Életünk ritmusai, avagy a szívveréstől a lombhullásig…2017. június 28-án Tamásiban a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület Tamási Helyi Csoportjának közös Erdészklub rendezvényén vendég előadó volt a nemzetközi hírű Dr. Mess Béla professzor emeritus a Pécsi Orvostudományi Egyetem anatómia professzora, aki egy – a laikusoknak is lebilincselő - előadást tartott az életünk ritmusairól.
A Professzor úr bevezetőként gratulált a Gyulai Erdészeti és Vadászati Zrt. vezérigazgatójának és az erdőgazdaság minden munkatársának az Edmond Blanc díj elnyeréséhez.
Előadásának elején elmondta, hogy már az ősember észrevette az évszakok változásait, a tavaszi rügyfakadást és őszi lombhullást, az állatvilág nyári-téli változását (költöző madarak) stb., vagy az éjszakák-nappalok állandó változását, az alvás-ébrenlét ritmusos napi ismétlődését. Az előbbiek az évszakos (cirkannuális) ritmusok, az utóbbiak a napszakot (cirkadián) ritmusok. Vannak ezeknél rövidebb idejű ritmusok is, mint pl. a légzés száma 4 másodpercenként, vagy a szívverés 70-szer percenként. Persze, vannak egy évnél hosszabb ritmusok is a természetben, mint pl.: a cserebogár 4 éves ritmusa, vagy az elefánt tehén 4 éves szaporodási (párzási) ritmusa.
Ezek ismeretéből fejlődött ki a múlt század második felében egy tudományterület, a „chronobiológia” , mely a ritmusos életműködések törvényszerűségeit vizsgálja.
A biologiai ritmusok 2 tényezővel jellemezhetőek elsősorban: 1. a ritmusidő, vagy periodusidő, mely az az időtartam, mely alatt az adott ritmikus változás létrejön, ismétlődik. 2. a ritmus fázisai, mely a folyamatosan változó életműködés ellentétes szakaszait (pl:éjszakai nyugalom-nappali aktivitás) jelenti.
A ritmikus életműködések létrehozója emlősben, így emberben is, az agyalapon elhelyezkedő 5-6 mm átmérőjű idegsejt csoport az un. „látóideg feletti mag”, melyet biológiai órának, vagy a német nyelvű szakirodalomban „időadónak=Zeitgeber” neveznek. Ez az óra indítja meg a megfelelő időben az egyes ritmikus működéseket. Ennek az órának az érzékenységét elsősorban a környezeti fényviszonyok befolyásolják. A kivitelező szerv pedig, szintén az agyban elhelyezkedő tobozmirigy, mely az általa termelt hormon, a melatonin útján juttatja el a biológiai óra által kiváltott ritmikus ingerületet a szervezet legkülönbözőbb szerveibe, pl.: herébe vagy petefészekbe, megindítva pl.: szarvasnál szeptemberben a párzási folyamatot (a bőgést).
Madárban, saját vizsgálataink szerint, ez a rendszer egyszerűbb. Az agyban lévő időadó óra és az azt érzékenyítő fényérzékelő (szem), valamint a kivitelező feladatot is a tobozmirigy látja el. Tehát ez az egyetlen szerv játssza madárban a ritmus megindításának és annak a környezethez való alkalmazkodásának (a fényviszonyokhoz) és a ritmikus működés véghezvitelének szerepét egyaránt.
A ritmusok fázisai a fényviszonyok időzítésével (pl. a világosság-sötétség fázisainak felcserélésével) könnyen megváltoztathatók, de a ritmusidő alapvetően nem befolyásolható (genetikai háttér).
Az emberiség ősi vágyának, az örök ifjúság megvalósításának beteljesítését a tobozmirigytől várták. A legutóbbi években azután felfedezték az „öregedés génjét”, mely az öregedésre jellemző fokozott sejtpusztulást előidézi. Felcsillant a remény, hogy ha ezt az öregedést előidéző gént kikapcsolják, sikerülhet az élet jelentős meghosszabbítását elérni. Hamarosan kiderült azonban, hogy ez úton patkányban sikerült ugyan magasabb életkort elérni, viszont az így kezelt állatok közt sokszorosára nőtt a rákbetegségek száma, hiszen a rosszindulatú daganatokat a fokozott meggyorsult sejtszaporodás váltja ki. – Be kellett tehát látniuk, hogy az örök ifjúság vágya mind a mai napig, és valószínűleg még nagyon sokáig, elérhetetlen illúzió marad.
Az előadáson résztvevők maradandó tudományos élménnyel távoztak.
Forrás: ForestPress
