hím rákok ollójának integető mozgása, mint az emberekre egyik-másik popsztár csípőrázása.
kanalasgém2008-ban a kanalasgém az év madara, a törékeny fűz pedig az év fája a Magyar Madártani Egyesület, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Év Fája Alapítvány döntése értelmében.
zsiráfok veszélybenLegalább hat afrikai zsiráfalfajt fenyeget nagy veszély, sőt kihalás - figyelmeztettek kenyai és amerikai biológusok. Nairobi - A 110 ezer fős afrikai zsiráfpopuláció, amelyről korábban azt hitték, hogy egyetlen faj képviselője valamennyi szavannán, a növekvő aszály és az emberi tevékenység hatására szétszóródott az amerikai székhelyű Állat- és Növényvilág Megóvásának Társasága közreműködésével készült tanulmány szerint.
fegyvertolvajokat keres a rendőrségFegyvertolvajokat keres a rendőrség Borsodban, a nyomravezető 100 ezer forintot kaphat - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája szerdán. A Kazincbarcikához közeli Bánhorvátiban még tavaly december 9-éről 10-ére virradóra történt a fegyverlopás, a tettesek vadászfegyvert - sörétes és golyós puskákat -, valamint nagyobb mennyiségű lőszert zsákmányoltak, miután felfeszítettek egy lemezszekrényt.
muflonok érkeztek a vadasparkbaMuflonokkal teljes lett a hazai patás nagyvad-csapat a miskolci vadasparkban, amely az új év első napján délelőtt 11 órakor nyitott ki.A muflonok - a 80 centiméter nagyságú "csigával" ékeskedő négyéves bak és a három fiatal jerke - a kassai állatkertből érkeztek Miskolcra, a Csanyik-völgyi vadasparkba.
erdőgazdálkodás fakitermelésSzlovénia, 60 százalékos erdősültségével felismerte az erdők természeti erőforrás értékét, nem csak a fatermelés tekintetében, hanem ökológiai funkcióikban és természeti szépségükben is. A mai természetközeli erdőgazdálkodás az erdő életének természetes körforgását, és az erdők több funkciós jellegét követi.
téli vadetetésA hideg tél miatt több millió forint plusz pénzt kell költeniük a vadásztársaságoknak a vadetetésre. A hóréteg csaknem fél méter vastag az erdőkben, a föld pedig fagyos. A szarvasok, vaddisznók nehezen jutnak természetes táplálékhoz, azt takarmánnyal kell pótolni.
vaddisznó vadászatMinden érintettől bocsánatot kérve benyújtotta lemondását Ivica Kirin, horvát belügyminiszter, miután egy vaddisznó vadászaton az egyik háborús bűnökkel gyanúsított személy társaságában lefotózták – jelentette a BBC.
őz szenvedett balesetetBeszakadt a jég a fővárosban, a XXII. kerületi Hárosi-öböl környékén egy őz alatt. A tűzoltók nem tudták megmenteni az állatot.
vaddisznók az autósztrádánVaddisznók - igaziak - jelentek meg szombaton egy német autósztrádán: óriási zűrzavart, több balesetet okoztak, olyannyira, hogy egy órára magát az utat is le kellett zárni - közölte vasárnap az észak-németországi Brunswick rendőrsége.
elképesztő dolgok az állatvilágbólA világon először tártak fel olyan dinoszaurusz-maradványt, amelynek még a bőre is megőrződött; kiderült, hogy nem csak az embereket, de a pókokat is vonzzák a nem mindennapi alkotások, és hogy a csimpánzok is használnak saját maguk készítette eszközöket a vadászat során – íme néhány az idei év „legállatibb” híreiből.
falopás illegális fakitermelésJanuár elsejétől változik az erdőgazdálkodási törvény, és ettől állítólag megszűnnek a falopások is. Egyelőre azonban más a helyzet. Somogy megyében például az évi 100 millió forintot is meghaladja az erdőtulajdonosoknak okozott kár. A legnagyobb üzletszerű erdőirtások nem egyszer vagyontalanok felhasználásával történtek.
orvvadászok zsákmányolnak őzet vaddisznót szarvastA vadorzók többsége szervezetten, válogatás nélkül irtja a vadat. Évente több százmillió forint kárt okoznak az orvvadászok. Legtöbbjük szervezetten dolgozik, de újabban sokan a mindennapi megélhetésüket biztosítják az illegális vadűzésből.
vadászgató tábornokA belügyminiszter társaságában vadászgatott karácsonyelőtt Mladen Markac nyugalmazott horvát tábornok, a helyett, hogy házi őrizetben várta volna hágai perének kezdetét. A háborús bűnökkel vádolt Markac korábban önként jelentkezett a Nemzetközi Törvényszék előtt, ezért csak házi őrizetbe helyezték. A vadászaton készült fotók megjelenése után azonban visszavitetik Hágába, a törvényszék fogdájába.
vendégvadászok a fekete arany országábólMár-már hazajárnak a sárréti városba a Kuvaitból érkező vendégek. Egzotikus vendégek űzték a vadat a hét végén a Détár Tibor elnök nevével fémjelzett Vésztői Vadásztársaság területén.
vadetetés a hideg időbenAz őszi betakarítást követően már alig találnak élelmet a vadak, ezért Vas megyében már a kemény fagyok beállta előtt megkezdték a vadásztársaságok az etetők feltöltését.
sörétes töltényEgy régi vadászmondás szerint a sikeres sörétlövéshez három dolog kell: éles szem, jó fegyver és príma lőszer. Az első kettőre most inkább nem térnék ki, de ami azt a bizonyos muníciót illeti, vidékünkön sokáig hiánycikknek számított. Az idősebb erdőjárók mind a mai napig esküsznek a saját maguk összeszerelte töltényekre.
vaddisznó befogásSzeptember óta 68 vaddisznót fogtak be a budai hegyekben a Pilisi Parkerdő szakemberei. A befogást ott alkalmazzák, ahol az elszaporodott vadállomány károkat okoz a környék kertjeiben, vadászni viszont a lakott terület közelsége miatt tilos.
új erdőtörvény készülA védett erdőkben nehezebb, a nem védett területeken viszont az eddiginél könnyebb lesz a fakitermelés az erdőtörvény jövő év eleji változásai nyomán. Az illegális erdőirtásokkal szemben keményebben lépnek fel: a bírságok a többszörösére nőnek, a büntetést az adóhatóság hajtja be.
bmw x3 hunter vadászoknakHerbert Hartge nemcsak a száguldás rabja, de vadászni is szeret. A hobbija kedvéért most épített egy igazi terepjárót. A Hartge Tuning cégvezetője már régóta elkötelezettje a BMW és a MINI márkának. A Hartge tuningválasztéka a teljes BMW gyártmánypalettát átfogja, ebben külön kategóriaként az offroad-program is szerepel. A korábbi, terepre felkészített X5-ös SUV mellett most egy igazi terepjáróval, a Hartge Hunter X3-al bővítették a választékot.
zsiráfbébi születettEgészséges bébinek adott életet Bubu, a Nyíregyházi Állatpark 7 éves zsiráftehene múlt héten szombat hajnalban, karácsonyi meglepetésként. A szaporulatot a reggeli állomány-ellenőrzésen vették észre a gondozók.
farkasok visszatelepítéseA farkas falkák sikeres visszatelepítése a Yellowstone Parkba adta a farkasok szabadon engedésének ötletét a skóciai Magas-földön Tíz évvel ezelőtt vadgazda szakemeberek 31 farkast engedtek szabadon az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban. E csekély kezdő létszámból mára szürkefarkas-falkák százai kóborolnak a tágas parkban és annak határain túl Wyoming, Montana és Idaho Államban. Jelenlétük pedig megváltoztatta a régió életközösségét – írta a The Observer.
vaddisznóvadászat a ruhaboltbanSzitává lőttek francia rendőrök szombaton egy vaddisznót, amely betévedt egy ruházati üzletbe Poitiers városában. A mintegy 90 kilós állatot azután lőtték le, hogy rárontott a rendőrökre a közép-franciaországi város boltjában. A város szélén, egy zsúfolt bevásárlóközpont közelében lévő üzletből mintegy 50 vásárlót kellett kimenekíteni az incidens miatt. Az üzletet két órán át lezárták.
hatféle zsiráf vanLegalább hatféle zsiráf él Afrikában - derítették ki genetikai vizsgálattal amerikai kutatók. A különböző területeken élő zsiráfok szőrszíne különböző, s ez azt bizonyíthatja, hogy a földrajzi izoláció miatt a világ legmagasabb állata több alfaja alakult ki.
rekord bika trófeaA sikeres szezon feledteti a somogyi nimródokkal a területfelosztás körüli vitákat. Bár a vadászati idény nem ér véget december 31-gyel, ilyenkor azért a vadgazdák is számvetést készítenek.
karácsonyfáért mentek, majdnem megfagytakKarácsonyfát vágtak volna a közeli erdőben, de eltévedtek, és három napot a szabadban, hóviharban töltöttek egy amerikai család tagjai, akik kisebb fagyási sérülésekkel megúszták a rettentő kalandot.
Megnövekedett farkaspopulációMíg 1970 körül mindössze 20-25 ordas élt a kárpátaljai hegyek közt, a jövő nyárra legalább 500-ra szaporodhat az ordasok populációja, ami jelentős veszélyeket rejt. Az elmúlt évek során egyre több farkastámadásról számol be a megyei sajtó. Ezek az esetek korábban csak a legelésző jószágra jelentettek veszélyt, ám az idén ősszel már emberekre is rátámadtak egyes egyedek az ungvári járásban.
Szarvast lőttek az orvvadászokOrvvadászokat fogtak el a kanizsai rendőrök csütörtökön. Kora délután egy vadász tett bejelentést a rendőrkapitányságra, hogy Újudvaron, a morgányi víztározónál lenyúzott szarvasbőrt találtak.
a majmok is fizetnek a szexértEgy új kutatás szerint nemcsak az emberek hajlandóak fizetni a szexért. A hím makákók kurkászással váltják meg a párzási jogot annál a nősténynél, amelynek megtisztították a bundáját.
fekete lovat áldoztakÁldozatot mutattak be a magyarok istenének egy fekete ló formájában Kecskemét mellett. Az állatvédők és a hatóságok nem tudták megakadályozni a szertartást: az állatot az uniós szabványoknak megfelelő házi vágással pusztították el.
nyírfajd programÚjabb három nyírfajd-telepet létesített az utóbbi hónapokban a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. – így most már Gúthon két helyen, valamint a Halápi és a Hajdúhadházi Erdészet területén is folyik a visszatelepítési program.
vadászat és természet kiállításA múlt értékeinek nem csak őrzője a Helikon Kastélymúzeum, az időszakos tárlatok rendre idéznek meg olyan jeles alkotókat, akiknek munkái általában nincsenek nap mint nap szem előtt.
fegyverviselési engedélyFegyverviselési engedélyt kapott egy kilenc éves fiú, a brit rendőrség ugyanis úgy értékelte, hogy a gyerek "elég felelősségteljes" ahhoz, hogy saját puskája legyen. A fegyverellenes lobbit valósággal sokkolta a norfolki rendőrség döntése; "teljesen abszurdnak" tartják, hogy egy kilencéves gyerek fegyverviselési engedélyt kapjon, miközben egyre több fiatalkorú követ el fegyveres bűncselekményt.
vadászokAz olaszok helyett spanyol és portugál vadászok járják a megyénket. „A hosszú forró nyár és a magas takarmányárak is egyebek között azt eredményezték, hogy a megyei vadgazdálkodók a korábbiakhoz képest igen rossz évet zártak” — szögezte le Kasuba András fővadász, a megyei vadászkamara titkára és elődje, Kővári Ferenc.
Bálnavadászat felfüggesztveJapán felfüggesztette a múlt hónapban indított vadászati akcióját, amelynek célja mintegy ezer bálna, köztük félszáz, különlegesen veszélyeztetett hosszúszárnyú bálna elejtése volt tudományos kutatás örve alatt.
Orvvadászok akadtak horograEgy telefonos bejelentés alapján kapták el a gyomaendrődi rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint engedély nélkül vadásztak, ráadásul egyik puskájukra engedélyük sem volt.
A bálnák őse őzszerű lény volt?Egy új tanulmány szerint a bálnákat és a szárazföldi állatokat egy furcsa, mosómedve méretű, nagy farkú, agancs nélküli őzre vagy túlméretezett, hosszú lábú patkányra hasonlító élőlény köti össze.
Törvény az illegális fakitermelés ellenDecember 14-én átment az Egyesült Államok szenátusán az illegálisan kitermelt fa amerikai importját tiltó, átütő erejű törvényt – olvasható az illegal-logging.info oldalon. Jelenleg az USA kormányának még nincs törvény adta joga arra, hogy az illegálisan kivágott fa, és a belőle készült termékek ellen fellépjen.
VadvédelemFolyamatosan kaszált zónát alakítanának ki, hogy az útra váltó állatok időben észlelhetőek legyenek.  Az M85-ös gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban a megyei vadászok is kifejtették véleményüket. Több javaslatuk van, mert szerintük az elkészült hatástanulmány hiányos.
fenyőárusokat ellenőriztekFenyőárusokat ellenőriztek a napokban a nyíregyházi piacokon. Az akcióban rendőrök és erdészek vettek részt: a szervezők célja az volt, hogy megelőzzék a falopásokat. Mint megtudtuk, a tolvajok évente 2,5-3 millió forint kárt okoznak az állami erdőkben Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
bálnavadászHamarosan megérkezik az Antarktisz környéki vizekre a japán bálnavadászflotta, amely tudományos kutatásokra hivatkozva ezer bálna elejtését tervezi az idén. Az ausztrál kormány hajókat és egy repülőgépet küld, hogy felvételekkel bizonyítsák, egyszerűen lemészárolják az állatokat. Útnak indultak a környezetvédők is, akik ismét saját hajóikkal akadályozzák majd a vadászok munkáját.
a világ hét természeti csodájaMiután tavaly százmillió, interneten és telefonon leadott szavazat alapján kiválasztották "a világ hét új csodáját", a voksolást kezdeményező Bernard Weber svájci üzletember és filmproducer alapítványi honlapjának közlése szerint az akkori szervezők új szavazást kezdeményeztek, ezúttal a világ hét fő természeti csodájának kiválasztására.
gáz helyett tűzifátJelentős mennyiségű kihasználatlan energiaforrást jelentenek a hazai erdők, ennek ellenére az elmúlt években a tűzifa kiszorult a piacról, mivel szinte mindenütt vezetékes gázzal fűtenek – írja a Világgazdaság.
elektromos angolnaEgy egzotikus halakkal teli akvárium elektromos angolnát használ egy karácsonyfa égőinek működtetéshez Kakamigahara japán városban – írja a Mainichi Daily News.
Nem a vadászó ősember irtotta ki a mamutokat?A jégkorszak elmúltával erdők nőttek a sztyeppéken, ahol a mamutok nem találtak táplálékot, ezért kihaltak. Az új elmélet szerint mégsem a vadászó ősember a felelős a faj eltűnéséért.
világító macskákDél-koreai kutatók angóramacskákat klónoztak, majd egy kicsit "megpiszkálták a génjeiket", amelynek hatására megváltoztatták színüket: a cicák a hámsejtjeikben található fehérje révén UV sugárzás hatására vörösesen világítanak. A fény látható tartományában teljesen átlagos fehér angóramacskáknak tűnnek.
földlabdás fenyőErdészek a földlabdás és az edényben nevelt fenyőt ajánlják.
Lopják a fenyőket. Karácsony közeledtével egyre többen mennek baltával és fejszével a fenyvesekbe. Az erdőtulajdonosok kénytelenek biztonsági őrökkel védetni a fákat.
vadásztatás bérvadászatA hozzá nem értők azt hihetnék, hogy egy főleg vadásztatásra és csak csekély fagazdálkodásra alapított céget izgat a téli vadetetés. Nem, mert egész évben ezt csinálják.Először is azt kérdeztem Tóth Károlytól, a Vadex Mezőföldi Zrt. vadászati ágazati igazgatójától, hogyan sikerült a részvénytársaságnál az idei őszön a szarvasbőgéskor lebonyolított bérvadásztatás.
orvvadászatra készültVélhetőleg orvvadászatra készült az a férfi, akit hivatásos vadászok bejelentése alapján fogtak el a rendőrök a hétvégén egy Nagykanizsához közeli erdőben.
fatolvajok fenyegetnek hevesbenAhogy az várható volt, az ország több megyéjében igencsak fogynak az erdők, főleg azóta, amióta beköszöntött a fűtési szezon. Észak-Magyarországon vannak olyan települések, amelyek határában valósággal már tarra vágták az erdőket.
vadászújságírók szövetsége alakultTíz ország vadászújságjainak főszerkesztői találkoztak december 10-13-a között a Gemenc Zrt. karapancsai vadászházában. A 150 éves magyar vadászsajtó rendezvénysorozat záróakkordjaként december 11-én Szekszárdon, a Művészetek Házában került sor a vadász-újságírók első nemzetközi konferenciájára, amelynek végén a jelenlévők kimondták az Európai Vadászújságírók Szövetségének megalakulását.
vadászat egzotikus vendégekkelEgzotikus vendégek űzték a vadat a hét végén a Détár Tibor elnök vezette Vésztői Vadásztársaság területén. Dr. Hilal Al-Sayer, a Kuvaitvárosból érkezett társaság vezetője a Perzsa-öbölben fekvő ország volt kereskedelmi minisztere, Hilal Missari Al-Mutairi nevében is nyilatkozva úgy fogalmazott, idén is örömmel érkeztek Vésztőre, hiszen „már-már hazajárnak.”
elefántok tájékozódásaKutatók megállapították, hogy az elefántok akár harminc távollevő családtag helyzetét is képesek szaglás alapján meghatározni, és fejben letérképezni.
abnormis trófeaKülönleges, abnormis és sérült agancsszárú bika esett november végén a VADEX Zrt. Fehérvárcsurgói vadászterületén. Az elejtő német vadászvendég kifejezetten emiatt az egyed miatt érkezett a területre. Az agancs súlya 5,55 kg, a megolvadt gyertyacsonk szerű jobb szár már a bika pofáját is elérte.
orvvadász kerülhet lakat aláTegnap délelőtt a városi bíróságon perbeszédekkel folytatódott a gencsapáti orvvadásznak és társainak pere ítélethirdetés jövő csütörtökön lesz az ügyben.
tarvágás erdőirtásKörnyezetkárosítás miatt vádat emelt a Zala Megyei Főügyészség két somogyi férfi ellen, akik a tulajdonukban lévő zalai erdőben engedély nélkül végeztek tarvágást - tájékoztatta a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
erdőirtás természetkárosításA magyar természetvédelem történetének eddigi legnagyobb visszafordíthatatlan természetkárosítása következett be a sajóládi erdő 98 százalékának kiirtásával, ezért a debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata az ügyészséghez és az Európai Parlament Petíciós Bizottságához fordult - jelentette be a szervezet elnöke csütörtökön.
vadászfegyver vadászpuska golyós sörétesSzázezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség annak, aki segít kideríteni, ki lopott el három vadászfegyvert a borsodi Bánhorváti egyik házából.
erdővédelem rendőrökkelRendőrök is védik keddtől a tűzifa- és a fenyőfatolvajoktól az erdőket Szabolcsban és a Hajdúságban - közölte a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. sajtóreferense az MTI-vel.
fatolvajokat üldöztekEgérutat nyertek a szekérrel menekülő fatolvajok, de a rendőröknek sikerült őket elfogniuk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó belvárosában - közölte a rendőrség szerdán. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa elmondta, hogy a város mellett található Rednekesi erdő egyik tulajdonosa a napokban éppen terepszemlét tartott a birtokán, amikor észre vette, hogy lopják a fáit.
pusztítás a nemzeti parkbanAz anyaginál jóval nagyobb lehet a természeti kár Hatalmas traktor vágta nyomok szabdalják a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) egyik legszebb völgyét Őrtilosnál. Barbár módon folyik az illegális fakitermelés.
vadászpuska, pisztoly, lőszerAz ORFK által működtetett Telefontanú vonalra érkezett bejelentés buktatott le hat, Kaposvár közelében élő férfit, akiknél összesen négy vadászpuskát, három pisztolyt és több száz lőszert foglalt le a rendőrség - közölte a Kaposvári Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője.
szoboravató nagykanizsánBensőséges ünnepség keretében avatták fel 2007. november 13-án Nagykanizsán, a ZALAERDŐ Zrt. székházának udvarán, Barthos Gyula gyémántdiplomás erdőmérnök bronz mellszobrát. A szobrot Szabolcs Péter, Munkácsy-díjas zalaegerszegi szobrászművész készített.
vadásztragédia, a nyomozás még folyikBár a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vizsgálata még nem zárult le a november 24-i bocskai vadásztragédia ügyében, a szakemberek hibákat találtak az akkori vadászat szervezésében, lebonyolításában.
erdészek vadászok vadételfőző versenyeHarmadik alkalommal rendezi meg kedden a Károly Róbert Főiskola az Észak-magyarországi régió településein élő és tevékenykedő erdészek és vadászok bor- és pálinkaversenyét, valamint a régió első vadétel főzőversenyének döntőjét.
vaddisznó károkozásÚjra megjelentek Komló határában a vaddisznók. Pár éve egy kutyát nyársalt fel a vaddisznó.
– Szerintem csak élelmet keresnek, ezért túrják fel a veteményest, mondja egy kerttulajdonos, aki az elmúlt napokban többször is látott vaddisznót a határtetői kertek között. – Ha találnak egy lyukat a kerítésen, azon átbújnak, kifelé viszont már nem biztos, hogy visszatalálnak oda.
vadászbaleset szabálytalanságokkalSzabálytalanságok történtek november végén azon a zalai vadászaton, amelyen halálos lövés ért egy német vendégvadászt - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a hamarosan lezáruló vizsgálat megállapításairól a zalai vadászati felügyelő.
hazai vadászatokSzázötven éve jelent meg a XIX. század egyik legszebb kiállítású magyar könyve, a Podmaniczky Frigyes, Andrássy Manó és más jeles személyiségek által jegyzett Hazai vadászatok és sport Magyarországon című - méreteiben is - "monumentális díszmű", melynek eredetijéből ma már csak mindössze fél kézen megszámolható példányt tartanak számon. Most, az évfordulóra megjelent és már a könyvesboltokban van hasonmás kiadása.
esőerdő kivágásHúsz százalékkal kevesebb amazonasi esőerdőt irtottak ki 2006 augusztusa és 2007 júliusa között, mint egy évvel korábban. Az esőerdők pusztítása már harmadik éve folyamatosan csökken - jelentette be a brazil kormány.
kettészelte a vad búvóhelyét az autópályaNem megy át a vad a sztráda alatt. Az M7-es kettészelte élő- és búvóhelyüket, a Fonyód-környéki ősnádast.
Jelentős változásokat hozott a vadállomány életében és a vadgazdálkodásban is a területet kettészelő autópálya, amivel az állatok – alkalmazkodó képességüknek köszönhetően – megtanultak együtt élni.
Már egy éve hiányzik a Nepáli Vadrezervátumból a világ legnagyobb indiai elefántja. Nagyon valószínű, hogy már nem is él, közölte a rezervátum egyik illetékese – a Reuters tudósítójával.
vadbalesetRiasztósíp A néhány száz forintos eszközzel megelőzhető az ütközés
Baranya Annak dacára, hogy általában az őszi időszakban történnek leggyakrabban olyan karambolok, amelyek során vaddal ütköznek autók, december második napján három ilyen baleset is történt a megyében.
vadászati törvényA, vadászati törvény a vadgazdálkodási üzemtervek érvényességéhez igazodva 10 évente biztosít arra lehetőséget, hogy a földtulajdonosok vadászterület kialakítását kezdeményezzék. Az új tízéves ciklus az idén kezdődött meg, és az átmenethez kapcsolódóan a vadászterületek kijelölése, nyilvántartásba vétele gyakorlatilag a közelmúltban fejeződött be.
orvvadászpkat fogtakTermészetvédelmi őr ért tetten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mályinkai erdőrészben két férfit, akik éppen illegálisan fát szállítottak; tettüket azzal tetézték, hogy favágás közben még egy őzbakot is lőttek - közölte a rendőrség.
orvvadászokat fogtakOrvvadászokat fogott el a természetvédelmi őr a Bükki Nemzeti Park területén, Mályinka közelében. Egy frissen elejtett őz teteme volt a bizonyíték.
pálinka és vadételfőző versenyHarmadik alkalommal nevezhetnek a versenyzők az erdészek és vadászok bor- és pálinkaversenyére. A jövő évi program most először egészül ki vadételfőző versennyel is.
mikulás vonatNovember végétől december közepéig ismét szolgálatba áll a Mikulás-vonat, az Északerdő Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútüzemének szerelvénye.
vaddisznó a buszmegállóbanEurópában a mezőgazdálkodás változása, a ragadozók hiánya és a vadászat visszaesése miatt az 1950-es évek óta a tízszeresére nőtt vaddisznók száma. Berlin külvárosaiban már 40 éve megjelentek és élnek vaddisznók.
tigris vadászokAz indiai Uttar Pradesh állam rendőrsége bejelentette, 16 embert fogtak el, akiknek közük volt tigrisek vadászatához, valamint az állatok bőrével és csontjával történő kereskedelemhez
elszaporodtak a vaddisznókSzeptember óta 68 vaddisznót fogtak be a budai hegyekben a Pilisi Parkerdő Budapesti Erdészetének szakemberei. Több mint tízszer annyit, mint a korábbi évek során. A tavalyi rekord makktermés és az enyhe tél következtében szaporodtak el idén a vaddisznók. Az ember közelségéhez hozzászokott állatoknak ideális életteret jelentenek a lakott területekhez közeli erdőségek. A nappal az erdőben megbúvó állatok, este és hajnalban bejárnak a házak kertjeibe, ahol rendszeresen feltúrják a gyepet, a virágágyásokat és megdézsmálják a gyümölcsfákat.
szarvasagancs okozott sérüléstBoldogan szaladt a kis Connor Schick, hogy megmutassa szüleinek azt a szarvasagancsot, amit játék közben talált. A nagy örömködés közepette azonban megbotlott az ötéves amerikai kisfiú és a szarv a szemébe fúródott.
gemenci erdőAz ország legnagyobb szoborcsoportja készült el Szekszárdon. A szekszárdi lesz az ország legnagyobb szabadtéri betleheme. A szoborcsoportot helyi művészek készítették teljesen ingyen.A tíz darab életnagyságú faszobrot a gemeci erdő jellegzetes fáiból faragták.
vaddisznó támadt kutyáraFurcsa eset történt a napokban az ukrán-szlovák határon az ungvári járási Ókemence közelében.
jegesmedve vadászatA svéd és az orosz természetvédelmi hivatal őrökkel biztosítja a szibériai települések rendjét. A lakosságot a jegesmedvéktől kell megvédeni.
antilopEgy finn kutató megfigyelései szerint az afrikai topi antilopok közt nem a hímek versengenek a nőstények kegyeiért – mint általában az állatvilágban –, hanem fordítva, a nőstények harcolnak a hímekért.
történelem előtti erdőKomoly amerikai konkurenciája támadt a bükkábrányi leleteknek.
Dennis Myllyla úgy gondolta, jó üzletet kötött a michigani szállítási és közlekedési minisztériummal (MDOT =Michigan Department of Transportation). Arnheim (Mich.) vidékén lévő farmján egy tó kikotrásával jutnak földhöz a közeli főútvonal építéséhez, és így Myllyla gazdának lesz egy tava. Sem Myllyla, sem az illetékesek nem számítottak azonban arra, hogy egy történelem előtti erdőre bukkanhatnak. Pedig pontosan ez történt – olvasható a Sciencedaily oldalon.
vaddisznó hajtásBeindult a téli vadászati nagyüzem Baranya megyében az elmúlt napokban. A vadásztársaságoknál egymást érő hajtásokra sok hazai és még több külföldi vendég érkezik.
erdészeti nyílt nap2007. november 17.-én szombaton, Társaságunk új kezdeményezéseként, a Királyréti Erdészet szélesre tárta kapuit az erdő- és vadgazdálkodás iránt érdeklődő, nem szakmabeliek előtt.
a farkas lekerülhet a listárólCsupán 12 évvel a Yellowstone Nemzeti Parkba visszatelepítésük után a szövetségi hivatalnokok szerint a farkas állomány erőteljes növekedése már indokolttá teszi, hogy lekerüljön a veszélyeztetett fajok listájáról - olvasható a Times című brit lap online kiadásában.
hajtóvadászat hajtás terelővadászatAz etika ma már arról szól, hogy megeszik vagy eladják a lőtt vadat
Viharos indulatokat kavart olvasóinkban, és a vadászokban a Babócsai Határőr Vt. területén lezajlott terelővadászat. Szemtanú informátorunk elmondta, hogy ez hajtás volt a javából. Negyven hajtó tíz kutyával "dolgozott".
faültetésEgy szerdai ENSZ jelentés szerint 2007-ben egymilliárdnál is több fát ültettek a világon. A klímaváltozás megfékezésére indított új erdősítési program két vezető állama Etiópia és Mexikó.
somoskői vadasparkKészül Somoskő újabb nevezetessége
Salgótarján északi városrészében, a váráról és bazaltömléséről híres Somoskő vára alatt egy 17 hektáros vadaspark kialakítását kezdte meg az Ipoly Erdő Zrt. salgótarjáni erdészete. Az objektum éppen az államhatár mentén lesz, de a szlovák oldalon a legszigorúbb védelmet élvező, ötödik kategóriába tartozó erdőrezervátum terül el.
szarvasgomba rekord1,63 millió hongkongi dollárért (36 millió forintért) kelt el a világ legdrágább szarvasgombája, amelyet majd egy hongkongi díszvacsorán szolgálnak majd fel.
varjúinvázióSzürkületkor valóságos fekete seregként vetési varjak ezrei lepik el Nyíregyházán a sóstói erdőt. Az ősszel érkezett madarak többsége Ukrajnában, Oroszországban, a Baltikumban és a skandináv országokban fészkel, a hideg napokat vészelik át Magyarországon.
apróvad vadászatTöbb mint ezer fácánt, néhány nyulat és egy rókát lőttek ki kilenc nemzet képviselői a hétvégén Koroncó határában. Tizennégy éve szervez itt apróvadakra nagy terítékű vadászatokat egy nyugat-magyarországi cég kérésére a Marcal Vadásztársaság, a most hétvégi volt a hetedik.
bérvadászokA következő vadászati szezontól – a szarvasbika és az őzbak kivételével – megszünteti a bérvadászatot a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. A vaddisznóállományt viszont jelentősen megritkítják.
orvvadászok célkeresztbenElismerésben és pénzjutalomban részesítette a Sefag Zrt. azokat a balatonföldvári rendőröket, akik még szeptemberben segítettek az erdészeti társaság munkatársainak kézre keríteni két orvvadászt.
vadmacska megmentési akcióNémet környezetvédők bejelentették, sűrű, fás zöldfolyosó építésébe kezdtek, hogy megmentsék a vadmacskákat a kipusztulástól.
vadetetés kezdődikMég a kemény tél beállta előtt elkezdik a hazai vadetetéseket a vadásztársaságok. Erre azért van szükség, mert az állatok az őszi betakarítás után alig találnak élelmet maguknak a földeken. Ezért már szeptember végén, október elején kihelyezik a takarmányt a vadászok, hogy az állatok időben megszokják az etetők helyét, és bármikor odataláljanak.
vadászbalesetAz elsődleges rendőrségi vizsgálat adatai alapján kizárható, hogy saját fegyvere találta volna el azt a német vadászt, akit szombaton egy vadászaton ért halálos lövés a Nagykanizsához közeli Bocska határában - közölte hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
tigrisek egymás ellenEgymás ellen fordultak egy észak-kínai állatkert tigrisei, egyet megöltek és felfaltak maguk közül. A hírt az állatkert illetékesei közölték a Reuters hírügynökséggel.
német vadász tragédája, vadászbalesetTársas vadászatot tartottak szombaton délután a Zala megyei Bocska közelében, ahol egy német vendégvadász meghalt. A 67 éves férfit egy magaslesen találta holtan, lőtt sérüléssel egy magyar vadásztársa.
az egererdő vadaskertjeCsaknem 320 hektáros területen vadaskertet alakít ki az Egererdő Zrt. Gyöngyössolymostól északra, a Komlós- és Mester-patak völgyében. Azt tervezik, hogy a kerítéssel körbezárt körzetben 2-3 éven belül vadászatok lebonyolítására nyílik lehetőség - tudtuk meg Pallagi László vezérigazgatótól.
a vadásztársadalom nehézségeiMegyei körkép (tt) - Ilyen nehéz anyagi körülmények között szinte még soha nem volt a vadásztársadalom. A kiadások minden téren jelentősen emelkednek, miközben a bevételeik állandósultak.
mamutvadász vadásztelepA terepen való kutatómunka befejeztével jelenleg a Jászfelsőszentgyörgy határában feltárt mamutlelet konzerválása és vizsgálata folyik, amely az őslénykutatáson túl a jégkori vadászcsoportok tevékenységének megismeréséhez is sok segítséget adhat - közölte a szolnoki Damjanich múzeum feltárást vezető régésze az MTI-vel.
vadász balesetAgyonlőtte családja egyik ölkecskéjét egy férfi az Egyesült Államokban, mert felesége nem vett sört estére. A 48 éves családfő eleve ittasan érkezett haza egy vadászatról, és lányával telefonon üzent feleségének, hogy hazafelé igyekezve sört mindenképpen vegyen.
lada niva hunterA Ladákat 1969-ben kezdték gyártani az (akkor még) Szovjetunióban, Togliattigrad-ban. Az első években olyan nagy volt a kereslet a hazai és a szocialista "piacon" a Fiat 124-esből kifejlesztett 1200-as Zsigulira, hogy nyugati exportra nem jutott belőle. Amikor évek múltán a vasfüggönyön túl is piacra került, a kimondhatatlan orosz nevét Ladára változtatták. A Nivát 30 éve importálják Németországba.
vadlúd vadludakMár tízezernél több vadlúd éjszakázik a tatai Öreg-tavon, egy héttel megelőzve a VII. Tatai Vadlúd Sokadalom megnyitóját. A madarak között feltűntek globálisan veszélyeztetett fajok egyedei, és igazi meglepetésként egy rétisas is - tájékoztatta a Magyar Madártani Egyesület (MME) az MTI-t.
megtisztított erdő1200 hektár szeméttől megtisztított erdő, 15 kilométernyi karbantartott sétaút, 270 hektár megápolt fiatal erdő, öt kilométer lebontott régi kerítés – többek között ezek a 2007-es közmunkaprogram eredményei a Pilisi Parkerdő Zrt. területén.
összefogás a fatolvajok ellenHeves megyében rendőrök, erdészeti szakemberek, és civilek fogtak össze, hogy hatékonyabban léphessenek fel a télen rendszerint szaporodó fatolvajok ellen.
medvevadász baleseteSaját csapdájába zuhant egy medvevadász Kasmír Indiához tartozó területén. A szerencsétlenül járt férfi megsérült.
vadászati könyvAhogy az várható volt, a Bibliák, a folyóiratok, az atlaszok, metszetek megtartották több százezer forintos, magas árukat a Szőnyi Antikváriuma hétvégi árverésén. A rekordokat azonban a vadászati könyvek és néhány külsőre jelentéktelennek tűnő kötetek hozták.
pferd und jagd vadászati szakkiállításIdén is megrendezésre kerül a Pferd und Jagd Vadászat, Horgászat, Lovaglás szakkiállítás és vásár Hannoverben. A kiállítás 2007. november 29 nyitja meg kapuit a szakma és az érdeklődők előtt, és december 2. -án zárja kapuit.
vaddisznó vadászatSzigorú követelményeket támaszt a vadhús értékesítésére vonatkozóan a vadásztársulatokhoz – a megyénkbeliekhez is – küldött átiratában az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Országos Szakhatóság. Számos vadász bekeményítésnek találja a jegyzékben foglaltakat, a vaddisznók pedig jól híznak az idei bő makktermésen. A hivatalos átirat kapcsán kérdeztük Bencze Istvánt, a Csíki Sporthorgászok és Vadászok Egyesületének igazgatóját.
dámbikák kerültek terítékreA megszokotthoz képest korábban, már szeptember közepén elkezdődött a dámvadak barcogása idén. Bartucz Péter, a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetének igazgatója szerint a tavalyi gyengébb eredmények után, most jó átlagsúlyúak a trófeák.
védett erdőA közhiedelem szerint veszélyben vannak az erdők. Az erdészek szerint nincsenek, sőt állítják, hogy a hazai erdők jobb állapotban vannak és jobban fejlődnek, mint sok más országban, mert a hazai szabályok igen szigorúan megkövetelik, hogy ne csak mennyiségében maradjon meg az erdők területe - hiszen egyetlen négyzetméter erdőt sem szabad úgy kivágni, hogy ne telepítsenek helyére újat -, de a természeti értékeket is komolyan védik.
vadászszezonA Domaszéki Földtulajdonosok Széchenyi Zsigmond Vadásztársasága 18 tagját kísértük el Röszke és Domaszék között. Kiderült, milyen is az idény eleji forma, s hogy miért nem lehet falábbal vadászni. Megtudtuk azt is: nyúlnak lenni nem fenékig tejfel, a palotapincsi pedig nem vadászeb.
kerecsensólyom2007-ben tíz fiatal kerecsensólyomra került műholdas jeladó, abból a célból, hogy megismerjük a kerecsenek kóborlási, vonulási szokásait, valamint felderítsük az időszakos megtelepedési, illetve telelőterületeket
sikeres vadászszezonJó eredményeket hozott az őszi vadászszezon Győr-Moson-Sopron megyében. A győri és a soproni bírálatokon csaknem háromezer elejtett állat trófeáját vizsgáltak meg, s közülük számos aranyérmet érdemelt ki.
vadkár vadásztársaságAz idei vadászati szezonban is szép trófeák kerültek terítékre az egyik legjobb nagyvadas területen, a zalai vadásztársaságok erdeiben, ám a kilövési bevételek aligha tudják ellentételezni a vadkár költséget. Pedig a vadak az idén sem legelnek le több kukoricát, gázolnak bele nagyobb búzatáblába. Mi a magyarázat? Hallgassa meg! Forrás: MR1 Kossuth
vadász balesetJogerősen két év nyolc hónapos börtönbüntetést kapott az a vadász, aki tévedésből egy 38 éves nőt lőtt le vaddisznó helyett Ispánkon.
vadászbolt fegyver késElőre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt első fokon életfogytilglanig tartó börtönbüntetést kapott egy tavaly elfogott kétegyházi férfi. Kirabolt egy vadászboltot, megölte a tulajt.
barnamedve vadászatBolgár vadászok lelőttek egy barnamedvét a Rodope-hegység déli részén, jelentette a bolgár nemzeti rádió kedden. A védett állat kilövését azért engedélyezték, mert a medve rendszeresen megdézsmálta egy falu méhkaptárait, és veszélyt jelentett a háziállatokra is.
ausztrál vadló, brumbyA környezet védelmére hivatkozva az egyik ausztrál állam több mint tízezer ’brumby’ – ausztrál vadló – kilövését tervezi. Állatvédő aktivisták támadják az elképzelést – írja a The Edmonton Journal.
a vadászat életformaA közvélemény szerint a vadászat úri passzió. Drága a fegyver, a ruházat és a tagdíj, ezért az átlag ember úgy tartja, hogy Nimród serege a társadalom elitje. A vadászok ezt másként gondolják. Szerintük a vadászat nem hobby, hanem életforma.
vadűzés és erdőzúgásSokan megkísérelték már, hogy megmagyarázzák vadász mivoltukat olyanoknak, akik életükben nem űztek vadat. Ez általában nem sikerül. A vadászat megfoghatatlan érzéseket gerjeszt minden vadászban; ezt az érzésvilágot leírni, ezt a tevékenységet észérvekkel megindokolni lehetetlen. Nekem sem az a célom, hogy valamiféle önigazolással álljak elő. Csak azt szeretném elmondani, hogy a vadászat – amely a legősibb foglalatosságok egyike – milyen felelősséggel jár.
a vadászat passzió?Ha egy társaságban a vadászat kérdése fölvetődik, megosztja a résztvevőket. Ismerjük az értelmiségi fanyalgást, miszerint a vadászok barbárok. Akik szeretik a vadászatot, azok erre azt felelik, hogy a fanyalgók életükben nem cserkeltek még, tehát nem tudják, miről beszélnek. Guzsik Alfrédot, az Ipoly Erdő Zrt. vadászati főfelügyelőjét nem arra kértük, tegyen igazságot. Csak elbeszélgettünk a vadászatról.
medve, farkas, sakál az edőbenHódot már telepítettek vissza Magyarországra, mostanában az északi-, északkeleti országrészben pedig már hiúz- és farkascsaládok is megjelentek. A déli vidékeken elterjedt az aranysakál, sőt, az Északi-Középhegységben barnamedvét is láttak.
elszabadult krokodilok vadászataElszabadult krokodilokra vadásznak az áradások által sújtott Vietnamban: több száz állat szökött meg egy víz alá került tenyészfarmról.
védett madarakVédett madarak tetemeit próbálták Magyarországra csempészni olasz vadászok Nagylaknál
fenyőfa tolvajKülönleges, pontosabban különlegesen büdös meglepetés érheti a fenyőfa tolvajokat Csehországban.
vadászat vadaspark, erdőA fenntartható fejlődésről tárgyalt, majd a Pilisi Parkerdő Zrt. Budakeszi Vadasparkjába látogatott Sólyom László magyar köztársasági elnök meghívására a görög, a horvát és az osztrák államfő.
vadászok baleseteiA vadászbalesetek megelőzése érdekében tegnap tájékoztatót tartottak vadászok számára a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságán.
erdők az élet minőségéért16 erdőkért és erdősítésért felelős miniszter, 40-nél több európai állam delegációja, az Európai Bizottság képviselője, nemzetközi szervezetek küldöttei vett részt Varsóban az Európai Erdők Védelmének Ötödik Miniszteri Konferenciáján, melynek fő célja annak biztosítása, hogy Európa erdőit továbbra is fenntarthatóan kezeljék, és azok mindenkit lehetőségeik szerint szolgálhassanak.
magyarországi erdőMagyarországon 800 ezer hektár erdőt telepítenek az elkövetkezendő évtizedekben - mondta az InfoRádiónak az ÁPV Zrt. Erdészeti és Agrárgazdasági Portfoliókezelő Igazgatóságának ügyvezetője egy, a Népszabadság által rendezett erdészeti konferencia után.
orvvadászok szarvast lőttekA bajai rendőrök elfogtak egy 48 éves, egy 55 éves és egy 56 éves férfit, akik a gemenci erdőben két szarvast kilőttek, majd azokat kizsigerelték. A három férfit a szarvasok elszállításakor érték tetten. A bűncselekménnyel okozott kár 400 ezer forint.
Forrás: BAON
hivatásos vadászSzentpéterfölde - Az erdészetnél dolgozó édesanyja biztatására választotta hivatásul az erdész-vadász szakmát Csordás Béla, a bánokszentgyörgyi erdészet egyik hivatásos vadásza.
vadriasztó prizmaVadriasztó prizmát mutatott be a Magyar Közút Kht. a bajaiak számára is fontos dél-dunántúli útszakaszon, Tolnában.
szarvas mentésEgy álló napon keresztül dolgozott a svéd tűzoltóság és a rendőrség azon, hogy kimentsen egy medencébe esett szarvast szorult helyzetéből.
falopás orvvadászatTermészetkárosítás, orvvadászat, falopás, illetéktelen szemétlerakás, ezek azok a problémák, amelyeknek visszaszorítása érdekében a napokban szorosabb és gyakorlatiasabb együttműködésre sarkallták a rendőrség, az erdészetek és vadásztársaságok képviselőit Sárbogárdon.
falopás, fatolvajokFejér megye - Nincs törvényi eszköz a puskás emberek , vadőrök, mezőőrök kezében. Az erdei, mezei tolvajlások elkövetői néha még a rendőrt is kinevetik, továbbállnak.
kivégeztek kilenc vadásztKilenc vadász és vadőr holttestére bukkantak Oroszország egyik észak-kaukázusi tartományában, jelentette hétfőn az orosz Interfax hírügynökség. A kivégzésszerűen meggyilkolt emberekkel az ügyészség gyanúja szerint kormányellenes gerillák végeztek, miután a vadászok rábukkantak egyik hegyvidéki búvóhelyükre.
vadászbaleset, meglőtt hajtóÚgy néz ki, örökké sörétekkel a testében kell élnie a gyomaendrődi Kun Norbertnek. A Körösmenti Vadásztársaság vadászát egy 74 éves olasz férfi lőtte meg szombaton, vadkacsázás közben. Az olasz arra hivatkozik, hogy gond volt a fegyverével.
vadászbaleset, hajtót lőttekA hajtót lőtte meg egy olasz vadász a vadkacsa helyett Gyomaendrőd térségében; a férfi könnyű sérülést szenvedett - közölte a rendőrség vasárnap.
rókák garázdálkodnak„Szombat este is láttunk egyet” – újságolja egy komlói Köztársaság utcai kisfiú. Édesanyja hozzáteszi: „Itt gyakran látni rókát, sötétedés után jönnek ki a kukához, keresgélnek, szimatolnak, de elszaladnak, ha jön egy autó vagy egy gyalogos. Nem tudjuk, veszettek-e, de mostanában egyre többet látni belőlük.”
vadászok baleseteiNem kedvelik a csehek a vadászokat. Ennek oka, hogy túlságosan sokan vannak, és időnként meggondolatlanul lövöldöznek össze-vissza.
falopásHiányos a törvénykezés, ezért ölthet ipari méreteket a falopás Magyarországon - vélik az erdőtulajdonosok. A tettesek általában ismeretlenek maradnak, pedig néhol egész hegyoldalakat csupaszítanak le. Vásárló pedig mindig akad, hiszen a bűnözők a hivatalos árnál jóval olcsóbban kínálják portékájukat.
szarvas támadt a vadászraMajdnem tragikusan végződött egy svéd férfi vadászkalandja. A kiszemelt préda ugyanis nem hagyta magát, és jól elintézte támadóját.
gyilkos medve végzett a vadásszal és kutyájávalSikerült kilőni Svédországban azt a medvét, amelyik nemrégiben végzett egy vadásszal és annak kutyájával.
vadászbaleset elsült puskaSaját kutyái lőttek lábon egy amerikai vadászt Iowa államban. A 37 éves férfi egy lelőtt fácánért ment, amikor az ebek ráléptek földre tett puskájára, amelytől a fegyver elsült.
navi vadászati hírekKedves olvasók!

2007. november 01.-el új szolgáltatással szeretnénk kedveskedni látogatóinknak. Elindítottuk a NAPI SAJTÓ rovatunkat, ahol a vadászattal kapcsolatos friss újsághíreket gyűjtjük egy csokorba. Így látogatóink csoportosítva böngészhetik végig a világháló vadászattal, erdőgazdálkodással kapcsolatos friss napi híreit. Természetesen szívesen látunk olvasóink által beküldött információkat is. Reméljük, hogy új rovatunk is elnyeri kedves látogatóink tetszését, és minden nap felkeresik weboldalunkat.
Vadászüdvözlettel: Szöllősi Péter
vadászati hírekVadorzó által készített hurokban pusztult el egy gímszarvas bika a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fony melletti erdőben - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kompoltiné Jakab ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
vadászati hírekGazdag programkínálattal várja látogatóit novemberben a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. A hónap első jelentős eseménye a Szent Hubertus-Napok képzőművészet és vadászat kapcsolatát járja körbe vásár, kiállítás, előadások és látványos vadászati bemutatók kíséretében.
bikagázolás baleset zalábanPerjési Tamás vadász olvasónk küldött be fotót, egy zalai bikagázolásról.
vadászati katalógusJelenleg INGYENES az ONLINE VADÁSZ KATALÓGUS-ba történő bekerülés. Használja ki a kedvező lehetőséget és IRATKOZZON FEL MOST!