A Greenpeace szerint felére csökkent 2015-höz képest az illegális favágások száma, de még így is napi 26 esetet jelentenek.

A Greenpeace szerint egy év alatt majdnem a felére csökkent az illegális fakitermelések száma a szigorúbb törvények, a határozottabb hatósági fellépés, és az egyre nagyobb számú lakossági bejelentések miatt. AZ illegális fakitermelés visszaszorítását segíti elő az a 2010/171-es törvényt módosító jogszabály, amelyet Klaus Johannis államfő hétfőn hirdetett ki. A Greenpeace közzétette a 2015-2016-os évre szóló, erdők kivágásával kapcsolatos adatokat, amelyekből az derül ki, hogy még mindig riasztóan magas az illegális fakitermelések aránya. 2016-ban 9.444 ilyen esetet regisztráltak, amelyből 5.222 alkalommal büntetőjogi eljárást is indítottak a hatóságok. Ez átlagban napi 26 esetet jelent. Bármennyire riasztóak is ezek a számok, a 2015-ös évhez képest ez 47 százalékos csökkenést jelent. Ez a csökkenés elsősorban a szigorúbb törvénykezésnek tudható be, ugyanis megnövelték a pénzbírságok és a kiszabható szabadságvesztéssel járó büntetések mértékét.

A Greenpeace ezt azzal is magyarázza, hogy a társadalom, a civil szféra is egyre komolyabban veszi a nagymértékű erdőkitermelés problémáját, illetve a hatóságok is határozottabban lépnek fel ilyen téren. Országos szinten a legtöbb bűncselekményt Maros megyében követték el, szám szerint 1057-et. Brassóban 664, Olt megyében 605 alkalommal indult bűnügyi eljárás. Országos szinten, az engedély nélkül kitermelt fa mennyisége szempontjából a Greenpeace Románia adatai szerint Máramaros, Iasi és Kolozs megyében a legrosszabb a helyzet. Ezekben a megyékben volt a legintenzívebb az illegális erdőkitermelés, az országos mennyiség 52%-a. Az átlagosan kitermelt fa mennyisége 2015-2016 között 14,83 m?, ennek alapján az okozott kár értéke eléri a 39.475.235 lejt, ami hozzávetőleg 9 millió eurónak felel meg. Múlt év során a hatóságok összesen 33.038.652 lej értékben szabtak ki bírságot, illetve foglaltak le illegális fakitermeléshez használt járműveket.

Valentin Salageanu, Greenpeace aktivista, a Biodiverzitásért és Erdőkért projekt koordinátora az RFI-nek elmondta, 2009 óta monitorizálják az erdővágásokat, amely során azt tapasztalták, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények száma egyre nőtt, egészen múlt évig, a trend megfordulása pedig az aktivista szerint „nagyszerű eredmény”. A Greenpeace hangsúlyozza, hogy ez az eredmény nagyban betudható a civil szférának is. A fakitermelések esetében indított nyomozások 42%-át lakossági bejelentések alapján kezdték el a hatóságok.

 A lakosok által tett bejelentéseket nagyban segítik azok az internetes alkalmazások, amelyeken bárki jelezheti, illetve ellenőrizheti a fát szállító teherautókat a rendszámuk alapján. A rendszer rögtön jelzi, ha a jármű nem szerepel a nyilvántartásában. A SUMAL nevű rendszerhez kapcsolódó alkalmazást eddig 60 ezren töltötték le. A Greenpeace által fejlesztett Erdőfelügyelő (Inspectorul Paduri) nevű alkalmazás számítógépen és okostelefonon is futtatható, a www.inspectorupadurii.ro valamint a www.salvezpadurea.ro oldalról tölthető le. Ha a felhasználók által ellenőrzés céljából megadott rendszám nem szerepel a nyilvántartásban, a felhasználónak a 112-es segélyhívó számon kell bejelentést tennie. Ezek alapján kiderült, hogy minden 5. bejelentett gépjármű illegálisan szállít fát. Szám szerint 3.184 fát szállító teherautóról derült ki, hogy nem rendelkezik a megfelelő iratokkal, illetve nem szerepel az illegális fakitermelés visszaszorítása céljából létrehozott hivatalos nyilvántartásban. "Örvendetes, hogy vannak olyan emberek, akik nem csak passzív szemlélői annak, hogy egyesek tönkreteszik az erdőinket. Az adatok jól mutatják, hogy milyen sokat segít az illegális fakitermelés elleni fellépésben az átláthatóság. A Vízügyi, Erdészeti és Környezetvédelmi Minisztériumnak továbbra is lehetőséget kell biztosítania az állampolgároknak arra, hogy minél nagyobb részt vállaljanak az erdőkitermelés elleni tevékenységekben"- hangsúlyozta Valentin Sălăgeanu, a Greenpeace aktivistája. A Klaus Johannis által kihirdetett, erdészeti kihágásokat és bírságokat szabályozó törvény segíthet még eredményesebben visszaszorítani az erdőirtást. Ennek alapján kihágásnak minősül és 10 000 lejtől 20 000 lejig bírságolható az az ügyintéző vagy erdészeti tevékenységeket szolgáltató, amely olyan szerződéseket köt magánszemélyekkel, amelynek során az erdőrészben található faanyagra tesz szert, anélkül, hogy a terület a saját tulajdonában lenne. 1000 lejtől 2000 lejig büntethető, amennyiben a gazdák hivatalos okiratok nélkül legeltetnek állatokat az erdőkben.

Forrás: Transindex.ro