szocialis tuzifaA tavalyi kemény tél is oka lehet annak, hogy idén kevés a tűzifa.

Ezenkívül módosult az erdőtörvény is, ezért a nem állami tulajdonban levő erdőkben kivárnak a fák kivágásával. Közben két tűzifával ügyeskedő bűnszervezetet is lebuktattak a NAV munkatársai Észak-Kelet-Magyarországon.

Nincsenek könnyű helyzetben az erdőtulajdonosok és azok, akik a fával gazdálkodnak. Az erdőtörvény módosult, jövőre már könnyebben lehet fát kitermelni, mert megszűnnek az időbeli korlátozások. A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (Megosz) elnöke szerint a hiány megszűnhet a jövő év elejére.

Mócz András úgy gondolja, hogy január végére megszűnhet a tűzifának a hiánya. Hozzátette: nagyon nehéz munkaerő szempontjából megítélni ezt a dolgot, az erdőben a dolgozói létszám ugyanis folyamatosan csökken.

A piacon tehát kevés a tűzifa, az ára azonban nagyjából 15 százalékkal emelkedett tavaly óta.
Az ATV Híradójának nyilatkozó egyik érintett elmondta, felháborítónak tartja, hogy míg az, aki gázzal fűt, megkapja a támogatást, addig a fatüzelésre nem jár semmi.
Közben tűzifával ügyeskedő két bűnszervezetet is lebuktattak a NAV északalföldi nyomozói. A videóban látható telep nem érintett az ügyben, de a fát szállító társaság igen, akik adót csaltak az ügyeskedéssel.

Forrás: ATV