„Üdv a vadásznak és tisztelet a vadnak…” Kriston Nándor, az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének elnöke ezzel a köszöntéssel nyitotta meg Széphalomban szombaton a megyei vadásznapot, amely összeköttetett a nagy hagyományokkal rendelkező XV. Nemzetközi Vad- és Halételfőző versennyel.

A házigazda-szerepkört így az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete és a Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-Magyarországi Területi Szövetsége mellett Sátoraljaújhely Város Önkormányzata töltötte be. Szamos­völgyi Péter polgármester örömét fejezte ki, hogy a két igen rangos esemény jól és jókor egymásra talált, és egy nagyon színvonalas program kerekedett ki belőle.


 

Ínycsiklandó ételek

több ezer vendég fordult meg a széphalmi parkban, hogy megcsodálja a vadászattal kapcsolatos hagyományok ápolását, a bevonulást, a vadászok esküjét, a trófeákat, részt vegyen vagy csak végigélvezze a favágóversenyt, vagy megkóstolja a mintegy száz csapatnak a főzőverseny keretében elkészített finomabbnál finomabb vadételeit.

Érdemes megemlíteni, hogy a főzőegyüttesek között lengyeleket, szlovákokat, románokat, svájciakat és ukránokat is köszönthettek. A főzőcsapatok között ott volt a tévésztároké is, a Barátok közt szereplői közül Domokos László, R. Kárpáti Péter és Szőke Zoltán állt a bogrács mellé. A főszakácstól, Domokos Lászlótól tudtuk meg, hogy áfonyás vaddisznópörkölt rotyog a bográcsban. Büszkén mesélte el azt is, hogy tavaly is itt volt a főzőversenyen és különdíjat kapott szarvasételéért.

A szakértő zsűri élén a kulináris élmények iránt szenvedéllyel érdeklődő Kaszás Géza színművész állt, aki ezzel a mondattal indította útnak a viadalt: „Nem a győzelem a fontos, hanem a készétel…”

Zemplén értékei

Elégedetten nyilatkozott Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, mert joggal érezhette azt, hogy a csodálatos Zemplén természeti, gazdasági, kulturális és gasztronómiai értékeit azon a helyén kezelik az országban, amit valóban kiérdemel. A képviselő idézte Újszászy Kálmán professzort, aki a következőt mondta: „Az Úristen jókedvében teremtette meg Zemplént…”

Forrás: Zemplén TV, BOON