ovodabkvp sajtofoto1kA Budakeszi Vadaspark állatgondozói és egyéb beosztásban lévő szakdolgozói közül majdnem mindenki nevelt – vagy jelenleg is nevel – vad kisállatot, legyen szó őzről, muflonról vagy épp sünről.

A vadaspark a friss óvodapedagógiai programjával arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a vadon élő állatoknak alapvetően az anyatermészetben van a helyük, és az olykor szükségszerűségből történő gondozásukhoz komoly szakértelem és tudásanyag szükséges!

A természet nem egyszer bizonyította már, hogy megfelelő evolúciós folyamatokat, bevált mechanizmusokat alkalmaz a bolygó élőlényei túlélésének biztosítása érdekében. A vadon élő állatoknál sincs ez másképp: az ő természetük, egymás közti kommunikációjuk és személyiségük alapjaiban különbözik a háziasított élőlényekétől, éppen ezért nem alkalmasak a háziállat szerepre. Miként a Budakeszi Vadaspark egy korábbi szakmai anyagában is felhívta a figyelmet: a természet rendjét nem szabad bolygatni!

Az otthon nevelt vad kisállatok gondolata ugyan csábító lehet, azonban a vártnál több galibát is okozhatnak, és nem utolsósorban veszélyesek is lehetnek – a vadállatok tartását tiltó hatályos jogszabályról nem is beszélve. A vadon élő állatok ráadásul sokkal több odafigyelést, törődést, nevelést és türelmet igényelnek a háziállatoknál, ami bizony még egy sokat látott szakember számára is megterhelő feladatot jelenthet a mindennapok során.

„A kisállatoknál is érvényes az, ami a kisgyerekeknél: az édesanyjuk mellett érzik magukat a legjobban. Az anyjától elszakított kisállat, főleg ha vadon élő állatról van szó, nem lesz visszaengedhető a természetbe, nem tanulja meg a fajtársaival való kommunikációt, sőt a természetes félelemérzet is elveszik belőle, így pedig könnyebben prédává válhat. Az első és legfontosabb szabály, hogy ne nyúljunk az árvának hitt kisállatokhoz, tartsuk tiszteletben a természet rendjét. A vadállatokat hagyjuk meg az erdőnek, vagy a megfelelő körülményeket és szakszerű ellátást biztosító vadasparkoknak!” – hangsúlyozta Mészárosné Kiss Boglárka, a Budakeszi Vadaspark munkatársa.

A kis vadállatok táplálása sem egyszerű művelet: csak és kizárólag langyos kecsketejet szabad adni nekik, a gyomruk ugyanis a tehéntejet, összetétele miatt, nem képes megemészteni. A kézből nevelt kisállatokkal ezen kívül folyamatosan foglalkozni kell, mert természetükből adódóan rosszul tűrik a bezártságot, ráadásul a vadállatok ivarérett korukban ösztönösen ki akarnak szabadulni és felfedezni a világot, ami pedig – miután nem szoktak erdei környezethez – szinte lehetetlen.

Természetesen kivételes esetek mindig akadhatnak. Előfordulhat például, hogy az édesanya megtagadja a kicsinye táplálását és az állat egyetlen esélye a túlélésre, ha ember neveli fel (miként ez Muffinnal, a Budakeszi Vadaspark kis muflonával is történt). Ám ennek az állapotnak a felismerése és a kisállat „elhagyatottságának” megítélése tapasztalt és kompetens állatgondozó szakember feladata. A Budakeszi Vadaspark kézből nevelt állatainak az állatgondozók áldozatos munkája és szakértelme biztosítja a túlélést és az új esélyt az életre, azonban megfelelő felkészültség és tudásanyag nélkül a vadállatok kézből nevelése nem lehet sem eredményes, sem kellően megalapozott, sem felelősségteljes.

A Budakeszi Vadaspark éppen ezért indította el óvodapedagógiai programját, amely fő célja az erdőismeret mellett, és a kisállatok tartásának szabályain kívül, hogy a vadasparki kézből nevelt állatokat nevelő és ismeretterjesztő célzattal mutassa be az óvodás gyermekeknek. Hogy felcseperedve véletlenül se tehessenek kárt a természetben, még ha a legjobb szándék is vezérli őket.

A Budakeszi Vadaspark 2017/2018-as tanévben újonnan induló programja 12 különböző foglalkoztató részre épül, melyeket a szakemberek az óvoda környezetében, vagy akár az óvodai csoportszobában tartanak. A programokkal kapcsolatos bővebb felvilágosításért forduljanak Mészárosné Kiss Boglárkához a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Forrás: Budakeszi Vadaspark